Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-12 / 293. szám, kedd
Harmadszor SLOVAIHOŠICE üt nap leforgása alatt harmadszor lépnek pályára az I. jégkorong-liga csapatai. A pénteki és a szombati mérkőzések után ma a 21. forduló találkozóira kerül sor. Azért ez a gyorsított menet, mert az emlftett forduló után következik a moszkvai Izvesztyija-torna, majd válogatottunk kanadai portyára indul, s a bajnokság csak az új évben, január 9-én folytatódik. Bratislavában rangadóra kerül sor. A Slovan ós a VSŽ Košice immár harmadszor találkozik ebben az idényben, s ami még nem fordult elő: eddig a Slovan nem tudott győzni, sőt, éppen otthonában szenvedte el első vereségét a kelet-szlovákiaiaktól. Most a visszavágást emlegetik a vendéglátók, de a VSŽ még mindig nem mondott le arról, hogy a legjobb négy közé kerüljön, ami végeredményben az érmekért való harcot jelentené számára. A sérült Holeček vasárnap nem védett, nem valószínű, hogy á mai mérkőzésen a kapuba áll. Ez pedig nagy hátrányt jelenthet a vendégeknek. Érdekesen alakulhat a táblázat első két helye. A vezető Pardubice és az üldöző jihlava egyaránt idegenben játszik. Ogy tűnik azonban, hogy a katonák előnyösebb helyzetben vannak, mert Budéjovicére látogatnak, míg a Pardubice Prágában vendégszerepel. Könnyen lehetséges, hogy hosszú idő után helycserére kerül sor a bajnokság élén. A Plzeňnek és a Kladnónak a harmadik, illetve a negyedik hely megtartása forog kockán. Ugyan vereség esetén egyikük sem csúszik lejjehb, de egy esetleges győzelem növelné előnyüket az utánuk következők előtt, s megerősítenék helyüket a legjobb négy között. Ha győznek (a Kladno Litvfnovban, a Plzeň Brnóban szerepel) és a VSŽ és a Sparta vereséget szenved, akkor öt, illetve hat pont lesz az előnyük. És ez már kecsegtető valami számukra. De csak kecsegtető, mert az kiéi évadban már több példa volt rá, hogy a négy—öt pontos előnyt könynyen el lehet veszíteni, annyira kiegyensúlyozott a mezőny. A legtöbb esetben a pillanatnyi forma dönt, nem pedig a tartós tudás. (ia) Irány a Szovjetunió és Kanada A csehszlovák jégkorong-válogatottra a közeljövőben nagy feladatok várnak. December 14 és 23 között együttesünk Moszkvában szerepel a hagyományos Izvesztyija-tornán, majd december 24 és január 7 között Kanadában mutatkozik be. Moszkvába a 'következő játékosokból álló csapat utazik: Crha, Sakáí: (esetleg Dzurilla), Machač, Pospíšil Bubla, Horešovský, Kužela, Vohralík, Sima, E. Novák, Brunclík, Ebermann, Martinec, Farda, B. Šťastný, Kochta, Hlinka, Paleček, Haas, Nedomanský, Pouzar, j. Novák. Tartalékként: Kajkl, Bauer és M. Klapáč jön számításba. A kanadai portyán a következő játékosok vesznek részt: Holeček, Crha, Machač, PospíSil, Bubla, Horešovský, Kužela, Vnhralfk, Šíma, Kôstka, Vondráček, Brunclík, Ebermann, Martinec, Farda, B. Šťastný, Kochta, Hlinka, Paleček, Haas, Nedomanský, Pouzar és M. Šťastný. Tartalékként: Kajklt és E- Novákot vették számításba. Arra való tekintettel, hogy a csehszlovák válogatott elég későn érkezik vissza Kanadából, a jégkorong-liga 22. fordulóját január 9-ről 10-re tették át. A csehszlovák válogatott csapatban egyik portyán sem szerepelnek a Dukla Jihlava játékosai, mert azokra egyrészt BEK-mérkőzések, valamint Interkontinentális Kupa-találkozók várnak. A torontói Maple Leaf Gardens stadionban Moszkva válogatottja Ontario együttesét 8:2 (3:1, 2:1, 3:0) arányban győzte le. A szovjet csapat részéről Bjelouszov és Kapusztyin (2—2), Gyeviatov, Sznloduhin, Kotlov és Lobanov egy-egy góllal járult hozzá a sikerhez. Az ontarióiak gólütői Dunville és Keou voltak. Mint ismeretes, a szovjet csapat előzőleg Hamiltonban a Red Wings együttesét 3:2 arányban győzte le. Protopopovék másodikak és kosárlabdázók a kupákért Folytatódtak a röplabdázók kupaküzdelmei is. Az elmúlt hót végén a csapatok a nyolcaddöntőbe jutásért küzdöttek. Eredmények: Férfi BEK: RH Praha—USC Münster 3:1, Real Madrid—Rzeszow 0:3, CSZKA Moszkva— Dynamo Bukarest 3:0, Újpesti Dózsa— CSZKA Szófia 3:0. Férfi KEK: Ruini Firenze—Atletico Madrid 3:1, Budapesti Csepel—Ankarai egyetem 3:0, VGA St. Maur—Blokheer Haag 0:3. Női BEK: Dynamo Berlin— Detry Haag 3:0, Levszki Szófia—NIM Budapest 2:3. • • • A kosárlabdázók kupaküzdeltneiben a következő eredmények születtek: Férfi KEK: Szpartak Leningrád—Solna Stockholm 104:64 ( 39:21). MiVei a leningrádi csapat az első találkozón is győzött, bejutott a negyeddöntőbe. Női BEK: LKS Lodz—Union Garant Wien 83:70. Női KEK: Hapoel Tel Aviv—UTW Düsseldorf 53:46 (28:23). Az első találkozót is a Hapoel nyerte és a negyeddöntőbe jutott. A fiatal Vorobjeva—Vlaszov kettős nyerte a „Moszkvai Korcsolya" párosversenyét. Ki- tűnő saabad programot mutattak be s minden egyes pontozóbírónál az első helyen végeztek. A második helyet a tavalyi győztes Protopnpov házaspárt szerezte meg. Irina Rodnyina és Alekszander Zajcev, akik a verseny első fele után az élen álltak, visszaléptek. A 14 esztendős Vorobjeva és a 17 éves Vlaszov Tamara Moszkvina edzőnő tanítványai. A Protopopov házaspár néhány kisebb hibával mutatta be szabadgyakorlatát és ráadásul a feleség egy ugrásnál bukott. Hármas holtverseny San Antonióban befejezték a nemzetközi sakkversenyt. A szovjet Karpov és honfitársa, Petroszjan az utolsó fordulóban döntetlent ért el Suttles, illetve Mecking ellen. Portisch a 35. lépésben legyőzte Larsent, s így az élen hármas holtverseny alakult kl, amelyet nem döntenek el, hanem az első három helyezettnek járó díjat megosztják. Az élcsoport végeredménye: 1.—3. Karpov, Petroszjan és Portisch 10,5—10,5, 4. Keresz 9,5, 5. Gligorics 9(1), 6.-7. Hort és Suttles 9—9, 8.-9. Larsen és Mecking 8,5—8,5 pont A SPORTFOGADÁS HÍREI A Sazka 50. játékhetének tizenkéttalálatos szelvénye: 123456789 10 11 12 122111102 0 2 0 ünnepelnek A roüdnicei sportcsarnokban megrendezett Csehszlovákia—Finnország férfi tornászviadalon B. Mudrik (képünkön) bizonyult az egyéni összetett második legjobbjának. Csak a Slovan vesztett pontot Az I. jégkorong-liga 20. fordulójában az öt mérkőzésen csak a Plzeňnek sikerült, idegenben pontot szereznie. A többi mérkőzésen a hazaiak százszázalékos sikert értek el. SLOVAN— PLZEŇ 5:5 (3:2, 2:2, 0:1) Gólütők: Haas (3), Miškovič, Nedomanský, ill. Sýkora (2), Ott, Klapáč és Kajkl. A Slovan szerezte meg a vezetést, de utána mindkét oldalon estek a gólok, főleg a védők és a kapusok jóvoltából. Az utolsó játékrészben a Slovan egygólos előnnyel vezetett, s drámai küzdelemben a Plzeň kiegyenlített, s csak Dzurillának köszönhető, hogy a hazaiak nem kaptak újabb gólt. KOŠICE—BUDEJOVICE 5:0 (0:0, 2:0, 3:0) Gólütők: Brunclík (2), Capek, Onofrej és Gregor. Az eddigi két találkozón a VSŽ győzött, s most is esélyese volt a mérkőzésnek. És nem is okozott csalódást a 3000 nézőnek a kelet-szlovákiai csapat: Holeček nélkül is biztosan szerezte meg a két bajnoki pontot. JIHLAVA—LITVÍNOV 5:1 (0:0, 3:0, 2:1) Gólütők: Nový (2), Augusta, Titz és Výborný, ill. Ulrich. A vendégek hosszú percekig sikerrel verték vissza a Jihlava támadásait, s a katonák nem tudták megtalálni az összpontosított védekezés elleni fegyvert. A mérkőzés sorsa a második harmad közepén dőlt el, amikor a Litvínov védői meginogtak, és öt perc leforgása alatt három gólt kaptak. PARDUBICE—BRNO 6:3 (1:1. 3:0, 2:2) Gólütők: Pavlíček (2), Baulis, Slastný, Dočkal, Hanka, ill. Havlíček, Farda, Cerný. Igazi jégkorong csak a 21. perctői kezdődött, amikor Nadrchal két gólt kapott. A hazaiak állandóan vezettek, a Brno csak egyszer egyenlített. Ogy tűnik, hogy Bouzek edző még mindig keresi a brnói csapat legjobb összetételét. KLADNO—SPARTA 3:1 (1:0, 2:1, 0:0) Gólütők: Kofent, Pospíšil és Nedved, ill Kochta. Izgalmas, küzdelmes, jó színvonalú jégkorongot láthatott a 7500 főnyi közönség. A kladnói csapat összeszokottabb együttes benyomását keltette. A bajnokság állása: 1. Pardubice 2. Jihlava 3. Kladno 4. Plzeň 5. VSŽ Koš. 6. Sparta 7. Litvínov 8. Slovan 9. ZKL. Brno 10. C. Bud. 20 13 2 20 13 1 86:59 28 100:51 27 59:55 23 74:68 22 63:69 19 65:69 18 55:84 18 59:75 17 57:63 15 46:69 13 VB-selejtezők Törökország 3:0 arányú győzelmet aratott világbajnoki selejtező visszavágón Luxemburg labdarúgói fölött. Mint ismeretes, Luxemburgban 2:0 arányú hazai győzelem született. Ugyancsak világbajnoki selejtező volt Mauritius szigetén, ahol a helyi válogatott 3:1 arányú vereséget szenvedett Kenya együttesétől. A visszavágó időpontja csütörtök és színhelye Nairobi lesz. Veíká Pákán (Nagypaka) a sportegyesület 40. éves fennállását ünneplik. Az egyesület alapító tagjai — Lelkes Vilmos, dr. Varga Sándor, Takács Antal, Panda János, Panda Gyula, Tomovič Milan, Mikóczy József, Pis elvtárs, a szövetkezet elnöke — hosszú évek lelkes munkájának köszönhető, hogy ma a nagypakai labdarúgócsapat a járási bajnokság II. osztályában szerepel, mégpedig nem is akárhogyan, hiszen az őszi évadot az élmezőnyben végezte. Hogy a fiatalokkal is nagyon törődnek, azt a sikeresen szereplő diákcsapatuk igazolja a legékesebben. De nemcsak az idősebb generáció tagjai, hanem a fiatalabb korosztály is jócskán kiveszi részét a testnevelés fellendítéséből. Itt elsősorban a fiatal Barányit, Juhászt, a helyi futballcsapat legjobb góllővőjét: Kelement, a sportot sokat támogató Hontka Pavelt, a hnb elnökét is. Ami magukat a sportolókat illeti, nemcsak kedvenc szórakozásuknak hódolnak, hanem kiveszik részüket a brigádmunkákból is. Jelenleg a tűzoUószertár építésénél végeznek komoly munkát. KARASZ ZOLTÁN Pos pisilék sikere Az 1972-es kerékpárlabda világbajnokok, a Pospíšil fivérek, remekeltek a zürichi nemzetközi tornán. A döntőben Brno 7:1re győzött Zürich ellen. Még nagyobb arányban, 10: l-re győztek Pospíšilék a St. Georgen ellen. A döntő további eredményei: St. Georgen—Lauterbach 4:4, Zürich—St. Georgen 4:3, Zürich—Lauterbach 2:0. A végső sorrend: 1. Brno 8 pont, 2. Lauterbach 3 p, 3. Zürich 2 p, 4. St. Georgen — St. Golien 1 ponttal. Kik bíráskodnak Moszkvában? A moszkvai Nemzetközi jégkorong-tornán a következő játékvezetők működnek közre: KarangyiH és Zaharov (mindkettő Szovjetunió), Baeder (NSZK-beli), Ehrensperger (Svájc), Andersson (Svédország), Vitola (Finnország), Cagnon (Egyesült Államok), Sczetek (Lengyelország) és Baťa (Csehszlovákia). • A szovjet jégkorong-ligában a „szünet" előtti utolsó mérkőzésen az SZKA Leningrád 6:1 (3:0, 2:1, 1:0) arányban legyőzte az Avtomobiliszt Szverdlovszk csapatát. Búcsú a kupáktól... Néhány nap múlva itt az év vége, sok európai országban befejeződtek az őszi idény labdarúgó pontküzdelmei, ugyanez már előbb megtörtént a Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupájában, de a legtöbb csapatot foglalkoztatóban, az UEFA Kupában csak e hét közepén dől el, melyik nyolc csapat folytathatja majd tavasszal, a BEK és a KEK mezőnyével párhuzamosan a további csatározást. Régi igazság, hogy a kupaküzdelmek légköre egészen más, mint a bajnoki találkozóké, s itt aligha mehet valamelyik csapat is biztosra. Ennek értelmében kívánjuk latolgatni a lehetőségeket az UEFA Kupa harmadik fordulójának visszavágó mérkőzései kapcsán. Egyet csalhatatlanul megállapíthatunk: az Európa-bajnokNSZK labdarúgását egy csapat biztosan képviseli majd a nyolctagú mezőnyben, hiszen a B or u s s i a Mönchengladbach — FC Köln párviadal továbbjutója csak nyugatnémet együttes lehet. Mivel Kölnben gólnélküli döntetlen született, a további. szereplés nagy jelöltje Netzer csapata, a Borussia. Kimondottan esélyes a továbbjutásra az angol 1. liga félidei rangelsője, az F C Liverpool együttese is, amely Berlinben ért el ugyancsak gólnélküli döntetlent a helyi Dynamóval szemben. Nagyjából ugyanez állitható e sorozat bolgár meglepetéséről, a Ber o e S z tar á Z ag or a csapatáról, amely Belgrádban váratlanul csikart ki gólnélküli döntetlent az OFK ellen, s hogy otthon mit tud, arról az Áustria Wien és a Budapesti Honvéd csapatai beszélhetnek. Az előbbi 7:0, az utóbbi 3:0 arányban szenvedett vereséget a bolgár vidéki városban ... Nem hinnénk, hogy a drezdai Dynamo legénysége megittasodott volna a híres vörösbor hazájában aratott győzelemtől, odaza döntetlent is elég elérnie ahhoz, hogy az FC Porto csapatát búcsúztathassa a további szerepléstől. Kaiserlauternben nagy küzdelmre van kilátás, amelyben választ kapunk arra a kérdésre, vajon a hazai FC, vagy az az Ararát f ere v á n jut-e tovább, amely a verőfényes örményföldön 2:0 arányban késztette megadásra a nyugatnémet futball ez ismert képviselőjét. Nehéz percek várnak a hétkupapróbás 1 n t e r n a z i o n ale Mi lán ó együttesére, amely Setubalban váratlanul érzékeny, 2:0 arányú yereséget szenvedett. Az ilyen kudarchoz a „Herrera—Inter" esetében nem szoktak hozzá a milánói szurkolók. Belgrádban Jugoszlávia jelenlegi legjobb klubcsapata, a hazai bajnokság éllovasa, a C r ve na Zvezda megpróbálja behozni 2:0-ás hátrányát, amelybe Angliában a Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen kerutt. Sok függ Dzsajicsék játékkedvétől és gólerősségétől. A holland T went e Ensc he de csapatára alighanem szép kirándulás vár a festői szépségű Las Palmasban, mert 3:0-ás előnyét a Slovan Bratislava ellen sikeres hazai klub emberi számítás szerint be nem hozhatja. A csehszlovák és a magyar szurkolók az egyelőre ősznek is beillő időben szomorkásán gondolhatnak arra, miért is vált meg e két ország két-két képviselője olyan idejekorán az UEFA Kupa küzdelmeitől... Ahogy e kupa jelenlegi mezőnyét elnézzük, igazat kelt adnunk Barcs Sándornak, az UEFA ügyvezető elnökének, aki már évekkel ezelőtt az UEFA Kupa elődjét a Vásárvárosok Kupáját is legalább olyan rangosnak tartotta, mint például a Kupagyőztesek EK-ját... (zala)