Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-02 / 232. szám, hétfő

A Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egység derekasan harcolt a duklai hadmüveletek során is. A katonákat mágnesként vonzotta az államhatár közelsége. Százak vesztetlék életüket, míg az egység végre október 6-án hazai földre lépett. S azóta minden évben e napon ünnepeljük a csehszlovák néphadsereg napjót. Hogy a hazai földre lépés pillanatát felelevenítsük olvasóink előtt, az alábbiakban részletet közlünk Ludvík Svoboda hadseregtábornok, az egység egykori parancsnoka, mai köztársasági elnökünk, „Az Uráltól Prágáig" címfi könyvéből. 1944. október 5. A felderítők behoztak egy foglyot. A kihallgatáson nem sokat mondott, de annyit mégis elárult, hogy a hegyszoros mögött a német katonákon eluralkodott a csüggedés, egyesek állítólag dezertáltak. Ezt ki kell használnunk. Elrendeltem, hogy azonnal küldjenek ki felderítőket annak megállapítására, mi történik az ellenségnél. Közeledik a nagy és örömteli pillanat. — Hej, fiúk, ébresztői — keltegeti Chmelik szakaszvezető Bilej hadnagy géppisztolyosait az 1. csehszlovák dandár 2. zászlóaljából, akik egy pillanatra elbóbiskoltak a zyndranowai templomban. — Ki kell választanom azt a rajt, amelyik előremegy biztosítani a belépést a köztársaságba. Ki jelentkezik önként? Tyrek tizedes. Nemrég vettn hírét Zdolbunovból, hogy anyja és tizenegyéves húga fasiszta repülőbombázás áldozata lett. Nincs már otthon senkije, elmegy, hogy bosszút álljon. További kezek lendtiltek a magasba: Nebeljak szakaszvezető, Pocii tizedes, Kučeravý, -Terehany, Hejda, Houbela, Nemrich és Mazur harcosok. Az önként jelentkezettek csoportja Nebeljak szakaszvezető parancsnoksága alatt október 6-án hajnali két órakor indult el, hogy felderítse a terepet az államhatár felé. A Dukla-szorostól a határoszlopig nem egészen két kilométer a távolság, de ez a két kilométer vaksötétben, ismeretlen terepen, ahol százával lehetnek aknák és mindenféle csapdák, ahol minden lépésnél lesben állhat az ellenség, nem gyerekjáték. Egyszerre csak tüzet kapnak oldalról. A tűzre nem válaszolnak, csendben maradnak, meglapulva a kárpáti iszapban, meg se moccannak, de a fasiszta géppisztolyos szüntelenül lő. Nem sebesített meg ugyan senkit, de megsérült a nemzeti lobogó, amelyet magukkal vittek. Lassanként kivilágosodik. A ködben, jobb kéz felé, aszfaltozott utat pillantanak meg a felderítők. Az út mellett pirosfehér-kék oszlop áll. Ott kezElérkezett a várva-várt pillanat dődik a hazánk. Mindenki boldog. Tyrek tizedes még nem volt Csehszlovákiában, az ősei laktak ott, ő már Volhiniában született és nőtt fel. A felderítők figyelmesen átkutatják a terepet. Még csak az kellene — most lépjenek aknára. Most, amikor már csak kőhajításnyira vannak szülőföldjüktől. Macskaügyességgel lopakodnak át a veszélyes kupacok között, s kikerülik az aknákat, amelyeket a hitleristák az éjszaka folyamán raktak le a határon, az aszfaltozott út mentén. Ott, ahová telepítették, még nem tudott lerakódni a dér. Egész aknamező ez. Óvatosan megkerülik, és már Csehszlovákia felségterületén állnak. Aztán elküldenek egy összekötőt, hogy jelentse Chmelik szakaszvezetőnek és Bilej századparancsnoknak, hogy a felderítő raj hajnali hat órakor elérte a csehszlovák határt. S most már Csehszlovákia területén nyomul előre. Valamivel később további felderítők is eljutottak a határra. lm elérkezett a boldog, oly régen várt nap. Az 1. csehszlovák hadtest egységei támadásba lendültek, megsemmisítették a Oukla-szo- „ ros védelmére hátrahagyott ellenséges állásokat, reggel nyolc óra körül átlépték a csehszlovák államhatárt, és folytatták az ellenség üldözését. A délelőtti órákban felszabadult az első szltívák helység. Vyšný Komárnik, és valamivel a déli óra előtt Nižný Komárnik. Nyitva állt előttünk Csehszlovákia. A Dukla-szoroson át hozta meg a szabadságot a szovjet hadsereg és a mi hadtestünk a csehszlovák népnek. Az emlékezetes nap — 1944, október 6. Felejthetetlen volt ŠTÉPAN BUNZÄK VEZÉRŐRNAGY EMLÉKEIBŐL Átéltem az 1938-as év kálváriáját, a müncheni árulást és 1939-ben a fasiszta megszállást. Megalakult az ún. „Szlovák Állam". Mérlegelni kezdtem, hogy külföldre szököm. Az elhatározástól a tettig rövid volt az út. Hét hasonló gondolkodású fiúval együtt sikerült átjutni a szovjet határon. Akkor még nem volt egységünk a Szovjetunióban. Munkába álltam. Előbb egy ura'li gyárban, majd a közép-ázsiai Dzsambulban. A kovácsműhely vezetője Ivan Jarosenko, régi bolsevik volt. Nemcsak a normák teljesítésével törődött, ismerte és nevelte az embereket is. Megtanított arra, hogy megismerjem a szovjet embereket és országukat, Lenin gondolatait, a szocializmus építését. Ahogy mondják, „szovjet iskolát" adott. Teltek az év-ek. 1941 júniusában a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót és megkezdődött a Nagy Honvédő Háború. Képességeim szerint segítettem a „Mindent a frontnak" jelszó valóra váltásában. 1941. őszén érkezett a hír. hogy csehszlovák katonai egységet alakítanak a Szovjetunióban. Attól a pillanattól kezdve nem volt nyugtom. Az egységhez akartam kerülni, és harcolni a fasiszták ellen. Ivan Jarosenko gyakran mondogatta nekem: Štépán, itt nálunk Is teljesíted kötelességedet velünk és hazáddal szemben. Maradj ..." Az üzem igazgatónője is felkeresett, de engem csak egy gondolat tartott fogva — az egységhez kell mennem. Végül elérkezett az indulás napja. Elbúcsúztam barátaimtól és elindultam Buzulukba. Elődeink ekkor estek át a tűzkeresztségen Szokolovónál. Buzulukban tartalék egység formálódott. A szovjet szövetségesek segítségével megkaptuk a szükséges kiképzést. Szakaszvezető lettem és a századparancsnok helyettesi tisztségét töltöttem be. Buzulukban csak rövid ideig maradtunk. Elindultunk Novohoperszkbe, ahol a dandár formálódott. A tűzkeresztségen — bajtársaimmal együtt — Kijev felszabadításakor estem át a Vörös Hadsereg oldalán. Ismereteink már megvoltak, a legfontosabb — a saját tapasztalatunk — azonban még hiányzott. Századunk eléggé nehéz szakaszon harcolt. Kijev elővárosában támadtunk, a fasiszták kitartóan védekeztek. Mi azonban feltartózhatatlanul haladtunk előre. Különösen a városban voltak heves harcok. A fasiszták minden utcát, minden házat igyekeztek védeni, hogy visszaverjék támadásunkat és lehetővé tegyék egységeik szervezett viszszavonulását. Ez azonban nem sikerült. Visszavonulásuk mindinkább zűrzavaros, fejetlen menekülésre emlékeztetett. Minden házat, rejtekhelyet átkutattunk. Elérkezett a várva várt pillanat, a fasiszták menekültek ... A legmulatságosabb az volt, amikor elfogtunk egy-egy csoportot, akik fejük fölé emelt kézzel mondták a szokásost: „Én nem lőttem." Ez volt a legboldogabb napom. Az egyik utcai harcból különös emlékem maradt. Egy fedezékben tíz halálra ijedt kijevi lány szorongott. A szürkületben azt hitték, hogy a fasiszták törtek be. Elég volt azonban kimondani a frontjelszót, hogy a „mieink" és a lányok azonnal a nyakunkba borultak. A kijeviek ugyanis tudtak a csehszlovák egységről és harcaikról a Vörös Hadsereg oldalán. A szovjet kormány és a hadsereg vezérkara több esetben is bebizonyította, hogy bíznak dandárunkban. így volt ez a Bjela Cerkevért folytatott harcban is. Otunkban állt azonban Ruda, melyet a fasiszták megerősítettek. Közeledett az 1944-es év. 1 tariaincMKos hidegben vonultunk előre, és december 30-án alkonyat előtt érkeztünk Ruda alá. A fasiszták tankokkal és ágyúkkal erősítették a védelmet. Reggel hét órakor értünk a felvonulási körzetbe, nyolckor megkezdődött a tüzérségi előkészítés, és háromnegyed óra múlva támadásba lendültünk. Mintegy ezer méterre voltunk Ruda szélétől. Az út felénél az ellenség tüzelni kezdett ránk, a tüzérség és a tankok támogatásával azonban behatoltunk a városba. Utcáról utcára, háztól házig, ember ember ellen harcolt. A fasiszták megkezdték a viszavonulást, de fedezésükre erős egységeket hagytak hátra. Az egyik nagyon kellemetlen meglepetésben részesített bennünket. Egy égő háznál, mintegy ötven méterre, egy csoportot láttunk. A katonák ugyanolyan ruhát viseltek mint mi. A következő pillanatban a földre vetették magukat és tüzelni kezdtek. Fasiszták voltak. Két harcostársunk súlyosan megsebesült. A fasiszták ellenállása azonban — ha nehezen is — fokozatosan gyengült és tizenegy óra felé elfoglaltuk Ruda északi részét. A szovjet harckocsik és a mi tankjaink éjszaka üldözőbe vették az ellenséget, amely a Rosz folyó felé Bjela Cerkev irányába menekült. Ezután következtek a zsaskovi és duklai harcok. Ez egy további fejezet életemben. Különösen emlékezetes számomra az a nap, amikor hazai földre léptünk. A háború számomra ott ért véget, ahonnan 1939-ben elindultam — Szlovákiában. A Liptovský Mikulásért vívott harcban —• akkor zászlóaljparancsnok voltam, — megsebesültem. A győzelem napja —« Május 9. — egy tátrai kórházban virradt rám. Véget ért a háború. A leghűségesebb barátaink oldalán töltött hónapokat és éveket azonban sohasem lehet elfelejteni. (ná) HAZAI FÖLDÖN... fekete, világoskék és ezüstös sz A leningrádi nemzetközi szőrmeaukció óriási kiállítási termeiben a Csillárok fényében szőrmék és prémek csillognak: nerc, perzsa, kékróka, platinaTóka, coboly, nutria ... A hosszú asztaloknál külföldi nagykereskedők összpontosított figyelemmel vizsgálgatják az árut. A figyelem önkéntelenül a bámulatraméltó színösszetételű karakűl-szőrmékre összpontosul. Mi is tulajdonképpen ez a karakül, amelyről a nemzetközi piacon legendák keringenek? Igen ritka színárnyalatú szőrme, a sivatag legendás „arany rózsája", amelyet a legmélyebb titpktartás közepette a bucha*ai emir pásztorai tenyésztettek. E szőrmét, amelyet sötét bronzszínű, borostyánkőszínű és lekete-arany árnyalatú, nem lehet utánozni. Ezért különösen nagy az értéke. Ennek az „élő aranynak" a fő szállítója Kazahsztán. ... Halott futóhomok a KizilKum sivatagban. Ogy tűnik, hogy itt minden élőlény pusztulásra van ítélve. De az ember fáradtságos munkával, kemény akarattal és tehetséggel átalakítja ennek a vidéknek az arculatát. Sokan csodálkoznak, amikor megtudják, hogy a csodálatos karakül-prémet szolgáltató juhokat éppen itt e sivatag közepén a perzselő nap alatt tenyésztik. Kaltai Jeszimbetov, a csimketi körzet egyik vezető juhtenyésztő gazdaságának igazgatója elmondja: „Gazdaságunk elsősorban karakül prémeket szállít, főként kiviteli célokra. A perzsa szőrme között a karakült kiváló minősége és főként különböző természetes színárnyalata miatt igen nagyra becsülik. A legnagyobb keresletnek a szur-karakül prémek örvendenek. Ezt csak a mi országunkban tenyésztik. Annak idején a karakül juhtenyésztők elé azt a feladatot tűzték ki, hogy jelentékenyen növeljék a színes prém termelését. Feladataik közé tartozott, hogy speciális színezetű és sajátos tulajdonságokkal rendeiít juhok. kező karakül juhnyájakat tenyésszenek. Nem volt könnyű e feladatot teljesíteni. Én magam állattenyésztő családból származom. Nagyapám és ükapám is pásztor volt s egész életünkben juhokat tenyésztettünk. Családom valamennyi tagja jól kiismeri magát a perzsa juhok tenyésztésében. Megkülönböztetünk például „karagul" (fekete virág) és „loarakül" (fekete tó) szőrmét. Ha e juhok irháját figyelmesen szemléljük, felismerhetjük a rózsa kacskaringós szirmainak rajzát és a tó vizének csillogó gyűrűzését..." A perzsa szőrme legjobban elterjedt színe a fekete. De vannak szürke, barna, vöröses és fehér szőrű juhok is. És mint az aranyszemcse az óriási homoktengerben, úgy csillognak a több ezer főnyi nyájakban a „szúr" színezetű birkák. A szur-karakül szőrméknél minden egyes szőrszál különböző színű, de együttesen ritkaszép színárnyalatot alkotnak — ezüstös, aranyos, borostyánkő, gyöngyház, őszibarack, bronzszínű árnyalatokat. A szur-karakül szőrme világhírét éppen ennek a páratlan szépségének, selymességének, könynyűségének és tartósságának köszönheti. A szovhozban a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező juhokat kiválogatják és nagy gonddal tenyésztik. A kiválogatást már a szopós bárányoknál kezdik. így megy ez nemzedékről nemzedékre sok-sok éven át lépésről lépésre a tervezett cél elérése felé. A sokéves munkát végül siker koronázta. A köztársaságban első ízben alakult ki szurjuhnyáj. Ez 1960-ban következett be. Most a szur-karakül juhtenyésztés már jelentős helyet foglal el Kazahsztán juhtenyészetében. E legendás karakül prémet ezerszámra szállítják a szőrmeaukciókra. Amikor a farmon újszülött szur-bárányokat látunk, úgy tűnik, mintha drágakövek csillognának a napfényben. Drágakövek, amelyeinek titkára a szovjet ember jött rá. M. ILJIN 1972. X. 2. Szökőkút a berlini Alexander téren Igor Grossmann felvétele