Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-19 / 16. szám, péntek
Fiatalok — válaszúton A TIZENÖTÉVESEK ELHELYEZKEDÉSI GONDJAI Izgalommal telt heteket élnek át kilencedikes diákjaink, hiszen rövidesen rajtvonalhoz kell állniuk, hogy a választott pályának vagy szakmának megfelelően számot adjanak általános ismereteikről, képességeikről és adottságaikról. Ezekben a napokban a tizenötévesek ezrei fontolgatják-latolgatják a továbbtanulás, illetve az elhelyezkedés esélyeit, törik a fejüket azon, hova menjenek, mit csináljanak az alapiskola befejezése után. Életük komoly dilemmája előtt állnak, hiszen a tét nem kisebb, mint a jövőjük, további sorsuk alakulása. Töprengenek a szülők, töprengenek a fiatalok. Vajon hol helyezkedhetnek el, milyen iskolában vagy munkahelyen nyílik számukra lehetőség? Hamarosan eljön a felvételik ideje. Úgy hisszük, előtte nem art, ha tájékoztatjuk az érdekelteket az elhelyezkedés, illetve a továbbtanulás lehetőségeiről és néhány olyan intézkedésről, melyet célszerű végiggondolni, érdemes mérlegelni. Az utóbbi évek statisztikai adatai, számos fialal beteljesületlen vágya arra enged következtetni, hogy a szándékuk diszharmóniában vannak az adott lehetőségekkel, a tanuló- ifjúság körében ugyanis még mindig hódítanak a szakközép- iskolák. Eme iskolatípus előnyei vitathatatlanok, hiszen a továbbtanulás változatos lehetősége mellett az azonnali elhelyezkedés lehetőségét is biztosítják, általános műveltséggel, Illetve szakmai tudással vértezik fel növendékeiket, s ezáltal utat nyitnak számukra a különféle munkahelyekre. Az utóbbi években azonban túlságosan egyenetlen a szakközép- iskolákba jelentkezők megoszlása, az egyes iskolatípusokba pályázók száma messze meghaladja a felvehető tanulók létszámát. Az elmondottak igazolására elég csupán néhány adatot megemlítenünk, melyet — úgy hisszük — érdemes fontolóra venni. A pedagógiai, az ökonómiai, az egészségügyi, az elektrotechnikai szakközépiskolában évek óta nagy az aránytalanság az irányszámok és a jelentkezők száma közt. Ezzel szemben a gimnáziumokba jelentkezők száma nem fedi a tervszámot, az iparitanuló-inté- zetekről nem is szólva, ahol a pályázók száma messze elmarad a felvehetők száma mögött. Nincs szándékunkban bizonygatni az egyéni és társadalmi érdek közti egyenetlenség káros voltát. Ám mindenképpen szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy évről évre jelentős gondot okoz népgazdaságunknak és a diákság tekintélyes részének az az ellentmondás, ami a pálya- választó fiatalok, illetve szüleik vágyai, igényei, törekvései és a gazdasági élet szükségletei, követelményei közt feszül. Társadalmunknak egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a fiatalok további sorsa, mert a döntés bármennyire is egyéni, a továbbtanulás problémája mégiscsak közügy, a népgazdaság munkaerőgazdálkodásának kérdése. Ennek fontosságát juttatja kifejezésre pártunk XIV. kongresszusának határozata is: „Az iskolaügy küldetése, hogy a szocialista társadalom szükségleteivel, a fejlődő gazdaság és az egyes társadalmi területek követelményeivel összhangban készítse fel a fiatal nemzedéket.“ Ezért a fiatalok érdeklődése és a lehetőségek, illetve a népgazdaság szükségletei közti aránytalanság megszüntetése érdekében központilag .jóváha gyot terv alapján határozzák meg a különféle iskolatípusokban továbbtanulni szándékozók és a munkaviszonyba kerülők számát. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy bizonyos fokú korlátozásra, szabályozásra szűkig van, hogy elejét vegyük U2 ösztönösségnek és esetlegességnek, mert gondoljunk csak arra, milyen veszélyt rejt magában a keretszámok túllépése! Szlovákiában az 1972/73-as tanévben mintegy 82 000 fiatul fejezi be az alapiskola kilencedik évfolyamát. Továbbtanulásuk, illetve szakmai képzésük mérhetetlen nagy gonddal és felelősséggel jár, hiszen elhelyezésükről lehetőleg úgy kell gon- doskoni, hogy teljesüljenek az országos tervek, de az egyéni vágyak és elképzelések is. Mivel a tanulók jelentkezéséről még nem készült el a statisztika, s a felvételi vizsgákra is csak az elkövetkező hónapokban (márciusban) kerül sor, pillanatnyilag még lehetetlen teljes képet festeni a pályázók megoszlásáról, az egyes iskolák, illetve szakmák iránti érdeklődésről. A tizenöt évesek számára kínálkozó elhelyezkedési lehetőségekkel azonban már megismerkedhettünk, s ezek alapján leszögezhetjük, hogy a kilátások ez évben sem jobbak, a helyzet — az esélyeket tekintve — korántsem kecsegtető. Az SZSZK kormánya által jóváhagyott tervek értelmében a tankötelezettséget befejező diákok 45 százaléka gimnáziumban és szakközépiskola- ban tanulhat tovább; gimnáziumba 13 500, szakközépiskolába pedig mintegy 17 000 tanuló nyerhet felvételt. A népgazdaság szükségleteinek megfele- lelően a tizenöt évesek 53 százalékának, azaz 43 322 fiatalnak (ebből 16 000 lánynak) iparitanuló-viszonyba kell kerülnie, azaz szakmát kell tanulnia. Nem árulunk el semmilyen titkot, ha azt mondjuk, ez évben is számolni kell azzal, hogy (Tóthpól Gyula felvétele) az egyéni érdekek ellentmondásba kerülnek az általános érdekekkel: a szakközépiskolákba felvehetők száma ellentétben lesz a jelentkezők számával. Legalábbis ezt mutatja a múlt év októberében végzett felmérés eredménye; eszerint a szak- középiskolákba pályázók száma 25 százalékkal meghaladja a felvehetők számát, míg a szakmunkásképzés iránti érdeklődés nem felel meg a társadalmi szükségleteknek, a jelentkezők száma 15 százalékkal kevesebb, mint a férőhely. Az óvónőképzőbe jelentkezők száma háromszorosa a felvehetők számának, az egészségügyi, az ökonómiai és az elektrotechnikai szakközépiskolában a túljelentkezés kétszeres. Ezzel szemben a gimnáziumban a jelentkezők száma nem fedi az irányszámot: a tervezettnél 25 százalékkal kevesebb a pályázó. Evek óta súlyos gondot okoz a szakmunkás-utánpótlás kérdése. Az utóbbi időben rendkívül helytelen gyakorlat elharapód- zásának lehetünk tanúi, a szakmunkásképző intézetekbe ugyanis többnyire csak a gyengébb előmenetelű tanulók jelentkeznek. A továbbtanulás s az egyes iskolatípusok megválasztása terén észlelhető aránytalanságok viszont az iparitanu- ló-intézetekben is jelentkeznek. Ennek következtében egyes szakmunkásképző-intézetekben — kiváltképp a divatos szakmákban (autó-, motor-, villanyszerelő, rádió-, tévéjavító, fodrász, kozmetikus stb.) — két-három- szoros a túljelentkezés, míg például a bányaiparban, a mezőgazdaságban vagy az építő- és közlekedésiparban jelentős hiány mutatkozik. Az utóbbi évek gyakorlata igazolja, hogy érezhetően csökken az érdeklődés a nehezebb, megterhelőbb szakmák iránt. A helyzet javítása érdekében különös gondot kell fordítani a bányász- és mezőgazdász-utánpótlás kérdésére, ám az illetékeseknek megfontolás tárgyává kellene tenniök a magyar szakmunkásképzés lehetőségének bővítését is. Azok a fiatalok, akik rövid idő után kereső foglalkozást kívánnak, akik mielőbb valamilyen szakmai képesítés megszerzésére törekszenek, célszerű, ha a szakmunkásképzést választják. amely két-három év után kész szakemberekké neveli őket. Az iskolák, a pedagógusok feladata, hogy megmagyarázzák a tanulóknak a szakmai végzettség jelentőségét, népgazdasági hasznosságát, valamint a fiatal szakmunkások érvényesülésének lehetőségeit. A szakmunkásképesítés megszerzése után a továbbtanulni szándékozók számára sokféle lehetőség kínálkozik: szakmailag továbbképezhetik magukat, de módjuk van az érettségi megszerzésére is. Komoly gondot okoz még mindig a lányok foglalkoztatása, szakmai képzése, illetve elhelyezése, ugyanis még nem sikerült teljesen leküzdeni az idegenkedést a csak „fiúknak“ fenntartott szakmáktól. A továbbtanulni szándékozó lányok ezért valósággal megrohamozzák az ökonómiai, a pedagógiai és az egészségügyi szakközép- iskolákat s emiatt meglehetősen minimális a felvételi esélyük. Problémát okoz az is, hogy a szülőknek leánygyermekeikkel szemben fenntartásaik vannak, nem szívesen engedik őket el a háztól. Ennek következtében — különösen vidéken — számottevő részük gyakran elkallódik, holott nem ritkán rátermett tanulók, akiket nem lenne szabad hagyni zsákutcába jutni. Végezetül leszögezhetjük, hogy az ember csak olyan munkát végez szívesen, kedvvel, odaadással, tehát eredményesen, mely megfelel képességeinek, személyi adottságainak. Az egyén és a társadalom közös érdeke, hogy az ember munkakörében megtalálja hivatását, a tevékenység ne megélhetési kényszert jelentsen számára. Ezért a serdülő ifjúságot minden úton-módon munkaszeretetre, az alkotó munka megismerésére kell nevelnünk, hogy megtalálja helyét a dolgozó társadalomban. TÖLGYESSY MÁRIA Népszerű fa itáblák SZÍNVONALAS AGITÄCIÖ ÉS PROPAGANDA Pártunk az agitációnak és a propagandának mindig nagy jelentőséget tulajdonított. Természetesen most is fontosnak tartja ezt a tevékenységet, mely nek egyik legbeváltabb eszköze, a szemléltető agitáció. Ezt egyre nagyobb sikerrel alkalmazzák üzemeinkben. A čalovói (nagymegyeri) tejüzemben kü lönösen kimagasló eredményeket érnek el a szemléltető agitáció terén. Erre a járási párt- bizottság ideológiai osztályán figyelmeztettek. Ezért látogattunk el az üzembe, ahol Fehér László, a párt- szervezet elnöke tájékoztatott bennünket. Virág Mária mérnök, ukit a pártszervezet a szemléltető agitáció irányításával bízott meg. — Fokozatosan vezettük be a szemléltető agitációt és a propagandát — mondja elgondolkodva az elnök. — 1967-ben csak egy falitáblánk volt, s most már öt van. A gyarapodás persze nemcsak mennyiségi, hanem minőségi is. Eredményeinkhez hozzájárult a járási pártbizottság ideológiai és propagandista osztálya is, amely tanácsokkal és anyaggal lát el. Ma már üzemünk pártszervezete rendszeresen, minden negyedévben, értékeli a propaganda-tevékenységet. A propagandaanyag tartalmáról a párt- bizottság dönt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden egyes anyagot a pártbizottság elé terjesztünk. Az elbírálás némely esetben a propagandafelelős dolga. Ezzel a munkával a pártszervezet Virág Mária mérnököt, a laboratórium vezetőjét bízta meg. A falitáblákra szánt képet vagy írást a kezdeményezők neki adják át. Hallhatnánk egy konkrét példát? — Például egyik női alkalmazottunk megtudta, a fogyasztók olykor arra panaszkodtak, hogy nem elég tiszták a tejesüvegek. Ezért írt egy cikket, melyben konkrétan rámutatott, hogyan távolítható el ez a fogyatékosság. írását Virág elvtársnőnek adta át, aki a bírálatot (mely több alkalmazottra vonatkozott) előbb megvitatta az érintett részleg vezetőjével, majd kitette az időszerűségeket tartalmazó falitáblára. Ez a tábla a legforgalmasabb helyen, a főbejáratnál áll. Külön táblái vannak az egyes részlegeknek: a szárító, a vajkészítő, a palackozó és a segédtermelési részlegnek A szárítórészleg szocialista munkabrigádja a munkaverseny megnyeréséért járó kitüntetés átvételekor. (Méhes Vilmos felvételei) Van az üzemben egy közpon* ti agitációs helyiség, az úgynevezett vörössarok. Ebben az ízlésesen berendezett teremben többek között megtalálható a párt központi bizottságának határozata és az üzem feltételeire lebontott változata. Az utóbbi egészen konkrétan kimondja például, hogy az üzemnek mennyi tejet és más terméket kell eladnia. Az üzem távlati fejlesztési terve is látható a helyiségben. A hosszabb ideig aktuális, állandó jellegű anyagokat olykor átmenetileg egyéb propagandaanyag váltja fel. Legutóbb a Szovjetunió ötven évét szemléltető anyag került a helyére. Legközelebb pedig a februári győzelmet idézi majd a vörössarok anyaga. Megjelennek a falitáblákon az évzáró taggyűlés előkészületeivel foglalkozó anyagok is. Az, hogy melyik anyag melyik falitáblára, faliújságba kerül, az anyag jellegétől függ. A dolgozók tehát már tudják, melyik táblán keressék a párt- szervezettel, a szakszervezettel, az ifjúsági szervezettel, a szocialista munkabrigádokkal kapcsolatos anyagokat. Külön táblája van a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség helyi szervezetének. Ezen egyebek közt megtalálhatók a dunaszerdahelyi járásba és az üzembe érkező szovjet küldöttségek fényképei. A szocialista munkabrigád éleiét bemutató táblán — a tervfeladatok és a kötelezettségvállalások teljesítését szemléltető táblázatokon kívül — a munkaközösségek képei és a legjobb dolgozók fényképei láthatók. A fényképfelvételeket többnyire Méhes Vilmos gyártásvezető díszíti, akinek párt- feladata a propagandatevékenység. Egy-egy tagját minden tömegszervezet megbízott ezzel a feladattal — ennek a csoportnak az élén áll Virág elvtársnő. A munkába az üzem minden dolgozója bekapcsolódhat. Az egyes részlegek vezetői a faliújságokon dicsérhetnek és bírálhatnak munkacsoportokat s egyéneket egyaránt. Szólni kell a szemléltető propaganda népszerűségéről és hatásáról is. Azzal kapcsolatban, hogy milyen érdeklődéssel kísérik a dolgozók a kifüggesztett anyagokat, Fehér elvtárs egy példát mond el. Az egyik táblát el kellett tenniök eredeti helyéről, mert többször olyan sokan nézték, hogy az akadályozta a folyosón való járást. Eddig is nagyon jó volt az üzem dolgozóinak munkaerkölcse, de a propagandatevékenység elmélyítése óta még jobb. Az üzem minden dolgozója büszke lehet rá, hogy termelési tervüket és kötelezettségvállalásukat jóval túlszárnyalták. Az is rendkívül figyelemre méltó, hogy 1972-ben senki sem hiányzott igazolatlanul munkahelyéről. Az üzem egyik részlege kormánykitüntetésben részesült, s ez minden dolgozóra nagyon serkentőleg hat. Hogy mennyire megszokták meg megkedvelték a tejüzemiek a vörössarkot és a falitáblákat, azt a pártelnök találóan így fejezi ki: „Ha egy napon váratlanul eltűnnének a táblák, mindenkinek nagyon hiányoznának.“ Úgy véljük, ezek a szavak egyben azt is kifejezik, hogy a szemléltető agitáció és propaganda — ha helyesen végzik — valóban az ideológiai munka egyik legjobb eszköze. FÜLÖP IMRE KULTURÁLIS HÍREK ■ A Quiniantu chilei állami könyvkiadó 15 hónap alatt ötmillió könyvet jelentetett meg. Ezen időszakban 202 különféle kiadvány látott napvilágot, köztük Lenin, Marx, Engels, Pablo Neruda és Gabriela Mistral művei. A könyvek rövid idő alatt elfogytak a chilei könyvkereskedésekből. SSi A párizsi opera új művészeti vezetője Rolf Liebermann lett, a korábbi hamburgi intendáns. Az új vezetéssel az opera március 30-án nyitja meg éva-. dát, a versailles-i kastély színháztermében, a Figaro házassága előadásával. Saját otthoné ban, az operaházban április 4- én kezdi az évadot. Gluck Orp helsz és Eurydike című művével. 1973. I. 19.
