Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

HA HALLGATTÁL VOLNA, BÖLCS MARADTÁL VOLNA... fciadjo Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő Lőrincz Gyula Szerkesztőség: Bratislava Gorkij utco 10. Telefon: 169 312-52, 323-01, főszerkesztő 532 20. titkárság 550 18, sportrovat 505-29, gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 09308. Pravdo Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja o Pravda Nyamdavállalot bratislovoi üzem*, Bratislava. Štúrova 4. Hirdetőiroda Jesenského 12 Telefon 551-83 Előfizetési dli havonta ,14,70 korona a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13 — korona Terjeszti a Posta Hlriapszolgálat F'őfizetéseket etogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Üstredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. tői a juharlevél hazájának kitűnően fizetett jégkorong­hőseit, akiknek a nevét, ahol csak kicsit konyítanak a jégkorongozáshoz, kellő tisztelettel, hol helyesen, hol helytelenül ejtették ki. A szovjet csapat előnye *A szovjet válogatott csak a nagy találkozó legesleg­elején látszott megilletődöttnek, talán a félelmetes hír hallatára, talán a játékosok maguk is azt hitték, hogy a kanadai profik mesterségbeli tudása nagyon nagy. Már akkor kisült, hogy a nagyobb lendület, a gépies pontosságú összjáték, a jobb helyzetfelismerés, a cél­szerűbb védekezés, a gyors ellentámadások vezetése lényegesen jobb a szovjet csapatnál, mint nagyhírű el­lenfelénél. Ráadásul a szovjet csapat ezúttal is nagy­szerűen egybehangolt kollektívát képezett, amelyben mindenki mindenkiért küzd. A kanadaiaknál a szólis­ták hűek maradtak ahhoz, amit a profi ligában meg­szoktak és megtanultak: a keménységet a durvaság határáig tolták előre, sokszor többet törődtek az el­lenfél feltartóztatásával, mint a koronggal. Valahogy az volt a benyomásunk, hogy a szovjet csapat kitűnően begyakorolt zenekarhoz hasonlít, amelyben ugyan vannak világhírű szólisták, csakhogy mindannyian ismerik még egymás gondolatát is, s az ilyen együttest valóban nem emberfeletti feladat jól dirigálni, irányítani. Kétségtelen, hogy a szólisták te­rén a kanadai profi válogatott sem állt és áll rosszul, csakhogy azok nem hajlandók tudásukat maradékta­lanul a közösség, a kollektíva szolgálatába állítani. Az ilyen játékban sokkal több a disszonáns, mint a konszonáns. Az is kiderült, hogy a Kanadában megrendezett négy találkozó szereplői közül — még a kanadaiak véleménye szerint is — éppen Harlamov egyénisége emelkedett ki, aki tökéletesen korcsolyázik, nagysze­rűen vezeti a korongot, páratlan a cselező készsége, helyezkedni mesterien tud, s a helyzetek kihaszná­lása terén is a legjobbak közül való. Fürge, mint a gyík, nem lehet a palánkhoz szögezni, s amellett nem cselez öncélúan, a kollektíva egyik nélkülözhetetlen, de megbízható, nagyon fontos, szerves része. Persze kosa, tehát gyorsaságban nem vehetik föl velük a ver­senyt. Az erőnlét terén sem mutatkozhatott kanadai fölény. Azt pedig a kanadai illetékeseknek is tudniuk kellett volna, hogy megfelelő gyakorlás híján az egyenkénti kitűnő szólistákból sem lesz összeszokott együttes, elvégre a kanadai profi válogatott soha, semmiféle más válogatottal nem mérte össze erejét. Most mi következikV A kanadaiaknak a saját kárukon kellett tanulniok, s ez általában nem a teljesen bölcs embereket jellem­zi. Az európai visszavágókra olyannyira idejében jöt­tek el, hogy legyen idejük az akklimatizálódásra, az összeszoktatásra is. Igyekeztek csapatukat még meg­erősíteni, mert nem tudnak és nem akarnak belenyu­godni abba, hogy a felülmúlhatatlanság, az utolérhe- tetlenség nimbuszát elvették tőlük. Bármire hivatkoznak is, nem a mellékkörülmények a lényegesek, hanem a sportpályán elért eredmények. Ezek pedig félreérthetetlenül Bobrovék igazát bizo­nyították. Amint már arról hírt adtunk, soha még annyi szur­koló el nem kísérte európai útjára a kanadai jégko­rong-válogatottat, mint ezúttal. Kétségtelen, hogy biz­tatásukra szükségük is lesz, mert nálunk más környe­zetben, nagyobb pályán, és az amatőr szabályokhoz sokkal inkább ragaszkodva kerülnek sorra a találko­zók. Nyilván a játékvezetők is kevesebb túlzott ke­ménységet engednek meg, mind odaát. Mindezek a tényezők már eleve is az európai vendéglátók malmá­ra hajtják a vizet. Moszkvában is minden képzeletet felülmúló az ér­deklődés, a négy találkozó jegyei régesrég gazdákra találtak, s talán százszor annyi jegy is könnyen elkelt volna. Ugyanez a helyzet Stockholmban, ahol két al­kalommal látja vendégül a három korona csapata a kanadai profikat. A svédországi erőpróbák külön ér­dekessége, hogy a svéd válogatott, amelynek az előző idényben Harris személyében kanadai edzője volt, nemcsak vele szakított, hanem az általa nem egészen határozottan körvonalazott játékmodorral is. Hazánkba csak egy mérkőzésre látogat el a kanadai A legutóbbi 6—8 év alatt elég gyakran volt aP- kalmunk találkozni kanadai sportújságírókkal, rádió- és tv-kommentátorokkal, s természetesen sok­szor esett szó Kanada büszkeségéről, a profi ligáról. Kanada úgynevezett amatőr jégkorong-válogatottja a hatvanas évek másik felében már általában nem ho­zott dicsőséget a juharlevél hazájára, a jégkorongsport őshonára. Végül a kanadai jégkorongozás illetékesei abban látták a bizonyítás lehetőségét, hogy profijaik számára is részvételi jogot követeltek a világbajnok­ságok során. Ezt annyira kategorikusan tették, hogy az ellenzés fölötti haragjukban lemondtak a nekik ítélt világbajnokság megrendezéséről, s nem jelentek meg a további világbajnokságokon sem. Ennek természete­sen ők maguk látták kárát. Amit Bauer atya és társai kínnál-keservvel felépítgettek, kártyavárként omlott össze, és talán ma már nincs is olyan erő, amelyik a legutóbb Stockholmban, 1969-ben szerepelt kanadai válogatotthoz foghatót össze tudna hozni a tengeren­túl északi felében. A folyamatos szovjet sikerek láttán a kanadai szak­emberek úgy ímmel-ámmal mondtak el egynéhány di­csérő szót, de nem felejtették el megjegyezni, hogy ez azért még messze van az igazi kanadai jégkorongozás­tól, amelynek tősgyökeres képviselői a profik. Ha nincs összehasonlítási lehetőség, mindkét vitat­kozó fél nyugodtan állíthatja a saját igazát, ebben senki sem gátolhatja meg őket. Elvégre, a nézetek ál­talában még a jégkorongsportban is különbözők. Köz­ben a kanadai hivatásos jégkorongozás élte a maga elefántcsonttorony világát, önmagát dicsérte, tömjé- nezte, és mindenkinél jobbnak tartotta. Már nagyon régen cikkeztek arról, hogy végre a jég- korongsport legjobb amatőr csapatainak meg kellene mérkőzniök oda-vissza alapon a legjobb profikkal, s ez már valóban összehasonlítási alapul szolgálhatna. Az illetékesek húzták-halasztották a dolgot, míg azután az ez év tavaszán megrendezett prágai világbajnokság során annyira közel kerültek egymáshoz az érdekek és a tárgyaló felek, hogy világraszóló megegyezés lett belőle. Mindenütt, ahol kedvelik ezt a férfias, kemény, gyors, változatos, fordulatos játékot, örömmel fogad­ták a hírt. Lassacskán mindkét táborban elkezdődött a felké­szülés. Mindenki tudta, hogy a négy-négy kanadai és szovjetunióbeli, valamint a két svédországi és az egy prágai találkozó időpontja nem éppen megfelelő a küzdő felek számára, mert ilyenkor még soha, sehol sem találhattunk teljes formában levő válogatottat, el­végre a jégkorongidény kezdeténél tartunk. A hátrány valóban azonos volt mindkét félnél. Végre eljött a nagy erőróbák első fejezete. Utólag megállapíthatjuk, hogy a nagyközönség számára is kissé kedvezőtlen időben, hiszen éppen akkor vártuk mindenfelé nagy izgalommal és érdeklődéssel a mün­cheni nyári olimpiai játékokról érkező híreket. A Csehszlovák Televízió vezetőségét dicséret illeti, hogy házközeibe hozta a kanadai nagy találkozókat, s így mi is részesei lehettünk az évszázad jégkorong­találkozóinak. A legelső erőpróbán, amely valóban örökké emléke­zetes marad, a szovjet jégkorongiskola teljes diadalt ugatott, és megfosztotta utolérhetetlenségi nimbuszá­Az előtérben Tretyak, a szovjet jégkorong-válogatott kapusa, akinek a teljesítményét Kanadában nem győz­ték csodálni és dicsérni. kijutott az elismerésből társainak is, s közülük első- %orban a kapus Tretyak kapott rengeteg dicséretet. !Igaz, ami igaz, a kanadai kapuban nem állt olyan •egyéniség, mint Tretyak, Holeček, vagy Dzurilla, Vagy — ha úgy tetszik, — olyan, mint Martin, akinek te tudását annyira megcsodálhatták az említett világ­bajnokságok során a kanadai csapat hálójának előte­rében. A Kanadában sorra került négy találkozó számszerű taérlege mindennél ékesebben beszél. Két alkalommal &z olimpiai bajnok és sokszoros világbajnok szovjet fcsapat szerezte meg a győzelmet, a kanadai profik <csak egyszer tudták győztesként elhagyni a küzdőte­tet, egy találkozó pedig döntetlenül végződött. Mindez ta szovjet csapat hallatlan játékerejéről és alkalmaz­kodási készségéről tanúskodik. Egykettőre megszok­ta a kanadai fedett jégstadionok különös légkörét, és az ottani jégfelületnek a mienktől elütő méretei sem okoztak számára áthidalhatatlan nehézséget. A kanadai jégkorongozás vezérkara tehát leckét ka ,Í»ott. A jégkorongsport őshazájában bizonyosodott be, hogy ezt a sportot semmilyen szinten sem tarthatják többé kanadai ügynek. Akadnak, akik próbálják mentegetni a profikat. Arra. hivatkoznak, hogy mégiscsak korosabbak, mint a világbajnokságok élenjáró csapatainak legtöbb játé­lj5rofi válogatott. Szeptember 30-án ugyanott fogadja 'Csehszlovákia válogatottja Kanada profijait, ahol áp­rilis folyamán hihetetlenül jól időzített formájú csa­patunk világbajnoki címet szerzett. A prágai sport­palota hatalmas befogadóképességű, de még részben sem elégíthette ki a mérhetetlen jegyigényeket. Ugyan ki ne akarta volna szemtől szemben látni a jelenlegi világbajnok Csehszlovákia és a magukat a világ leg­jobb jégkorongozóinak tartott kanadaiak profi együt­tesét. Aki nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy személyesen is részt vehessen, meg kell elégednie a tv-közvetítéssel. Bármelyik táborba tartozik Is, — az olvasó abban bízik, hogy világbajnok-csapatunk csakúgy bizonyít Kanada ellen, mint azt a tengerentúlon a szovjet válo­gatott tette... A kanadaiak tehát csak részben érték el céljukat: létrejött egy olyan sorozat, amelyre várt a világ. Va­lóban, olyan csapatok mérhették össze erejüket, ame­lyeknél jobb nincs a földkerekségen. Az európai szurkoló pedig Moszkvában, Stockholm­ban és Prágában, — de egyebütt is — idézheti a sa­ját anyanyelvén az örökérvényű latin mondást, a ka­nadaiakra vonatkoztatva: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna .. ZALA JÓZSEF Macháč, Jirí Holík és Pospíšil, a csapatkapitány így örvendezett a jégkorong — világ- és Európa-bajnoki cím elnyerése után. Vajon ehhez hasonlóan örülhetnek-e a Kanada elleni mérkőzés után is? __

Next

/
Oldalképek
Tartalom