Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám, szerda

te Oroszország nemzetei jogainak deklarációját, amely tör­vényesítette Oroszország valamennyi nemzetének szabad fejlődését és teljes egyenjogúságát, az összes nemzet ön rendelkezési jogát. A nemzetek közti kapcsolatokat illetően a szovjet kormány a teljes egyenjogúság politikáját hirdet­te és azt következetesen meg is valósította. A szovjet hatalom által a Nagy Októberi Szocialista For­radalom után a nemzeti kérdés megoldásával kapcsolatban megvalósított lépések azt bizonyították, hogy Szovjet­Oroszországban megkezdődött a nemzeti kérdés következe­tes megoldásának bonyolult, de emellett sikeres folyama­ta, melynek eredményei vonzó például szolgálnak majd az egész világ elnyomott nemzetei és a nemzeti felszabadító mozgalom számára. A cári Oroszországban több mint száz kisebb és nagyobb nemzet és nemzetiség élt. Egyes nemzetek a fejlett kapita­lizmus viszonyai között éltek, a nemzetiségek egy része vi­szont a fejlődés hűbéri, sőt egyes esetekben patriarkális és törzsközösségi fokon állt. Oroszország nemzetiségi perem­területeinek mintegy 25 millió lakosa az Október! Forrada­lom Időszakában még a fejlődés kapitalizmus előtti stádiu­mában volt, 6 millió lakos a pásztortörzsekhez tartozott, melyek még nem telepedtek le és nem tértek át a talaj megművelésére. A forradalom előtti Oroszország nemzetei­nek gazdasági és társadalmi fejlődésében tapasztalható mély különbségek hozzájárultak ahhoz, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a nemzetiségi kér­dés megoldása rendkívül nehéz és bonyolult volt. A kommunista párt és a szovjet állam e kérdések meg­oldásában nem támaszkodhatott semmilyen gyakorlati pél­dára. Először oldották meg a nemzeti kérdést a szocialista forradalom győzelme után. A szovjet kommunisták örök érdeme, hogy a szovjet köztársaság viszonyai között meg­találták a nemzeti kérdés helyes megoldását, és olyan alapelveket dolgoztak kl, melyek a nemzetközi kommunista mozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom tulajdonévá, iránymutatójává és példaképévé váltak. • A szovjet hatalom megalakulásának s valamennyi tetté­nek óriási nemzetközi visszhangja és Jelentősége volt. Ösz­tönzőleg hatott az egyes világrészek elnyomott nemzeteinek öntudatára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom példa­mutatásával megkezdte a gyarmatosítás elleni és a nemzeti felszabadító forradalmak korszakát. A dolgozók munkásosztály által kivívott hatalma és a kiadott határozatok döntő Jelentőségűek voltak az Osztrák —Magyar Monarchia szétesésében, és az önálló Csehszlovák Köztársaság megalakulásában. Klement Gottwald ezt rövi­den, de nagyon kifejezően így fogalmazta meg: Az 1917. évi Nagy Októberi Szocialista Forradalom nélkül nem lett vol­na önálló Csehszlovákiai Az imperialista hatalmak az első világháború elején és folyamán sem kívánták az Osztrák—Magyar Monarchia fel­oszlatását. A hivatalos cseh politika ls lojális osztrákba­rát irányvonalat folytatott. A cseh és a szlovák nemzet ösztönös nemzeti felszaba­dító harca azonban mér a háború elején kitört. A munkás­mozgalomnak azonban ebben az időben még nem volt pon­tos elképzelése harcának konkrét eredményeiről, nem ér­tette a nemzeti, a szociális, a demokratikus és a szocialista célok összefüggéseinek többségét. A szociáldemokrata pár­tok vezetői félrevezették a munkásmozgalmat, mivel a há­ború kitörése után imperialista kormányaik pártjára álltak. Csehországban és Szlovákiában az 1917. évi oroszországi februári forradalom hatására megerősödött a iorradalmi mozgalom. A második orosz forradalom, valamint a nem­zetek önrendelkezési Jogának bolsevik jelszava Közép-Eu­rópában olyan hatással volt a nemzeti felszabadító moz­galmak fejlődésére, hogy még a Habsburg Monarchia ural­kodó körei is kénytelenek voltak bizonyos engedményeket tenni. A háború fejlődésében, valamint a munkás és a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésében döntő fordulatot Idézett elő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Győzelmével radikálisan megváltozott az imperializmus és a nemzeti fel­szabadító mozgalom közti erőviszony. Jelszavai — béke annexió és kontribuciő nélkül, a nemzetek önrendelkezési joga egészen a különválásig, az összes nemzet egyenjogú­sága, valamint az a tény, hogy a munkásosztály a törté­nelemben először került hatalomra, forradalmasította a szé­les tömegek tudatát, s meghiúsította az imperialistáknak a kis nemzetek sorsával kapcsolatos fondorlatait és speku­lációit. A nemzetközi burzsoázia tudatosította, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom milyen vonzó hatást gyakorol a dolgozók tömegeire. Ezért például Wilson amerikai elnök annak érdekében, hogy hatástalanítsa a szovjet békekezde­ményezést és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom for­radalmi hatását, 1918. januárjában a nemzetek önrendelke­zésének jelszavához csatlakozott. A burzsoá történészek Csehszlovákia „felszabadítását" Wilson, a nyugati szövetsé­gesek, valamint a Masaryk által képviselt burzsoá politi­kusok érdemének tartják. így akarták elkendőzni azt a be­folyást, amelyet a NOSZF gyakorolt nemzeti felszabadítá­sunkra, a munkásosztály és a néptömegek érdemelt nemze­teink felszabadításában és a Csehszlovák Köztársaság meg­alakulásában. A nemzetiségi kérdés a társadalmi fejlődés legbonyolul­tabb problémái közé tartozik. Jelentősége különösen a XIX. és a XX. század mezsgyéjén növekedett, amikor befejeződött a világ felosztása az imperialista államok között, s Amerika nemzeteinek több mint a fele, az ázsiai nemzetek kilencti­zede, Afrika, Ausztrália és Óceánia valamennyi nemzete az elnyomott nemzetek helyzetébe került." A Föld lakosságá­nak körülbelül 70 százaléka az elnyomott népekhez tarto­zik — írta V. I. Lenin —, amelyek vagy közvetlen gyarmati függőségben vannak, vagy félgyarmati államok, mint pl. Perzsia, Törökország és Kína, vagy pedig legyőzte őket valamelyik nagy imperialista hatalom hadserege, éte a béke­szerződések alapján függő helyzetbe kerültek vele szemben" (Lenin Művei 31. kötet 239-240. old.) A nemzeti felszabadító mozgalomnak, mint a társadalmi mozgás egyik legtömegesebb formájának kialakulása meg­követelte az összes társadalmi osztálytól és politikai párt­tól, hogy meghatározzák viszonyukat a mozgalommal szem­ben, s kidolgozzák saját programjukat és politikájukat a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban. Ez teljes mértékben vonatkozott a forradalmi munkáspártokra is, melyek a nem­zetiségi kérdésben folytatott taktikájuk meghatározásával egyúttal kibővítették a forradalom politikai hadseregét. Marx és Engels elvi álláspontot foglalt el a nemzetiségi kérdésben, a nemzeti elnyomást a kapitalista rendszer ter­mékének tekintette, a dolgozók tömegeinek a kapitalizmus általi kizsákmányolása és elnyomása egyik formájának tar­totta. Bebizonyították, hogy a nemzeti elnyomás lényege a kizsákmányoló osztályok érdekei és politikája. Marx és Engels megalapozta a proletár pártoknak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos stratégiáját és taktikáját. Hangsú­lyozták, hogy a nemzetiségi antagonizmus okai az osztály­antagonizmusok, és csak azután szüntethetők meg, ha megszűnik a szociális elnyomás, vagyis miután megszűnik a burzsoázia, és a proletárdiktatúra kerül hatalomra. A nemzetiségi kérdést ezért — fontossága ellenére is — alá kell vetni a proletariátus burzsoázia uralma megdöntéséért folytatott harcának. Csakis ilyen alapon oldható meg vég­leg. A nemzetközi osztályszolidaritás nagy elveinek jelen­tős, Marx és Engels tevékenységével összekapcsolódó kife­jezője a: Világ proletárjai, egyesüljetekl jelsző. A proletár pártok nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos prog­ramjának és politikájának elméleti megindokolásában és ki­dolgozásában nagy érdemeket szerzett V. I. Lenin, aki to­vábbfejlesztette a nemzetiségi kérdésre vonatkozó marxista tanítást. V. I. Lenin hangsúlyozta, hogy a párt a nemzetiségi kérdés megoldását közvetlen összefüggésbe hozza a prole­tariátus osztályharcának érdekeivel, és „éppen e harc érde­keinek kell alárendelnünk a nemzeti önrendelkezés követe­4 gának és szuverenitásának lenini gondolatai a nemzeti felszabadító folyamat óriási anyagi erejévé vállak. A szo­cialista világrendszer létezése óriási segítséget nyúlt a ka pltallsta országok dolgozóinak a Jogaikért folytatott harc­ban, fokozza az újonnan alakult nemzetek politikai öntuda­tát, mivel ezek a szocialista országokra és a világ többi ha. ladó erejére támaszkodhatnak. Ezáltal megbomlott az Im­perialista államok monopolhelyzete az újonnan alakult nem. zetl államokkal szemben. A szovjet állam tapasztalatai és politikája a nemzeti fel­szabadító mozgalom társadalmi haladásának óriási reális tényezőjét jelenti. A nemzeti felszabadító mozgalom minden fő szakasza szorosan összefügg a Szovjetunió nemzetközi hatásával. Megnyilvánul a politika, a katona-politika és a gazdaság valamennyi területén, valamint a leninizmus gon­dolatainak hatásában is. A nemzetiségi problematika fejlődő országokban való megoldásának folyamata ma az Imperializmus külső hatásá­ba, valamint az új államok fejlődésének egyes, elsősorban a gyarmati uralom következményeiben gyökerező problémáiba ütközik. Az imperialista országok a neokolonializmus mód. szerel által a gazdasági, a politikai és a katonai alárendelt­ség új, leplezett rendszerét akarják rákényszeríteni az új államokra. Arra törekszenek, hogy az új államokban poli­tikai bábok működjenek, melyek a monopóliumok pénzéért semmit sem változtatnak a régi gyarmati függőségen, és a függetlenség így csak az állami lobogó, himnusz létezésé­ben, és az ENSZ-tagságában nyilvánul meg. Azok a kísér letek, hogy újabb országokat vonjanak be a katonai töm bőkbe (SEATO, CENTO), végeredményben az egyes országok haladó erői ellen Irányulnak. A mai szakaszban számos fiatal állam lépett a nemzetkö. zi életbe, melyek arra törekednek, hogy fokozzák befolyásu­kat. Ez a törvényszerű törekvés néha nemzetiségi konflik­tusokat idéz elő. A nemzeti felszabadító mozgalom által fellelkesített óriási paraszttömegek egyes esetekben naciona­lista irányzatot visznek ebbe a harcba. Az imperialisták ki­használják ezt az objektív tényezőt. Az újonnan alakult ál­lamok igazságtalanul kitűzött határai, melyek nem azonosak a különböző nemzetiségek történelmi településeivel, időzített aknákat jelentenek. A gyarmatosítók elősegítik a faji és a vallási konfliktusok elmélyítését. Említsük csak meg, milyen károkat okozott India nem­zeteinek az angol gyarmatosítók politikája, akik mestersé­gesen ellentéteket szítottak a hinduk és a muzulmánok között. Megbontották a természetes, évszázadokon keresz tül kialakult gazdasági kapcsolatokat és munkamegosztást, és óriási pusztítást vittek véghez, amely több millió ember életét követelte, és több millió ember vándorlását tette szükségessé. A mai közép-keleti konfliktus magvát az im­perializmus a volt Palesztina elhagyása után vetette el, melyet arab és zsidó részre osztott, s ezáltal állandóan kiélezte a helyzetet. Izrael uralkodó körei és imperialista védelmezőik ezt agresszív akciókra használják ki. Az ame­rikai Imperializmus azon törekvése, hogy a világ különböző részeiben megőrizze befolyását, ahhoz vezetett, hogy Ko­rea és Vietnam nemzeteit erőszakkal kettéválasztották, test­vérháborút idéztek elő, és pusztítják az amerikai politika ellenzőit. A mai vietnami helyzet rámutat az amerikai poll. tika igazi jellegére. Elvetemültségükben nagyobb gaztette­ket követnek el, mint a német fasiszták. Számos példát sorolhatnánk fel a gyarmatosítók által mesterségesen szított nemzetiségi ellentétekről. Ilyen pél­dául a görög—török konfliktus Cipruson, a kurd kérdés, Etiópia és Szomália viszálya. Es még sok hasonló példát em. Üthetnénk. A gyarmati uralom alól felszabadult országok népei kö­zötti konfliktusok többsége új formákat ölt. Előtérbe lép a nemzeti kisebbségek egyenjogúságáért, a nemzetiségek és a törzsek egyesüléséért vívott harc, az országban vezető po­zícióra törő egyes nemzetiségek harcai vagy a nyelvkérdés­sel kapcsolatos konfliktusok. Sok országban még csak kez. deti szakaszában van a nemzetek kialakuláaa. A lakosság gyakran még törzsekre oszlik, örökös törzsi viszálykodás és elképzelések fogságában él. Ez időnként drámai konflik­tusokat robbant kl, amelyekben gyakran a neokolonialista erők