Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-18 / 246. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1972. október 18. SZERDA BRATISLAVA • XXVI. ÉVFOLYAM 246. szám Ara 50 fillér Kedvező gazdasági fejlődés A Szlovák Stotisztikai Hivatal jelentése a tervfeladatok háromnegyedévi teljesítéséről Szlovákiában eredményesen teljesítik a CSKP XIV. kongresszusa határozataiból és a központi Bizottságok plenáris ülései döntéseiből eredő fő gazdaságpolitikai feladatokat. Az elért pozitív eredményekhez nagymértékben hozzájárul a dolgozók szocialista munkaversenye és kötelezettségvállalási mozgalma. A szlovákiai ipar bruttó termelése az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 8,1 százalékkal, a kivitelező szervezetek által elvégzett építkezési munkák terjedelme pedig 12,8 százalékkal nőtt. A mezőgazdaságban 29,8 ezer tonna vágóállattal, 72,9 millió liter tejjel és 33,4 millió tojással többet vásároltak fel. A műit évinél jobb eredményeket értek el a teherés a személyszállításban, a külés a belkereskedelemben, valamint a népgazdaság más ágazataiban is. A fejlődés üteme gyorsabb volt a tervezettnél. Ez lehetővé tette, hogy az 1972 január—szeptemberi tervfeladatokat határidő előtt teljesítsék. A termelés növekedésének nagyobb részét a munkatermelékenység növekedése fedezte. A népgazdaság fejlődésének fogyatékosságai az építkezési beruházás területén mutatkoznak, ahol terjedelmileg jobb eredményeket érnek el, mint az elmúlt esztendőben, de továbbra is fékező tényezőként hatnak az olyan problémák, mint a befejezetlen építkezések jelentős száma, a kapacitások késedelmes átadása és az önköltségek növekedése. IPAR 1972 első kilenc hónapjában a szlovákiai iparvállalatok az Ipari termelés tervét 100,9 százalékra teljesítették. A gyártmányok értéke 72 milliárd korona, a terven felüli gyártmányok értéke 613 millió korona. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva az ipari termelés értéke 5,4 milliárd koronával, vagyis 8,1 százalékkal nőtt. A kivitel 12,3 százalékkal — ebből a szocialista államokba 13,9, a tőkésállamokba pedig 10,1 százalékkal emelkedett. Az egész kivitel 60,2 százaléka a szocialista államokba irányult. MEZŐGAZDASÁG A mezőgazdaság az SZSZK népgazdaságának egyik legszilárdabb ágazata. A gabonafelvásárlási tervet 5,3 százalékkal túlteljesítették. Felvásároltak 370 000 tonna búzát, 200 000 tonna árpát, 11000 tonna rozsot és 1000 tonna zabot. Jelenleg a szemes kukoricát, a krumplit és a cukorrépát gyűjtik be, és a hektárhozamok — a krumpli kivételével — nagyobbak a múlt évieknél. [Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban SZOCIALISTA GAZDASAGUNK ÉS FEJLŐDÉSÉNEK MAI JELENTŐSÉGE címmel mellékletként közöljük az 1972—73-as pártoktatási év első alaponyagát. A köztársasági elnök össszehívta a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszakát (CSTK) — Ludvík Svoboda hadseregtábornok, hazánk köztársasági elnöke levélben közölte a Szövetségi Gyűlés Elnökségével, hogy a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény 61. fejezete értelmében összehívja a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszakát. Országos szeminárium a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából A CSKP funkcionáriusi aktívájának több mint 500 lektora, propagandistája és tagja vesz részt a háromnapos országos szemináriumon, amely tegnap kezdődött meg a prágai Slovanský dűm nagytermében a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának alkalmából. A tanácskozást tegnap délelőtt Vasil Bejda, a CSKP KB propaganda és agitációs osztályának vezetője nyitotta meg. A szemináriumot a CSKP KB propaganda és agitációs osztálya, a CSKP KB politikai főiskolája és a CSKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézete rendezte. Bejda elvtárs üdvözölte Oldfich Svestkát, a CSKP KB titkárát és a szovjet vendégeket, az SZKP KB lektorait Az első beszámolót Oldfich Švestka elvtárs tartotta „A kommunizmus építésének jelentősége a Szovjetunióban és az SZKP lenini tapasztalatai a szocialista Csehszlovákia fejlesztésében" címen. — A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmat ad arra, hogy egész kommunista pártunk, a párt valamennyi szerve és szervezete, valamennyi kommunista és velük együtt a dolgozó tömegek mélyrehatóbban és bővebben tanulmányozzák a szovjet népnek (Folytatás a 2. oldalon) A szabadságharcosok folytatják előrenyomulásukat Kissinger ismét Párizsban tárgyal • Légiriadót jelentettek Hanoiból • Nyilvánosságra hozták a koppenhágai tárgyalások zárónyilatkozatát Saigon — Megsemmisült a 4000-ik amerikai katonai repülőgép a VDK légiterében. Mint a VNA jelentette, a vasárnapi légitámadásnál lelőtt egyik támadó vadászbombázó volt a 4000. amerikai kalózgép, amelyet 1965. augusztusa óta az ország felett megsemmisített a vietnami néphadsereg légvédelme. A B—52-es amerikai nehézbombázók — a saigoni parancsnokság közlése szerint — hétfőről keddre virradóra ismét több hullámban mélyen behatoltak a VDK légiterébe. A jelentés szerint mintegy 650 tonnányi bombát szórtak le. Légiriadót jelentettek Hanoiból is. A bombák robbanásainak zaja még Hanoi központjában is hallható volt. A dél-vietnami felszabadító fegyveres erők hétfő esti és kedd hajnali akcióinak egyik központja a Központi-fennsík volt, ahol egy tüzérségi támaszpontról és két ún. stratégiai faluból szorították ki a saigoni alakulatokat. A felszabadító erők lépésről lépésre módszeresen szerzik meg az ellenőrzést a falvak és — a városok kivételével — az egyéb települések felett. My Thanh elfoglalása egy héten belül már a második jelentős eredménye a felszabadító erők itteni akcióinak. Saigon térségében a felszabadító erők ismét elvágták az egyes számú fő közlekedési út egyik szakaszát. Az országutat Saigontól 40 km-re zárták le. Akcióik sokasodásáról számoltak be a saigoni szóvivők a kambodzsai határ mentén húzódó Thay Ninh tartományból is. Koppenhága — Az Egyesült Államok Indokínában elkövetett háborús bűntetteit kivizsgáló nemzetközi bizottság harmadik ülésszaka a tanúvallomások és jelentések egy hétig tartó megISMÉT TANULUNK Megkezdődött a pártoktatás és készülünk a CSKP Központi Bizottságának a közeljövőben megtartásra kerülő ideológiai plénumára. A párt tagjai, tagjelöltjel, valamint az érdeklődő pártonkívüliek ismét több témakörrel ismerkednek meg. A tanítás arra irányul, hogy széles körben népszerűsítse a párt Jelenlegi politikáját és összekapcsolja azt e politika elméleti alapjával, a marxizmus—leninizmussal. Már a tavalyi és a tavalyelőtti oktatási évben is bebizonyosodott, hogy pártunk vezetősége rendkívül nagy figyelmet fordít mind a párttagok és a tagjelöltek, mind a pártonkívüliek marxista—leninista szellemben történő nevelésére. A hatvanas években érvényesült gyakorlatból, amikor a pártoktatást, a következetesen marxista —leninista szellemű nevelést lebecsülték, ami a párt eszmei lefegyverzéséhez, majd az 1968-ban és az 1969 elején tapasztalt ideológiai zűrzavarhoz vezetett, levonta a következtetést. Az oktatás megszervezésénél az említett utóbbi két évben és ez idén is abból indult ki, hogy a tudományos-technikai forradalom és a fejlett szocialista társadalom építése egyre nagyobb igényt támaszt a társadalom vezető erejével, a kommunista párttal és annak minden tagjával szemben. A párttag csak abban az esetben védheti eredményesen a nép érdekét és gyakorolhat irányító szerepet, ha tisztában van a marxista —leninista világnézet alapelveivel és tökéletesen ismeri a párt jelenlegi politikáját. A pártoktatásnak tulajdonképpen az a célja, hogy széles körű eszmei-politikai ismereteket nyújtson, ugyanakkor ösztönözze mind a kommunistákat, mind a pártonkívülieket, hogy kibontakoztassák a munka- és társadalmi kezdeményezést, és elkötelezetten vállalják a CSKP XIV. kongresszusa határozatának a teljesítését. A szocializmus és az imperializmus között vívott osztályharc fő frontvonala —, ahogy a CSKP Központi Bizottsága titkárságának az új oktatási év alkalmából kiadott közleménye is világosan kifejti — az ideológia területe. E tény önmagában is arra késztet, hogy az eddiginél is fokozottabban küzdjünk (többek között a pártoktatás során is) az imperializmus és az antikommunizmus eszmei-politikai kísérlete ellen. Az új oktatási évben sem hagyható figyelmen kívül, hogy az 1968ban és 1969 elején feléledt különféle helytelen burzsoá és kispolgári nézeteknek milyen káros a következménye. Propagandánknak a lobboldali és a szocialistaellenes erők veresége után is állandó feladata, hogy védje a marxizmus—leninizmus tisztaságát, és szembeszálljon mindazokkal, akik rosszul értelmezik, vagy elferdítik a párt politikáját. Az 1972—73-as tanítási évben a párt gazdaságpolitikájának a tanulmányozása kerül előtérbe. A sok egyéb mellett azonban ismét szó lesz arról is, hogy szocialista társadalmunknak milyen a fejlettségi foka, hogyan érvényesül a munkásosztály és a párt vezető szerepe, milyen feladatok hárulnak a kommunistákra a közigazgatás és a nemzeti bizottságok munkájának megjavítása érdekében, mi az ideológiai munka tökéletesítésének és a pártegység megszilárdításának a feltétele, miért időszerű továbbra ls a Tanulságok című dokumentum következtetése, mit jelent a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség a gyakorlatban, miért szükséges a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő barátságunk elmélyí> tése, a szocialista világrendszer és a nem-' zetközi kommunista és munkásmozgalom megszilárdítása, mi je"emzi a szocializmus és az imperializmus erőinek nemzetközi méretű osztályharcát stb., stb. A pártművelődés új évének anyaga magában foglalja azt is, hogy a kommunisták hogyan teljesítik a CSKP XIV. kongresszusának a határozatát, valamint a CSKP KB múlt év októberi, novemberi, valamint ez év februári és áprilisi plénumának az egy-egy részterületre vonatkozó döntését. Az új pártoktatási évnek ismét sokat ígér valamennyi fokozata. A tananyag elsősorban a CSKP XIV. kongresszusának a határozatából és a CSKP KB plenáris ülé seinek a célkitűzéseiből indul ki, felöleli azonban napjaink más időszerű kérdéseit is. Az 1972—73-as pártoktatási év első alapanyaga Szocialista gazdaságunk és fejlődésének mai jelentősége címmel lapunk mai számában, mellékletként jelent meg. A fontos dokumentum megismertet a legfontosabb gazdaságpolitikai elvekkel, egyben vázolja társadalmunk gazdasági helyzetét, valamint a közeli évek gazdasági célkitűzését. A közeljövőben A Szovjetunió 50 éve és tapasztalatának jelentősége a szocializmus építésében, A dolgozó nép 1948. évi Februári Győzelmének történelmi hagyatéka és A párt vezető szerepének megszilárdítása a szocialista társadalom politikai rendszerében címmel jelenik meg hasonló alapanyag. Ismét tanulunk. A pártoktatás keretében olyan témákat veszünk át, amelyek közérdekűek és szorosan összefüggnek a munkával, a napi eseményekkel, a gyakorlati élettel. BALÁZS B£LA hallgatása, valamint a tárgyi bizonyítékok és írásbeli jelentések értékelése után, hétfőn nyilvánosságra hozta végkövetkeztetéseit. A bizottság megállapította, hogy Nixonnak elnökké történt megválasztása óta és különösen az idén, példátlanul fokozódott az amerikai agresszió Indokína népei ellen. Az eszkaláció legsúlyosabb tényei, — a dokumentum szerint — a B—52-esek szőnyegbombázásai, az új, kimondottan emberek pusztítására alkalmas fegyverek bevetése, a VDK folyói gátjainak bombázása és kikötőinek blokád alá vétele. A háborús bűnökért való felelősséget taglalva, a nemzetközi bizottság záródokumentuma leszögezi: „Az agresszióért és a népirtásért, valamint a korlátlan tömeges bombázásokért és bizonyos fegyverek törvénytelen használatáért a felelősség elsődlegesen, közvetlenül és teljes mértékben az amerikai kormány vezetőit és az amerikai katonai parancsnokságot terheli.' Végezetül a nemzetközi Indokína-bizottság az Egyesült Államok jogi és erkölcsi kötelességének nevezte a haladéktalan kivonulást Indokínából. Washingtonban tegnap hivatalosan bejelentették, hogy visszautazott Párizsba Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. A Fehér Házban közzétett jelentés hozzáfűzte, hogy Kissinger már kedden találkozott Xuan Thuyval. Hanoiban a vietnami sajtóiroda jelentése azt közölte, hogy megérkezett a VDK fővárosába Le Duc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a párizsi Vietnam-értekezleten résztvevő VDK-küldöttség különleges tanácsadója, aki több bizalmas tárgyalást folytatott Kissingerrel. Le Duc Tho útban megállt Moszkvában és Pekingben is. A 24 OLDALAS E2 GAZDAG TARTALMÄBÔL: A szocialista világrendszer, a fejlődés fő irányzatai — K. Katusev, az SZKP KB titkára cikke A párthatározatok szellemében — Beszélgetés Tibor Tahyval, a bratislavai Népművelési Intézet igazgatójával A szökevény — Sarkadi Imre elbeszélése A távirat — Karel Capek novellája Szakmunkások lesznek — Kardos Márta riportja Mesevilág és realitások — Ágnes Al-Kurayshi iraki riportja Család — társadalom Fiatalokról, fiataloknak Motorosok, stop! Humor