Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-10 / 187. szám, csütörtök
fÄBRY ZOLTÁN SZÜLETÉSÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁRA „A valóság igazát vallom..." Fábry Zoltán stószi otthonában. (Prondl Sándor felv.) Közelebb egymáshoz A KGST ORSZÁGAINAK TÖREKVÉSE Két évvel ezelőtt, május 31- pn hunyt el. s az idén augusztus 10-én lenne hetvenöt éves 3 csehszlovákiai magyarság legjelentősebb szocialista írója, kritikusa és esztétája, Fábry Zoltán. Az első világháború előtt Rozsnyón járt gimnáziumba, majd 1915-ben, a háborús nacionalista mámor idején elviszik karpaszományos „önkéntesnek“ a frontra. A polgári nevelésben részesült Ifjút itt éri jiz első csapásszerűen kiábrándító csalódás a hazafias Illúziókból, a régi világ táplálta eszmékből és ábrándokból. A háború gyilkos valósága kötelezte őt el a legnemesebb művészi célnak, a humanizmusnak közel öt évtizedes írói szolgálatára. Fábrynak volt egy jellegzetes írói módszere: ha tanulmányt, kritikát vagy politikai cikket ír, legtöbbször egyetlen gondolatra vagy kiragadott mondatra építi fel mondanivalóját, s ezzel eleve a leglényegesebbre, a legfontosabbra koncentrálja az olvasó figyelmét. Ez a módszer leginkább alkalmas Fábry életművének megértéséhez is, mert alkotásai, törekvése megértéséhez egyetlen eszme szolgáltat biztos kulcsot: a szocialista humanizmus. A világirodalomban is kevés író (mindenekelőtt Fábry egyik példaképe Romain Rolland) jegyezte el magát ily következetesen és egész életre szólóan a humanizmus szolgálatával. Emberszeretetének első kiapadhatatlan forrása egy szörnyű élmény: a háborús gyilkolás gyűlölete, az antimilitarista eszme. Humanizmusa tehát erkölcsi jellegű; mivel a leggonoszabb gyűlölet a háborúban csúcsosodik ki, s ennek legfontosabb ellenszere az etikai magatartásból eredő emberszeretet. Az első világháborúban szerzett tüdőbaja miatt Stószra visszavonuló író humanizmusa a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után bizonyos nacionalizmussal keveredik: egy elnyomott kisebbség, saját nemzetisége sorsának féltésével. A slószi fenyvesek magányában a könyvek válnak Fábry meghitt, állandó barátaivá — a magyar könyvbehozatal akkori nehézségei miatt elsősorban a haladó német irodalom termékei. így válik irodalmi életünk és az egyetemes magyar irodalom egyik legműveltebb, legprogresszívebb képviselőjévé. A húszas évek elején Fábry esszé jellegű publicisztikájával nz úgynevezett „emberirodalom“ célkitűzéseit szolgálja. Irodalmunkban rajta kívül főként a komáromi Földes Sándor lírája képviselte ezt a nehezen meghatározható szociális-humánus irányt, melynek bemutatására idézünk egyik 1924-ben megjelent, versként szavalható esszéjéből: „Valami mégis csak történt. .. Kezdtük eXymás szemét jiézni. Kezdtünk megdöbbenni, hogy ezt eddig nem láttuk, hogy nyitott .szemmel vakon jártunk és nem vettük észre az igazi tükröt. Hogy világégés röhögő ti'izknrbácsainak kellett alázkodnunk... fis a fájdalom belénk mart a tükörnéző szemek játékos fénye elhomályosult, elvakult, és el kellett indulni, elérni valahová. Tántorgó, kezdő léptekkel nekiütődni mindennek, amiről eddig nem tudtunk... Ma már tudjuk a szenvedés ajándékát, az egyforma szenvedés hangos mentő sikolyát mindenki egyforma szavát, emberélet nehéz avató jegyét: Testvér...“ (Korparancs. 1934. 11. 1.) Az „emberirodalom“ annak a modernista-avantgardista irodalomnak egyik válfaja volt, melynek a magyaroknál Kassák Lajos, a németeknél pedig főként Johannes R. Becher volt példaadó mestere. Becher költői útja az expresszionizmustól a szocialista realizmusig különben is erősen hasonlít Fábry Zoltán írói fejlődéséhez, amely egyúttal azt bizonyítja, hogy a modernisták nemcsak a dekadens jellegű burzsoá formalizmushoz is eljuthatnak. E „formaforradalmár“ modernista iránynak később Fábry volt az egyik jelentős marxista bírálója, Kassákék aktivizmusáról írt tanulmányaival. Fábry humanizmusának szocialistává érését 1926-tól Gaál Gábor nevezetes társadalomtudományi szemléjében, az erdélyi Korunkban követhetjük nyomon. A folyóiratnak Fábry volt a szlovákiai szerkesztője, s ide írt esszéivel mind az egyetemes magyar irodalomban, mind az európai antifasiszta publicisztikában megalapozta hírnevét. Ö törte át először a csehszlovákiai magyar irodalom azóta is szorító regionális korlá- tait. Humanista küldetése akkor érte el a legmagasabb csúcsot, amikor tudatára ébredt annak, hogy éppen az emberszeretet érdekében Izzó haraggal kell harcolnia az emberség megcsúfolása, a fasizmus ellen. A szocializmus szeret-eté- hek és a fasizmus gyűlöletének dialektikus egysége váltotta ki égő szenvedélyű antiíasizmu- sát s a sokat idézett „vox hu- mana“ ekkor vált Fábry műveiben az antifasizmussal egyjelen tésűvé. Fábry legtöbb írása publicista jellegű esszé, ennek a műfajnak ő az egyik legkiválóbb képviselője a magyar irodalomban. Lendületesen, ötletesen megírt politikai cikkeit átszínezi mély irodalmi műveltsége, stílusának lírai közvetlensége. A publicisztika szükségszerűen vált uralkodó műfajjá az első Csehszlovák Köztársaság szocialista magyar irodalmában. A politikai harcok, a napi események megkövetel lék az időszerűséget a kulturális jellegű közleményekben is. Amíg a dolgozók életviszonyainak megváltoztatásiért küzdöttek, minden sajtótermék — így a kulturális jellegű is — elsősorban politikai célokat szolgált. Az első világháború után nevezték el Fábryt stószi remetének, de ebből is rendhagyó tanulságot vont le a valóság forradalmi megváltoztatása. „Hiába a szép szavak nagyszerűsé- Xe, a toll csodamunkája: gerinc nélkül, vállalásos emberség nélkül a De profundis ég felé törő börtönlogikája — ösz- szeomlik. Marad a tanulság, az igazság: Irodalomnál — többet! Lényeget. Életet. Embert“ — írja a Korunkban 1926-ban a később valóságirodalomnak nevezett könyvekről. Aligha van Csehszlovákiában olvasó, aki előtt ma ismert lenne a Valóságirodalomban — (cikkgyűjtemény a régi Korunk anyagából) — emlegetett könyvek legnagyobb része s íróiknak még a nevét sem találjuk a lexikonokban, mert a baloldali német irodalom zömét „életdokumentumok“, kommunista munkások életrajzi írásai alkották. Persze találkozunk itt ma már világszerte ismert nevekkel is, mint pl. Ilja Ehrenburg, Thomas Mann, Uptiin Sinclair, Alfred Döblin, Jaroslav Hašek, Ivan Olbracht. Fábry a szovjet, amerikai és cseh írók könyveit is német fordításokból ismerteti. Joggal tehetjük fel a kérdést, mi az, ami e nagyrészt kérész életű alkotásokról szóló, negyven évvel ezelőtti kor politikai aktualitásait idéző recenziókat érdemessé tette arra, hogy könyvben összegyűjtve újból kiadják? A felelet egyszerű: Fábrynak az írásokban megnyilvánuló erkölcsi magatartása, szocialista humanizmusa. „A realizmus az állásfoglalás jogán, az erkölcsi magatartás erejével a legteljesebb művészetté lényegül: a valóság igazát úgy adja, hogy valóra váljon ember- erősítő, javító és változtató ereje. Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtové, változtatóvá. író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti. E folyamatban a realizmus nem más, mint az igazság, az erkölcs és a becsület szinonima valósága, egyértelműsége. A valóságirodalom: erkölcsi realizmus“ — olvassuk a kötet Bevezető utószavában. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy Fábry ekkor az esztétikát, az irodalmat alárendeli az etikának, erkölcstana pedig szociális, politikai tartalmú, középpontjában az elnyomottak küzdelme, elsősorban a proletárok osztályharca áll. A cikkekből nyomon követhető, hogyan válik Fábry humanista, expresszionista íróból marxista esztétikussá. 75. születésnapja alkalmából el kellene gondolkodnunk Fábry életműve értékeléséről és hasznosításáról. Az író halála után megjelent, posthumus kötetében, a fél évszázad kisebbségi sorsáról és irodalmáról szóló Vigyázó szemmel címűben, a fejezetekre való tagolásban maga nyújt értékelési szempontot életművének korszakolásához. Pályájának első korszakát „szomorú szemmel“ kifejezéssel jelöli: ez a Trianon utáni nemzeti tragédiaszemlélet a kisebbségi sorsba való hullás felett érzett fájdalom időszaka (1920—1924), araikor még világnézetében sem különbözik a többi ekkor induló kisebbségi költőnktől és írónktól. Sorsát ekkor még Jókai Az új földesúr című művének Garamvölgyi Ádámjáéval azonosította. „Volt egyszer egy ember, akinek nagyon fájt tél, tavasz, nyár és ősz: az idő, amely változást, kegyetlen sirató változást hozott de volt egy nagy kapuval elzárt háza, onnan nézte a kék eget és a vészes felhőket: régen is így volt“ — írja fájdalmas nosztalgiával 1920-ban az Oj Garamvölgyi című cikkében. Életművének második, tíz évig (1924 — 1934) tartó korszakát „szigorú szemmel“ címen foglalja egybe: ez a kommunistává érés időszaka, irodalom- szemléletében pedig a szocialista realizmus szempontjainak az érvényesítését jelenti. Amint a Nincs elveszett poszt című utószóban Fábry találóan megállapítja önmagáról, ekkor átesett a lő másik oldalára, a szentimentális önsajnálatból és nacionalista fájtla lom komplexusból a neofita túlbuzgóságba s a szektás „tekintetnélküliségbe“. Míg végre a népfront idején kialakult harmadik fejlődési szakasza (1934—1938), amelyet szinte teljes egészében az antlfaslzmus tölt ki, s életművében ezt „riasztó szemmel“ cím jelöli. E korszak jellemzése: „ez a létforma és kreatúrája, az író, megtalálta adekvát önkifejezését korunk elkötele- zettségi summájában az anti- fasizmusban“. (Vigyázó szemmel, 329). Pályájának negyedik korszakát Fábry „vigyázó szemmel“ kifejezéssel jelöli, s ez már szerves folytatása, kiteljesedése (1948—1970) az előzőnek, ts ekkori irodalomszemléletét pedig elsősorban a „szocialista vox humana“, az erkölcsi realizmus jellemzi Ogy vélem, hogy a fenti szempontokat is figyelembe véve Fábry életművének értékelésébe be kellene vonnunk az alkotó emberek szélesebb rétegét. Pályázatokat lehetne kiírni olyan tanulmányok, dolgozatok írására, amelyek kapcsolatban állnak életművével. Ilyen témakörökről szóló írások ösztönzésére gondolnék: Fábry Z. és a marxista irodalomkritika Fábry Zoltán és a kommunista újságírás (publicisztika), Fábry és a szlovákiai magyar nemzetiség, Fábry Zoltán és a CSEMADOK, A csehszlovákiai magyar népművelés, A csehszlovákiai magyar folklór, Fábry szerepe az európai antifasiszta küzdelemben, A szlovákiai magyar Irodalom tanítása iskoláinkban, A szlovákiai magyarok nyelvhasználatának és nyelv- művelésén *k kérdései. A csehszlovákiai magyar történetírás és szociológiai kérdései. S végül. de mindenekelőtt: végrendelete szellemében létre kell hoznunk Stószon a Fábry Zoltán Emlékházat. CSANDA SÁNDOR A gazdasági élet nemzetközivé vált. A KGST felismerve ennek jelentőségét a nemzetközi integrációt elősegítő határozatokat hozott. A termelőerők fejlődése és a hozzá kapcsolódó munkamegosztás a gazdasági és a társadalmi fejlődés kísérő jelensége. Az egyes nemzetgazdaságok újratermelési folyamatainak összekapcsolása azonban nem csupán az áruk cseréje útján történt, azt a tőke nemzetközi mozgása is kísérte. A tőke sohasem ismerte el az államhatárokat, különösen ha ez elősegítette növekedését. A második világháború után ez a fejlődés olyan méreteket öltött, hogy a tőke érdekei Európában kikényszerítették a nemzeti gazdaságok integrációja szervezettebb formáinak kialakí- iását nemzetközi megállapodásokban rögzített programok szerint. Ezt a fejlődést gondosan tanulmányozták a szocialista országok közgazdászai. Kezdetben a folyamatot kizárólag a kapitalizmussal hozták összefüggésbe, de fokozatosan feltárultak ennek bővebb általánosabb alapjai is. Ez a hatvanas évek első felében mutal kozott meg erősebben, amikor az európai szocialista államok új indítékokat kezdtek felkutatni a gyorsabb, hatékonyabb és kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés számára. A közgazdasági elmélet és gyakorlat a szocializmusban is bebizonyította, hogy a nemzetközi integráció a szocialista világrendszer fejlődésének elkerülhetetlen és sok sikerre] biztató útja. Lenin is megállapította, hogy olyan egységes, az egész világgazdaság kialakulására irányuló tendenciák érvényesülnek, amelyeket a nemzetek proletariátusának közös terve szerint irányítanak, olyan tendenciák, amelyek már a kapitalizmusban is egészen világosan megnyilvánultak, és amelyeket a szocializmusban is feltétlenül támogatni kell. Az európai szocialista államok 1949-ben olyan szervezetet hoztak létre, amelynek célja gazdasági területen az erőfeszítések egyesítése és koordinálása. A KGST tevékenysége során sok siker ért el és rengeteg tapasztalatot szerzett. A gazdaság- fejlesztés sok feladatát kölcsönös együttműködés útján tagjai segítségével hajtotta végre. A KGST egyes tagállamai gazdaságaikat főleg a külkereskedelem területén kapcsolták össze. A KGST tagállamaiból érkező áruszállítások mind nagyobb hatást fejtettek ki az egyes országok újratermelési folyamatának alakulására, bár nem ugyanolyan módon. E szállításoknak különösen nagy jelentősége van a kis államok számára, amelyek viszonylag erősebben kapcsolódtak be a nemzetközi munka- megosztásba. Ez természetesen befolyásolta a beruházások céljait is. A kölcsönös árucserére vonatkozó szerződések közvetítésével tehát bekövetkezett a beruházások közvetett koordinálása is. Olyan külkereskedelmi kapcsolatok alakultak ki, amelyek mind szilárdabbakká, hagyományosabbakká váltak és kialakították a nemzetgazdaságok integrációjának alapelemeit. Ebben az irányban jelentős szerepe volt a népgazdasági tervek koordinálásának és az ezekhez kapcsolódó ötéves árucse és fizetési egyezmén /eknek. A KGST keretén belül több ágazati bizottságot szerveztek, amelyek feladata a hatékony nemzetközi munkamegosztás kifejlesztése egy-egy iparágban. A gazdasági együttműködés eddigi gyakorlata sok tapasztalatot halmozott fel. A kooperáció útjára való áttérést több belső és külső tényező is kényszerítette. Közülük csupán néhányat említünk meg: — Minden tagállam szüksé* gesnek érzi feldolgozó ipari termékeinek cseréjét, ami csak a felesleges, párhuzamos gyártások megszüntetésével és a nemzetközi szakosítás segítségével lehetséges, úgy, hogy az egyik állam gazdasága kielégíti a többi állam igényeit bizonyos cikkekben, így más cikkeket importból fedez. — A nemzeti piacok méretei nem teszik lehetővé a termelés olyan méretű kifejlesztését, ami a jövedelmezőség feltétele volna, így a termelésnek mindinkább az exportra kell irányulnia, hogy ezzel fedezze az egyéb áruk importját. — A viszonylag szűk körű áruválasztékra szakosított termelésből eredő kockázatok leküzdése megköveteli, hogy a szakosított termékek piacán öt évnél hosszabb időre biztosítva legyen az eladás (ötéves megállapítási időszak rövid). — A szocializmus versenyben áll a kapitalizmussal, amelynek során egybevetésre került a megtermelt használati értékek mennyisége és minősége, továbbá a végső fogyasztás szintje és a lakoság életszínvonala. A szocializmusnak ugyanakkor kötelessége kihasználni a termelőerők társadalmi tulajdonából származó előnyöket. — A tudományos-műszaki forradalom olyan fokot ért el, hogy az egyes tagállamok nagysága képességei és forrásai nem teszik lehetővé a szükséges előrelépést az eddigi formákban. Erőiknek az egész szocialista országokkal való egyesítése ezért elmaradhatatlan. — A tagállamok a Szovjetunió kivételével nyersanyagban szegény országok, ezért feltételeket kell kialakítani a nyersanyagellátás tartós biztosítására. A KGST-tagállamok által kidolgozott és egymást követő egyre tökéletesebb programok azt a célt szolgálják, hogy az eddigi formákat integrációként fejlesszék tovább. A továbbfejlesztés számára az előbbi időszakok kialakították az alapokat. Természetesen ez a továbbfejlesztés csak hosszú, a program szerint is legalább két évvtizedes munka eredménye lehet. Az integrációs folyamat a nemzeti, társadalmi és gazdasági érdekek dialektikus viszonyai között fog végbemenni. l-i-)