közvetlen vagy közvetett lefolyása érezhető, s az ún. nemzetiségi követelések mögött a mag'ikat nacionalista jelszavakkal álcázó társadalmi csoportok önző órdekei hú­zódnak meg. Ezért az ázsiai és az afrikai nemzeti mozgalmak haladó vagy reakciós jellegét nem lehet csupán egyes külső jelek szerint megítélni. Fontos, hogy lényeges belső kérdéseket globálisan vegyük tekintetbe, s mindinkább lássuk a nemzeti közi tényezők súlyát. E mozgalmak közül egyesek objektí­van negatív szerepet látszanak, mert az Imperializmusnak előnyös elszakadási Irányzatokat táplál|ák. Így volt ez pL Nigériában, ahol az Imperialisták az ország megosztására és a legnagyobb olajvidéken Biafra bábállam létrehozására törekedve szították az ibók nacionalista ambícióit. Más, antiimperialista irányzatú volt a pakisztáni kormány, körök részéről kegyetlenül üldözött és elnyomott kelet-ben­gállalak mozgalma. A Bengáli Népi Köztársaság megalaku­lása — a népek egészen elszakadásig terjedő önredelkezésl Jogával összhangban — ,,az állam egységének védelme" jeL szavaival fellépő belső reakció és a neokolonialista erők ve­reségét jelentette. A soknemzetű afrikai és ázsiai államokban a nemzetiségi kérdés végleges megoldása csakis a nemzetiségi kérdés megoldásának lenini elvei, mély demokratikus átalakulások és a neokolonialista szándékok elleni következetes harc alapján lehetséges. A kommunista pártok arra törekszenek, hogy a nemzeti felszabadító mozgalomnak az Imperializ­mus ellen való fellendítése a dolgozók társadalmi felszaba­dításáért vívott harc érdekeit szolgálja. Fontos, hogy a nem, zetl felszabadító harc no a nemzetek és nemzetiségek elszi­getelődéséhez, elkülönüléséhez, hanem közeledésükhöz, ne az antiimperlallsta erők gyengüléséhez és szétforgácsoló­dásához, hanem tömörüléséhez és konszolidációjához vezes­sen. Ezzel összefüggésben nagy jelentősébe van annak, hogy helyesen értelmezzék és érvényesítsék a szovjet kommunis­táknak a nemzetiségi kérdés megoldásában szerzet; tapasz, talatalt. A nemzetiségi politika új problémái merülnek fel sok Iparilag fejlett tőkésországban, annak ellenére, hogy már régen túljutottak a burzsoá és a polgári demokratikus át­alakulások Időszakán. A látszólag már a XIX. században megoldódott nemzetiségi problémák heves erővel ú)ra ki­éleződnek. A nemzeti viszályok erősödésének okai a mono­polkapitalizmus jellegéből következnek. Lenin rámutatott arra, hogy az Imperialista országok összecsapásai olyan helyzetet idézhetnek elő, amikor a nemzeti szabadság védel. me és a felszabadító háborúk előtérbe lépnek. Ilyen helyzet keletkezett a második világháború Idején, amikor a német fasizmus leigázta az európai tőkésállamok nagy részét, sőt, egyes nemzetek puszta létét ls veszélyeztette. Ezért a fa­sizmus elleni háború egyidejűleg nagy nemzeti felszabadító mozgalom volt, amelyben az első munkásállam — a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége igazságos harcának ér­deméből a nemzeti érdekek védelme szervesen összeforrott a szocializmusért vívott küzdelemmel. A háború utáni években a tőkésországok Ismét szembe­találták magukat nemzeti függetlenségüknek a világcsen­dőr szerepét átvevő amerikai imperializmus részéről törté­nő újabb veszélyeztetésével. Ha az Egyesült Államok kor­mányköreinek szándéka nem teljesült, ez csak annak köszön­hető, hogy ebben a küzdelemben jelentős szerepet játszott a demokratikus erőknek a nemzeti függetlenség megvédésé, árt kifejtett elszánt törekvése, amelyhez nem kis hozzájá­rulást Jelentett a Szovjetunió és a szocialista országok po­litikája. Jelenleg új síkon bontakozik kl a nemzeti érdekek védel­mében folytatott küzdelem. Elsősorban az óriási nemzet­közi monopolista komplexumok a..ia kísérlet3l elleni küzde­lemről van szó, hogy rendszerint az amerikai tőke vezetésé­vel kiterjesszék uralmukat a nyersanyag-gazdagságra vagy egész iparágakra, és különféle formákban korlátozzák más tőkésországok nemzeti szuverenitását. Veszélyesek azok a kísérletek, hogy közös piac alapján nemzetek fölötti poli­tikai csoportosulásokat hozzanak létre, amelyeket a mano­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom