Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-10 / 239. szám, kedd

• •S • •(^••••'•••••SD - Ű J FILMEK• •EDDDDDDDDDDDDBD HANGYABOLY (mogyor) A századforduló éveit írjuk: boltíves zárdafolyosók, félelmetes csend, tömjénfüst, barokk szentek, orgonazúgás, viaszgyertyák — jellegzetes zárdai atmoszféra. Látszólagos nyugalom, valóban azonban hangyaboly, melyben a szerzetesrend sajátos belső ellentmondásai csapnak össze. Ez az elzárt, ma már inkább csak egzotikumként ható világ tárul elénk a HanFábri Zoltán mesterien, a művészet meggyőző erejével keltette életre Kaffka Margit regényét. — Alapvető meggyőződésem — mondotta a rendező a Hangyaboly megfilmesítése alkalmából —: az ember szabadságra született, s elkeserítő, hogy saját szabadságlehetőségeit gyakran önmaga kontrázza meg". — Ebben a fojtott, nyomasztó légkörben láttatja a néJarka Schallerová és Andai Györgyi a Hangyaboly egyik jelenetében. gyaboly című filmben, mely Kaffka Margit regénye alapján készült. (A század elején élt és egykor zárdában nevelkedett magyar írónőnek a régi világ béklyóival kellett viaskodnia, hogy cselekvő életet élhessen. E küzdelmet részben a Hangyaboly-ban ábrázolta — művészi eszközökkel.) Kaffka Margit ebben a könyvében azt írja le, mivé lesz az ember, ha személyiségének kibontakozásában meggátolják, ha az élő világtól elzárják, ha természetellenes körülmények között kell vágyainak utat keresni. A tiszta érzelmeket szembeállítja a szeretet mezébe bújt zsarnoksággal, az igazságérzetet a hazugsággal, a fondorlattal. A látszat, a képmutatás, a felszínesség mögött meglátja a valóságot. Ezt az utódlás kérdése kapcsán az új főnökaszszony megválasztása körüli intrikák, gyűlölködés, ádáz harc során fedi fel. A lázas szervezkedés szálai behálózzák a zárdát; két tábor küzd egymással: az idősek konok, megrögzött szigora, a fiatalok újító, emberibb szemlélete, felfogása. PITI, PITI, PA zökkel az emberi együttélés problémáit, a tiszta szándékból, zsarnokságból, elszántságból, gyűlöletből, elfogultságból, vagy szeretetből fakadó és táplálkozó magatartásokat és cselekedeteket. A film legfőbb erőssége a zárda merev dogmatizmusának bemutatása mellett az emberi jellemek és magatartások megjelenítése. A színészek kiválóan segítik a rendezőt elképzelései megvalósításában. A teljesítmények, alakítások szinte töretlen harmóniát alkotnak: Törőcsik Mari, Makai Margit, Vass Eva, Andai Györgyi, Fónay Márta, Apor Noémi, a cseh Jarka Schallerová —, hogy csak néhány nevet említsünk. Együttes játékuk révén remekül kidomborodik a film alapgondolata: az apácák a hatalomért mindenre képesek, a célért megszállottként, eszközökben nem igen válogatva küzdenek. Külön említést érdelmei Illés György operatőr, aki felejthetetlen képek sorát „vonultatja" a nézők elé. (francia) Louis de Funés neve már önmagában véve is jó reklám a mozikedvelők számára. A rendkívül népszerű francia komikus ezúttal a szokottnál azonban kevesebbet csetlik-botlik, mert a film elsősorban zenés vígjáték, tehát Funés kevesebb teret és lehetőséget kap a bohóckodásra. A Funés-rajongók talán kissé megrövidítve érzik majd magukat, ezért azonban kárpótolja őket a jó színvonalú szórakoztató film. Serge Korber komédiájában a neves komikus egyik partnere Oliver nevű fia. —ya— Fi nmmoza ik • KÁLLAI I. forgatókönyvéből 'készült Bácskai—Lauró István új vígjátéka Nápolyt látni és... címmel, a Budapest Filmvállalat produkciójában. Főszereplők: Váradi Hédi, Halász Judit, Bujtor István, Ernyei Béla. Páger Antal és Kovács György. Operatőr: Lőrincz József. • PÁRIZS egyik kiállítótermében kiállítás nyílt Brigitte Bárdot száz fotóportréjából. Az ünnepélyes megnyitón természetesen jelen volt a fényképek ihletője és „tárgya", Brigitte Bárdot is. • SYDNE ROMÉ és Marcello Mastroianni játssza a What cí«aő Polanski-film főszerepét. • JESSIE WALTER amerikai filmművésznő, a Grand Prix és A clique című filmek főszereplője is ellenáll a hollywoodi sablon szépséggyártóknak, nem engedi egyéniségét és külsejét megváltoztatni: „Nem akarok egy lenni a tucatból" — mondta. A fiatal filmszínésznő nemrégiben nyerte el a ClarenceDerwent-díjat. • GIULIETTA MASSINA, Federico Fellini felesége ritkán talál kedvére való szerepet. Most egy érdekes asszonysors fogta meg képzeletét, Cesare Tallone festő feleségének, Eleonórának, különös története, aki fellázadt a századvégi szokások, fcjjEyományok ellen és követte a kwálasztott férfit jóban-rosszban. A folytatásos tévéfilmnek még nincs c'ine. TUDDIIIIMV^^^* <§? i MIRE JÓ A FÉLELEM? Bár a napilapok minden évben sok szerencsét lenségről számolnak be, a sziklafalak vagy a ve szélyes gleccserek megmászására alpinisták ezrei keresik fel évente a nagy hegyeket. A szerencsétlenségek némelyike egyrészt kétségtelenül vigyázatlanságból következett be, de akadnak olyanok is, melyek áldozatai között érdemes alpinisták szerepelnek. A hegymászás tehát sport, amelynek veszélyeit nean szabad lebecsülni. De nem éppen a veszélynek köszönheti-e nagy részben a hegymászás a vonzóerejét? E sportban kétségtelenül megvan az erőfeszítés öröme, a győzelemittasság, a páratlan kilátások nyújtotta gyönyör, de mindezeken a legyőzött veszély érzése uralkodik. A veszély számos sportban vagy kikapcsolódást célzó tevékenységben játszik szerepet. Az alpinizmus nyújtja kétségtelenül leginkább a saját belső reakcióinkon aratott győzelem tiszta örömét, amely lehetővé teszi, hogy a mélységgel és a kegyetlen természet veszélyeivel szemtől szemben, jobban tudjunk uralkodni természetes reflexeinken. És itt merül fel e sport egyik alapvető problémája: mi a szédülés? El kell ismerni, hogy igen különböző jelenségek rejlenek a szédülés szó mögött. Az orvos többféle szédülést ismer. Ezek különböző szervi zavarokkal kapcsolatosak; némelyikük a belső fülben lép fel: az egyénnek az a benyomása, hogy forog a feje, nehezen tudja egyensúlyát megtartani és járása bizonytalan. De nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag ezen különböző zavaroknak semmi közük sincs a hegymászók szédüléséhez: az egyensúlyérzék ilyen zavarában szenvedő betegek úgysem kockáztatnak veszélyes hegymászásokat! Ez a szédülés — egy ismert hegymászó meghatározása szerint „az a szemérmes kifejezés, mellyel a félelmet leplezik". Egyébként számos kísérlettel bizonyították be a szédülés tisztán pszichológiai forrásait: fektessünk végig a szoba padlóján egy 30 cm széles gerendát, és kérjünk fel bárkit arra, hogy menjen végig a gerendán; ezt mindenki meg tudja tenni. De fektessük ál ugyanezt a gerendát két ház között, 15 m magasságban. Meglehetősen kevés ember lesz hajlandó arra, hogy a kísérletet megismételje... A mélységtől való félelem vajon beteges jelenség-e, vagy éppen ellenkezőleg, egészen természetes reflex? Vajon normális dolog-e a félelem, ha veszéllyel állunk szemben? Ha a félelem jelenségének alapját keressük, nyomban rájövünk arra, hogy itt az önfenmartási ösztön vészcsengője működik. Ha a bárány nem félne a farkastól, az mindig felfalná! ... A meghatározott veszélyektől való félelem olyan reflex, amely az öröklődő alap részét alkotja: a bárány még akkor is fél a farkastól, ha sohasem látta, hogy ez az állat felfalt volna egy hozzá hasonló állatot. Hasonlóképpen a tyúk még akkor is fél a magasban szálló ragadozó madártól, ha sohasem látta közelről annak csőrét és karmait. Ugyanez a helyzet a mélységtől való félelemmel, amely a legtöbb állatnál ösztönös. A félelem elsősorban azt jelenti, hogy az egész test tudatára ébred a veszélynek; ez a feltétele annak, hogy energiánk a veszély tudatosulása előtt is mozgósítód ik. Az agykéreg működését olyan kapcsolatok determinálják, melyek az idegrendszer más tájékaival kötik össze az agykérget: a veszély heves észlelése elég intenzív hatású ahhoz, hogy az összes védekező-reflexeket azonnal mozgósítsa. Az egész állatvilágot be kell járnunk ahhoz, tiszta állapotban felfedezzük azon különböző védekezési ösztönök mechanizmusát, melyek testünkben szunnyadnak, s melyeknek csak némi nehézség árán sikerül tudatára ébrednünk. Az első, legnyilvánvalóbb és kétségtelenül legismertebb közülük ... a menekülés. Ez a védekezésre rosszul felvértezett állatok közös ösztöne, különösen a növényevőké és a legtöbb madáré. A menekülési reflex tökéletes ellentétével, a „gátlási" reflexszel is találkozunk: az állat valósággal eszméletét veszti a félelemtől, amely „levágja lábait", a legcsekélyebb mozdulatra is képtelenné válik. Végeredményben ez a reflex igen gyakran ugyanannyira hasznos, mint a menekülés; a magas fűben meglapuló, teljesen mozdulatlan nyúl sokkal jobban biztosítja menekülését, mintha teljes sebességgel menekülne. Végül van egy harmadik reflex is: a támadás. Sok ragadozóban és bizonyos bikákban ez a reflex hat. Olykor a házőrző kutyán is igen jól megfigyelhető. E három legfontosabb védekezési reflex egyidejűleg van meg az emberben, aki sokkal kevésbé specializálódott, mint az állatok. Ezek az ösztönök gyakran viaskodnak egymással. A továbbiakban megvizsgáljuk e küzdelem fontosságát pszichiátriai síkon, amikor rátérünk a félelem kizárólag emberi fejezetére: a szorongásra. Egyes emberekben, azokban, akik „nem szédülnek", határozottan az első reflex működik erőteljesen: a veszély tudatosulása fokozottan működteti a helyzetváltoztatási szerveket; izmai hatékonyabban működnek, ugyanúgy, mint annak az állatnak, amely csak a menekülésben éri el teljes gyorsaságát. Ezzel ellentétben azoknál, akik különösen szédülnek, nyilván az „eszméletvesztési" reflex lép működésbe; ezek az emberek természetesen képtelenné válnak az olyan egyszerű mozdulatok elvégzésére is, hogy egy 30 cm széles gerendán áthaladjanak a mélység felett. Nyilvánvaló, hogy a két szélsőség között mindenféle közbülső eset lehetséges. A legtöbb emberben e két tendencia küzd egymással, és éppen az akaraterőre hárul az a szerep, hogy az első tendenciát juttassa győzelemre. Megjegyezzük egyébként, hogy bizonyos körülmények között az akaraterőnek az eszméletvesztési reflexet kell győzelemre vinnie. A háborúban a harcosnak olykor azért kell akaraterejét megfeszítenie, hogy mozdulatlanul meglapulva maradjon, és leküzdje a menekülési vágyát. Nyilvánvaló, hogy ehhez csak igen gyenge erőfeszítés kell azok esetében, akiknek intenzív az eszméletvesztési reflexük, viszont nagy-nagy akaraterő kell azoknál az embereknél, akiknél a félelem a mozgási képességek szertelen megnövelésére irányul. A holnapi szükségletek tudatosulásával mély szakadék támad az állat és az ember között. Az ember ugyanis közvetlen szükségleteinek kielégítése után látja, hogy félelmének köre kiszélesedett, mivel nem tud eleve megbizonyosodni arról, hogy jövőbeli szükségleteit ki tudja-e elégíteni. Megjelent tehát a holnaptól való félelem; ennek a távoli eseménytől való félelemnek külön neve van: aggodalom. Az aggodalom tehát az ember sajátja. Egy híres szólamot transzponálva elmondhatjuk, hogy a félelem és az aggodalom „nagyon jó szolgák, de nagyon rossz gazdák". Megérthettük, hogy félelem nélkül nem lenne lehetséges az állati élet, és aggodalom nélkül nem lenne emberi haladás, míg a nem vállalt félelem és aggodalom a legsúlyosabb pszichiátriai zavarokhoz vezet. A félelem nevelése, akaraterőnknek szabadon elfogadott szembeszegezése ezzel a félelemmel tehát döntő fontosságú kísérletek. Tehát a veszélyes sportok, mint pl. az alpinizmus — távolról sem kockáztatva a sors felesleges kihívását —, úgy látszik, hogy lényeges fontosságú, mivel egy bizonyos tartamú felkapaszkodás egyidejűleg váltja ki a váratlan nehézséggel szemben jelentkező pillanatnyi félelmet és az ama jelentős nehézségek miatti aggodalmat, melyekről tudjuk, hogy a csúcs csak ezek leküzdése árán érhető el. Tekintettel a félelem szerepének fontosságára az életben általában, az emberi életben pedig különösen, nem helyes az, ha saját és gyermekeink életéből ezt az érzést ki akarjuk iktatni. Rosszul mérjük fel a veszélyt, ha a gyermeket nem állítjuk elég korán szembe a félelemmel. Ha meg akarjuk óvni minden ijedelemtől, elsősorban azt kockáztatjuk, hogy a gyermeket védtelenné tesszük a legkülönbözőbb szerencsétlen véletlenekkel szemben. A gyermek esetében, miként az állatéban is, a félelem alkotja a leghatékonyabb korlátot ahhoz, hogy megakadályozzuk a legveszélyesebb cselekedetek elkövetését. Az a gyer mek, aki semmitől sem fél, a forgalomra sem figyelve közlekedne az úttesten, kihajolna a balkonon, anélkül, hogy félne, hogy a mélybe zuhan vagy éppen a legvadabb kutya szőrét cibálná. De talán nem is ez a lényeges. A modern lélektan alapvető felfedezéseinek egyike, hogy a felnőtt ember pszichikai állapotának és viselkedésének kialakulásában a kisgyermekkor emócióinak nagy a szerepe. Márpedig a félelem nagyon is gyermekkori emóció: ebben az életkorban még minden tartózkodás nélkül, spontán nyilvánul meg a félelem. Sőt, ezen át a gyermek úgy nevelődhet a félelemre, hogy közben nem támadnak komplexusai, nem lesz rajta úrrá beteges szorongás. A JÖVŐ SZÁMÍTÓGÉPE A jövő számítógépeinek sajátosságait ilyeneknek gondolják: az ember és a gép közötti kölcsönhatás céljából nem kell összeállítani programokat, ezeket a gép rendszerébe fogják elhelyezni. Emberi nyelven lehet majd beszélni, nem szükséges az algoritmusokhoz fordulni. A gépek majd egységes hálózatot alkotnak, pl. az együttműködő vállalatokon vagy iparágakon belül. Végül elektronikus számítógépek alkotják majd a hírközlő-berendezések alapját is. A bemenő és a kijövő adatok végpontját (a „terminált") minden családhoz elvezetik, mint ahogy napjainkban elvezették a rádiót, telefont és televíziót. Az emberek bármikor eligazítást nyerhetnek, kérdéseket tehetnek fel, azokra válaszokat kapnak majd emberi nyelven vagy ábra formájában. Napjainkban televízión keresztül tartanak fizika-, matematika- és irodalomórákat. Ha a tviskola „tanulója" valamit nem jól hallott, nem értett meg, nem tudja tisztázni, vagy újból megkérdezni. Mikor majd teret hódítottak a „termi nalok" — így nevezik a bemenet-kimenet jövendőbeli berendezését —, lehetővé válik, hogy kérdéseket tegyünk fel és kiegészítő információhoz jussunk. A jövőbeli számítógépeknek ezekről a lehetőségeiről viszonylag egyszerű beszélni. Magától értetődik azonban, hogy megvalósítani nem ilyen könnyű. A tudósok azt állítják, hogy a tudományos-műszaki információk mennyisége minden öt évben megkétszereződik. Hogyan tud segíteni a kibernetika, hogy az ember meg tudjon birkózni ezzel az információ-áradattal? Ez a kérdés naponta felvetődik, hiszen a tudomány és .technika fejlődése valóban az információk egyre növekvő áradatát zúdítja ránk, melyben időnként nehéz tájékozódni. A kibernetika azonban már ma ls rendkívül hatásos segítséget nyújt. Minden jel arra vall, hogy a jövő számítógépei még hatékonyabb segítőtársaivá válnak az embernek. (diJ