Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-16 / 271. szám, csütörtök
Az SZLKP Központi Bizottsága november 8-9-1 plenáris ülésének vitáia Štefan Chochol elvtárs felszólalása Sámuel Kodaj elvtárs felszólalása Minden, a szocialista társadalom építésének teljes sikerét biztosító, munkaszakasz megköveteli a következetes marxista-leninista módszertani megközelítést, eljárást és megoldást. Ha ez nem Igy történik, akkor könnyen válik prakticizmussá, szubsiektlvizmussá, sőt avantnrizmussá is, és elszakad a reális valóságtól, ellentétbe kerül a szocialista társadalom céljaival. Az SZLKP KB Elnökségének jelentése hangsúlyozta, hogv az Iskolára és az egé^z művelődési rendszerre, amely a? utóbbi években több pozitív eredményt ért Pl. ebban a folvamitban na"" fe' 1?lőssée hárul. A tanítód a nevelők és az oktatásügyi dolvozrtv czámára a bizalom megnyilvánulását jelenti, hogv pozitív módon értékelik azt a munkát, amit az Iskola a jobboldali ooportunista és antiszocialista erők tevékenysége kövstkezménveinek felszámolása érdekében végzett. Pártunk ezt a dolgozók, kommunisták és a Dártonkívüliek bizalma megnyilvánulásának tartja, s ez határozza meg m.a isViláink munkáiénak konkrét menetét. Úgv érzik, hogy kötelesek tovább növelni a nevelő-oktató folvamat minőségét, hogv olyan ifjúság nőjön fel, amelv alanosan felkészült az életre és a munkára a fejlett szocialista társadalomban, amelv képes megvédeni a szocialista rendszer vívmányait, a szocialista népek közösségé nek egységét és a Szovfetuniőhoz fű ződő barátságot ls. Az a rendszeres figyelem, amit az utóbbi években a CSKP KB Elnöksége, az SZLKP KB Elnöksége és más párt szervek szentelnek az oktatásügy problematikájának, jelentősen elősegíti ezen a területen a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozatainak megvalósítását. Nem tagadjuk, hogy még minden irányban sokat kell tennünk azért, hogy iskolánk egyértelműen szocialista legyen, és megfeleljen mindazoknak az igényeknek, amelyeket az emberek iránt a tudományos-műszaki haladás további ér vényesítése támaszt. Néhány kérdést már a legközelebbi időben meg kell oldanunk. más kérdések megoldása hosz szabb Időt igényel. Azokat a feladató kat, amelyeket a CSKP KB októberi plénuma jelölt ki számunkra, és amelyek az SZLKP KB plénuma tanácskozásából hárulnak ránik, az oktatásügyi szervekben következetesen feldolgozzuk és biztosltjuk megvalósításukat. Szeretnék ma hangsúlyozni néhány olyan nagyhorderejű szempontot, amelv befolyásolja az iskolában végzett munkát. Az iskolák minden fokán kulcsfontosságú kérdésnek tartsuk — az ifjú nemzedék formálása kapcsán — a kommunista nevelést. Ezt átfogó módon értelmezzük minden részével, mint amilyenek a világnézeti nevelés, az értelemfejlesztés, a munkára nevelés, a politechnikai, a testnevelés, a honvédelmi- az esztétikai és az erkölcsi nevelés, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemével összhangban álló nevelés, valamint a speciális szakmai előkészítés az iskolatípusnak és az ifjúság között kialakult helyzetnek megfelelő foglalkozásra. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a marxista—leninista. szellemű tervszerű rendszeres nevelőmunka helyes. Elkerülhetetlen és jó eredményeket hoz. Természetesen megköveteli az állandó ideológiai és politikai művelődés elkötelezettségét, a formalizmustól mentes megközelítést, a pedagógusok jó állampolgári példamutatását, az egész iskolaügy céltudatos gondoskodását, az összes nevelő tényezők egységes hatását, valamint azt, hogy az egész társadalom gondoskodó érdeklődést tanúsítson az iskolák eredményei- és feltételei iránt. A párt, az oktatásügyi szervek és az oktatásügyi dolgozók eddigi törekvéseinek hatására bizonyos pozitív eredményeket értünk el a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra való nevelésben. Egyértelműen megállapítható, hogy ifjúságunk a szocializmus híve. Tudatosítjuk, hogy az iskolai nevelésben sokat kell még tennünk azért, hogy valamennyi fiatal ember elsajátítsa a marxista-leninista világnézetet, hogy az meggyőződésükké váljon, és hogy nézeteikben, magatartásukban a Tanulságok-ra támaszkodjanak. Ez megköveteli, hogy igyekezetünk továbbra se csökkeníen, es úgy értelmezzük az ifjú nemzedék kialakításának kérdését, az eszmei nevelőmunka kérdését, mint állandóan fejlődő végtelen folyamatot. Szlovákiában a legbonyolultabb kérdések közé a világnézeti nevelés tartozik. A párt, az oktatásügyi szervek, a tanítók és a nemzeti bizottságok gondoskodása következtében ezen a területen is haladás tapasztalható. A világnézeti nevelés kérdését úgy értelmezzük, mint olyan törekvést, amelynek célja az egységes marxista—leninista világnézet elsajátítása, mint a szocializmus foiyamatáJran tapasztalható jelenségek magyarázatának módszertana. Az ateista nevelést a világnézeti nevelés alapvető részének tartjuk. Ezen a területen is megerősítettük tanítóink és iskoláink előkészítését. Igaz, a világnézeti nevelés helyzete nem mérhető csupán a hittanórára jelentkezett gyermekek számával. Ez bizonyos képet ad a helyzetről. Mivel tartós eredményeket akarunk elérni a nevelőmunkában és különösen a világnézeti nevelés szakaszán, ezen a téren nincs helye a formalizmusnak, sem az ügyintézgetésnek. A nevelés ügyét úgy értelmezzük, mint a szüntelen ideológiai befolyásolás folyamatát. Az iskola egész rendszerének, fegyelmének safát és gyermeki lényegével, nevelő befolyásával hozzá kell járulnia a fiatal ember tudományos világnézetének kialakításához. a természet . és a társadalom, az ifjú embert körülvevő környezet és légkör törvényszerűségeinek marxista—leninista értelmezéséhez. Ennek is tanítóink érdeklődése homlokterében kell állnia. Látnunk kell ezt a. környezetet ls ahhoz, hogy helyes módszerekkel számolhassuk fel néhány családban a nevelés negatív tényezőit. Azonban az iskolának ezen a területen segítségre van szüksége. Még mindig kevés gyermek van a napközi otthonokban. Kevés klub áll a fiatalok rendelkezésére. Azt hiszem, hogy csak az egész társadalom egyesített közös erőfeszítésével, ideológiai és politikai munkával, de a törvények megtartásának biztosításával és a gyermekek neveléséhez szükséges feltételek kialakításával teremthetünk olyan légkört, amelyben az ember szocialista szellemű nevelésében érdekelt összes tényezők felelősséget éreznek. A nevelés területén nagy nehézségeket jelent, hogy nem teljesítik az oktatásügy építkezési-beruházási tervét. Különösen vonatkozik ez a főiskolákra. Tanúi vagyunk annak, hogy a befejezetlen építkezésekről is átirányítják az építőipari kapacitásokat. Bratislavában például nagy nehézséget jelent a főiskolások elszállásolása. Azonban ennek ellenére a Mlynská Dolina-i építkezés elhúzódik. Művelődési rendszerünk egyik megoldatlan problémája az iparitanulókérdés. Ezzel a kérdéssel foglalkozott az SZLKP KB Elnökségének ez évi januári ülése is, és kötelező erejű határozatot fogadott el. Annak ellenére, hogy oktatásügyünk jelentős számú szakmunkást nevelt, akik becsületesen dolgoznak a társadalom számára, az oktatási rendszer nem alkalmas arra, hogy a jövőben kielégítse a fiatal munkásnemzedék nevelésével kapcsolatos magasabb igényeket. Annak ellenére, hogy az iparitanuló-iskolákról szóló törvény szerint ezek az Iskolák a középiskolák közé tartoznak, eddig nem sikerült az ezzel járó minőségi mutatókat teljesíteni. Ez ideig aránylag kevés fiatal munkásnak van lehetősége arra, hogy hosszadalmas időveszteség nélkül megszerezhesse a teljes középiskolai végzettséget és később a főiskolai képesítést is. Az iparitanuló-képzés a múltban bizonyos mértékig az oktatásügyi szervek figyelmének peremére került. Ma már nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy iparitanulő-képző iskolákat fokozatosan a többi középiskola színvonalára emeljük, minőségi szénipontból is fokozatosan közel hozzuk a három középiskolai áramlatot. A Szlovák Szocialista Köztársaság és a Cseh Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma olyan átfogó intézkedéseket készített elő, amelyeket felülbírálatra és elfogadásra a pártés a kormányszervek elé terjesztenek, s amelyek az iparitanuló-képzés további tökéletesítését szolgálják. Egy további javaslat olyan előkészítő létesítését szorgalmazza, amely lehetővé teszi a kiváló munkások és parasztok főiskolai tanulmányait. Engedjenek meg még egy észrevételt. Különösen Bratislavában és környékén erősen befolyásolja a nép tudatát a külföldi televíziós és rádióműsor. A szomszédos Ausztriából, a tőkés Nyugatról sugárzott műsorok megfontolt alattomossága Igen gyakran hatékonyan segít életben tartani a jobboldali opportunista és revizionista nézeteket. Ügy gondolom, hogy helyes lenne kialakíatni azt a rendszert, amely lehetővé tenné, hogy tömegtájékoztatási eszközeink koordináltan, rugalmasan és magas színvonalon hatástalanítsák ezt a befolyást. Sajnos, ez nem mindig sikerül. Érdemesnek tartom megfontolni propagandánk ideológiai befolyásának olyan koordinált rendszerét, amely figyelemmel kísérné ezeknek a különféle, a határainkon túl élő úgynevezett jótevőknek a befolyását, és ideológiai nevelőmunkánkban meghatározná azt a módszert, amellyel egységesen közelítenénk meg a felnőtteket és ifjúságunkat is. Ez nagyon elősegítené a szocialista életmód érvényesítését. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ideológiai kérdésekkel foglalkozó ez évi októberi plénuma a keleti katonai körzet kommunista és pártonkívüli katonái figyelmének középpontjába került. Mély felelősségérzettel gondolkodunk el az elfogadott határozatok és az 1973. évi alapvető nevelési és kiképzési dokumentumokban való feldolgozása fölött, hogy ezek képezzék az ideológiai munka tartalmát az elkövetkező időszakban a katonai körzetünkben. A mély eszmei destrukció után sikerült kiépítenünk az eszmei nevelőmunka szilárd rendszerét. Szorosabban egybekapcsolódott az eszmei nevelőmunka a katonák életével, a harci és politikai felkészültség feladatainak megvalósításával. Emelkedett a tisztikar eszmei és elméleti színvonala, ami visszatükröződött a feladatok sikeres teljesítésében a keleti katonai körzet életének minden területén, és a katonasághoz való erkölcsi-politikai viszony további megszilárdulásában. A politikai konszolidáció folyamatában legfőképpen arra törekedtünk, hogy az emberek tudatában felújítsuk és megszilárdítsuk a szocializmus alapvető értékeit, felújítsuk a katonák proletár és szocialista hazafias szellemű nevelését. Arra törekszünk, hogy az eszmei-nevelő tevékenység egész rendszere, mindennemű ideológiai munka eszmeileg tiszta, az opportunizmus mindennemű megnyilvánulásától mentes legyen, hogy céltudatos és mindennapi pártmunka legyen. Arra törekszünk továbbá, hogy az eszmei nevelést szorosan összekapcsoljuk a gyakorlattal, hogy megnyilvánuljon a feladatok teljesítésében, a magánéletben, a családi nevelésben, hogy segítsen megszabadítani az embereket a kispolgári gondolkodásmódtól, a szocializmus fogyasztói felfogásától, hogy segítse formálni a szocialista állam hadserege katonáinak erkölcsl-politikai, akarati és harci tulajdonságait, hogy állandóan egybekapcsolódjék a katonák életével, egész szocialista társadalmunk életével. Az eszmei-nevelőmunka sikere a káderek előkészítésében rejlik. Az adott feltételek között fokozott figyelmet szentelünk ennek a kérdésnek. Az az elv vezérel bennünket, hogy a politikai-nevelőmunka súlypontja a parancsnoki karban, végrehajtásának központja pedig a században, a katonai alapegységben legyen. Kádereink erejének forrása kommunista ideológiájukban rejlik. Jelentős mértékben hozzájárul ehhez az eszmei-nevelő és a politikai tömegmunka, valamint az alakulatokban és hadseregünk egységeiben végzett kulturális népművelő tevékenység. Pártvezetésünk teljes bizalomra és egyértelmű támogatásra talál körzetünk katonáinál. Katonáink túlnyomó többsége helyesen értelmezi, elismeri és támogatja a párt vezető szerepét. Az elmúlt időszakban további kifejező sikereket értünk el katonáink Internacionális nevelésében is. Az eszmei -nevelőmunka megerősítette katonáinknak az internacionalista egység objektív szükségességéről való meggyőződését a szocializmus védelme és hadseregünknek a Varsói Szerződés védelmi rendszerébe való tartozása szempontjából. Alapvető változás állt be a Varsói Szerződés testvéri hadseregeihez, mindenekelőtt a szovjet katonaság középső csoportjának egységeihez fűződő barátságot megerősítő eszmei-nevelő intézkedések hatékonyságában. Az Internacionalista nevelést céltudatosan és átgondoltan használtuk ki a közös foglalkozások megszervezésénél ls, mégpedig a Barátság hadgyakorlat idején, amelyet a szovjet egységekkel együtt körzetünk vezérkara irányított. Az internacionalista neveléshez jelentős mértékben hozzájárult a Pajzs 72 közös hadgyakorlat is. A keleti katonai körzet sikeresen teljesítette a kiképzési év feladatait. A sikeres ellenőrzések során jó és kitűnő értékelést értünk el. Tovább szilárdult a keleti katonai körzet katonáinak az a meggyőződése, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság helye a megoszlott világban egyedül a nagy Szovjetunió oldalán van. Megszilárdult az a meggyőződésünk, hogy az imperialistaellenes mozgalom döntő ereje a szocialista világrendszer. Tudatában vagyunk munkánk gyenge pontjainak is, és arra törekszünk, hogy mindannyian, akik felelősek vagyunk az ideológiai munkáért, a központi pártbizottság októberi plénuma határozatainak gyakorlatban való érvényesítésénél tudatosítsuk ezeket a. gyenge pontokat és keressük a megoldásukhoz vezető utat. Jobban szeretnénk ügyelni mindenekelőtt arra. hogy a szocializmus alapértékeit ne csak szavakkal ismerjük el, hanem a gyakorlati munkában is megvalósítsuk azokat. A katonák világnézeti nevelésében a csehszlovák néphadsereg helyének és feladatainak helyes megértésére törekszünk a szocializmus védelmében, a Varsói Szerződés keretében. A marxista világnézet, a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság alapismereteivel már az iskolákon, az iparitanuló-központokban és az ifjúsági szervezetekben meg kellene ismerkedniük a fiataloknak, méj; mielőtt a hadseregbe lépnek. Itt, az SZLKP KB plénumülésén megállapíthatjuk, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének 1971. március 19-én kelt; a lakosság honvédelmi nevelése egységes rendszeréről szóló határozatát sikerrel érvényesítik az állami, a gazdasági és a társadalmi szervekben és szervezetekben. A védelmi nevelést helyesen hosszan tartó, rendszeres folyamatnak értelmezik, mint az állampolgárok kommunista nevelésének elválaszthatatlan- részét. Ha a múltban valamit elhanyagoltunk az ifjúság nevelésében, véleményünk szerint ez főként a munkásosztály forradalmi hagyományain, pártunk forradalmi hagyományain alapuld szocialista hazafiságra való nevelés, a nemzeteink harci hagyományaira épülő nevelés volt. Népünk forradalmi és harci hagyományainak mély osztály- és internacionalista jellege van. Arra kell törekednünk, hogy büszke legven ezekre a hagyományokra. Célunk az, hogy a fiataloknál, az ifjú szocialista embernél elérjük azt a meggyőződést, hogy a szocialista társadalomhoz, a szocialista világrendszerhez, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyt, a szocialista hadsereghez, mint a szocialista társadalom részéhez fűződő viszonyt, a szocialista társadalom építése és védelme kérdésének egységében kell értelmezni. Befejezésül szeretném biztosítani a központi bizottság tagjait arról, hogy a szilárdan megszervezett, tartalmilag tiszta, az osztály és internacionalista pozíciókon megvalósított ideológiai munka körzetünkben jelentősen hozzájárul a központi bizottság határozatainak teljesítéséhez, a jobboldal Ideológiai vereségének sikeres betetőzéséhez és a szocialista ember, a szocialista haza építője és védelmezője nevelésé 1 hez. Alojz Celko elvtárs felszólalása Helyénvaló, hogy pártunk Központi Bizottsága foglalkozik az ideológiai munka problémáival, a nevelés problémáival. Ismerjük a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének a kádermunkáról'szóló határozatát, ott ls szó van a nevelésről. A pártszervezetek már sokat tettek, de még többre van szükség. Ahogyan neveljük a kádereket, olyan lesz a munka az üzemekben, falvakban és mindenütt. Még számos problémával küzdünk a határozatok teljesítésével kapcsolatban, javítani kell a pártfegyelmet. A televíziót sok ember nézi, ám néha ott olyan műsort sugároznak, hogy úgy gondolom, kár a pénzért, amelyet a tévéért fizetünk. Többször kellene bemutatni a szocialista munkabrigádok kollektíváinak munkáját, a legjobb dolgozókat és azokat is, akik már megöregedtek, de az ő érdemük, hogy ma mi jobban élünk. Szép múzeumaink, történelmi és kulturális műemlékeink vannak, a szocialista állam ezekről is gondoskodik, ám az emberek nevelésénél mindezeket nem használjuk ki eléggé. Előfordul, hogy az idegenvezető elmondja, ki volt például a vár tulajdonosa, milyen szép dolgai voltak, de nem szól arról hogyan éltek alattvalói, hogy mindaz^ amije volt a dolgozó nép kérges keze munkájának köszönhette. A tanítóknak is többet kellene szólniuk a gyermekek előtt, — akik ma lényegesen jobb, már szocialista feltételek közt élnek és nem rendelkeznek olyan tapasztalatokkal, mint az előző nemzedékek, — až emberek nehéz életéről a kapitalizmusban, a munkásosztályról és a kommunista pártról, a kizsákmányolók és á fasiszták elleni küzdelmükről. Tudjuk, hogy a kapitalizmusban sokan halnak éhen, ezzel szemben egy maroknyi réteg fényűzésben él. Propagandánkban nem helyezünk elég súlyt a kapitalizmus és a szocializmus közti különbség megmagyarázására, kevésbé mutatunk rá arra, hogy nálunk az ember biztonságban él. biztosított a művelődése, a munkája és öreg kora is. Mindenütt fel kell mérni a propagan dában és az ideológiai munkában levő helyzetet, ki kell küszöbölni a fogyatékosságokat, amint az SZLKP KB Elnökségének beszámolója is hangsúlyozta.