Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-13 / 242. szám, péntek

Belpolitikai kommentár H

a tizennyolc-húsz évvel ezelőtt valaki olyan elhatározással szállt fel a Sahyból (Ipolyságról) Lučenec (Losonc) felé induló régimódi autóbuszra, hogy Ipelské Predmostiera (Ipolyhíd végre) utazzon, annak sokáig emlékezetében maradt két dolog. Először is jó erősen meg kellett markolnia a kemény rúgókkal bélelt, poros ülés alsó részét, ha estére nem akart hideg borogatást rakni a fejére. Másodszor pedig nem volt tanácsos senkinek szóba elegyedni a szomszédjával. Különben már a tašmaki (Tesmak) letérő előtt könnyen elharaphatták volna a nyelvüket a beszélgetők. Némi túlzással ma is úgy emlegetik arrafelé a negyven-ötven év körüli emberek, hogy ősztői tavaszig akár egy-egy kisebb tónak is beillettek volna u régi, kanyargós országút mélyebb gödrei. Két évtized távlatából már bizonyára nehéz lenne megállapítani, mennyi ebből az igaz. A gyorsan fejlődő halárszéli városkából most aszfalttal borított, széles műút vezet végig az Ipoly mentén. A naponta számtalanszor forduló korszerű autóbuszok alig húsz perc alatt futják le a tizenkét kilométeres távolságot. A városhoz, a világhoz jóval közelebb került a falu. Talán csak annyi a különbség, hogy napközben többnyire üresek a szépen rendezett utcák. Ilyenkor, dologidőben ritkán lehet valakit otthon találni. Aki teheti, az a határban, vagy a mostanában különösen hangos szőlőhegyen, a tőkék között szorgoskodik. Az idősebbek közül néhányan a présházakban, a daráló mellett talán éppen a reményen aluli, gyenge termés miatt sajnálkoznak. Másutt pedig az idei év furcsa időjárását vitatják pihenés közben az emberek. — Az utca bal oldalán van a községháza, úgy kétszáz méterre innen — mutatja segítőkészen az irányt egy munkaruhás fiatal. — De nem hiszem, hogy most ott találja az elnököt. Az irodában már befejezték a munkát, oda bizony korábban kellett volna indulnia. Azt viszont megmutathatom, hol lakik az elnök, ha valami fontos ügyben keresi. M ál i k József elvtársat, a helyi nemzeti bizottság elnökét becsületes, öntudatos kommunistának ismerik a környéken. Kora reggeltől kezdve a falu ügyes-bajos dolgait, a lakosok észrevételeit, esetleges panaszait intézi, munkát szervez, gyűlésre utazik, gyakran tárgyal a szövetkezet vezetőivel. Délutánonként, ha elvétve marad némi szabad ideje, előszedi a kőműves szerszámot, késő estig dolgozik a ház körül is. Oj ismerősöm úgy mondja, nem volt még ilyen embere a falunak. Aztán sietve hozzáteszi, hogy egykönnyen nem is fogják elengedni senki hívására. — Községünk főleg mezőgazdasági jellegű — kezdte jellemezni a falut Málik József. — Van egy jól gazdálkodó földművesszövetkezetünk, amelynek tagjai második éve már négy falu határát művelik közösen. Lakosaink száma közel kilencszáz személy. Többnyire szövetkezeti tagok. Mintegy 150—160 munkás jár el dolgozni a faluból a környékbeli üzemekbe. Néhányan távolabbra is elutaznak a hét elején. A szövetkezet ennek már kárját nem látja. Ogy tudom teljesen megszűntek a munkaerőhiánnyal kapcsolatos gondok. Minden termelési szakaszon jól képzett szakemberek irányítják a munkát. Azt is örömmel mondhatom, hogy munkaszerető, dolgos nép a miénk, így aztán minden tekintetben jól élnek itt az emberek. Nem hiszem, hogy valaki elkívánkozna Innen. Inkább fordított a helyzet. Az utóbbi évek során többen is költöztek hozzánk. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen kevés helyen büszkélkedhetnek még olyan péMösan rendezett utcasorokkal, szép környezettel, mint Ipolyhídvégen. A tisztaságra, a falufejlesztésre különös gondot fordítanak a község vezetői. A közelmúltban mintegy 60 új ház épült a faluban. A régebbiek legtöbbjét is átalakították, kicsinosították, megtoldották egykét helyiséggel. A felszabadulás előtt akár fdl kezén is öszszeszámolhatta volna a kíváncsiskodó, hány család építhetett nagyablakos házat. Ma már a legkorszerűbb háztartási gépek sem hiányoznak. Rádió, televízió, újság, könyv, motorkerékpár régen megszokott tartozékai az egyszerű hétköznapoknak. Hirtelenében össze sem fudja számolni az elnök, miből mennyi van a faluban. Pillanatnyilag huszonkilenc az autótulajdonosok száma. Körülbelül ennyi az új igénylő is. Jól fizet a szövetkezet, szépen keresnek az iparban dolgozók is. Van miből költeni, emelni az életszínvonalat. A község múltjának ismerete nélkül nehéz megérteni a? emberek óriási szorgalmát. • A felszabadulás előtt, akárcsak mindenfelé az alakult ifjúsági szervezet tagjainak rendelkezésére bocsátottunk. Igaz, most jobbára brigádmunkával télik el a szabad idejük, mert rendbe kell hozni az épületet és a környéket. Reméljük, azonban, hogy a későbbiek folyamán szombat-vasárnaponként egyszer sem lesz majd üres a klub. — Milyen problémái vannak még a falunak? — Évről évre nagy gondot okoz a gyakori áradásokkal fenyegető Ipoly. A veszélyeztetett házokból már régebben kiköltöztek az emberek. Az újjáépült alacsony fekvésű részekre szerencsére nem jön fel a víz, a INDOKOLT ELLENŐRZÉS Épül\ szépül... Ipoly mentén, a környékbeli uradalmi földeken dolgozott a legtöbb munkabíró ember. Aki pedig nem győzte erővel az intézők által diktált iramot, vagy később állt a táblaszélre, a következő napon hasztalanul könyörgött a gazdának. Kévés volt a munkaalkalom, minden földbirtokos kedvére válogathatott az emberek között. — Abban a régi cudar világban bizony keserves volt a szegény emberek sorsa — bizonygatta visszaemlékezve Bálint néni is, a környék legidősebb aszszonya. Ottjártamkor éppen a százegyedik születésnapját készültek megünnepelni a faluban. — Én is fiatalon kezdtem dolgozni az uradalomban. Tavasszal kapálni jártunk, nyáron szedtük a markot, szénát gyűjtöttünk. Ősszel répát ástunk, aztán törni kellett a kukoricát is. Ha végeztünk ezzel, ismét csépelni mentünk a szérűbe. Akkor mindenkinek nagyon kellett az a kevés gabona. Mi öten voltunk testvérek. Nem is tudom, hogyan tudtunk annyit dolgozni. Nyáron egyszer sem kelt fel úgy a nap, hogy ne zúgott volna már a cséplőgép. Mindig nagyon korán kellett felkelni, mert az urasághoz gyalog jártunk a szomszéd faluba. A sok munkába öregedtek bele régen a magamfajta emberek. El sem lehet mondani, mennyit változott azóta a világ. Nincsenek már szegény emberek, sehol sem kell már annyit dolgozni, mint a mi időnkben. Egy-kettőre learatnak most azokkal a fene nagy gépekkel. Kevés már a kétkezi munka a határban. Jó soruk van a mai fiataloknak. Másként élnek ma már a faluban. Nyugodtabban dolgoznak, mindenük megvan. Nekem is jó dolgom van itt az unokáimnál, csak azt sajnálom, hogy megöregedtem. De mit tehetek, ha egyszer ilyen az élet rendje. — Dehogyis öregedett meg a nagymama — szól közbe Bálint fózsefné, az unoka felesége. — A múlt vasárnap még táncolt is az unokája keresztelőjén, olyan jő kedve volt. Csak már kicsit nehezen emlékszik vissza a mostanában történtekre. Egyébként jól érzi még magát. Ha napközben elmegyünk otthonról, még mindig keres magának valamilyen munkát az udvarban, a baromfiak körül. Pedig igazán nem kellene semmit sem dolgoznia. Megcsinálunk mi mindent. Az is igaz, hogy nehéz tétlenkedni az olyannak, aki megszokta a munkát. A fnlu fiataljai is hasonlóan vélekednek erről. Az egykori és a mai vélemények között talán csak annyi a különbség, hogy az esti olvasásra, művelődésre, szórakozásra fordított órákat nem tartják már haszontalanul elfecserélt időnek a faluban. — Megfelelő helyiség hiányában sajnos nem tudjuk még kellően összetartani a fiatalokat — mondja később Málik József elvtárs. Evekkel ezelőtt ugyan egy régi csendőrlaktanyát erre a célra alakítottunk át. A mostani kultúrház már nem felel meg az igényeknek. A színházterem még valamennyire használható, de a többi helyiség állapota nem kielégítő. A községi könyvtárat sem tudtuk elhelyezni bennük. Oj kultúrház építésére jelenleg sajnos nincs keretünk. Tervbe vettük azonban a régi átépítését, korszerűsítését. Számításaink szerint hamarosan sor kerül majd erre. Mintegy szükségmegoldásként a volt szövetkezeti irodát használják a fiatalok, amelyet néhány napja az újjárétet azonban alig lehet használni, pedig nagy szükség lenne a szénára is. Magántulajdonban levő tehén'ugyan csak kettő van a faluban, mégis érthető a helybeliek amiatti elégedetlenkedése, hogy lassan haladnak a folyó szabályozásával. Ogy hírlik, az ötéves tervidőszak végéig csak a szomszéd falu határában végeznek a munkával. A legutóbbi nyilvános gyűlésen sok szó esett ezenkívül az egészségügyi helyzetről is. Orvos nincs a faluban. A szomszéd községbe járnak a betegek. Ez lenne a kisebbik baj. A kórház negyvenöt kilo

: méterre van tőlünk. A jóval közelebb eső polysági kórház már másik járásba, kerületbe tartozik. Onnan csak a sürgősebb esetekben kérhetünk segítséget. A falu üzlethálózata, áruval való ellátottsága kielégítő, az üzlethelyiségeket azonban csaknem kivétel nélkül tatarozni kellene. A helybeliek véleménye szerint mindenképpen előnyösebb lenne egy korszerű bevásárlási központ létesítése. Később azt is megtudom, hogy a helyi nemzeti bizottság illetékesei már tárgyaltak erről a földművesszövetkezet vezetőivel. Előreláthatólag rövid időn belül sor kerülhet az alapozási munkák megkezdésére is. — Tavaly nyáron új neonlámpákat szereltettünk az utcai oszlopokra. Száztízezer koronát fordítotunk erre. Ezenkívül az utak nagy részét portalanítottuk. Mindössze nyolcszáz méternyi szakaszról hiányzik az aszfalt — mondja az elnök, aztán sorolni kezdi, mennyi mindent szeretnének valóra váltani a következő évek folyamán. Mindent egybevetve: sok minden megváltozik még ebben a faluban a következő években LALO KÁROLY Betegbiztosítási rendszerünk, a szocializmus humánus jellegével összhangban, államunk távolról sem korlátlan anyagi lehetőségei mellett is a legelőnyösebbek közé tartozik. A legtöbb bérkategóriában — a betegeskedés első három napjától eltekintve — a táppénz alig valamivel kisebb az alapfizetésnél. Ezen a címen csak Szlovákiában tavaly több mint százmillió korona került kifizetésre, ami valóban számottevő összeg. Mór inaga az a tény is arr » ntal, hogy sok nálunk a beteg és — valljuk be őszintén — a ,,beteg ', magyarul táppénzcsalő. Komoly probléma ez, hiszen eltekintve a már említett öszszeg nagyságától, a beteg kiesése a termelési folyamatból, valamint más munkából, tevékenységből is további, még hatványozottabb kárral, veszteséggel jár, amelynek terhét a társadalom, és így minden egyes tagja viseli. Persze szó se róla, ha valaki valóban beteg, akkor nincs disputa. Joggal megilleti a táppénz, mert végeredményben ezt nem kapja könyöradományként, hanem munkájával járult hozzá előteremtéséhez. Csakhogy a statisztikai adatok és a különféle ellenőrzések arról tanúskodnak, hogy nem kevesen élnek vissza ezzel a szociális vívmánnyal. Közvetve erre utal például az a tény, hogy országunk lakosságának egészségi állapota aligha lehet kétszerte rosszabb, mint más iparilag fejlett államok lakosságáé, márpedig 1000 lakosra majdnem még egyszer annyi beteget mutatunk ki. E téren a helyzet főleg 1970-ben vált szinte aggasztóvá, amikor a betegek arányszáma elérte az összes biztosított teljes öt százalékát. Ez Szlovákia fővárosa viszonylatában nem jelentett sem többet, sem kevesebbet annál, hogy naponta hozzávetőleg 15 000 ember nyomta a betegágyat. El aem hanyagolható részük azonban dehogyis nyomta a betegágyat —, a háztájiban vagy kertecskéjében szorgoskodott, magánmunkát végzett, barkácsolt, házat épített, szüretelt, sőt üdült vagy kirándult, és ki tudja még hogyan „ütötte agyon" vagy „hasznosította" azt az időt. amelyre orvosilag munkaképtelenné nyilvánították. Az ilyen emberek is két kategóriába sorolhatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik valóban betegek és mégis — saját magnk rovására, gyakran rendkívül kockázatosan — túlterhelik szervezetüket. A másikba azok, akik makkegészségesek, csak különféle, azonnal fel nem tárható, objektíve meg nem állapítható panaszokkal élve, félrevezetik az orvost — szimulálnak. Mivel magyarázható az ilyen esetek számának felszökése? Főleg két körülménnyel — a fellazult állampolgári fegyelemmel és az elmúlt években az ellenőrzésnek szinte teljes hiányával. Az illetékes egészségügyi és más, politikai, valamint gazdasági szervek is felismerték ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát és erélyes intézkedéseket foganatosítottak. Elsősorban szigorúbbá vált az orvosi véleményezés, a munkaképtelenség megítélése. Ejssn túlmenően, mintegy másfél évi kísérletezés után, ez év el« jóiul az egészségügy e feladattal megbízói! dolgozói felügyeletet gyakorolnak a gyógykezelési folyamat követelményeinek betartása fölött. Egyszóval otthonaikban ellenőrzik e betegeket és ezen felül, szükség esetén, főleg az egyedülálló idősebb embereknek különféle segítséget is nyújtanak. Megállapításaik alapján a táppénzcsalókat szankciókkal sújtják, feloldják munkaképtelenségüket, a táppénz megtérítésére kötelezik őket. Az első eredmények biztatóak, a nagyobb következetesség és az ellenőrzés — bár ember és eszköz hiányában eléggé hézagos — meghozta gyümölcsét, a betegek számának csökkenésében. Gyökeres fordulatot azonban csak attól várhatunk, ha az embereket érdekeltebbekké tesszük munkájukban, elmélyítjük a munka iránti felelősségérzetüket. Ez nemcsak a gazdaságirányítás ügye, hanem egyben a társadalmi szervezeteknek, főként a szakszervezeteknek és nem kevésbé Csehszlovákia Kommnnista Pártja szervezeteinek elhanyagolhatatlan fontosságú politikai feladata. GÁLY IVÁN Legfrissebb irodalmi termésünkről A Szlovákiai írószövetség Magyar Szekciójának vezetői október élső hetén hívták össze a tagságot, hogy meghallgassa Zalabai Zsigmondnak, az Irodalmi Szemle szerkesztőjének előadását a legutóbbi időszak verseskötetekben megjelent lírájáról, majd Tóth László fiatal költő előadását az ugyancsak a Madách Könyvkiadó által megjelentetett irodalmi tanulmányokról. Zalabai Zsigmond saját bevallása szerint csak vázlatos beszámolót készített, a vita kiegészítő funkciójára számítva. Tíz költő tíz kötetét, így az idősebbek közül Dénes György Mélység fölött, Ozsvald Árpád Szekerek balladája, Veres János Homokvirág, Zsélyi Nagy Lajos Üzenet a barlangból, Tőzsér Árpád Érintések, a fiatalabbak közül Kulcsár Ferenc Napkitörések, Mikola Anikó Tűz és füst között, Tóth László A hangok utánzata, Kmeczkó Mihály Mozdulatok és Keszeli Ferenc Ostromlétra című megjelent műveit értékelte. Zalabai különösen elismerően beszélt Kulcsár Ferenc lírájáról, azt állítva, hogy az egyesíti magában leginkább a magas esztétikai és verstechnikai színvonalat a társadalmi mondanivalóval. Tőzsér Árpádot úgy jellemezte, mint a legtudatosabb költőt, aki esztétikailag a maximumra törekszik. Ozsvaldról megállapította, hogy a falu valóságán belül otthonosan mozog és azt javasolta neki, igyekezzen ezt a valóságot mai eszközökkel ábrázolni. Elismerő szavakkal értékelte Zalabai Mikola Anikó első kötetét is, amelyről a Kortárs 9. számában is igen pozitív bírálat jelent meg. Az előadás után heves vita alakult ki főleg Ozsvald Árpád és Dénes György kötete körül, illetve azok ürügyén. Ozsvalddal kapcsolatban a témaválasztás és annak művészi megközelítése, Dénessel kapcsolatban viszont a nemzedéki kérdés került előtérbe. A vitában felszólalt Batta Imre, a budapesti Széchényi Könyvtár tudományos dolgozója is, aki védte a költőnek azt a jogát, hogy mint például Ozsvald a faluról, az emlékeiben megőrzött szavakkal írjon. Beszélt a nemzedékek közti polarizálódásról, amely szerinte jelenvaló a romániai, a jugoszláviai magyar, sőt a magyaroYszági irodalomban is, habár talán kevésbé nyíltan, mint itt, Szlovákiában. Bábi Tibor az írói elkötelezettséget, a pozitív irányba törekvő életérzést, világnézeti hovatartozás felismerhető jegyeinek fontosságát hangsúlyozta, illetőleg azok hiányát bírálta. Keszeli Ferenc az idősebb írónemzedék, illetőleg a kritikusok toleranciájára apellált. A vitában különösen érintett költők közül Ozsvald Árpád tiltakozott az ellen, hogy beleszóljanak témaválasztásába és falusi, illetve népköltővé skatulyázzák. Tőzsér Árpád Ozsvaldra célozva kijelentette, hogy a mai talu már nem igazi falu, hanem sajátos életterület, amelyet felfedezni és emberi tudattartalmáról írni rendkívül érdekes lenne. Szerinte ezzel Ozsvald meg tudna birkózni. Ami Ozsvaldnak a régi faluról írt verseit illeti, mondta, azok szerinte mitológiává válnak, már amennyiben elérik a megfelelő színvonalat. Az olyan versek, mint új kötetének címadó költeménye is, erre a feltevésre jogosít. Tőzsér saját magával kapcsolatban kijelentette, hogy költészetében az általános emberi problémákat a maguk komplexitásában igyekszik ábrázolni — ami úgy hangzott, mint egy rövid és velős ars poetica. Az izgalmas, a problémákat sokoldalúan megvilágító vita, a vélemények, meglátások szembesítésével a szlovákiai magyar irodalom egészséges pezsgésnek induló légköréről tanúskodott. • • • A program második pontjaként Tóth László olvasta fel ér tékelő dolgozatát Egri Viktor Tiszta források, valamint Rákoi Péter Tények és kérdőjelek című irodalmi tanulmányairól, azonkívül Barsi Imre Emberek> akikkel találkoztam című irodalmi interjú-gyűjteményéről. Az egészséges meglátásokban nem szegény, de kissé ruonotön felolvasást az előző parázs vitában kifáradt irodalmi közösség már lanyha érdeklődéssel fogadta. Általában pozitívan értékelték viszont, hogy eddigi gyér számú kritikusaink mellé végre felzárkóznak az annyira hiányolt fiatalok. —lyo— 1972. X. 14.