Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

íSBOÜtIDÜlI] AZ ÉLET KAPUJÁBAN pálya választástól az érettségiig # elhelyezkedési problémák m NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT ÉS MA Fehér köpenyben, fehér bóbitával a fejükön, csoportba verődve vagy húsz tizennyolc-tizenki- lenc éves lány álldogált a sebészeti osztály hatos számú ajtaja előtt. Nagyon izgatottnak látszot­tak. Nem csoda, hiszen az ajtó mögött ott ült az érettségi bizottság. Ma gyakorlati tantár­gyakból (sebészet, belgyógyászat stb.) vizsgáz­nak. A Rožňavai (Rozsnyó) Egészségügyi Szakkö­zépiskola IV. C osztályos diákjairól van szó. Három osztályban hetvennyolc lány érettségi­zik ez idén. Érthető az izgalom, ami ezekben a napokban az iskola végzős diákjaira jellemző. Nem próbáljuk nyugtatni őket, mert hiábavaló fáradozás lenue, és nem is azért jöttünk, ha­nem hogy feltegyünk nekik néhány kérdést. Ebben az időpontban a „B“ osztályosok voltak a legalkalmasabbak a beszélgetésre, mivel ők az iskolában tartózkodtak. Kérdésünkre, hogy miért választották az egészségügyi szakmát, többen is válaszoltak, de mi csupán három lány válaszát jegyeztük fel. — A kilencedik osztályosok legnagyobb prob­lémája a pályaválasztás. Nekem ez nem oko­zott különösebb gondot — mondja Veres Er­zsébet. Kicsi korom óta mondogattam: Ha nagy leszek, ápolónő leszek“. Hogy miért is akartam egészségügyi nővér lenni? Tetszett az egyen­ruhájuk. — Nekem is az ápolónők egyenruhája tet­szett, és a rend, a tisztaság a kórházban — mondja Gunyo Erzsébet. Palcso Mária is ha­sonló „okok“ miatt választotta ezt a pályát. Erre a kérdésre nemcsak ők hárman, hanem huszonötén válaszoltak. Ha összegezzük a vá­laszokat, akkor megállapíthatjuk, hogy a lányok pályaválasztáskor nem is tudták, mit jelent egészségügyi nővérnek lenni, milyen feladat elvégzése vár rájuk, ha befejezik az iskolát. Ezt már az iskolában tanulták meg és a gya­korlati órákon. Gyakorlatra a helybeli kórházba jártak. — Első hónapokban valamennyiük számára nagy lelki megrázkódtatást jelentett végig­nézni egy-egy műtétet s az is, ha éppen ak­kor hoztak be sebesültet a kórházba, amikor ott voltunk — mondja sokuk véleményét Kö­kény Mária. Később megtanulták és megszokták, hogy melyik ollót, kést, csipeszt kell nyújtani a se­bészorvosnak operáció közben. Tudják hogyan kell elsősegélyt nyújtani a különböző megbe­tegedéseknél és sérüléseknél. Sok-sok szak­ismeretre tettek szert az elmúlt négy év alatt. S azt is tudják, hogy az ápolónőnek minden betegről egyformán kell gondoskodni. Tehát egészségügyi nővérnek lenni nemcsak annyit jelent, hogy keménygallérú csinos egyenruhá­ban járni. Most, miután e téren is szereztek némi gyakorlatot, nem ábrándultak ki a szak- imájukból, sőt megszerették. Bíznak benne, hogy valamennyiöknek sikerül az érettségi, s abban is, hogy szülőfalujukhoz közel kapnak állást. Tóth Ilona Vinica (Ipolynyék) községből való. Ezért ő.a Veíký Krtíš-i (Nagykürtös) kór­házban szeretne dolgozni. Anna Éva (dernői), ő a rožňavai (Rozsnyó) kórházba adta be a kérvényét. Martin Rusnák, az iskola igazgatója elmon­dotta, hogy minden lányt el tudnak helyezni, persze nem biztos, hogy mindenki az előre kiválasztott kórházban kap munkahelyet. Aki távolabb kerül szülőfalujától, annak sincs oka az elkeseredésre, hiszen a kórházak mellett összkomfortos leányszállások vannak, ahol ol­csó a lakbér, és ugyancsak olcsón étkezhetnek a kórház alkalmazottai. S az egészségügyi nő­vérek fizetése ma már nem olyan alacsony, hogy nagy megterhelést jelentene az étkezés és a lakás fizetése. Néhány évvel ezelőtt még más volt a helyzet, alacsonyabb volt a fizetés, ezért az érettségi után alig egy két hónapot dolgoztak és aztán tömegesen hagyták ott a munkahelyüket. A legtöbben hivatalban he­lyezkedtek el, ahol nem volt éjjeli szolgálat, szombatjuk, vasárnapjuk is szabad volt, és há­rom-négyszáz koronával többet kerestek. A fizetésrendezés segített ezen az áldatlan helyzeten. Változás történt az ápolónői hiva­tás társadalmi jelentőségének megítélésében. A megváltozott vélemény abban nyilvánul meg, hogy rendezték az ápolónők fizetését. BÍIikné az iskola egyik oktatója szintén eb­ben az iskolában érettségizett. Négy évig mint műtősnő dolgozott a helybeli kórházban, majd pedagógiai képesítést szerzett. Jelenleg ápolás­technikát tanít. Pedagógus, de munkaideje alatt többnyire a kórházban tartózkodik, ahol a lá­nyokkal foglalkozik. Beszélgetésünk közben megemlíti, hogy osztálytársai közül már többen töltenek be különböző tisztségeket a kórházak­ban. Az iskolában tett látogatásunk óta eltelt né­hány hét. A lányok azóta leérettségiztek, s ta­lán már első munkahelyükkel ismerkednek. Biztosak vagyunk benne, valamennyien az egészségügyben dolgoznak és hűek maradnak a szakmájukhoz. KOVÁCS ELVIRA MAGUNK IS ELKÉSZÍTHETJÜK Virágládák, virágos erkélyek Vastagabb deszkából köny- nyen összeszegezhetünk ablak- párkányt díszítő virágosládát. Hosszát a hely határozza meg, szélessége 16—18 cm (1.), ma­gassága 20 cm legyen. Alsó lap­jára fúrjunk lyukakat, a belső felületet láng felett szenesítsük el, így tartósabb lesz. Kívülről kétszer fessük át olajfestékkel. Két vége alá szegezzünk lécda­rabot, hogy a felesleges öntöző­víz itt távozhasson és mégis megóvhassuk a fenéklapot a korhadástól. Ha a ládát pár­kányra állítjuk (2.), feltétlenül rögzítsük drótozással, ládapánt­tal, nehogy leessen. Erkélyen legegyszerűbb a vi­rágosládát a korlát mellett a földre helyezni (3.), hosszabb levelű növényeket — pl. Sanse- veriát — a szél miatt amúgy sem ajánlatos magasabbra ál­lítani. Ila mégis így akarjuk el­rendezni virágainkat, inkább a korlát belső (4.), mint a külső (5.), oldalára szereljük a ládá­kat. Kívül csak erős laposvas tartókra helyezhetjük el biz­tonságosan a virágosládát! Tehetjük a ládát az erkély hátsó, vagy oldalsó falához is (6.), így. ha föléje rézrácsot sze­gezünk a falra (7.), s a ládába futónövónyt ültetünk — hajnal­kát, díszbabot vagy effélét — az szépen befutja a falat. Ha nem akarunk a falba szögeket verni, talpas lécrács-állványt is készíthetünk (8.), Nemcsak hosszúkás, hanem szélesebb, négyzetes ládát is jól használ­hatunk (9.), sőt, sarokba illesz­kedő hároinszögleteset is. Kialakíthatjuk az erkély egyik végét lugasszerűen (10.), A lécekről (11.) vezessünk le zsinórt, hogy a futónövénynek legyen mibe kapaszkodnia. Vendégségben a mamánál A házasság és a név A házastársak a házasságkötésnél kö­telesek egybehangzó nyilatkozatot tenni a házasságkötésnél eljáró hnb előtt ar­ra, hogy házasságkötésük után melyikük vezetéknevét fogják mint közös vezeték­nevet használni. Abban az esetben, ha mindegyikük megtartja eredeti vezeték­nevét, nyilatkozatot kell arra vonatkozó­an tenniök, melyikük vezetéknevét vise­lik majd gyermekeik. A törvény nem engedélyezi az olyan megoldást, hogy a gyermekek esetleg váltakozva, vagy ne­mük szerint viseljék szüleik vezetékne­vét. A gyermekekre vonatkozóan a házas­ságkötéskor tett nyilatkozat a jövőr.e nézve kötelezi a házastársakat, ettől nem térhetnek el. Itt kell megjegyezni, hogy a családról szóló törvény válás esetén lehetőséget ad arra, hogy a volt házastárs a bontó ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül az anyakönyvvezető hnb-n bejelentse, a házasságkötés előtti veze­téknevét fogja továbbra is használni. Ez a lehetőség jog, de nem kötelezett­ség. (Már 1950 óta ismeretlen családi jogunkban azon korábbi jogszabály, amely szerint a házasság felbomlását okozó nőnek meg lehetett tiltani volt férje nevének viselési jogát.) Az emlí­tett jog azonban nem vonatkozik a volt házastársak gyermekeire, akik továbbra is a házasságkötéskor meghatározott ne­vüket viselik. További házasságkötés és gyermekek születése esetében (az örökbefogadás nélkül) többször kérik az első házasság­ból származó gyermek nevének megvál­tozását, hogy a testvéreivel szemben ne legyen hiányérzetük vagy gátlásuk. Ha a szülők nem tudnak megegyezni, a bí­róság ítéletben dönt és így pótolhaya a szülői beleegyezést. A névváltoztatást egyébként a jnb engedélyezi. Dr. FÖLDES JÖZSEF A mama így mondta el, hétfőn, a munkahelyén, a kolléganőinek: — Nézd, egy hónappal ezelőtt, ami­kor Anti, a fiam, összeházasodott Er­zsikével, megmondtam nekik: gyere­kek, vasárnaponként nálunk ebédel­tek. Tudtam, egész héten eszik az üze­mi kosztot, este hideget, legalább va­sárnap egyenek rendesen. Az esküvő után a Tátrába utaztak, aztán közbe­jött valami, szóval tegnap voltak ná­lunk először. Képzelheted, hogy már hét közben törtem magam, előre meg­vettem a kacsát, a pirítani való ká­posztát, szombaton megsütöttem az al- máspitét. Tegnap már fél nyolckor fel­keltem, hogy legalább egyszer egy hé­ten rendesen, nyugodtan, asztalnál reggelizzünk férjemmel, meg a kisebb fiammal, Petivel, aki, tudod, egyetem­re jár ... Odavannak azért a rántotté­ért, hát csináltam nekik a teához. Nem nagy ügy. Aztán elmostam a reg­geli edényt, kiszellőztettem, bedobál­tam a gépbe a ruhákat, hamar meg­van, de azért elment vele másfél óra. Peti akart segíteni — hát csak nem hagyom szegényt, éjfélig tanult szom­baton is ... — No, a gyerekek — mármint a másik fiam, Anti. meg a menyem — egy órakor érkeztek meg, azt mond­ták, elaludtak. Leültek beszélgetni a férjemmel, én már rohantam a kony­hába, nehogy a kacsa odaégjen a sü­tőben, meg kifusson a leve. Gondol­tam, Erzsiké majd csak kijön hozzám és segít legalább a krumplit megpu­colni, közben beszélgethettünk is vol­na, hogy és mint, de ő nyugodtan ült bent, itta a vermutot, amivel a férjem kínálta. Anti meg az öccsével valami matematikai problémáról vitázott — örültem, hogy legalább segít annak a gyereknek. Kettőkor végre leültünk ebédelni; a férjem megteribett. No, evés közben, tudod, nemigen lehet be­szélgetni, az egyik azt mondja, a má­sik meg a szavába vág, én közben a konyha és a szoba között szaladgál­tam, a maradék levest, a tányérokat kivinni, a kacsát, burgonyát, káposz­tát behozni... Ebéd után a férjem főzött feketét, s én végre leülhettem, de akkor már Erzsi és Anti türelmet­lenkedtek, ne haragudjunk, négy órá­ra jnozijegyük van, előtte meg sétál­ni szeretnének, egész héten nem jut­nak levegőhöz. Lehörpintették a kávét és elrohantak. Ha azt mondom: két mondatot sem beszélgettünk, nem túl­zók. Azt sem tudom, ízlett-e az ebéd. Hát, ha ez így lesz a jövő vasárnap is, magam sem tudom érdemes-e? Erzsiké másnap a munkahelyén így mesélte a barátnőjének: — Tudod, rögtön sejtettem, mi vár ránk az anyósom vasárnapi ebédjén. Húztuk is, ameddig lehetett, nem men­tünk. Anti nincs úgy oda a házikoszt­ért, én meg fogyókúrázom. És egy va­sárnapunk van, amikor pihenhetünk, vagy elmehetünk valahová, Anti ba­rátai elvisznek kocsival. De hát teg­nap már nem lehetett lemondani, el­mentünk. Az anyósom régimódi há­ziasszony, azt hiszi, leves, sütemény nélkül nincs ebéd. Biztosan azt is el­várta volna, hogy segítsek neki, de majd bolond leszek! Ezt nem vezet­jük be. Hs különben is, csak nem fo­gom a krumplipucolással tönkretenni a kezemet. Miért nem vesz előre tisz­tított krumplit? A kacsa olyan zsíros volt, hogy alig bírtam lenyelni, a ma­radék almáspitét pedig erővel ránk­tukmálta, vigyük haza, jó lesz estére. Hát jó — főleg Antinak, én úgysem nyúlok hozzá —, de annyit nem ért meg, hogy cipeljük magunkkal sétál­ni, meg a moziba. Na, a jövő hétre úgyis kitalálok valamit, amivel le­mondhatom, csak meg ne sértődje­nek! Hogy mi ebből a tanulság? Azt ta­lálja ki a kedves olvasó ... Hajviselet SZÖGLETES FORMAjrü ARC A széles halánték­hoz és keskeny áll­hoz a közép-hosszú haj illik, laza hullá­mokban. Ha az arc széles és telt, tupírozzuk a ha­jat és fésüljük simán, szorosan a halánték­hoz. Arcba fésült lágy hullámokkal és csikó- frizurával csökkent­hetjük az arc széles­séget. Kerek archoz nem illik a göndör hajvi­selet. Akinek a homloka és az álla egyformán széles és az arca szögletes, ' tupírozott, lágy hullámos hosszú hajat hordjon. Ne hangsúlyozzuk az arc szögletességét szimmetrikus fonná- val, vagy azzal, hogy a haj az áll vonaláig ér. Akinek széles az ál­la és keskeny a hom­loka, tupírozza a ha­ját, laza hullámokkal vegye körül az arcát, hogy a széles állból minél kevesebb Ját­szódjék. Ne fésüljük ki a hajat az arcból! 1972. VII. 2. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom