Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-27 / 280. szám, hétfő
Világ proletárjai f egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1972. november 27. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXV. ÉVFOLYAM 280. szám Ara 50 fillér Megtisztelő elnevezés P. Colotka táviratban köszöntötte a smyžanyi szövetkezeteseket (CSTK) — A smyžanyi szövetkezetnek (ebben a községben született Ján Nálepka kapitány, a Szovjetunió hőse) a Csehszlovák—Szovjet Barátság Földmüvesszövetkezete megtisztelő címet adományozták. Az erről szóló oklevelet a szövetkezet vezetőinek Gustáv Čech, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára adta át. A Smyžanyi Efsz egyidejűleg társult a szomszédos Spišské Tomašovce-1 szövetkezettel, s így most az efsz 1600 hektár termőfölddel, 203 taggal és 35,5 millió korona értékű állóeszközökkel rendelkezik. A szövetkezet ezt a megtisztelő elnevezést nemcsak az eddigi sikeres gazdasági eredményeivel érdemelte kl, hanem az Ukrán SZSZK huszti V. L. Lenin Kolhozzal fenntartott barátsággal is. A névadó ünnepség tiszteletére a szövetkezet kollektívája szocialista kötelezettségvállalást tett, melynek értelmében mintegy 700 000 koronával növeli a termelést. Az ünnepség résztvevői üdvözlő táviratot küldtek a huszti V. I. Lenin Kolhoz tagjainak, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának és a Csehszlovák Békebizottságnak. Az egységes földmüvesszövetkezet a névadás alkalmából üdvözlő táviratot kapott Peter Colotkától, az SZSZK miniszterelnökétől, Ján Janovictól, az SZSZK földmüvelésügyi miniszterétől és másoktól. Ondrej Klokoč elvtárs egy élenjáró efsz-be látogatott (CSTK) — Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke felkereste a Veľké Teriakovce-i Csehszlovák—Szovjet Barátság nevű szövetkezetet. A Rimavská Sobota-i járás élenjáró szövetkezete hat efsz társulásával jött létre. Klokoč elvtárs a földmüvesszövetkezetben találkozott a község funkcionáriusaival és megismerkedett a szövetkezet munkájával, valamint a továbbfejlődésével kapcsolatos problémákkal. Klokoč elvtárs a csehszlovák —szovjet barátsági hónap rendezvényei keretében részt vett a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a helyi művelődési otthonban megrendezett ünnepségen, melyen beszédet mondott. Brigádvezetők járási konferenciája Táviratban köszöntötték köztársaságunk elnökét (ČSTK) — A szocialista munkabrigádok és á Mindenki szocialista módon mozgalom eredményeinek értékelésével, valamint a tevékenység elmélyítésével foglalkoztak azok a szocialista munkabrigádvezetők, akik járási konferenciát tartottak Nitrán. Felhívták a szocialista munkabrigádok legjobb tagjait, hogy munkájukkal befolyásolják a verseny színvonalát és segítsék a lemaradókat. A szocialista munkabrigád valamennyi tagja magáévá teszi a CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai plenáris ülésének határozatait. A konferencia résztvevői Ludvík Svoboda hadseregtábornokot, köztársasági elnököt 77. születésnapja alkalmából táviratban üdvözölték. EGY NAP ALATT 50 EZER LÁTOGATÓ (ČSTKJ — November 7 óta, amikor Prágában megnyílt a szovjet állam sikereit szemléltető kiállítás, fővárosunk központja, az Óváros, mintha a holešovlcei Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjába helyeződött volna át. Hiszen ez ideig több mint 400 000 ember kereste fel a kiállítást. Az elmúlt szabad szombaton a kiállítás környékére több mint ezer autóbusz érkezett, mely a látogatók tízezreit szállította. A kiállítás kulturális központjában péntek óta az olomouci színház tagjai lépnek fel. A kiállításon Josef Kilián festőművész, a kiállítás főtervezője fogadta Bratislava Nemzeti Bizottságának képviselőit, az SZLKP košicei városi bizottságának és a CSSZBSZ košicei városi bizottságának delegációját. A kiállítást szombaton 50 ezren tekintették meg. A felszabadulás tiszteletére teljesítették vállalásaikat (CSTK) — Stropkov polgárai szombaton ünnepelték meg városuk felszabadításának 28. évfordulóját. A várost Ludvík Svoboda hadseregtábornok vezetésével a Szovjetunióban alakult első csehszlovák hadtest egységei V. Ny. Molozsajev vezérőrnagy 271. számú lövészhadosztályával közösen szabadították fel. A város elöljárósága, dolgozói és az ifjúság koszorút helyezett el Vlagyimir Sziszrov alhadnagy emléktábláján, aki egységével a 3. csehszlovák felderítő század parancsnokaként elsőként lépett a város területére. A város felszabadítása évfordulójának tiszteletére Stropkov polgárai teljesítették szocialista kötelezettségvállalásukat, mely 1 millió 900 ezer korona értékű, és üdvözlő táviratot küldtek az SZLKP Központi Bizottságának, valamint a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának. IGAZI BARÁTOKKAL TALÁLKOZTAK A SZOVJETUNIÓBAN JÄRT A KELET-SZLOVÁKIAI VASMŰ KÜLDÖTTSÉGE A Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozóinak küldöttsége, élén Michal Hanko vállalati igazgatóval, tíz napot töltött a Szovjetunióban. A küldöttség vezetőjétől, Hanko mérnöktől érdeklődtünk, milyen céllal látogattak el a Szovjetunióba és kikkel találkoztak? — A csehszlovák—szovjet barátsági hónap keretében tervezett vállalati akciók között szerepelt küldöttségünk szovjetunióbeli látogatása. A szovjet kohászokkal, üzemünk építése óta, — sőt azt megelőzően ls — baráti kapcsolatban vagyunk. Az ő segítségükkel kezdtük tervezni, építeni és üzemeltetni a Kelet-szlovákiai Vasművet. Közvetlenül a Szovjetunióból széles nyomtávú vasúton érkezik a Vasműbe a szovjet vasérc. Zaporozstal és Krivojrog kohászai láttak bennünket vendégül, akik szakembereinket képezték ki. Látogatásunk célja az volt, hogy tovább mélyítsük kapcsolatainkat, ami nemcsak a termelőmunka, hanem a sport és kulturális élet területén is nagyon jó. Sor kerül az üzemi népi együttesek csereszereplésére, és, összemérik tudásukat jégkorongozóink, labdarúgóink is. — Milyen tapasztalatokkal tértek haza? — Újból meggyőződhettünk arról, hogy a szovjet emberek igazi barátaink, szívesen beszélnek velünk elért sikereinkről, örülnek eredményeinknek és készségesen átadják tapasztalataikat. Nem titkoljuk, van mit tanulni tőlük. Űjból nagyot léptek előre a kohászati technikában; náluk a nyersvas- és acéltermelés világszínvonalú. Láttunk olyan 3500 köbméteres nagyolvasztókat, melyek már üzemelnek, épülnek 5000 köbméteres nagyolvasztók, melyek rövidesen 8—10 000 tonna nyersvasat termelnek majd naponta. Elbeszélgettünk az üzemek szakszervezeti vezetőivel, hogyan gondoskodnak a munkakezdeményezés fejlesztéséről. Értékes tapasztalatokat szereztünk a szemléltető agitáció terén is. Mi tagadás, néhány fokkal előttünk haladnak ebben is: náluk sokkal céltudatosabban végzik ezt a fontos munkát. Oton-ütfélen találkoztunk a dolgozókról való gondoskodás eredményeivel. Az üzemi dolgozók részére például lakónegyedeket (gorodky) építtet a vállalat, itt laknak, élnek mint egy hatalmas család. Ez a gondoskodás igen sokrétű. Szeretném kiemelni az üzemi dolgozók gyermekeiről történő mérhetetlen nagy gondoskodást. A vállalatok építtetik és üzemeltetik azokat a bölcsődéket és óvodákat, ahol dolgozóik a gyermekeiket elhelyezhetik. A szülők nyugodtan dolgozhatnak, gyermekeikről a munkaidő alatt gondoskodnak. Erről jut eszeimbe, a Szovjetunióban reggel 8 órakor kezdődik a munkaidő, így a szülőknek, főleg az anyáknak kevesebb a gondjuk. Hanko elvtárs azt is elmondta, hogy a szovjet kohászok és szakemberek elismeréssel beszélnek a Kelet-szlovákiai Vasmű termékeiről, melyek már ismertek és kedveltek a Szovjetunióban. 1972-ben 8000 tonna pléhet és 15 000 tonna épületelemet exportáltunk a Szovjetunióba, az idén pedig már 15 ezer tonna pléhet és közel 30 ezer tonna épületelemet rendeltek a szovjet cégek a Vasműből. (kulik) Az őszinte barátság jegyében Szovjet párt- és kormányküldöttség érkezik a Magyar Népköztársaságba Budapest — Zászlódíszbe öltözött a Magyar Népköztársaság fővárosa, a központi napilapok első oldalain orosz nyelvű üdvözlő feliratok jelzik a szovjet párt- és kormányküldöttség érkezését, amelyet Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára vezet. A Népszabadság vezércikkben méltatja a nagy eseményt és hangsúlyozza: a szovjet—magyar megbeszéléseket mindenkor a baráti és elvtársi légkör jellemezte. A vezércikk rámutat, hogy a szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatásának célja: a két ország hagyományos együttműködése időszerű kérdéseinek a megvitatása. A testvéri együttműködés — szögezi le a Népszabadság vezércikke — a kölcsönös bizalom, a célkitűzések azonosságán, az egyenjogúságon, valamint a politikai és ideológiai egységen alapszik. A Magyar Távirati Iroda kiemeli: a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása újabb bizonyítéka a szovjet és a magyar nép őszinte baráti kapcsolatainak, amelyek kifejező momentuma a szocialista társadalomközösség egységének megszilárdítása. A szovjet—magyar kapcsolatok dinamikus fejlődése végeredményben a társadalmi és gazdasági élet valamennyi területét érinti. A Szovjetunió a Magyar Népköztársaság elsőszámú gazdasági partnere. A két ország közötti árucsereforgalom növekedését az 1971—1975-ös évekre szóló hosszúlejáratú egyezmény irányozza elő. A múlt esztendőben például 13 százalékkal növekedett a két baráti ország közötti kölcsönös árucsereforgalom. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság között szoros együttműködés alakult ki a tudományos kutatások, valamint a kulturális élet terén is. Thanh Giao felszabadult Félbeszakadtak Le Duc Tho és Henry Kissinger tárgyolásai Saigon — A dél-vietnami felszabadító erők a Központi Fennsíkon folytatják győzelmes előnyomulásukat. A hót végén felszabadult Thanh Giao, a saigoni bábhadsereg egyik számottevő támaszpontja, amely a fővárostól mintegy 300 kilométerre északkeletre fekszik. Thanh Giao visszafoglalása egyúttal azt ls jelenti, hogy a szabadságharcosok immár korlátlanul ellenőrizhetik a 19. számú főutat, amely a Központi Fennsíkot a tenger partvidékével köti össze, s mint ilyen rendkívüli a stratégiai fontossága. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint a szabadságharcosok újabb harci sikere valóban súlyos helyzetet teremtett a zsoldosok számára. Bekövetkezhet ugyanis, hogy a felszabadító erők újabb háromezer saigoni zsoldost kerítenek be. Mint ismeretes a felszabadítási front alakulatai három héttel ezelőtt ugyanebben a térségben elfoglalták a Duc Co elnevezésű saigoni támaszpontot ls. Az utóbbi napokban némiképp csökkent az amerikai B-52-es óriásbombázók harci aktivitása. Ezzel szemben a stratégiai légierő nyolcmotoros gépei 14 hullámban támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területeit a fegyvermentesltett övezet térségében. A B-52-es légierődök ugyanakkor Dél-Vietnam felszabadított területeire összpontosítják „figyelmüket". A mintegy 300 légitámadás jelentős része Hué, Da Nang és Quang Tri vidékére összpontosult. Az amerikai légierő több kísérletet tett arra ls, hogy a szabadságharcosokat távol tartsa Thanh Giao térségétől. Nos, ez az akció teljes mértékben kudarcot vallott. A saigoni zsoldoshadsereg főparancsnoksága tegnap beismerte, hogy a szabadságharcosok ellen bevetett tengerészgyalogosok gyorsított menetben vonulnak vissza Quang Tri alól. A visszavonulás Iránya a fegyvermentesített övezet vidéke. A főparancsnokság nyilatkozatából kitűnik, hogy a viszszavonulás tulajdonképpen kaotikus menekülés, ugyanakkor a felszabadító erők üldözőbe vették az ellenséget, erőteljes tüzérségi támadást Indítottak a fejveszett menekülés irányába. Mint közöltük már, Quang Trl térsége, amelyet a szabadságharcosok ez év nyarán szabadítottak fel, súlyos harcok színhelye. Bár az amerikai B-52-es óriásbombázók szüntelen támadásai arra késztették a szabadságharcosokat, hogy a város környékén építsék ki frontvonalaikat, a zsoldosoknak mind a mai napig nem sikerült jelentősebb pozíciókat elfoglalniuk. Hírügynökségi jelentések beszámolói szerint a több hónapja tartó harcok során Quang Tri városa a földdel lett egyenlő. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője bejelentette, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterében az elmúlt napokban ismét lelőttek egy B-52-es bombázót. New York — Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója New Yorkba érkezett. Mint ismeretes, Kissinger az elmúlt héten több ízben tanácskozott Le Duc Thoval, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadójával. A UPl hírügynökség szerint Nixon elnök „halaszthatatlan kérdések" megvitatására hivatkozva kérte a megbeszélések félbeszakítását. A bizalmas tárgyalások következő fordulójára — előrejelzések szerint — december 4-én kerül sor. Henry Kissinger röviddel New Yorkba érkezése után felkereste Nixon elnököt. A Waldorf Astoria szállóban több mint egy óra hosszat tanácskozott az elnök és nemzetbiztonsági tanácsadója. A Reuter jelentése szerint Henry Kissinger és Richard Nixon Washingtonba utaznak. Egyes hírügynökségek a tárgyalások félbeszakítását azzal indokolják, hogy „mindeddig nem sikerült megoldani az összes problémát". A Nhan Dan című hanoi lap rámutat: az Egyesült Államok 180 fokos fordulatot tett álláspontjában. Fokozza berepüléseit a VDK területei fölé és ezzel egyidejűleg hatalmas lőszerszállítmányokkal, valamint korszerű fegyverekkel látja el a saigoni rendszert. Mindez bizonyítja — szögezi le a Nhan Dan —, hogy az Egyesült Államok szándéka nem őszinte. Hiszen, ha Nixon elnök betartotta volna ígéreteit, már régen vége lehetne a háborúnak.