Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám, szerda

Párt- és kormányküldöttségünk az NDK-ba utazik (ČSTK) — Németország Szo­cialista Egységpártja Központi Bizottságának és a Német De­mokratikus Köztársaság Minisz­tertanácsának meghívására a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság párt- és kormányküldött­sége szeptember második felé­ben hivatalos, baráti látogatás­ra a Német Demokratikus Köz­társaságba utazik. Egyenletesen teljesíteni a tervfeladatokat Az SZNT bizottságainak ülése Az első félévben elért kedve­ző eredmények ellenére az el­múlt két hónapban több válla, lat nem teljesítette feladatait — állapították meg a képvise­lők az SZNT ipari és építőipari bizottságának tegnapi ülésén. E kedvezőtlen jelenség felszá­molására már az első félév vé­gén intézkedéseket foganatosí­tott az iparügyi minisztérium. Az illetékes vezérigazgatósá­gokkal, valamint a pártszervek­kel karöltve felmérték a hely­zetet a tervüket nem teljesítő néhány üzemben, megállapítot­ták az elmaradás valódi okát és a hiányosságok felszámolásá­nak módját. Ugyanekkor a kép­viselők sürgették az első félév­ben már bírált negatív jelensé­gek felszámolását. Szerintük nem kielégítő a költségek csök­kentése, a belföldi piac áruel­látásának javulása és a beruházás szakaszán elért eredmények. Az első félévben 13 százalékkal nőtt az ipari termelés, a munka­termelékenység 8 százalékkai volt magasabb mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az évi kiviteli tervet a szocialista ál­lamokba 57, a kapitalista álla­mokba pedig 53 százalékra tel­jesítettük. Bohuslav Havlín mérnök, az SZSZK iparügyi miniszterének helyettese tájékoztatta a kép­viselőket az ágazat problémái­ról. Kiemelte, hogy az iparügyi és kereskedelmi minisztérium vezetőinek tárgyalása és meg­egyezése jelenti az első lépést a belföldi piac áruellátásának ja­vítása terén. Mivel mindkét or­szágrészben szinte azonos prob­lémákat kell megoldani, szük­séges, hogy egy központból irá­nyítsák és szervezzék az egész országot átfogó piackutatást és a kereskedelem az igények is­merete alapján rendelje az árut a termelő-üzemektől. Egyszer s mindenkorra meg kell szabni, hogy az ipar köteles a meg­rendelt termékeket elkészíteni s azokat a kereskedelemnek át kell vennie. A képviselők véle­ménye szerint csak úgy lehet megszüntetni a két ágazat kö­zötti havonta felújuló vitát, ha kötelezően megállapítják a bel­földi piac áruellátásáért viselt felelősséget. A képviselők az építőipar helyzetét vitatva megállapítot­ták, hogy az ütemtervnél las­sabban kezdik meg az új laká­sok építését és nem sikerült kedvező fordulatot elérni az ipari létesítmények építési ide­jének csökkentésében sem. A bizottság tagjai egy fel­mérés alapján megvitatták az állami vagyon védelmének prob­lémáit, valamint véleményt mondtak az újítási javaslatok­ról szóló törvényjavaslatról. • • • Az SZNT tervezési és költ­ségvetési bizottságának napi­rendjén a népgazdasági fejlesz­tési terv, valamint az állami költségvetés első félévi tervé­nek teljesítése és az 1973. évi állami költségvetés tervjavasla­tának megvitatási folyamata szerepelt. A képviselők leszö­gezték, hogy az eltelt 8 hónap­ban jelentős gazdasági ered­ményt értünk el és ez kedvező­en hatott az életszínvonal ala kulására is. Az ipari dolgozók 101, áz építőiparban 101,3 szú­zalékra teljesítették feladatai­kat. A kiskereskedelmi forga. lom szintje 6,4 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a bi­zottság tagjai hangsúlyozták a pénzügyi fegyelem szilárdításá­nak szükségességét, a gazdasá­gosság javítását minden szaka­szon. Szükséges, hogy az ága­zatok és vállalatok az 1973. évi terv előkészítése során feltár­ják a belső tartalékokat és na­gyobb gondot fordítsanak a mi­nőségi mutatók teljesítésére. ■—cs.—■ (Folytatás az 1. oldalról) gei a közös gyakorlat harci fel­tételei között az első pillanat­tól kezdve következetesen telje­sítették „A Varsói Szerződés — a szocializmus védőpajzsa — jelszóval kifejezett alapvető hadászati-politikai célkitűzés feladatait. A „Pajzs 72“ közös gyakorlat­nak már az első órái, melyek alatt a magyar és a csehszlovák néphadsereg egységei és vezér­karai bizonyították kiváló együttműködésüket, harci törek­véseik összehangoltságát és a kölcsönös segítséget, teljes mér­tékben meggyőztek arról, hogy a harci feladatok teljesítésének kölcsönös összjátékában a nyel­vi különbség nem jelent semmi­lyen akadályt. A harci felada­tok pontos megértését és telje­sítését lehetővé tette a két testvéri hadsereg katonái szá­mára egyebek között a hadászat tökéletes ismerete is, mivel an­nak alapjai egységesek a Var­sói Szerződés összes testvéri hadseregében. A harci tevékenység intenzi­tása nem csökkent és kiterjedt köztársaságunk más területei­re is. A megfigyelő állomások egyi­ke előtt, ahonnan élenjáró párt- és kormányszemélyisége­ink a Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői főparancsnokságának képvise­lőivel és a szocialista országok hadseregeinek köldöttségével együtt figyelték a hadgyakorla­tot, fokozatosan zajlott le a szovjet, a lengyel és a hazai egységek hadművelete. Minden egység kiválóan tel­jesítette feladatát a meghatáro­zott időn belül. Újból hangos a határ Már a jövő évi kenyérről van szó Kelet-Szlovákia legészakibb járásaiban befejeződött az ara­tás, beköszöntött az ősz, de új­ból hangos a határ. A silókuko­ricát vágják, gyűjtik a kombáj­nok, napról napra gyarapszik a felszántott földterület, s a leg­produktívabb burgonyatermesz­tő járásokban, a presovi, a pop­rádi és a Sp. n. Ves-i járásban teljes ütemben folyik a termés betakarítása. Értesüléseink szerint a siló­kukorica begyűjtése nem kielé­gítő. Már több mint 20 000 hek­táron el kellett volna végezni ezt a munkát, de eddig csupán valamivel 10 000 hektáron felül teljesítették ezt a feladatot. A gabonaföldeken már a jö­vő évi kenyér biztosításáért fo­lyik a munka. Az őszi kalászo­sok magágyát a kerületben kö­zel 77 százalékban készítették elő. A michalovcei és a poprádi járásban befejezték a talaj elő­készítését. Sajnos, a szalmabe­gyűjtés megkésett, még csak­nem 16 000 hektáron kell elvé­gezni. A tarlóhántás terén a bardejovi és a humennéi járás­ban mutatkozik lemaradás, kö­zel 40 százalékra teljesítették ezt a feladatot. A vetőmagvak előkészítése jól halad. Eddig a tervezett meny- nyiségnek 85 százalékát készí­tették elő. Ezt a feladatot a rožňavai, a vranovi és a St. Ľu­bovňa-! járás teljesítette. Hazánkban elsőként a Trebi­šovi Cukorgyár kezdte el a cu­korrépa felvásárlását. Az első 43 vagon cukorrépát a Zempl. Hradište-i Efsz-től s a Trebišo­vi Magtermesztő Állami Gazda­ságtól vették át. Az idén — a 60. jubileumi szezonban — a Trebišovi Cukorgyár 16 500 va­gon cukorrépát dolgoz fel. (ik) Gustáv Husák elvtárs a pferovi gépgyárban (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Ľubomír Štrougal, a CSKP KB elnökségi tagja, szövetségi miniszterel­nök, fozef Lenárt, a CSKP KB elnökségi tagja, az SZLKP KB első titkára, Jindrich Zahrad­ník. szövetségi miniszterelnök­helyettes és Radko Kaska szö­vetségi belügyminiszter tegnap Prešnvban tettek látogatást. A repülőtérről az észak-mor- vaországi kerületi pártbizottság és a prerovi járás képviselői­nek kíséretében a pferovi gép­gyárba látogattak el. Megte­kintették a vállalat néhány részlegét és megismerkedtek az észak-murvaországi kerület ötö­dig legnagyobb gépgyárának legutóbbi gazdasági eredmé­nyeivel és távlati fejlesztésével. A látogatás során pártunk ve­zető képviselői találkoztak és elbeszélgettek a népi milicia üzemi alakulatának tagjaival. KÖZÉLET — GONZALO FACIO, Costa Rica külügyminisztere tegnap Rrnőba látogatott, s megtekintette a XIV. nemzetközi gépipari nagyvásárt. " — BOHUSLAV CHŇOUPEK kül­ügyminiszter tegnap fogadta Hen­ryk Zebrowskit, a Lengyel Nép- köztársaság nagykövetségének ta­nácsosát, meghatalmazott minisz­tert. Tanácskozásuk napirendjén a kétoldalú kapcsolatok és a je­lenlegi nemzetközi helyzet kérdé­sei szerepeltek. — MIROSLAV VÁLEK, az SZSZK művelődésügyi minisztere tegnap fogadta dr. Marczali Lászlót, a magyar oktatás- és mtivelődésiigyi minisztérium kiadói főigazgatóját. — MILOSLAV HROZA külügy­miniszter-helyettes tegnap megbí­zó levelének közelgő átadásával kapcsolatban fogadta Golam llasz- szan Szafit, az Afgán Királyság új csehszlovákiai nagykövetét. Békegalamb az aszfalton Szeptember 9-én, szomba­ton délután történt. Feltűnő­en sok a gyermek a prágai Béke-téren. Ám nevetgélé- süktől, hancúrozásuktól ez­úttal nem hangos a környék. Ellenkezőleg, térdepelve vagy gugoló helyzetben, az aszfalt fölé hajolva nagy ko­molyan foqlalatoskodnak va­lamivel. Csak amikor a kö­zelükbe érek, állapítom meg, hogy színes krétákkal dol­goznak. — Ez a feladatuk, és ez­ért tartják meg a gyermekek alkotóképességének verse­nyét éppen a prágai Béke­téren — magyarázza a 12 éves Hanka édesanyja. Kis­lánya néhány ügyes vonással egy mozdonyt varázsolt ma­ga elé, melyhez több vonatot kapcsol. Amikor elkészül, mindegyikre más más nem­zeti színű lobogót fest, hogy — amint mondja — a nem­zetek összetartását szemlél­tesse a béke érdekében. Egy 9 éves kisfiú éppen a világ­űrbe készülő rakétáját szí­nezi elégedetten, melyből szovjet és amerikai űrhajó­sok fejei kandikálnak ki. Aki nem tudná, annak a rajz felirata elárulja, hogy a tu­dományos műszaki együtt­működés közelebb hozza a népeket egymáshoz. Kis öregek — gondolom, miközben tovább megyek. Egy 10 éves kislány gondta­lanul labdázó „gyermekeire“ leszek figyelmes. Így akarja tudtul adni a világnak, hogy kortársaival együtt a játé­kot, a gyermekeknek kijáró gondtalan életet választja. A még mindig festményei­ken pepecselő, nagy kedvvel dolgozó gyermekeket és mű­veiket nézegetem. Vannak közöttük élénk fantáziáról tanúskodó, ötletes rafzok, melyeknek a kivitelezéséből alkotóik tehetségére is kö­vetkeztethet az ember. Ám a kitüntetést érdemlő remek­művek közt akadnak kevés­bé sikerültek is. Azt hiszem azonban, hogy ez nem annyi­ra lényeges szempont, mint inkább az, hogy gyermeke­inkbe már zsenge korukban beoltsuk a béke gondolatát. KARDOS MÄRTA Akcióban a palesztinai partizánok Libanon további izraeli támadástól tart © A világsajtó elítéli Tel Aviv kalandorpolitikáját Kairó — Palesztinai partizá­nok a Golan-magaslat vidékén Abu Khajta közelében támadást intéztek egy izraeli katonai tá­bor ellen, előzőleg szombatról vasárnapra virradólag pedig Hebron város közelében, Al Khaliltól délre megtámadtak egy izraeli motoros őrjáratot. A palesztinaiak szóvivője sze­rint tüzérségi telitalálatokat észleltek az iraeliek Abu Khai- ta-i táborában. Sok izraeli ka­tonát megöltek, egy járművet megsemmisítettek. A partizánok rendben tértek vissza támasz­pontjukra. Bejrút — Az izraeli—libanoni határon tovább Mart a feszült­ség. A Wafa palesžtinai sajtó­iroda szerint hétfőn két izrae­li katonai repülőgép berepült Dél-I.ibanon térségébe és lakott települések fölött haladt át. Egyidejűleg a határvidéken iz­raeli csapatösszevonásokat ész­leltek. A tegnapi libanoni napilapok szerint minden pillanatban újabb nagyszabású izraeli tá­madás várható Libanon valame­lyik része ellen. Kairó — Az Arab Liga 18 tagállamának külügyminiszte­rei hétfőn elhatározták, hogy 10-tagú bizottságot alakítanak arab csúcsértekezlet összehívá­sa lehetőségének megvizsgálá­sára. A bizottságban képviselete van Algériának, Egyiptomnak, Iraknak, Jordániának, Kuwait- nak, Líbiának, Marokkónak, Szaúd-Arábiának, Szíriának és Tunéziának, s küldötteikhez még a Palesztinai Felszabadí­tási Szervezet küldötte is csat­lakozik. Anvar Szadat egyiptomi el­nök hétfőn este fogadta a kül­ügyminisztereket és az állam­főknek szóló üzenetet adott át nekik. Moszkva — A Szovjetszkaja Rosszija című lapban A. Urazov hírmagyarázatában azt írja, hogy a Tel Aviv-i kormánykö­rök arab szomszédaikkal szem­ben folytatott külpolitikájának fegyveréül szolgálnak a kalóz­akciók. Izraeli katonai szemé­lyiségek különféle ürügyet fel­használnak az arab államok megfélemlítésére és elnyomásá­ra. Libanon, Szíria és Jordánia területén elkövetett bűntettei­ket a müncheni tragédiára adott „válaszként“ igyekeznek feltüntetni. Ám mindenki tisz­tában van vele, hogy az izraeli szélsőségesek, akik naponta terrorcselekményeket követnek el az arab népek és különösen a libanoni nép ellen, csak spe­kulálnak és a müncheni esemé­nyeket saját agresszív céljaik követésére igyekeznek kihasz­nálni. Tel Aviv akcióinak célja a közel-keleti kérdés politikai megoldásának további szabotá- lása, hogy erőszakkal érjék el terjeszkedési követeléseik telje­sítését. Kairó — Az Al Akhbar című kairói lap azt írta, hogy az amerikai kormány közvetlenül részt vesz az arab országok el­leni izraeli aqresszióban és Iz­rael számtalan gaztettében. A lap hangoztatja, hogy az Egye­sült Államok igyekeztek meg­győzni az arabokat és az egész világot, hogy a közel-keleti bé­ke elérésére törekszik. A való­ságban azonban Washington olyan békét igyekszik rákény­szeríteni az arab államokra, amely elsősorban Izraelnek fe­lelne meg. Az amerikai—izraeli szövetség folytatódó erősödése azt bizonyítja, hogy az ameri­kai hadiipari komplexum és az izraeli katonai körök érdekei azonosak. Hazafiak nagyerejű támadásai a dél-vietnami frontokon (Folytatás az 1. oldalról) Ronald Ziegler szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni azo­kat a félhivatalos közléseket, amelyek szerint a DIFK nyilat­kozata „nem tartalmaz semmi újat“. A szóvivő tartózkodását egyesek azzal magyarázzák, hogy Nixon elnök — az elnök- választások küszöbén — ezzel is azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha a Fehér Ház ré­széről meg volna a jószándék a háború befejezésére. A saigoni bábrendszer még csak a látszatát sem igyekezett kelteni annak, hogy valameny- nyire is „tanulmányozná“ a DIFK újabb állásfoglalását. Még hétfőn este hivatalos nyilatko­zatban utasította vissza a DIFK nyilatkozatát, a benne foglalt javaslatokat pedig „hamisnak és megtévesztőknek“ nevezte. A Thieu-rendszer makacsul ra­gaszkodik ahhoz, hogy Dél-Viet­namnak egyetlen egy hivatalos kormánya van — a saigoni, — és állítása szerint a DIFK nem képvisel olyan erőt, amely al­kalmas volna egy koalíciós kor­mányban való részvételre. A Bratislava 72 kiállítás előtt Szeptember 28-a és október 8-a között „Bratislava 72“ cí­men nemzetközi gyümölcs-, zöldség-, virág- és élelmiszer- ipari kiállítást rendez a Szlo­vák Szocialista Köztársaság Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a Bratislavai Kertészeti és Üdültetési Szol­gáltatások üzemével karöltve. A kiállításon a mezőgazdasá­gi üzemeken kívül részt vesz­Számítástechnikai kiállítás A Cseh- és a Szlovák Műsza­ki-Tudományos Társaság a prá­gai számítástechnikai szolgálat­tal karöltve Prágában, a Fučík park brüsszeli pavilonjában ok­tóber 2—6-a között megrende­zi a DATOS ’72 elnevezésű ki­állítást, amelyen összesen 32 külföldi és hazai számítástech­nikai vállalat mutatja be gyár­tási programját. A kiállítás kö­zéppontjában ezúttal nem ma­guk a számítógépek, hanem a komputerek működéséhez szük­séges adatok előkészítését és továbbvitelét szolgáló berende­zések, felszerelések állnak. A DATOS ’72 idején a prágai va­sutas művelődési házban érte­kezletet rendeznek a hazai és a külföldi adatgyűjtés és adat­továbbítás tapasztalatairól. A szocialista országok közül — Csehszlovákián kívül — az NDK és a Magyar Népköztársaság vesz részt ezen a kiállításon. (sm) nek a fogyasztási cikkeket gyártó termelőszövetkezetek és a gépipari üzemek is. A kiállítás Időtartama alatt a látogatók különböző szemináriu­mokon, aktívákon vehetnek részt, melyeken neves hazai és külföldi mezőgazdasági szakem­berek tartanak előadást, vagy szolgálnak jó tanáccsal. A szervezők a kiállítás kere­tében szeretnék megrendezni az élelmiszeripari dolgozók, a me­zőgazdaságban és az élelmiszer­iparban dolgozó nők, kertészek, gyümölcstermesztők, zöldség- termesztők, a mezőgazdasági és kertészeti szakmát tanuló ifjú­ság és a szőlőtermelők napját. A „Bratislava 72“ kiállításon Csehszlovákián kívül tizenegy ország vesz részt. Ezek az or­szágok főleg virágféléket mu­tatnak be. — kv— Pótolhatatlan kár (ČSTK) — Legkevesebb 400 ezer koronát tesz ki azoknak a műkincseknek az értéke, me­lyeket öt csehszlovák és két NSZK-beli állampolgárból álló csoport lopott el az ország templomaiból és múzeumaiból. A kár természetesen jóval na­gyobb és gyakorlatilag pótolha­tatlan. A rendőrség az ellopott műkincsekből már csak mintegy 76 700 korona értékűt foglalha tott le. A hét vádlott közül öt már rács mögött van (beleszámítva a két NSZK-beli állampolgárt). Tárgyalásukat szeptember végé. re elhalasztották. 1972. IX. 13. Példásan teljesítik a harci feladatokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom