Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

A FORRADALOM SZÍNHÁZA A harminc moszkvai színház mindegyike híres valamiről. A Nagyszínház az orosz balett bölcsője, a Kisszínház a legrégibb, (több mint háromszáz éves), s már a jnásodik orosz egyetemnek" tisztelik. A Művész Színház és alapítója, Sztanyiszlavszkij jelentősen előrevitték a világ színművészetét. Az utóbbi évtizedekben jött létre néhány kísérletező kedvű társulat, a Szovremennyik és a Taganka Színház együttese, előadásaikra szinte lehetetlen jegyet szerezni. Sok szovjet színházat a magyar nézők ls jól ismernek. Mégis vannak olyan szovjet színházak, amelyeket nem ismer a külföldi színházrajongó. Ilyen a Majakovszkij Színház is, amely pedig a magyar főváros kulturális életében is szerepet játszott. Arbuzov Tányája, melyet a Katona József Színház mutatott be, csaknem harminc évvel ezelőtt a Forradalom Színházának falai között született. A címszerepet Moszk vában 1000 estén át játszotta forró sikerrel Marija Babanova, a kiváló szovjet színésznő. Az ötvenes évek nemzedéke emlékszik még a Madách Színház Ifjú Gárda előadására — ennek a darabnak az ősbemutatója is a moszkvai Forradalom Színházában volt. Ilyén a színházművészet nemzetközi küldetése: a dámák legyőzik a nyelvi határokat, s utat találnak a nézők millióihoz. Tisztában volt ezzel Zalka Máté ls, a lánglelkű internacionalista, az elhivatott író, a hazáját híven szerető hazafi. A szovjethatalom első éveiben is ennek megfelelően vállalta a megbízatást, hogy megszervezi az ÚJ moszkvai színházat, a Forradalom Színházát. De erről majd később! Szóljunk először magáról a színházról, félszázados útjáról. A színház 1922-ben alakult, az első darab, amit bemutattak, a francia forradalomról szólt: Martine: Éjszaka című műve. A szovjet kormány Moszkva egyik legjobb színházépületét adta az új társulatnak — az egykori Nyikita Színházét. Az együttes élére a színpad egyik legnagyobb újítója, Vszevolod Mejerhold rendező került. A Forradalom Színházának művészi hitvallása: új drámák, új életszemlélet^ a nézők számára új forradalmi eszmevilág. Sok szovjet drámaírót indított el pályáján a Forradalom Színháza, amelynek színpadán sok izgalmas premier zajlott le. Nyikoláj Pogogyin, a híres szovjet díámaíró, aki a Pravda tudósítója volt mielőtt megírta A Kreml toronyórája és A puskás ember című drámáit, első színdarabját, az Iramot a Forradalom Színháza számára készítette. Ugyanitt, a Forradalom Színházának színpadán formálta meg színész először Lenin alakját: Makszim Strauh, A. Kornyejcsuk Pravda (Igazság) című drámájában. Arbuzov, Pogogyin, Bil-Belocerkovszktj, Fagyejev színmüveinek bemutatói a Szovjetunió kulturális életének kiemelkedő eseményei voltak. A háború után hosszú éveken át Nyikoláj Ohlopkov, a kiváló szovjet rendező vezette a Színházat. Irányítása alatt véglegesen kialakult a társulat művészi arculata. A Forradalom Színházának művészei mindannyian romantikus pátosztól fűtött, forradalmi szimbolikát érvényesítő színművészetet akartak, amely patetikus expresszivitásával fölébe emelkedik a hétköznapoknak. O > »o 4-1 o o> N a N -E £ N tfí a> cŰ CM a> CN c» >0) a £ a N A társulatot most Andrej Goncsarov rendező vezeti. A színház repertoárján most is a kortárs szerzők művei vannak túlsúlyban. A színház plakátjai többek között A. Szalinszkij Marija című színmüvét hirdetik, amely kortársunkról, egy asszonyról szól, aki a közösség nagy ügyének szentelte életét. A kortársi drámairodalmat megismertető előadások közé tartozik Fagyejev .Összeomlás című regényének színpadi változata, amely a polgárháború időszakába kalauzol; Genrih Borovik újságíró Martin Grow három perce című színművében Amerikáról rajzol szatirikus képet. A kortársi nyugati drámairodalomból műsorukon szerepel Tennessee Williams A vágy villamosa és Wassermann La Mancha lovagja című darabja. A Majakovszkij Színház színpadán most olyan népszerű színészek lépnek fel, mint a színházból és filmről egyaránt ismert Alekszandr Lazarev, Jevgenyij Leonov, Vlagyimir Szolovjov és mSsok. Mindannyian elődeik kiváló színészi hagyományainak folytatói. Azok hagyományait folytatják, akik a húszas években kezdték pályájukat, akiket a színház épületére írt „Forradalom" szó vonzott. A színészek közül sokan személyes emlékeket őriznek Zalka Mátéról, aki 1924-től 1926-ig volt a színház igazgatója. Kérésünkre Nyina Ter-Oszipjan államdíjas művésznő mondja el emlékeit Zalka Mátéról. — Amikor pályámat kezdtem, Zalka Máté volt a színház igazgatója. Ennek a jóképű, mindig szélesen mosolygó, derűs, intelligens férfinak a külseje — akkor még harmincéves sem volt — nem hasonlított az igazgatóról kialakított elképzeléseinkhez. Zalka Máté a barátunk volt, tanácsadónk. Ifjúkori szórakozásaink társa, pályánkon pedig segítőnk. Ugyanakkor szigorúságát mindenki tisztelte. — Fiatalok voltunk, gondtalanok. Zalka Máté nagyszerű emberi tulajdonságai — jósága, figyelmessége, amely életünk legapróbb részleteire is kiterjedt — közkedveltté tették társulatunkban. Zalka Mátéban volt valami igazi, természetes demokratizmus, s ez ragadott meg bennünket. Hányféle és milyen különböző rangú vezetővel találkoztam a későbbiekbenl Ésszel mindannyian tudták, hogy a demokratizmus egy vezető alighanem legfontosabb vonása kell legyen. Mégis, nem sokuknak sikerült. — Igazgatónk, a ml „magyarunk" dolgozószobájában mindig sokan voltak. Az sem volt baj, hogy Zalka Máté oly mosolyogtatőan törte az oroszt, bár mindent tökéletesen megértett. Különösen mi fiatalok szerettük őt, mi „juniorok" — így neveztek bennünket, a Forradalom Színháza mellett létesített színészstúdió résztvevőit. Ez a stúdió lényegében dolgozó fiatalokat fogott össze, akik különböző úton indultak el a színházhoz. — Egyéniségének vonzereje azonban nem lett volna elegendő ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult művészi szervezetet, mint amilyen egy színház, különösképpen egy új színház, jól elvezethessen. A több mint két esztendő alatt, míg Zalka Máté a színház élén állt, meghatározó szerepet játszott társulatunk kialakításában. Az ő idejében a későbbiekben ls megmaradtak, és tovább-továbbfejlődtek. — Többek között a színház művészeti tanácsa is azokban az években alakult meg, amikor Matvej Mihajlovics volt az igazgató — Zalka Mátét mi oroszosan Matvej Mihajlovicsnak neveztük. A művészeti tanácsban a kulturális dolgozók mellet' a Trjohgornaja Manufaktura Textilgyár munkásainak képviselői is részt vettek. A későbbiekben sok színház átvette ezt a gyakorlatot. Zalka Máté kezdeményezésére alakult a „Juniorok stúdiója", ahonnan sok sikeres színész került ki: például Lukjanov, Lavrentyev és mások. Igazgatónk tudatosan törekedett arra, hogy fiatal színészek kerüljenek a társulatba. Zalka Máté, aki mindenekelőtt író volt, érzékenyen figyelt azoknak az éveknek a drámairodalmára, s a színpadon az új előretörését segítette. Az ő igazgatása alatt játszottuk először Romanovot, Glebovot, és BilBelocerkovszkijt, honfitársának Illés Bélának egy darabját is bemutattuk, Az eladó revolver címűt. Tavaly, mikor a magyar dráma hetén 75 szovjet színház játszott magyar színmüveket, visszaemlékeztem Zalka Mátéra és barátjára. Illés Bélára, ök voltak azok, akii elsőként ismertették meg a szovjet nézőket a magyar drámával. — Most, hogy közeledik színházunk megalakulásának 50. évfordulója, sokan Írnak róla, elemzik eddigi útját. A kritikusok és a nézők megegyeznek abban, hogy a Majakovszkij Színház helyes úton jár, hogy továbbra is a forradalmi dráma hagyományainak őrzője, s hogy ebben a szellemben neveli a nézőket is. — Ez előtt az ünnep előtt hálával gondolunk Zalka Mátéra, a magyar íróra, a hős tábornokra, erre a kiváló emberre, akinek nagyon sokat köszönhet színházunk. G. CSELOMBITYKO .J3. JA VIER HERAUD P ÉR EZ: FEJTEGETÉS Folyókról s hegyekről szóltam azelőtt, az őszről, télről daloltam, s átkoztam a nyarat. Beszéltem, mós földeken jártam. Béke - mondtam Moszkvában, tereken, utcákon és hidakon. Most mást teszek. Egyesek megkérdik, mi történt, miről von sző? Semmi sem történt. Egy nap Kubába mentem. Megláttam villámló dühét, hallottam kiáltását, és láttam a néppel tele tereket, a fegyvereket, tapintottam, éreztem, jártam a Sierrában, fönn a Turquinón, láttam az Apostolt mindörökre. Láttam Fidelt, és hallgattam az ellenségre dörgő szavait. És szomorú hazám jutott eszembe. elhallgattatott népem, a bús gyermekek, örömtelen utcák. Emlékeztem, s láttam a kihalt tereket, az éhséget, és minden házban a nyomorúságot. Mindannyian arra gondoltunk. Szomorú Peru - mondjuk -, lesz idő, mikor eljön a tavasz, mikor a földet ismét bevetjük, és kiseperjük a kizsákmányoló „hazafiakat". Véget érnek, mondjuk mindannyian, a palotabeli mulatozások, eltűnik a terítetlen asztal s az éhség mindörökre. WASHINGTON DELGADO: VILÁGJÁRÓ Felhőkre, pálmákra, vízre, holdfényre gondolva, végtelen homokon, sivatagokban jártam egész életemben. Neonfények alatt vágtam őt a gépkocsik között; könyörtelen zöld és vörös jelek irányítottak, sivatagokat jártam egész életemben. Gyakran álmodtam édes szamaritánus nőről, s mindig autóbuszban ébredtem föl: holdfáradt, elgyötört hivatalnokok, poros életben megőszültek, kiszáradt szívűek vettek körül. Örült szomjasan sivatagokat jártam egész életemben. Szállodák lépcsőin mentem föl szüntelen. Sohasem láttam a pálmát, a megálmodott forrást, sem a megbocsátást vagy a béke szivárványát. Könyörtelen angyalok néztek, de nem láttak, nevemet kérdezték és más adataimat, arcomba fújták a füstöt, és megvetően mutatták az utat a paradicsomba, mely soha nem volt paradicsom csak homok, sivatag, amelyet jártam egész életemben. Ha beléptem az ócska szalonba, a vén inkvizítor fuldokolni kezdett, félretett szivart, kávét, mosolyt, és Marienáról érdeklődött. Mariena? Mariena? Ki az a Mariena? A levegőben lógott, távol e sivatagtól, és én soha nem láttam őt. Rózsás szigeten, kis házban élt, libák és nyúlok közt, vagy belefulladt a kék Földközi-tengerbe. Ez az oázis rajtam nem segit. a vén inkvizítor rég eltávozott, s esztelen szorongást hagyott rám, egy nevet, melye vállon kell cipelni semmiért, és közben járom a sivatagokat egész életemben. A rendőrök csillaga ragyog és csilingel, a diákok könyvvel a kezükben lányokkal sétálnak, a könnyű felhő fölszáll, mert az utcán alszik az esztendő első tavaszi estéje. Élvezettel olvastam egy Voltaire elbeszélést, régi barátaimmal beszélgettem, ittam egy kávét, szívtam egy füstöt. A végtelen homokon minden reménytelen álom, mint a felhő, a pálmák, az édes szamaritánus. A sivatagokat jártam egész életemben, és soha senki sem jött velem. Szemem előtt néha rémtörténetek villanok: fényűző paloták lakói napközben elhessegetik az öntelt vevőket, este megvendégelik s vigasztalják a szegényeket. Máskor meg tolvajok: több évi börtön s nyomor utón egy gazdag házat kifosztanak és élvezik az élet örömeit, vagy alamizsnát adnak a templomkapuban. A homok magányában nincsenek paloták, sem gazdag házak, sem szegény emberek, sem gőgös vevők, sem kapu, sem templom, sem könyöradomány, sem életörömök. Sivatagokat jártam egész életemben, és most szomorú vagyok. Narancsárus lány dalol vagy sir a fülembe. Mit tehetnék egy naranccsal itt a sivatagban? Üres kézzel, egyedül jártam egész életemben, ez a narancs is csak reménytelen ólom, habár a dalos áruslány úgy néz, mintha rém volna, én meg szegény ember, ki a nagy éjszakán fényes palota kapujához ért Sivatagokat jártam egész életemben, és sehová se jutottam el soha. Asztalos Lajos fordítósai