Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-24 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

IGNAZIO BUTTITTA: JOZEF HORA: A BÉKE ájfc ö, láttam én szép ajkán Máriának a békét és szöghaján is láttam kisfiának a békét és égen-földön lóttom, hol kiáradt -i a békét. Hallottam én öt énekesmadórtól s álmatlan csöndjén éber éjszakáknak, ött ült a fák hajába szépen, leszállt a földre is, becézni a füvet, füröszteni csírát, ápolni mély-mély gyökeret is ott lent. Öt láttam én karámok négyszögén is, ahol a bárány fehér szőrét cirógató meg, a marha bőrét s szelíd birkáknak vastag, sűrű gyapját « és táncra is kelt a bojtárgyereknek könnyű sípszavára. Láttam, bejárta fényben a mezőket, hője átjárta rejtekét nyulaknak, a rókák lyukát is, s a baromfiólban melengette a kotlős szárnya-alját. Beszökött a házba s az emberek álmát eltölté sugárral, elrendezte a függönyt is a bölcsőn s munkóba-fóradt népek feje alá gyűrte a vánkost. S a temetőn is láttam őt -i a békét: letérdepelt ő a keresztek mellé, holtakhoz szólt a földbe hangtalan, karolta őket ott lenn kortalan, s könnyeiket szárogatta lágyan, keszkenőtlen. S láttam hajnalonta, hogy oszlatta az éjjelt, a világ minden ablakát kitárta erőinek fényes varázshatalma: csókot dobott a Napra, csőkot a csillagokra, madarat dalra költött, friss csobogásra csermelyt, a szellőt sóhajokra és szára a harangot, az ablakot kinyitotta, a mozdonyt füttyre hftto, a tüzet lobogósra, a motort robogásra, az embert ű| utakra, friss, jő reménységre. Béke fehér melléből anyám kiskoromban engem tevéled táplált. Béke az ő szemében téged láttalak s rólad beszélt a csókja. Béke vigyázó két kezeddel te tanítottál járni. Béke te ébresztesz föl reggel, hogy este majd elaltass. Béke ki mindent adsz s el semmit sem veszel, hagyj engem el de öleld jól át az egész világot. Csak ezt a vérködöt, mely rajta terjedez, fúdd szét felölel Anyácskák térdenállva, fiacskák karkitárva, zokogva szólongatnak. A férfiak meg égre tárt karokkal kiáltják: - Békél A kerek eget, a kerek világot borítsa hát be fehér galambszárnyad. Rónai Mihály András fordítása BAKKHÜLIDÉSZ: MUNKÁS MADONNA Ha ott volnál, vizes falakat látnál, piszkos, sötét pincelakást és ágyában az asszonyt, ki fiúcskát szült emberének. Ö. tömjén-füstölő! Kályhát látnál, mi füstöl, és éreznéd az ebéd szegény-szagát, a szalmazsákon egy halom gyerek elénekelné neked a nyomorúság karácsonyi dalát. Madonna! Milyen durva vagy! Száradt virág! Elkékült erek csomói kezeden, dac és lemondás homlokodon, ajakad cserepes, s a szerelem szavai régen lecsúsztak a nyomor szörnyű torkán. JUH ASZ GYULA: BÉKE Lágy lilábo öltöztek a fűzfák, fák fölött a béke kékje leng, enyhe bánat madara repült rám s bennem régi vers zenéje zeng. Messze, mint az álom, él a város, itt a Tisza bűvölete már, itt meséim erdejében járok, itt az idő örök csendje áll. Itt reménnyé épül annyi emlék és emlékké szépül a remény, feledünk itt hűtelen szerencsét s kikötünk az álmok szigetén. Itt fölöttem tűnhetnek az évek, én túlnézek tűnő éveken. Szívem árad át e békességbe és e békesség a szívemen. BÉKE-DAL Minden jó magvat a Béke hint e földre aranyt, ajakunkra mézes énekek virágait, szőke tüzek lobogását égetni ökrök combjait s gyapjas juhokét csodaszép oltárköveken, s drága fiúknak időt tanulni táncot és zenét! Fekete pókhálók fonják be a rémes pajzsoknak ércfogóját, s a lándzsa vashegyét s a kard két élét rozsda emészti. Trombitáknak rezes öble nem rikolt és lelkünk méze, az Álom nem lesz, a szívbüvölő, szemeinkhez hűtlen. S haji lakomák úton-útfelen s szeretők édes dalai lobognak! Babits Mihály fordítása S a háromkirályok! Elkerülték e házat, kincsükből nem jutott már fiadnak s néked, asszony. Az isten csillaga tévútra vitte őket. Az aranyat, a mirhát, lágy mosolyukat a gazdag hajlékok melegében osztották szét, mert gazdag csak a gazdagnál keres puha szállást. Es Betlehem szegénnyel von tele, rongyos és mesztéllábas, vak, beteg, tévelygő emberekkel te fuldokolsz itt, a szépség már régen elhagyott, a csoda-gyermek ereidből keserű tejet szívhat, de hidd el: ha megéri majd a harmincadik évét, a városba megy, a harc evangéliuma süt ajkán, hirdeti a téren, hogy eljön az igazság, fegyvert ad a tömegeknek, vasat meg álmot, és nem hagyja már, hogy keresztre feszítsék. Mert imája a tett lesz! Simon István fordítása MIHAIL LUKONYIN: HÁBORÚBÓL HAZATÉRT Nem kell minekünk a virág, a babér s dics-himnuszokat se kíván, ki a háborúból hazatér. Nem. Mást akarunk, minden ember előtt kitárni a rétet, a búzamezőt. Ne szánjatok hát s ne kínáljatok renyhe nyugalmat, nem fáradt e had, Oly útra kész, amely majd új diadalt ad. Könnyfátyolosan ne tekintsetek ránk, és ne ámuljatok, hogy csodaképp túléltük a harcot. Nem kell minekünk lusta pihenés ^ M s csöndes szobasarkok. Ne mutassatok ránk „Ott volt ö is a háborúban." Ne dédelgessetek. Mert mi munkával küzdjük ki újra a becsülést, a rendjeleket. Vágyik tenyerünk munkára, kenyérre. Feltéptük a földet, most itt az idő, köszörülni ekénk vasait s kivezetni a traktort o fényre. Itt az idő, hogy az ágyudörejt felváltsa a fejszecsapas s puskagolyó süvítése helyett percegjen a toll, zengjen a kalapács Te drága, bocsáss meg: élni segíts. Lehúzom a csizmám egymagam is. Hozzád hazatértem, ámde ne fond te szelíd gyöngy koszorúnak, vaskai ódának s mentőövnek se körém karjaid. Nem kellenek a lomha ünnepek, hadd ittasítsa meg a szíveket a munka, hadd dicsérje mennydörögve a békében a békét mindörökre. (1945) Hárs László fordítása JAROSLAW IWASZKIEWICZ: BÉKE Nem úgy röppen le ránk, ahogy galamb, nem úgy, miként tavasz a télbe, nem úgy, ahogy villámra égi hang a földi béke. Nem termi meg hatalmas öl virág, szivárványként se hajlik fölénkbe, felhőkből sem cikkázza tűznyilát A földi béke. Nem szülheti csupán az akarat, akár a sebből vérünk sötétje, igyekvésünkből apránként fakad a földi béke. A munkánkból szökken ki, mint a láng, nyújtott kezünk, ha cselekszik végre, ha minden élő ember így kiált: jöjj, földi béke! (1950) Fodor András fordítása