Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó
A Szlovák Nemzeti Felkelés eseményei időrendben több jelentős' időszakban csúcsosodtak ki: a felkelés első napjaiban, a felkelő hadsereg harcai idején, majd amikor megkezdődött a visz- szavonulás a hegyekbe, s kialakult a partizánháború, végül a Vörös Hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg a végső győzelem, a felszabadulás napjaiban. Az ország egyik részének, a Krupinától (Kor- pona) délre fekvő vidéknek azonban kissé eltérő története volt, hisz akkoriban ez a vidék részben Szlovákiához, részben Magyarországhoz tartozott. , Az orsz/gliatárok azonban nem jelentettek különösebb akadályt azok számára, akik a nép szabadságáért harcoltak. A csábrági vár környékén elterülő erdőségekben NYIKOLÁJ MIRONOV ŐRNAGY hírszerző partizáncsoportja orosz, szlovák és magyar nemzetiségű harcosaival a 2. ukrán front parancsnoksága irányításával ezen a határvidéken kUlönös harcba kezdett. Az őrnagy néhány harcossal, két adó-vevő rádióállomással, fegyverekkel, robbantószerekkel a Tri Duby (Hál'im Tölgyfa) repülőtérre érkezett, s onnan vonult a csábrági erdőkbe. Néhány hét múlva, 1944 őszén ennek nyomán már történt egy s más... Pillantás az órára! Merre jártak? Domanik község határában is felrobbantották a vasútvonalat, Šahy (Ipolyság) környékén kétszer aláaknázták. Plášťovce (Palást) község határában a hidat robbantották fel. 1944. december 2-án Cerov község határában megtámadták a fasiszta magyar hadsereg utánpótlást szállító csoportját. Ugyanezen a napon Krupinából (Korpona) három teherautón 35 gárdista Vrbovka (Varbók) községbe tört be, hogy rajtuk üssön. Egyetlen partizánt sem találtak. Magukkal hurcolták az orvos, dr. Lengyel családját. És az őrnagy? Csak annyit tudunk felőle, hogy valahol Charkov környékén él... A z Ipoly mentén csak a hivatalosan tiltott rá- ** dióadások, a suttogó propaganda hírei mondtak igazat abban az időben: valami történt Szlovákiában, a hegyek között véres harcok dúlnak. Egyébként süketen hallgattak a nyilas vezetők, és okosan hallgattak az emberek. Az okos hallgatás csendjében érlelődött a renaény: vége lesz nemsokára ... És az egyik őszi hajnal csendjében Vyškovce nad Iplom (Ipolyvisk) község mellett, a Mahír-hegy tövében felrobbant a mozdony alatt a vasútvonal, a robbanás ereje ledöntötte a sínekről a mozdonyt. Két ház állt akkoriban a közelben. Az egyik lakója, Karvai Gyula kiszaladt. Ilyet még sohasem látott. Mit csináljon? Szaladt a kakastollas csendőröknek jelenteni az esetet. A mozdony ledőlt a sínekről, a vonat kisiklott. Egy utas súlyosan megsebesült. Kórházba vitték, egyik lábát amputálták. Különösebb szerencsétlenség nem történt. Még a mozdonyvezető is életben maradt. Mit látott? Ki volt a tettes? — A kakastollasok megkezdték a nyomozást. Cilindert viselt Ügy mondta a mozdonyvezető, hogy Karvaiék háza előtt gyanús alakot látott. Bizonyára a tettest, aki cilindert viselt. Persze Karvai Gyulát vették gyanúba. Ügy okoskodtak a csendőrök, hogy ő volt az első, aki látta az eseményt, bizonyára találkozhatott a cilinderes robbantóval. Kihallgatást kihallgatás követte, a gyanú azonban hamarosan szétfoszlott, mert egy hét múlva fényes nappal, délutáni órákban a község másik részén, a Menédli major környékén robbantottak fel egy tehervonatot. Már bizonyos volt, hogy a tettesek csak partizánok lehettek. Nosza, a kakastollasok partizánvadászatot rendeztek a kemencei erdőkben. Csakis arra menekülhettek. Eredmény: nulla. Jöttek, robbantottak, eltűntek. Az emberek már tudták, hogy tévedésből robbantották fel a hajnali vonat alatt a síneket a partizánok. Ügy volt, hogy német szerelvény jön, de Sahyban (Ipolyság) a német parancsnokság meggondolta magát. Az a másik robbantás viszont jól sikerült. Az összekötő nevet Celovce (Csali) község határában, Belaj pusztán él Mironov őrnagy összekötője, Ján Grnáč. Ma 52 éves, rokkantnyugdíjas, méhész. Akkor 24 éves volt. Fedőneve: Ján Nepolapiteľný. Valahogy úgy fordítható le, hogy „Megfoghatatlan“. Éppen méhmérget gyűjtött, amikor nála jártunk. El sem jött volna a kaptárak- tól, ha nem üzenjük be hozzá fedőneve alapján, hogy kit keresünk. Mit mondjon a robbantásról? Nevet. Ö maga nem volt jelen. Az őrnagy nem engedte meg, hogy az összekötő ott legyen a helyszínen. Az összekötő vitte a parancsot, vitte a robbantószert (az elsőhöz 40 dkg-ot), hozta a híreket, hozta az élelmet. Mironov őrnagy? így emlegették. Így írta alá az Igazolást 1945. január 5-én, amikor Vinica (Ipoly- nyék) községben „leszerelt“ a csoport. Többen azonban úgy tudják, hogy Krcsanov volt az igazi neve. Helyettese, „Sztaszik“ pedig Vanhorszkij Vladimir Fedorovics. Ez tavalyelőtt derült ki, amikor Lvov városából eljött Belaj pusztára, hogy meglátogassa az összekötőt. A csábrági várban? Nem, hisz ott könnyen rájuk találtak volna a németek. Az erdőben volt a „parancsnokság“. Két bunkert építettek. Az egyik még ma is „használható“, jó állapotban van. Felkeresték, amikor legutóbb itt jártak. Tizenegy tagja volt a parancsnokságnak. Két bunkerben elfértek, hisz ritkán tartózkodtak „otthon“, a legtöbbször úton voltak. Később bestiális körülmények között kivégezték őket. A nyolcesztendős Lengyel Ágneska fejét puskatussal verte szét az egyik gárdista. A partizánokat azonban nem fogták el. Nagyszerű hírszerzőik voltak. Vinica (Ipolynyék) I községben Sinkovits János, a Balassagyarmat melletti Éliás pusztán többen a magyar nemzetiségű lakosok közül. Jól megszervezték a 2. ukrán front parancsnokságával is az összeköttetést. Mind a két rádióállomás működött, mindegyik más és más hullámhosszon. Az egyiken küldték a jelentéseket, a másikon vették az utasításokat. Még ha le is hallgatták az adásokat, még ha meg is fejtették volna a rejtjelezett szöveget, nem jöttek volna rá az ösz- függésekre a németek. Különösen ügyes rádiós volt „Olga“, aki ma a 1 kijevi bíróság ügyésze. Állandóan változtatta a helyét. Soha be nem mérték a németek, de meg se közelíthették az adás idején, mert mind a három utat hármas őrség védte. Rendszerint az első őrszem „beengedte“ a németet, csak a második állí- ; totta meg. Soha nem került sor arra, hogy a harmadik őrszem rakétalövéssel figyelmeztesse a rádió- állomás kezelőit. Két hónap alatt negyven alkalom- ! mai tartóztatták fel a németeket, akik keresték a rádióállomást. Magyarok is Az őrnagy hírszerző, robbantó és destruktív munkát végző partizáncsoportjának magyar harcosai is voltak. Steiner Sándor, aki Budapestről szökött, Szász Imre, aki Csehországba települt és sokan mások. I Monografikusan még senki sem dolgozta fel a partizáncsoport tevékenységét. Moravcsik János elvtárs, aki jelenleg Velký Krtíš (Nagykürtös) lakosa, tagja volt a csoportnak, megpróbálkozik krónikás sorrendben rögzíteni az eseményeket, csakhogy betegeskedik, gyógykezelésre utazott, s nem mondhatja el, hol tart ebben a munkában. Csak az összekötő emlékszik ... Nehéz, nehéz pontosan rögzíteni az emlékszálakat, mert Ján Grnáč akkor került a voronyezsi partizániskolába, amikor „átállt“ a németek oldalán harcoló szlovák hadosztály. Később a Csapajev partizánbrigádban harcolt Kelet-Szlovákiában, csak később küld- I ték a hazai tájra, amikor az őrnagy partizáncsoportjának ügyes, tapasztalt összekötőre volt szüksége. De azért jól emlékszik arra az őszi robbantásra... B Ott, Vyškovce nad IpTom • (Ipolyvisk) határában, j Negyven dekás adaggal kezdték. Hogy jött és ment j a hír? Hrušov községből többen Is bejártak Šahyba (Ipolyság) vásárolni, látogatóba. A határőrök között is volt két bizalmi ember, Kovács Rudi és Slezák ... És máshol is ... t Jöjjön el ősszel, majd a hosszú estéken visszaemlékezünk! Pontosan. Ahogy illik. Elővesszük a leveleket, mert írnak ám a szovjet barátaink. Ezt a tanácsot az őrnagytól tanulta. Hasznos, okos és ügyes tanács volt. Mindig hangoztatta az őrnagy, hogy a csoport fő feladata nem a közvetlen harc, hanem a felderítés, a hírszerzés és a robbantás. Azt tartotta, hogy akkor igazán erős a csoport, ha soksok hírszerző, sok-sok ember dolgozik a csábrági erdő mélyén található parancsnokság számára. f!s a hírszerzők, meg az összekötők legyenek okosak, mielőtt tennének valamit, pillantsanak az órára! Miért? Ha az összekötő elment valamelyik hírszerzőhöz, mondjuk Vinicára (Ipolynyék) Sinkovits Jánoshoz, természetesen a kertek alatt ment. Veszély esetén — ha német vagy nyilas járőr tűnt fel a tájon — a házigazda eltűnt hazulról, előbb azonban megigazította a faliórát. A valóságos, helyi időszámítástól eltérően a moszkvai időre. Sietett az óra, továbbsietett az összekötő is. Nem felejtette el ezt a tanácsot. Hasznát vette. Az utolsó nyom Karácsony táján érkezett a parancs: Ha majd á szovjet hadsereg támadásba lendül, átkel az Ipolyon, fordítsa csoportját a Nagy Föld irányába Nyikoláj Mironov őrnagy. Celovce (Csali) község határában kétfelől támadtak a németekre. Az Ipoly irányából a szovjet katonák, a csábrági erdőkből a partizánok. Erre >s pontosan emlékszik az összekötő. Pontosan úgy, ahogy a történész, Jozef Schmidt megörökítette egyik könyvében: „1944 decemberének végén Mironov őrnagy és csoportja Celovce (Csali) község térségében a szovjet hadsereg egységeivel kemény harcok után találkozott.“ És azután? Néhány napos pihenő következett, majd igazolást adtak a csoport tagjainak. Egyiket az őrnagy parancsnokságának tagjai írták alá, másikat, melyre pecsétet is tettek, a helyi katonai parancsnokság. Most csak fényképmásolatban láthatók. Az eredetit leadta az összekötő a Hadügyminisztérium dolgozóinak, mielőtt harcba indult volna a benderisták ellen. Az utolsó nyom tehát ez az igazolás volna? És az a kemény kézfogás, testvéri ölelés, baráti csók? Azután szabadságra utaztak? A Nagy Földre? Haza? Vékonyka fonál azonban akad. Velük utazott Čapia Ignác is, aki jelenleg Bratislavában él. A címe itt van. Tessék! Talán ő többet tud ... Megáll a valamikori harcok jelenlegi krónikásának tolla, mert eszébe jut a tanács, melyet az Antifasiszta Harcosok Szövetségének központi titkárságán mondtak: A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójára úgy kellene felkészülni, hogy gyűjteni kell az anyagot az egyik évfordulótól a másikig. Jó tanács. Az őrnagy nyomába szegődve még soksok érdekes dolgot lehet megtudni: hogyan harcoltak közösen, szép, internacionalista példát mutatva Mironov őrnagy csoportjában népeink szabadságáért az oroszok, a szlovákok és a magyarok. Nyomon maradunk. HAJDÜ ANDRÁS 1972. VIII. 27. Az őrnagy összekötője Ján Grnáč, ma Belajpusztán él Megmutatja az első robbantás helyét Kar vai Gyula, akit gyanúba vettek a csendőrök
