Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

idernm I 1972 V III. 20. LWĽli orosz földön Petőfi népszerűsége a Szovjetunióban — közismert tény. A szovjet olvasó számára Petőfi nem csupán egy a világ költőóriásai közül. Neve és tevékenysége emberöltőkön át a lelki rokonság szálaival fűzte össze a forradalmi Oroszországot a forradalmi Magyarországgal. Teljes joggal mondta Va- lentyin Katájeu 2957-ben a Kádár János és Dobi István vezette párt és kormánykül­döttség tiszteletére a Kreml-ben rendezett fogadáson: Petőfi forradalmi költészete három orosz nemzedék útitársa volt, és az 1917 októbe­rében győzedelmeskedő nép mindörökké olyan szeretetet és hálát őriz szívében irán­ta, mint amilyent az iránt érez, aki társa volt a barikádokon.“ Mikor és hogyan ismerték meg Petőfit Oroszországban? Hála a kutatók szorgos munkájának, erről ma már hiteles adataink vannak. L. Sargina kutatásai szerint a XX. század elejéig 330 Petőfi-vers jelent meg orosz fordításban, tehát a Magyarországon addig publikáltaknak csaknem fele. Az első orosz fordítások között szerepel a Feleségem és kardom című vers. Igaz, prózafordítás volt csupán: az Illusztráció című pétervári hetilapban jelent meg 1858- ban 1861-ben pedig, amikor Oroszországban tetőzött a forradalmi hullám, a Ruszkoje Szlovo (-Orosz Sző), a forradalmi demokra­ták folyóirata úgy emlegette Petőfit, mint „a cselekvés költőjét“, akit velejéig áthat a demokratizmus“. A folyóirat prózában tol­mácsolta a verssorokat: „Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: V ilág szabadság!“ A folyóirat a továbbiakban ezt írta: ,,A költő óhaja csak részben teljesült. Mint már írtuk, a magyar szabadságharc legszo- morúbb pillanatában halt meg.“ Ezt leírni — politikai demonstráció volt a cárizmus ellen. Kezemben van egy könyv, amely most múlt 110 éves. Mihail Mihajlov orosz köl­tőforradalmár fordításainak gyűjteménye, amelyet 1862-ben Berlinben adtak ki és il­legálisan terjesztették Oroszországban ak­kor, amikor Mihajlov nevének puszta em­lítése is szibériai száműzetéssel fenyegetett. Ebben a könyvecskében a demokratikus és forradalmi líra, Burns, Byron, Heine, Sev- csenko verseinek fordításai kaptak helyet. És Petőfi verseié. Amikor Mihajlov átadta kötetének tervét barátainak, egy Magyar versek című rész is szerepeit benne. Sajnos, ezek lefordítására már nem sok ideje ma­rad A dal című nyolcsoros Petőfi-vers kép­viseli egyedül a gyűjteményben a magyar költészetet, olyan egyedül, mint az ezred zászlaját őrző, egyetlen életben maradt ka­tona. Ez a vers a Falu végén kurta kocsma fordításával együtt a száműzetésben el­pusztult Mihajlov posztumusz kiadásában is megjelent. A könyvet a cári hatóságok pa­rancsára elégették. A lázító lírát Dózsa tü­zes trónjára ültették — egyébként mintha maga Petőfi is ilyen sorsot jósolt volna ver­seinek?! A stafétabotot, amely kihullott Mihajlov kezéből, mások emelték fel. Alekszandr Sel­ler (írói nevén szintén Mihajlov) a Gyelo (Az ügy) című folyóiratban számos Petőfi- fordítását adta közre. Műfordításai elősza­vában ezt írta: „Petőfi nemcsak a legna­gyobb magyar zseni volt, hanem a XIX. század Európájának legjobb költői közé is tartozott— Tollal és karddal küzdött a nép jogaiért; mindig és mindenütt igazi demok- ráta és lángoló hazafi volt.“ 1899-ben két nagy újság és a hat legte­kintélyesebb orosz folyóirat emlékezett meg Petőfi halálának fél- évszázados fordulójá­ról. Az orosz demokratikus sajtóban Ady Endre ismert szavait idézték, hogy ha a költő élet­ben maradt volna, akkor „valamelyik utcai barikádon védte volna a kommün nagyszerű eszméit.“ Amit nem tehetett meg Petőfi ma­ga, megtették helyette „harcos legényei“. Csak éppen nem Párizsban hanonj 1905- ben Moszkvában és 1917-ben PétervárotL Petőfi újrafelfedezése a Nagy Októberi Forradalom után Lunacsarszkij nevéhez jű- ződik. A húszas évek elején a kiváló szovjet kul- túrpolitikus a legjobb német fordítások alap­ján tanulmányozta Petőfi műveit. Luna­csarszkij, az európai Irodalom nagyszerű ismerőjét — saját szavai tanúsága szerint — „teljesen magával ragadta e nagy ma­gyar poéta költészetének friss áradása“. Harmincnyolc Petőfi-verset fordított le. Többre nem jutott ideje: szívrohama okozta ágynyugalmának vége'szakadt, a népbiztost hívta a kötelesség, de érezte, hogy leg­alább kétszer annyit is le lehetett volna fordítani anélkül, hogy a remekműveknél alább adta volna. Ne gondoljuk, hogy Lunacsarszkij Petőfi tolmácsolásai amolyan hevenyészett fordí­tások. Számolva azzal, hogy a nyelvi nehéz­ségek arra kényszerítik, hogy „másodkéz­ből“ fordítson, kivételes műgonddal tanul­mányozta mind Neugebauer, mind Steinbach fordításait, és saját szavai szerint „csak na- gyon-nagyon ritkán és igen csekély mér­tékben“ tér el Petőfi szövegétől. A szöveghű tolmácsolás igényét bizonyítja az is, hogy Lunacsarszkij lemondott Az őrült oroszra fordításáról, arról a költeményről, amelyet pedig „kiemelkedően figyelemre méltónak“ ítélt és csak azért cselekedett így, mert nem állt rendelkezésére — összehasonlítás céljára — másik változat. Egyetlen alka­lommal azonban nem tudott ellenállni a „kísértésnek“. A kivétel az Akasszátok fel a királyokat című vers volt. Az 1917-es esz­tendő forró levegője magyarázza talán azt a költői szabadságot is, amellyel Luna- csardszkij a „királyokat“ helyett „cárokat“ fordított. Lunacsarszkij összegyűjtött fordításai 1925-ben jelentek meg a Nyugati forradalmi költészet sorozatban. Előszaváben áradó ér­zésekkel írja: „Petőfi — maga az öröm, maga a haladni akarás; ha bánkódik, bú­sul, még a bánkódása is valami egészsége­set, erőteljeset rejt magában... Mintha egyetlen forró tűzpiros költői szív lüktet­ne.“ Mint kétségbevonhatatlan tényt állapít­ja meg Lunacsarszkij, hogy „a nemzetközi proletárköltészet előfutárjai között Petőfi költészetének csillaga ragyog a legfénye­sebben.“ Az előszóból kiviláglik, hogy szer­zője jól ismerte a legkitűnőbb Petőfi-kuta- tók és ezek sorában Riedl Frigyes munkáit. „Azt hiszem, ezekkel a fordításokkal ko­rántsem zárul le egy folyamat — írja be­fejezésül Lunacsarszkij. — Gondolom, lesz majd, aki vállalkozik Petőfi teljesebb, töké­letesebb megismertetésére költészetünk­ben... Annak idején, különösen a 60-as, 70-es években fordítottak ugyan oroszra Pe- tőfi-verseket, de ezek különböző folyóira­tokban, csak szétszórtan lelhetők fel...“ Az utolsó mondat nemcsak Lunacsarszkij legendás tájékozottságáról, tudásáról tanús­kodik, hanem arról is, hogy Mihajlov for­dításai nem merültek feledésbe. A 30-as évek közepétől kezdve Lunacsar­szkij jóslata beigazolódott. A költő-műfor­dítók új, kitűnő gárdája — Nikoláj Tyiho- nov, Vera Inber, Vilhelm Levik, később Sza- muil Marsuk, Borisz Paszternák, Mihail Isza- kovszkij, Leonyid Martinov, Nyíkoláj Csu- kovszkij — az eredeti szövegre és szelle­mére erősen figyelve — bár természetesen nyers fordítások alapján — munkához lá­tott. Az Ogonyokban, ö Novij Mír, a Zvezda című folyóiratokban egymás után láttak napvilágot a jobbnál jobb fordítások. A ké­szülő kötethez Kun Béla 1937-ben mélyen szántó előszót írt A világ szabadság dalnoka címmel, amely azonban sajnos csak húsz évvel később jelenhetett meg. Petőfinek, a hazafinak és internacionalis­tának a fasizmus elleni harcban is méltó szerep jutott. Abban az időben,, amikor Bu­dapesten a Petőfi-szobornál az emlékezetes antifasiszta tüntetés zajlott le, a Szovjet­unióban abból a vékony kötetből Qlvasták verseit, amelynek fedőlapján ez állt: „Pe­tőfi Sándor. Letépjük a német zászlót! Moszkva, 1942.“ Magyarország felszabadulása után kezdő­dött meg voltaképpen a legnagyobb magyar költő szovjetunióbeli diadalútja. Az első válogatott kiadás 75 ezres példányszáma kevésnek bizonyult, még ugyanabban az esztendőben újabb 75 ezer követte, azután ismét 25 ezer és még 25 ezer. Az olvasók igényének megfelelőim- minden válogatás újabb versekkel bővült, végül négykötetes gyűjteménnyé duzzadt. Szerepelt benne — mintegy az idők láncolatát követve — Mi­hail Mihajlov fordításában a Falu végén kur­ta kocsma is. Az orosz kiadásokat a szovjet népek sokféle nyelvén megjelentetett, nagy példányszámú kötetek követték: Petőfi meg­szólalt ukránul, grúzul, baskír nyelven... A szovjet kiadások száma 1972-re elérte a negyvennégyet, tizenhét nyelven készül­tek Petőfi-fordítások és az összpéldány- szám meghaladta az egymilliót. Ma már azonban ezek a statisztikák sem tükrözik a tényleges helyzetet, hiszen az idei esztendő — Petőfi-év. Ennek kezdő „ak­kordja“ az új, Petőfi verseit és elbeszélő költeményeit tartalmazó gyűjteményes ki­adás megjelenése a Világirodalmi Könyvtár sorozatban. Pándi Pál előszavával, 300 ezer példányban. A kötet összeállítója Kun Ág­nes, akinek érdemeit a mai „orosz Petőfi­nek“ a létrehozásában aligha lehet túlbe­csülni. A mai szovjet olvasó ismeri és szereti Petőfi gondolati, tájleíró és szerelmi költé­szetét. De a „magyar óriás“ figuráját — Lunacsarszkij nevezte „magyar óriásnak“ — a szovjet olvasó olyan távlatban, össze­függésben is látja, ahogyan a forradalmi barikádokon harcolók látták 1917-ben. BORISZ BOGYIONOV TANYA (Könözsi felvétele) SZIMON CSIKOVÄIMI: TBILISZI HEGYEK Alkonyodik: a hegyek felkerekednek, dübörögnek a lépcsőn felfele, virágaiktól folyosóm leroskad, a zsebem csillag-fürtökkel tele. Hasonlatosak lovasszekerekkel, Sisakok, boglyák Közelítenek. Álmatlanul veszekszem a terekkel, mert álmatlanná tettek a hegyek. Nem sző szivárványt senki hegyek'nélkül. Ök állnak az én városom lelett. Kószálok köztük, lelkem felélénkül, órájuk hagyok minden éneket. Alomüző hatalmuk hol eredhet? Himnusz, bölcsődal belőlük fakad. Lépést se tesznek s egyre közelednek, a hajnallal elűzik nyugtomat. Szülő hegyek, szokásaimmá lettek, nem kellenek más ösvények, utak. Velük megyek - ha útnak erednek. Én nélkülük már élni sem tudok. Hogyan is éljek, ha ök nem dalolnak? ítélet sújt, ha meg nem védenek. Mi igazolna, ha nem válaszolnak visszhangjukkal a meredek hegyek? NÉMETH FERENC fordítása GRIGOL ABASIDZE: GRÚZIA Rabló tatár kegyetlensége törte, perzsa iga vállára nehezült. Rövid álomra vassisakban dőlt le, asztalához is páncéling-eb ült. Aztán a görbe török szablya hányszor villant meg vészesen feje felett! Sebei vallanak nehéz csatákról. Győzött - és várat, palotát emelt. Forró csaták után fészkére térve - csak páncélja volt, magát hűteni -- messze figyelt, feszülten, mint a vércse: az ellenséq hol vet új tőrt neki. Szántott, szőlőt nevelt, terelte nyáját, vagy víg baráti lakomát csapott - élete annyi forgó századán át kardja és pajzso mindig társa volt. Nyelvelt és hitet mennyien cseréltek! Ö hű maradt. Templomot épített, mondott - súlya alatt vitézi vértnek -1 tigrisbőrös lovagról éneket. Rabló tatár kegyetlenség törte, persza iga válláro nehezült. Rövid álomra vassisakban dőlt le, asztalához is páncélingben ült. (RAB ZSUZSA fordítása)

Next

/
Oldalképek
Tartalom