Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-14 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Autók és szolgáltatások 1973 - ban A hazai piacra az idén 158 000 személygépkocsi kerül. Ebből 82 000-et külföldről hozunk be. A Mototechna 130 000, a Škoda márkái elárusítóhelyein — 16 500, A Tuzexben 10 000 kocsi áll majd a vásárlók rendelkezésére. A külföldről behozott kocsik közül a Zs.iguli képviseli a legnagyobb tételt — a Szovjet­unióból 36 000 Zsigulit, 7000 Moszkvicsot és 4000 Volgát; a Német Demokratikus Köztársaságból 6000 Wartburgot és 12 000 Trabantot; a Lengyel Köztársaságból 11 000 Fiatot, s a Román Szocialista Köztársaságból 6000 Daciát importálunk. Ma még nem tudunk pontos adatokat, milyen típusú és mennyi személy- génkncsit adhatunk a házai piácrá a kapitalista országokból. örvendetes tény. hogy az idéri lényegesen megjavulnak a" szoláltatások, valamint a pótalkatrész-ellátás is. A Mototech na' nemzeti vállalat például biztosította — mennyiségben és vá'asztékban ’s — a Skoda 100- és 110-esek, valamint az S 1202-, 1203-asok és az Octáviák számára is a pótalkatrésze két. Ez álól csupán a külső visszapillantó-tükrök és egyéb ap­róságok képeznek kivételt. Ezek esetében a termelési lehető­ségek az év első negyedében oldódnak meg. De lényegesen megjavult az importált személygépkocsik pótalkatrészellátása is — ígv például a Zsiguli, a Moszkvics és a Volga pótalkat­részeinek behozatala 1.972-höz viszonyítva az idén 30 százalék­kal növekszik. A tervek szerint nem lesz azonban hiány a Wartburg, a Trabant, a lengyel Fiat, a Ford Cortina és a Sim- ca autók pótalkatrészeiben sem. Az autósoknak nyújtott szolgáltatásokat a Mototechna 14 új szervizzel bővíti, amelyeket ez év elejétől fokozatosan adnak át rendeltetésüknek. A következő városokról van szó: Banská Bystrica, Benešov, České Budéjovice. Brno, Havíŕov, Cheb, Chomútov, Košice, Pardubice, Plzeň, Rakovnice, Ostí nad La- bem és Žilina. A Mototechna az idén további három szerviz építését kezdi meg, s 1975-ig még 15 új szervizállomással gya­rapodnak az autósoknak nyújtott szolgáltatások. Szlovákiában a legnagyobb és legkorszerűbb szerviz Banská Bystricán épül. A jövőben adják át rendeltetésének. A további 10 kisebb szer­vizállomás az ötéves terv végéig épül fel. Az elárusítóhelyek, szervizek és javítóműhelyek pótalkatrész-ellátását javítja majd a prága—stodulkai központi alkatrészraktár, melynek munká ját számítógépek irányítják — vagyis üzemeltetése teljesen automatizált lesz. Mint az elmondottakból is kitűnik, a csehszlovák autóipar — új építkezések realizálásával — hatékony lépéseket tesz a szolgáltatások javítása érdekében. TRAGÉDIA Esküvőre készültek. Heinrich 34 éves volt. Az NSZK-ból Jött 23 éves menyasszonyához Piešťanyba. — Eva —r mondotta csinos menyasszonyának —, holnap Bratislavába utazunk. Veszünk egyet-mást. Hiszen a jövő hé­ten már . . . Másnap Heinrich, Eva, a 48 éves Olga L., a jövendő anyós és a 21 éves Gejza, Éva öccse beszállt a 230-as Mercedesbe. Trnava és Cífer között az út némileg emelkedik. Heinrich úgy határozott, hogy megelőzi az előtte cca 90 km sebességgel haladó Moszkvicsot. 