Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-20 / 222. szám, szerda
Üléseznek a parlamenti bizottságok Tegnap Prágában együttes ülést tartott a Szövetségi Gyűlés két kamarájának szociálpolitikai bizottsága. Az ülésen jelen volt Ľudovít Hanúsek, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és dr. Soňa Pennigerová, a Népi Kamara szociálpolitikai bizottságának elnöke. A képviselők foglalkoztak a betegség és baleset okozta munkakiesés elemzésével, valamint a régi nyugdíjak emelésének eredményeivel. A beterjesztett jelentés rámutatott, hogy a CSSZSZK-ban az első félévben a munkaképtelenség aránya 4,14 százalék volt az előző évi 4,62 százalékkal szemben. Az előző évhez viszonyítva a biztosított dolgozók száma 71 365 fővel nőtt. A munkaképtelenek napi átlaga 26 450 fővel csökkent és összesen 257 956 fő volt. Érdemes rámutatni, hogy 1970 első felében a munkaképtelenség következtében a munkahelyekről naponta több mint 356 000 személy hiányzott. A munkaképtelenség kedvezőtlen fejlődését meggátolni hivatott intézkedésekkel mindenekelőtt a társadalmi értékekhez való helytelen viszonyból eredő jelenségeket sikerült felszámolni. A felülvizsgáló orvosok felelősségének fokozódása, az orvosi előírások megtartásának szigorúbb ellenőrzése látható javulást eredményez. A munkaképtelenség leküzdését célzó szervezési és jogi intézkedések megvalósítása azonban még fogyatékos. Nem sikerült kedvező változást elérni a munkakörnyezet kialakításában és védelmében. A tájékoztató jelentés megállapította, hogy az 1971. október 8-i 106. sz. törvény értelmében 872 000 régi nyugdíjas járadékát emelték, s erre évente 863 millió koronát fordítanak. A közlemény nagy elismeréssel nyugtázta, hogy a CSKP XIV. kongresszusa szociálpolitikai döntéseinek első szakaszát nagyon rövid idő alatt megvalósították. # # * Prágában tegnap együttes ülést tartott a Népi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának kulturális bizottsága, és megvitatta az oktatásügyi minisztériumok jelentését, amelyek beszámoltak az 1971—72. évi feladatok teljesítéséről és ismertették az idei tanév fő feladatait. Josef Havlín, a CSSZK és Štefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi minisztere bevezető felszólalásában jellemezte az oktatásügy jelenlegi helyzetét. A képviselők elé terjesztett jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt tanévben sikerült javítani az oktatásügy helyzetét, és kialakítani a feltételeket a CSKP oktatásügyi politikájának megvalósítására. Jelentős mértékben kibontakozott a tanítók nyilvános politikai és munkaaktivitása, és sok tanítót választottak a képviseleti szervek képviselőivé. Az I. és II. ciklusba tartozó iskolák feladata az volt, hogy emeljék az oktatás színvonalát, fokozzák hatékonyságát, és csökkentsék az előmenetelben elmaradó diákok arányát. Az előzetes értékelések szerint a tanulók tudásának színvonala fokozatosan javul. A főiskolákon az előző tanévben lényegében megoldották az alapvető konszolidációs feladatokat. A főiskolák marxista—leninista munkahelyei szervezetileg és politikailag is megszilárdultak, ós a marxizmus—leninizmus oktatása országos méretben egységessé vált. • • * Szeptember 19-én Prágában együttes ülést tartott a Szövetségi Gyűlés két kamarájának honvédelmi és biztonsági bizottsága. Az ülésen részt vettek az állami szervek és társadalmi szervezetek képviselői. A képviselők dr. Richard Ne- jezehlebnek, a Népi Kamara Honvédelmi- és Biztonsági Bizottsága elnökének, a Népi Kamara alelnökének vezetésével megvitatták a honvédelmi nevelésről szóló törvény irányelvjavaslatát. A törvényjavaslat indoklását Vasil Való altábornagy, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese terjesztette elő. Hazánknak és a nép szocialista vívmányainak megbízható védelme az egész társadalom, a fegyveres erők, az állami és a társadalmi szervek és szervezetek állandó feladata. A lakosság és különösen az ifjúság honvédelmi nevelése, a kimondottan osztály- és internacionalista alapokon a hadsereg és a nép egységének megerősítése úgy, hogy a szocialista haza védelme minden állampolgár becsületbeli ügyévé és hazafias kötelességévé váljon, az állami honvédelmi politika fontos feladata. SZOVJET VENDÉGEK PRÁGÁBAN (ŰSTK) — A Szovjetunióból hazánkba érkezett barátság vonatának vezetősége, élén Ludmila Andrejevna Zemljannyiko- vával, a Szovjet Szakszervezetek Tanácsa Össz-szövetségi Központjának titkárával, tegnap Vítkovon megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját. A küldöttség lerótta tiszteletét az első munkáselnök, Klement Gottwald és Antonín Zápotocký emléke előtt Is. A szovjet vendégek és kíséretük tagjai ezután az olšanyi temetőbe indultak. Itt a szovjet hadsereg emlékművénél helyeztek el koszorúkat. A prágai Újvárosháza nagytermében tegnap ünnepi gyűlésen találkoztak Prága szervezett dolgozói a szovjet szakszervezetek 300 tagú küldöttségével. a barátság vonatának részvevőivel. Az ünnepélyes találkozón részt vett Karel Hoffmann, a CSKP KB elnökségi tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Ladislav Jašík, Viliam Kožík és Vladimír Marík, az SZKT titkárai és más szak- szervezeti képviselők, továbbá Jaroslav Pospíšil, a prágai városi pártbizottság titkára, Zdenék Zuska, Prága főpolgármestere és Jaroslav Kiivar alezredes, a CSSZBSZ prágai városi bizottságának elnöke. Jelen volt Vaszilij Afanaszije vics Nyikityin, a prágai szovjet nagykövetség tanácsosa is. Ünnepi beszédet Vladimír Hy- nek, a prágai szakszervezeti tanács elnöke mondott. Egészségügyi kutatóintézeteink nemzetközi konferenciája Epidemiológiai és higiéniai kutatóintézeteink nélkülözhetetlen szolgáltatásaikkal teljes húsz esztendeje gondoskodnak a lakosság egészségéről. Az intézetek tevékenységének színvonala a technika fejlődésével arányban évről évre emelkedik. Ez az eredmény elsősorban a a szocialista országokkal folytatott együttes kísérleteknek és kutatásoknak köszönhető. A közös beruházások és a problémák együttes megoldása ugyanis olyan előnyöket jelent, amilyeneket egymaga egyetlen ország sem érhetne el. Egészségügyünk ezen a téren elért húszéves sikereivel foglalkozik a tegnap megnyitott s négy napra előirányzott nemzetközi konferencia. Az értekezleten részt vevő negyven külföldi vendég körében az epidemiológiánk húszéves múltjára visszatekintő tanulságos kiállítás is nagy érdeklődésnek örvend. A konferencián szakembereink a Szovjetunióból, az NDK- ből, Magyarországról, Romániából és Lengyelországból érkezett kartársaikkal a kutatómunka rancionaüzálásáról, a munkamegosztásról, az új káderek neveléséről, az elméleti ismereteknek a gyakorlatban való érvényesítéséről tanácskoznak. A konkrét feladatok felosztását szabályozó közös terv alapján szerződések megkötésére is sor kerül. —km — Csütörtökiin temetik Koloman Moškovič elvtársat Az SZLKP KB sajtó, rádió és televízió osztálya közli, hogy az elhunyt Koloman Moškovič elvtárs búcsúztatása szeptember 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a bratislavai krematóriumban. Az autóbuszok 13 órakor indulnak az SZLKP városi bizottsága épülete elől (Vajanského nábrežie 5.J. Alois Indra fogadta a VOX iMvkw.tét (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya által szeptember 14-én kiadott nyilatkozat átadásával kapcsolatban fogadta Duong Dús Haa-t, a VDK nagykövetét. A Szövetségi Gyűlés elnöke kifejezte az amerikai imperializmus agressziója ellen harcoló vietnami nép igazságos harcának feltétlen támogatását, és biztosította a nagykövetet, hogy Csehszlovákia népe és kormánya ugyanúgy, mint eddig, a derék vietnami nép oldalán áll. RÖVIDEN ■Jr A mongol néphadsereg küldöttsége, amely Bati-n Dordzs hadseregtábornok, a Mongol Népköz- társaság honvédelmi minisztere vezetésével tartózkodik hazánkban, megtekintette gottwaldov! cipőgyárat. Délután a vendégek találkoztak a Polešovicei Efsz földműveseivel. Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, a Szövetségi Gyűlés képviselője tegnap ellátogatott választási körzetébe. Részt vett a Kladnól Városi Nemzeti Bizottság plenáris ülésén, amelyen beszédet mondott a képviselők politikai tömeg munkájának jelentőségéről és a nemzeti bizottságok szerepéről a választási programok megvalósításában. Gustáv Husák elvtárs vezetésével csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Berlinbe (Folytatás az 1. oldalról) A szép őszi napsütésben sort álltak a munkások gyáraik előtt, az alkalmazottak az üzletek és a hivatalok előtt, a tanulók és a diákok iskoláik előtt. Számos transzparens és felirat hangoztatta Csehszlovákia és az NDK népének szilárd barátságát, közös harcát a békéért és az európai feszültség enyhítéséért, valamint a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szövetségét. Egyesek személy szerint Husák elvtárshoz szóltak, mint például a következő felirat: „Gustáv Husák elvtárs, szívélyesen üdvözöljük Önt az NDK- ban". E felirat számos más hasonlóval egyetemben nemcsak német nyelven, hanem csehül és szlovákul is olvasható volt. Helyenként a iárda teljes szélességében csak úgy kéklett, amikor a pionírok kék kendőikkel integetve köszöntötték a küldöttséget. A Berlinen át vezető út a két nép igazi barátságának útja volt. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának vezetésével röviddel ebéd után az Unter den Lindenre, a fasizmus és a militarizmus elleni harc áldozatainak emlékére emelt emlékműhöz vonult. A küldöttség „Az áldozatok emlékére“ hangjai mellett az emlékműré helyezte a CSKP KB és a CSSZSZK kormányának koszorúját, és egy perces csenddel, kegyelettel adózott a fasizmus áldozatai örök emlékének. A kegyeletes aktust az NDK és a CSSZSZK állami himnusza, valamint az NDK nemzeti néphadserege egységeinek díszmenete zárta le. Gustáv Husák, Ľubomír Štrou- qal, Vasil Bilak, Antonín Kapek elvtársat és a küldöttség további tagjait szívélyesen üdvözölték az emlékmű előtti térségem és az Unter den Lindenen ösz- szegvűlt berlini lakosok. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség ezután Berlin- Treptowba ment, ahol a CSKP KB és a CSSZSZK kormánya nevében koszorút helyezett az elesett szovjet hősök emlékművére. A kegyeletes aktus a Szovjetunió, a CSSZSZK és az NDK állami himnuszának hangjaival ért véget. A koszorúzási ünnepségeken jelen volt Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke, valamint a párt és a kormány képviselői. A csehszlovák párt- és kor* mányküldöttség Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának vezetésével a délutáni órákban az NSZEP KB székházában felkereste Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkárát. A találkozó, amelyen jelen volt Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjas miniszterelnök, baráti, elvtársi légkörben folyt le. A látogatás után a két küldöttség megkezdte hivatalos tárgyalásait. Az NDK sajtója a csehszlovák párt- és kormány- küldöttség látogatásáról Támogatást a palesztinaiaknak! Kairó — Tripoli — Bejrut — Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök a tripoli tárgyalások befejeztével közleményben szólította fel az arab országokat közös akcióra a palesztinai nép támogatása érdekében. A közlemény megállapítása szerint az izraeli agressziónak az a célja, hogy népirtást hajtson végre a palesztinok közt. A két elnök hangsúlyozza továbbá, hogy az amerikaiak kaonai támogatása meghatározó tényező az izraeli agresszió bátorításában, s ez Egyesült Államok politikai támogatása állította szabadra a szemafort a jelenlegi agresszió elkövetéséhez. Az egyiptomi és a líbiai államfő ismét teljes támogatásáról biztosította a palesztin népet és hangoztatta, hogy a palesztin ellenállásnak joga van a harc folytatásához. A közlemény végül közös arab magatartást sürget az Egyesült Államokkal szemben. Kedd reggel Bejrútba érkezett Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára, hogy tárgyalásokat folytasson a libanoni vezetőkkel. Riad minden bizonnyal igyekszik majd, elsimítani az elentéteket a bejrúti vezetők és a palesztin ellenállás között. Damaszkusz — A palesztin forradalom főparancsnokságának jelentése szerint a Dél-Ll- banon ellen indított szeptember 16—17-i izraeli támadás folyamán 80 vagy 90 izraeli katona halt meg. Az izraeli fél ezenkívül két Skyhawk típusú gépet is vesztett. Négy izraeli harckocsi és kilenc páncélos megsemmisült. A jelentések szerint a palesztin ellenállási mozgalom az izraeli agresszió következtében 32 embert, valamint harci járműveket és könnyűfegyvereket vesztett. 40 gerilla megsebesült, 12 pedig eltűnt. A főparancsnokság jelentését a WAFA, a PFSZ hírügynöksége tette közzé hétfő este Damaszkuszban. Berlin — A dr. Gustáv Husák vezette csehszlovák párt- és kormányküldöttség látogatása az NDK-ban „a két párt, a két nép és a két állam szoros baráti kapcsolatai fejlődésének további csúcspontja. Ugyanakkor nagy jelentősége van a szocialista országok közössége általános fejlődési folyamatának szempontjából is“ — állapítja meg dr. Herbert Krolikowski, az NDK csehszlovákiai nagykövete a Neues Deutschland tegnapi számában megjelent vezércikkében. Az NDK nagykövete a továbbiakban rámutat: „A marxizmus leninizmus alapján, a hagyományos osztálybarátság szellemében, szoros szövetségben a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával államaink aktívan hozzájárulnak e közösség egységéhez és felzárkózottságához, a szocializmus erejének és nemzetközi bef olyásának növeléséhez, valamint a béke biztosításához, a feszültség enyhítéséhez és až együttműködéshez. Pártjaink éš országaink teljes egyetértésben törekszenek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésére irányuló sokoldalú megbeszélések azonnali megkezdésére. Ugyanakkor az NDK nagyra értékeli azt a segítséget, amelyben a CSSZSZK részesíti az NDK-t a nemzetközi jogi elismeréséért, valamint egyenjogú ENSZ-tagságáért vívott harcában. Másrészt az NDK feltétlenül támogatja Csehszlovákiának azt az igazságos követelését, hogy az NSZK-val a müncheni egyezmény eleve érvénytelenségének elismerése alapján rendezze kapcsolatai“. A Berliner Zeitung vezércikkében hangsúlyozza: „Az NDK —csehszlovák megbeszélések fő tárgya logikusan az lesz, mit tehetünk közös erővel azért, hogy növeljük a szocialista testvéri közösség ereiét.“ Az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakának küszöbén New York — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára az ENSZ- közgyűlés 27. ülésszakának megnyitása előtt közzétette a Biztonsági Tanácshoz intézett beszámolóját közel-keleti külön- megbízottja — Gunnar Jarring — missziójáról. A beszámoló felsorol számos példát, amelyek tanúsítják, hogy Jarring kitartó erőfeszítéseket tett a békés rendezés elérése érdekében. Ezek az erőfeszítések azonban nem vezettek eredményre. Jarring missziója zsákutcába jutott az izraeli magatartás miatt. Az izraeli kormány semmibe vette a főtitkár különmeg- bízottjának javaslatait és ugyanakkor durva agressziós cselekményeket követtek el a szomszédos arab államok ellen. Jarring egész tevékenysége a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatára épült, ez a határozat pedig előirányozza az izraeli csapatok kivonását a megszállt arab területekről. Ezt a határozatot ismét megerősítette az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszaka. Eszerint az izraeli kormány Jarring missziójának meghiúsításával kihívást intéz minden olyan ENSZ-tagállamhoz, amely a közel-keleti probléma békés megoldására törekszik. Waldheim beszámolójában hangsúlyozta, hogy a rendkívül kedvezőtlen helyzet ellenére Jarring megbízatásának keretei között folytatják a közel-keleti konfliktus békés rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Varsó — Stanislaw Trepczyn- skit — akit az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakának elnöki tisztségére jelölnek — 1971 februárjában nevezték ki lengyel külügyminiszter-helyettesnek. Trepczynski 1924-ben, Lodzban született, ott végezte egyetemi tanulmányait. 1946-tól a Lengyel Munkáspárt ludzi városi bizottságának munkatársa. 1951—1952-ben u Lengyel Országos Béketanács titkára. 1952—56 ban Lengyelország képviselője a Béke-világta- nácsban. 1956—ü0-ban a Lengyel Országos Béketanács titkára. I960 —1971 februárjában a LEMP KB titkársági irodájának vezetője. Közben széleskörű publicisztikai tevékenységet is folytatott. Az ötvenes években a „WIDNOKREGl" címfi folyóirat szerkesztője, a hatvanas években a „FORUM“ című hetilap és a „KONTYNENTY“ című folyóirat szerkesztő bizottságának tagja volt. 1972. IX. 20.