Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-29 / 307. szám, péntek

Orvosi tanácsadó Kínzó gyermekbetegség l V A N O L B R A C H T:* A Fekete Kéz öt óra múlt öt perccel. Ötszáz lépéssel arrább, a kül­város irányából az eleddig el­hagyatott utca egyszeriben megtelt lármával. A zajt inas­gyerekek csapták, akik a mun­kaidő leteltével elsőnek szá­guldottak ki a Lőszergyárból. Kifutottak, harapták a friss le­vegőt, szétszóródtak, és hajrá, már nyargaltak is Annáék fe­lé. Rögtön ezután újabb csopor­tokat dobott ki magából a gyár, előbb ezek is fekete gomolyag­ban nyüzsögtek, aztán utolér­ték a többieket, és az élcsapat gyorsan haladt lefelé a Jese­niova utcán. A gyárkapu most sűrűn ontotta az emberárada­tot, s az utca telezsúfolódott, és teljes szélességében feketél­lett. A kapu egyre újabb élő fekete gomolyagokat és hul­lámzó, tömött sorokat lökött kifelé, s ezek ahelyett, hogy elszéledtek volna a szomszédos utcákban, tömött rendben nyo­multak előre, a bútorral meg­rakott taliga irányában. A csapat éle már Annához ért: három fiú, kék zubbonyu­kon átvetett kabátban, kormos arccal és kamaszosan jóképű­en. — Mi van itt? Költözködés? Nem akarják beengedni? — kérdezték csaknem egyszerre. — A háziúr, az a nyomorult bitang, feketén kiadta a lakást raktárnak, nem akarja ideadni a kulcsot, és azért van itt az utcán ez a szerencsétlen, csak nézzetek rá! — magyarázta Kotrba, aki mintha egyszeriben most megelevenedett volna. A fiűk elmosolyodtak, ré­szint együttérzésük jeléül, ré­szint jókedvükben, és megvil­logtatták fehér és kamaszosan falánk fogukat. Az a középső, kócos szőke gyerek pedig a nyomukba tóduló tömeg felé fordult, mutatóujját s a gyü­rűsujját bedugta a szájába, és füttyentett egy hatalmasat. Majd megsüketültek. A legki­sebb és a legmaszatosabb meg tölcsért formált a kezéből, és úgy kiáltotta bele az utcába: — Gyerekeeekl Költözködés waaan, gyerteeekl A kaput őrző rendőr eltűnt a házban, és magára zárta az ajtót. Csak néhány szaporább lépés, és az első csoportok máris kö­rülfogták Annát. — Mi a baj? — Mi a baj? — Kötözködés? — A Fekete Kéz? És nevettek. Kotrba elvtárs magyarázott. Mintha agitációs beszédet mon­dana. — Az a patkány feketén ki­adta a lakást raktárnak. Neki öt szobája van, és kövér, mint a disznó. Nem akarja beenged­ni ezeket a szerencsétleneket. Már két órája lopják ott benn az időt, s az az uzsorás ide­csődített egy rendőrfelügyelőt meg két közrendőrt is. Megint egy éles, két ujjal füttyentett fütty hasította át a levegőt. És még egy, a máso­dik, az ötödik, a tizedik. Anna és a taliga már az élő és rin­gató tömeg ölében volt. — Gyertek, kikészítjük £Z ip­fcétl — kiáltotta valaki. — Ott ni! Hő-rukkl — és a csapat elözönlötte a ház ka­puját. Valóságos emberfürt akaszkodott a kilincsre. De a kapu zárva volt. Kiáltás harsant. Rövid és dü­hös. A kilincs zörgött, mert két ököl is verte. És recsegtek a kapudeszkák, mert hatan is rugdosták. De a kapu erős volt. Ez volt az a pillanat, ami­kor a žižkovi Lőszergyár száz­ötven munkása egységes tö­meggé alakult át. Ez a rengő és döngő akadály, ez a kőris, fa kapu, amely ellene szegült akaratuknak, ez verte ki belő­lük a csak önmagával törődő egyént, ez ébresztette föl ben­• Húsz éve, 1952. decem­ber 30-án halt meg Ivan Olbracht, neves cseh író. Az évforduló alkalmából rész­letet közlünk Anna című re. génvéből, amely a cseh szo­cialista irodalom egyik leg­kiválóbb alkotása. nük az emberi nem minden öröklött erejét, és forrasztotta őket egységbe. És micsoda tö­meg volt ez! Medvebőrbe bur­kolózó őskori férfiak, asszonyok és gyerekek ádáz tömege, ott settenkedve a verem körül, amelyben egy óriási testű mam­mut esett csapdába, a közeli lakmározás reményében ujjon­gó, az utolsó akadálytól neki­vadult, örömében és az éhség­től zajongó s a vadállatra szik­latömbökét görgető és gyomrá­ba hegyesre faragott nyírfado­rongot döfő tömeg. Ugyanaz a szenvedélyesen igazságkereső tömeg volt ez, mint Isten har­cosaié, amely a prágai város­háza ablakain keresztül hányta ki az áruló városi tanácstago­kat a huszita nép lándzsáinak és alabárdjamak hegyére. Ugyanaz a bátor tömeg volt, mint ama polgártársaké és pol­gártársnőké, akik a szabadság, egyenlőség, testvériség jelsza­vait kiáltozva szétmarcangol­tak volna mindenkit, ha azt meri hazudni nekik, hogy a Bastille falainak és tornyainak gránitkockái útjukat állhatják, és nem tudják bevenni köny­nyedén. Ugyanaz a halálmeg­vető, lelkes tömeg volt, mint azoké az elvtársaké és elvtárs­nőké, akik egy októberi napon puskával lőtték a moszkvai Kreml vörös kapuit, miközben e kapuk mögött felsorakoztak a cári hadsereg hadapródjai. Most született ez a tömeg, itt a žižkovi utca háza előtt. És benne kavargott évezredeknek minden öröksége: a szenvedély és az akaraterő, a harag és az éhség, az önfeláldozás és az emberi nem legszebb java, az Igazságosság vágya. A kilincs nyögött, és a kőrisfa gerendák recsegtek. A Lőszergyárból újabb ára­dat ért ide. A térség zsúfolásig megtelt emberrel. A környező házak ablakaiban virágcserepek és ablakpárnák fölött megjelentek a kíváncsis­kodók. Némelyek mosolyogtak, mások komoly és szigorú arcot vágtak. — Adjátok csak ide azt a kí­gyót, majd mi elbánunk vele! — Gyalázat. Pfúúúj! — böm­bölte az utca. Az emberboly közepén egy idősebb munkásasszony fölis­merte Anna állapotát. Felugrott a taliga kerekére, és a férfiak vállába kapaszkodva kiáltotta a fejek fölött, izgatottan és beesett arcán gyúlt vörös fol­tokkal: — De hiszen ez a szeren­csétlen másállapotos, kilence­dik hónapban van, s az a ku­tya kidobta az utcára! — Gyalázat! Pfúúúj! — har­sogta az utca. — Gyertek, kikészítjük a bi­tangot! — hasított bele egy éles hang a zsivajba. És ez jelszó volt. Mert a tö­meg szereti, ha vezetik! Kiabá­lással és füttyögéssel fogadták, és csak úgy mennydörgött és süvöltött a szörnyű jeladás: „Kikészíteni! Kikészíteni! Kiké­szíteni!". A környező házak ab­lakait becsukták. Az ellenséges erődítmény kapuja azonban egyszer csak megnyílt. S a nyitott kapuban ott állt három elvtárs, és egyi­kük, a tömeg felé fordulva, ma­gasra emelte a kezét. A tömeg nyomban elnémult. Mert évez­redek óta mindig így szokás, ha a várfokon fehér zászlót lengetnek. Ezúttal az elvtárs jobbja volt a zászló. — Válasszatok küldöttséget, munkáselvtársak, s az tárgyal­jon a háziúrral! — kiáltotta dörgő hangon az öreg Cermák. A felszólítás betöltötte a tér­séget. Erre méltóságteljes ko­molyság ült az arcokra. A kapuban álló elvtársak mö­gött feltűnt a rendőrtiszt, és eléjük lépett: — Uraim, ez az ügy merő­ben magánjogi természetű, a rendőrségnek semmi köze hoz­zá, és igyekezett elsimítani. Az ügy el lesz intézve. Mégpedig békésen! Valaki felvihogott. Világos, hogy el lesz intézve. Elvégre az első perctől kezdve tudják ezt mindnyájan, a felügyelő úr is, nemde? A rendőrtiszt folytatta: — De a rendet meg kell őriz­nünk, mindenáron! Holmi cső­dületeket nem tűrhetek el, és Senkinek sem érdeke, hogy kénytelen legyek a végső esz­közökhöz folyamodni! Ha a rendőrtiszt valóban bé­késen akarta elintézni az ügyet, akkor most taktikai hibát kö­vetett el. Megsértette a népfel­séget. — Ne locsogj itt, te csibész! — ordított rá valaki. — Ezzel akarsz szétugraszta­ni bennünket, te fajankó? — Menj már a fenébe, te há­tulgombolós! — De ez már go­rombán hangzott. A túlsó járdán az Inasok és néhány munkáslány a csoma­golóból, elnevették magukat. A rendőrfelügyelő tokája eny­hén megremegett. — Küldöttséget! — harsogta megint egy hatalmas hang a kapualjból. De a tömegben már furakodott is előre egy öttagú csoport. — Miféle küldöttséget? — kiáltotta egy fiatal munkás, akinek a haja a homlokába hullott. — Dobjátok ki az ut­cára! — És mellette a barátja: — Adjátok ide azt a patkányt! — De ezek csak amolyan szór­ványos hangok voltak, s vala­hogy kiríttak az általános fe­gyelmezettségből. A küldöttség már éppen el­tűnt a kapualjban. Minden szem odaszegeződött. És csönd lett. A hullámok elsimultak. A tömeg? Mintha vasból ön­tötték volnál Egyetlen várakozás volt min­den. Az ilyen üres csöndet a tü­dő nem bírja ki tovább egy percnél. De nem is tartott to­vább. Egyszerre csak felujjongott az utca. A ház kapujában ott állt Tonik, Cermák, Vik, mögöt­tük a munkásküldöttség, és mindnyájan mosolyogtak, és a sugárzó arcú Cermák fölemelt kezében a kulcsot markolta. Egyszerű, a fején a sok forga­tástól fényesre csiszolódott kis kulcsocska, amilyen a vaske­reskedőnél három koronáért kapható. De most jelképpé nőtt. Soha még színészt a színpa­don és soha még népvezért az emelvényen nem fogadott ilyen fergeteges tapsvihar és lelke­sedés. S e diadalittas kiáltás és kacagás megrázta minden­kinek a rekeszizmait, megre­megtette a Jeseniova utca abla­kait, betöltötte a lakásokat, és öles hullámokban hömpöly­gött a háztetők felett a kormos égbolt felé. Mert bevették a Bastille-t. Ujjongás és nevetés. Amely a győzelemnek szólt, de szólt a megvert burzsoának és a megvert rendőrségnek is. SZŐKE ISTVÁN fordítása KULTURÁLIS HÍREK • A MÜNCHENI operafeszti­válon mutatták be Isang Yun koreai származású zeneszerző Sim Tjong című operáját. A lib­rettó (szerzője: Harald Kunz) ősi koreai legendát dolgoz fel. Sim Tjong tündér, aki a meg­váltást hozza az embereknek. Vak és bölcs apja szeme vilá­ga visszanyeréséért háromszáz zsák rizst ígért egy kolduló ba­rátnak — ennek előteremtése végett Sim Tjong a szörnyek királyáé lesz. Az apa vissza­nyeri látását, de elveszti a ben­ső megvilágosodás képességét. A zene a távol-keleti folklór és a nyugati avantgarde törekvé­sek ötvözete. • F. H. LUDLAM a Times Li­terary Supplement hasábjain meteorológiai szempontból bí­rálja Shelley híres költemé­nyét, az Oda a nyugati szélhez címűt. Megállapítja, hogy a kü­lönböző légmozgások leírása tu­dományos szempontbői kiváló­nak mondható, és rekonstruál­ható belőle a korabeli olasz klí­ma sok sajátossága. P. Józsefné p-i olvasónk két­es ötéves gyermeke még nem esett át a szamárköhögésen. „Többször is költözködtünk az utóbbi években", — írja — „s így nem is tudom, beoltották-e gyermekeimet a betegség ellen. Szomszédunk kisfia igen köhö­gött, s nem szeretném, ha az enyémek is ennyire kínlódná­nak ..." A szamárköhögést (szaknyel­ven pertusszisz-tj ma már az