Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-29 / 230. szám, péntek

A fiatalság és az erő tükörképe (Folytatás az l. oldalról] tós szövetségünket és barátsá­gunkat hangsúlyozva, a Latin- Amerikában gyorsan terjedő és egyre nagyobb méreteket öltő forradalmi, imperialistaellenes mozgalomra hívta fel a figyel­met. A magyar ifjúság harci üd­vözletét Horváth István tolmá­csolta. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Vili. kong­resszusán elfogadott jelszó: „Jobb munkával, több tudással a szocialista Magyarországért“ gyorsan terjedő népszerűségé­ről beszélt. Büszkék vagyunk fiataljainkra — mondotta —, akik a mindennapi becsületes munka után is az országos fel­adatok megoldására töreksze­nek. Tavaly több mint fél millió fiatal kapcsolódott be a szocia­lista versenyekbe és körülbelül 30 000 fiú és lány kapott jó munkájáért kitüntetést. A ma­gyar ifjúsági szövetség a test­véri és a haladó szellemű de­mokratikus ifjúsági szövetsé­gekkel, elsősorban a lenini Komszomollal tart fenn szoros kapcsolatot. Együttműködésük egyre újabb és újabb formákban jut kifejezésre. • A Mongol Ifjúsági Szövetség harci üdvözletét Purevzsav Csoj- zsilin, a szövetség első titkára tolmácsolta. A szünetben a Kongresszusi Palota előtt megjelent staféta a közép szlovákiai kerület ifjúsá­gának rendkívüli munkaeredmé- nyeiről számolt be. 53 millió koronára becsült kötelezettség­vállalásaikat maradéktalanul teljesítették. A vietnami ifjúság­nak szánt ajándékaikat: 13 Moped motorkerékpárt, 5 tele­víziós készüléket, sportcikkeket 50 gyermek részére és 10 000 Versatil ceruzát indítanak el rövidesen tengeren túli útjára. Günther lann, a Szabad Né­met Ifjúsági Szövetség első tit­kára üdvözlő beszédében meg­ígérte, hogy gondosan előkészí­Üléseznek a Szövetségi Gyűlés bizottságai Napirenden a honvédelmi nevelés (ČSTK) — A Szövetségi Gyű­lés Népi Kamarájának és a Nemzetek Kamarájának terv. ügyi és költségvetési bizottsá­gai együttes ülésen tárgyalták meg a vámtörvény-javaslatot ás a külfölddel való gazdasági­együttműködési szerződések megkötésére vonatkozó törvény- javaslatot. Tárgyaltak a készletek hely­zetéről a népgazdaságban, to­vábbá a nem hatékony és nem perspektivikus termelés korlá­tozásáról is. Az együttes ülés utolsó napi­rendi pontja a készletek prob­lematikája volt. A bizottságok tagjai megállapították, annak ellenére, hogy a készletek nö­vekedése lassúbb a nemzeti jö­vedelem növekedésénél, a kész­letek elnyelik a nemzeti jöve­delem tekintélyes részét. Vítézslav Vinklárek. az álla­mi tervbizottság alelnöke beszá­molójában ismertette, hogy az 1971-es év folyamán hazánkban 71 ipari üzemrészleget számol­tak fel, amelyek összesen 778 dolgozót alkalmaztak. Az üzem­részlegek felszámolását a gyár­tási berendezés elavultsága, a termelés új üzemrészlegekbe történő összpontosítása, a mun. kaerőhiáuy, az építkezési anyag gyártása terén pedig a nyers­anyaglelőhelyek kimerítése okozta. Az elmúlt esztendőben ezzel szemben üzembe helyezték 40 üzemrészleget, amelyekben 6793 személy talált alkalmazást. — A Szövetségi Gyűlés két kamarájának alkotmányjogi bi­zottságai Vladimír Mariknak, a Nemzetek Kamarája alkotmány- jogi bizottsága elnökének ve­zetésével megtárgyalták a hon­védelmi nevelésről szóló tör­vényjavaslatot. Az alapvető ösz- szefüggéseket, amelyek szüksé­gessé teszik a törvényes elren­dezést, Vasil Való altábornagy, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese ismertette. A tör­vényjavaslat megszabja a la­kosság honvédelmi nevelésének, mint a honvédelem elválaszt­hatatlan részének céljait és tar­talmát. A Szövetségi Gyűlés alkot­mányjogi bizottságainak képvi­selői az együttes ülésen foglal­koztak a külfölddel való gaz­dasági együttműködési szerző­dések megkötésére vonatkozó törvényjavaslattal is, amelyet a vámtörvényjavaslattal együtt a két kamara a legközelebbi ülé­sén tárgyal meg. Új cseh irodalmi folyóirat Prágában, az írószövetség székházában Josef Rybák író és Jifí Taufer irodalomkritikus be­mutatta a sajtó képviselőinek a Cseh írószövetség új irodalmi folyóiratát, a Literárni mésínní- ket. Az első számban Jifí Tau­fer felvázolja a folyóirat szer­kesztési koncepcióját. A „ Lite­rárni mésíčník szerkesztői köre nyíltan magáénak vallja Cseh­szlovákia Kommunista Pártja politikáját, s tevékenységében a marxizmus—leninizmus eszméi­ből indul ki. A szerkesztőség fontos és állandó feladatnak tartja az irodalomkritika, az iro. dalomtörténet, a nyelvtudomány és az általános esztétika műve­lését. A fő feladatok közé tar­tozik visszavinni a cseh szo­cialista kulturális tudatba a modern cseh szocialista kultú­ra nagyjainak — S. K. Neu* mann, Z. Nejedlý, J. Fučík — ma is időszerű életművét. Iro­dalomelméleti cikkeken kívül a folyóiratban lesz egy külön ro­vat a recenziók, a glosszák és a nemzetközi kulturális infor­mációk számára. A folyóirat randszeresen tájékoztatni fog a szovjet és a többi szocialista ország irodalmi újdonságairól, s szoros kapcsolatot kíván fenn­tartani a szlovákiai irodalmi élettel. A Literárni mésíčník első szá­mát — Jan Kozák, Vilém Záva- da, Alena Vŕbová, Josef Kainar, Bohumil Ríha, Ivan Skála, Hana Hrzaluvá — cseh írók és köl­tők nevei fémjelzik. A folyóirat főszerkesztője Rudolf Kalfiík. (sin) A kerület választási programjáról tárgyaltak Ján Pire elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a kerületi pártbi­zottság vezető titkárának el­nökletével ülésezett tegnap Ko- sicén az SZSZK NF kelet-szlo­vákiai kerületi bizottságának plénuma. Jozef KubaSovský mérnöknek, a kerületi nemzeti bizottság alelnökének beszámo­lója alapján foglalkoztak a ke­rületi választási program telje­sítésének eddigi eredményeivel, majd Gejza Pokorný elvtárs. a CSSZBSZ kelet-szlovákiai kerü­leti bizottsága vezető titkára tartott tájékoztatót az NOSZF 55. és a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának ünnepségei előkészületeiről a kerületben. Megállapítást nyert, hogy a kerület lakosságának rendkívü­li lelkes tenniakarása, a nem­zeti bizottságok és a Nemzeti Frontba tömörült társadalmi szervek jó szervező munkája meghozta gyümölcsét, a kerüle­ti választási program teljesítése sikeresen folyik, jó néhány ak­ció már az év első felében be­fejezést nyert. A ,,Z“ akció ke­retén belül befejeződött 168 építkezés 126 millió korona ér­tékben, melyeknél a lakosság ledolgozott egy millió 200 ezer brigádórát. A Nemzeti Front plenáris ülé­se néhány szervezési kérdést is megtárgyalt. (ik) tik a jövő évben Berlinben megtartandó jubiláris X. Világ­ifjúsági Találkozót, mely a bé­két és a nemzetek közti barát­ságot fogja hirdetni. A közös eszmék és célkitűzé­sek megvalósítására irányuló igyekezetei tükrözte a Lengyel Ifjúsági Szövetség nevében fel­szólaló Bogdán Waligorscki be­széde, csakúgy, mint a Korea Ifjúsági Szövetségét képviselő Mun Jongbjong Rok üdvözlete is. Gheorghe Sloica, a Román, Neter Simics pedig a Jugoszláv Ifjúsági Szövetséggel folytatott együttműködésünk eredményeit Ismertette. Tran Van An, a Dél-Vietnam felszabadításáért küzdő ifjúsági szövetség küldöttségének veze­tője a két Vietnam békés úton történő egyesítésének követel­ményét hangsúlyozta. Ezután a kongresszusi küldöttek Indokí­na nemzeteinek és ifjúságának széles körű internacionalista mozgalommá izmosodott harcát támogató határozatot fogadtak el. A vita további részében a chi­lei, az osztrák, a nyugat-berlini, a dán, az egyiptomi, a francia, a kolumbiai, a szíriai, az indiai, a panamai és a dél-afrikai ifjú­sági szövetségek képviselői lép tek fel. Ezután a kongresszusi küldöt­tek határozatot fogadtak el az európai biztonsággal kapcsolat­ban, melyben az NDK nemzet­közi jog alapján történő elis­merését, továbbá az NDK-nak és az NSZK-nak az ENSZ-be való felvételét támogatják. A müncheni diktátum kezdettől fogva érvénytelen és ezért a határozat a diktátum hatályta­lanságának kimondását követe­li. A rezolúció további része a fiatalok ígéretét tartalmazza, mely szerint mindent megtesz­nek a tartós béke és a bizton­ság megteremtése érdekében. A további felszólaló Bedrich Kačírek, a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának a titkára hangsúlyozta, hogy az idősebb elvtársak irányításával és érté­kes tapasztalataiknak felhasz­nálásával sikeresen dolgoznak a fiatalok a szakszervezetekben is. Ezt bizonyíts munkakezde­ményezésük, valamint a Ref­lektor és a Zenit mozgalmakban elért eredményeik. A fiatal konstruktőrök, a technikusok és a munkások a legégetőbb prob­lémák megoldásából is becsüle­tesen kiveszik részüket. A késő esti órákig tartó ta­nácskozás ma ismét vitával folytatódik. —km — Kitüntetések (CSTK — Ludvík Svoboda köztársasági elnök az „Építés­ben szerzett érdemekért“ kitün­tetést adományozta a Plánované hospodárstvo c. folyóiratnak, fennállása 25. évfordulójának al­kalmából. A főleg a szocialista tervezés kifejtett gazdasági-propagáció- ban végzett sikeres munkáért odaítélt magas kitüntetést teg­nap Václav Hála, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke adta át a szerkesztőségi kollektívának. * * * — A CSSZSZK elnöke a CSKP KB Elnökségének javaslatára az idei sajtó, rádió és televízió napja alkalmából sokéves oda­adó munkájukért a Kiváló mun­káért kitüntetést adományozta Jaroslava Husákovának, a Čes­koslovenská Televízia c. lap fő- szerkesztőjének, Bohuslav Va­lónak, a Zemédélské noviny fő- szerkesztő helyettesének, Fran­tišek Hanzlíknak, a Csehszlo­vák Rádió központi igazgatója program-tanácsadójának, Ros­tislav Nováknak, a Csehszlo­vák Sajtóiroda képhíradó osz­tályvezetőjének és Karéi Vlčó- nak, a Život strany szerkesz­tőjének in memoriam. Az állami kitüntetést a cseh­szlovák publicistáknak és a tö­megtájékoztatási eszközök dol­gozóinak tegnap Oldrich Svest- ka, a CSKP KB titkára adta át Otakar Svércinának, a Cseh­szlovák Sajtóiroda központi igazgatójának és Antonín Záz- vorkának, a CSKP KB pártmun­ka- és tömegtájékoztatási esz­közök osztályvezetője helyette­sének jelenlétében. Karéi Vlčo kitüntetését fele­sége, Jirina Vlöová vette át. Diplomáciai aktivitás az ENSZ-ben (Folytatás az 1. oldalról) 27. ülésszakkal összefüggő kér­désekről tárgyaltak. Waldheim este vacsorát adott a közgyűlésen résztvevő öt nagyhatalom külügyminiszterei­nek tiszteletére. Gromiko szov­jet, Douglas-Home angol, Ro­gers amerikai, Schumann fran­cia és a kínai külügyminiszter képviseletében megjelent Huang Hua ENSZ-küldött mellett a va­csorán részt vettek az említett országok ENSZ-küldötteinek ve­zetői is. A vacsorát követően a világszervezet szóvivője „igen szívélyesnek“ mondotta a va­csora légkörét, s mint hozzáfűz­te; nem vallott kudarcot Wald­heim főtitkárnak az a szándéka, hogy az öt nagyhatalom egy társadalmi esemény keretében, nemhivatalos körben cserélhes­se ki véleményét egyes kérdé­sekről. A szerdai munkanap délutáni eseményei közül kiemelkedett a gyarmati kérdések megoldására alakult különleges ENSZ-bizott- ság vitája, amelyen 78 szavazat­tal 13 ellenében elfogadták azt a tanzániai javaslatot, hogy a világszervezet munkájában meg­figyelőként vegyenek részt a jelenleg még gyarmati sorban lévő országok nemzeti felszaba­dító mozgalmainak képviselői. A javaslat fölötti vita — mint a hírügynökségek írják — Por­tugália képviselőjének dühödt kirohanásaival kezdődött. A szavazásnál viszont, mint ez az arány is mutatja, az ellenzők tábora, élükön az Egyesült Ál­lamokkal, Portugáliával és Dél- Afrikával, döntő vereséget szen­vedtek. A Biztonsági Tanács szerdán este tárgyalta a rhodesiai hely­zettel kapcsolatos, Szudán, Szo­mália és a Guinea által beter­jesztett javaslatot. A vitában el­sőként felszólaló Mehdi Zentar marokkói delegátus elítélően szólt Nagy-Britanniának Rhode­siával kapcsolatos politikájáról és kijelentette: a fajüldöző és jogtalan Smith-rezsimnek nem szabadna lehetőséget adni * további tevékenységhez. Nem született megállapodás Brüsszel — A „kölcsönös és kiegyensúlyozott csapatcsök­kentések“ témája foglalkoztatta az Észak-atlanti Tanácsot, s minthogy e kérdésben a tagor­szágok nem jutottak megállapo­dásra, nem tudtak megegyezni az európai biztonság és együtt­működés ügyében folytatandó tárgyalások végleges menet­rendjéről sem. A döntés várha­tóan egy hét múlva születik meg. Finnország, mint ismeretes, 34 országot hívott meg az eu­rópai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet sokoldalú elő­készítésének első értekezletére, amelynek színhelye Helsinki, kezdési időpontja pedig novem­ber 22 lenne. Az Egyesült Álla­mok és néhány NATO-beli szö­vetségese kitart amellett, hogy e tárgyalásokkal lényegében párhuzamosan érdemi megbeszé­léseknek kell kezdődniök a köl­csönös és kiegyensúlyozott csa­patcsökkentésekről is. A NATO tanácskozásáról ki­adott jelentését az AP azzal zárja, hogy ottani diplomaták továbbra is valószínűnek látják a sokoldalú előkészítő értekez­let november 22-i megnyitását. Ugyanakkor további konzultá­ciókat várnak; elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjet­unió között. A Reuter hírügynökség jelen­tése szerint Franciaország nem fog részt venni a kölcsönös és kiegyensúlyozott csapatcsök­kentéssel foglalkozó tárgyaláso­kon. Ugyanakkor Franciaország ellenez minden olyan tárgya­lást erről a kérdésről, amelyet Párizs „tömbök közötti“ megbe­szélésnek minősít. Három szakasz Washington — A Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank hétfő óta Washingtonban ülése­ző ez évi közgyűlésének negye­dik napján, tehát ma kezdi meg munkáját az a 20-tagú bizott­ság, melynek feladata lesz, hogy kialakítsa a szervezethez tartozó 124 állam pénzügyi és kereskedelmi politikáját a kö­vetkező 10 évre meghatározó pénzügyi rendszert. A szerdai ülésen Giscard D’Estaing francia pénzügymi­niszter az amerikai állásponttal ellentétben azt hangoztatta, hogy szükségesnek tartja a kül­földre áramló dollár felhalmo­zásának bizonyos korlátozását. A francia javaslat a tervezett pénzügyi reform három szaka­szát — közeledve az amerikai elképzeléshez — a következő­képpen jelölte meg: Az első szakaszban — már a következő év végétől — meg kell állapodni a valutaátváltás árfolyamának új rendszerében. A második fázisban helyre keli állítani az egyes valuták más tartalékeszközökre történő át­válthatóságát. Harmadik és utolsó lépésként a franciák azt indítványozták, hogy a nemzet­közileg hasznos valuták értéké­re dolgozzanak ki egységes mértéket. Erőfitogtatás Moszkva — Anatolij Tyupa- jev, a TASZSZ kommentátora a NATO-hadgyakorlatok kapcsán megállapítja, hogy az atlanti szövetség vezetőin rendkívül nagy „harci láz“ vett erőt. A kommentátor rámutat, hogy az Egyesült Államok, a Német Szö­vetségi Köztársaság, Belgium és Hollandia mintegy 12 0Ó0 kato­nája kezdte meg a Black Paler­mo fedőnevű hadgyakorlatot az NSZK területén Siegen és Kas­sel között. Befejezéséhez köze­ledik a Strong Express, a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata. Ezen mintegy 15 000 katona vesz részt külön­féle műveletekben a NATO északi szárnyán —• Észak-Nor- végia térségeiben. Nincs nyugalom a NATO déli szárnyán sem. A Földközi-ten­geren az Egyesült Államok, Tö­rökország, Ánqlia, Görögország és Olaszország csapatainak és hadihajóinak részvételével fo­lyik a Deep Farrow fedőnevű tengeri hadgyakorlat. Végezetül október derekán, 12—15-én megint csak a Német Szövetségi Köztársaság terüle­tén bonyolítják le a Brief Ral- ly-72 fedőnevű hadgyakorlatot, amelynek az a célja, hogy ki­dolgozzák a Német Szövetségi Köztársaság és Dánia szárazföl­di csapatainak együttmüködé* sét. Az NDK államünnepe előtt Herbert Krolikowski, a Né­met Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az NDK fennállásának közelgő 23. évfordulója alkalmából szerdán a nagykövetség székházában sajtóértekezletet tartott. A nagykövet bevezetőjében méltatta a Husák elvtárs vezet, te párt. és kormányküldöttség NDK-beli látogatását. Kiemelte, hogy ez a látogatás nagy jelen­tőségű országaink további ered- ményes együttműködésének to­vábbfejlesztése szempontjából. Az NDK dolgozói céltudatosan teljesítik a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusá­nak határozatait. 1972 első fe­lében az NDK nemzeti jövedel­me 5 százalékkal emelkedett, s az ipari termelési tervét 102 százalékra teljesítették, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva hatszázalékos emel­kedést jelent. A nagykövet külpolitikai kér­désekről szólva aláhúzta a Szovjetunió és a szocialista or­szágok külpolitikai koordinálá­sának eredményeit. Kijelentet­te, hogy hála ennek a koordi­nált politikának, ma már nem állítható meg az a folyamat, hogy további államok is elis­merjék a Német Demokratikus Köztársaságot. (— gy») 1372. IX. 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom