Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

Á felnőttoktatás időszerű kérdései A korszerű követelményeknek megfelelően 1972. IX. 17. Szocialista társadalmunk rendkívül nagy gondot fordít a dolgozók műveltségének állandó emelésére. Ezzel részben kultúrpolitikai célkitűzéseit váltja va­lóra, másrészt a tudományos-technikai forradalom ál­tal előidézett gazdasági, technikai, szociális és kultu­rális változásokra reagál, és az egyre gyorasbb fej­lődéssel igyekszik lépést tartani. A felnőttek szerve­zett keretek közt megvalósuló oktatása-nevelése ed­dig azt a célt szolgálta, hogy a széles tömegek múlt­beli kulturális kisemmizettségét pótolja és lehetővé tegye számukra a felzárkózást. E funkciója nap­jainkban egyre inkább háttérbe szorul, s ma már azt célozza, hogy elősegítse a fejlődő tudományokkal, a technikával és a termelési színvonallal való egytitt- haladást. A felnőttoktatásnak, mivel a mai nemzedék igen komoly társadalmi feladatokat megoldó problé­máit öleli fel, közvetlenül a mára és a közeljövőre kell vonatkoznia. Eredményessége a társadalmi ter­melés színvonalának emelkedésén mérhető le. Ezért igen fontosnak tartjuk e probléma felvetését. A felnőttoktatás formái sokfélék lehetnek; az alap. képzést a középiskolai és szakképzés rendkívül válto­zatos formái képezhetik. Valamennyi forrna közös vo­nása, hogy keretükben olyan tevékenység folyik, amely „a felnőttek személyiségének formálására, fej­lesztésére törekszik, új ismeretek birtokosaivá, új tu­lajdonságok hordozóivá, másféle emberi magatartás megvalósítóivá, s ezzel újabb és magasabb követelmé­nyeket támasztó társadalmi és munkafeladatok vég­rehajtóivá kívánja nevelni a felnőtteket“. (Csorna Gy. —Gellért L., 1967). Feladata tehát az egyéni és a társadalmi szükségletek kielégítésének igényét öleli fel. A felnőttoktatásba bekapcsolódó egyének tanulá­si indítékait vizsgálva megállapítást nyert (Varsányi L. 1967), hogy a leggyakrabban előforduló motívu­mok az egyéni érdekek, célok elérésére vonatkoz­nak, ennek ellenére mi mégis a társadalmi szükség­letek kielégítésére irányítjuk figyelmünket, mert úgy véljük, hogy az egyéni érdekek végső soron egybees­nek a társadalmi szükségletekkel. A felnőttoktatás lehetőséget nyújt a társadalmi együttéléshez szükséges olyan ismeretek, képessé­gek, tulajdonságok megszervezésére, amelyek képes­sé teszik az embereket, hogy a társadalom politikai életének aktív részeiseivé váljanak, hogy megértsék a világ változásait, hogy eligazodjanak az életben ta­pasztalható ellentmondásokban és ezek pozitív meg­oldásához szükséges ismereteket szerezzenek. Szé­les rétegek számára lehetővé válik, hogy lépést tart­sanak az egyre rohamosabban fejlődő termeléssel, annak belső változásaival; ezek a változatok a szak­mák nagyfokú specializálódása következtében azt eredményezhetik, hogy az egyének egészen új mun­kakör betöltésére kell vállalkoznia, vagy — és ez igen gyakori eset — képessé kell válnia magasabb szakképzettséget igénylő munkakör betöltésére. A technika, a tudományok rohamos fejlődése, az isme­retek mennyiségének állandó növekedése és specia­lizáltsága. a társadalmi fejlődés felgyorsulása szük­ségessé teszi új ismeretek elsajátítását és új készsé­gek kialakítását, ezért vannak és lesznek olyan egyé­nek — egyre nagyobb számban —, akiknek a szakma megváltoztatásához segítséget kell nyújtani, és bizto­sítani kell azt, hogy a lehető legrövidebb időn belül új szakmájukban átlagos színvonalat érjenek el, s beilleszkedhessenek a változásokkal járó új életfor­mába. Az eddig elmondottakból következik, hogy a felnőtt, oktatás valamennyi formája rendkívül fontos funk­ciót tölt be társadalmunkban. Iskolahálózatunkban a felnőttoktatás legáltalánosabb formája a dolgozók iskolája, mely esti tagozat néven ismert; a továb­biakban erre a formára összpontosítjuk figyelmün­ket. Az esti tagozat alap- (ritkán ugyan, de még elő­forduló tagozat) és középiskolai szinten korszerű, rendszerbe foglalt műveltséget nyújt. E forma elvi­leg biztosítja, hogy a tanulók tervszerűen, a taní­tás-tanulás törvényei szerint, fokozatosan juthassa­nak hozzá az ismeretekhez. Az iskola a személyiség formálására is hatással van. Műveli tanulóinak gon­dolkodását, érzelmeit, magatartását; új jártasságo­kat. készségeket és képességeket fejleszt ki bennük. Á dolgozók iskolájában folyó oktatás eltérő a gyér- * mekek iskolájában folyó neveléstől. A különbséget okozó tényezők közül kettőt emelnénk ki: a tanulók életkori-pszichológiai sajátosságait és társadalmi (szociológiai) helyzetét, valamint a dolgozók iskolá­jának sajátos oktatási szerepét. A lélektani és az életkori sajátosságok eltérő volta nem szorul külön magyarázatra, természetesnek, ért­hetőnek tűnik. A szociológiai tényező azt fejezi ki, hogy a felnőttek iskoláját látogató tanulók fő tevé­kenysége a munka és nem a tanulás. Fontos megemlí­teni a családban és a munkahelyen betöltött funk­cióbeli különbséget is. A tanuló felnőtt a közösség sokkal bonyolultabb rendszerében él, mint az iskolás gyermek. A felnőttek oktatási rendje sokkal kifeje­zőbben oszlik két részre (az iskolai és otthoni ta­nulásra), mint az iskoláskorúaknál. Alacsonyabbak az óraszámok, kevesebb a tanítási nap. A lélektani és szociológiai tényezők mellett éppen ezek határoz­zák meg a didaktikai folyamat speciális jellegét. A dolgozók iskolájába járók életkorukat tekintve heterogén csoportot alkotnak, hiszen a felnőttek mel­lett egyre több ifjú él az oktatás lehetőségével. Ez a tény csak szaporítja az iskolatípusban folyó oktatás didaktikai-metodikai problémáit. A továbbtanuló felnőttek (és ifjak) fokozott igé­nyeket támasztanak a felnőttoktatás korszerűsítésé­vel szemben. Ez azzal magyarázható, hogy az iskola, amelyet látogatnak, a ma iskolája, fő feladata, hogy a közeli évek társadalmi igényeit kielé­gítse. A tanuló felnőtt a társadalom fejlődésé­nek, szerkezeti változásainak és minden gazdasági, technikai és politikai átalakulásnak közvetlen része­se, s minden változás, mely a társadalom életét érin­ti számára a ma valóságát jelenti. Ezek után termé­szetes a felnőtteknek az igénye, melyet például a tananyaggal szemben támasztanak: legyen kapcsolat­ban társadalmi munkatevékenységükkel, közvetlenül segítse őket problémáik magasabb szinten történő megoldásában. Általános pedagógiai tapasztalat, hogy a felnőtt ember gyakorlati gondolkodású. A felnőtt- oktatás egyik kulcsfontosságú didaktikai kérdése ennek az elvárásnak a kielégítése. Minden iskolával szemben jogos az a követelmény, hogy alkalmazkodjon a változó társadalmi igények­hez. A dolgozók iskolája sokkal rugalmasabb in­tézmény, mint a nappali tagozat, akár az alapjait, akát a részletproblémáit tekintjük. E tulajdonságú­nál fogva a jövőben is nagyon fontos szerepet tölt be a permanens oktatásban. A dolgozók iskolájának ineg kell felelnie a terme­lésben beállott, sokszor Igen gyors változásoknak. A felnőttoktatásnak a munkaerőgazdálkodás igényeire is érzékenyen kell reagálnia. A felnőttoktatásnak ál­landóan alkalmazkodnia kell a társadalom szerkeze­tében, a különböző társadalmi rétegek életkörülmé­nyeiben, kulturális feltételeiben és igényeiben tör­tént változásokra; alkalmazkodnia kell a különböző feltételek között élő és dolgozó egyének tanulási igényeihez. Ezeket a termelés igényeivel oly módon kell összehangolnia, hogy az esetleges ellentmon­dások feloldódjanak. Alkalmazkodnia kell a felgyor­sult élettempóhoz, a szabad idő és a termelési idő arányainak jelen és távlati változásaihoz. Ennek meg­felelően elsősorban az iskolarendszer szerkezetében és az oktatási formákban várhatók változások. A felnőttoktatás sem hagyhajta figyelmen kívül a neveléstudományban történt változásokat. Az okta­tás ezen formájában is ellentmondás feszül az alkal­mazott módszerek, az oktatási rend, a nevelési és oktatási formák, az oktatás megszervezése, a tan­anyag, a tankönyvek és a neveléstudományban elért s alkalmazásra érett, új eredmények között, Az új eredmények és a gyakorlat közötti feszültség a fel nőttoktatásban még fokozottabban jelentkezik, mint a nappali tagozaton. Az oktatás-nevelés korszerűsítése terén külön prob­lémát jelent az alkalmazott módszerek korszerű kon­cepciója. Régóta ismert tény, hogy „a felnőtt nem nagy gyermek“, még akkor sem, ha történetesen az iskolapadban ül. E nézet módszertani vonatkozásait a pedagógusok azonban nagyon megkésve vonják le. Elég sok iskolában görcsösen ragaszkodnak ahhoz a túlhaladott szemlélethez, mely szerint az oktatásnak a dolgozók iskolájában olyannak vagy hasonlónak kell lennie, mint a nappali tagozaton. E szemlélet következetes érvényesítéséhez a dolgozók iskolájá­ban nincsenek meg a feltételek. A pedagógusok fö­löslegesen rengeteg energiát pazarolnak arra, hogy a nappali tagozatra méretezett eljárásokat alkalmazzák az esti tagozaton is, természetesen minimális ered ményességgel. Számos azonosság ellenére a dolgozók iskolája nem tekintheti mintájának a nappali tagozatot. A korsze­rűsítési törekvések szempontjából ez igen fontos meg állapítás, ezért nem elégedhetünk meg azzal a gya­korlattal, mely szerint a közelmúltban a nappali is­kola változásait — rendszerint évekkel később — át­ültették a dolgozók iskoláiba is, ahelyett, hogy ezen iskola sajátos vonásait figyelembe véve, keresték vol­na a korszerűsítés sajátos formáit. A dolgozók iskoláiban számos nehézséggel találko­zunk, amelyek megoldása egyre sürgetőbb. Az egyik az állandó időzavar, mellyel a pedagógusok nehezen tudnak megbirkózni. Ehhez kapcsolódik a szinte sko­lasztikussá merevedett tananyag problémája, me lyet a tanárok — a támogatás ellenére sem — tud­nak olyan szinten és a követelmények olyan mérté­kű kielégítésével tanítani, mint a nappali tagozaton. Nincs idejük arra, hogy a tételszerű ismeretekhez kapcsolódó jártasságokat és készségeket kialakítsák. Ha a tanár erre összpontosítja figyelmét, nem marad ideje arra, hogy a tananyagot élményszerűvé tegye. Nehézségek mutatkoznak a tananyag és a tanulók társadalmi munkatevékenysége közötti kapcsolat megteremtésében is. Szinte lehetetlenné válik a kö­telező ismereteken túlmutató igények felébresztése a tanulókban. A zsúfoltság, a tényszerű tömörség, a száraz ős megterhelő tananyag kapkodó feldolgozá­sa élvezhetetlenné teszi a tanulást. Nem jut idő a tananyag megérlelésére. Az esti tagozat nevelési szempontból ezért nem tud olyan hatást kifejteni, mint a nappali tagozat. Rendkívül nagy szerepe van az olyan tananyag és nevelési elementumok elsajátí­tásának, melyek a személyiség formálásának döntő eszközei ebben az iskolatípusban. A tanulás megszer­vezése sem olyan egyszerű, mint a nappali tagozaton. A tanítás-tanulás otthoni szakasza — amit sok, az is­kola által nehezen ellenőrizhető tényező befolyásol — sokkal nagyobb, mint az iskolai szakasza. A gya­koroltatásra, a készségek kialakítására nincs elég idő. Ezért a jövő egyik fontos feladata, hogy megold­juk a tanulás távirányítását. Az otthoni tanulás során szintén megjelenik az idő problémája. A felnőtt tanulónak idejét és ener­giáját meg kell osztania a munka, a tanulás, a csa­lád és egyéb kötelezettségek elvégzése között. A ta­nulásra fordítható idő sok tényezőtől függ (túlórázás, különféle akciókon való részvétel stb), s ez befolyá­solja a tanulás tervezhetőségét. E problémák megoldá­sában elsősorban az iskola köteles segítséget nyújta­ni a felnőtt tanulóknak. A korszerű oktatási rendszerben fontos helye van annak az igénynek, hogy a tanulókat fel kell készí­teni a folyamatos továbbművelődésre. Ennek kielé­gítése az esti tagozat alapvető funkciója, érvényesí­tése pedig e típus létkérdése. Az iskolának hozzá kell segítenie tanulóit olyan életmód kialakításához, melynek természetes és elkerülhetetlen része az is­meretek állandó gyarapítása. E tekintetben még sok­kal adós a dolgozók iskolája. Számottevő azoknak a korszerűsítési feladatoknak a száma, amelyeket meg kell oldani annak érdekében, hogy a művelődési te­vékenység sémáinak kialakítása a kívánt színvona­lat elérje. Át kell rendezni “például az iskolai tan­anyag hagyoinános ismeretköreit, és új ismeretkö­röket kell bevezetni. A probléma megoldását a tan­könyvi anyagon kívüli más hatásmechanizmusok (film, rádió, tv, színház, koncertek stb.) bevezetése is segítheti, melyek a tanulók iskolán kívüli tevé­kenységéhez kapcsolódnak. A dolgozók iskolájának fejlesztése arra irányul, hogy a ma érvényben lévő tanítási-tanulási folyamat teljes mértékben átalakí­tásra kerül. A tendencia lényege a tanulói aktivitás és önállóság kibontakoztatásában rejlik. A cél a ta­nítás-tanulás pszichológiailag valósabb sémájának fel­építése, olyan modellek kialakítása, amelyek ponto­sabban követik majd a tanítás-tanulás valóságát. A korszerűsítési törekvések kiindulópontját a szakem­berek a programozott oktatásban látják. Az oktatási folyamat átszervezése révén eljuthatunk az otthoni ta­nulást szabályozó eljárások és az iskolai munka ha­tékonyságának jelentősebb növeléséhez, az önálló ta­nulás képességének kialakításához. A felnőttoktatás jövője biztosítottnak látszik. A múlt hibáit felszámolva teljesítette küldetését, hiszen széles tömegek számára lehetővé tette a korábban elérhetetlen műveltség megszerzését. E funkciója mel­lett napjainkban egyre jelentősebbé válik a jelen tár­sadalmi-művelődési problémáinak megoldásában be­töltött szerepe. A perspektívák azt mutatják, hogy a felnőttnevelés helyét iskola jellegű szakmai és álta­lános továbbképzési formák veszik át, amelyek a nappali iskola elvégzése után kiegészítő általános és szakmai műveltséget nyújtanak, és a folyamatos mű­velődés-képzés zártabb kereteit biztosítják. Erre azért lesz szükség, mert a nappali iskola kevésbé ru­galmas jellegénél fogva az egyre növekvő termelési követelmények kielégítésére nem képes. Ezért telje­sen indokolatlan annak, a köztudatban még mindig erősen élő véleménynek hitelt adni, miszerint a fel­nőttoktatás csak ideiglenes. KULACS DEZSŐ BÚCSÚZIK A NYÄR (Prandl Sándor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom