Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-23 / 19. szám, kedd
Bérrendszerünk ésszerűsítésének aktuális kérdései Irta: KRULÍČEK ERVIN mérnök, az SZSZK Munkaügyi- és Népjóléti Minisztériumának dolgozója A CSKP XIV. kongresszusának határozata alapján az ötödik ötéves tervidőszakban tökéletesíteni kell a fennálló bérrendszert, növelni kell a bérezési formák és a tarifarendszer hatékonyságát. A határozat teljesítésének első szakasza tavaly májusban kezdődött, amikor az egész ország területén 73, ebből Szlovákiában 32 kiemelt vállalatban megkezdődött a tökéletesített bérrendszer alapelveinek kísérleti alkalmazása. E széles körű politikai és gazdasági feladat realizálására azért került sor, hogy megfelelő összhangot teremtsünk a személyi anyagi érdekeltség és szocialista társadalmunk jelenlegi fejlődési tendenciái között, minek a népgazdasági tervekben is meg kell nyilvánulnia. Az alapbérek rendszerének eddigi fejlődése azt bizonyítja, hogy a szocialista termelési viszonyoknak megfelelően a munka szerinti elosztás elvét követtük, hogy az állam gazdaságpolitikájának realizálása során kihasználtuk a személyi anyagi érdekeltséget, erősítettük a bér aktív szerepét a javak elosztásában s a dolgozók életszínvonalának emelésében. Az 1945-től 1949-ig terjedő időszakban fokozatosan kiküszöböltük a megelőző kapitalista társadalmi rendszerből eredő társadalmi, osztály- és szociális különbségeket, miközben kifejezetten növeltük a legalacsonyabb béreket, elhárítottuk az indokolatlan különbségeket a nők és a fiatalkorúak bérezésében, valamint az egyes vállalatok és területek között. Az ötvenes években a nehézipar építésével és a munkaerő mozgásával kapcsolatban az egyes szakágazatok társadalmi jelentősége szerint megkülönböztetett bértarifákat kezdtünk alkalmazni. Ugyanakkor a munkák és funkciók osztályokba sorolásánál az ágazatok közötti összehasonlíthatóság szempontjait is figyelembe vettük. A további években a munkások bértarifái elvesztették korábbi szabályozó szerepüket, mert egyes ágazatokban elhanyagolták a munka pontos nor- mázását, növekedtek a teljesítménynormák minősége közötti különbségek, ami a nominális bérek növekedési folyamatában Indokolatlan és a valóságnak nem megfelelő különbségekhez vezetett. Emellett a munkások bérezésénél ebben az Időben az egyenlősdiségre való törekvést Is tapasztalhattuk. Á műszaki-gazdasági dolgozók bérezésének fokozatos reformja során 1952-től bevezették a tarifaosztályok és a határértékek közötti alapfizetések rendszerét, ami lehetővé tette az egyéni adottságok ós munkaeredmények méltányolását. Az alapfizetésekre azonban nem volt még hatással a dolgozók szakképzettsége és az egyes fokozatok közötti különbségek seon voltak eléggé kifejezőek. Az ötvenes évek második felében a bérrendszerek fejlesztése már érezhetően elmaradt az elért termelési színvonal követelményeitől, és változtatásuk már elkerülhetetlenné vált. A műszaki-gazdasági dolgozók bé- . rezésében olyan módosításra került sor, amely már meghatározta a szakképzettségi követelmények teljesítése és az alapfizetések magassága közötti összefüggéseket. Ezután került sor 1959-ben a termelőágazatokban dolgozó munkások bérrendszerének átépítésére. Ennek fő célja a bér ösztönző hatásának fejlesztése, a szakképzettség és a termelékenység növelésében megnyilvánuló anyagi érdekeltség növelése és a döntő fontosságú ágazatok dolgozóinak stabilizálása volt. Az új bértarifák bevezetésével elmélyültek az egyes szakágazatok közötti különbségek. Az új munkakatalógusokban a szakképzettség szempontjából is kifejezőbben csoportosították a munkákat, s egyúttal meghatározták az egyes hivatások folytatásának alapfeltételeit. Ezekkel az alapvető bérszabályozó intézkedésekkel megerősödött a munkabér aktív szerepe az állam gazdaságpolitikájában. A jelenlegi bérrendszerek problémái és fogyatékosságai Az utolsó bérrendezés óta eltelt 14 év alatt egész sor probléma halmozódott fel, amelyek jelentős mértékben korlátozzák a bér ösztönző hatását. Főleg az 1968—1969-es években volt kedvezőtlen a fejlődés, amikor az egész bérrendszer deformálódott és számos vállalatban erősen meglazult a bérfegyelem. A vállalatok a munkabérek eddigi növekedését a mun- kaszükségleti normák aránytalan növelésével, valamint olyan prémiumokkal és jutalmakkal támasztották alá, amelyek gyakran a munka eredményességében sem tükröződtek visz- sza. Gyakori Jelenség volt az egyes munkák és funkciók magasabb osztályokba való besorolása is, az előírt feltételek teljesítése nélkül. Lecsökkent a bértarifa differenciáló hatása, mert a vállalatok többségében a teljes keresetnek csupán 60—70 százalékát képezte. A jelenlegi tarifarendszer nagyon szétforgácsolt és áttekinthetetlen. Körülbelül 40 munkás-bértarifa skálát használunk, melyek lépcsőzetessége már elavult, nem felel meg az egyes termelési ágazatokban végzett munkák objektív feltételeinek. A munkások munkatevékenységének egyes osztályokba való besorolását nem lehet az egyes ágazatok között összehasonlítani, s a használt kvalifikációs katalógusok sincsenek összhangban a termelés elért műszaki színvonalával. A munkaszükségleti normák a vállalatok többségében szintén elavult, tudatosan rejtegetett időtartalékokat tartalmaznak, ezért jelentősen túlteljesíthetek. Az egyes kategóriákban, szakmákban, vagy a szakmák között nivellizációs irányzatok is tapasztalhatók. Elég gyakori eset, hogy a művezetők, főleg a termelést közvetlenül irányító mesterek munkabére alacsonyabb, mint a magasabb osztályokba tartozó munkásoké. A bérrendszerek fejlődésének említett és további fogyatékosságai kedvezőtlenül hatnak a bérpolitikára, amit az ellenőrzések eredményei is bizonyítanak. A CSKP XIV. kongresszusa a bérrendszerek eddigi fejlődéséből indul ki, amikor a jutalmazás szocialista elveinek erősítését hangsúlyozza, s célul tűzi azok fokozatos tökéletesítését. A bérrendszerek ésszerűsítésének fő céljai Az anyagi érdekeltség szerepének jelentős növelését a termelés haladó fejlesztésében a bérrendszerek ésszerűsítésével kell biztosítani. Szélesebb gazdasági szempontokból tekintve a bérrendszerek ésszerűsítésével az állami terveknek megfelelő gazdasági fejlődést, a tudományos-műszaki ismeretek gyorsabb gyakorlati érvényesítését, a termelési alapok, a munkaerő és a munkaidő jobb kihasználását akarjuk elősegíteni. A bérrendszerek ésszerűsítésének politikai célja annak a tudatnak az erősítése, hogy társadalmunkban a dolgozók társadalmi és gazdasági helyzetének a becsületesen végzett és hatékony munka az alapja, amely az erkölcsi ösztönzőkkel együtt kiegyensúlyozott mértékben hat a termelési folyamatra. A bérrendszerek ésszerűsítésének konkrét bérpolitikai céljai a következők: — a bértarifák differenciáló szerepének megerősítése a társadalmilag és gazdaságilag indokolt bérkülönbségek szabályozásánál, s az ágazatok közötti összehasonlíthatóság felújítása az egyes munkatevékenységek osztályokba való besorolásánál; — a bértarifák skáláinak megkülönböztetése a termelési, társadalmi és szociális feltételekben mutatkozó különbségeknek megfelelően; — a differenciáltabb bérezés bevezetése a szakképzettség, az egyéni képességek és az elért munkaeredmények alapján, s a kereseti színvonal perspektív növelésének biztosítása a dolgozók minden kategóriájában; — feltételek teremtése a hatékonyabb bérezési formák érvényesítéséhez, a bérfegyelem megszilárdítása és az egész bérrendszer egyszerűsítése. A bérrendszerek élőkészített ésszerűsítésének bérpolitikai céljai számos területen érvényesülnek. Megértésük céljából röviden ismertetjük főbb vonásaikat. Az elvégzett munka s a szakképzettség alapján történő jutalmazás elvének következetesebb érvényesítését, valamint a gazdasági szempontból indokolt megkülönböztetett bérezés alkalmazását a munkások munkatevékenységének s a műszaki- gazdasági dolgozók funkcióinak objektív értékelési és besorolási rendszer teszi lehetővé. E célból központi szinten új analitikus pontozásos rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a dolgozók valamennyi kategóriájának egységes értékelését. Ez a módszer a munka legfontosabb jellegzetes követelményeit veszi alapul. Lényege az, hogy az egyes munkatevékenységeket részeire bontja, s ezeket külön- külön értékeli előre meghatározott mennyiségű pontok jóváhagyásával. Ezzel az értékeléssel pontosabban meghatározták a munkák összetettségét és nehézségi fokát, valamint lehetővé tették az egyes osztályok ágazatok közötti összehasonlíthatóságát is. A munkások által végzett munkáknál az elméleti szakismereteken, a gyakorlati tapasztalatokon, a felelősségen és az erőkifejtés szükségességén kívül további szempontokat is figyelembe vettek, például a balesetveszély fokát és bizonyos specifikus követelményeket. A műszaki-gazdasági funkcióknál az elméleti felkészültség, a szakmai gyakorlat, az erkölcsi és anyagi felelősség mellett az irányítás igényességét, a munka bonyolultságát és a személyi adottságokat vették figyelembe. Az említett analitikai módszerrel a dolgozók minősítését értékelték a legkifejezőbben, vagyis elméleti ismereteiket ós gyakorlati tapasztalataikat, ami összhangban van a termelés távlati fejlesztésének követelményeivel. A nagyobb erőkifejtést igénylő munkák munkaerőellátása szempontjából a munkák nehézségét is jobban figyelembe vették. A munkatevékenységek értékelésénél a figyelembe vett szempontokat úgy hozták közös nevezőre, hogy a jóváírt pontokat összeadták, s a nyert eredmény szerint a munkatevékenységet előre kidolgozott kulcs alapján megfelelő osztályba sorolták. Ezzel az eljárással az irányítás központi szintjén a fő termelési ágazatokból több száz tipikus munkatevékenységet soroltak a megfelelő osztályokba, s azokat állami gyűjteményekbe foglalták. Ezek a munkatevékenység-gyűjtemények később alapul szolgáltak az új ágazati minősítési katalógusok kidolgozásához. (Folytatjuk) EMLÉKEZTET Mosolyog, és emlékekről szól. Kedves mosoly ragyog az arcán. Ragyogó, szinte kezdettelen, végtelen. Minden szava emléket idéz. Számára az élet, a mai, mindennapi élet csupa sok szét szórt pontból áll; néha el is feledkezik erről, vagy arról... De ami ötven évvel ezelőtt történt, vagy még régebben, arra pontosan emlékszik. Ügy, mintha tegnap történt volna. TRÉGER EMIL ma nyugdíjas tisztviselő. Bratislavai lakos Két évvel ezelőtt ötvenéves érettségi találkozót szervezett. Tizenvalahányan a volt reálgimnazisták közül összegyűltek. Kedves, megható ünnepséget rendeztek. Ezenkívül jelentősebb társadalmi munkája, tevékenysége az, hogy a Vöröskereszt tagja. Irattárcájában a „Példás tag“ igazolványát hordja. Ezzel kapcsolatos a sok-sok felidézett emlék. Háború volt. Az első világháború, s mint kisdiák a nyári szünetben munkára jelentkezett a Vöröskeresztnél. Beosztották a polgári iskolában levő katonai kórházba, ahol dr. Mergel a szembetegeket gyógyította. 1916 nyara volt. A kisdiák becsülettel helytállt a munkában, de szeptemberben újra az iskolapadba ült. A következő vakációban már a főpályaudvari betegnyugvó állomásra küldték. Ügyeletesi szolgálatot teljesített. Az önkéntes tűzoltók és a mentőegyesület tagjai vállvetve dolgoztak. Az utolsó háborús évben, 1918-ban naponta már több kórházvonatot fogadtak. Teát, vajas kenyeret kaptak a sebesültek, a súlyosabb betegeket, a halottakat azonban az állomáson hagyták a lcórházvona- tok parancsnokai. Az év utolsó napján Is dolgoztak. Ez a nap TRÉGER EMIL csak annyiban különbözött ^ többitől, hogy vöröskeresztes igazolványába „Csl. pluh“ fel: iratú pecsétet nyomtak, s fj kapta az első számú bejegyr zést, az első sorszámot. Külön? ben munkájuk nem volt keve: sebb a szokottnál. Csak 191Í) januárja után szűnt meg, ami? kor a főpályaudvaron levő vö? röskeresztes kirendeltség mű; ködését véglegesen megszüntet-: ték. A Vöröskereszt tagja maradt a háború után is. Megtanult^ az átélt tapasztalatok nyománf hogy ennek a szervezetnek emŕ berbaráti küldetése nem szór lám, szóbeszéd, hanem valóság. Ezért vállalkozott arra, hogy 1932-ben háromhónapos szama? ritánusi tanfolyamot végezzen. És ezért lelkes tagja ma is. Buzdítja, lelkesíti a fiatalokat. Kedves mosoly ragyog az arr cán, emlékeket idéz, s emlé? keztet. ötven-hatvan év távlat tából, hogy az emberbaráti fér nyesség áradjon, terjedjen, § az emlékek újabb tettekre bűz? dítsák a fiatalokat, mert Vieti namban most is dúl a háború. És ő pontosan emlékszik arra, hogy milyen. Ügy, mintha teg? nap történt volna. HAJDC ANDRÁS Kezdeti nehézségek? A minap még Bouška Polgár a Rudé právo gazdasági fogyatékosságainkat enyhe gúnynyal, szellemesen ostorozó, éppen ezért általános népszerűségnek örvendő „törzsvendége“ sem állta meg, hogy szó nélkül hagyja a posta legutóbbi intézkedéseivel: az ötjegyű irányítószámok bevezetésével felmerült problémákat. Pedig Bouška Polgár — noha régen túl van már a legszebb férfikoron — aligha vádolható maradisággcA. Aki ismeri, tudfa róla, hogy szereti az úfat, él-hal, a műszaki és kulturális forradalom vívmányaiért, feltéve, hogy a eél szentesíti az eszközt... Nyilván ennek az elvnek az alapján született meg benne e gondolat, mely szerint — amint írfa — „Eddig a postának volt sok dolga és a lakossság élt gondtalanul. Az irányítószámok bevezetésével azonban fordított a helyzet", Igaza van-e Bouška Polgárnak, vagy sem, bárki megítélheti. Nem akarunk elébe vágni az eseményeknek, hiszen egyelőre csak kezdeti tapasztalatokkal rendelkezünk. De azt máris tudjuk, hogy az irányítószámoknak meg kell könnyíteniük a postai küldemények osztályozását. A drága, munkaerőt pótló gépek állítólag meggyorsítják az ügyintézést, tehát a küldeményeket is rövidebb időn belül kellene megkapniuk a címzetteknek. Tagadhatatlanul nyomós ok ez és az említett újítás bevezetése mellett szól, különösen ha meggondoljuk, hogy az irányítószámokkal külföldön is kielégítők a tapasztalatok. Miért idegenkednénk tehát tőlük éppen mi? Olyan kényelmesek volnánk, hogy nehezünkre esne a címzett irányító számának kikeresése az erre a célra kiadott hivatalos jegyzékből? Minek is tagadnánk: a keresgélés mai sietős életünkben valóban időveszteséget jelent, de a legtöbben mégis szívesen meghozzuk ezt az áldozatot, ha tudjuk, hogy ezzel megköny- nyítjük a posta helyzetét, és ráadásul még küldeményeink is időben, mondjuk másnap, legkevesebb harmadnap megérkezt nek rendeltetési helyükre, Csakhogy a feladó jóindulatán ezúttal nem múlik, áldozatos munkája legalábbis egyelőre, hiábavalónak bizonyult. Mert ahhoz, hogy a borítékon feltün-’ tethesse az ember a címzett irányít6számát, Prágában, Bra* tislavában és a többi nagyobb városban azzal is tisztában kell lennie, melyik postahivatalhoz tartozik a sok közül a címzett utcája. Ez az adat u. i. az em- lített jegyzékből sajnos kimaradt, erről nyilván megfeledkezett a posta... Több vállalat széles körű levelezése folytán kínjában állt• tólag úgy segített magán, hogy adminisztratív dolgozói egy részét átmenetileg azzal a feladattál bízta meg, készítsék el valamennyi prágai, bratislavai, brnói stb. postahivatal több százra tehető számjegyzékét. Nem éppen gazdaságos ez a, megoldás, különösen mostanában, amikor a racionalizálásról nemcsak beszélünk, hanem azt meg is kell valósítanunk. Mi volna tehát a helyes megoldás? Véleményünk szerint 4 postának az utcanevek jegyzékét is haladéktalanul ki kellene adnia, azok irányítószámai- val együtt. Amíg ez nem történik meg, addig aligha számíthat a lakosság jóindulatára és türelmére, melyet nem feszíthet a végletekig. Különben a kézbesítéssel is baj van. Tapasztalatból tudjuk, hogy egy Prágában csütörtökön délután feladott, 7,60 koronás bélyeggel ellátott, Bratislavába címzett expressz, ajánlott levél — a helyes írá- nyítószám feltüntetése ellenére sem érkezik meg hétfő délután előtt. Arról is meggyőződtünk, hogy Prága egyik kerületéből a másikba irányított levéllel sem bánik kíméletesebben a posta. Ezért csóválják sokan mostanában a fejüket és teszik fel a kérdést: Akkor hát minek az irányítószám? Bouška Polgárnak, úgy látszik, mint mindig, ezúttal is igaza volna? KARDOS MARTA új szó