120 kilométeres sebességgel elűzött, ami­kor szemben hirtelen előbukkant egy Tatra 603-as, amelyben a 23 éves Štefan N. sofőr és mellette az 50 éves dr. Peter G. ült. mindketten bratislavai lakosok. A két kocsi összeütközött. Cííer lakosai szörnyű látványra ébredtek azon a napon. A Tatra 603-as autónak az ütközés következtében felrobbant a benzintartálya. A kocsi lángba borult, és égni kezdett a Mer­cedes is. A trnavai tűzoltók eloltották ugyan a tüzet, de a ha­lál kaszája kegyetlen volt. Mind a hat személy életét vesz­tette. Szörnyű tragédia — és csak azért, mert a 34 éves vő­legény talán 10 perccel hamarább akart Bratisla'vában lenni. Ha ez a nagy sietés nem lett volna, ma Éva és Heinrich bol­dog házasok. KRAJCSOVICS FERDINAND Egy Trabant esete Egy idősebb férfi Trabant tí­pusú személygépkocsiján haladt hazafelé a munkából. Egyszer­esük kocsija felmondta a szol­gálatot és kénytelen volt meg állni. Megpróbálta a hibát kija vítaní, de sehogy sem tudta ko csiját újra beindítani. Más megoldása nem maradt, mint hogy állítgatni kezdte az arra haladó személygépkocsi­kat abban a hiszemben, hogy biztos akad közöttük olyan, aki szívesen segítene rajta. ' Eleinte úgy látszott, hagy a Trabantot és vezetőjét egyetlen személygépkocsi vezetőié sem veszi észre. De hosszabb vára­kozás után végre egy fekere Mercedes személygépkocsi ve zetője mégiscsak megállt. A Trabant vezetője elmagyarázta, mi történt. Most már együtte sen próbálták a kocsit beindí tani, de ,sehogy sem sikerült: Így más. megoldásuk nem ma radt, a Mercedes vontatni kezd te hazafelé a Trabantot. Egy ideig nyugodtan halad­tak az előre meghatározott 50 km-es sebességgel. Egyszeresük 100 kilométeres sebességgel megelőzte őket e,gy Tatra—. 603-as. A Mercedes. vezetője egyszeriben megfeledkezett ar* ról, hogy Trabantot vontat és rálépett a gázpedálra. Nem akar lemaradni, mert a Merce­des mégiscsak Mercedes, és olyan 120 km eš sebességgel megelőzte a Tatra—603-ast. Ám a 603-as sem akart lema­radni, vezetője megnyomta a gázpedált és 140 km-es sebes­séggel megelőzte a két kocsit. Ekkor mind a két kocsi fokoz­ni kezdte a sebességet és ami­kor már 150 km-es sebességgel száguldottak, a Trabant veze­tőjét elfogta a félelem, és rá- mülten kürtölni kezdett, hogy igy figyelmeztesse a Mercedes vezetőjét. Az egyik üzemanyagtöltő ál­lomás dolgozója mindezt látva így morfondírozott: „Azt még értem, hogy a Mercedes haj­szolja a Tatra—603-as személy- gépkocsit, de az már sehogy sem megy a fejembe, hogy a Trabant vezetője még dudál is, hogy az előtte haladó személy- gépkocsik álljanak félre az út­ból .. * —BLm— ■ A LENGYEL városok közül a századfordulón Lodznak lesz a legkorszerűbb közlekedése. A város új közlekedési hálóza­ta terveinek kidolgozásához az ENSZ műszaki fejlesztési alap­ja is segítséget nyújt. Az ENSZ költségén, a többi között, len­gyel városközlekedési szakem­berek utaznak az egyesült ál­lamokbeli, nagy-britanniai, fran­ciaországi és olaszországi ta- nulmányutakra, tapasztalatcse­rére. A lodzi városi közlekedés korszerűsítési programját 1975- ig kidolgozzák és a század-, il­letve ezredfordulóig fokozato­san hajtják majd végre. Külö­nös figyelmet fordítanak a zaj és a levegőszennyezettség csökkentésére. 1973. I. 14. 5Š­17 lalat is, mivel exportálásukra lehetőség mutatkozik az NSZK- ba, valamint a szocialista or­szágokba is. Természetesen az üzem nem hanyagolja el javító- szolgálatát sem, sőt egyre tö­kéletesíti; csökkenti a javítások idejét és fokozza a szolgáltatá­sok minőségét. (jár) A lilinai Avles gyártmányai A žilinai Avia javítóüzem há­rom évvel ezelőtt bővítette ter­melési programját — a Praga kocsik generál javítása mellett megkezdte az Avia—Saviem A —15 és A—30 típusú kis teher­gépkocsik gyártását. Később e típusok alvázaira speciális fe­délzetet kezdtek szerelni, s lét­rejöttek a különféle rendelte­tésű kis teherkocsik. Az üzem az idei brnói nem­zetközi vásáron mutatta be a képünkön is látható, A—15 K— SAFL típusú repülőtéri fekália- gyűjtő kocsit. Az üzem jó mun­káját dicséri, hogy nem elege dett meg csupán a bemutatás­sal — a kocsival már találkoz­hatunk repülőtereinken is. Kor­szerű berendezésekkel szerel­ték fel, amelyek a repülőgépek fekália-tartályainak kiürítésé­hez szükségesek, s ezek mű-: ködtetése a vezetőfülkéből irá­nyítható. A berendezések naf- tafűtésesek, ami lehetővé teszi téli üzemeltetésüket is. Az Avia üzem dolgozói jelen­leg további típusok — palac-, kok szállítására, ciszternás sör­szállításra stb. alkalmas — ki­alakításán fáradoznak, az élel­miszeripar és a belkereskede­lem igényeinek megfelelően. A kocsi iránt már érdeklődik a Motokov külkereskedelmi vál­A BIZTONSÁGI ÖV KÖNNYEN ÉS GYORSAN FELSZERELHETŐ . . .■ ... , . ./ . Ez alkalommal olyan, hibákkal és azok házi kijavításával foglalkozunk, amelyek nem igényelnek különleges szakértel­met, vagv speciális szerszámokat, esetleg műszereket. Elsőnek az elektromos berendezések hibáit vegyük sorra.. NEHEZEN INDUL A MOTOR Gyakran a kimerült akkumulátor a ludas. Ilyenkor ne kí­nozzuk tovább az akkumulátort, kézi indítókarral indítsuk be a motort. Utána gondoskodjunk az alapos feltöltésről, de ellen- őrizzük a savszintet és a kivezető kontaktusokat. Feltöltött akkumulátornál is nehezen, vagy egyáltalában nem indul a motor. Ennél a jelenségnél a következő hibák­ra gyanakodhatunk. Az önindító motornak és kapcsolójának meglazult a kábel je. rosszak a kontaktusai. Hibásak lehetnek a magas feszültségű kábelek is a trafó, az elosztó és a gyer­tyák között. A megszakító érintkezői oxidálódtak és a hézag nem az előírt 0.4 mm. Zárlatos a transzformátor. Megrepedt az elosztófedél. Szennvfzettek a gyújtógyertyák, az elektródák távolsága a nem előírt 0.5—0,6 mm. Nedvesek a gyertvapipák. Rosszak a zavarszűrő ellenállások. (Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a gvújtókábelek ellenállása kb. 3 Kohm lehet i H;bás az elosztófedél rugós érintkezője. Zárlatos a kondenzátor. Re­pedt az elosztópipa. A hiányos üzemanyagellátásra vezethető vissza, ha akár hidegen, akár melegen NEM INDUL A MOTOR Az alaphiba hogy nem kap benzint a porlasztó. Nézzük meg, hogy mennyi a benzin a tankban. Esetleg elromlott a mérőműszer. Kézzel mozgassuk meg 10—15-ször a benzinszi­vattyú kézikarját. Ilyenkor kiderül a szivattyú esetleges hibá­ja is. Kevés üzemanyagot kap a porlasztó: az úszóházat ko­pogtassuk meg, előfordulhat, hogy fennakadt a tűszelep. Be­piszkolódott a belső szűrő. ha nem eléggé tiszta az üzemanyag. A gyár 10 ezer kilométerenként írja elő a porlasztó fúvókéi­nak és szűrőinek a tisztítását. Sok üzemanyag kerüli a por­lasztóba: Elfelejtettük visszanyomni a szívatót. Megakadt az úszóház tűszelepe: Kilyukadt az úszó. Nem indul a meleg motor: Meghibásodott a tűszelep az ťiszóházban. A hibát előidézheti az is. ha a meleg motort vé­letlenül szívatóval indítjuk. Ilyenkor segít, ha a szívatót visz- szatoljuk és teljesen benyomott gázpedállal ismét indítunk. Előfordul, hogy a motor üresjáratban egyenlőtlenül jár, vagy az indítás után röviddel leáll: Meleg motornál ismét be­állítjuk a megfelelő üresjárati fordulatszámot. A főfúvóka dugulására vezethető vissza, ha magasabb for­dulatszámnál nem megfelelő a motor teljesítménye: Ne feled­jük el, hogy 10 ezer kilométerenként szükséges a légszűrő betét kicserélése. TENGELYKAPCSOLÓ HIBÁK A tengelykapcsolónál két jellegzetes hiba szokott előfordul­ni — csúszik, vagy nem emel ki, a csúszást a nem megfelelő holtjáték is okozhatja. Itt felhívjuk a figyelmet, hogy először a pedálelmozdulást állítjuk be az ütközőcsavar segítségével, majd a pedálholtjátékot a tengelykapcsoló kiemelővilla tolő- rúdján levő anya segítségével. Az utóbbi értéke 24 mm. A nagy holtjátéknál nem emel ki rendesen a tengelykapcso­ló. Előfordul, hogy hideg motornál nehezen „veszii be“ a se­bességváltó az „l“-es fokozatot. Ez nem feltétlenül hiba, ál­talában meleg motornál megszűnik, jó, ha először a ,,2“:t kap­csoljuk, majd a kart felnyomjuk az „l“-esbe. A hűtőberendezéssel, a generátorral, a feszültségszabályozó­val és a fékkel kapcsolatos hibák esetén feltétlenül keressük fel a szakműhelyt mert beállításuk, javításuk speciális szer­számokat és műszereket igényel. Természetesen ez a megálla­pításunk vonatkozik a MELLSŐ FUTÖMÜ BEÁLLÍTÁSÁRA. Éppen a mellső futóművel kapcsolatosak a következő hi­bák is. Gyakori panasz, hogy a Zsiguli első gumijai 2—3000 km le­futása után erősen megkopnak. Rossz ilyenkor a kerékössze­tartás és kerékdűlés, esetleg nem megfelelően működnek a lengéscsillapítók. Túlzott kerékösszetartás esetén az első kö­penyek külső része jobban kopik Túlzott széttartásnál a gu­mik belső része kopik jobban. Rossz lengéscsillapítóknál a gumik külső, vagy a teljes felülete sokszögletűen kopik. Defekt, vagy gumicsere után feltétlenül egyensúlyozhassuk dinamikusan is a kerekeket. Az előírt légnyomás elöl — 1,7 Atm, hátul 1,8 Atm. Kisebb légnyomásnál a gumik széle, nagyobbnái a közepe kopik job­ban. A nem előírt légnyomáson futó gumiknak nemcsak az élettartama csökken, hanem romlik a kocsi stabilitása is. Sokan panaszkodnak, hogy zörög a vezérműlánc. Ezen köny- nyen segíthetünk. Meglazítjuk a feszítőszerkezet rögzítő anyá­ját, a csavart a főtengely forgási irányába 1/2 fordulattal el­csavarjuk, majd az anyát ismét rögzítjük. A szerkezet ekkor automatikusan ismét megfeszíti a vezérműláncot. A következő számban befejezzük a 10 részből álló Zsiguli- szerviz sorozatunkat, és néhány gyakorlati tanácsot adunk közre. TAMÁS GYÖRGY 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom