Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-17 / 272. szám, péntek

A fa művészete Václav Kautman jubileumi kiállítása Az ötvenéves Kautman nö­vekvő, gazdag életművét mutat­ja be a Dosztojeszíkij-sori csar­nok tárlata. A látogatók ezúttal nem zárt teremben, hanem a szabadban érzik magukat, ahol élőlények veszik körül. Kaut­man a személyes élményein át­szűrtét szakértő, érzékeny ke­ze munkájával varázsolja elénk. A természet lelkes rajongója, hűséges megfigyelője, de nem másolója. A tapasztaltat és át­éltet játékos kedvvel, s tökéle­tes műgonddal, az emberhez közel álló anyagban: fában fe­jezi ki. A kulturált szellemi légkörű, szép fekvésű Brnóban nőtt fel. Mindig is vonzotta a természet. Ezért akart a természettudo­mányi szakra jelentkezni. A ná­ci megszállás meghiúsította tervét, mert a protektorátusban a főiskolák kapui bezárultak. Sgy a város híres ipariskolájá­ban tanulta a művészi fafara­gást. Igazgatója a nép- és ipar­művészet kitűnő ismerője, a modern ^pedagógus, dr. J. Vyd­ra volt. Tanáránál, H. Kotrbá­nál alapos anyagismeretre s képzőművészeti technikai fel­készültségre tett szert. A há­ború után Prágában K. Dvofák vezetése alatt érlelődött szob­rásszá. 1950-től képzőművésze Bratislavában a Nép- és Ipar­művészeti Központnak, mely ,-vrra törekedett, hogy a nálunk még élő régi háziipar eredeti népi technikájának tisztaságát megőrizze, s korszerű igények­kel összhangba hozza. A pálya­kezdő Kautman lázas érdeklő­déssel fog a tehetségének meg­felelő munkához, s ismerkedik a vidék szlovák népével, a fa­vágók, pásztorok, ácsok mun­kamódszereivel. Az „élet isiko­lájában" tanultakból kiindulva tervezi meg a Népművészeti Központ és a termelőszövetke­zetek számára a mindennapok igényének megfelelő faragott és esztergályozott edények pro­totípusát. Kőris, akác, fenyő, tölgy- és hársfából készültek az első gyümölcsös és salátás tá­lak és tálaló eszközök, s a fű­szertartó dobozok. Fokozatosan cseréli fel a régi primitív esz­közöket fejlettebb szerszámok­kal, de állandó gondja, hogy a technika ne uralkodjék el az élő művészeten. A tárlaton is láthatók ezek, s az újabb, egyszerűségükkel, körvonalaik szépségével, tárgy­formáló művészettel készült darabok. A dohányzó-készletek, a fából, fémből, üvegből szer­kesztett gyertyatartók a külön­böző anyagok szín- és forma ellentétével ragadnak meg. A sokféle rendeltetésű konyhaké­sek az emberi kézhez alkal­mazkodóak, célszerűek, s ötle­tes megoldásúak. Majd az élők világa követke­zik. Lecsupaszított fenyőágak­ból, a fák bizarr kinövéseiből, szeszélyes alakulataiból állítja •össze mesteri biztonsággal a kecskét. A fa szerkezetének, szövetének, rajza finomságának, színeinek sajátosságait felhasz­nálva formálja-a legelésző anti­lopot, az éberen figyelő zergét, s a lomha bölényt. Az állat­kert részére puhafából készült emléktárgyak: a gyöngédséggel fogalmazott sün, teve, láma, orrszarvú s a többiek bohókás, aranyos humora a gyermekek­ből boldog kacagást vált ki. A madarak népes csapatát hol égetéssel, hol meg csiszolással, pácolással, a fényes- és fény­telen részek, a meghagyott ké­reg vagy a sima részek ellen­tétének feszültségével formál­ja. Szem előtt tartja a termé­szetben megfigyelt jellegzetes mozdulataikat, szokásaikat, egész lényüket. A végsőkig le­egyszerűsítve, stilizálva szelle­mes rövidülésekkel hívja élet­re a bölcs baglyokat, a gőgös kócsagot, a gondtalan vörös­begyet és az aggódó fürjet. Külön fejezetet képeznek a szinte úszni vagy a folyóból felbukkanni látszó, majd ma­gukat a víz sodrására lustán rábízó halak. Tátott szájjal, ke­rek szemmel néznek velünk szembe. Valóban az élő termé­szet képzőművészeti kifejezései. A fa technikai és képzőművé­szeti sajátosságainak tökélete? ismeretéről, finom lélektani re­V. Kautman: Barázdabillegető zonanciáról vall a karcsú, tán­cos léptű négerlány, a gon­dokba merült, dárdát szoronga­tó néger fiú. A torzókat az akác törzséből úgy bontja ki, mint­ha mostanáig abban szunnyad­tak volna az Asszony s a Leány. A Szerelmesek együttese él­ménytől és érzéstől forró, csu­pa költészet. A középületek belső terét dí­szítő domborművek, rácsok, in­tarziák a fa melegségével, szí­nével töltik meg a teret. Ki­süt a falak közt á Nap, fel­hangzik a Szlovák pasztorale. A Szlovák Nemzeti Színházat 1972-es műve, egy tölgyfamo­zaik ékesíti. Václav Kautman neve és al­kotása itthon, a világ-, és nem­zetközi kiállításokon is méltó elismerésben részesült. Érett, emberhez szóló művészetét mint a Képzőművészeti Főiskola do­cense adja tovább a fiatal nem­zedéknek. BÁRKÄNY JENÖNÉ A REMÉNYSÉG TORNYA Ján Solovič színmüve a Kis Színpadon Szeretnénk már végre egy jót nevetni, kellemesen szórakoz­ni — körülbelül ilyen volt a közönség hangulata a bratisla­vai Kis Színpad idei évadjának első bemutatója előtt. Ez a vá­rakozás annál is inkább he­lyénvaló volt, mert Ján Solo­vič kétségtelenül az egyik leg tehetségesebb és — tegyük mindjárt hozzá — legterméke­nyebb kortárs szlovák dráma­író, akinek a legújabb vígjáté­kát parádés szereposztásban vitték színre. Nyilván nemcsak én éreztem az előadás után, . hogy várakozásom csupán rész­ben teljesült, mert mosolyog­tunk, de néha bizony unatkoz­tunk is az előadás során. Solovič témaválasztása kitű­nő: egy túlnyomórészt női al­kalmazottakat foglalkoztató üzem dolgozói a jó munkaered­mények jutalmául közös kirán­A GONDOLKODÓ 55 éve halt meg Auguste Rodin francia szobrász, az im­presszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. Képünkön: egyik legismertebb alkotása, a Gondolkodó. duláson vesznek részt. Szállás­helyük közelében van egy to­rony, amely a legenda szerint arról nevezetes, hogy itt telje­sül az emberek titkos vágya, óhaja. A vígjáték során azután kiderül, hogy a látszólag pél­dás üzemben bizony sok min­den nincs rendben, mert csak­nem minden kiránduló feljön a toronyba, s elpanaszolja bá­natát, elárulja álmait, vágyait. Jórészt ezekből a „vallomások­ból", monológokból, s dialógu­sokból adódnak a konfliktusok, ezeken a helyzetkomikumokon lehet legtöbbet nevetni, s oly­kor elgondolkozni. Solovič víg­játékának erőssége, hogy a szó nemes értelmében a mai éle­tünkből meríti a cselekményt, figurái többségének jelleme van, cselekedetük, gondolatuk hiteles. Kár, hogy a jól induló vígjáték cselekménye egyre in­kább vontatottá válik, egyre több az üresjárat, a rikító „vat­ta". Emiatt a színmű második ré­sze csaknem teljesen szétesik, s tulajdonképpen lazán össze­fogott képek, jelenetek füzére, amelynek végén a vígjátékok esetében szinte kötelező hap­py end eléggé általános, s tu­lajdonképpen a darabnak az a csattanója, hogy eigyáltalán nincs csattanója. Több figurá­val az író egyszerűen nem tu­dott mit kezdeni, színpadi sor­sukat nem teljesen gondolta végig, avagy meglehetősen fel­színesen ábrázolta őket. Ez a fogyatékosság részben vélemé­nyem szerint a szerző tevé­kenységével függ össze, vagyis Solovič rövid idő alatt arány­lag sok színmüvet, tv- és rá­diójátékot írt, ami alapjában véve semmiképpen sem kifogá­solható, csak abban az eset­ben, ha ez felszínességhez ve­zet. A vígjáték elfogadható szín­padravitelében Tibor Rakovský rendezőn kívül elsősorban a színészek járulnak hozzá je­lentős mértékben, habár külö­nösebb teljesítményre, figye­lemre méltóbb megoldásokra nincs sok lehetőségük. Tulaj­donképpen valamennyi szerep­lő jó jellemábrázoló készségére volt szükség, s ezt az igényt maradéktalanul kielégítették. A Kis Színpadhoz képest arány­lag népes szereplőgárda közül különösen L. Haveri, l. Rajniak, J. Kroner, Z. Koeúriková, E. Krííiková, f. Slezáček és V. Strnisková játéka maradt meg leginkább emlékezetünkben. SZILVASSY JÓZSEF Orvosi tanácsadó A SÜKETNÉMA GYERMEK ÉS KÖRNYEZETE Az ember, tehát a gyermek is a társadalomban és nem el­szigetelten él. A társadalom­ban a kapcsolatok felvétele fő­képpen a legemberibb tulajdon­ság, a beszéd segítségével tör­ténik. A süketnéma gyermek esetében a beszéd nem fejlő­dik ki, s ezért e gyermekek társadalomba való beilleszkedé­se nagyon nehéz problémát je­lent. Ezért érdemes e proble­matikának figyelmet szentel­nünk. Abban az esetben, ha a gyermek süketen született, el­sőrendű feladatunk e gyerme­ket megtanítani beszélni, hogy ne váljék némává! A süketség lehet veleszületett, ha a halló­idegek, a hallóidegközpont, a belső, vagy a középfül van erő­sen megrongálva, hogy nem képes a hangot felvenni. Vele­született eüketség sokszor örök­lődik. A szerzett süketség ko­moly fülbetegségek után (kö­zépfülgyulladás, balesetek), vagy agysérülések után (agy­vérzés, daganatok, nehéz szü­lés) stb. keletkezik, vagy néha a sztreptomicines és a neomi­cines kezelés után, esetleg ki­nines orvosságok szedése kö­vetkeztében. Sokszor olyan anya is szülhet süket gyermeket, aki a terhesség első hároin hónap­jában valamely fertőző beteg­ségen esett át, mint vörheny, kanyaró, influenza vagy kini­nes, szaliciles, vagy arzént és ólmot tartalmazó orvosságokat használt, vagy a terhesség alatt sok alkoholt és nikotint fo­gyasztott. Arra, hogy a gyermek süke­ten született, abból következtet­hetünk, hogy a harmadik hó­napban, amikor sokat kéne ga­gyognia, nem gagyog és sem­miféle hangingerekre nein, rea­gál (csengő, fütyülő, síp, tap­solás, beszéd stb.) Ekkor azon­nal fel kell keresni az orvost. Ha megállapítjuk, hogy a gyermek süket, azonnal hoz­zá kell fognunk speciális neve­léséhez, hogy megelőzzük nála a némaság kialakulását. Ehhez sok szeretetre és türelemre van szükség. A szülők elsődleges feladata, hogy -megtanítsák a gyermeket beszélni a. szájról való leolvasás segítségével. A szülőknek elsőrendű feladatuk az is, hogy a gyermekben teljes biztonsági érzést alakítsanak ki, amely feltétele a gyermek önérzete kialakításának. A be­szédre való nevelés legkisebb eredményeinél is meg kell a gyermeket dicsérni, hogy fo­kozzuk tanulási kedvét. A be­szédre való nevelést azonnal el kell kezdeni, amikor a gyer­mek gagyogni kezd. Sokat be­széljünk a gyermekhez. Ami­kor etetjük, azt mondjuk, hogy most Janikát megetetjük, ami­kor csomagoljuk, azt, hogy most Janikát csomagoljuk, amikor le­fektetjük, azt hogy Janikát le­fektetjük stb. Hangosan és ért­hetően kell beszélnünk. Sohase használjunk kicsinyítőképzős szavakat, mivel ezek hosszab­bak és nehezebben ejthetők (te­hát nem mondjuk: apucika, ha­nem apu, nem anyucika hanem anyu stb.) Elsősorban segítenünk kell a süket gyermeknek, hogy meg­tanulja kiejteni a hangokat. Az anya azt mondja, hogy „a", jó ha ugyanakkor a gyerek kezét az arcára teszi, hogy a kicsi érezze a hang rezgését. Több ismétlés után a gyerek maga is kimondja az „a" betűnek megfelelő hangot. így járunk el a többi hangnál, a szótagok­nál és később a szavaknál is. Jó, ha e gyakorlatokat a tü­kör előtt végezzük, hogy ezzel is megkönnyítsük a gyerekek­nek a szájról való leolvasást. Ügyelnie kell az anyának, hogy lehetőleg a kicsi jól lás­sa az arcát egyszer oldalról, máskor pedig szemben. Ha a gyermek e gyakorlatok köz­ben elfárad, hagyjuk a foly­tatást egy kis pihenés utánra, vagy csak másnapra, de nem szabad feladni a küzdelmet. A hangok elsajátításánál használhatunk sípot, dobot, zon­gorát is, amely hangszerek a gyermek ritmusérzékét hivatot­tak felébreszteni és kifejlesz­teni. Gondolnunk kell arra, hogy az összes süket gyermek között csak mintegy 10—15 százalék a teljesen süket, a többi kisebb vagy nagyobb mér­tékben hall. A szóbőséget mu­togatással is bővíthetjük, pél­dául úgy, hogy az anya rámu­tat magára és azt mondja „ma­ma". Ezt addig ismétli, amíg a gyermek is utánozza, mama", így teszi ezt a tanító sze­mély minden dologgal és sze­méllyel. E célra képeket, szob­rocskákat is használhatunk. Jó nevelőeszköz a gramofonleme­zek hallgatása, amely mellett a kicsinyekkel táncolhatunk. Meg­taníthatjuk őket dobolni és a dobszó, vagy a sípszó ütemére menetelni is. Nevelési oélt szolgál továbbá az is, ha a ki­csiknek egyenesen a fülükbe beszélünk és megtanítjuk őket az állati hangok utánzására, s egyidejűleg az illető állat képét mutatjuk nekik. Például mutat­juk a tehén képét és többször elismételjük, hogy ,,mú, vagy bú", a kakasnál „kikirikí" a kecskénél „mé" stb. A gyermekeket nagyon fon­tos a ritmikus légzésre, a für­ge mozgásra, a futásra, a tánc­ra megtanítanunk. Tudnunk kell, hogy minden mozgás jó hatás­sal van a központi idegrend­szerre, az agy fejlődésére és ezzel természetes, hogy kedve­zően hat az agy hallási köz­pontjának a fejlődésére is. A normális hangképzéshez fontos a rendes légzési technika elsa­játítása. E célból legalább meg­említek néhány gyakorlatot, mint: megtanítani a gyermeket elfújni a gyertya lángját, meg­fújni a forró levest, felfújni a léggömböt és megszólaltatni a fúvóshangszereket. A süket gyerekek testnevelé­sénél fontos a ritmus. Amikor a gyermeknek beszélünk, vagy énekelünk, pontos ritmus sze­rint mondjuk, pl, hogy „tra-la­la". Zene mellett ritmikusan táncolunk a gyermekkel. Ha van elég türelmünk, szép sikereket érhetünk el a süket gyermekek beszédre való ne­velésének terén, s bizonyára sikerül megakadályoznunk, hogy a kicsinyek, ha már sü­ketek, ne váljanak némákká is. Dr. JUHASZ ISTVÁN JÓKÍVÁNSÁGOK ANDREJ PLÁYKÁNAK Szlovákia politikai és kultu­rális életéaek vezető képviselői szerdán gratuláltak Andrej Plávka nemzeti művésznek, a Szlovákiai írószövetség elnöké­nek, aki november 18-án ün­nepli 65. születésnapját. Jókí­vánatait fejezte ki Ľudovít Pez­lár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZSZK művelő désiigyi minisztere, Michal Hruškovič, az SZLKP KB osz­tályvezetője, a szlovákiai mű­vészeti szövetségek és kulturá­lis intézmények képviselői, a kulturális élet további szemé­lyiségei, köztük Ján Kostra, Alexander Matuška, Ján Poni­čan és Ján Smrek nemzeti mű­vészek. A jubilánsnak gratulált még Mihail Mihajlovics Gyejev, a Szovjetunió bratislavai főkon­zulja, Atanasz Nikolov, a Bol­gár Népköztársaság bratislavai főkonzulja, Boleslaw Bendek, a Lengyel Népköztársaság bratis­lavai főkonzulja, Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bra­tislavai főkonzulja és Franz Po­kiser, az NDK bratislavai fő­konzulja. A gratulánsokhoz csatlakozott Luka Pavlovics jugoszláv író, a Jugoszláviai írószövetség kül­döttségének vezetője is, aki az­nap érkezett Bratislavába. Miroslav Válek, az SZSZK művelődésügyi minisztere teg­nap fogadta Andrej Plávka, nemzeti művészt, a Szlovákiai írószövetség elnökét és saját, valamint munkatársai nevében kifejezte szerencsekívánatait az író 65. születésnapja alkalmá­ból, és átnyújtotta az üdvözlő levelet, amely értékeli a jubi- 1 láns életművét, azt a jellemző vonását, hogy a népiséget és JJ a pártosságot egyesítik a művé­szi megjelenítés eszmei igé- . nyességével. _ I (CSTKj

Next

/
Oldalképek
Tartalom