Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-09 / 186. szám, szerda
Magasabb szinten A pártoktatás értékelése és előkészítése Eredményes munkát végeztek az idén a pártoktalás terén a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) járásban. A pártoktatás értékelése, valamint az újabb időszakra történő gondos előkészületekről, Ján Aüami elvtárstól, a járási pártbizottság dolgozójától érdeklődtem. A pártoktatásnak a járás területén több mint hatezer hallgatója volt. Az előadásokat, illetve a szemináriumokat ötvenkét csoportban 449 propagandista tartotta. Külön dicséretet érdemelnek a lektorok a színvonalas előadásokért. A vártnál magasabb színvonal elérését elsősorban a propagandisták kiváló helytállása tette lehetővé. Az elmúlt pártoktatási év előtt a propagandisták számára nyári iskolázást szerveztek, ugyanúgy, mint ebben az évben is. Eredményesnek bizonyult, hogy minden témakör előadása előtt a propagandisták szemináriumon vettek részt, ahol aprólékosan megbeszélhették, megvitathatták a felmerülő kérdéseket. A felelős szervek nem feledkeztek meg a propagandisták továbbképzéséről sem. Kétéves iskolázáson vesznek részt, amelynek szlovák és magyar nyelvű tagozata van. Az első évfolyamot ötvennyolc propagandista végezte el. A siker továbbá azzal magyarázható, hogy a pártoktatás anyagát, tartalmát tekintve időszerű volt, és így az érdeklődés középpontjában állt. Az előadásokon rendkívül sok hasznos tudnivalóval gazdagodtak a hallgatók. Az értékelés során kitűnt, hogy az első nagy eredményeket a választások idején érték el. Ugyanakkor a járásban a termelő munkában kedvezően megváltozott a munkaerkölcs. Ennek leghűbb fokmérője a kitűzött tervek teljesítése, sőt nem egy esetben a túlteljosilrise. Ezzel párhuzamosan a párt alapszervezeteiben megszilárdult a fegyelem, a felelősség1972. VIII. 9. A LEGJOBBAK KÖZÖTT Hosszabb szünet után ismét perzsel a nap, s kissé megszikkadt gabonatáblákon újonból felhangzik az aratócséplőgépek monoton zúgása. Folytatódik a gabona megmentéséért folytatott harc. A Tekovské Luzany-i (Nagy- sallój szövetkezet határában is serény munka folyik. A gazdaság az idén 760 hektáron vetett gabonát, s a rossz időjárás ellenére közel félezer hektárról már biztonságba helyezték a termést. Ez elsősorban a jó munkaszervezésnek, a gépek célszerű, és maximális kihasználásának, valamint a gépkezelők önfeláldozó, becsületes munkájának köszönhető. Cseri Sándor, ez idén tizenhatodszor ült „nyeregbe“. A 39 éves embert univerzális dolgozóként emlegetik a szövetkezet vezetői. Nem is csoda, hisz a javítóműhelyben a traktoron, a kombájnon, a rakodógépen stb. egyaránt megállja a helyét. Ezerkilencszázötvenhatban került a íeliezovcei (ZselízJ Gép- és Trakt or állomásra, majd három évvel később a nagysallói szövetkezetbe Jelentkezett, ahol mint traktoros dolgozik. Porfelhőben úszó kombájnján ott lobog a „Kék zászló“, amit a járási aratási versenyben elért eredményeiért kapott, mivel E-512-es gépével már több mint 100 hektárról csépelte ki a termést. Saját bevallása szerint tíz évvel ezelőtt, amikor még egy ZSM-330-as magyar kombájnnal dolgozott, szintén nehéz, meleg nyaruk volt. Az idei aratás azonban még ennél is nehezebb, mondotta Cseri elvtárs. Sok helyen erősen megdőlt, ösz- szekeveredett a gabona, s bizony az esős napok még jobban megnehezítették az emberek és a gépek munkáját. érzet. A pártoktalás hozzájárult a párttagok ismereteinek elmélyítéséhez és nem utolsósorban műveltségük fejlesztéséhez Igaz, akadt néhány olyan alapszervezet is, ahol a pártokta tást nem tekintették szívügyüknek, s ez megmutatkozott az előadásokon és szemináriumo kon való jelenlétben. Az 1972/73. évi pártoktatás tervének kidolgozásánál a fele>- lős szervek, minden eddigi tapasztalatot figyelembe vesznek. A propagandistákat különböző állandó csoportokba osztják, így egy előadó több alapszervezetben tartja meg előadását, ami kétségtelenül elősegíti a színvonal emelkedését. A propagandisták továbbképzésénél nagyobb súlyt fektetnek a pedagógiai elvek elsajátítására. A jövőben sokkal nagyobb figyelmet fordítanak az ellenőrzésre. A pártmunka tartalmi és módszertani fejlesztése érdekében szertárakat létesítenek, ahol az audovizuális segédeszközöket összpontosítják majd. Az egyes előadásokat filmvetítésekkel teszik gazdagabbá. Mindemellett persze tisztában vannak azzal, hogy az oktatásban a legértékesebb, a közérthető élő szó. A pártoktatás eredményességének elősegítésére megszervezik a járásban a politikai nevelés házát. A propagandistákkal a jövőben is minden témakör tárgyalásának megkezdése előtt beszélgetéseket szerveznek. A járás területén működő 19 esti iskolában a közeljövőben több első évfolyamot nyitnak. A hallgatók munkájuk megkönnyítése érdekében időben kézhez kapják az egyes témakörükkel kapcsolatos kérdés- csoportokat. Nagy körültekintéssel készí tik elő az 1972/73. évi pártoktatás tervét a járásban. Tudják, hogy a jó politikai nevelőmunka elősegíti az egyének művelődését csakúgy, mint a népgazdaság fejlesztését. PIERZCHALA JÓZSEF CSERI SÁNDOR Az idén valóban mestermunkát kellett végeznie annak, aki jól, veszteségmentesen akart versenyezni a kombájnosok járási erőpróbáján. Cseri Sándor és segédje, Kiss Sándor, a Sahy-i (Ipolyság) Mezőgazda- sági Műszaki Középiskola diákja férfiasan állja a „sarat“. Elsők között kapták meg a legjobbaknak kijáró elismerést. A viszonylag nehéz feltételek ellenére már közel járnak a másfélszáz hektárhoz. Vasárnap van. A földeken emberek és gépek vívják a kenyérért folytatott harcot a természettel. Cseri Sándorok, Kiss Sándorok állnak a gépek kormányánál, aratják a gabonát, gyűjtik a szalmát, végzik a szántást vagy a tarlóhántást, hogy minél előbb és mennél kisebb veszteséggel kerüljön magtárba a gabona, kazalba a szalma, s hogy szántás után kellő ideje maradjon a talajnak a pihenésre, az érésre, hogy egy év múlva ismét gazdag termést adjon. Cseri Sándor a múlt évi aratásban elért kimagasló eredményéért „Az építésben szerzett érdemekért“ állami kitüntetésben részesült. Megfogadta, az idén sem hátrál meg a nehézségek elől. — bor — SOK KICSI SOKRA MEGY Amennyiben a Szóljon hozzá akció Szlovákia minden községében csak valami csekélységet eredményez, akkor is hatalmas értékeket nyerhetünk a lakosságnak nyújtott szolgáltatások területén, nagy beruházások nélkül azáltal, hogy ezen a szakaszon feltárjuk és kihasználjuk a tartalékokat. Már az eddigi eredmények is azt mutatják, hogy az akció nem csekély többietet jelent. A verseny feltételeit már 34 szlovákiai járás elfogadta. A legkedvezőbb az, hogy már nemcsak a járási nemzeti bizottságok, hanem az egyes városok és községek is jelentik az akció központi bizottságának, mit akarnak megoldani. vagy az állampolgárok által kifogásolt problémák közül melyiket sikerült kedvezően felszámolni. Ezekben a jelentésekben, valamint a verseny szervezőivel történő személyes találkozások alkalmával is rendszeresen ismétlődik az a kijelentés, hogy az akció jelentősen hozzájárul a választási programok teljesítéséhez. A választásokat megelőző gyűléseken a választók részéről olyan igények hangzottak el, amelyeknek teljesítése meghaladja a jelen reális lehetőségeit, s ezért a Szóljon hozzá akció, amelynek fő célja az, hogy segítsen a családoknak, a dolgozó nőknek, jelentős segítséget nyújt a nemzeti bizottságoknak, az egyes vállalatoknak és intézményeknek, hogy teljesíthessék a CSKP XIV. kongresz- szusa határozatának azokat a pontjait, amelyek célként tűzik ki, hogy szüntelenül szem előtt kell tartani az embert, a családot és a dolgozó anyát. A verseny eredményeiről már több ízben írtunk. Még amikor az állampolgárok észrevételeit gyűjtöttük össze, megállapítottuk, hogy számos esetben a javaslatot azonnal tettek követték. Ez az év még eredményesebb, mivel a versenyben részt vevő járások már konkrét formában törekednek a szolgáltatások terjedelmi és minőségi fejlesztésére. A kereskedelmi szolgáltatások területén a funkcionáriusok a helyi lakosság és a Szlovákiai Nőszövetség szervezeteinek segítségével felkutatják az egykori üzlethelyiségeSZÓLJON HOZZA két, és azokat eredeti rendeltetésüknek adják vissza, a régebbi épületeket pedig szerény költséggel átalakítva bocsátják a lakosság rendelkezésére, s ezáltal jelentősen bővítik az üzlethálózatot és az olyan szolgáltatásokat, mint a kozmetika, a fodrászat, a begyűjtő vagy a karbantartó részlegek. Emelkedett az annyira óhajtott félkészárut árusító üzletek száma, több községben bevezették a házhoz szállítást és más hasonló szolgáltatásokat. Vannak járások, ahol a Szóljon hozzá akció hozzájárult a közétkeztetés javulásához is. Különösen nagyon ki kell emelni most, az idegenforgalmi idényben, a Jednota és az Éttermek kezdeményezését, nevezetesen azt, hogy bevezették a meleg reggeli és az éjszakai, alkohol- mentes üdítő italok árusítását. A gyermekgondozás szakaszán bővül a bölcsődék és az óvodák kapacitása, éspedig elsősorban önsegélyes módon vagy pedig egyesült erővel, különösen az egy; égés földmüvesszövetkezetek és az üzemek együttműködésével. Nő a játszóterek és a fürdők száma is. A legszebb az, hogy a gyermekek érdekeit szolgáló létesítmények igen gyakran a semmiből, a helyi lakosság kezdeményezéséből, készségéből keletkeznek ahogyan az például Dunajská Stre- dán (Dunaszerdahelyen) tör* télit, ahol a nők brigádmunkával alakították át az egykori szeméttelepet játszótérré. Az akcióba bekapcsolódtak az egészségügyi létesítmények is. A dolgozó nők igényei szerint módosítják munkaidejüket, új rendelők létesülnek, és az orvosok járnak a beteg nőket meglátogatni, nem pedig fordítva. Az akciót értékelő Považská Bystrica-i gyűlés után jelentkeztek a helyi és a városi nemzeti bizottságok. így Krupinán például a régi uszoda kihasználatlan épületéből alakítanak élelmiszerüzletet és közétkeztetési létesítményt, az állampolgárok brigádmunkájával építenek a sportpályán falatozót, ahol nem árusítanak szeszes italt. Más helyiségekben autószervizt létesítenek, bővítik az óvodák kapacitását, és több olyan feladatot realizálnak, amelyek a város lakosainak érdekeit szolgálják. Hontianske Nemce-ben a helyi nemzeti bizottság és a Szlovákiai Nőszövetség helyi szervezete jelentette, hogy az akció keretében Sitnianska Lehotkán átalakítják az egykori üzletbe* lyiséget mégpedig úgy, hogy még ebben az évben megnyílhasson. Helyiséget biztosítanak a ruhabegyűjtőnek, s az idősebb államolgárokat a szolgá- tatások szakaszán foglalkoztatják. Akciótervükben többek között a parkosítás, és ami talán a legszebb: egy ifjúsági kluh létesítése szerepel. Egyidejűleg igyekeznek bővíteni az iskolai étkezde kapacitását is. Figyelmeit^tni és segíteni Nové Zámkyban | Érsekújvárét t) a Szlovákiai Nőszövetség Járási Bizottsága a Szóljon hozzá akció keretében rendkívül kezdeményező módon gondoskodik tagjai és általában a lakosság helyes és célszerű javaslatainak megvalósításáról. Ebben a járásban a nők nemcsak rámutatnak a problémákra, hanem hozzájárulnak megoldásukhoz is, mégpedig anélkül, hogy ehhez a felsőbb szervek segítségét kérnék. Ezt bizonyítja a štúrovói (Párkány) Cellu- iózgyár példája is. A nők számára — holott ez új tízein — nem volt pihenőhelyiség. A tervezők erre a ma már magától értetődő igényre nem gondoltak. Azonban elegendő volt a vezetőség jóakarata, és csekély módosítással minden osztályon elkészítették a pihenőhelyisé- get. Az Elektrosvitben ugyanakkor azzal könnyítették meg a dolgozó nők helyzetét, hogy egyenesen az üzemben iétesí- tettek a mosoda számára fehérneműgyűjtőt. Megvalósították a nőknek azt a javaslatát is, hogy az üzemi falatozóban ahelyett, hogy reggel a férfiak számára sört csapolnának, inkább készítsék elő és adagolják a tízórait, hogy a tízórait széthordó takarítónőknek ne kelljen sokáig várakozniuk. Ezt a javaslatot egy hét leforgása alatt realizálták. Az Elektrosvitben egy gyűlésen egy különösnek tűnő kívánság is elhangzott: vásároljanak nekünk masszírozó gépet. Egyszerre hármat vásároltak. És így a nők műszak előtt vagy műszak után felüdíthetik testüket a jótékony vibrációval. Eddig egyesek úgy képzelték el, hogy a táskába való bevásárlás formája csak a városokban vagy az üzemi eladóhelyeken válik be. Ez a nézet téves volt, mert ez az eladási forma a járás több községében is hasznosnak bizonyult. Reggel a nők — amikor a szövetkezet földjére indulnak — beadják a megrendelést az üzletbe, s amikor visszatérnék, átveszik a megrendelt árucikkeket. Ez a vásárlási forma már nagyon köz« kedvelt. Nitriansky Hrádokban a lakosság brigádmunkával bővítette az óvoda kapacitását, Kolta községben cipőjavítót létesítettek, valamint egy magánházban zöldségüzletet rendeztek be. Nagyon jó eredményeket értek el a községszépítésben, példásan gondoskodnak a zöldöveze- zetekről és lakóhelyük környékéről. Mint látható, a nők ebben a járásban nemcsak rámutatnak a hibákra, hanem segíte« nek eltávolításukban is. Munkájuk eredménye valóban bízta« tó. PLIŠTILOVÄ MARGITA Calovóban (Nagymegyer) a Szolgáltatások Háza mellett két hónappal ezelőtt nyílt meg a „Presszó“, melyet leginkább a fiatal-- ság és a kultúrált szórakozást kedvelők látogatnak. (Tóthpál Gvv. Elvétele) KÖVETIK A JÓ PÉLDÁT A Szlovákiai Nőszövetség üzemi szervezeteinek sokrétű a küldetésük. Kiérdemelték a dolgozó nők bizalmát, ezt többek között az a tény is bizonyítja, hogy számos esetben a nők maguk követelték az üzemi szervezet létesítését. Szlovákiában ezek az üzemi szervezetek ma már több mint 60 OUU dolgozó nőt tömörítenék, vagyis a szövetség tagságának közel 3U százalékát. Miről gondoskodnak ezek a szervezetek? Nehéz lenne itt fontossági sorrendet felállítani, mivel a szervezet minden üzemben ar.ról gondoskodik, ami éppen a legidőszerűbb, ami a leghatékonyabban járul hozzá a dolgozó nők, anyák, funkcionáriusok tehermentesítéséhez, könnyíti helyzetüket, akik szabad idejük jelentős részét a köz szolgálatának szentelik. Ki látja legjobban, mi az, ami a dolgozó nők munkájában, életében akadályozza, gátolja, fékezi továbbtanulását, megakadályozza pihenését, valamint azt, hogy gyermekei nevelésével foglalkozhasson? Természetesen a nők, akik a Nőszövetség segítségével javíthatják, sőt kötelesek javítani az üzemben dolgozó asszonyok munka- és életfeltételeit, és ragaszkodhatnak a szolgáltatásokkal kapcsolatos problémák megoldásához. A közelmúltban még csak egy két üzemben tudták, hogy mit jelent a bevásárlásnál az ún. „táskarendszer“. Ma már ez sok helyen bevált gyakorlat, s így más üzemi szervezetek hivatkozhatnak arra, hogyha az egyik helyen lehetséges volt, akkor mindenütt lehetséges. Valamikor csak a ry- bárpolei textilgyáriján biztosították, hogy az alkalmazottak megvásárolják tém.. ..jjiit, a gyümölcsöt, a szenet, vagy a szükséges építőanyagot, ma már ezt a rybárpolei példát sok helyen követik. Elegendő volt népszerűsíteni ezt a szolgáltatást, és az üzemben dolgozó nők minden üzemben igényelték. Hasonló a helyzet a félkészáruk készítése és eladása terén is. Több vállalatnál az i^azgatG,- vagy az igazgatóhelyettes bevezette a „nyitott ajtó napját“, amikor a dolgozó nők bármelyike előterjesztheti személyes vagy munkaügyi problémáját, javaslatait és indítványait. Az ilyen szoros kapcsolat — a Nőszövetség szervezetei, a pártszervezetük, a vállalatvezetőségek és a szakszervezetek között — hozzájárul ahhoz, hogy a nők még nagyobb erőfeszítéssel törekednek a terv teljesítésére, sok esetben túlteljesítésére, bekapcsolódnak az újítómozgalomba, részt vesznek a munkakörnyezet szépítésében.