Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

[gfraamnn

thrshdhidm

Hol élnek a legboldogabb asszonyok? Es

miért boldogok a nők, ha boldogok? E kérdésekre keresett választ hosszú, világkörüli útján Orianna Faliad, az Europeo című olasz folyóirat megbízásából. Riportjaiban szociológiai és néprajzi jellegű megfigyeléseit is megírja.

A haszontalan nem című könyve — amelyből az alábbi részletet választottuk — a különböző színű és mosolyú nők életének bemutatása úgy, ahogy ők mesélték el — álszenteskedés nélkül -- történeteket.

MATRIARCHAK

KÖZÖTT

A gép földet ért Singapore- ban, a pálmák és a tüzes alko- nyatok ragyogó, édes városában. és a szomorúságom elillant. Semmi akadálya nem volt, hogv Matriarchákat keressek Malájföldön: csak el kell jutni Kuala Lumpurba: Eljutottam a dzsungel kellős közepén fekvő városba. Velem jött Duilió a fényképész és Ming Sen sofőr. És megkezdődött a kalandozásunk.

Amint kiértünk a városból, elnyelt a csöndes, mozdulatlan kaucsukerdő, és Ming Sen az autó kis tükrében olyan tekintettel nézett, mint aki azt kutatja, vajon micsoda őrültség bírt rá, hogy hűvös hazánkból az Egyenlítőhöz jöttünk, ahol a meleg úgy szorítja az agyat és a szemet, mint egy vaskalap, majd megvakít és megbetegít.

Legalább két órája mentünk a fák között, a világ legboldogabb asszonyai egyre messzebb kerültek, egyre valószínűtlenebbek lettek, és már szinte meg voltara győződve, hogy nem is léteznek, amikor Serembauban Mohammed Reza úr biztosított bennünket a létezésükről: íme, elég a levelek közé benézni, ott kell keresni őket. így aztán az aszfaltozott úton hagytuk Ming Sent meg az autóját, s biciklivel és Mohammed Rezával behatoltunk a dzsungelbe. Rettenetes hely — mondta Mohammed Reza; csak a nagyon erős vagy nagyon bolgod emberek tudnak itt élni. Ö biztosan nem élne itt,- és már-niár azt is megbánta, hogy velünk jött: a

dzsungelben nemcsak majmok meg fácánok vannak, néha tigrisek is. Aztán a dszungel hirtelen kitágult: egy fahídon túl egy kert állt. És a kert közepén, kenyérfa levelei között a matriarchák egyik háza állt.

A földtől háromméteres cölöpökre emelt fekete faház volt, teteje pálmalevelekből és rizsszalmából készült, az egyetlen ajtóhoz lépcsőn lehetett feljutni. A vadállatok és az áradások miatt áll cölöpökön — mondta Mohammed Reza —, de amikor jönnek a vadállatok és az áradások, az óvatosság nem sokat ér. Az ablakból varrógépre emlékeztető gépzúgás hallatszott, egy gramofon angolul énekelt: „0, kislány! Hogy hiányzol nékem!“ Nem messze egy gyékénytető alatt két nő mozsárban törőfával rizsszemeket zúzott lisztté. A jelenet nem sokkal különbözött attól, amit a mi vidékeinken látni abban az órában, amikor a férfiak kimennek a mezőre, és a nők otthon nu..adnak. Amikor Mohammed Reza valamit odakiáltott malájul, a két rizstörő nő gyanakodva fölemelte a fejét, a gramofon abbahagyta az „Ö, kislány! Hogy hiányzol nékem!“- et, és a furcsa varrógépzaj is elhallgatott. Aztán a nők izgatottan hadonászva hívogatni kezdték egymást, mint az olasz parasztok, amikor idegent látnak, akiben nem bölcs dolog megbízni, aztán a fák közül más nők bukkantak elő fürgén. Az egyik inajomügyességgel siklott le egy kókuszpálmáról, egy másik a házból jött ki, míg végül mind ott sorakoztak, és néz. tek bennünket.

Lám, mennyi fáradtságunkba került, míg megtaláltuk őket, és most itt vannak: sárga, piros

lila ruhákban, kis kabátkával a felsőtestükön, a mellük szinte egészen kinn van belőle, lábukat bokáig takarja a szárong. Kar- csúak, kicsik, kerek arcuk aranyos gesztenyeszínű, kicsit mandulavágású a szemük, orruk lapos; jával, szumátrai, kínai, hindu, sőt arábiai bevándorlókkal keveredett határozatlan jellegű malájok. Kor szerint álltak sorba: az első ősöreg és ráncos, százévesnek látszott, mellette egy kevésbé öreg állt, hetvenéves lehetett, aztán egy ötven éven körüli, majd egy harminc éves lányka következett és végül a gyerek. És mindnek, a legöregebbet és gyerekeket kivéve, legalább egy fogát aranylemez borította, melyen szív alakú ablakocska volt, alóla kilátszott a zománc, ahogy harminc évvel ezelőtt az ázsiaiaknak tetszett.

Egyetlen férfit sem láttupk. A férfiak nősülés után továbbra is az anyjuknál laknak, csak időnként — hetente, havonta — látogatnak el feleségükhöz, gyermekeikhez.

Mohammed Reza elmagyarázta, miért jöttünk, és a matriarchák, miután egymás közt megtárgyalták, lekuporodtak a gyékényekre, készen arra, hogy válaszoljanak a kérdéseinkre, és nagyon kedvesek voltak. Elkezdtük a beszélgetést, azt akartam megtudni, hogyan parancsolnak az asszonyok.

— Miért? — érdeklődött Hawa, azonnal abbahagyva a gyékényfonást. — Európában nem a nők parancsolnak?

— Nem — feleltem. — Európában a férfiak parancsolnak

— Nem értem — csodálkozott Hawa. Alázatos, elhanyagolt külsejű öregasszony volt.

— Ez egész másképp van — magyaráztam. — Nálunk a férfi a család feje, és a férfi adja a vezetéknevet a feleségnek és a gyerekeknek.

— Azt jelenti, hogy az asz szony veszi fel a férj nevét, ahelyett, hogy a férj venné fel az asszonyét, és amikor megszületik egy lány, akkor nem az anyja, hanem az apja nevét viseli? — kérdezte Hawa.

— Bizony — feleltem.

— Ö! — kiáltott fel elképedve Hawa. — De azért a férj az, aki engedelmeskedik, nem?

— Nem — világosítottam fel.

— Általában nem Többé-kevés- bé ez a szokás.

Mohammed Reza lefordította, és akkor hangos nevetés robbant ki a kunyhóban. A matriarchák úgy nevettek, mintha az év legjobb viccét hallották volna; ki a hasát fogta, ki a térdét csapkodta, megfeketedett fogcsonkjait mutogatva még a dédanya is nevetett, aztán felemelte a kezét, mintha azt mondaná: „Csend. Ez így nem megy.“ Felém hajolt.

— Maguknál ki kéri meg a vőlegényt?

Kértem Mohammed Rezát, hogy mondja meg nekik; a szabály az, hogy a vőlegény kéri meg a menyasszonyt; ha fordítva történik, az emberek az erkölcstelen időknek tulajdonítják a dolgot.

— Ez azt jelenti, hogy a nő nem választhat magának férfit? — érdeklődött Hawa.

— Szokás szerint nem.

— És mi történik, ha egy nő

elcsábít egy férfit az erdőben?

— Szokás szerint a férfiak csábítják el az erdőben a nőket.

Norpah Hawára nézett, az meg Zinahra, Zinah pedig fami- lára tekintett, aki a többi felé fordult, aztán mind engem bámultak, kérdően, mintha megőrültem volna.

— Ez azt jelenti, hogy a menyasszonyak kell a vőlegény házába mennie lakni? — kérdezte Norpah.

— Igen — erősítettem meg.

Norpah megint Hawára nézett, aztán mind engem bámultak, mintha megőrültem volna.

— Megkínálhatom valami innivalóval? — kérdezte Hawa. És lement a kertnek nevezett helyre, megrázott egy, pár sárga gyümölcsökkel megrakodt kókuszdiófát. Két-három dió esett le tompa puffanással, Hawa a legnagyobbat és legsárgábbat felvette, a tetejét biztos, pontos ütéssel bezúzta, felém nyújtotta, hogy igyák a habzó, tejszerű folyadékból.

Csöndben ittuk a kókusztejet, friss volt, kicsit édes, és jól oltotta a szomjúságot. Aztán banánt szedtünk, kicsik voltak, mint a datolya, és nagyon kemények. Hawa megmutatta a rizsföldeket és a többi megművelt területet, ahol burgonyát és tápiókát termeltek; azt is megmutatta, hogy döntik ki a fákat, habár a karjuk gyenge, és nem elég izmos. Biztos ütéseket mérnek rá, aztán lassző- szerű sodort liánnal fogják ösz- sze a legvastagabb ágat, és ad dig húzzák, míg a fa nagy levélhullás közepette ledől.

Hawa boldognak látszott, Ja- mila is, arcuk csak akkor szomorodott kicsit el, amikor az átkozott kaucsukról beszéltek:

— A fehér emberek csak azért vásárolják a dzsungelt, hogy kaucsukfákat ültessenek, egyszer csak kénytelenek leszünk majd más földet keresni. És ha valakinek nincs bátorsága elölről kezdeni, hogyan fognak megnősülni a fiaink? Olyan nőket kell majd elvenniük, akinek nincs földjük. Komisz jövőt jósolok szegény Junosomnak — mondta Jamila.

Junos — magyarázta — a család egyetlen fia.

— Az úr fiúnak rendelte szegény Junost. És a világ olyan kemény a férfiak számára. Kitaníttatom valami mesterségre, ami lehetővé teszi, hogy hozományt gyűjtsön, és olyan lányt vegyen el, akinek még maradt egy kis földje. Már három fogam elköltöttem — mondta Hawa boldogan.

— Hogyan? — kérdeztem.

— Három fogat. — És még boldogabban kinyitotta a száját. Három metszőfogáról levették az aranyat, a fogai most sár gán lógtak, közepükön fehér szív alakú nyom volt.

— A bankom — mondta Hawa mutatóujjával megkopogtatva a fogait. — A lányaimnak van földjük, a fiamnak a fogaim jutnak. Amikor pénzre van szükségem, bemegyek Kuala Lumpurba, és levetetem az aranyat. Rossz érzés, de mit számít? Ebből a fogból vettem Ju- nosnak szemüveget. A legvastagabb szemüveget Kuala Lumpurban.

Közös kincs

Az új Magyar Népköltési Gyűjtemény-sorozat XVI. kötete az Akadémiai Könyvkiadó gondozásában nemrégiben jelent meg. Dr. Ortutay Gyula szerkesztette a Jugoszláviai magyar népmesék gyűjteményét. A kötet az újvidéki egyetem bölcsészkara magyar nyelv- és irodalom tanszékének évtizedes gyűjtőmunkáját foglalja össze. A néprajzi és népművészeti kutatások során jegyezték le és vették magnószalagra a meséket, a Drávaszögben, Baranyában, a Vajdaságban, a Muravidéken és Szlavóniában.

Érdemrend a neveltetésért

Gyerekek találták ki Lengyel- országban: kitüntetést érdemelnek azok a felnőttek, akik különösen sok örömet szereztek a gyerekeknek, akik a legjobban megnevettetik őket. A Kurír Polski című folyóirat vállalta a szervezést. Felhívta a gyerekeket, hogy tervezzék meg az érdemrendet. 44 000 terv érkezett a szerkesztőséghez, ebből választott a zsűri. Azóta már ötvennégy művész, fró, színész viseli a gyermekek kitüntetését, közöttük a kitűnő lengyel karikaturista Szymon Kobylinski, aki kitüntetése alkalmából elkészítette önarcképét.

Friss levegőt az újszülöttnek

Alma Atában — a Kazah Szocialista Köztársaságban — télen- nyáron alkalmazzák a koraszülött gyerekeknél az aeroterápiás gyógymódot, a levegőzéssel, lélegeztetéssel való gyógyítást.

CSMALIUK KÖNNYEBBEN!

Egyre több háztartási gép segíti az asszonyokat; a mosás, a takarítás egyes fázisai ma már gépesítve vannak, de érdemes a házi munka végzése közben leggyakrabban végzett mozdulatainkat is elemezni. A fáradtságot ugyanis a felesleges erőfeszítések és haszontalan mozdulatok okozzál«. Néhány házi munkát lehetne könnyebben, kevesebb fáradsággal, kényelmesebben végezni.

1

A statisztikai adatok sze- ■ rint egy kétgyermekes át- lagcsaládban a háziasszony naponta másfél órát fordít a családi étkezések — reggeli, ebéd, vacsora — előkészítésére. Eközben a régi hagyományok szerint naponta két kilométert gyalogol a konyhában, még ha az kisméretű is. A rajzon bemutatjuk a rossz — a hagyomá- mányos — főzési módot, azt, hogy a háziasszony áll a tűzhely mellett, amíg felforr vagy elkészül az étel. Sokkal egyszerűbb, ha forgószékre ül a tűzhely elé, és egy kis munkaasztal mellett ülve végzi el teendőit. így megtakarítja a felesleges kilométerek legyalogolá- sát és közben a lábát is kíméli. És ami a legfontosabb: nem fárad el.

2 Ugyancsak statisztikai adat, • hogy egy négytagú családnak évente 3UÜ0 kilogramm élelmiszert cipel haza a háziasz- szony. A legnagyobb hiba azonban, hogy az apránként szatyorban hazahordott élelmiszert tíz közül nyolc asszony csak egyik kezében viszi. A csomagcipelés nem olyan fárasztó, ha a súlyt kétfelé osztjuk. így a gerincoszlopra háruló súly elosztva jelentkezik. És annak a veszélye sem forog fenn, hogy izomhúzódást, vagy esetleg rándulást kaptunk, amikor egyik kezünkből a másikba váltjuk a csomagot.

3 Apróság, hogy az edényt ■ az egyik helyről a másikra tesszük, de kiszámították, egy háziasszony 5,2 tonna edényt rakosgat egy év alatt a konyhában főzés és tálalás közben ide- oda. Ennek elmosogatása egy- végtében három hétig tartana. Ám itt sokszor felesleges mozdulatok okoznak fáradtságot.

Ne tegyük a nagyobb edényt a földre, vagy ha igen, akkor ne nyújtott lábbal és derékkal hajoljunk le érte, hanem könnyedén, behajlított térddel, laza karokkal. így az emelést fele energiával tudjuk végrehajtani, mint a rossz módszer szerint. A legjobb azonban, ha az edényt nem a földre, hanem karunkkal egy magasságban levő munkaasztalra vagy szekrényre tesz- szük, mert így megtakaríthatjuk a teljes energiát.

4

S végül a konyhafelmosást • sem lehet gépesíteni, pedig 3x3 méteres területű konyhát alapul véve a háziasszony egy év alatt egy labdarúgó pálya területnyi követ mos fel vagy parkettet törül föl. Ennek is a legfárasztóbb módja a hagyományos felmosás, amit a legtöbben a földön guggolva végeznek. Egyszerű szerkezet a felmosórúd, aminek segítségével ezt sokkal gyorsabban és a hajtás teljes, a törlés fele energiáját megtakarítva végezhetjük el.

r-gi

1972. VIII. 27.