Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó
A rokkantok ternielőszövetkezoténok turnéké, készítménye minden dcircb leteszi az asztalra a szövetkezet alapszabályát és hangsúlyozza: „Népi termelőszövetkezet a miénk, az Alkotmány, valamint a 109/1964-es törvényrendelet értelmében bejegyezték a vállalatok nyilvántartásába." Fontos ez? Nagyon, hisz ez jelenti azt, hogy a népgazdaság javát szolgálja a szövetkezet és nemcsak amolyan emberbaráti intézmény. Termelő, javító, karbantartó munkát végeznek a szövetkezet tagjai, és különféle szolgáltatásokat a lakosság számára. Elárusítóhelyeket, üzleteket tartanak fenn, ahol termékeiket, készítményeiket árusítják. A munkahelyek közül legkisebb a női díszeket készítő műhely, ahol ketten dolgoznak. Legnagyobb a báhoňi műhely, ahol 102 dolgozót foglalkoztatnak. Olyan ez a termelőszövetkezet, mint bármelyik más, hasonló intézmény. A különbség csak annyi, hogy az alapszabályok értelmében a dolgozók 70 százaléka rokkant, csökkent, vagy megváltozott munkaképességű. Itt is törvény a termelési terv feladatainak teljesítése. Kulifai Ferdinánd, a termelési osztály vezetője távollétében Zlinka Ľudovít elvtárs szívesen ad tájékoztatást a tervteljesítésről. A legnagyobb munkahelyről, a báhoňi műhelyről ezt mondja: „Ennek a műhelynek a teljesítményéről csak szuperlatí- vuszokban beszélhetünk. A műhely 102 dolgozója közül 66 vak, többen látáshibában szenvednek. Munkakedvük, teljesítményük azonban utánozhatatlan. Amikor arról volt sző, hogy néhány szabad szombaton dolgozni kellene, ők tíz szabad szombatot ajánlottak fel .. Majd következnek a mindennél ékesebben szóló számok, adatok: a táskakészítő műhely 101 százalék ra teljesítette munkatervét, a divatárukat készítő részleg 105,2 százalékra, a díszműveket gyártó műhely pedig 110 százalékra. Természetesen más munkahelyek is dicsekedhetnek ilyen szép eredményekkel, de a szolgáltatásokat nem lehet előre, pontosan betervezni. A köszörűsök, kárpitosok, varrógépjavítók, víz- és gázvezetékszerelők munkáját főleg a lakosság részéről mutatkozó igény, a kereslet szabja meg. Nehéz tervmutató számokba foglalni, de az a tény, hogy évi 8 millió korona értékű szolgáltatási munkát vállalt a szövetkezet, megmagyarázza a helyzetet. Az egyik legrégibb szocialista munkabrigád vezetője Kollárik Olga. Még 1965-ben megkapták a kötődében dolgozók a szocialista munkabrigád címet. Elsőkként. Jelenleg ugyanis 8 munkahelyen szerveztek szocialista munkabrigádot. A kötődében sokkal nehezebb a munka, mint bármelyik kötőüzemben, mert rendszerint egyedi darabokat készítenek, méretre, a megrendelő kívánsága szerint. A kötődé mindegyik dolgozója igazi mestere szakmájának: tervez, köt, szab, összeállít. Brigádvezetőjük a PLETA üzemben tanulta a szakmát 15 évvel ezelőtt, s azóta tökéletesítette tudását, és átadta a többieknek. A tökéletesítés, az ésszerűsítés, a racionalizálás olyan jellemzők ebben a szövetkezetben, melyek kiegyenlítik a különbségeket, az ellentmondásokat. Több vezető egyszerű munkása, dolgozója volt még évekkel ezelőtt a szövetkezetnek. Rokkant, csökkent, megváltozott munkaképességű dolgozókról van szó. Rácz János munkás volt. Ma az anyagbeszerző osztály vezetője. Hajnala Miroslav bádogos volt, ma á vasas műhelyek főnöke. Gajdos János szakmunkás volt, s ma a báhoňi üzemrészleg vezetője. Külön bizottság foglalkozik a dolgozók munkahelyi problémáival. Feladata: gondoskodás a tagokról. Több mint a szakszervezeti bizottság munkája. Ennek a bizottságnak köszönhető az, hogy a dolgozók egyéni érdeke, egyéni boldogulása összhangban a közösség érdekével megvalósullhat. Az említett példák bizonyítanak. És btzonyít a termelőszövetkezet léte, munkája. Bizonyítja, hogy a rokkantakról való gondoskodás probléma ugyan, de nem tehertétel. Az elöregedő „nyugdíjas társadalom“ rémképét látók érveit köny- nyen megcáfolja ez az egyetlen termelőszövetkezet, mely több száz rokkant dolgozót foglalkoztatva évente több millió korona értékű hasznos munkát ad népgazdaságunknak. HAJDÚ ANDRÁS Tavaly 9696 idős, beteg személy ápolásáról kellett gondoskodnunk. Az előző évhez viszonyítva a gondozásra szorulók száma 49 százalékkal növekedett. A gondozás, az ápolás munkáját 703 hivatalosan foglalkoztatott ápoló és 4537 önkéntes gondozó végezte. Ezek tények. Azt is tudjuk, hogy növekedik a magára hagyott, férjüket, feleségüket elvesztett öregek száma, hisz az átlagos életkor is emelkedett. Az elöregedő „nyugdíjas társadalom“ rémképe nem egy írót foglalkoztatott már. Igaz, hogy a rémképlátók számításon kívül hagyták a születésszám növekedését és a gazdasági termelékenység emelkedő színvonalát, de sokak számára így is kérdőjelet, problémát jelent ez a téma. Rendszerint arra szoktak hivatkozni, hogy amúgy is probléma, szociális, gazdasági és egészségügyi probléma a rokkant, a csökkent, vagy megváltozott munmaképességű dolgozókról való gondoskodás. Amúgy is... Bántó, sértő kifejezés. Ne vegyük észre, inkább látogassunk el olyan munkahelyre, mely a Rokkantak Szövetsége közvetlen irányításával a rokkantak, a csökkentett, megváltozott munka- képességű dolgozók és a népgazdaság javát szolgálja. EUDIB a neve annak a termelőszövetkezetnek, mely Bratislavában és a környékén több száz rokkantat foglalkoztat. Az elnök helyettese, jogi tanácsadója, dr. Udvardy László úgy kezdi az ismertetést, hogy Itt a vakáció, a szabadságok ide- ■ je. Ez az az idő, amikor az emberek apraja-nagyja kikívánkozik a város hőségéből, lármás, rossz levegőjű forgatagából a természetbe, a friss levegőre. Itt az ideje, hogy odakinn, a hegyekben, a víz mellett, az erdők ölén egészséges mozgás közben felfrissüljön „berozsdásodott“ szervezetünk, izomzatúnk, füstös tüdőnk, megviselt idegzetünk. Van, aki meg sem áll a tengerig, mások csak a környéken kirándulgatnak, túráznak, strandolnak. Mindegy. A legártalmatlanabb kirándulás is kellemetlen, sőt végzetes is lehet, ha könnyelműsködünk, túlbecsüljük erőnket, ha rosszul öltöztünk fel, ha kényelmetlen a cipőnk, rosszul csomagolt a hátizsák vagy bőrig ázunk egy zivatarban, mert merő kényelemből még egy pehelykönnyű esőkabátot sem hoztunk magunkkal. Nos, néhány jó tanács sosem árt. Hányán vannak például olyanok, akik mindjárt szabadságuk első napján, minden előzetes edzés nélkül „habfehér“ bőrrel egész napra kifekszenek a vízpartra. Vagy — ami még veszélyesebb — felfújható gumimatracon elterülve Tingattatják magukat a habokkal, hogy lehetőleg minél hamarabb „patinát“ kapjon „szégyenletesen“ fehér bőrük. Tavaly nyáron a Balatonon tanúja voltam annak, amikor a motorcsónakos vízi rendőrség épp egy ájult hazánkfiát szállította a partra piros gumimatracával együtt. A jóember nyilván eredeti ötletnek tartotta a somogyi oldalon hasmánt matracára feküdve és csupán karjaival kétoldalt evezve széliében átevickélni a Balatonon. Eltekintve attól, hogy a több kilométer széles tavon végzetessé válható hullámverés is meglephette volna. Holmi fehér sapkát, kendőt is mellőzve, védtelen fejjel, tarkóval már a nagy víz közepe táján elájult a heveny napszúrásától. Még szerencséje volt, hogy az éppen csendes víztükrön le nem sodródott nálatra méltó figurákat látni! Legutóbb a Magas-Tátrában, a Téry Menháznál találkoztam egy ilyen társasággal. Fürdőruhában, rövidke sortban, egy szál trikóban, tornacipőben dideregtek. Persze: reggel, amikor valahol odalenn túrára indultak, ott még melegen sütött a nap. Ki gondolt volna (a hegyekben pedig oly gyakori) a hirtelen Mielőtt túrára indulnánk Jótanácsok nyaralóknak matracáról, és idejében jött a segítség. Hát ilyenek is vannak. Meg, akik naftával dörzsölik be a bőrüket, mert hogy így „barnábbak lesznek“. Az alapos kínos ekcéma megtanítja őket arra, hogy csupán az ostoba tanul a saját kárán. Mindenkinek tudnia kell, hogy minden erőltetett, hirtelen lesülés a szó szoros értelmében „leégés“ . A napozáshoz még nem szokott bőr rákvörösre ég, és gazdája még jól járt, ha az ilyen leégésnek csak égő fájdalmaktól átvirrasztott éjszaka a folytatása. Az ilyen hirtelen lesülés nemcsak esztelen, hanem teljesen céltalan is. A vörösre égett, szinte perzselt bőr hamarosan úgyis hámlani kezd, és az ilyen foltoshátú strandoló csak szánalmas látvány. A nyaralóknak nagy része kirándul, túrázgat. Ezek között is gyakran sajidőváltozásra! A Tátrai Hegyi Mentő- szolgálat kimutatása szerint évente több száz esetben akad dolguk. Nem kétséges, hogy a segítségre, mentésre szorulók zömét az ilyenfajta könnyelmű, meggondolatlan turisták alkotják. Ha bármilyen túrára, kirándulásra indulunk, semmi esetre se hagyjuk otthon a szvettert és az esőkabátot. Lehet, hogy fontosabb lesz az még nekünk a nap folyamán, mint ha az élelmet felejtettük volna otthon. Nem célszerű holminkat valami divatos szatyorba, oldaltáskába csomagolni. Az egyoldalú megterhelés, a holmik kézben való cipelése semmiképpen sem kellemes. A mindkét váll- lat egyenletesen megterhelő, a kezet szabadon hagyó hátizsák a turistának nélkülözhetetlen. Ebbe pedig úgy pakoljuk bele a holminkat, hogy a hátizsáknak a hátunkra felfekvő részébe a puha szvettert, esőköpenyt, nehogy esetleg az elemózsiás alumíniumdoboz éle nyomja a gerincünket. Ezt a dobozt ajánlatos a hátizsákba való elpakolás előtt még valami igelitzsákba csomagolni: az alumóniumhoz dörzsölődő holmink különben alig eltávolítható sötét foltokat kaphat. Aki nem bírja ki ital nélkül, ne felejtse otthon a kulacsát, cukor nélküli limonádéval, meltával. Ez jobban oltja a szomjat, mint holmi édes málnaszörp, és hőségben a szervezetünk több folyadékot kíván. Ne sajnáljunk hátizsákunkban állandóan magunkkal hordani egy kis tasakot is, mely a gyakran szükséges első segély nyújtásához nélkülözhetetlen holmikat tartalmazza (gyorstapasz, kötszer, fájdalomcsillapító stb.). Megéri! Túrázáskor legfontosabb a megfelelő, kipróbált lábbeli. Semmi esetre sem holmi betöretlen új cipő, vagy könv« teniszcipő, melynek vékonyka talpán át minden kövecskét megérzünk. Nem ajánlatos a félcipő sem. Nem védi, nem „tartja“ a bokát, azonkívül nehezebb terepen minduntalan kellemetlenkedő apró kavics, homok, tüske kerülhet bele. A legszebb kirándulást is tökéletesen el tudja rontani a feltört, hólyagos, fájós láb ... Ügyes dolog a könnyű sétabot is annak, aki megszokta. A botos embernek — különösen nehéz terepen, sötétben — a bot szinte a biztosító, ta- pogatődzó, megtámasztó „harmadik lába“. Különben: a kezünkben látott botot igencsak respektálja a faluban dühösen ugatva ránk támadó kuvasz, a harcias gúnár, az utunkba kerülő tehéncsorda — de még a holmi rossz szándékú egyén is ... SZÜTSY LÖRÄNT 1972. VIII. 13. BT 'A #*1« *i:' '9 rokkant • Évi 8 millió kóroíiáért szolgáltatás • Tíz szaii c lftx > savar és a vakok • Külön bizottság fel ■ a x pidösfconás a dolgozókról
