Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-05 / 183. szám, szombat
Az arab egység rögös útja (|||.) Kairó—Tripoli—Damaszkusz háromszög 1967 őszén Khartűmban látszólag az arab világ egésze ösz- szefogott az izraeli, agresszió következményeinek felszámolására. De hamarosan bebizonyosodott, hogy az arab jobbszárny csupán taktikázott. Az Egyiptomot és Szíriát ért katonai vereséget megpróbálták saját befolyásuk növelésére felhasználni. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a progresz- szív arab országok képesek talpraállni. sőt, ismét kezükbe ragadták a kezdeményezést, a „khartúmi barátok“ elmaradtak. Sőt, minden eszközzel akadályozni igyekeztek, hogy az idejétmúlt khartúmi platform helyett az arab államfők újabb összejövetelén, a helyzetnek megfelelőbb politikai programot dolgozzanak ki. Aktív önvédelem Nasszernek — az aktív önvédelem meghirdetését követően — viszont feltétlenül szüksége volt szövetségesekre. Még egy meddő kísérletet tett: 1969 decemberében kierőszakolta a többször elhalasztott rabati csúcstalálkozó összehívását. „Csakhogy, ami Rabatban történt — jegyezte meg az ülésen résztvevő Hejkal, az Al Ahram főszerkesztője —, az „ legjobb esetben az államfők és királyok alkalmi összejövetelének minősíthető. Elbeszélgettek néhány csésze kávé mellett, aztán elmentek.“ Ez a kávé-idill egy illúzió végét is jelentette. Azét az illúzióét, amely az egység létrejöttét feltételezte az arab világ nehéz időszakában. De hogy Nasszer vállalkozott az egység illúziójának feladására, az nemcsak szükségszerű volt, hanem már lehetőség is. Tripoli Charta Közvetlenül Rabat után így jöhetett és jött is létre a tri- poli kis csúcs, ahol megfogalmazták és elfogadták a három progresszív irányzatú arab ország politikai szövetségét megpecsételő „Tripoli Chartát.“ Hogy a Kairó—Khartúm—Tripoli háromszög nem alakult át azonnal akár lazább államszövetségi formává, tehát konföderációvá sem, az nyilvánvalóan két tényezővel függött ösz- sze. Nasszer mindenáron el akarta kerülni az elsietett egyiptomi—szír unió kudarcának megismétlődését. Másrészt az egyiptomi elnök joggal halasztotta e lépést arra az időszakra, amikor új szövetségesei belpolitikai téren stabilizálják hatalmukat (amit a fejlemények .kölcsönhatása folytán felgyorsíthatott Egyiptom barátsága). Washington azonnal súlyának megfelelően mérte fel a hármasszövetség politikai és katonai jelentőségét. Erre vezethető vissza, hogy Tripoli után Rogers amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az „USA egyenlő mértékkel kíván mérni a Közel-Keleten“. A Kairó—Khartúm—Tripoli háromszög kialakulása erjedést indított el az arab világon belül is. 1970 februárjában több napos találkozóra gyűltek össze Kairóban az Izraellel közvetlenül szemben álló arab országok (Szíria, Szudán, Egyiptom, Irak és Jordánia] — éppen abban az időpontban, amikor az izraeli repülőgépek Kairó külvárosait támadták. Majd júniusban már hét ország vezetői találkoztak Tripoliban a Wheelus Field-i amerikai támaszpont megszüntetésével kapcsolatos ünnepségeken. Ezúttal már Algéria is csatlakozott az „arab front-országok“ vezetőinek megbeszéléseihez. Washington a második tripo- li találkozóra is azonnal és talán még energikusabban reagált. Most „a lövöldözések befejezésére és olyan jellegű tárgyalások megkezdésére“ bátorított, amely — úgymond — maradéktalanul figyelembe veszi a térség valamennyi államának és népének jogos törekvéseit, és aggodalmait“. Rogers szavaival párhuzamosan vált ismeretessé az amerikai kiilügy- niszterről elnevezett rendezési javaslat is. Ez már eltekintett a közvetlen tárgyalások követelésétől s bár nem ragaszkodott valamennyi megszállt terület visszaadásához felszólította Izraelt: nyilvánítsa ki készségét a megszállt területek kiürítésére. Erisz almája Ma már nyilvánvaló, hogy Washington a Rogers-tervet Erisz almájának szánta. A hármak közé felsorakozott progresszív arab országok véleménye megoszlott a politikai vagy a katonai megoldás kérdésében. A politikai rendezésre, illetve a tűzszünetre adott nasszeri igen után így törvényszerűen ismét felszínre kerültek a progresszív országok ellentétei. Ugyanakkor Jordánia az új helyzetben feljogosítva érezte magát a palesztinekkel való leszámolásra, ezzel újabb ellenpólust alakítva ki. A Jordániái öldöklés megfékezése érdekében Kairó lázas tanácskozások színhelyévé vált. A polgárháborút sikerült is megállítani, de Nasz- szernek az arab világban támadt belső diszharmónia leküzdésére már nem maradt ideje. Amikor a tárgyalások befejeztével Utolsó vendégét is kikísérte a repülőtérre, rosszul lett, és órákon belül meghalt. Nasszer halála a R'ogers-terv- vel már megzavart arab világban újabb bonyodalmakat támasztott. Természetesen kihatott a hármak szövetségére is. Volt egy úgynevezett formai és egy — fogalmazhatunk így is — tartalmi hatása. 1970. november 9-én a három államfő Kairóban ünnepélyesen bejelentette, hogy létrehozzák Egyiptom, Líbia és Szudán államszövetségét. A Szadat, Kadhafi és Nimeri aláírta közlemény hangoztatta ugyan, hogy a konföderációt csak fokozatosan, több ütemben valósítják meg, de ez a lépésük mindenképpen felgyorsította a Nasszer- kívánta és megszabta ütemet. Nimeri szignója Ez a, ha úgy tetszik, gyors minőségi változás a három ország szövetségének struktúrájában nem keltett olyan kedvező visszhangot az érintett tagállamok közvéleményében, mint feltételezték. Nimeri szignója a kairói megegyezésen Szudánban nyílt kenyértöréshez vezetett a szudáni államfő és a Szudáni Kommunista Párt között. De nemcsak a szudáni baloldalnak voltak fenntartásai. Az ország közvéleménye is ellenezte, hogy Szudán, Egyiptom legfontosabb szövetségeséből egy konföderáció másodrangú tagállamává degradálódjék. Ez a körülmény arra késztette Nimerit, amikor öt hónappal később, 1971 áprilisában Kairóban ismét találkoztak, hogy részt vegyen azon a tanácskozáson, amelyet az idő közben Szíria csatlakozásával felszaporodott négyek a közel- keleti válság legújabb fejleményeiről tartottak, de nem ment velük tovább Benghaziba, ahol megállapodást írtak alá az Arab Köztársaságok Szövetségének megalakulásáról, jelezve, hogy nem tud csatlakozni az állam- szövetség megteremtésének fel- gyorsítására irányuló lépésekhez. Benghazi után Kairóban is belpolitikai bomba robbant. Ali Szabriék az Arab Szocialista Unióból vették politikai tűz alá — természetesen más érvek és indokok alapján, mint a szudá- niak — az államszövetség tervét. Szadat számára ez egyben alkalmat kínált arra is, hogy a Nasszer halálát követő időszak orientációs küzdelmét a hatalmon levő nemzeti burzsoázia polgári szárnyának javára döntse el. Belpolitikai nagytakarítások Abból, hogy a tervezett konföderáció tagországain belül mi. lyen erők fordultak szembe az államszövetség tervével, s hogy a belső erők összecsapása milyen jellegű belpolitikai nagy- takarításokhoz vezetett, abból egyenesen következnek azok az orientációs változások, amelyek a szövetség tevékenységének tartalmi kérdéseit érintik. 1970 szeptembere előtt egyértelműen a nasszeri koncepció érvényesült. Az egyiptomi elnöknek sokkal inkább szövetségesekre és partnerekre volt szüksége, mint egy elsietett államszövetség elégedetlen tagjaira. Nasszer azért nem siettette az államszövetség kialakítását, mert el akarta kerülni azt a vádat, hogy Egyiptom be akarja kebelezni szomszédait A Nasszer örökébe lépő Szadat számára viszont úgy tűnhetett, hogy az arab egység megteremtésére tett lépések népszerűséget, bizalmat hoznak a bel- és külpolitikában egyaránt. A belső frontokon feltétlenül szüksége volt erre, hiszen egyre világosabban kezdtek kibontakozni az úgynevezett hatalmi központok. Szadat külpolitikája pedig, amely a politikai rendezés érdekében a tűzszünet ismételt meghosszabbítását eredményezte, s vállalkozott arra is, hogy Washingtonnal felvegye a dialógust, arabközi szinten ugyancsak partnereket és szövetségeseket igényelt. Ebből a szempontból tűnt különösen jelentősnek Szíria csatlakozása, noha Damaszkusz nyilvánvalóan a másodhegedűs szerepét játssza az államszövetségben. Asszad, aki a Baalh-párt polgári szárnyával történt több- menetes leszámolást követően ragadta kezébe a hatalmat, mindenekelőtt külső támaszt keresett — a konföderációhoz való csatlakozásával — politikai kurzusához. Viszont az állam- szövetség tagállamai számára mint az arab keleti front egyik tagja, igen hasznos partner, akár sikerre vezetnek a politikai rendezést célzó akciók, akár ismételten meghiúsulnak Izrael makacs ellenvetésein. A politikai tanítvány Egészen más módon alakult Líbia pozíciója. Kadhafi elnök legfeljebb a politikai tanítvány szerepét tölthette be Nasszer idejében. Politikájának imperialista-ellenes lépéseivel szekun- dált a nasszeri progresszív kurzushoz. De Líbián túl nem éreztette hatását sem az a felfokozott arab nacionalizmus, ami a fiatal líbiai elnök akcióit jellemzi, s csupán Líbia határain belül lehetett kitapintani az iszlám reneszánszára irányuló elszánt erőfeszítéseit. Mivel az államszövetséget elsősorban balról érték támadások s ezt a föderáció tagállamainak a baloldal beolvasztására tett kísérletei magyarázzák, az események kölcsönhatása folytán óhatatlanul megnövekedett Kadhafi szerepe és nacionalista, vallásos ideológiájának súlya. Már nemcsak olajkincsei tették a tervezett államszövetség értékes tagjává, ideológiai elképzelései is lényegesen nagyobb hatást gyakoroltak, sőt, alternatívaként jelentkezhettek. S Kadhafi, aki láthatóan elhivatottnak érzi magát a 70-es évek Nasz- szerének szerepére, felfokozott aktivitással igyekezett a belpolitikai problémákkal elfoglalt „hármak“ ideológiai irányítását kezébe ragadni. Aktivitása különösen szembeötlő volt a szudáni események kapcsán, amikor Líbiában nem is titkolták, hogy Nimerinek a Tripoli Charta megállapodásainak megfelelően nyújtottak segítséget hatalmának visszaszerzéséhez. Nimeri, hatalmába visszatérve, a kommunisták elleni írtóhadjá- rattal nyugtázta ezt a segítséget, noha Szudán formálisan még nem csatlakozott az 1971. szeptember 1-i népszavazással életrehívott államszövetséghez, amely az egység kialakításának pontos útját a Damaszkuszban elfogadott alkotmányban rögzíti. Az első elnök Eszerint az Arab Köztársaságok Szövetsége tagállamainak szuverenitása fennmarad, bár közös zászlaja és egy himnusza van. Az alkotmány értelmében az Arab Köztársaságok Szövetségét a tagállamok vezetőiből álló elnöki tanács irányítja. A tanács, amelynek első elnökévé Anvar Szadatot választották, határozatait többségi szavazással hozza, kivéve a háború és béke kérdését. A hatalmas terület politikai, gazdasági és katonai intézményeinek összehangolása már elkezdődött. Lépések történtek a katonai, gazdasági és információs szervek működésének egyeztetésére. Körültekintés és megfontoltság jellemzi ezt a folyamatot s tulajdonképpen ez ad realitást a társadalmi és gazdasági fejlődés különböző szintjén álló országok tényleges egységének megteremtéséhez. S realitást ad az a körülmény is, hogy — mint az alkotmánnyal egyidejűleg kiadott nyilatkozat leszögezi — az Arab Köztársaságok Szövetsége tagállamai szilárdak és egységesek abban a törekvésükben, hogy a közel- keleti válság megnyugtató rendezését előmozdítsák. ÚNODY GYÖRGY KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE 41. Kilökték a lakásból, átvezették az udvaron, aztán kanyargós kis utcákon átmentek a külvárosba. Elérték az országutat. Rioletto tudta, hogy itt elegendő átugrania az országúton és már az erdőben van. A micisapkás férfi, a parancsnok, minduntalan az órájára pislogott. — Mit akarnak velem csinálni? — kérdezte Rioletto. — Elintézünk, mert együttműködtél a Gestapóval. Meggyorsították lépteiket. Rioletto botladozott. A mögötte menő fiú a puskatussal hátbavágta. — Kérem, ne üssön! — kiáltotta az olasz. — Beszélni akarok a parancsnokkal! — És mit akarsz mondani a parancsnoknak? — Nem a te dolgod. — Hé, te besúgó, nem ittam veled pertut — mondta a fiú. Egy kis rétre értek. A távolban keskeny ösvény fehérlett. A micisapkás férfi megállt az első bokornál. Rioletto arra gondolt, hogy ha el akarták volna „intézni", már rég megteszik, még Danka lakásán. Alig tízegynéhány méter választotta el őket az országúitól. A kísérők mintha azon töprengenének, hogy megkockáztassák-e az Fordította: Bába Mihály átszökést vagy sem. A fiú ismét az órájára pillantott. — Megyünk — adta ki a parancsot. Már az országút közelében jártak, amikor Rioletto hirtelen motorzúgást hallott és váratlanul kiqyúlt az éles reflektor. Lövések dördültek el és a fiúk Riolettót otthagyták az országúton, eltűntek a sötétségben. Mindez alig néhány másodperc alatt zajlott le. Rioletto alig bírt felállni, amikor az autó hirtelen fékezett mellette. Az autóról német katonák ugráltak le. — Szerencséje volt Rioletto úr — éppen idejében érkeztünk. — Csodálatos véletlen — mondta az olasz. — Ez csodálatos véletlen — ismételte meg. — Köszönöm önnek. — Majd nálam beszélgetünk — mond ta Kloss. A katonák visszaültek az autóra. Kloss és Rioletto egymás mellett foglalták helyet. Mindketten hallgattak, mindketten tudták, hogy sorsdöntő beszélgetés vár rájuk. Vajon Rioletto sejti-e, hogy miről van szó? Vajon meg lehet-e benne bízni? Van-e lehetősége, hogy együttműködjenek? Az autó az Abwehr épülete előtt állt meg. A folyosó üres volt, Kloss szobájában égett az asztali lámpa. Az asztalon egy üveg konyak és két pohár állt.- — Ez úgy történt — mondta Kloss, — hogy Danka kisasszony telefonált és jelentette, hogy elrabolták. Arra a következtetésre jutottam, hogy a banditák igyekeznek önt az erdőbe hurcolni. Elhatároztam, hogy elvágom az útjukat Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megmentsem. — Nagyszerű konyak — állapította meg az olasz, miközben kényelmesen elhelyezkedett a fotelben. — Le tudná írni őket? — kérdezte Kloss és a jegyzettömb után nyúlt. — Kiket? — A banditákat. — Néhány férfi volt — válaszolt Rioletto. — Hány? — Nehéz meghatároznom, mert nem voltam eszméletemnél. — Az arcukra emlékezik? Valami jellegzetes vonásukra? — Sötét volt — mondta az olasz — és félek, hogy semmit sem mondhatok önnek. De vajon kell-e erről beszélgetnünk? — Valamilyen kiindulópontra szükségünk van! — Ugy-e Danka kisasszonynak semmi baja sem történt? — Nem — mosolygott Kloss. — Én is így gondoltam — bólintott Rioletto és rágyújtott egy szivarra. — Felfedjük a kártyáinkat? — Talán túl korai még — jegyezte meg Kloss. Felállt, odament az ajtóhoz, hirtelen kinyitotta és újra bezárta. — Ez a szivar — mondta, amikor visszatért a helyére — Puschke úré. Ajándékba kaptam tőle. — Vagy úgy?! — csodálkozott Rioletto. — Puschke úr — folytatta Kloss — hallatlanul érdekes alak. Túlontúl gazdag az életrajza. Nagyszerű ötletei is vannak — zsebébe nyúlt, eqy négyrét összehajtott lapot vett elő, és átadta az olasznak. — Olvassa el. Rioletto figyelmesen elolvasta Puschke úr vallomását, aztán a papírlapot az asztalra tette és mélyet szippantott a szivarból. — Mit akar tenni? — kérdette. — A vallomás megfelel a valóság• nak? — Nem erősítem meg, de nem is tiltakozom — jelentette ki Rioletto. — Mit akar tenni? — Képzeljük el — mondta Kloss —, hogy másképpen történt. Az angol hírszerzés régi ügynöke, Puschke úr, erővel beszervezte a becsületes olasz Rio- lettot, hogy a Birodalom ellen kémkedjen. De Rioletto ebbe nem egyezett bele, ezért Puschke rászabadította a banditákat és csak Kloss éberségének köszönhető, hogy Rioletto megmenekült* — Nagyon tetszik nekem ez az elbeszélés — mosolygott Rioletto. — Tulajdonképpen ki ön? — Ennek a kérdésnek nincs értelme — válaszolta Kloss — azt hiszem elegendőí. hogy kész kockáztatni. — Én is. — Mi a véleménye Pulkowskiról? — Kloss ismét teletöltötte a poharakat. — Az ász az ön kezében van — mondta Rioletto. — Puschke — tette I hozzá — eqy ostoba fickó, látsszunk együtt? — Nincs más választásunk — mondta Kloss. — Remélem, érdemes inni a szövetségesekkel való együttműködésre. (Folytatjuk.) 1972. Andrzej Zbych:
