Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-26 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

I tudták megvárni, míg a kapuban ácsorgó portás beengsdi a látogatókat. Egymásnak kiáltoztak a kapu mellett álldogálók és az ablakokban könyöklök. A portás kis fülkéiében telefon csörrent. Bement, aztán az ablaka® kihajolva intett az ácsorgó embereknek. Volt, aki futva Indult a kaputól szerteágazó betonutaknak. Az öreg Bódog megállt az első épület előtt. Az épület sarkára szegeit táblát nézte: női Idegosztály. Sokáig nézte, mozgott a szája' is: „Meg kall neki mondani, hogy kint vagyok. Azt kei! neki mondani, hogv kint vagyok." Az ügyeletes orvos nyittott szobaajtajához ért. Megmondta, kis keres. Az orvos középkorú, elhízott, egyik kezét a fehér köpeny zsebében tartva megcsóválta a fejét. — Beszélnem kell vele — mondta az öreg. — Hit az nehéz lesz bátyám. Nem tud magával beszélni. — Beszélni tud — mondta az orvos — csak nem értelmesen. — Kell — mondta az öreg kurtán. — Miért olyan fontos ez magának? — kérdezta az orvos. — Mert kell — mondta az öreg. — Tudom ml történt magával, magukkal, nem kell, hogy elmondja. De miért akar az asszonnyal beszélni? Rajta már nem segíthet. És magán se. — Beszélnem kell vele, kérem — mondta az öreg. Nikotintól sárguló bajusza alatt keményen feszült a szája, talán csak a szeme sarkában gyűrődő számláihatatlan apró ráncok rezdültek egy pillanatra. — Hát, ha ennyire akarja, jöjjön — mondta az orvos és kulcsot vett elő a köpenye zsebéből. Hosszú folyosó végén fehér ajtó felé mentek. Az orvos kulccsal nyitotta. „Zárt osztály" — ez volt az ajtóra szögezett fehér zománc táblára írva. Az öreg nem tudta elolvasni, olyan gyorsan mentek át. A fainál és a rácsos ablaknál sorban asszonyok álltak. Hosszú csíkos köpenyekben. Némelyiknek lógott a haja, meresztgette a szemét. Kibomlott mellüknél a csikós kórházi köpeny. Az öreg Bódog csak kapkodta a fejét és hirtelen megtorpant. — Jöjjön nyugodtan — mondta az orvos —, vagy nem akar a feleségével beszólni? — Az öreg bólintott. Tovább mentek. Megálltak egy borzas hajú, zilált asszony előtt, aki a folyosó egyik padján gubbasztott. — Ez ki? — kérdezte az öregasszony, mikor az orvos és az öreg Bódog odaért hozzá. — A fér]e — mondta az orvos. — Nem Ismeri meg? — Nincs uram, nincs lányom, én szent vagyok — hajtogatta az asszony többször egymás után és kezdte mellénél megbontani a zsineggel öszszefogott köpenyt. — Hagyja abba — szólt kurtán és keményen az orvos. Aztán szinte kedélyesen egy körülöttük ódalgó alig kétcentisre kurtított hajú asszonyhoz fordult. — Mit kóvályogsz Itt, Teca? Mit akarsz? — Az asszony vigyorgott, az orrában tukált és röhögéséivé, miközben az öreg Bódog feleségére mutatott, azt mondta: — Nem jön velem templomba. Nem akar templomba Jönni. — Az öreg felesége mintha nem ls figyelt volna rá, mellén a madzagot babrálta. — Ne menj te sehova — mondta az orvos Tecának —, ülj le az ablakhoz és marad] csendben. — A kurtahajú elódalgott. Az öreg Bódog egész Idő alatt csak a feleségét nézte, a kezét, ahogy a madzagott babrálja, aztán hirtelen megrándult a válla, valahogy a combja mellett lógatott keze ls megemelkedett pár centire, vagy inkább az ls csak rándult, aztán megfordult és elindult a nyitott kórteremajtó és vasrácsos ablakok előtt visszafelé Az orvos utána sietett, nem szólt hozzá. A gombos, fehér ajtót kinyitotta a kulccsal 6s előre engedte az öreget. Akác és hársillatú volt a kaptató végig, mikor az Öreg késő éjszaka felfelé kapaszkodott. A hegyalja felől meleg, déli szél mozgatta az akácok fehér, világos foltoknak tetsző virágait. Az öregnek úgy tűnt: a fehér foltok körül surrogó levéiszárak, feje fölött a nagyon messze, nagyon távol villanó csillagok, mind a levegővel mozdulnak. Minden együtt mozog, egyszerre billen, ahogy a déli szél feléjük csap. A ház körüli kertet ölelő bukszusbokrok nyiladékánál elbotlott. Csak a csontjai és Izületei roppantak, ahogy elnyúlt a földön. Egy ideig fekve maradt, hallgatózott, kezével vékonyszárú drótot tapogatott. Repülő zúgott el a hegy fölött, felnézett rá, szárnyaira erősített lámpáiról azt hitte, csillagok mozdultak a széllel, aztán legyintett és feltápászkodott. A tárvanyitva maradt házba lépett, a szekrényhez tapogatózott. Világot gyújtott gyufával, meg a maradék gyertyacsonkkal. Az asztalnak zsineggel átkötött karókat dütött valaki és a földön szalmaszínű raffia hevert, amivel a tőkéket szokták kötözni. Leoldotta a karókról a zsineget, leroggyant az asztal mellett egy zsámolyra. Bámulta a gyertya lobbanását, ahogy a sar197

1 kából kifordult ajtón Időnként becsapódott a meleg szél. Kezében gyűrögette, markolta a zsineget, aztán felállt A konyhaszekrény fiókját kezdte rángatni. ^ Hatalmas kampós szöget kotort elő, és kalapácsot. Felkapaszkodott a zsámolyra, onnan az asztalra. Az egyik tartógerendába verte a szöget. Ráhurkolta a zsineget is, de hirtelen megbillent az asztal és az öreg a levegőben kapálódzva a földre esett. Még az ütést sem érezte, csak tompán nyilait a könyöke, ahogy újra felkapaszkodott az asztalra és remegve nyúlkált a gerendába vert szögről fityagő zsineg után. Ebben a pillanatban úgy hallotta, a kémény felől felcsattant a szaggatott dübörgés és huhukolás. Kapkodva nyakába hurkolta a zsineget és belerúgott az asztalba. Ahogy a konyha földjén dülöngélt az asztal, a kémény felől megszakadt a nyílásba dobált kövek koppanása és a vékony, sipító, szaggatott huhukolás Is. A hegy lába felől fu]ó meleg szél felerősödött, egy pillanatra még a sarkából kiszakított bejárati ajtót ls megmozdította. Alig hallhatóan reccsent a száradt, poros fa. Már az utolsó szeg sem tarthatta, mert esetlenül a földre puffant. 11 TVT ekem ugyan sohasem oolt 1\ dolgom bírósággal — mondta Kostelecktj őr —, de meg kell mondanom, hogy nagyon tetszik nekem az a hihetetlen pontosság és körültekintés, meg az a sok ováció, amivel a bíróságok az ügyeket intézik, méq ha, mondjuk, csak egy szőrszálról van is szó. Ez komoly bizalmat kelt az igazságszolgáltatásban. Ha már az igazságszolgáltatásnak mérleq van a keiében, akkor az legyen patikamérleg, és ha már kard van a kezében. akkor az legyen éles, mint a borotva. Erről eszembe jut egy eset, amely a mi utcánkban történt. Egy házmesterné, Maškovának hívták, zsemlét vett a boltban, és ahogy enni kezdi, egyszerre valami megszúrja a szájpadlását; belenyúl a szájába, és kihúz egy tűt, amely jó mélyen belefúródott a lágy húsba. Csak most ijedt meg, Jézusmária, hiszen ezt a tűt lenyelhettem volna, és aztán átfúrta volna a gyomromat! Az életem forgott kockán, hát én ebbe nem nyugszom bele csak úgy! Ki kell vizsgálni, hogy ki volt az a pimasz fráter, aki ezt a tűt a zsemlébe dugta! — Fogta magát és elvitte a tűt meg a félbehagyott zsemlét a rendőrségre. A rendőrség kihallgatta a boltost meg a péket, de természetesen egyik sem vallotta magáénak a tűt. A rendőrség erre átadta az ügyet a bíróságnak, mert tudniuk kell, hogy itt könnyű testi sértésről van szó. A vizsgálóbíró, mint lelkiismeretes és alapos hivatalnok, újból kihallgatta a boltost meg a péket; mindkettő esküdözött. hogy a tű náluk nem kerülhetett a zsemlébe. A vizsgálóbíró elment a boltba, és megállapította, hogy ott valóban nincsen tű. Aztán elment a pékségbe megnézni, hogyan sütik a zsemlét; egész éjszaka ott ült a sütödében, és nézte, hogy dagasztják a tésztát, hogyan kelesztik, hogyan fűtik be a kemencét, hogyan formálják a zsemlét. hogyan teszik a kemencébe, és hogyan sütik aranybarnára. Ilyenformán megállapította, hogy a zsemlesütéshez valóban nem használnak tűt. Nem is hinnék uraim, milyen szép munka a zsemlesütés, különösen pedig a kenyérsütés. Boldogult nagyapámnak péksége volt, hát én tudom. A kenyérsütésnek ugyanis van két vagy három nagy és úgyszólván szent titka. Az első titok a kovászkészítésnél szerepel; az előkézsített anyagot állni hagyják a kisteknőben, és ott a teknő fedele alatt rejtett átalakulás megy végbe: meg kell várni, amíg a lisztből és vízből élő kovász lesz. Aztán megdagasztják a tésztát, és a kovászolófával belekeverik a kovászt; ez olyan, mtnt egy vallásos tánc, vagy ml. Aztán letakarják valami ruhával és megkelesztik; ez a második titokzatos átalakulás: a tészta méltóságteljesen emelkedik, duzzad, és a ruhát nem szabad felemelni, nem szabad alája nézni; — én mondom, olyan szép és csodálatos ez, mint a terhesség. Nekem mindtg az volt az érzésem, hogy az a szakajtó valami női dolog. És a harmadik titok a sütés: az, hogy mi lesz a sápadt, puha tésztából a kemencében; Jézusmária, ha aztán veszik az aranybarna cipót, és az olyan pompásan illatozik, mint egy kisgyerek, no, hát ez valóságos csoda —, azt hiszem, hogy ennél a három átalakulásnál harangozni kellene a pékségben, mint ahogyan a templomokban harangoznak úrfelmutatýskor. De mit is akartam mondani, hát igen, itt vége szakadt a vizsgálóbíró tudományának; de abbahagyni a dolgot nem akarta. Fogta a tűt, és elküldte a Vegytani Intézetbe, hogy állapítsák meg, mikor került a zsemlébe, sütés előtt vagy sütés után, tudniillik ez a bíró nagyon sokat adott a szakvéleményre. Akkoriban Uher profeszszor vezette a Vegytani Intézetet. Ez az Uher professzor nagy tudós, szakállas férfi volt; amikor megkapta a tűt, szörnyű káromkodásba kezdett, hogy mi mindent akarnak tőle a bíróságok, a múltkor olyan romlott belsőrészeket küldtek neki, hogy még a kórboncnok sem bírta kl, és most mit csináljon a Vegytani Intézet ezzel a tűvel? De aztán valahogy meggondolta magát, és érdekelni kezdte a tű; tudományos szempontból, tudják? Talán valóban valami változás megy végbe a tűn, gondolta, ha tésztába kerül, és megsül benne. A kelésnél savak vagy mik keletkeznek a tésztában, és a sütésnél szintén, és ezek egy kicsit megbonthatják a tű felületét, korróziót okozhatnak, és azt mikroszkóppal meg lehet állapítani. Hát nekikezdett. Először is vásároltatott néhány száz tűt, tisztát és többé-kevésbé rozsdásat is, és elkezdett zsemlét süttetni a Vegytani Intézetben: Az első kísérletnél mindjárt a kovászba tétette a tűket, hogy megállapítsa, hogyan hat rájuk az erjedés folyamata. A második kísérletnél a frissen dagasztott tésztába tétette őket. A harmadiknál a -kelő tésztába. Aztán a közvetlenül sütés előtt álló tésztába; aztán bedugta a még meleg zsemlékbe, és végül a már kihűlt zsemlékbe. Aztán ezt az egész kísérletsorozatot még egyszer megismételte, ellenőrzés végett. Szóval két hétig egyebet se csináltak a Vegytani Intézetben, mint zsemlét és tűt sütöttek; mindannyian, a profeszKAREL ČAPEK: // szor, a tanársegéd, négy asszisztens és a szolga mindennap dagasztottak, kelesztettek, és sütötték a zsemléket, aztán mikroszkóp alatt vizsgálták; és összehasonlították a megfelelő tűket. Ez még egy heti munkát jelentett, de a végén pontosan megállapították, hogy a szóban forgó tű a már kisütött zsemlébe került bele, mert a mikroszkóp alatt hajszálnyira olyan volt, mint azok a tűk, amelyeket az intézetben a már kész zsemlébe dugdostak. A Vegytani Intézet szakvéleménye alapján aztán a vizsgálóbíró megállapította, hogy a tű vagy a boltban, vaqy útközben, a pékség és a bolt között került bele a zsemlébe. A péknek most eszébe futott, hogy éppen aznap bocsátotta el az inasát, aki reggelenként széthordta a süteményt. Beidézték a gyereket, akt bevallotta, hogy a tűt 0 dugta bele a zsemlébe, hogy bosszút álljon a mesteren. Mivel a gyerek fiatálkorú volt, csak megrovásban részesült. A pékmestert viszont feltételesen ötven koronára büntették, mert ő felel a személyzetéért. Hát ez az eset ls mutatja, hogy az igazságszolgáltatás milyen pontos és alapos. De volt ennek a dolognak egy másik oldala ls. Én nem tudom, de bennünk, férfiakban van valami különös becsváqy vagy keményfejűség, vagy mi: szóval amikor a vegyészek a Vegytant Intézetben elkezdték sütni a kísérlett zsemléket, a felükbe vették, hogy ha már zsemlét sütnek, akkor az jó zsemle legyen. A zsemlék eleinte bizony gyenge minőségűek voltak, nem jól keltek meg, és a formájuk se volt valami szép, de lassanként eqyre jobbak lettek* Aztán már mákot, sót, köménymagot szórtak rájuk, császárszemlét formáztak belőlük, eqyszóval öröm volt nézni a munkájukat. Végül a tudósok kijelentették: egész Prágában sehol sem sütnek olyan szép, jól sikerült, ropogós zsemlét, mint a Vegytani Intézetben. — Maga ezt keményfejűségnek nevezi — szólalt meg lelek úr —, szerintem azonban a százszázalékos teljesítmény szeretetét inkább sportszenvedélynek lehet minősíteni. Valamirevaló férfi ugyanis az ilyesmit nem az eredmény miatt csinálja — az eredmény néha nem is éri meg a fáradtságot —. hanem a játék, az önként vállalt izgalom kedvéért. Egy példát mondanék erre, de maguk azt fogják mondani, hogy butaság, és nem is tartozik ide. Szóval, amikor még a könyvelóségünkben dolgoztam, és a félévi mérlegeket csináltam, gyakran előfordult, hogy a számok nem stimmeltek. Egyszer például hiányzott három fillér. Világos, hogy ezt a három fillért befizethettem volna a pénztárba, és az ügy el lett volna intézve, de ez nem lett volna tiszta játék; könyvelési szempontból az ilyesmi nem sportszerű dolog; meg kell keresni, hogy a tizennégyezer könyvelési tétel közül melyikbe csúszott hiba. El kell árulnom, hogy én mindig előre örültem ezeknek a hibáknak. Ilyenkor éjszakára ts bent maradtam az irodában, magam elé halmoztam a könyveket, és nektkezdtem a munkának. Furcsán hangzik, de én azokat a számoszlopokat nem tekintettem számoknak, hanem tárgyaknak. Néha azt képzeltem, hogy felfelé mászok rajtuk, mint egy meredek sziklán. vagy mély aknába ereszkedek le rajtuk, mtnt valami létrán. Néha vadásznak éreztem magam, aki a számok bozótján furakodik keresztül, hogy valami félénk, becses vadra bukkanjon; ez a nemes vad a három fillér volt. Vagy detektívnek éreztem magam, aki sötétben, egy utcasarkon leskelődik; ezer meg ezer alak megy el mellettem, de én várok, várok, amíg galléron ragadhatom azt a gazembert, a tettest, azt a könyvelési hibácskát. Néha úgy éreztem. hogy folyóparton ülök, kezemben horgászbot, figyelem az úszót, aztán hirtelen rántok egyet a boton, és már meg ts vagy, pimaszt De legtöbbször mégis vadásznak éreztem magam, amint a harmatos fenyvesben fel-alá kószálok, és örülök a mozgásnak, erőm tudatának, szabadságomnak, és olyan izgalmat éreztem, mintha valami különös kalandban volna részem. Képes voltam hosszú éjszakákon át vadászni arra a három fillérre és amikor rábukkantam, eszembe se jutott, hogy három fillérről volt szó, számomra a három fillér vadászzsákmány volt, és olyan diadalittasan, olyan lelkesen mentem aludni, hogy csaknem cipőben feküdtem az ágyba. Ennyi az egész. Fordította: ZÁDOR ANDRÁS