Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-27 / 23. szám, szombat

A SZLOVÁK STATISZTIKAI HIVATAL KÖZLEMÉNYE az SZSZK gazdaságának fejlődéséről és az 1972. évi állami terv teljesítéséről Az SZSZK népgazdasága az elmúlt esztendőben kedvező eredményeket ért el. Az állami végre­hajtási tervnek azokat az alapvető mutatóit, amelyek kifejezik az anyagi termelés fejlődését és az életszínvonal emelkedését, teljesítettük és több irányban túlteljesítettük. A Szlovák Szocialista Köztársaság gazdasági fejlődését mindenekelőtt a párt gazdaságpolitikai feladatainak és céljainak következetes biztosítá­sa tette lehetővé. Tovább szilárdult a terv tekin­télye, megerősödött és elmélyült a központi irá­nyítás, szilárdult a munkafegyelem, fokozódott a dolgozók kezdeményezése és aktivitása. A dol­gozók szocialista kötelezettségvállalási mozgal­mát és munkaversenyét kedvezően ösztönözték a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kong­resszusa határozatai, a CSKP és az SZLKP Köz­ponti Bizottságának plenáris ülései, valamint a társadalmi szervezetek kongresszusai. A szocialista munkaverseny és a kötelezettség­vállalási mozgalom mindenekelőtt a termelési folyamat hatékonyságának és gazdaságosságának növelését célozta, ami összhangban állt a CSKP KB és az SZLKP KB februári plenáris üléseinek határozataival. A szlovákiai népgazdaság eredményei kedvező módon befolyásolták a CSSZSZK gazdasági fejlő­dését és részvételét a nemzetközi munkamegosz­tásban, különösen a szocialista államokkal. Az anyagi források alakulása az elmúlt évben összhangban állt a terv célkitűzéseivel, ami ked­vezően befolyásolta a szlovákiai népgazdaság to­vábbi fejlődését, valamint a lakosság életszínvo­nalának emelkedését is. Az iparágak döntő több­sége túlteljesítette a termelés és a munkaterme­lékenység növekedésének tervezett ütemét. To­vább fejlődött az anyagi-műszaki bázis és meg­szilárdultak a szocialista termelési viszonyok. A mezőgazdaságban a kedvezőtlen időjárás el­lenére tovább fejlődött a termelés. A mezőgaz­daság eredményei hozzájárultak népgazdasági rendszerünk további megszilárdulásához. A párt gazdasági plenáris ülései határozatai­nak megvalósításával különösen a második fél­évben sikerült fokozatosan megszüntetni az anyagi és egyéb költségek növekedését. Az elő­ző , esztendőkhöz viszonyítva jobb gazdasági eredményeket értünk el az újratermelési folya­matban. Ennek következtében emelkedett a la­kosság életszínvonala, személyi szükséglete, mű­veltsége és kulturális színvonala. A kialakított anyagi források lehetővé tették további szociál­politikai intézkedések megvalósítását. 1. A termelési ágazatok fejlődése IPAR. Az iparvállalatok az állami tervfeladatokat bruttó értékben 101,2 százalékra teljesítették. A bruttótermelés terjedelme az elmúlt évhez viszonyítva közel 7 milliárd korona értékű gyárt, mánnyal, vagyis 7,5 százalékkal nőtt. 1972-ben a növekedés ter­vezett dinamikáját az ágazatok döntő többsége túlteljesítette, az ezzel kapcsolatos legjobb eredményeket azonban az élel­miszeripar érte el. Az ipari fejlődés pozitív vo­násai mellett látni kell azt is, hogy az egyes vállalatokban nem sikerült a tervet egyenle­tesen teljesíteni. A tüzelőanyag- és energetikai Ipar a szénfejtési tervet túltel­jesítette. 5,4 millió tonna barna­szenet és lignitet fejtettek, 39 ezer tonnával többet a terve­zettnél. Nem sikerült azonban teljesíteni a villanyenergia ter­melési tervét, különösen a víz­erőművekben, aminek elsődle­ges oka az alacsony vízállás volt. A kohászati iparban jelen­tősen több olyan fontos termé­ket gyártottak, mint a nyersvas, az acél, a hengerelt áru, a bá­dog stb. A gépiparban a tervet teljesítették, de a növekedés dinamikája valamivel alacso­nyabb volt, mint az elmúlt években. Tervszerűen fejlődött a vegy­ipar. jelentősen nőtt a műtrá­gya, a gumiabroncs, a műanyag és a műszál gyártása. A köz­szükségleti ipar a tervfeladato­kat 100,9 százalékra teljesítette, és sikerült kielégíteni a belke­reskedelem szükségleteit s tel­jesíteni a kiviteli feladatokat. Az élelmiszeripar jelentősen túlteljesítette a tervet. A hús- feldolgozás 11 százalékkal, a vajgyártás 12 százalékkal emel­kedett. 1971-hez viszonyítva 11 százalékkal nőtt a beruházások­ra szállított gépek- és berende­zések terjedelme. Maradéktala­nul elégítették ki a belkereske­delmi hálózat igényeit és meg­felelő készleteket alakítottak ki a lakosság szükségleteinek ki­elégítésére. A kiviteli szállítá­sok 12 százalékkal emelkedtek. MEZŐGAZDASÁG A mezőgazdasági bruttóterme­lés terjedelme 1971-hez viszo­nyítva 1,4 százalékkal, ennek keretében az állattenyésztési termelés 4,2 százalékkal nőtt. Kedvezően fejlődött a piaci áru­alapok ellátása. A tervet 103 százalékra teljesítették. A nö vénytermesztésben is pozitív eredményeket értek el. 1971- hez viszonyítva terimés takar­mányokból 18,4, cukorrépából 31,3, szemes kukoricából 19,8, szőlőből 5,4, zöldségből pedig 13,3 százalékkal többet takarí­tottak be. A gabonafelvásárlási tervet 5 százalékkal, a kukoricafelvá­sárlás! tervet 45 százalékkal, a cukorrépafelvásárlási tervet 8 százalékkal teljesítették túl, burgonyából azonban 11 száza­lékkal kevesebbet vásároltak . fel. A szarvasmarha-állomány ér­téke 63 millió, a sertésállomány értéke 67 millió koronával nőtt. Terven felül 17 600 tonna vágó­állatot, 35 millió liter tejet ás 37,1 millió tojást vásárolták fel. A mezőgazdasági termelésben az elért eredményeket a jó munkaszervezésen kívül a ke- mizáció és a gépesítés további növekedése is elősegítette. Az elmúlt évben a mezőgazdasági dolgozók számára több mint 3000 kerekes és 300 lánctalpas traktort, 820 gabonavetőgépet, 500 kukoricavetőgépet, 540 ga­bonakombájnt, 200 szemesku- korica-begyűjtőt, 460 szilázsku- korica-begyűjtőt, 160 krumpli- osztályozót, 215 répaszedőgépet és számos gépberendezést szál­lítottak. ERDŐGAZDÁLKODÁS Az SZSZK Erdő- és Vízgazdál­kodási Minisztériumához tarto­zó erdészeti üzemek a tervmu­tatókat teljesítették. A fakiter­melési feladatokat 102,2, az el­szállítási feladatokat 102,7 szá­zalékra teljesítették és 126 000 erdei köbméter fát adtak el, ebből 5000 erdei köbmétert a cellulóz- és papírgyárak számá­ra. VÍZGAZDÁLKODÁS A vízgazdálkodási szakaszon állandó probléma, hogy csök­kennek a felszíni és a talajvíz­készletek. A lakosság ivóvízel­látásának kérdését (Bratislava kivételével) megoldották. Szlo­vákiában jelenleg a lakosság 45 százaléka nyilvános vízvezeté­kekből fedezi szükségletét, s a lakosok 30 százalékát kapcsol­ták be a csatornarendszerbe. ÉPÍTŐIPAR 1972-ben az építőiparban a terjedelmi mutatók növekedési üteme jelentősen nőtt. A terv­feladatokat 1,8 százalékkal túl­teljesítették. Szerkezetileg na­gyobb gondot fordítottak a ki­emelt akciókra, s ezáltal a ka­pacitásokat fokozottabb mérték­ben irányították az építkezést beruházásokra. Az iparág dol­gozói mindenekelőtt a kiemelt építkezésekre és a komplex la­kásépítési feladatok teljesítésé­re összpontosították erőfeszíté­seiket. KÖZLEKEDÉS ÉS POSTA A teherszállításban a tervfel­adatok teljesítését mindenek­előtt a hatékonysági tényezők érvényesítése segítette elő. Az elmúlt évben 194,7 millió tonna árut szállítottak, s ezzel 103,4 százalékra teljesítették a szállí­tási feladatokat. Ebből a Cseh­szlovák Államvasutak 114,5 millió tonna árut szállítottak, és az évi tervet 104,5 százalék­ra teljesítették. A Csehszlovák Gépkocsifuva­rozási Vállalat (ČSAD) 78,3 millió tonna áru szállításával 105,2 százalékra teljesítette az évi tervet. A távbeszélő-állomások száma 73 ezerrel nőtt. Szlovákiában jelenleg 190 000 lakásba kap­csolták be a telefont. Az el­múlt évben 9000-rel nőtt a rá­diókészülékek és 39 500-zal a tv-készülékek száma. 2. A fejlődés fő tényezői A népgazdaság szocialista szektorában (az efsz-ek nélkül) 1,6 millió személy dolgozott, a foglalkoztatottság az előző év­hez viszonyítva 2,4 százalékkal nőtt. A kifizetett bérek terje­delme 7,1 százalékkal emelke­dett. A szocialista szektorban dolgozók átlagos havi bére 2068 korona, vagyis 4,6 száza­lékkal magasabb, mint 1971-ben. A munkatermelékenység az iparban a tervezettnél nagyobb mértékben, 5 százalékkal emel­kedett. A termelés növekedésé­nek 70 százalékát a munkater­melékenység fokozása fedezte. A munkatermelékenység növe­kedését kedvezően befolyásolta a munkaidőalap jobb kihaszná­lása. (1971-ben 91,2, 1972-ben 92,2 százalék.) 3. Az életszínvonal A kedvező népgazdasági ered­mények lehetővé tették a la­kosság életszínvonalának terve­zett emelkedését. Ezt bizonyí­totta a bérek gyorsabb növeke­dése és a szociális jövedelmek emelkedése is. A párt program­jával összhangban a belkeres­kedelem szakaszán javult az árucikkek választéka, az ivóvíz- ellátás, bővült a lakásalap, és bizonyos mértékben sikerült csökkenteni a járulékos beru­házások fogyatékosságait is. A LAKOSSÁG PÉNZJÖVEDELME A lakosság pénzjövedelme 1972-ben 7 százalékkal nőtt. Az állam szociálpolitikai intézkedé­sei következtében a leggyorsab­ban a szociális jövedelmek emelkedtek. Ezzel szemben a kiadások csak 6,5 százalékkal nőttek. KISKERESKEDELMI FORGALOM A lakosság jövedelme növe­kedésének következtében 1971- hez viszonyítva több mint 6 százalékkal nőtt a kiskereske­delmi forgalom. A belföldi piacot elsősorban az árucikkek nagyobb válasz­téka jellemezte. A k'iresletet lé­nyegében sikerült egyenletesen kielégíteni. Ezzel szemben csökkent a kereslet néhány tartós fogyasz­tási cikk iránt. A fogyasztók a jobb minőségű árucikkeket ke­resték. Jelentősen nőtt a bútor­eladás, többek között az impor­tált exkluzív típusú bútoroké. Ezen a téren a keresletet nem lehetett teljes mértékben kielé­gíteni. A fogyasztók különösen mosógépekből, tv-készülékekből igényeltek műszakilag moder­nebb típusokat. KISKERESKEDELMI ÁRAK 1971-hez viszonyítva a kiske­reskedelmi árindex mérsékelten (0,2 ponttal) csökkent. 1971-hez viszonyítva bizonyos csökkenés következett be az élelmiszer- ipari és az iparcikkek, a köz- étkeztetés és a szolgáltatások területén. A múlt évben is folytatódott a létfenntartási költségek csök­kenése. A háztartások létfenn­tartási költségének indexe 0,3 ponttal csökkent. Az előző év­hez viszonyítva csökkentek a munkások és a dolgozók ház­tartásainak létfenntartási költ­ségei. A szocialista szektorban a munkások és az alkalmazot­tak reálbére 4,9 százalékkal nőtt. A lakásépítés területén is jó eredményeket értek el. 40 000 lakás építését befejezték, ami 7,8 százalékkal több, mint 1971­ben. Az évi lakásépítési tervet 105,6 százalékra teljesítették. Az új lakások építésének kez­detét előíró tervfeladatokat 112.9 százalékra, ebből az egyé­ni lakásépítés területén 128,8 százalékra teljesítették. Az elmúlt évben 2,5 millió tu­rista érkezett a Szlovák Szocia­lista Köztársaságba, mégpedig 95 százaléka a szocialista or­szágokból, ami egyharmaddal több, mint 1971-ben. Mintegy egymillió állampolgár utazott külföldre, ezeknek 96 százaléka a szocialista országokba. A Szlovák Szocialista Köztár­saság 13 főiskoláján 51460 hallgató tanul. A szakközépis­kolákban és a középiskolákban 80 537 tanuló, a gimnáziumok­ban pedig 49 311 tanuló folytat­ja tanulmányait. Az elmúlt évben 7 miliárd korona nyugdíjat folyósítottak, ami félmilliárddal több. mint az előző esztendőben. 4. A népesedés fejlődése A szociális programnak a CSKP XIV. kongresszusa hatá­rozatai szellemében való foko­zatos megvalósítása és a repro­dukciós életkorban levő nők kedvező struktúrája elősegítet­te, hogy pozitív eredményeket értünk el a népesedés fejlődése terén. Az élve született gyermekek számának növekedésével és a gyermekhalandóság csökkené­sével a lakosság természetes szaporulata hatezerrel, azaz 14.9 százalékkal növekedett, amely 1965 óta a legmagasabb arány. Növekedett a házasságköté­sek száma, éspedig 1,6 ezerrel. Nő az élve született gyermekek száma is, éspedig 4,5 ezerrel az elmúlt évhez képest. Az él­ve született gyermekek aránya elérte a 19 ezreléket. 1972. december 31-vel a Szlo­vák Szocialista Köztársaságnak 4 623 500 lakosa volt, ami a Csehszlovák Szociailsta Köztár* saság lakosságának 31,8 száza» léka. A CSSZK gazdaságának fejlődése és az 1972. évi terv teljesítése Az alábbiakban kivonato­san ismertetjük a Cseh Sta­tisztikai Hivatal jelentését: A Cseh Szocialista Köztársa­ságban az elmúlt évben a ter­vezett 4,7 százalékos növeke­déssel szemben az össztermelés volumene 6,1 százalékkal emel­kedett. A közszükségleti ipar egyes ágazataiban azonban las­súbb volt a termelés fejlődésé­nek üteme. A tüzelőanyag- és energia-ellátás kielégítő volt, miközben a fogyasztás többletét elsősorban a nemes tüzelő­anyagfajtákból fedezték. A CSSZK területén az ipar munka­termelékenysége 6,1 százalék­kal nőtt, s az ipari termelés ez­zel a többlettel fedezte teljes növekedését. Az építőiparban a lakásépítési tervet túlszárnyal­ták. Az építőipari vállalatokban a munka termelékenysége 6,5 százalékkal emelkedett. A me­zőgazdasági össztermelés 1971- hez viszonyítva 4,7 százalékkal növekedett. Emelkedett a beta­karított burgonya, cukorrépa, gabona és olajosmagvak meny- nyisége, a kedvezőtlen időjá­rás azonban csökkentette a gyümölcstermést. A kapásnövé­nyek nagyobb hektárhozama és a jó silókukoricatermés vi­szonylag kedvező helyzetet te­remtett a takarmányellátásban. A CSSZK-ban 1971-hez viszo­nyítva 6,2 százalékkal nőtt a vágómarha-felvásárlás. Noha a beruházási építkezések számá­ra elvégzett munka és a szállí­tások volumene az előző évek­hez viszonyítva 4,2 százalékkal emelkedett, a tervezett gépszál­lítási tervet nem sikerült telje­síteni. A nemzeti bizottságok tervei­ben szereplő különféle építke­zési formákban 109 százalékra teljesítették a lakásépítkezés tervét. A túlteljesítést elősegí­tette a befejezetlen építkezések kedvező helyzete az év elején, valamint az építőipari dolgozók törekvése a tervezett feladatok rendszeres teljesítésére az egyes hónapokban. A szociális ta szektorban dolgozók száma (kivéve az efsz-eket) előzetes adatok szerint 0,6 százalékkal növekedett. A termelőágazatok közül csupán az építőiparban nőtt az alkalmazottak száma (1,5 százalék) az iparban a dolgozók száma az 1971-es szinten maradt. A lakosság pénzjövedelmének összvolumene 9 milliárd koro­nával, azaz 5,2 százalékkal emelkedett. A leggyorsabban fejlődtek a szocialista jellegű jövedelmek. A szocialista szek­torban (kivéve az efsz-eket), előzetes adatok szerint az át­lagbér 3,9 százalékkal nőtt. A pénzjövedelem emelkedésé­vel egyidőben nőtt a lakosság pénzkiadásainak összege is. A CSSZK lakosságának pénzkiadá­sai az előző évvel szemben 8,9 milliárd koronával, azaz 5,2 százalékkal emelkedett. A Cseh Szocialista Köztársaság pénzin­tézeteiben a lakosság betétállo­mánya 8 milliárd koronával emelkedett. A döntő kereske­delmi rendszerekben a kiske­reskedelmi forgalom az előző évvel szemben 5,2 százalékkal nőtt. A fogyasztók továbbra is érdeklődést tanúsítottak az ipa­ri árucikkek iránt, az iparcik­kek részaránya az egész forga­lom emelkedésében 1971-hez vi­szonyítva azonban jelentékte­len. A hiánycikkek számát si­került csökkenteni. A népsza­porulat terén folytatódott az utóbbi két év pozitív irányvéte­le. összesen 162 000 gyeruek született, ami az előző évhez viszonyítva nyolcezerrel több. így a CSSZK lakosságának szá­ma 1972 végén elérte a 9 mil­lió 900 000-et. (sm| Gabéíkovo ebben az évben 80 család részére építenek új laká* sokat. Képünkön az épülő első lakóház. (Tóthpál Gyula felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom