Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-20 / 274. szám, hétfő
S teiner Gábornak 1927. szeptember 9-én volt a negyvenedik születésnapja. Otthon a család ünnepi vacsorával várta. Steinerné ezúttal kitett magáért, nemcsak jó, könnyű vacsoráról gondoskodott, hanem öj ruhát is csináltatott gyerekeinek. Meglepetésnek szánta, az utolsó hetekben állandóan kínozta férjét a pénz miatt, most legalább lássa, saját szemével győződjék meg, mire kellett a sok pénz. A két kislánynak két matrózruhát csináltatott, rakott szoknyával, sötét hajukba piros szalagot kötött, harisnyát, cipőt vett nekik, Laci ugyancsak új ruhában, új cipőben feszített. Ott ült Szidi ls a családdal a terített asztalnál, és várták a családfőt, akit ünnepelni akartak. De a családfő csak nem jött. valahol Diószegen a cukorgyár béresei és munkásai közt járt, fontos bérkérdésben kellett tárgyalnia. Munkája közben megfeledkezett a születésnapjáról és a családjáról is. Az ilyesmi napirenden volt nála. Otthon már megszokhatták volna, mégsem szokták meg. Steinernében tombolt a visszafojtott harag. Panaszosan mondta Szidinek, hogy ő nem Gáborhoz, de úgy látszik, a munkásmozgalomhoz ment feleségül. — Hidd el — vigasztalta Szidi —, sokan irigyelnek azért, hogy nemzetgyűlési képviselő a férjed. — Pedig — válaszolta elkeseredetten Margit —, nincs rajtam mit irigyelni. Hisz láthatod, soha nincs itthon. Fiatal éveimet így, egyedül kell leélnem. — Ne mondd, hogy egyedül, hisz itt vannak a gyerekek. — Itt vannak, hála istennek, nem mondom, de ez nem" elég Asszony vagyok, én is szeretnék élni... Hisz látom, mások szombat este sétálni mennek a Duna-partra, vagy mulatni, szórakozni mennek valahová ... de nekem mindebből semmi sem jutott..'. Semmi! — fakadt ki elkeseredetten, s megeredtek a könnyei', Irénke is sírni kezdett, Laci kiszökött az utcára, csak Joli hallgatott. Egyetlen szót sem mert szólni. Anyja panaszát már jól ismerte, betéve tudta, és szomorú makacssággal arra gondolt, hogy anyja helyében nem sírna, nem veszekedne, hanem kézen fogná a gyerekeket, és menne velük sétálni. Mit kell mindig panaszkodni Szidi néninek meg a szomszédasszonyoknak! Bántotta, sértette a panasz, a könynyek. Még csak most múlt tizenkét esztendős, de érezte, hogy mindez nem való, mindez nem segít. Valahol nagyon mélyen megsejtette, hogy apja másképp nem cselekedhet, mint ahogy cselekszik. De a panaszáradat, a hiábavaló várakozás őt is lehangolta. Vajon mit mondjon apunak, ha hazajön? Mit is mondhatna, hisz az csak * Részlet a szerzőnek a napokban azonos címmel megjelent Steiner Gábor életét megelevenítő regénye második kötetéből. A mű első része 1988-ban Hűség címmel került az olvasókhoz. jön-megy, inget vált, újra elmegy, közben boldog, ha megsimogatja, ha rámosolyog. Apunak nincs ideje. Jolinak igaza volt, Gábornak valóban nem volt ideje. Hol Prágában, hol Érsekújváron, hol Gútán, Csallóközaranyoson, Nagymegyeren, Ekecsen, Cslcsón, Tanyon, Pozsonyban és ha kellett, Rozsnyón, hol meg Pelsőcön, Gömörhorkán vagy Füleken bukkant fel, de Komáromban csak akkor, ha a párt valami olyan akcióra készült, amelyen feltétlenül szükség volt a jelenlétére. Most, negyvenedik születésarra gondoltam, mit is akarhat ez a ragadozó ... Odamentem hát... igen megörült, amikor meglátott... Hogy le nem sült a pofájáról a bőr... de hát nem sült le, mert azt kérdezte tőlem: „Készülünk, készülünk? ..." Mondom neki: „Semmi köze hozzá", hátat fordítok neki, és továbbmegyek, erre az ostoba utánam kiáltott: „Közöm van hozzá, mert én ls ott leszek". Innen sejtem én, hogy valami nagyon ä begyükben van. Bizony a begyükben volt, a Szovjetunió és mindazok, akik szivükön viselték az ügyét. Ezek közé tartozott Steiner Gáki oda be nem mehetett, és ha valaki elhagyta a házat, a házmester — miközben újra kulcsra zárta be az ajtót — figyelmeztette az Illetőt, hogy a déli órákig vissza nem jöhet. Nyilvánvaló lett hát mindenki számára, hogy szuronyos csendőröket meg gumibotos rendőröket helyeztek el ott, hogy a megfelelő időpontban kirohanhassanak, és megzavarhassák az ünnepet. A helyzet feszült volt, mindenki sejtette, hogy itt kemény összecsapásra kerül sor, de pontosan tíz órakor a tömeg elindult. Elől Steiner Gábor haladt SZABÓ BÉLA:* Mindhalálig napja után a párt utasítására többet tartózkodott otthon. Szükség volt rá, a Járási pártszervezet két fontos akcióra készült. Az egyik: nagy előkészületeket tettek november hetedikére, a Szovjetunió fennállása tizedik évfordulójának méltó megünneplésére, a másik: a községi választások, amelyeket 1927. november 20-ra tűztek kl. A két akció párhuzamosan lolyt már hetek óta. A munkás műkedvelők egy szovjet színdarab betanulásával voltak elfoglalva, a dalárda forradalmi dalokat tanult be, s egy kórus is alakult az ifjúmunkások szövetségében, amely Majakovszkijt akarta szavalni. A munkásotthonban naponta folytak a gyűlések, összejövetelek, próbák. Soha még a munkásotthon nem volt olyan népes, mint ezekben a hetekben. Közben a választási munka is folyt, az ifjúmunkások hajnalban plakátokat ragasztottak a falakra, a hirdetőoszlopokra, illegális röplapok kerültek forgalomba. A csendőrség és szemfüles detektívek hada kereste, kutatta a tetteseket, de sehol nem akadt a nyomukra. Közeledett november 7-e, az izgalom egyre nőtt. A párt november 6-ra kérte a tüntető felvonulás és népgyűlés engedélyezését, de választ csak 5-én kapott. A válasz úgy szólt, hogy a Kossuth téri népgyűlést engedélyezik, de a felvonulást megtiltják. Ez az engedély is nagy eredményt jelentett, mert a pártba érkező jelentések úgy szóltak, hogy ezen a napon mindenütt megtiltották a gyűlést, a kocsmák és a községi terek körül csendőrök cirkálnak. — Ogy látszik, rettegnek — szólt Steiner Trencsik Jánoshoz, aki az esti órákban segített a munkásotthont feldíszíteni. — De még hogy — válaszolt Trencsik —, tegnap Uhrovics, a rendőrspicli ólálkodott a kikötő körül, és igen barátságosan elbeszélgetett a kikötőmunkásokkal. Gyanús volt nekem, bor is. A mozgósítás tehát az ünnepség megakadályozására és a közelgő községi választási kampány megzavarására irányult. Noha a választásokig több mint két hét volt még hátra, a jelek azt mutatták, hogy a komáromi kommunisták valamennyi párt közül most is az elsők. Plakátjaikat hiába szaggatták le, hajnalban újra ott voltak, és virítottak nagy betűikkel, számaikkal. Nem lehetett őket megfékezni. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. És Soltész meg a város fejesei váltig hangoztatták, hogy ennek a nagy aktivitásnak Steiner az irányítója. Kétségbeesetten a megyéhez fordultak segítségért. Könyörögve kérték, hogy az 1925-ös táblai ítéletet — a nyolchónapi elzárást — most hajtsák végre. Ez a legalkalmasabb idő ... Soha még ilyen aktuális nem volt Steiner lakat alá helyezése, mint most, hogy a város a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tízesztendős évfordulójának ünnepére készül. Miután Steiner megtudta, hogy sem Gútán, sem Aranyoson nem engedélyezik az ünnepi népgyűlést, azt üzente az ottani pártszerveknek, hogy irányítsák a népet Komárom felé. Az üzenetről persze más falvak is értesültek. Az eredmény az volt, hogy mire november 6-a lett, Komárom nyüzsgött a falvak népétől. Mindenki arról beszélt, hogy meg akarja nézni a munkásott-' hon kultúrprogramját. Bárki megállapíthatta, hogy a munkásságban és a földművesekben sosem tapasztalt mértékben megnőtt ezen a vasárnapon a kultúra Iránti érdeklődés. A délelőtti órákban a munkásotthon előtt gyülekezett a nép. Fél tizenegyre volt meghirdetve a Kossuth téri népgyűlés. Tíz órára közel ötszázan voltak együtt. Jő volt így együtt lenni, jó volt, annál is inkább, mqrt látták, hogy az ellenfél is készül valamire. Látták, hogy a Kossuth téren és a munkásotthon közelében néhány báz kapuját bezárták, senFODOR JÓZSEF: néhány elvtárssal, aztán a többiek. Négyen, nyolcan, tízen mentek egy-egy sorban, mégis lépteikben, tartásukban fegyelem, rend uralkodott. Jelszavakat nem kiáltoztak, de a néma menet minden hangos tüntetésnél többet mondott. Ezt a csendet a csend és a rend őrei nem tűrhették sokáig, és ahogy a menet a Kossuth tér felé tartott, útközben rendőrkordon állta el útját. — Oszoljl — kiáltotta el magát az egyik rendőr. De Steiner Gábor előrement: — Előre, elvtársak! — kiáltotta. — Felvonulásunkat senki meg nem tilthatja. Az „Oszolj!" felszólítás újra elhangzott, s ugyanakkor Steiner Gábor is kitartásra biztatta a menetelőket. Hangos szóváltás támadt a rendőrök és a menetelők közt, de sikerült továbbjutniuk. Ekkora Szent András-templom előtt újabb erősítés érkezett, az „Oszolj" ismét felhangzott. Most azonban már nemcsak Steiner, hanem az egész tömeg dühös és ingerült lett. Válogatott kifejezéseket vágtak a rendőrök fejéhez, ugyanakkor többen harsányan elkiáltották magukat: „Éljen a Szovjetunió!", „Éljen, éljen!" volt rá a lelkes válasz. Erre a gumibotok működésbe léptek, dulakodás támadt, Steiner egy hatalmas rendőrrel viaskodott, Trencsik és Patkó a segítségére sietett. Kiszabadították, és vonultak tovább a Kossuth térre. A kiállt izgalmak ellenére Steinerben volt annyi lelkierő, hogy az emelvényre lépjen, és rövid beszédet intézzen a hallgatósághoz, amely mindvégig híven kitartott mellette. Jobb szeme akkor már dagadt volt, és egész arca a dulakodás nyomait viselte magán, hangja azonban ércesen csengett: — Ököllel és gumibottal támadtak nekünk — mondotta —, mint a rablóknak, mint a közönséges útonállóknak. Éppen ezért a mai napon kötelezzük magunkat, hogy követni fogjuk a szovjetet teljes győzelmünkig... Addig — folytatta, miközben zsebkendőjével sérült szemét törülte meg —, amíg nálunk a gumibot fog uralkodni, amíg ilyen barbár eszközökkel fognak nekünk támadni, teljes erőnkkel harcolni fogunk az ilyen rendszer megdöntéséért. — Nem bírt tovább beszélni, sérült szeme sajgott, fájt Bocsánatot kért a hallgatóságtól, hogy nem tudja folytatni, de meg van arról győződve, hogy a történtek után mindenki még nagyobb tisztelettel tekint a Szovjetunióra. így ért véget a nyilvánosság előtt Komáromban a Szovjetunió fennállása tizedik évfordulójának a megünneplése. A kultúrprogramot elnapolták. A harc azonban tovább folyt. Az ünnepségen lezajlott eseményeknek folytatása volt. A város hivatalaiban lázas munka folyt, azon törték a fejüket, miképpen tegyék félre az útból Steiner Gábort. A gumibot után valami erősebb eszközzel akarták fejbe vágni. Ugyanakkor azonban a párt is tántoríthatatlan kitartással folytatta a maga harcát a községi választások győzelméért és azért, hogy Csehszlovákia felvegye végre a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Egy nap sem múlott el még a november 6-1 események óta, de a rendőrség jelentése már ott volt Pozsonyban. A bizalmas jelentéshez bizalmas levél volt csatolvď. A városi rendőrbiztos közölte benne, hogy a város a községi választások had* járatát éli. Ebben a hadjáratban a kommunista párt tűnik ki, és Steiner képviselő, aki a jelölőlistán első helyen szerepel, igen élénk tevékenységeit fejt ki. A rendőrbiztos, hivatkozva a november 6-1 eseményekre, így folytatta levelét: „Különösen hangsúlyozni kell, hogy Steiner mindjárt a felvonulás kezdetén, a botrányos összecsapás előtt civakodni kezdett Veliký rendőrfelügyelővel, s két ízben is mellbe vágta". A megyefőnök, aki máskor egy-két hétig heverni hagyta az iratokat, most sürgősen cselekedett. Már november 9-én továbította a jelentést Prágába. A bizalmas jelentés Steiner Gáborra vonatkozó része nemcsak azt fejezi ki, milyen szemérmetlen eszközökkel dolgoztak ezek a jő modorú hivatalnokok, hanem azt is, hogy tisztában voltak Steiner Gábor jelentőségével. „A komáromi választások idején nagyon kívánatos lenné — szólt a jelentés —, hogý Steiner rács mögé kerüljön, mert mihelyt eltűnik a városból, a helybeli kommunista szervezet elveszti egyetlen intelligens vezetőjét, és tüstént sokkal könnyebben fel lehet léprfi a helyi kommunista bujtogatók ellen, akik elé már legfőbb ideje elrettentő példát állítani, hisz egyenesen meg vannak győződve arról, hogy Steinernek semmi baja sem történhetik, ezért vakon hisznek bennfe és mindenben követik." A levél Jó helyre került, megfelelő Intézkedések történtek Steiner Gábor ellen. Ezek až intézkedések eredménnyel jártak. Néhány nap múlva a parlamentben a mentelmi bizottság hozzájárult Steiner Gábolletartóztatásához. m u nk a e n e (Igor Grossmann felvétele) Pajtás, kapd a kalapőcsot, Verd az ércet, vond a gázt, Üllőd pengjen pőrt, zsarátot, Hév szemmel a hőt vigyázd. Rejtő mélynek, rejtelemnek, Tikkadt titkát orv elemnek Faggasd, fúrjad, fogd, igázd, Tiéd mind, mint szül heved ma, Forr o perc és fő a tér, Víg jussod nevetve vedd ma, Szökkenjen szód, mint a vér. Túlhatolva tűzzel, ésszel Merjen minden, merre nézel, Keljen, amit kezed ér. Nézd a rotációst, nyílva, barátom. Boldog robotolva már sírna, látom. De szedd a betűt figyelve, hiba ne nyelje. Mint a szél, szálljon szárnyon, a hírt lehelve. Szájak száguldva adják Dörögjön döngve a gép, mint dönti az ólom, S te tüz-fűző, ujjod reppenjen, mint a sólyom A tét a Szabdaság. » Ô, és sima síneknek büszke futtatői, Ö, a vérnek, a térnek mozgást juttatók, ti, Házak felrakói, fürdőn a forró porban,. S kik gépcsapot csiklandtok, munkát kicsalni sorban, S fénylő őriások, mell-hegy-bolt fölött rőt pöröllyel, Világgal-birokra bőszen, ha kell, egy szál ököllel, S te, izmot pattintó földhányő, sárga, szürke, S csöngős utcakotrő, vagy mérnök, terv, betűgyűrte, S ki te most hozni, hantba vág S te finomabb útu szellem: versed versengve keljen, Mint fúvó, főjjön, emeljen, pattanjon meg a mellem Ma miénk a világ! Földön és tengeren Kezünk ott zeng, terem, Átok és sírverem Nem árt, forrt förtelem, Versengve szent teren, Ki nekivág. A csillagokig, s hol az érckő lakik, Hol a nap vakít és a húsárkokig, Üres tér előtt, amely várja erőd, Míg birjo velőd, ne lessed pihenőd, Csak rajta hőt! . Nem mérve időt, nem kímélve drága hőt, S terved, a dús-merőt s harcod, a nem szűnőt, Míg bírja velőd, öklöd és a tüdőd, Szíved s a szád. Mi lőgy álomba volt árva ígéret ÉS áldva fog népeket egybe így éred Új,, szebb, hazád.
