Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó
Hírek a Szovjetunióból A tizenkilenc nyelven megjellenő Szovjetunió cíinű havilap szerkesztősége azt a kérdést intézte A. Bulgakovlioz, a szovjet minisztertanács szakmunkásképzéssel foglalkozó állami bizottságának elnökéhez, hogy a tudo- mánypstechnikai forradalom milyen problémákat vet fel a szakmunkás- képzésben. A. Bulgakov válaszát alább közöljük: 1972. IX. 24. A közgazdászok és a szociológusok korunkat tudományos-technikai forradalom korának nevezik. Nyugaton tucatszám születnek az elméletek, melyek magyarázni igyekeznek e folyamat társadalmi következményeit. Szerintük a tudományos és műszaki fejlődés úgy hipnotizálja az embert, mint a kígyó a nyulat, és el akarja nyelni, „csak a gombokat köpi majd ki“. Az abszolutizált technika istenség rangjára emelkedik, az ember nem úr többé fölötte. A teclinicizmus új vallássá válik. Nyugaton azt mondják, hogy a dolgozók jelenlegi és jövőbeni nyomorát a robotgépek és automaták okozzák, nem pedig a társadalmi berendezés. Az egyszerű gondolkodású emberek számára fogalmazott tétel, hogy a munkanélküliség az automatizálás elkerülhetetlen következménye, az egyre növekvő kizsákmányolás ideológiájának igazolására szolgál. Igen ám, de miközben a munkanélküliek milliószám keresnek megélhetési lehetőséget, a munkahelyek százezerszám állnak üresen. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Alapvető gazdasági mutatók című lapjának adatai szerint tavaly az Egyesült Államokban öt és fél millió ember volt munka nélkül, de 1 100 000 állást nem töltöttek be megfelelő képzettség hiánya miatt. Az NSZK-ban hasonló okokból nem töltöttek be 641000 helyet, Japánban 425 ezret, Franciaországban 123 000-et, Angliában pedig 176 000-et. Mindez akkor, amikor a fejlett kapitalista országokban tízmillió ember van munka nélkül. Más szóval a termelés ösztönössége nemcsak a munkásokon, de a vállalkozókon is megbosszulja magát. korban szerzett Ismeretek megkönnyítik az esetleges későbbi átképzést. A szakmunkásképző intézetek hálózatának egyre nagyobb a szerepe. A Szovjetunióban jelenleg háromszor annyi munkást képeznek, mint húsz évvel ezelőtt. A változást azonban nemcsak ezek a számok lelzik Míg 1939-ben a hét osztálynál többet végzett munkások aránya 9,6 százalék volt, 1970-re ez ötven százalékra nőtt, s ma már ezt is kevésnek tartjuk. Most azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy a szakmát tanuló fiatalok az általános képzést nyújtó tízosztályos iskolának előzőleg legalább nyolc osztályát végezzék el. Az ipar általános gépesítésének és automatizálásának korában a szakmunkások tevékenységében egyre nagyobb szerepet játszik az irányítás, a beállítás, a szabáA tudományos-technikai forradalom a szocialista országok szakmunkásképzésével szemben is új követelményeket támasztott. A velük együtt jelentkező bonyolult problémákat a szocialista tervezés eszközeivel oldjuk meg. Oj követelmények AZ IPARBAN A szervezett munkaerögazdálkodás kérdése a Szovjetunióban már 1920-ban felmerült. Ekkor hozták létre a gyári ipari- tanu ló-iskolákat, amelyekben aztán húsz év alatt mintegy két és fél millióan szereztek szakképesítést. A gyári iparitanulóiskolák tapasztalatainak figyelembevételével jött létre 1940-ben a szakmunkásképző intézetek országos hálózata. A számok mindennél ékesebben beszélnek arról, milyen gyorsan fejlődött ez a hálózat. Az első öt évben 2 475 000 munkást képeztek, csaknem ugyanannyit, mint a korábbi húsz évben összesen. A második világháború nagy megpróbáltatást jelentett a Szovjetuniónak, millió és millió munkás fogott fegyvert. A gyárakban megürült helyek betöltését, az üzemek folyamatos munkájának biztosítását éppen a szakmunkásképző intézetek tették lehetővé. A múltban a gyári iparitanuló-iskolák és később a szakmunkásképző intézetek feladata kifejezetten gyakorlati jellegű volt: a tanulók sajátítsák el egy konkrét szakma ismereteit. Az^ egész oktatási rendszerben azonban már akkor is érvényesült a törekvés, hogy szélesítsük a leendő munkások látókörét, alkotó szellemet oltsunk beléjük. Nem véletlen, hogy azok közül, akik ezekben az iskolákban tanultak, / később sokan kerültek népgazdasági szintű vezető pozícióba, és számos tudós is kikerült közülük, például a szovjet űrhajók nemrég elhunyt főkonstruktőre, Szergej Koroljov akadémikus. A szakmunkásképzésben a következő lépés megtételére a hatvanas évek táján került sor. A tudományos-technikai forradalom alapvetően új követelményeket állított a szakmunkásképzés elé. Világossá vált ugyanis, hogy a fejlődés a munkások tömeges átképzését teszi szükségessé, és ennek megfelelően magasabbnak kell lennie a munkások általános műveltségi szintjének. A képzés gazdasági hatékonyságát vizsgálva megállapították, hogy a szakmunkásképző intézetben töltött egyetlen év tizenegyszer jobban növeli a képzettséget, mint egy év tanulás nélküli termelőmunka. Az újonnan létrehozott szakoktatási rendszernek számos előnye van a puszta tapasztalattal szemben. Ez biztosítéka annak, hogy a fiatal lyozás, a legbonyolultabb műszerek használata, vagyis az olyan munkák, amelyek szellemi erőfeszítéssel is járnak. Ehhez pedig magas fokú műszaki gondolkodási készség, számos fizikai folyamat ismerete szükséges, s az, hogy a szakmunkások kiismerjék magukat a legbonyolultabb gépszerkezeti rajzokon és az elektromos kapcsolási rajzokon is. A modern szakmákban dolgozó szakmunkások számára a fizikai, kémiai, matematikai, biológiai ismeretek nélkülözhetetlenné válnak, mivel ezeket az ismereteket közvetlenül felhasználják munkájukban. A szakmunkásképző intézetek mostani tanterve éppen ennek a szempontnak megfelelően készült. A Szovjetunióban évről évre nő azoknak az Iskoláknak a száma, amelyek a szakmai ismereteken kívül középiskolai jellegű képzést is nyújtanak. Ezeknek az iskoláknak a tanulói bármilyen felsőoktatási intézményben továbbtanulhatnak. Ezekben a szakközépiskolákban a holnap munkásait oktatják, már idejekorán figyelembe véve a tudományos és műszaki haladás növekvő követelményeit. AZ EGYÉNISÉG FORMÄLÄSA A Szovjetunió szakmunkásképző intézeteiben folyó oktatásnak van egy másik oldala is, mely a huszadik század utolsó harmadában elválaszthatatlan a szakmunkásképzéstől. A munkakörülmények kedvezőbbé válása és az, hogy a termelő munka a művészi alkotás egyre több elemét — pl. az ipari formatervezést — olvasztja magába, szükségessé teszi a szakmunkástanulók kulturális képzésének fokozását. A szovjet szakmunkásképző intézetekben ezért megszerveztük az esztétikai képzést. E választható tantárgy oktatásával az a célunk, hogy gazdagítsuk a leendő szakmunkások szellemi világát, felkeltsük bennük az irodalom és a művészetek iránti szeretetet, megismertessük őket az ipari esztétika alapjaival. Ezt a célt szolgálják a művészeti szakkörök is, melyek szervezése és irányítása a tanító-nevelőmunka részévé vált. A szakmunkásképző intézetek komolyan veszik a tehetségek felkutatását és kibontakoztatását. Ezt mi sem tanúsítja jobban, mint az, hogy a szakmunkásképző intézetek szakköreiben számos ismert művész, énekes tűnt fel, például jevgenyij Mirosnyi- csenko és Ludmilla Zikina. A szakmunkásképző intézetek szakköreinek természetesen nem a tehetségkutatás az elsődleges célja. Az ilyen — nem ritka — esetek azonban jól mutatják, milyen a légkör a szovjet szakmunkásképző intézetekben. Ez a légkör sokoldalúan fejlett személyiségek kialakítását teszi lehetővé E feladat mindig alapvető követelmény volt a szovjet társadalom számára, és az is lesz, a tudományos és műszaki haladás is éppen ezt kívánja. A tőkés társadalomban a tudományos-technikai forradalom új ellentmondásokat hoz létre az ipar szükségletei és az embereknek a munkához való ősi, fogyasztói viszonyai között, a szocializmusban azonban nincs akadály a műszaki haladás útján. Az elmúlt ötéves terv-időszakban több mint hétmillió ipari tanuló végzett a Szovjetunió szakmunkásképző intézeteiben, 1975-ig pedig több mint 1100 szakmában kilencmillióan szereznek szakmunkás-bizonyítványt. A szovjet állam mesz- szemenően gondoskodik a szakmunkás- tanulókról: tanulmányaik idejére ingyenes étkezést és munkaruhát vagy pedig ösztöndíjat biztosít. Akinek szüksége van rá, ingyenes kollégiumi elhelyezésben részesülhet. A termelési gyakorlatok idején a tanulók fizetést kapnak. Tanulmányaik végén szakmunkás-vizsgát tesznek, és belépnek a nagy eredményeket elért szovjet munkásosztály hatvanötmilliós táborába. A szakmunkásképző intézetek szakmájuknak, képesítésüknek megfelelő ’munkalehetőséget biztosítanak növendékeiknek. A szakmunkásképzés eredményei, akárcsak a népművelésé, nem mutatkoznak meg azonnal. Minthogy azonban a Szovjetunióban szakmunkásképző intézetek hálózata már harmincadik születésnapját is megünnepelte, nyugodtan elmondhatjuk, hogy bebizonyította létjogosultságát. Beszéljenek helyettünk a számok: ez idó alatt csaknem huszonötmillió szakmunkást képeztek Egyedül a Krasznodar járás 11. számú mezőgazdasági szakmunkásképző intézet volt növendékeiből tizenöten lettek a Szocialista Munka hősei, háromszázan kaptak különböző érdemrendet és kitüntetést. íme, ilyen embereket nevelnek a szovjet szakmunkásképző intézetek. Sok-sok ehhez hasonló tény támasztja alá Leonyid Brezsnyev szavait, aki a szovjet szakszervezetek XV. kongresszusán ezt mondta: „Napjainkban az élenjáró munkás mély kulturális ismeretekkel és széles látókörrel rendelkezik, öntudatos, és alkotó módon viszonyul a munkához. A termelés gazdájának érzi magát, olyan embernek, aki felelős mindenért, ami társadalmunkban végbemegy.“ A szakmunkásképző intézetek felbecsülhetetlenül nagy feladatot teljesítenek azzal, hogy a korábban gazdaságilag és kulturálisan elmaradott szövetségi köztársaságokban kinevelik a jól képzett munkás- osztályt. Míg 1950 és 1970 között országos viszonylatban 3,1-szeresére nőtt a szakmunkástanulók száma, Türkméniában ugyanez idő alatt 6,2-szeresére, Kazahsztánban 6,3-szorosára, Üzbegisztánban 7,5- szeresére, Örményországban 8,7-szeresére, Kirgiz SZSZK-ban és Tadzsikisztánban 11,3-szorosára. Moldavában pedig 16-szo- rosára nőtt. Ez a statisztika is tükrözi, milyen nemzetiségi politikát folytat a szovjetállam. AZ ALAP: A TERVGAZDÁLKODÁS Aki nem ismeri a szovjet gazdasági életet, furcsának találhatja, hogy évről évre bővítjük a szakmunkásképző iskolák hálózatát. Mint már említettük, a nyugati országokban az ipari forradalom a munkanélküliség növekedéséhez vezet. Hogy lehet, hogy a Szovjetunióban, ahol viharos tempójú a tudományos és műszaki haladás, nem félünk attól, hogy egyre növeljük a szakmunkásképzést? A választ megint csak a tervgazdálkodás rendszere adja meg. Érdekes helyzet ez: ha például az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés évi üteme nem 3—4, hanem 7—10 százalék lenne, nem volna kihasználatlan munkáskéz ebben az országban. A helyzet azonban az, hogy a nyugati államok egyenlőtlen gazdasági fejlettsége miatt nem tudják biztosítani a fejlődés egyenletes ütemét. A tudományos-technikai forradalom korában pedig ez az egyenlőtlenség még jobban mélyül. Innen származik aztán az a határozottan embergyűlölő filozófia, melyet az Amerikai Alumínium Társaság elnöke, J. Brown így fogalmazott meg: „... ha annak a pénznek egy részét, amit arra fizetünk ki, hogy az emberek jól érezzék magukat a futószalagok mellett, olyan kutatásokra fordítanánk, hogy miként szabaduljunk meg az emberektől, hosszú időre jobb lenne nekünk“. A szocialista országokban magasak és szilárdak a gazdasági növekedés mutatói. A hosszú távú tervezés lehetővé teszi, hogy időben felkészüljünk a tudományos technikai forradalom minden szakaszára, arra Is, hogy új módszereket vezessünk be a szakmunkásképzésben, hogy olyan embereket képezzünk, akik a legkorszerűbb gépek kezelését is el tudják sajátítani. Az ötvenes évek óta a szovjet munkásosztály létszáma évente 1,7 millióval nő. Ez a tempó szoros összhangban van a műszaki haladás követelményeivel is, amely a termelékenység növelése révén természetesen csökkenti a munkásszükségletet, ugyanakkor összhangban van az egyre fejlődő gazdálkodás szükségleteivel is, ami viszont egyre újabb és újabb munkalehetőségeket teremt új üzemek létrehozásával. Oj gyógynövényre bukkantak a gyógyfűveiről híres Kamcsatkában. A rózsaszín radiola gyógy- hatása, mint ezt Moszkvában végzett vizsgálatok során megállapították, az életgyökérhez hasonlít. A rózsaszín ra- diolának emberalakú vastag gyökerei vannak. A nép általában aranygyökérnek nevezi. A levegő szennyezésének meggátlására új típusú füstszűrő berendezést használnak ezentúl a szovjet hőerőművek. A Moszkvai Hőtechnikai Intézetben kikísérletezett elektromos füstszűrő fő kelléke a víz. Az új eljárást 500 megawattos egy- égeknél fogják alkalmazni. Penza város lakóit idő- járásjelző-lámpa értesíti a várható időjárásváltozásról. A város északi részén elterülő parkban hét méter magas időjelző mutatja, milyen idő lesz másnap: a fehér fény derült időt, a zöld esőt, a vörös hideget jelez. A második időjelző színes gyűrűi a közeli hőerőmű kéményén gyulladnak majd ki. N. Szjadrisztij ukrán ezermester olyan parányi könyvet készített, amely keresztülfér a tű fokán. A mester mikroszkópikus alkotásait már több országban bemutatták. Az új könyv Sevcsenko Kobzos című művét tartalmazza. Szalmavirág szirmából készült borítólapjának mérete 0,6 négyzet- milliméter. A parányi kis könyvet kihegyezett hajszállal lehet lapozgatni. Ritka fa: vasrostú nyírfa, másnéven Smidt-nyír- fa nő a távol-keleti Tengermelléken. Faanyaga nehéz fajsúlyú, elmerül a vízben, rendkívül szilárd. A kutatók megállapították, hogy a Távol-Kelet mély erdőiben található vasrostú nyírfa. Meghatározták elterjedésének határait, és kísérleteket végeznek arra vonatkozóan, milyen berendezések alkatrészeihez használható. Az Aktyubinszki Röntgengyárban olyan berendezést készítettek, melynek segítségével 1000 sző/percre emelhető az olvasás sebessége. A műszer kisméretű dobozra hasonlít, melyen keskeny rést vágtak. A dobozban lemezekre írt szöveget tárolnak, s az olvasó a résen keresztül pillantja meg a szövegrészeket. A rés automatikusan nyílik és zárul, egyre gyorsabb ütemben. Az ember így fokozatosan hozzászokhat a gyors olvasáshoz. Lökhajtásos mozdonyt próbálnak ki a Szovjetunió vasútvonalain. A JAK-40 típusú repülőgép motorjával hajtott mozdony óránként több mint 250 kilométert tesz meg. A motor különleges szerkezete folytán a gázenergia biztonságosan tartja a mozdonyt a pályán, a sínek megverhelése minimális.
