Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-26 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

A kis ember öröme Belga madárvadászok min­den ősszel húszmillió éne­kes madarat ejtenek el. Mi­vel a vadászatot betiltják, az országban botrány tört ki. Leo Tindemans, Belgium katolikus földművelésügyi minisztere dolgozószobájába idézte legközelebbi munka­társait, hogy a legnagyobb titoktartás mellett tárgyalja­nak meg egy dokumentu­mot. Tindemans ezután Brüsz­szelbe, a Rue de La Lóira sietett, ahol Gaston Eyskens kormánva ülésezett. Ponto­Belga madárvadász san öt perccel a kabinetülés befejezése előtt Tindemans elővette a titkos dokumen­tumot és a miniszterek be­leegyezését kérte a madár­fogás betiltásához a belga királyságban. Egy ellensza­vazat sem volt. Ez július 20-án, röviddel a parlament és a kormány nyári szünete előtt történt. Tindemans elégedetten vil­lámakciójának sikere felett — a madárfogási tilalom augusztus 1-én hatályba lé­pett — visszavonult nyara­lójába. Egy héttel később csendőröknek kellett megvé­delmezniük a miniszter éle­tét. Egy hétig tartott, míg a belga .madárvadászok" fel­ocsúdtak a tilalom okozta megrendülésükből. Névtelen telefonálók gyilkossággal fe­nyegették meg a minisztert. Ugyanis éppúgy mint Olaszországban, Belgiumban is, a madárfogás a polgári szabadságjogok egyik szim­bóluma, s a „kis ember örö­mei" közé sorolják. Az egyre inkább elszegé­nyüló lüttichi iparvidéken, valamint a belga—német ha­tár melletti kantonokban a munkanélküliek léppel, csapdákkal és hálókkal fog­ják össze a legkülönbözőbb madarakat. Évente húszmil­lió énekesmadár pusztul el ilyen módon Belgiumban. A madárfogó hálókat, ka­litkákat árusító kereskedők Brüsszelben, ameddig csak lehetett, meggátolták, hogy a szenátorok és a képvise­lők megszavazzák a madár­védelmi rendeletet. A háló­kereskedőket támogatták a keleti kantonok parasztjai is, akik októberben és no­vemberben, a madárfogás fő idényében, parlagon heverő földjeiket drága pénzért bérbe adták. Lüttich környé­kén a vadászati feltételek olyan kedvezőek voltak, — áz engedélyt a lüttichi pos­taigazgatóság néhány fran­kért adta ki —, hogy a tu­risták is szorgalmasan részt vettek a madárfogásban. Ezenkívül Belgium 28 ezer szervezett madárfogója Brüsszelben gondoskodott arról, hogy a törvény és az üzlet ne kerüljön összeüt­közésbe. Ugyanis az énekes madarak szállítása Hollan­diába, Franciaországba és a Német Szövetségi Köztársa­ságba, ahol e madarakat nem annyira tollazatúkért mint ízletes húsukért kedve­lik, milliós üzletet jelentett. A hollandiai és NSZK-beli állatvédők éveken át heves tüntetésekkel igyekeztek a határ mentén megzavarni a belga madárvadászatot. Ami­kor végül a belga környe­zetvédelmi egyesületek ls tiltakozó akciókat indítottak és több mint 80 ezer alá­írást gyűjtöttek a madárfo­gás betiltása érdekében, Tin­demans megszavaztatta a ti­lalmat. (DER SPIEGEL) Öntözés jéghegyekkei A sivatagok öntözötté té­telének kérdése mindinkább érdekli az emberiséget, sőt napjainkban egyenesen szükségszerűséggé válik. Kü­lönféle tudományos ágak dolgozóit foglalkoztatja, ho­gyan vigyenek életadó vi­zet a sivatagokba. A glaciológusok nemrégen rendezett cambridge-i szim­póziumán eredeti javaslattal álltak elő. William Camp­bell és Wiltord Weeks úgy véli, hogy az .afrikai part­menti sivatagok öntözésére leginkább az északi-sarki jéghegyek használhatók fel. A kontinentális jéghegyek „szilánkjai" óriási ivóvízfor­rást jelentenek. A jéghegyek a mérsékelt szélességi foko­kon sodródnak, de nagyon lassan. A kérdés, hogyan le­hetne lendületet adni ne­kik? Másszóval, hogyan le­hetne tengeri áramlatokkal sodortatni a fagyott víztö­megeket a vízinséges tájak­ra. Ki is számították a lehet­séges útvonalakat. Például a Ross-tengerből jövedelmező az Atacama-sivatagba, az Imory jégmező vidékéről az ausztráliai partvidékre, a sodródó Filchner-jégmezők­ről az afrikai Namib siva­tagba úsztatni az óriási jég­darabokat. (VOKRUG SZVETA) A sivatag habjának titka A tevének azt a képes­ségét, hogy hosszabb időn át meg tud lenni víz nélkül, olyan titokza­tosság veszi körül, mint az egyiptomi szfinxeket. Egy izraeli állatorvos, egyetemi tanár dr. Kál­mán Perk most azt állít­ja, hogy a titok nyitja: a teve vérkeringése. A teve vérplazmája kétségtele­nül magas albumintartal­mú, ami lehetővé teszi, hogy a vér megőrizze víztartalmát, folyékony­ságát, még akkor is, ha az állat testében erősen csökken a szervezet nedvtartalma. Az állatok többsége hő­ségben izzadással vagy szaporább lélegzéssel őr­zi meg teste hőmérsékle­tét. Nem így a teve. Gyapjútakarója jó szige­telő a külső hőmérséklet­tel szemben és lehetővé teszi, hogy az állat testé­nek hőmérséklete 40,5 fokra is felszökjön, anél­kül, hogy működni kez­denének az izzadságmiri­gyek. Verejtékkiválasz­tással a teve testsúlyá­nak 30 százalékát is el­veszítheti, mivel a vér­plazma víztartalma meg­közelítőleg normális szinten marad, biztosít­ván a rendes vérkerin­gést. Kéthetes sivatagi utazás után a teve na­gyon kiaszottá válik, a forráshoz érve 10 perc alatt 115 liter vizet ké­pes magához venni. Kel­lő vízellátás esetén a te­ve vörös vérsejtjei a nor­mális térfogatuk 240 szá­zalékára duzzadnak. Más állatok elpusztulnak, ha vörös vérsejtjeik több mint 130 százalékkal megnagyobbodnak. Az embernél a 165 százalé­kos duzzadás a kritikus határ. (TIME) Tüntetés Amszterdamban: hajléktalan diákok kimustrált hordókban alszanak és tanulnak. Szomorú rekordok a tulipánok országában A holland parlament 150 képviselőjének ebben az év­ben kevés ideje marad arra, hogy székében alaposan megmelegedjék. Ugyanis két hónappal a parlamenti szü­net befejezése után — no­vember 29-én — választások­ra kerül sor. Biesheuvel pol­gári, koalíciós kormánya alig egy évi hivatalos ideje után, ez év júliusában benyújtotta lemondását, s ezért új vá­lasztások váltak szükséges­sé. A kormány lemondása köz­vetlenül összefügg azzal a mély politikai s mindenek­előtt szociális válsággal, amely az egykor földi para­dicsomként emlegetett orszá­got sújtja. Hollandia számos szomorú rekord tartója. Az utóbbi öt év alatt az árak át­lagosan 29,2 százalékkal emelkedtek — ez a legna­gyobb drágulási arány vala­mennyi közös piaci állam közül. Másrészt állandóan növekszik a munkanélküli­ség, s Groningen, valamint Drente tartományokban az egész munkaképes lakosság 8,2, sőt 8,8 százalékát teszi kl. Amint a konzervatív „Te­legraaf" című lap nemrégen megjegyezte, a nyugati világ inflációs versenyében Hol­landia vezet. Egyre botrányosabb mére­teket ölt a lakásprobléma. A drága luxuslakások üresen állnak, de több mint száz­ezer holland emberhez nem méltó szükséglakásokban tengődik. A közoktatás terén sürgősen nagyobb beruházá­sokra van szükség, s mielőbb meg kellene reformálni az elavult iskolarendszert. Bies­heuvel költségvetési javasla­tában ezekre a célokra nem volt előirányzat. Ezzel szem­ben a fegyverkezési kiadá­sok többszáz millió guldenre rúgnak. E problémálr megoldására a polgári pártoknak egy re­ceptjük vaň: általános bérbe­fagyasztás és drasztikus adó­emelés. Ez az utóbbi azon­ban nem vonatkozik az or­szág hivatalosan nyilvántar­tott 6729 milliomosára. A na­gyok" számára, amelyek kö­zé az olyan mammutkon­szernek tartoznak, mint a Royal Dutch, a Shell, a Phi­lips és az Unilever, a tulipá­nok országa a maximális profitok paradicsoma marad. (NBI) Nap és földrengés ellen A kétezredik év városépítése tudományos cikkek, tervek témája. Már ma olyan komp­lexumokat terveznek, amelyek építése fel­öleli a következő két-három évtizedet. Az egyik ilyen komplexum Taskent üzbég fővá­ros csilanzari kerületének központja. Az a feladat hárul a taskentl építészekre hogy olyan hatalmas városi épületkomplexumot hozzanak létre, amely különféle rendelteté­sű és bizonyos létesítmények időközi szük­ségessé válása folytán hosszantartó építke­zés keretében létesülő épületekből fog áll­ni. Építészeti kifejezési formák keresése köz­ben nem a hagyományos keleti dekoratív építkezési formát követték, hanem az éghaj­latot, kilenc ball erősségű földrengések elő­fordulását, a szelek irányát tekintetbe vevő megoldásokra törekedtek. Így például a központ építményeit úgy oldják meg, hogy legfeljebb egy-kétemeletes házak épülnek, belül zöld udvartérségekkel, amelyeket tel­jesen elzárnak a perzselő napsugaraktői és a zajos utcáktól. Csak a termelési épületek és a szállodák lesznek magasak. Am ezek­ben is függőkertek, zárt árnyas hallok és belső udvarok rendszere fog érvényesülni. A centrum dominánsaként egy ezerférő­helyes 20-emeletes szállodát terveznek. Az épületben hatalmas hall van; itt futnak ösz­sze vízszintes és függőleges irányban az összekötő vonalak. Az egyes emeletek szint­jén lesznek a függesztett pihenőhelyek, ol­vasótermek, kávéházak stb. Az ilyen tojás alakú házaknak nagy előnyük van: jól szellőztethetők, nyáron egyenlően védettek a perzselő naptól, télen pedig teljésen át­engedik a napsugarakat. A komplexum épí­tését már az idén megkezdték. (ARHITEKTŰRA SZSZSZR) A rógészek egy kínai király­né 2000 éves álmát zavarták meg Hunan kínai tartomány Osza városa közelében. A le­let a régi kínai orvosok csodá­latos balzsamozó képességéről tanúskodik. A királyné kb. 50 éves korában halt meg, testét, ruházatát és a vele együtt el­temetett tárgyakat teljesen ép állapotban találták meg. (VESNIK D SRIJEDU) 2000 éves halott

Next

/
Oldalképek
Tartalom