enyhébb fertőző betegségek kö­zé számítják. Azelőtt a gyerme­kek csaknem 80 százaléka 15 esztendős koráig átesett e beteg­ségen. Leggyakoribb a megbe­tegedés a 2. és 5. életév között, de nem ritkaság pl. egyéves vagy kilencéves, sőt felnőtt korban sem. A betegség okozója a pertusz­szisz-baktériuni, amely csepp­fertőzés útján, pl. köhögés, tüsszentés, köpködés, sőt be­széd révén is terjed. A fertőzés forrása a megbetegedett ember, legtöbbször gyermek. A lappan­gási idő — az egészséges em­ber megfertőzésétől a betegség kirobbanásáig — 1—3 hét. En­nek az időnek a vége felé, va­lamint a tünetek megjelenése idején környezetére nézve a legfertőzőbb a beteg. Jelentéktelennek látszó tünet­csoporttal jelentkezik a beteg­ség, azt hihetnénk a hőemelke­dés, a nátha, a köhécselés és étvágytalanság alapján, hogy a felső légutak hurutos megbete­gedéséről van szó. E hurutos szakasz 7—10 napig tart. A láz pár nap múlva csökkenhet; vannak esetek, amikor a beteg mindvégig láztalan. E bevezető szakasz tüneteivel folyhat le a szamárköhögéses fertőzés idő­sebb gyermekek és felnőtt em­berek esetében, tehát éppen a legveszélyesebb, a fertőző sza­kaszban szinte felismerhetetle­nül, ami nagyban elősegíti el­terjedését. Elég, ha az egész­séges gyermek csak rövid ideig tartózkodik a beteg közelében és megbetegszik. A következő szakaszban már változik a köhögés jellege. Gyakori, egyre kínzóbb roha­mokban jelentkezik, húzó, siví­tó, szamárhangra emlékeztető a köhögés. — Az utolsó, a hosszan tartó enyhülés a re­konvalenszcencia (lábadozás) szakasza, midőn a rohamok rit­kulnak és eliíiúlnak, de megtör­ténhet, hogy hónapok után visz­szatérnek. A szamárköhögés eredményes gyógyítására Chloramfenikol gyógyszert rendel az orvos. Fontos, hogy a betegséget mi­előbb felismerve adagolni kezd­jük az orvosságot. Hatására ál­talánosan csökken hazánkban a Bárányhimlő E betegség a fertőző beteg­ségek közé sorolható, amelyen úgyszólván minden gyermek előbb vagy utóbb átmegy. Vírusbetegség. Ugyanaz a ví­rus okozza a bárányhimlőt, mint az ajkakon keletkező úgy­nevezett herpes simplexet, vagy a borkaközi idegek mentén ke­letkező herpes zostert. Amíg az egyik betegnél herpes fejlő­dik ki, addig a másiknál bá­rányhimlő. Az átvitel többnyire cseppfertőzés útján történik a légzőutakon át, de a szem nyál­kahártyáján keresztül is lehet­séges. A beteg által kilélegzett levegő tartalmazza a vírust, amely a kilélegzett levegővel 10 m-re is eljut, és így a beteg fertőző képessége Igen nagy. Harmadik személy, vagy tár­gyak nem közvetítik a fertő­zést. A beteg addig fertőzőké­pes, amíg rajta a hólyagok be nem száradnak. A fogékonyság általános, és majdnem minden ember átesik a bárányhimlőn. Leggyakoribb a 3. és a 10. élet­év között. Néha járványok for­májában szokott megjelenni. A lappangási idő 14—21 nap. Az első tünet a kiütés, amely gombostűfej nagyságú, de len­cse nagyságú is lehet. Elszór­tan jelenik meg a kiütés a fej­bőrön, a testen. Néhány óra múlva a piros kiütés vizenyős hólyaggá alakul, amely ismét pár őra múlva gennyes hólyag­gá, majd megint néhány óra múlva beszáradt pörkké válto­zik. A pörkök leválása nem hagy maga után_ nyomot. A bá­rányhimlőnél a*" kiütések min­betegség szövődményeinek szá­ma. A szamárköhögés újszülött korban jelenti a legnagyobb veszélyt, a hurutos időszak igen rövid, hamar kifejlődik a rohamok szakasza, amikor a csecsemő nem kap levegőt, be­lekékül, elveszti eszméletét és ha azonnal nem segítünk, meg is fulladhat. A pertusszisz már a bevezető szakaszban étvágytalansággal jár, s a kínzó köhögés hányást is előidézhet. A gyermeket ez az állapot igen legyengítheti, ami késlelteti a gyógyulást és utókövetkezményekkel jár. Ezért kell itt foglalkoznunk a beteg táplálkozásával is. Álta­lában táplálóbb, vitamindúsabb, de fűszernélküli ételt adunk a szamárköhögéses gyermeknek, gyakori, kisebb adagokban. A beteg csecsemőt nem szabad elválasztani, hogy ne romoljon az állapota. Ha nem akar szop­ni, az anyatejet kiskanállal etessük. Az előzőleg már elvá­lasztott csecsemő is kapja meg a korának megfelelő ételt, amit vitaminokkal dúsítunk. Ha a rohamoknál a gyermek hány, inkább eltekintünk a rendsze­resség elvétől és a köhögés, hányás után, amikor lecsillapo­dik, újra etetjük. Nagyobb gyermekeknek ilyenkor azt ad­juk, amire étvágyuk van. Mel­lőzzük az ingerlő, száraz étele­ket, mint pl. a kenyér, keksz, piskóta stb. Köztudott, hogy a szamárkö­högésnél a jó levegő igen ha­tásos gyógytényező, ezért fo­gadjuk meg az orvos tanácsát, s a betegség lezajlása után kör­nyezetváltozással legalább rö­vid időre biztosítsunk gyerme­künknek jó levegőt. Olvasóinknak azt tanácsoljuk, tekintet nélkül arra, hogy a család többször költözködött az apa munkahelyének változása miatt, őrizze meg a gyermekei­vel kapcsolatos egészségügyi lapocskákat; a rajtuk levő be­jegyzések később is igen hasz­nosak. Lakásváltoztatásnál kér­je ki a körzeti rendelőben gyer­mekei egészségügyi borítékját és adja át az új helyen működő orvosnak. Gyermekei minden valószínűség szerint oltva van­nak, mert minden gyermek kö­telező jellegű védőoltásokat kap. A védőoltások kombinált vakcina formájában kerülnek a szervezetbe, s szamárköhögés, torokgyík és tetanusz ellen nyújtanak fokozott védelmet. Amióta a védőoltásokat alkal­mazzák nálunk, hazánkban is, mint világszerte a legfejlettebb országokban nagy arányban csökkent a pertusszisz-megbete­gedések száma. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY — varicella den stádiumát megtalálhatjuk egymás mellett a pirosodástól egészen a varig. Az igazi him­lőnél a kiütések egyidejűleg mind egy jellegűek és mindjárt leesésük után erős nyomokat hagynak, amelyek egész életen át megmaradnak. Ugyanilyen hólyagok, pörkök képződnek a báránxhimlőnél a nyálkahár­tyákon is. Ezek nagy viszke­téssel járnak. A betegség 3—4 napi 37—38 C fokos lázzal szo­kott jönni. A bárányhimlőnél a kiütés körülbelül egy hétig tart, lefolyása enyhe, nem be­folyásolja a közérzetet, csak a viszketés teszi a beteget nyug­talanná. Nagyobb veszélyt je­lent a másodlagos fertőzés a vakaródzás következtében, ami­kor komoly bőr- vagy nyálka­hártyagyulladások jöhetnek lét­re. Nagyon komoly szövődmény a bárányhimlős agyhártyagyul­ladás, amely sokszor halállal is végződhet. A esetek mintegy 10 százalékában a vizeletben fehérje mutatható ki. Fontos tudni, hogy a bárány­himlő gyengíti a szervezet el­lenállóképességét egyes beteg­ségekkel szemben, de főképpen a tuberkulózissal szemben. Sok esetet ismerünk, amikor a va­ricella hatására a lappangó tu­berkulotikus állapot súlyosbo­dott, és sokszor halálosan vég­ződött. A kezelés nyugalmat, vitamindús táplálékot, enyhe nyugtatókat, viszketés elleni kenőcsöt, szeszt, vagy folyé­kony púdert igényel. Dr. JUHÁSZ ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom