Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
A SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER, A FEJLŐDÉS FŐ IRÁNYZATAI II. | K. KATUSEV, az SZKP KB titkára: | I enin miközben több ízben hangsúlyozta az ál~ talános törvényszerűségek jelentőségét, rámutatott a szocialista reformok végrehajtása konkrét módjainak különbözőségére. „Minden nemzet — frta Lenin — eljut a szocializmushoz, ez elkerülhetetlen, de nem teljesen egyformán fognak eljutni, mindegyik sajátos vonást kölcsönöz majd a demokrácia ilyen vagy olyan formájának, a proletárdiktatúra ilyen vagy olyan válfajának, a társadalmi élet különféle területein végrehajtott szocialista átalakítások ilyen vagy olyan ütemének." (Lenin összes Művei, 30. kötet, 120. old.) A testvérpártok kollektív tapasztalata arról szól, hogy az általános törvényszerűségeket hozzáértőén, az egyes országokra jellemző konkrét sajátosságokhoz kel! alkalmazni. A kommunista pártok politikája országaik történelmi, nemzeti feltételeinek alapján épül, tükrözi a termelőerők színvonalában, a kultúrának és a műveltségnek az elterjedtségében, a munkásosztály felkészültségi és szervezettségi fokában meglévő különbségeket, az átvett történelmi örökséget. Az SZKP XXIV. kongresszusának beszámolója megállapította: „A szocializmus építésében elért sikerek sokban attól függnek, hogy a társadalmi fejlődésben helyesen összekapcsolják az általánosat és a nemzeti különlegeset. Most nemcsak elméletileg tudjuk, de gyakorlatilag ls meggyőződtünk róla, hogy a szocializmushoz vezető utat, annak fő vonásait a valamennyi szocialista ország fejlődésére jellemző, általános törvényszerűségek határozzák meg. Azt is tudjuk, hogy az általános törvényszerűségek különböző — konkrét történelmi feltételel"-''k, nemzeti sajátosságoknak megfelelő — formákban jutnak kifejezésre. A szocializmus építése elképzelhetetlen az általános törvényszerűségek alapul vétele, az egyes országok konkrét történelmi sajátosságainak figyelembevétele nélkül. E két tényező figyelembevétele nélkül a szocialista államok közötti kapcsolatok helyes irányban történő fejlesztésére nincs lehetőség." A szocialista építés formáiban megnyilvánuló sajátosságok ' mitsem változtatnak azon, hogy a szocializmus építésének törvényszerűségei valamennyi országra érvényesek; ezért durva hiba lenne azt állítani. hogy a nemzeti sajátosságok valamiféle elsőbbséget élveznek íz általános törvényszerűségekkel szemben. Vegyük például a társadálom politikai szervezétét. Egyes szocialista országokban, mint Ismeretes, az egypártrendszer van, másutt több politikai párt is működik, nemzeti egységfrontok alakultak, az állam, igazgatás megszervezésének, a szocialista demokrácia formáinak számos sajátos vonása tapasztalható. A lényeg azonban az, hogy a szocialista hatalom konkrét formáinak minden változatossága mellett is a munkásosztály vezetésével a dolgozók vannak uralmon, hogy a vezető politikai erő mindenütt a kommunista párt és a társadalom egész politikai szervezetének fő fejlesztési iránya a szocialista demokrácia elmélyítése és tökéletesítése. A szocializmus általános törvényszerűségeit nem lehet nagyobb vagy kisebb érvényű törvényszerűségekre felosztani. Valamennyi egyaránt jelentős, és előbb vagy utóbb utat tör magának. Példa erre egy olyan elvi fontosságú kérdés megoldásának gyakorlata,- mint az agrár- parasztkérdés. Számos ország tapasztalata azt tanítja, hogy a falunak a szocializmushoz vezető útja a mezőgazdasági szövetkezés különböző formáin, az állami gazdaságok létrejöttén keresztül vezet. A szocializmus fejlődése — különösen érett szakaszában — nem alapulhat a kisárutermelő egyéni parasztgazdaságon, minthogy ez utóbbi fejletlen, alacsony hatékonyságú, és egyre kevésbé egyeztethető össze az uralkodó termelési viszonyokKal. Ilyen körülmények között csupán egy lehetőség van a mezőgazdaság árutermelésének növelésére, a mezőgazdasági termelés intenzív fejlesztésére: az áttérés a fejlett árútermelő, erősen gépesített nagyüzemi gazdaságokra. Ilyen gazdaság egyéni alapon történő létrehozása azonban elkerülhetetlenül maga után vonja a bérmunkaerő alkalmazását, azaz a lényegében kapi talista termelési viszonyok létrehozását, ez pedig elvil eg összeférhetetlen a szocializmussal. A mezőgazdaság szocialista átalakítása tehát objektív szükségszerűség, a szocializmus építésének ki nem hagyható láncszeme. Vegyünk egy másik példát: a nemzeti kérdés megoldását a szocialista államokban. A soknemzetiségű szovjet állam egész ötvenéves története, a többi szocialista ország tapasztalata teljes mértékben alátámasztotta a lenini nemzetiségi politika elveinek hatalmas életerejét. A nemzeti kérdésre vonatkozó lenini politika arra irányul, hogy megszüntesse a nemzeti viszálykodás gyökereit, amelyek azért alakultak ki, mert egyes nemzeteket elnyomtak más nemzetek kizsákmányoló osztályai. Ezért a kommunisták azt tartják, hogy a nemzeti kérdés megoldását csakis valamennyi nemzet, népcsoport és nemzeti kisebbség érdekeinek állandó figyelemmel kísérése, a társadalom szellemi életében még meglevő nacionalista előítélet-maradványok következetes felszámolása, minden nacionalista vagy soviniszta megnyilvánulással szemben az engesztelhetetlen harc, a tényleges egyenlőség megerősítésére irányuló és az élet valamennyi területét — a politikát, a gazdasági életet és az ideológiát — átfogó komplex intézkedésekben megnyilvánuló kö vetkezetesség biztosítja. Mint az SZKP Központi Bizottságának a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulása 50. évfordulója megünneplésének előkészületeiről szóló határozata megállapítja, a nemzeti kérdés valóban szocialista szellemben történő megoldása megkívánja, hogy sokoldalú testvéri támogatásban részesítsük mindazokat a nemzeteket, amelyek társadalmilag és gazdaságilag elmaradottak, felemeljük őket az élenjáró nemzetek színvonalára, állandóan erősítsük a népek barátságát, klöcsönösen gazdagítsuk kultúrájukat. A lenini nemzetiségi politika mélységes igazát és megtermékenyítő erejét meggyőzően bizonyítja az, hogy a múltban elmaradott népeknél, a szocializmus építése közben, történelmileg rendkívül rövid idő leforgása alatt gazdasági és kulturális fellendülés következett be: ugyanakkor bebizonyosodott, hogy csak az Ilyen politika felel meg a szocialista fejlődés tényleges igényeinek és objektív törvényszerűségeinek. A szocialista építés általános törvényszerűségei helyes értelmezésének és felhasználásának, hozzáértő — az egyes országok nemzeti sajátosságai figyelembevételével történő — alkalmazásának óriási jelentőségét ékesszólóan bizonyítják a Szovjetunió kimagasló sikerei, a testvéri szocialista államok nagyszerű eredményei, a szocialista országok kollektív tapasztalatai. A szocialista tábor népei ezekben az eredményekben a lenini forradalmi tanítást elvi szilárdsággal és alkotó szellemben követő marxistaleninista pártok közvetlen érdemét látják. És fordítva. Ott, ahol a politikát a szocializmus alapvető törvényszerűségei érvényesülésének figyelembevétele nélkül dolgozták ki és ahol ezt a politikát nem hangolták össze a belső és külső körülmények megszabta követelményekkel, ahol nem biztosították a szocialista építés általános törvényszerűségeinek és a nemzeti sajátosságoknak helyes, dialektikus összekapcsolását, súlyos bonyodalmak, sőt nemegyszer komoly válságjelenségek ütötték fe! a fejüket. Azt, hogy mire vezet a marxizmus—leninizmus elveitől való elhajlás, a szocialista építés általános törvényszerűségeiről való megfeledkezés, világosan mutatja a maoisták egész politikája. Ez a politika Kíníban a gazdasági alap és a politikai felépítmény, a szocialista társadalmi viszonyok összessége súlyos torzulásához vezetett. Lényegében megszűnt a kom munista pártnak a társadalomban betöltött vezető szerepe, a pártot a „kulturális forradalom" során szétzúzták; a munkásosztályt lényegében megfosztották attól, hogy az élcsapat szerepét betöltse és a társadalom vezető ereje legyen; megingott a proletárdiktatúra, lábbal tiporták a szocialista demokrácia elveit, az ideológiában és a külpolitikában a nacionalizmus és a sovinizmus lett úrrá, felrúgták a szocializmus gazdasági alaptörvényét és a népgazdaság tervszerű, arányos fejlesztésének törvényét, a gazdasági élet irányításában eluralkodott a voluntarizmus stb. Mindez erősen eltorzította a szocialista építés menetét és súlyos akadályokat gördített Kína fejlődése elé, nehéz terheket zúdított a kínai népre. Az élet már nem egy ízben bebizonyította a kínai vezetők ultraforradalmi jelszavakkal leplezett kalandorpoütikájának tarthatatlanságát és ártalmasságát. A kínai vezetők nem egy alkalommal (a „nagy ugrás" után és most is, a „kulturális forradalom" után) arra kényszerültek, hogy veszélyessé vált helyzetből olyan gyakorlati intézkedések segítségével keressenek kiutat (fokozatosan visszatérjenek a tervezésre, bevezessék a gazdasági elszámolás elemeit stb.), melyek bizonyos fokig elébemennek a szocialista építés objektív törvényszerűségei következményeinek, lényegében azoftban ellentmondásban állnak a maoizmusnak az országban széles körben elterjedt tudományellenes koncepcióival. Fel kell tételeznünk, hogy abban a szakadékban, amely d koncepciók és a társadalom objektív igényei között tátong, számos ok fellelhető azok közül, amelyek a mai kínai valóságra oly jellemző válságokat és mély ellentmondá sokat előidézték. A szocializmus alapvető törvényszerűségei és a szocialista építés gyakorlata közötti szerves kapcsolat szükségességét bizonyítja az 1968—1969-es csehszlovákiai ismert események elemzése is. Nem volt véletlen, hogy a szocializmus ellen rohamot indító jobboldali revizionista ellenforradalmi erők elsősorban éppen a szocialista építés általános törvényszerűségei — a párt vezető szerepe, a munkásosztály élcsapatjellege, valamint a központi, tervezés — ellen intéztek támadást. Nem véletlen, hogy a „piaci szocializmusról" vallott koncepciójukat összekapcsolták az élet valamennyi területén érvényesítendő pártirányítás törvényszerűségének és szükségességének tagadásával, és hogy a szocialista demokráciát" a politikai erők pluralizmusának" irányzatával próbálták felváltani. Éppen ezzel tárták szélesre a kaput az ellenforradalom előtt, amely Csehszlovákia népeinek alapvető szocialista vívmányait veszélyeztette. A külföldre menekült volt csehszlovák vezetők — Ota Sík és társai — ma azt terjesztik, hogy a válság, amelybe a csehszlovák gazdaság az ő uralmuk idején jutott, abból eredt, hogy nem kaptak lehetőséget a „piaci szocializmussal" kapcsolatos koncepciójuk következetes és teljes gyakorlati Levezetésére. De még az is, amit sikerült elérniük — a tervezési rendszer meggyengítése, a legfontosabb termelőeszközök össznépi tulajdonjellegének és a népgazdaság állami irányítása elveinek megsértése — növelte az ország gazdasági életében a piaci spontaneitást és anar* chiát, gyengítette a külkereskedelem állami monopóliumát, és elég világosan feltárta elképzeléseiket: ezek az elképzelések lényegében arra Irányultak, hogy az ország népgazdaságának szocialista jellegét, a termelési viszonyok szocialista jellegét megváltoztassák. Éppen az ún. „piaci szocializmus" koncepciójának gyakorlati tarthatatlansága, a szocialista ter me'.ési mód törvényszerűségeivel való összeférhetetlensége okozott súlyos károkat a csehszlovák gazda ságnak, gördített akadályokat e gazdaság előrehaladásának útjába. A munkásosztály és marxista—leninista pártjának vezető szerepe az a fő alapelv, amely a szocialista forradalom sikerét és a szocializmus győzelmét bižto sítja. A szocialista és a kommunista építés feladatainak egyre bonyolultabb jellege, a társadalmi fejlődéssel kapcsolatos problémák komplex átfogásának igénye szükségessé teszi azt, hogy növekedjék a kommunista pártok vezető szerepe. Igazolta ezt a fórra dalmi harc és a szocialista építés egész nemzetközi gyakorlata. És nem véletlen, hogy a csehszlovák gazdaságnak az egészséges fejlődés útjára történő visszatérését. az élet valamennyi területén bekövetkezett normalizálódást csak a párt vezető szerepének növekedése, a valóban szocialista tervezés helyreállítása, a szocialista fejlődés valamennyi törvényszerűségének figyelembevétele tette lehetővé. Ma a korszerű iparral, fejlett mezőgazdasággal rendelkező szocialista országok minőségileg új feladat előtt állnak: a gazdasági élet további fejlődését elsősorban a népgazdaság valamennyi ágazatának intenzív fejlesztésével, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak széles körű felhasználásával kell biztosítaniuk. Számos szocialista országban intézkedéseket hoznak a gazdaságirányítás fejlesztésére, gazdasági reformokat léptetnek életbe annak érdekében, hogy emeljék a társadalmi termelés hatékonyságát, jelentősen növeljék a munka termelékenységét és ezen az alapon még nagyobb mértékben elégítsék ki a dolgozó tömegek anyagi és szellemi igényeit. Mindez a társadalomnak a szocializmus és a kommunizmus útján történő további előrehaladása objektív szükségleteiből adódik. A szocialista országokban bevezetett gazdasági reformok már eddig is pozitív eredményekkel jártak, bár ennek a folyamatnak, mint minden nagyobb vállalkozásnak, természetesen megvannak a maga nehézségei. A tényleges eredmények, a gazdasági re form eredményei közvetlenül attól függnek, mennyire szilárdan és mennyire megalapozottan támaszkodik ez a folyamat a szocialista gazdálkodás bevált módszereire, a szocializmus objektív törvényeire. E törvények következetes tiszteletben tartása sarkköve minden marxista—leninista párt politikájának, állandó feltétele a nemzetközi szocializmus sikeres előrehaladásának. A piaci szabályozók szerepének és hatékonyságának egyes közgazdászok részéről tapasztalható fetisizálása és eltúlozása — mint a gyakorlat bizonyítja — a gazdaságirányítás tervszerűségének gyengüléséhez, és a társadalom bizonyos megterheléséhez vezethet. A szocializmus, amely az emberiség történetében először megteremtette a lehetőséget arra, hogy az objektív törvényeket tudatosén, tervszerűen alkalmazzák, biztosította a szakadatlan, gyors ütemű fejlődés feltételeit. És napjaink realitása, a szocialista államok létrejöttének és fejlődésének egész gazdag és bonyolult története a szocialista fejlődés törvényszerűségeinek általános érvényét igazolja. Azt bizonyítja, hogy ezek a törvényszerűségek meghatározó szerepet játszanak a kommunista és munkáspártoknak a marxista—leninista eszmék megvalósítása érdekében kifejtett gyakorlati munkájában.