Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-14 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Három akció Váhovce (Vága) község­ben az idén három nagyon jelentős akció megvalósítá­sára kerül sor. Bővítik az óvodát, halottasházat épí­tenek, s korszerű, a köve­telményeknek megfelelő sportpályát. Mindhárom akció szerves része a vá­lasztási programnak, mely­nek megvalósítása szívügye a község lakosságának. Bi­zonyítja ezt az a tény is, hogy a lakosok közül húsz­ezer brigádóra vállalásá­val támogatják a célkitű­zések megvalósítását. Szí­vesen vállalták a munka­órákat, mert látják, tapasz­talják, hogy a köz javát szolgálják, hisz legutóbb is új kultúrházat avattak a községben. ””nnöS ' Zoltán Jutalom, dicséret Az izsai pionírcsapat ve­zetősége könyvajándékot adott jutalmul azoknak a pioníroknak, akik hűsége­sen gondozták az iskola kertjét. Ugyanakkor külön dicséretben részesültek Varga István, Demácsek Arnold és Varga Róbert kilencedikes tanulók, akik szép sikerrel képviselték a csapatot az országos pio­nírvetélkedő körzeti verse­nyén, s második helyezést értek el. Ku"ucz Nándorné A népdalok gyűjtésébe bekapcsolódtak a CSEMA- DOK pribeníki (Perbenyík) helyi szervezetének tagjai is. Magnószalagon 18 nép­dalt küldtek a CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működő néprajzi osztály­nak. A dalokat Szabó Mi- hályné, Huszár Imréné és Czet’ó Istvánné dalolta. Kosztyú Mihály Kis kapitányok Jól dolgozik Nová Dedin­ka (Dunaújfalu) község­ben Noszkovi&s Rozália vezetésével a Vöröskereszt helyi szervezete. A tagok száma 116, közülük hatan állandó véradók. Az egész­ségügyi iskolázáson 24 tag vett részt. Az elnöknőn kí­vül a vezetőség tagjai: Vadkerti Ilona, Múeska Mária, Karkesz Mária, Bíró Valéria, Bartos Margit, Taám Aranka és Vigh An­na is becsülettel kiveszik részüket a munkából. A vöröskeresztesek szerveze­te 9800 koronával járult hozzá a község temetőjé­ben létesítendő halottas­ház építéséhez. A vállalt 1414 brigádórából eddig már 652 órát ledolgoztak. A szervezet több közös ki­rándulást is megvalósított. Bojnicét, Vöröskőt, Piešťa­ny és Sliač fürdőt, vala­mint a komárnói (Komá­rom) termálfürdőt látogat­ták meg a közös kirándu­lások során. Az egészség- ügyi szolgálatosok: Luko- vics Borbála, Múeska Má­ria, Vadkerti Ilona, Takács Mária és Horváth Ágnes is jól végzik munkájukat. Hamerlík Irén Tevékenyek Amikor Bušince (Bussa) községben a SZISZ helyi szervezetének tagsága év­záró gyűlést tartott, a fia­talok megállapították, hogy Ganyó Albin vezetésével jó munkát végeztek. A po­litikai oktatás témáit át­vették, az efsz-ben több mint háromezer órát dol­goztak. Sikert aratott a szervezet zenekara és tánc- csoportja a községben ren­dezett ünnepségeken. A lá­nyok labdarúgó-csapata is sikeresen szerepelt néhány bemutató mérkőzésen. Meg­állapították, hogy a tagok közül nagyon tevékenyek voltak Végh Anna, Bombor Péter, Dobra Ferenc és Végh Lóránt. Azzal a prob­lémával is foglalkoztak, hogy ideje volna már visz- szakapniuk a hnb-től a klubhelyiséget. Végül Bom­bor Tivadar személyében új elnököt választottak, n volt elnök, Ganyó Albin tevékenységét pedig aján­dékkal köszönték meg a szervezet tagjai. Nagy László A fácános gazdája Kráľ. Chlmec (Királyhel- mec) mellett, az Erős ne­vezetű erdőben 150 000 ko­ronás költséggel, mint­egy 1200 fácün számára telelőhelyet létesítettek. Legszebbek közülük a ki­rályfácánok, melyekből 24 található, de szépek a kí­nai, a keresztezett és az ezüstfácánok is. Még 3 pá­va és 300 vadkacsa is ta­lálható itt. A fácános gaz­dája, gondozója Kenéz Jó­zsef elvtárs, nyugdíjas ka­tonatiszt. Mostani munká­ját nagyon megkedvelte. Talán még előuő foglalko­zásánál is jobban. Munká­jában a szabadságot szere­ti, s azt, hogy a szabad természetet napról napra megcsodálhatja. Tőle tud­tuk meg, hogy új fácánkel - tető is épül az erdőben, s a fácánokat főleg exportra fogják nevelni. Szemán Valéria így nevezik azokat a ha­jókormányosokat, akik ki­sebb hajókat, uszályokat, vízi járműveket vezetnek. Komárnóban (Komárom) Lendvay Iván mérnökkapi­tány a hajózási igazgató­ság kirendeltségének veze­tője, aki a kis kapitányok kiképzésével törődik, még­pedig több, más, fontos feladat teljesítésén kívül. Tavaly 51 kormányost vizs­gáztattak, s 72 motorcsó­nakvezetőnek adtak jogo­sítványt. A hajózás bizton­ságát tökéletesíteni kell, ezért fontos a vízi jármű vezetésére jogosító vizsga. Minden vizsgázónak ismer­nie kell a fizikai alaptör­vényeket, s hidrodinamikai ismeretekkel kell rendel­keznie. A hajózható vizek, a hajókonstrukciók és a vízi közlekedés szabályai­nak ismeretén kívül legyen jártas a motorkezelésben, a navigációban. A vizsgá­hoz kérdőívet kell kitölte­ni, melyhez erkölcsi és or­vosi bizonyítványt is csa­tolni kell. A már vizsgá­zott kis kapitányok ezek­nek az előírásoknak példá­san eleget tettek. Boncsek László Szauna is lesz benne Már az idén átadják rendeltetésének Komárnóban (Ko­máromban) a termálfürdő térségében épülő új városi fürdő épületét, mely egyike lesz a legkorszerűbbeknek. A fedett medencén és a kádfürdőn kívül többek között még finn szsrana is a lakosság rendelkezésére áll majd ebben a fürdőben. Maguk szabták, maguk varrták Szabó- varró-tanfolyamot. sok helyen szerveznek. Pál Balázs Béláné vezetésével Rožňaván (Rozsnyón) azonban olyan tanfolyamot szerveztek, melynek érdekessége az volt, hogy a záróesten olyan ruháikban jelentek meg a tanfolyam résztvevői, melyeket saját maguk szabtak, sa­ját maguk varrtak. Tóth Rozália Hajósok Klubja Műgyűjtő Két évvel ezelőtt alakult meg Komárnóban (Komá­rom), a kikötőben a Hajó­sok Klubja. Vezetője egy 25 éves, szimpatikus fiatal­ember, Burgel István. A kezdet persze nehéz volt. Még helyiségük sem volt. Ma már egész héten, min­den nap a klubtagok ren­delkezésére áll a gazdagon felszerelt klubhelyiség, ahol az érdeklődők a tv műsorának nézésén kívül társasjátékokkal szórakoz­hatnak, olvasással, magnó­hallgatással tölthetik ide­jüket. Saját zenekaruk van, mely részt vett a „Dunai Horgony“ amatőr táncdal- énekesek fesztiválján is, ahol egyik énekesük har­madik helyezéstért el. Eszt- rádcsoportjuk sikeresen szerepelt a különböző nem­zetiségű hajósokból álló közönség előtt. Megalakí­tották a sakkozók és a fo­tósok szakkörét is. Motor­csónakos szakkörük szin­tén eredményesen tevé­kenykedik. Tavaly, a Štú- rovóban (Párkány) meg­rendezett Európa-bajnoksá- gon egyik versenyzőjük második helyezést ért el. Ügy tervezik, hogy az idén felújítják a könnyűbúvárok szakkörének tevékenysé­gét. Egyébként minden kedden teadélutánokat szerveznek a fiatalok szá­mára, s ha csak tehetik, hazai és külföldi művésze­ket, együtteseket vendég­szerepeltetnek. Harminc évvel ezelőtt határozta el Bán Bódi Ala­dár, tomašovcei (Tamási) lakos, hogy megmenti a pusztulástól a művészi ér­tékű tárgyakat. Tágas la­kását használta fel erre a célra. A házába lépő nem is tudja, melyik irányba nézzen előbb, mert bárhova tekint, bőven akad látni­való. Gyűjteményétjen meg­találhatók a pádári fazeka­sok, a környékbeli kerami­kusok munkái mellett a jellegzetes lengyel fafara­gások, rokkák, különféle agyagedények, régi köny­vek és régi pénzek. Gyűj­teményének egyik legszebb darabja egy 1700-as évek­ből származó német kor­só. Féltő gonddal őrzi az 1747-ben készített kötényt, melyet Abafi Katalin vi­selt, s amely velencei csip­kéből készült, aranyhím­zéssel díszítve. Gyűjtőmun­káját szívesen támogatják a gyermekek, segítségük­kel a papírgyűjtésbe hor­dott könyvek közül kiválo­gatja az értékesebbeket. De a lakosok is nagyban hoz­zájárulnak gyűjteménye gazdagításához, mert tud­ják, hogy így művészi ér­tékeket mentenek meg a pusztulástól. Egyébként a a Szlovák Numizmatikusok Társaságának tagja. Vagyis annak a szervezetnek a tagja, mely a régi pénze­ket gyűjti, s megóvja a megsemmisüléstől és az idegenbe kerüléstől. Amikor Horovce (Hór) községben tizennégy évvel ezelőtt megszervezték a szövetkezetet, az elsők kö­zött jelentkezett a közös munkába furcsóné Forgács Anna. A fiatal marhák gon­dozását bízták reá. Azóta is ezt a munkát végzi. Ne­héz volt a kezdet, hisz egy munkaegységért eleinte csak 7 koronát fizettek. Ö azonban bizonyított: a be­csületes munka meghozza a várt eredményt. Ma már az átlagfizetés havonta 1348 korona, minden meg­keresett ezer korona után 60 kg terményt kapnak a dolgozók, s szabadságuk ideje alatt úgy fizetik őket, mint az üzemekben. Az év végén pedig részesedést is kapnak a közös haszonból. ápolják a hagyományokat Legutóbb Komárnóban (Komáromban), az „Élőújság“ műsorán aratott nagy sikert a CSEMADOK marcelováí (Marcellháza) helyi szervezetének citerazenekara. A perbetei citerások sikerein felbuzdulva egy évvel ezelőtt szervezte meg az együttest Senkár Tibor, a hurbanovói (Ögyalla) sörgyár alkalmazottja, de már szerte a járás­ban ismerik őket. Az együttes tagjai: Mihalik Ferenc, a hnb alkalmazottja, Czibor Géza, az iskola pedellusa, Izsák Antal, hajógyári dolgozó, Váci István és Andruskó István, az efsz dolgozói, valamint Czibor Jenő, az iskola fűtője. Februárban' ismét vendégszerepeinek Komárom­ban, a Szakszervezetek Házában, égy országos méretű szakszervezeti akció döntőjének műsorában. Fellépésük­ről felvételt készít majd á Bratislavai TV. Megtiszteltétés ez számukra. Már most készülnek a fellépésre, mellyel bizonyítani fogják, hogy citerazenekaruk lelkes, áldo­zatkész ápolója a népi hagyományoknak. Bende István 1973. I. 14. 14 Németh István Sztrecskó Rudolf Borzi László Harsányi Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom