Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-24 / 304. szám, vasárnap

E

lhatározták, hogy karácsonyra a barakkban maradnak, mivel tudták, hogy a magukfajta sehonnai és családtalan ember számára ott sem vidámabb az ünnep, ahol nagyobb a nyüzsgés és az rendszerint ivászattá fajul. Meg aztán az útiköltségre való sa nagyon gyűlt öszsze. Tetejében az ünnep alatt is dolgozni akartak. A barakkban két Idősebb munkás meg egy siheder maradt. A munkavezető meg a szakácsnő megtettek minden tőlük telhetőt, hogy ők hárman ls megünnepelhessék a karácsonyt. A templomos faluból jövet a munkavezető élelmet, dohányt, meg néhány gyertyát hozott magával, és távozása előtt petróleumot meg egy takaros zacskó mazsolát adott ki a raktár

: ból, hogy a vacsora után valamiféle édesség is kerüljön az asztalra. A szakácsnő lágy kenyeret és vajassüteményt készített, felmosta a barakkot és az asztalokra tiszta vidám színű papírterítőket rakott, így hát a többi barakklakó elindult ünnepelni, ők hárman pedig magukra maradtak. Ez az a pillanat, amikor elkésett vásárlók ott tolonganak az üzletekben, könyvesboltokban, és amikor az utcákon zsibongó, ünnepi élénkség lesz úrrá. Némileg szokatlan tevés-vevés folyik a barakkban ls. Az egyik öreg munkás, jaakko nevezetű, síre kap, és az erdőbe indul fejszével a vállán, hogy kará csonyfát kerítsen. Körüljártatja tekintetét, leveregeti a havat a fenyőcsemetékről, de egyik sincs ínyére. Végül az egyik tisztáson kivág egy fácskát, de elhatározza, hogy mégiscsak leereszkedik a patakig: hátha ott különb fára lel. Elbőklászik a patakparti sűrűben, aztán rájön, hogy ott sincsenek Isten tudja, milyen szép fenyők, majd letelepszik egy fatönkre és rágyújt. Sötétedik, nagy, sűrű pelyhekben hull a hó. Körös-körül csend, szél sem rebben, csak az óriás pelyhek szálldosnak szüntelenül, zajtalanul. Igazi karácsonyest! idő van, szelíd békesség árad mindenből. Jaakko négy császármadarat vett észre egy nyírfán, a patak fölé hajló égerfán pedig még kettőt. Rügyeket csipegetnek, ágról ágra ugrándoznak, és halkan füttyögnek. Nagyocska madarak, ha nem hallaná füttyögésüket, azt hihetné, hogy nyírfajdok Az égerfán ülő két madár leszáll, majd egyenként a többi is, és befúrják magukat a hóba. Ott alszanak a hótakaró alatt. A hulló hó nemsokára teljesen elfedi őket, gondolja az öreg erdőmunkás, és önkéntelenül fülelni kezd, hogy a hóhullás nem jár-e valamiféle hanggal. Ha az ember jól odafigyel, mintha gyenge nesz hallatszana. Az áhítatos hangulatot keltő hópelyhek lassan szállingóznak a kietlen vadon fölött, megtelepszenek a fenyők csúcsán és ágain rárakódnak a legvékonyabb ágacskára is, belepik a patak partját, a barakk tetejét, a farakásokat, amelyeket jaakko hordott össze, a kerítéseket, a sövényeket, téli utakat, befedik a sárga szélű léket a tóparti jégen, eltakarják a gyerekek slléceit az udvaron, megkapaszkodnak a telefonvezetékeken, jó vastagon befedik Jaakko vállát, mielőtt sítalpon útnak ered a barakk felé. Fehéren világítanak a hóborította fenyők a sötét ég hátterén. Az öreg arra gondol, hogy itt uralkodik az igazi békesség, ebben a vattában göngyölt őserdőben, itt van Igazán jóakarat. Aapell közben befűti a szaunát, amely a patakparti fenyőfák alatt lapul meg. Jóravaló szauna, vaskos falakkal, nagy kövekkel. Csak meg kell tüzesítení a kőrakást, s a fal kormos gerendáiból gyanta szivárog. Az utolső fadarab ls elhamvadt már, és Aapeli egy Ideig nyitva tartja a füstnyílást meg az ajtót, hogy egy szem pernye se maradjon a karácsonyi szaunában. Most felszítja a tüzet a beépített üst alatt, amelyet telehordott vízzel a patakról. Aztán az öreg letelepszik a szaunapadra, s ő is hallgatja a homályba vesző erdő csendjét. Ha fagyna, mindenünnen pattogás, ropogás, a ház felől pedig kutyavonítás hallatszana. Látszana az a csillag is, amely akkor ott Keleten fénylett... Az ötlik fel benne, hogy a faluban most nagy a sürgés-forgás és egy pillanatra keserűség tölti el, a kitaszítottság érzése keríti hatalmába. Aztán arra emlékezik, hogy Krisztus is istállóban született. Nem hasonlított-e az az istálló ehhez, amely itt az udvar végében áll... No, de ekkora sudár fenyők ott Keleten aligha akadtak, ámbár sohasem lehet tudni.. Simo sítalpakon igyekszik a hóhullásban a barakk felé. Tejért járt a faluban, hogy legyen miben megfőzni a kását, s a kávét ne kelljen feketén meginni. A síút rossz, a sítalpakról minduntalan le kell kaparni a rájuk rakódott hócsomókat. Reggelre nagy latyak várható, ha egy kicsit megenged az idő. Simo nemsokára előbukkan a raktárépület mögül az udvaron, a síléceket a falhoz támasztja és belép a barakkba, ahol az öregek a szaunázáshoz készülődnek. Tiszta alsóneműt készítenek ki, borótvaszerszámokat, tükröt kotornak elő, aztán lámpával a kezükben indulnak a szaunába. Az előtérben levetkőznek, majd onnan lépnek be a fürdőbe. Beáztatják a fürdőseprűket, vizet merítenek egy edénybe, és feltelepszenek az Izzasztó padokra. Simo gyerek gondoskodik a gőzről. Haragosan sisteregnek a vízzel leöntött kövek, és ontják a perzselő forróságot a karácsonyi fürdőzőkre. Nemsokára erőteljes szuszogás, fújtatás hallatszik a padokról. A fürdőzőkről patakzik a veríték, csak a fürdőseprűk csattogása hallatszik a szaunában, mint ilyenkor megannyi más szaunában mindenfelé a vidéken. Miután alaposan kigőzölték magukat, a lépcsőkön hűsölnek, majd megborotválkoznak, magukra veszik a tiszta alsóneműt, és libasorban ballagnak a barakk felé. Ezzel a karácsonyi előkészületeknek vége, megkezdődhet a szerény ünneplés. Jaakkóra hárult a vacsora elkészítése. Tüzet rakott a konyha tűzhelyében, és körülötte sürög-forog. Vacsorájuk nem ígérkezik valami fényesnek, de egy s más azért kerül majd az asztalra. Távozása előtt a szakácsnő készített számukra valami főzelékfélét, ami most ott melegszik a sütőben egy darab pompás sertéshús szomszédságában. Ezenkívül Jaakko árpakását főz, és mazsolakompótot készít. Simo megterít a barakk asztalán, kirakja rá a tányérokat, a pitvar nyikorgó ajtajú faliszekrén y.Sből pedig kolbászt és néhány palack tejet kerít álő. Aapeli közben négy gyertyacsonkot kötöz madzaggal a karácsonyfa ágaihoz. A fácskít közvetlenül a padlódeszkába fúrt * Fiatal finn író. Érdeklődésének középpontjában a finn falu, a finn erdőmunkások élete áll. Írásait eleven humor, gazdag nyelvezet Jellemzi. VEIKKO HUOVINEN*: -íí'

: ^ ":

1:

:: :! ül Karácsony az etdei äamňňBan iiiiiiiiiiiiiiiiuitíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiNiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiEiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii lyukba állították bele. Valójában 6 és Simo gyerekességnek tekintik ezt a vesződséget, de Jaakko akaratoskodott, hogy legyen karácsonyfájuk még akkor is, ha csak barakklakók. Nekilátnak az evésnek. Ez az étkezés eltér a szokásostól, ünnepélyesen, tartózkodóan, sőt kissé szertartásosan viselkednek, bár régi ismerősök, de hát az asztal takarosabb a mindennaposnál. A kályha mellé állított fenyő ágain az égő gyertyák sajátos hangulatot árasztanak. Reszkető árnyak táncolnak a falakon, a mennyezeti gerendákon, a levegőben égett sztearinszag terjeng. Vacsora után egy kis pihenőre ledőlnek a priccsre, és rágyújtanak. A két öreg megtömi a pipát a Szivarka nevű dohánnyal, Simo viszont „Munkás"-t szív. Aapeli sóhajtozva jegyzi meg, CBOSS AKNOLD: KARÁCSONYI RAJ3!, milyen jó is volna „Elefánt" dohányt keríteni. Az ám a férfinak való füstölnivaló, nem akármilyen haszontalan kapadohány! Ha abból az ember mélyet szippant, a szívé is belenyilallik. Az ételkiadó ablakon keresztül Simo átbújik a konyhába, és bekapcsolja a rádiót. Oj telep van benne, jól szól a készülék. Szokásos karácsonyesti műsort sugároz a rádió, mégis különös és emelkedett hangulatot teremt a három sehonnai ünnepléséhez. Még az öregek sem tud. ják teljességgel megőrizni kemény, merev arckifejezésüket, araikor a rádió ezeken a hófúvásos térségeken keresztül egy gyermekkórus zengő énekét varázsolja kietlen barakkjukba. Igazán nem ehhez szoktak a fúlek ebben a helyiségben. Amikor aztán egy csengő hangú kislányka szólóénekbe kezd, az emberek nem tudják, hogyan rejtsék el tekintetüket. Most csökönyösen feltörnek azok az érzések, amelyeket éveken át kíméletlenül elfojtottak magukban, amelyeket kegyetlen életkörülményeik eltemettek bennük. Mindegyikük ösztönösen elhúzódik saját vackára, hogy gondolataival nyugodtan magára maradhasson, s arcából senki se olvashasson. Tekintetük a gyertyalángra szegeződik, követik a gyertyaszáron lecsurranó, megolvadt sztearincseppeket, amelyek fehér kupacokká dermednek a fenyő tűlevelein, és hallgatják a tűz duruzsolását. Képzeletükben ismeretlen tájakon kalandoznak, szemük előtt gyermekhad hancúrozik a karácsonyfa körül, emlékezetüket erőltetve maguk elé idézik különféle otthonokról, falusi házról, városi lakásról, a munkavezető ismert lakásáról alkotott képeket, és egészen homályosan felderengnek bennük fényes bútorokról, padlókról, ezüst evőeszközökről megmaradt emlékeik. A rádió műsorán nagyrészt zene szerepel. Az erdőmunkások úgy érzik, hogy az angyalok kara szólalt meg, amikor egy német gyermekkórus kezd énekelni. Aztán felhangzik az Ave Maria, s még sokszor azon az estén. Aapelinek eszébe jut, hogy anyját Máriának hívták... De már nagyon sok idő elfolyt azóta, amikor anyja még élt. Aapell ha reá gondol, csak valami kedves gyengédséget érez, semmi mást. A két szülő őrködik a drága gyermek álmán és szénán, órák Jászlában. Saját kuckójában ül gondolataiba merülve a fiatal Simo. Ezek az énekek bosszantják őt. Vagy nemcsak az ének okozza? Zavarja az is, hogy az öregek úgy megnémultak. Talán ki kellene kapcsolni a rádiót?... Most éppen új ének hangzik fel, amelynek szövege így kezdődik: „Anyám, nem bánt-e a hideg? ..." Simonak nincs világos elképzelése arról, mi az, hogy anya. Amióta csak az eszét tudja, idegenek között hányódott Azt mondják, hogy takaróba begöngyölve egy ház tornácán találták... De most jó, hogy ezeket a derék öregeket barátainak tudhatja, Simo Jaakkóra tekint, aki flanelllngben, ünneplő nadrághan és új csizmában feszít, állát tisztára borotválta, az orra alatt jókora bajusz ékeskedik. Talpraesett ember ez az öreg Jaakko, mindig biztonságban érzi magát mellette. Ezt a karácsonyi ünneplést is ő mozgatta. Azt mondják, valamikor iókora gazdaságnak volt az ura. . . Alighanem most is arra emlékszik, hogy úgy csillog a szeme ... Es mondta nekik az angyal: Ne féljetek, Mert íme, nagy örömöt hirdetek néktek, mely leszen az egész népnek. Aapeli számára ez. komoly ígéretként hangzik. J6 érzést kelt benne, hogy mindez olyan ágrólszakadtaiknak is szól, mint ők. Kibámul az ablakon, képzelete elragadja. Az udvar végében derengő istállóban szép, fiatal asszonyt vél felfedezni, aki ölében csecsemőt tart. Mindkettőjükből olyasféle fény sugárzik, mint amilyet Aapeli a képeslapokon szokott látni.- „Ezek a kocsisok már megint rendetlenséget csináltak az istállóban" — gondolja. „Ki kellett volna takarítani legalább a rekeszt. Sohasem lehet tudni, mi történhet karácsony estéjén." Hirtelen úgy tetszik néki, mintha az udvar végén fény villant volna. Különben lehet, hogy csak a gyertyaláng fénye verődik vissza az ablaküvegen. Az öreg a hóvihart nézi. A hó sűrű pelyhekben hull a földre, s a pelyhek ide-oda repdesnek, mint az augusztusi éji lepkék a kiszűrődő fényben. Aapeli képzeletében kedves kép jelenik meg: munkaparcelláján az erdő* ben nyúl rágcsálja a nyírfa kérgét, amelyet 6 szántszándékkal a tapsifüles számára vágott ki. A hópetyhek a nyuszi fehér bundájára, fülére, bajuszára, po» fácskájára telepszenek, ezért időnként megrázza magát. Most a koma bizonyára jóízűen ropogtatva rágcsál azon a helyen, és a hidegre oda se hederít. Tíz óra tájban az ünneplők kávét főznek a kályhán, Hát nem akkor húzza elő hátizsákjából a konyakosüveget a lókötő Jaakko! A többiek ujjongnak, és Jaakko kinyilatkoztatja, hogy a karácsony nem gyászünnep. Még a végén ez a magányos férfinépség sírásra fakad, mivel a rádióban olyan ájtatosan zsolozsmáznak. A férfiak persze tudják jól, hogy az üveg konyak nem alkalom az ivászatra, csak eltünteti a helyzetből adódó feszélyezettséget, és megoldja a nyelveket Csendesen lehajtanak egy-egy kortyot, és szinte már a gyertyák lángocskái is vidámabban lobognak. Az emberek átérzik, hogy mély barátság köti össze őket, már ismét egymás szemébe mernek tekinteni, tereferélnek, beszélnek viszontagságaikról, életük mindenféle eseményéről. Vidám és bensőséges a hangulat, hiszen a rádió nékik is ugyanazokat az énekeket sugározza, mint a városok szerencsésebb sorsú ünneplőinek. Az igazat megvallva, a „zöld arany" három fakitermelője úgy véli, hogy meglehetősen jól sikerült az ő karácsonyi ünneplésük. Ha ezenfelül még adódott volna valami, szokatlannak, hiábavaló fényűzésnek érezték volna. Karácsonyesti sűrű hó hullik. Három szegény munkásember élvezi az elégedettség rövid perceit az isten háta megetti erdő szívében. A hóvihar puha, selymes függönnyel keríti el a fabarakkot a hívságos világtól. Körös-körül csend, nyugalom, homályos fény a havas fák között. Karácsony ünnepe... Elérkezik az idő, amikor az emberek gondolkodni kezdenek azon, hogy eltegyék magukat másnapra. Van, aki azt forgatia a fejében, hogyan is lesz majd a másnap, van, aki az ajándékkönyvet bújja. Kl az új gyapjúingét próbálja fel, ki az új sítalpakat csodálja meg. Egy fiúcska olyan fából készült játékágyút kapott, amellyel lőni is lehet. Sehogy sem akarózik most ágyba bújni, de hát megparancsolják... Agyában eltervezi, mi mindent tesz majd másnap reggeL Akkor kezdődik majd a várostrom. Játékkockából várat épít fel, az egri várat. Erős vár lesz, rajta lőrésekkel, tornyokkal. A várfalakra ólomkatonákat állít, az a hős katona ott Dobó István, a kapitány. A vár körül helyezi el az ostromló török janicsárokat. Aztán megtölti az ágyúcsövet söréttel, és a vár védőire lő, de Dobó nem esik el, mert zsineggel odakötözi egy kockához. A tankönyvben sem hal meg a kapitány. Ezután nehéz golyókkal lőni kezdi a várat, mindig csak ugyanazt a kockát, amíg a fal le nem dől, az egyik torony le nem omlik. A janicsárok rohamra indulnak, ám ő ekkor az ágyút a várban állítja fel, s a törököket lövi, nyakukba forró szurkot zúdít, meg bombákat potyogtat a fejükre, pontosan úgy, ahogy a könyv leírja... És a janicsárok nem tudják elfoglalni a várat... Közben a barakk padlózata alatt egy patkány munkálkodik buzgón. A szűk járatban hátrafelé vonszol egy fél csomagnyi sajtot, amelyet a pitvar szekrényéből lopott el. A csomag nem fér el a szűk folyosón, a patkány darabokra rágja a sajtot, és úgy cipeli fészkébe. A nőstény örömmel osztja szét kölykei között a karácsonyi ajándéknak beillő ritka csemegét. Mikor lefekvéshez készülődnek, az emberek hallják a patkány vinnyogását. A kamrából szalmazsákokat cipelnek be, a priccsekre fektetik, eloltjáik a lámpát, s elnyúlnak fekhelyükön. Még félálomban is e rendkívüli est kellemes hangulata tartja őket fogva. Másnapra kávéra hivatalosak a szomszéd házba. Holnapután is tart még az ünnep, majd a hétköznapok következnek. Ha tartja magát az enyhe idő, nem fagy meg a fenyőkéreg a fa tövénél, és nem lesz olyan hideg az erdőben ... Nemsokára mindenki alszik. A kályha parazsának fényében sötéten rajzolódik ki a karácsonyfa, melynek egyetlín dísze a négy gyertyacsonk. A szelíd erdőben pedig megállás nélkül hullanak a karácsonyéji hó vattapelyhei. Valahol nagyon messze van innen a nyugtalan világ, itt békesség és csend honol. A végtelen erdőkre leszállt a karácsonyi éj... • ; / Fordította: Oláh József