Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

TERSÁNSZKY J. JENŐ:

*l:*t íy^*?hT.-? ^3^1 r*'>—^ r A , • í '

F

iatal barátommal és kartársammal elég gyakran találkozom az eszpresszóban. Ö hivatása szerint komoly közgazdász, és tetejében társadalomtudós is. De foglalkozása szerint újságíró. Ahogy ez ma dívik, volt már vagy öt napilap, vagy három időszaki újság, a Rádió munkatársa is, azonkívül még könyvtári alkalmazott. Egyszóval használható, jelen tékeny személyiség ifjú barátom. És kétségen fölül valónak látszik, hogy ha minden így megy, akkor jövőnk egyik nagysága lesz.

A viszony közöttünk a legtermészetesebb. Én az öregség kiábrándultságával már sok mindenben nem hiszek, amiben fiatal barátom lelkesen hisz. Ugyanaz fordítva is van közöttünk. Ő például az irodalmat, ha nem is haszontalannak, de a legtöbb válfajában komolytalan gépkattogtatásnak ítéli. Hogy helyesen fogalmazzam meg: tiszteletteljesen fölényes velem szemben, ha néha vitatkozunk dolgokról. Mindenesetre törhetetlen bizakodással és derűvel szemléli az életet.

Annál meglepőbb volt számomra, hogy a minap nagyon komornak, csüggedtnek, rosszkedvűnek, bosz- szúsnak láttam őt az eszpresszóban.

— Kedvetlennek látszol! — jegyeztem meg.

— Minden okom megvan rá. De nem érdemes foglalkozni ezzel. Beszéljünk okosabb dolgokról! — válaszolta.

— Ahogy gondolod — szóltam. De hát ő kissé ellentmondóig így folytatta aztán:

— Ma érkeztem ugyanis haza háromnapos vidéki útról. És egy nevetséges baklövést csináltam a harmadik nappal. De hát mit untatlak, kedves bátyám, téged ilyen marhaságokkal.

— Dehogy untatszl — feleltem. — Csak egyet mindjárt nem értek. Miért mondod így, hogy a harmadik nappal? Talán a harmadik napon? Akkor csináltál valami félrehúzást. Nem?

— Nem! A második napon csináltam hülyeséget, azért kellett a harmadik napon is ott maradnom ... De hát ez is ostoba, zavaros, ha nem magyarázom meg, miről van szó! Na!

— Hát, kérlek szépen, a főszerkesztőmtől megbízást kapok, hogy ki kell mennem Vészkő-újtelepre. Ez egy új nagyközségünk. Már régebben megalakult benne „Közös Erővel“ néven a termelőszövetkezet.

— Csináld meg nagyon komolyan a tudósítást. Alaposan nézz körül. Fölemelt útiszámlával mégy. Két napig is ott maradhatsz, ha kell. Nagyon fontos. És nagyon sürgős is a kimerítő tudósítás Vészkő-újtelep- ről.

Ez volt a főszerkesztőm utasítása.

Rendben van! Elutazom azonnal Vészkő-újtelepre, és ott töltök két napot. Megszemlélek mindent, s túlzás nélkül állítom, aránylag mindent kivételes rendben találok a községben és a szövetkezetben.

— Akkor hát? — vetettem közbe.

— Na jó, nézd, kedves bátyám. Te is tudod, én is tudom, hogy ezek a tudósítások nem szükségelik, hogy érdekfeszítők legyenek ilyen szövetkezetekről, de hát már mégis kicsikét túl is... hát izé., egyhangúak. Jónás Péter kilép a tsz-ből, aztán belátja, hogy oktalanságot csinált, de már magával rántotl egy csomó másik tagot, és azok megbicsakolták magukat, és ez ilyen meg olyan zavart okoz, viszont az okos elnök a zűrök között megtalálja a helyes utat.. Picsipacsi! Tudósító mégiscsak akkor éled, ha valami izgatóbb, bonyolultabb, újabb eset is akad valahol a? írógépe hegyére... Ez már így van, és így volt, amióta a társadalom társadalom. Ezzel számolni kell . .1

— Értelek! Értelek! Tudósításod mert nem egészítetted ki képzeleteddel, bár komolynak, alaposnak, de laposnak találtatott — kockáztattam meg.

— Nos, nem egészen, de félig-meddig ilyesmi játszik közre az esetben! — bólintott fiatal barátom.

— Ez nagyon érdekes! — biztatom őszinte kíván csisággal barátomat a külön tudósításra.

ö pedig most már teljes lendülettel kezdette.

— Második napon már összecsomagolok szállásomon. De még a vonatindulásig jó félóra van. Kész kéz- izratommal a zsebemben elindulok egyet levegőzni a község főutcáján. Amikor magamba felejtkezve eszembe jut, hogy órámra pillantsak, látom: itt az ideje, hogy az állomásra siessek! De egyszerre egész külö nős jelenet vonja magára a figyelmemet. A község fodrászüzlete előtt áll a tulaj. Hát persze, munkaidő van. Nincs az üzletnek semmi forgalma. A fodrász sütkérezik és unatkozik. Ilyen községben a gyógyszer- tár meg a fodrászüzlet a legnagyobb pletykafészek.

A fodrász egy előtte eltötyögő öreg parasztnak nagy hűhóval újságolja:

— Na, János bácsi! Mégis megvan Pista!

— Ne te nel — csillan föl erre az öreg szeme: — Pedig én is szentül hittem, hogy azt elpusztították.

— Na, lássál Nem ölték azt meg! Legföllebb fogva tartották valahol. Vagy leütötték, de fölébredt. Majd

re halasztottam az aznapi borotválkozást. Az állam volt annyira borostás, hogy fodrászhoz üljek be.

Beállítok hát a fodrászüzletbe. A mester egyetlen vendége fürtjein simította éppen az utolsókat. Szemmel látható örömmel és készséggel fogadta újabb látogatóját.

— Parancsoljon helyet foglalni, főszerkesztő úr!

,— Honnan tudja, hogy én újságíró vagyok?

— Ö, hát kérem, itt Vészkőn mindenki mindent tud rögtön mindenkiről, aki csak félórát tartózkodik nálunk.

Szép! — gondoltam magamban —, hogy csak én, aki hát mégis híreket hajhászok, sejtelmet sem sze- . reztem két nap alatt a község népszerű Pistája ellen tervezett gyilkos merényletről. De hát jobban örültem magamban annak, hogy milyen kedvezően magától indul meg a szőrzetirtás nagymesterével a társalgásom. Sőt, túl kedvezően is! A fodrász már habverés közben hadart tovább:

— Tetszik tudni azt, micsoda falu ez? Hahha, hejl Gyorsan közbevágtam. Nem, hogy a mester szóáradatát meggátoljam, hanem hogy kedvező irányba tereljem.

— Igen! Volt alkalmam az imént tanúskodnom annál, hogyan fut össze és izgul itt minden teremtett lélek valamiféle Pista miatt. Hát mi van ezzel? Vagy mi volt ezzel?

Vettem észre, hogy fodrászom szinte lelkesedve, ujjongva kap rajta, hogy megismertethet a Pista-esettel.

— Hahhaj, hej — rikkantotta —, ez nagy mese! Egy nagy mese! Csak ezt nem mostantól, ezt az elejétől kell kezdeni, hogy meg tessék érteni az egészet.

— Nahát, csak rajta, mester! Kíváncsi vagyok rá, őszintén — buzdítottam. Mire aztán a fodrászomból szinte zúdulni kezd a tudósítás:

— Hát tetszik tudni, itt a tsz bizottságában két, különben nagyon rendes tag ül. Csak hát egy kis veszkődés van közöttük egymás ellen. Az egyikük asszony-, a másik férfitag. Az asszony Tarné, azaz hát özvegy Tar Miklósné, a férfi meg Csemez András. Talán tetszett is velük beszélni?

— Hogyne!

— Na, de hát azt nem tetszett tudni, hogy Tarnét még Julika korában előbb Csemez Andris kérte meg. De kosarat kapott Julikától Tar Miklósért. Aztán, hogy van ez itt ezek közt a parasztok közt, ha ilyesmiért le nem bicskázzák egymást, azért a haragot a koporsójukig is tartják. Csemez meg Tarné most, amikor már mind a kettő nagyszülő, még mindig döfnek egymáson, ahol lehet. Nahát itt, amint tetszett látni, a szövetkezet tanácsterme, az elnök lakása, a kultúrterem mind itt, az utca végén, abban a nagy épületben van, és még az épület másik fele magtár is, raktár is. Hát itt kezdődött a Pistával való hercehurca, Tarné meg Csemez András között.

Ahám! — ókumláltam magamban. — Mint a vérbosz- szú, apáról fiára száll. Ez a Pista vagy Csemez Pista, vagy Tar Pista. A családi ellentét a fiatalok közt robbant ki tettleg. De hát a fodrász szövi tovább terjengősen a történetet, egészen más vonalon.

— Ebben a magtárban ott, ami hát a földesúré volt, rettenetesen elszaporodott a patkány, minden zugában. Már majdnem akkorára nőtt egy-egy, mint egy tengerimalac. A tsz próbált a községből macskákat szerezni, és bezárták őket a magtárba. Hiába! A patkányok ölték meg a macskákat, nem azok őket. Egyszer már a tsz elnökének az új csizmáját a konyhájukban tönkrerágták a patkányok ... Elég az hozzá, hogy Tarnénak a rokonai messze ide, tán vagy tíz vasútállomásra laknak, és amikor meglátogatta őket, hát talált náluk egy nagy, veres kandúrt. Ezt elhozta magával ide, Vészkőre. Ezt a macskát zárták be a rak- Lárba. Nahát, ez a macska aztán olyan irtást csinált a patkányok között, akár egy tatárjárás. Ahová ezt a kandúrt bezárták éjszakára, ott reggelenként tízhúsz patkánydögöt is találtak. Hát méltányos volt, hogy Tarné a tsz-bizottságban szóvá tette: legalább annyit érdemelne, hogy a tsz megvegye tőle a macskáját. Ez meg is történt. De már akkor kitört a viszály, amikor Tarné a kandúrjára, mint a tsz-nek valami jótevőjére hivatkozva követelődzött, hogy ő is a tsz-nek a megjutalmazottjai között legyen. Ezek után irtó veszekedések kerekedtek, és ki lármázott legjobban Tarné ellen? Csemez András! Majd, hogy hajba nem kaptak.

Nem szakítottam meg a fodrászt. Legföllebb mély lélegzetekre kényszerített a türelmetlenség: mikor tér már Pistára? És miután a borotválkozáson már készen volt, hát én tértem a tárgyra:

— Nade, kedves mesterem, ne haragudjék, ez a macska túl hosszan szerepel. Mesélje végre: mit eredményezett a két ellenfélnek, Tarnénak és Csemeznek az összetűzése?

— Hát hiszen mesélem! A kandúr egyszerre csak eltűnt a magtárból. Mindenki persze hogy Csemez Andrást gyanúsította vele. De hát senki nem hozhatott ellene bizonyítékot. És mi történt? Tarné meglátogatta megint a rokonait, hogy esetleg más kandúrt hozzon. Hát csodák csodája ott találta a macskát. Visszaszökött a gazdáihoz olyan messze. Így Csemeznek most fog aztán följebb állni igazán ...!

Most már ideges lettem. A fodrász szavába vágtam. Különben is vendég jött be:

— Nade hát, végre Pistáról beszéljenl Arra vagyok kíváncsi, drága mesteri

A fodrász nagy szemet meresztett:

— Hát róla beszéltem. így hívják a kandúrt: Pista.

— Na, most képzeld, kedves bátyám. Képzeld, mi- j lyen kedves volt még egy haszontalan napom Vészkő- újtelepen. Aztán meg ma a főszerkesztővel való tárgyalásom. Igazat kellett adnom neki. A tudósítás, amit hoztam, mondjuk, közepesen jó írás. De hogy két napot háromra hosszabbítsak érte vidéken, és ezt is kiutalják nekem az útiszámlámban ... Beláttam ... Ma- ■ gamra lehetek csak dühös! ...

— Van egy ötletem! — szóltam. — Ez mindent kiegyenlít és elsimít. írd meg a történetet egy irodalmi közlöny számára. Akkor megtérül veszteséged.

— Ahh! Én ilyesmivel nem foglalkozom! — legyintett barátom.

— Akkor tudod, mit? Én megírom az esetet felibe. Név nélkül, természetesen. Vagy álnévvel. Beleegye»- 7el?

— Bánom is én! Parancsolj! íme! Itt van a történeti

MACSKA AZ ABLAKBAN (Tóthpál Gyula felvétele)

kitudódik. A szövetkezet megnyugodhat. Majd talán kinyomozzák, ki volt a tettes.

— Tyührí Az akkor szorul! — biccentett az öreg. Aztán egy arra siető menyecskének már ő újságolja: — Na, Lidikém! Megvan Pista! Itt hallom a mestertől!

— Ne mondják! Mégis megvan? Már biztos holt hírét költöttfC : hogy valaki eltette láb alól! — szól a menyecske. És ő már az utca túlsó oldalán közeledő társaság felé rikoltja: — Hallották-é már maguk is, hogy Pista megvan?

Én ott állok, és hallom mindezt. Illetve már nem is hallom, mit felelnek a menyecskének a járókelők. Hiszen itt valami őrült érdekes esetről van szó! Amihez közvetlen köze van a tsz-nek. Ezt meg kell tudni, micsoda Tiszta hülyeség volna tőlem... Rohanok először a szállásomra! Három házzal volt csak odább. Onnan telefonáltam a szerkesztőségbe. A vonatom már aligha érném el így is, csak ha késik.

— Halló! — mondom a kagylóba, amikor a főszerkesztőt kapcsolják. — Halló, igen, én vagyok, még Vészkő újtelepről beszélek. Utolsó percben, hogy elutaznék, váratlan olyan helyi szenzációról vettem tudomást, amit okvetlenül érdemes itt kifürkésznem. A szövetkezettel kapcsolatos az ügy, és bűnügyi háttere van. Eddig ennyit megtudtam. Mindenesetre az egész községet lázban tartoita az ügy. Sajnos, a vonatomat elmulasztván, már csak a holnap reggeli vihet vissza Budapestre.

— Szerettem volna pedig, ha már a holnapi számunkban hozhatom a cikkedet. De ha mondod: ekkora érdekességű a kiegészítése, akkor huszonnégy órát várhatunk vele. Szervusz!

Szóval, a főszerkesztőm kénytelen-kelletlen is belement a harmadik napba.

Én pedig kissé gondolkodtam. Kezdjek mindjárt visszafelé nyomozni itt a szállásomon a titokzatos, gyilkos kezekből szabadult Pista után? Hiszen ez közismert, sőt közkedvelt egyén lehet itt, nem vitás. De jó az, hogy ajtóstul, ürügy nélkül kezd tudakozódni itt az ember, ahol jól tudják, hogy idegen, pesti új- ságfirkász? így, mi tagadás, bizalmatlanságra is akadhatok! Legokosabb, ha ott kezdem a földerítést a helyszínen, a fecsegő fodrásznál, ebben a különös Pis- ta-ügyben.

Gyerünk!

Még az is támogatott, hogy az elutazás miatt Pest-