Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-30 / 25. szám, kedd
Egy harcos emlékezik... 1943. január 30-án indult el a frontra a Szovjetunióban megalakult első önálló csehszlovák zászlóalj A buzuluki állomás zajában kürtszó harsan. Az útrakész vasúti szerelvény mellett, az ottmaradó és a frontra induló katonák búcsúzkodnak. Újabb kürtszó, és a ... . , Szovjetunióban , í. }c _ megalakult első0 haboru vé9én csehszlovák önálló tábori zászlóalj katonái elfoglalják helyüket. A forgalmista hosszasan néz a kigördülő vonat után, majd a naplóba beírja: Január 30-án 17 óra 15 perckor a 22 904-es számú szerelvény útnak indult. A vasúti teherkocsik egyikében ott ült Síč Michal közlegény is. Nem tartozott a legfiatalabbak közé, de éppen oly lelkesedéssel fújta a nótát, mint a többiek ... Mindez nagyon régen volt... Ma, mikor az emlékeit feleleveníti, már 72 éves. Rimaszombatban tölti nyugdíjas éveit... Beregszászon egy vasutas- családban látta meg a napvilágot. Nyolcán voltak testvérek. Bátyjától, a pesti vasastól tanulta meg, hogy a kizsákmá- nyolók és az elnyomók ellen harcolni kell. Alig fejezte be a hot elemit, máris munkára fogták, mert a nagyszámú család eltartásához neki is hqzzá kellett járulnia. Ott dolgozott mindig, ahol éppen lehetett, mindaddig, amíg 1918-ban be nem sorozták és ki nem vitték az olasz frontra. Az apán kívül három fia is a lövészárkokban „etette“ a tetveket. A Tanács- köztársaság kikiáltása után belépett a Vörös Gárdába, amelyből később a Vörös Hadsereg jött létre. Részt vett az északi hadműveletekben, majd a román frontra vitték, ahol a szolnoki csatában fogságba esett. — Amikor hazakerültem, bekapcsolódtam a szakszervezet és a szociáldemokrata párt munkájába. Az építő- és a téglagyári munkások Vörös Szak- szervezetének egyik funkcionáriusa, a Szovjetbarátok Körűnek alelnöke voltam — mondja. Amikor 1922-ben a burzsoá csehszlovák hadseregben letöltötte tényleges katonai idejét, ismét alkalmi munkásként dolgozott. Huszonöt éves korában határozta el, hogy kitanulja az órásmesterséget. Amikor felszabadult, kiváltotta az iparengedélyt. A politikai, illetve a pártmunkának ezután sem fordított hátat, agitált, szervezett. Komoly politikai munkát végzett, múlva fáradtan, kiéhezve, egy kis községben találkoztunk a Vörös Hadsereg katonáival. A volhínial csehekhez irányították csoportjukat, ahol mező- gazdasági munkát végeztek. Később az ország belsejébe, Klec- kájába irányították őket, ahol mindenki a saját szakmájában dolgozhatott. Ö maga egy járási iparkombinátban folytatta az órásmesterséget. Amikor a hitleri Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, azonny ómban katonai szolgálatra jelentkeztek. — A katonai parancsnokságon azonban azt a választ kaptuk, hogy idegen állampolgárok vagyunk, ezért várjunk. A Komintern csehszlovák szekciójának válasza is ez volt. A németek pedig egyre közeledtek Sztálingrádhoz, így aztán minket Kazahsztán területére telepítettek. Kusztaroj városban értesültünk arról, hogy a Szovjetunióban egy csehszlovák egység alakult. Jelentkeztünk. A városi katonai parancsnokság Buzulukba irányított, ahova 1942. február 4-én érkeztünk meg. Hosszú időbe tellett, amíg végre összeverődött a zászlóalj — emlékezik vissza Síč bácsi. A kiképzéssel persze nem vártak. Nyáron 30 fokos melegben, télen csaknem mínusz 40 fokos hidegben gyakorlatoztak. készültek a fasizmus elleni harcra. Síč Mihály géppuskás volt. A frontra mint a zászlóalj törzséhez tartozó fegyvermester ment ki. — Amikor a szerelvény elindult, őszintén örültünk — mondja. — Pedig már megszoktunk Buzulukban. Nyáron a kiképzés mellett a szovhozokban és a kolhozokban segítettünk az aratási munkálatokban ... A szerelvény egyre közelebb ért a fronthoz. Osztrogzszkban találkoztak Golikov vezérezredessel, a voronyezsi front parancsnokával. Valjuk volt a végállomás. Az egység meg* kezdte 350 kilométeres menetét. Az első három nap könnyen megtették a kiszabott távolságot, de a vége felé már alig vánszorogtak. Fáradtak, kimerültek voltak, amikor 10 kilométernyi szakaszon a Mzsa fo- lyónál elfoglalták védelmi állásukat. — Jaroš főhadnagy egysége a folyón túli Szokolovo községben építette ki állásait — mondja. — Jómagam is gyakran jártam ott, különösen az első napokban. Lőszert hordtam. A németek első és második támadása is a községben A buzuluki állomáson beszállásra szólít a kürtszó ezt az is bizonyítja, hogy a magyar megszállás utáni második nap lecsukták. Megismerte a beregszászi és a munkácsi börtönt. — A párt illegális vezetőségének javaslatára külföldre kellett távoznom. A feleségem szó nélkül beleegyezett. Mielőtt elmentem, megállapodtunk, ha túl leszek a határon, levélben szakítok vele, hogy a rendőrség ne zaklassa — eleveníti fel életepizódját. — Katowicében voltunk, amikor a németek megtámadták Lengyelországot. Csoportunk gyalog elindult a Szovjetunió felé. Tizenhat nap ért, de aztán visszarendeltek a törzshöz. A folyó mögül azonban jól láttuk, mi történik, s mondhatom, a fiúk derekasan helytálltak. Jaroš főhadnaggyal együtt sok harcostársam elesett a harcban. Szokolovói elfoglalta az ellenség, de a csehszlovák katonai egység rendíthetetlenül tartotta a rábízott frontszakaszt, mindaddig, amíg a visszavonulási parancs meg nem érkezett. Veszeloje községbe vonultak, majd Novokoperszkba meneteltek, ahol az egységet fel- töltötték, illetve a zászlóaljat dandárrá szervezték át. Ismét kiképzés következett, majd újra Irány a front. Bevetésre Ki- jevnél, Belaja Cerkovnál, Zsas- kovnál stb. kerültek. — Voltak olyan idők, amikor a törzsnél csak az öregúr — ahogy parancsnokunkat hívtuk —, Svoboda ezredes maradt néhány tiszt társaságában. A többiek a harcban levő egységek nek segítettek — mondja. A harcok után ismét pihenés következett. A dandárt hadtestté szervezték át. Persze mindez nem ilyen könnyen ment, mint ahogy ezt most leírjuk. Soksok akadállyal kellett megküzdeniük. S minden csatában voltak veszteségek és sebesültek. Síč elvtársat csupán megkarcolta egy lövedék, pedig elejétől végig részt vett a duklai harcokban is. — Az ember felett elszálltak az évek — mondja —, nehezen tud visszaemlékezni a három évtized előtti eseményekre, meg aztán egy katona csak azt látja a harcban, ami körülötte történik, de azt sem mindig, mert fedeznie kell magát az ellenség tüze elől, és figyelni és tűzzel megakadályozni annak mozgá sát. Annyit azonban elmondhatok, hogy a Duklánál nehéz harcok voltak. Sok-sok bajtársam esett el az államhatár közelében — mondja. Azt az örömet, amikor a hazai földre értünk, szóval kifejezni nem lehet. A harcban megedzett katonák szemében könny csillogott ... Nagy véráldozat árán bevették a Duklai-hágót, de a harcok még nem értek véget. Liptovský Mikulásnál álltak, amikor négy napi szabadságot kapott, Tudta, hogy felesége szüleihez, Rimaszombatba költözött. Odautazott, öt évi távoliét után itt látták viszont egymást. De alig időzött néhány órát, indulni kellett vissza a frontra. Folytatta a harcot mindaddig, amíg május 17-én meg nem érkeztek Prágába. Ekkor már őrmesteri rangjelzést viselt. Mellét a „Vörös Csillag, a „Bátorságért“ Érdemrend és több más kitüntetés díszítette. — Véget ért a háború, de én a hadseregben maradtam és a feleségem is utánam jött. Tíz évig szolgáltam mint hivatásos katona, de egészségi okok miatt, mint főhadnagyot nyugdíjaztak. A golyó nem talált el, a duklai esős idők azonban megtették a magukét, krónikus ideggyulladásban szenvedek. — Ma már a feleségem is nyugdíjban van — mondja — kettesben élünk. A háború előtt nem akartunk gyereket, utána pedig már nem lehetett... Ennek is a háború az oka... Egy kívánságom van még, hogy egyszer ellátogathassak az egykori harcok színhelyére ... Ez a vágya március első napjaiban teljesül, persze csak akkor, ha egészségi állapota megengedi. NÉMETH JÁNOS ÖRÖMMEL SEGÍTÜNK A jól ismert közmondás szerint néhány nap múltán jelentőségét veszti a legtöbb fontos esemény. Most mégis örömmel nyugtázhatjuk, hogy a vietnami háború befejezéséről szóló megállapodás legapróbb részletei is érdeklik az újságolvasó közönséget. SLÄDEK LÁSZLÓ alezredes, a Polgári Honvédelmi Szövetség Bankká Bystrica-i járási bizottságának elnöke: — Az -utóbbi hónapokban családi körben is sokat beszélgettünk a vietnami kérdésről. Véleményem szerint most az fontos feladatunk, hogy a vietnami népnek megadjunk minden segítséget az agyonbombázott ország mielőbbi újjáépítéséhez, a szocialista társadalmi viszonyok megszilárdításához. MAKOVINVI BÉLA, a Holišai (ípoiygalsa) Efsz-ből: — Kimondhatatlanul örülök a vietnami békének. Szövetkezetünk lehetőségeihez mérten csakúgy, mint eddig továbbra is segíteni fog a sokat szenvedett népnek soron következő nagy célkitűzései valóra váltásában. SZTANKÓ BARNÁNÉ, a Rimavská Sobota-i 1. sz. újságelárusítóból: — Örömmel tölt el a tudat, hogy megszűnik a vietnami anyák, gyermekek eddigi csaknem szüntelen rettegése. Külön öröm számomra, hogy nőszövetségünk is tett valamit ennek érdekében. URBÄN BÉLA, a Veľké Drav- ce-i (Nagydaróc) Hnb elnöke: — Nagyon megnyugtató az amerikai csapatok teljes kivonulásának híre. Pillanatnyilag csak az lehetne örömtelibb, ha Indokína egész területén elnémulnának a fegyverek, hiszen az emberi élet, az építőmunka legfontosabb feltétele a béke. HOJTEL HUGÓ luceneci nyugdíjas: — Csak örülni lehet a helyzet ilyenképpen történt alakulásának. PÁL PÁL, a SZISZ Rimavská Sobota-i járási bizottságának alelnöki?: — Szerintem a szocialista országok közös nagy győzelme a vietnami béke helyreállítása. Természetesen tudatában vagyunk annak is, hogy Vietnamnak továbbra is nagy szüksége van a segítségre. Ezért az üzemi alapszervezetben tevékenykedő tagjaink egy teljes műszak ellenértékét, a falusi alap- szervezetek pedig egy kulturális rendezvény bevételét küldik el a szolidaritási alap számlájára. —Iy— Az egészsegvéúelem tarsaoaimi feladat Nagyon időszerű egészség- ügyi kérdésekről problémákról tájékoztatta a napokban Košicén az újságírókat dr. Ivan Kratochvíl érdemes orvos, kerületi higiénikus. Kratochvíl elvtárs rámutatott, hogy az SZSZK kormányának határozata értelmében, — akárcsak a CSSZK-ban — megalakult az életkörülményeket vizsgáló központi tanács és folyamatosan létesülnek hasonló tanácsok kerületi, illetve járási szinten is. A kelet-szlovákiai kerület 14-tagú tanácsa, élén Jozef Kubašovský mérnökkel, a kerületi nemzeti bizottság elnökhelyettesével a napokban tartotta meg első ülését, melyen részt vett az SZSZK kormánya mellett működő tanács titkára, František Zariš mérnök is. , A kerületi tanács ezen az első ülésen meghatározta legközelebbi tennivalóit. Egyebek közt intézkedéseket tett bizonyos felmérések elvégzésére és értékelésére. Tudomást szerezhettünk arról is, hogy azok az új üzemek, ahol jóval a felépítés előtt, a tervezés időszakában gondolnak a megfelelő szűrőberendezések építésére, kevesebb gondot okoznak, nem szennyezik a környezetet olyan mértékben, mint a többi üzem. Példa erre a gombaseki (Gombaszög] mészfeldolgozó, és hasonló lesz a helyzet az épülő Turňa nad Bodvou-i Cementgyárban is. A tájékoztatón szóba került a náthalázjárvány s a kerületben végzett megelőző intézkedések. A kerületi higiénikus szerint a megbetegedés elleni védekezés legjobb formája: jelentős mennyiségben fogyasztani G vitamint. Felmérések szerint a kerületben elegendő vitamindús gyümölcs, főleg narancs, gape* fruit, citrom, savanyú káposzta és orvosság áll a rendelkezésre. Az egészségügy vonalán is intézkedések történtek a;**>rvosi szolgálatok rnp«e■rňs’ít<'**, e. (ik| Munkával keszu neK A bardejovi Jas-cipőgyár dolgozói a Februári Győzelem 25. évfordulójának tiszteletére több mint 6,4 millió korona értékű felajánlást tettek. A gyár dolgozóinak kezdeményezése elsősorban a rendelkezésre álló anyagi eszközök és források optimális kihasználására, a termékek világszínvonalú termelésére, a hazai és külföldi rendelők igényeinek kielégítésére, s nem utolsósorban a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására irányul. Vállalták, hogy ebben az évben 48 ezer pár lábbelit gyártanak terven felül, megjavítják a termékek minőségét és a hűl** ladék mennyiségének csökkentésével megtakarítanak több mint 5,5 millió korona értékű nyersanyagot. Ebben a gyárban az április már hagyományosan a tisztaságért folyó verseny hónapja. Ennek keretén belül az idén is le* dolgoznak 20 ezer brigádórát a környezet szépítésben. Segítséget nyújtanak a védnökségi efsz-nek, ahol 7730 brigádóra ledolgozását vállalták. Ezzel kö* szöntik hazánk dolgozó népé* nek 25 év előtti Februári Győ* zelmét. (h. g.J KÉT ÉLMÉNY Jugoszláv karmester és magyar zongoraművésznő hangversenye A fiatal magyar pianista generáció valóban bővelkedik tehetségekben. Szegedi Anikó személyében is kitűnő zongoristát ismertünk meg. A művésznő Schumann a-moll zongoraversenyével mutatkozott be a bratislavai hangversenyközönségnek. Már a rakétaszerűén felröppenő indítás felfigyeltet. A következő benyomás: Szegedi Anikó játékában megvan az a belső folyamatosság, ami csak a vérbeli muzsikusok erénye, és a zenei intenzitás, ami megindítja a muzsika vérkeringését. A fiatal művésznő mesterségbeli tudása impozáns, és néha arra ragadja, hogy megcsillogtassa fényes színekben ragyogó technikai fegyverzetét. Schumann felfogása érdekesen mai, de egyben vitatható. Ež a zongoraverseny nem virtuóz mű, inkább bensőséges lelki élmény. Schumonnak a lélek legfinomabb rezdüléseire is vannak színei, hangjai, árnyalatai. A költői szépségekben oly gazdag schumanni világ kibontakoztatása dúsabb árnyalású, differenciáltabb kifejezési eszközöket igényel. A művésznő egyelőre ifjúsága kilátójáról közelít a zongoramuzsika költőjéhez, ami korával járó természetesség, de ebből a látószögből nézve a schumanni egyéniség sok lelki vonása még rejtve marad előtte. Egy bizonyos: Szegedi Anikó nagyvonalú pianista, s művészetének kérdőjeleit majd megoldja az idő. Az est jugoszláv vendége, Oskar Dánon nagy szakmai tudással és gyakorlattal rendelkező dirigens, vezénylési módja amellett friss, közvetlen, im- pulzív. Műsorát Marijan Lipov- šek, jugoszláv zeneszerző széphangzású, de néhol kissé terjengős II. vonóskari szvitjével nyitotta meg. Rahmanyinov zenekarra, kórusra és szóló hangra írt „Wa- rangok“ című kantátája érdekes helyet foglal a zeneköltő ellentmondásos« művészi alkotásában. A kompozíció E. A. Poe költeménye alapján négy képben ábrázolja az emberi életet az ifjúságtól a sírig. A trojkák csengő hangja a fiatalságot, az esküvői harang a szerelmet, a boldogságot jelképezi, a harangok sötét kongásában a végzet szavát halljuk, az utolsó kép a temetési harang gyászos zúgása. Oskar Dánon az átélés hevével szólaltatta meg a kompozíciót, a kórus és a zenekar odaadással járult hozzá a művészi megvalósításhoz. A szólisták [Éva Blahová, szoprán, František Livora, tenor és Štefan Hudec, bariton) feladatuk sajátságainak átérzésével adták elő szólamukat. Az első részek kissé fárasžtó hangorkánja után megkapóan rajzolódott ki az emberi lét drámája, majd utolsó felvonása: az elmúlás. HAVAS MÁRTA 1973. I. 30.
