Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám, szerda

te Oroszország nemzetei jogainak deklarációját, amely törvényesítette Oroszország valamennyi nemzetének szabad fejlődését és teljes egyenjogúságát, az összes nemzet ön rendelkezési jogát. A nemzetek közti kapcsolatokat illetően a szovjet kormány a teljes egyenjogúság politikáját hirdette és azt következetesen meg is valósította. A szovjet hatalom által a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a nemzeti kérdés megoldásával kapcsolatban megvalósított lépések azt bizonyították, hogy SzovjetOroszországban megkezdődött a nemzeti kérdés következetes megoldásának bonyolult, de emellett sikeres folyamata, melynek eredményei vonzó például szolgálnak majd az egész világ elnyomott nemzetei és a nemzeti felszabadító mozgalom számára. A cári Oroszországban több mint száz kisebb és nagyobb nemzet és nemzetiség élt. Egyes nemzetek a fejlett kapitalizmus viszonyai között éltek, a nemzetiségek egy része viszont a fejlődés hűbéri, sőt egyes esetekben patriarkális és törzsközösségi fokon állt. Oroszország nemzetiségi peremterületeinek mintegy 25 millió lakosa az Október! Forradalom Időszakában még a fejlődés kapitalizmus előtti stádiumában volt, 6 millió lakos a pásztortörzsekhez tartozott, melyek még nem telepedtek le és nem tértek át a talaj megművelésére. A forradalom előtti Oroszország nemzeteinek gazdasági és társadalmi fejlődésében tapasztalható mély különbségek hozzájárultak ahhoz, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a nemzetiségi kérdés megoldása rendkívül nehéz és bonyolult volt. A kommunista párt és a szovjet állam e kérdések megoldásában nem támaszkodhatott semmilyen gyakorlati példára. Először oldották meg a nemzeti kérdést a szocialista forradalom győzelme után. A szovjet kommunisták örök érdeme, hogy a szovjet köztársaság viszonyai között megtalálták a nemzeti kérdés helyes megoldását, és olyan alapelveket dolgoztak kl, melyek a nemzetközi kommunista mozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom tulajdonévá, iránymutatójává és példaképévé váltak. • A szovjet hatalom megalakulásának s valamennyi tettének óriási nemzetközi visszhangja és Jelentősége volt. Ösztönzőleg hatott az egyes világrészek elnyomott nemzeteinek öntudatára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom példamutatásával megkezdte a gyarmatosítás elleni és a nemzeti felszabadító forradalmak korszakát. A dolgozók munkásosztály által kivívott hatalma és a kiadott határozatok döntő Jelentőségűek voltak az Osztrák —Magyar Monarchia szétesésében, és az önálló Csehszlovák Köztársaság megalakulásában. Klement Gottwald ezt röviden, de nagyon kifejezően így fogalmazta meg: Az 1917. évi Nagy Októberi Szocialista Forradalom nélkül nem lett volna önálló Csehszlovákiai Az imperialista hatalmak az első világháború elején és folyamán sem kívánták az Osztrák—Magyar Monarchia feloszlatását. A hivatalos cseh politika ls lojális osztrákbarát irányvonalat folytatott. A cseh és a szlovák nemzet ösztönös nemzeti felszabadító harca azonban mér a háború elején kitört. A munkásmozgalomnak azonban ebben az időben még nem volt pontos elképzelése harcának konkrét eredményeiről, nem értette a nemzeti, a szociális, a demokratikus és a szocialista célok összefüggéseinek többségét. A szociáldemokrata pártok vezetői félrevezették a munkásmozgalmat, mivel a háború kitörése után imperialista kormányaik pártjára álltak. Csehországban és Szlovákiában az 1917. évi oroszországi februári forradalom hatására megerősödött a iorradalmi mozgalom. A második orosz forradalom, valamint a nemzetek önrendelkezési Jogának bolsevik jelszava Közép-Európában olyan hatással volt a nemzeti felszabadító mozgalmak fejlődésére, hogy még a Habsburg Monarchia uralkodó körei is kénytelenek voltak bizonyos engedményeket tenni. A háború fejlődésében, valamint a munkás és a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésében döntő fordulatot Idézett elő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Győzelmével radikálisan megváltozott az imperializmus és a nemzeti felszabadító mozgalom közti erőviszony. Jelszavai — béke annexió és kontribuciő nélkül, a nemzetek önrendelkezési joga egészen a különválásig, az összes nemzet egyenjogúsága, valamint az a tény, hogy a munkásosztály a történelemben először került hatalomra, forradalmasította a széles tömegek tudatát, s meghiúsította az imperialistáknak a kis nemzetek sorsával kapcsolatos fondorlatait és spekulációit. A nemzetközi burzsoázia tudatosította, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom milyen vonzó hatást gyakorol a dolgozók tömegeire. Ezért például Wilson amerikai elnök annak érdekében, hogy hatástalanítsa a szovjet békekezdeményezést és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom forradalmi hatását, 1918. januárjában a nemzetek önrendelkezésének jelszavához csatlakozott. A burzsoá történészek Csehszlovákia „felszabadítását" Wilson, a nyugati szövetségesek, valamint a Masaryk által képviselt burzsoá politikusok érdemének tartják. így akarták elkendőzni azt a befolyást, amelyet a NOSZF gyakorolt nemzeti felszabadításunkra, a munkásosztály és a néptömegek érdemelt nemzeteink felszabadításában és a Csehszlovák Köztársaság megalakulásában. A nemzetiségi kérdés a társadalmi fejlődés legbonyolultabb problémái közé tartozik. Jelentősége különösen a XIX. és a XX. század mezsgyéjén növekedett, amikor befejeződött a világ felosztása az imperialista államok között, s Amerika nemzeteinek több mint a fele, az ázsiai nemzetek kilenctizede, Afrika, Ausztrália és Óceánia valamennyi nemzete az elnyomott nemzetek helyzetébe került." A Föld lakosságának körülbelül 70 százaléka az elnyomott népekhez tartozik — írta V. I. Lenin —, amelyek vagy közvetlen gyarmati függőségben vannak, vagy félgyarmati államok, mint pl. Perzsia, Törökország és Kína, vagy pedig legyőzte őket valamelyik nagy imperialista hatalom hadserege, éte a békeszerződések alapján függő helyzetbe kerültek vele szemben" (Lenin Művei 31. kötet 239-240. old.) A nemzeti felszabadító mozgalomnak, mint a társadalmi mozgás egyik legtömegesebb formájának kialakulása megkövetelte az összes társadalmi osztálytól és politikai párttól, hogy meghatározzák viszonyukat a mozgalommal szemben, s kidolgozzák saját programjukat és politikájukat a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban. Ez teljes mértékben vonatkozott a forradalmi munkáspártokra is, melyek a nemzetiségi kérdésben folytatott taktikájuk meghatározásával egyúttal kibővítették a forradalom politikai hadseregét. Marx és Engels elvi álláspontot foglalt el a nemzetiségi kérdésben, a nemzeti elnyomást a kapitalista rendszer termékének tekintette, a dolgozók tömegeinek a kapitalizmus általi kizsákmányolása és elnyomása egyik formájának tartotta. Bebizonyították, hogy a nemzeti elnyomás lényege a kizsákmányoló osztályok érdekei és politikája. Marx és Engels megalapozta a proletár pártoknak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos stratégiáját és taktikáját. Hangsúlyozták, hogy a nemzetiségi antagonizmus okai az osztályantagonizmusok, és csak azután szüntethetők meg, ha megszűnik a szociális elnyomás, vagyis miután megszűnik a burzsoázia, és a proletárdiktatúra kerül hatalomra. A nemzetiségi kérdést ezért — fontossága ellenére is — alá kell vetni a proletariátus burzsoázia uralma megdöntéséért folytatott harcának. Csakis ilyen alapon oldható meg végleg. A nemzetközi osztályszolidaritás nagy elveinek jelentős, Marx és Engels tevékenységével összekapcsolódó kifejezője a: Világ proletárjai, egyesüljetekl jelsző. A proletár pártok nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos programjának és politikájának elméleti megindokolásában és kidolgozásában nagy érdemeket szerzett V. I. Lenin, aki továbbfejlesztette a nemzetiségi kérdésre vonatkozó marxista tanítást. V. I. Lenin hangsúlyozta, hogy a párt a nemzetiségi kérdés megoldását közvetlen összefüggésbe hozza a proletariátus osztályharcának érdekeivel, és „éppen e harc érdekeinek kell alárendelnünk a nemzeti önrendelkezés követe4 gának és szuverenitásának lenini gondolatai a nemzeti felszabadító folyamat óriási anyagi erejévé vállak. A szocialista világrendszer létezése óriási segítséget nyúlt a ka pltallsta országok dolgozóinak a Jogaikért folytatott harcban, fokozza az újonnan alakult nemzetek politikai öntudatát, mivel ezek a szocialista országokra és a világ többi ha. ladó erejére támaszkodhatnak. Ezáltal megbomlott az Imperialista államok monopolhelyzete az újonnan alakult nem. zetl államokkal szemben. A szovjet állam tapasztalatai és politikája a nemzeti felszabadító mozgalom társadalmi haladásának óriási reális tényezőjét jelenti. A nemzeti felszabadító mozgalom minden fő szakasza szorosan összefügg a Szovjetunió nemzetközi hatásával. Megnyilvánul a politika, a katona-politika és a gazdaság valamennyi területén, valamint a leninizmus gondolatainak hatásában is. A nemzetiségi problematika fejlődő országokban való megoldásának folyamata ma az Imperializmus külső hatásába, valamint az új államok fejlődésének egyes, elsősorban a gyarmati uralom következményeiben gyökerező problémáiba ütközik. Az imperialista országok a neokolonializmus mód. szerel által a gazdasági, a politikai és a katonai alárendeltség új, leplezett rendszerét akarják rákényszeríteni az új államokra. Arra törekszenek, hogy az új államokban politikai bábok működjenek, melyek a monopóliumok pénzéért semmit sem változtatnak a régi gyarmati függőségen, és a függetlenség így csak az állami lobogó, himnusz létezésében, és az ENSZ-tagságában nyilvánul meg. Azok a kísér letek, hogy újabb országokat vonjanak be a katonai töm bőkbe (SEATO, CENTO), végeredményben az egyes országok haladó erői ellen Irányulnak. A mai szakaszban számos fiatal állam lépett a nemzetkö. zi életbe, melyek arra törekednek, hogy fokozzák befolyásukat. Ez a törvényszerű törekvés néha nemzetiségi konfliktusokat idéz elő. A nemzeti felszabadító mozgalom által fellelkesített óriási paraszttömegek egyes esetekben nacionalista irányzatot visznek ebbe a harcba. Az imperialisták kihasználják ezt az objektív tényezőt. Az újonnan alakult államok igazságtalanul kitűzött határai, melyek nem azonosak a különböző nemzetiségek történelmi településeivel, időzített aknákat jelentenek. A gyarmatosítók elősegítik a faji és a vallási konfliktusok elmélyítését. Említsük csak meg, milyen károkat okozott India nemzeteinek az angol gyarmatosítók politikája, akik mesterségesen ellentéteket szítottak a hinduk és a muzulmánok között. Megbontották a természetes, évszázadokon keresz tül kialakult gazdasági kapcsolatokat és munkamegosztást, és óriási pusztítást vittek véghez, amely több millió ember életét követelte, és több millió ember vándorlását tette szükségessé. A mai közép-keleti konfliktus magvát az imperializmus a volt Palesztina elhagyása után vetette el, melyet arab és zsidó részre osztott, s ezáltal állandóan kiélezte a helyzetet. Izrael uralkodó körei és imperialista védelmezőik ezt agresszív akciókra használják ki. Az amerikai Imperializmus azon törekvése, hogy a világ különböző részeiben megőrizze befolyását, ahhoz vezetett, hogy Korea és Vietnam nemzeteit erőszakkal kettéválasztották, testvérháborút idéztek elő, és pusztítják az amerikai politika ellenzőit. A mai vietnami helyzet rámutat az amerikai poll. tika igazi jellegére. Elvetemültségükben nagyobb gaztetteket követnek el, mint a német fasiszták. Számos példát sorolhatnánk fel a gyarmatosítók által mesterségesen szított nemzetiségi ellentétekről. Ilyen például a görög—török konfliktus Cipruson, a kurd kérdés, Etiópia és Szomália viszálya. Es még sok hasonló példát em. Üthetnénk. A gyarmati uralom alól felszabadult országok népei közötti konfliktusok többsége új formákat ölt. Előtérbe lép a nemzeti kisebbségek egyenjogúságáért, a nemzetiségek és a törzsek egyesüléséért vívott harc, az országban vezető pozícióra törő egyes nemzetiségek harcai vagy a nyelvkérdéssel kapcsolatos konfliktusok. Sok országban még csak kez. deti szakaszában van a nemzetek kialakuláaa. A lakosság gyakran még törzsekre oszlik, örökös törzsi viszálykodás és elképzelések fogságában él. Ez időnként drámai konfliktusokat robbant kl, amelyekben gyakran a neokolonialista erők közvetlen vagy közvetett lefolyása érezhető, s az ún. nemzetiségi követelések mögött a mag'ikat nacionalista jelszavakkal álcázó társadalmi csoportok önző órdekei húzódnak meg. Ezért az ázsiai és az afrikai nemzeti mozgalmak haladó vagy reakciós jellegét nem lehet csupán egyes külső jelek szerint megítélni. Fontos, hogy lényeges belső kérdéseket globálisan vegyük tekintetbe, s mindinkább lássuk a nemzeti közi tényezők súlyát. E mozgalmak közül egyesek objektívan negatív szerepet látszanak, mert az Imperializmusnak előnyös elszakadási Irányzatokat táplál|ák. Így volt ez pL Nigériában, ahol az Imperialisták az ország megosztására és a legnagyobb olajvidéken Biafra bábállam létrehozására törekedve szították az ibók nacionalista ambícióit. Más, antiimperialista irányzatú volt a pakisztáni kormány, körök részéről kegyetlenül üldözött és elnyomott kelet-bengállalak mozgalma. A Bengáli Népi Köztársaság megalakulása — a népek egészen elszakadásig terjedő önredelkezésl Jogával összhangban — ,,az állam egységének védelme" jeL szavaival fellépő belső reakció és a neokolonialista erők vereségét jelentette. A soknemzetű afrikai és ázsiai államokban a nemzetiségi kérdés végleges megoldása csakis a nemzetiségi kérdés megoldásának lenini elvei, mély demokratikus átalakulások és a neokolonialista szándékok elleni következetes harc alapján lehetséges. A kommunista pártok arra törekszenek, hogy a nemzeti felszabadító mozgalomnak az Imperializmus ellen való fellendítése a dolgozók társadalmi felszabadításáért vívott harc érdekeit szolgálja. Fontos, hogy a nem, zetl felszabadító harc no a nemzetek és nemzetiségek elszigetelődéséhez, elkülönüléséhez, hanem közeledésükhöz, ne az antiimperlallsta erők gyengüléséhez és szétforgácsolódásához, hanem tömörüléséhez és konszolidációjához vezessen. Ezzel összefüggésben nagy jelentősébe van annak, hogy helyesen értelmezzék és érvényesítsék a szovjet kommunistáknak a nemzetiségi kérdés megoldásában szerzet; tapasz, talatalt. A nemzetiségi politika új problémái merülnek fel sok Iparilag fejlett tőkésországban, annak ellenére, hogy már régen túljutottak a burzsoá és a polgári demokratikus átalakulások Időszakán. A látszólag már a XIX. században megoldódott nemzetiségi problémák heves erővel ú)ra kiéleződnek. A nemzeti viszályok erősödésének okai a monopolkapitalizmus jellegéből következnek. Lenin rámutatott arra, hogy az Imperialista országok összecsapásai olyan helyzetet idézhetnek elő, amikor a nemzeti szabadság védel. me és a felszabadító háborúk előtérbe lépnek. Ilyen helyzet keletkezett a második világháború Idején, amikor a német fasizmus leigázta az európai tőkésállamok nagy részét, sőt, egyes nemzetek puszta létét ls veszélyeztette. Ezért a fasizmus elleni háború egyidejűleg nagy nemzeti felszabadító mozgalom volt, amelyben az első munkásállam — a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége igazságos harcának érdeméből a nemzeti érdekek védelme szervesen összeforrott a szocializmusért vívott küzdelemmel. A háború utáni években a tőkésországok Ismét szembetalálták magukat nemzeti függetlenségüknek a világcsendőr szerepét átvevő amerikai imperializmus részéről történő újabb veszélyeztetésével. Ha az Egyesült Államok kormányköreinek szándéka nem teljesült, ez csak annak köszönhető, hogy ebben a küzdelemben jelentős szerepet játszott a demokratikus erőknek a nemzeti függetlenség megvédésé, árt kifejtett elszánt törekvése, amelyhez nem kis hozzájárulást Jelentett a Szovjetunió és a szocialista országok politikája. Jelenleg új síkon bontakozik kl a nemzeti érdekek védelmében folytatott küzdelem. Elsősorban az óriási nemzetközi monopolista komplexumok a..ia kísérlet3l elleni küzdelemről van szó, hogy rendszerint az amerikai tőke vezetésével kiterjesszék uralmukat a nyersanyag-gazdagságra vagy egész iparágakra, és különféle formákban korlátozzák más tőkésországok nemzeti szuverenitását. Veszélyesek azok a kísérletek, hogy közös piac alapján nemzetek fölötti politikai csoportosulásokat hozzanak létre, amelyeket a mano9