Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám, szerda

A csefcszlovák—nyugatnémet pufiatolóző megteéfek margójára

AZ ÖTÖDIK FORDULÓ UTÁN

A nyugatnémet sajtó egy része a legsötétebb színekben ecseteli a Csehszlovákia, és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak rendezéséről június 29-én és 30-án folytatott prágai megbeszélések ötödik fordulójának eredményeit. Be nem vált reményekről, a megbeszélések sikertelenségéről, sőt megfenekléséről írt. Egyes hír- magyarázatok a csehszlovák felet próbálják hibáztatni azért, hogy szerintük „Ismételten kemény álláspontjával veszélybe sodorta Brandt kancellár keleti politikáját“, éspedig akkor, amikor közelednek, a parlamenti választások, amelyek során a bonni kormánykoalíció az ellenzék súlyos támadásának lesz a célpontja.

Mindez szándékos elferdítése annak, ami Prágában történt. Persze, a megbeszélések ötödik fordulója sem hidalta át az alapvető kérdésben felmerült nézetkülönbségeket. Paul Frank államtitkár, az NSZK küldöttségének vezetője hazatérése után Bonnban kijelentette, hogy szerinte a puhatoiódzás teljesítette küldetését, mert tekintettel eredményeire, most a kormányoktól függ, hogy meghozzák a szükséges politikai döntése- seket. Frank nagyon pozitívan értékelte a megbeszélések eddigi folyását. Kijelentette, hogy a tanácskozások nagyon precízen folytak, „légkörük nagyon jó, kellemes volt, a megbeszélések egyetlen szakaszában sem tévesztettük szem elől, milyen központi problémákról van szó.“

A csehszlovák fél ezért is tartotta be azt, amit a másik fél javasolt: a megbeszélések

folytatása érdekében ne dramatizálják a helyzetet. A nyugatnémet tömegtájékoztatási eszközök azonban drámai hangot ütöttek meg.

Ezért nem meglepő, hogy sok tájékoztatási eszköz már eleve borúlátó hangulatot terjesztett. Még mielőtt a küldöttségek a tárgyalóasztalhoz ültek volna, azt hangoztatták egyes tájékoztatási eszközök, hogy a tárgyalásoknak ettől a fordulójától nem várható a nézetek különösebb közeledése, s hogy Prágával szemben, ahol a nyugatnémet-szovjet és nyugatnémet— lengyel szerződés ratifikálása után a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatok normalizálásával kapcsolatban a helyzetet kedvezőbben ítélik meg, Bonnban „nem adnak hangot túlzott derűlátásnak“.

Nem titok, hogy bizonyos nyugatnémet körök nagy erőfeszítést tesznek, hogy megakadályozzák az NSZK és további szocialista országok viszonyának rendezésére irányuló lépéseket, s hogy meghiúsítsák* az ez irányban már elért eredményeket is. Ezért jött volna nekik kapóra a csehszlovák—nyugatnémet megbeszélések kudarca. Ezek koránt sem csak a szudétanémet honfitársi szövetség henleinista vezetői, hanem köztük vannak az uniópártok, elsősorban a legreakciósabb erők gyülekezetévé vált Strauss- féle Keresztényszociális Unió befolyásos politikusai. Sajnos, e reakciós erők nyomásától tartva a szövetségi kormány is habozik eleget tenni a jogos csehszlovák követelésnek.

Az NSZK kormánya kifejezésre juttatja, hogy érdeke kapcsolatainak rendezése Csehszlovákiával, mint az NSZK közvetlen szomszédjával, s hogy a nyugatnémet—csehszlovák viszony rendezése a kormány „keleti politikájának“ fontos része. A kapcsolatok normalizálását azonban nem lehet elérni a müncheni egyezmény megkerülésével. Elvégre a szövetségi kormány már 1970-ben Moszkvában kötelezte magát, hogy a Csehszlovákiával folytatandó tárgyalások során a müncheni egyezmény érvénytelenségével kapcsolatos kérdéseket mindkét fél számára elfogadható formában oldják meg. A nyugatnémet küldöttség prágai javaslatai nem feleltek meg ennek. Olyan szerződés kötését indítványozta, amely egy szóval sem tenne említést az ún. müncheni egyezményről, s a szerződés 1. cikke csupán Csehszlovákia és az NSZK jelenlegi határait szavatolná, amelyeket, mint ismeretes, még Adenauer sem vont kétségbe. A másik javaslat a diplomáciai kapcsolatok felvétele volt úgy, hogy mindkét fél kijelentené: a müncheni egyezményről majd később fognak tárgyalni. így azonban nem nyerne megoldást Csehszlovákia és az NSZK viszonya rendezésének alapvető feltétele. Egyébként gondoljunk vissza, hogy a csehszlovák kormány már több mint 14 évvel ezelőtt felajánlotta a diplomáciai kapcsolatok felvételét az NSZK-nak, amit később többször is megismételt. Az NSZK-tól azonban sohasem kapott rá választ.

A csehszlovák fél a megbeszélések folyamán sokkal mesz- xzebbmeno engedményt tett nyugatnémet partnereinek, hogy elősegítse a kétoldalúan elfogadható megoldást. A nyugatnémet fél döntő lépésének megkönnyítése érdekében olyan for- mulációt javasait, amely többnyire azokat a gondolatokat tartalmazza, amelyeket a müncheni egyezmény kérdésével kapcsolatban nemrégen fejtettek ki az NSZK kormányának legmagasabb rangú képviselői, elsősorban Brandt kancellár. Az NSZK küldöttsége ugyan elismerte, hogy a tárgyalások folyamán a Csehszlovák fél jóakaratot tanúsított a kompromisz- szum keresésében, mégsem fogadta el a csehszlovák javaslatot. így, csak egyoldalú ügy maradt a fáradságos hídépítés, hogy a puhatolódzó megbeszélésekről áttérjenek a tényleges tárgyalásra.

A puhatolódzó megbeszélések eddigi kimeneteléből arra következtethetünk, hogy Bonnban még mindig haboznak bármilyen formában is elismerni azt, hogy a müncheni egyezmény nem szakította meg a csehszlovák határok nemzetközi jogfolytonosságát, amit, mint ismeretes, az államok túlnyomó része (és az ún. müncheni egyezmény két aláírója is) elismer.

A csehszlovák kormány határozottan nem akarja valamilyen szeszélyeskedéssel, önkényesen megnehezíteni kapcsolatainak rendezését nyugati szomszédjával. Már a háború idején, a száműzetésben érvényesítette a Benes-kormány az egyezmény semmisségének követelését, s 1945 óta egyetlen csehszlovák kormány sem tért el tőle. Semmi olyasmit nem követeltünk a bonni kormánytól, amit mások már nem tettek volna meg. Mint ismeretes, a francia kormány még a háború idején eleve érvénytelennek nyilvánította az egyezményt, s utána ugyanezt cselekedte az olasz kormány is, hogy világosan elhatárolják magukat országuk előző kormányainak politikájától, amely a Csehszlovákiával szemben elkövetett erőszakhoz és a második világháborúhoz vezetett. A másik német állam, a Német Demokratikus Köztársaság kormánya is már évekkel ezelőtt elismerte a müncheni egyezmény teljes semmisségét. Igaz, hogy a brit kormány ezt ebben a formában nem tette meg, ám mint a Guardian című brit lap (amelyet nem lehet Csehszlovákia iránti rokonszenvvel gyanúsítani) a múlt héten írta, azért nem tette meg ezt, mert Douglas- Home, a jelenlegi külügyminiszter szintén elkötelezte magát München mellett, továbbá azért, mert ez precedens lehetne sok olyan szerződéssel kapcsolatban, amelyeket Britannia gyarmati uralma idején számos gyarmatára rákényszerített. A bonni kormánynak egyetlen ilyen oka sincs: tagjai közül

— a szudétanémet honfitársi szövetség vezetőitől eltérően — senki sem vett részt a csehszlovák állam feldarabolásában, s az NSZK-nak bizonyára nem szándéka kolonialista üzelmeket folytatni Csehszlovákiával

szemben.

Mint az előző megbeszélések során, most is bebizonyosodott, hogy korántsem csehszlovák részről mutatkozott hajthatat- lanság vagy inkább, nem akarás a kölcsönös kapcsolatok normalizálását eddig gátló alapvető kérdés megoldásának elősegítésével kapcsolatban. A nyugatnémet fél és az NSZK távközlési eszközei ugyanis minduntalan azt az érvet hozzák fel a müncheni egyezmény semmisségének csehszlovák követelése ellen, hogy ennek kedvezőtlen jogi következményei lennének azoikra a nyugatnémetekre nézve, akik a München után Csehszlovákiától elszakított területeken éltek, s akik most az NSZK állampolgárai. Ám már egy évvel ezelőtt kifejezte a csehszlovák fél azt a készséget, hogy megfelelő garanciákat ad, amelyek bebizonyítanák az ilyen aggodalmak teljes indokolatlanságát, sőt felkérte a nyugatnémet felet, hogy ez irányban terjessze elő javaslatait, amelyek tárgyalások alapjául szolgálhatnának. Ha valóban a. következmények miatti aggodalom az az ok, ami miatt Bonnban haboznak elismerni a müncheni egyezmény érvénytelenségét, akkor érthetetlen, hogy miért nem reagáltak mindmáig erre a csehszlovák javaslatra, noha a csehszlovák küldöttség az ötödik fordulóban ismét sürgette s követelte a kérdésre adandó konkrét választ.

A csehszlovák küldöttség világosan megállapította, hogy a volt szudétanémetek állampolgárságát illetően Csehszlovákia nem kíván változtatni jogi státusukon. Csehszlovákia számára idegenek, s így tekintenek rájuk a csehszlovák törvények is. A csehszlovák fél ugyanúgy kijelentette, hogy a müncheni egyezménynek kezdettől fogva való érvénytelensége semmi

esetre sem érintené a fizikai • személyek közötti egyéni jogi aktusok vagy családi ügyeik érvényességét. Továbbá alaptalannak és abszurdumnak minősítette Csehszlovákiának azzal való gyanúsítását, hogy büntetőjogi felelősségre akarja vonni a volt szudétanémeteket.

A csehszlovák küldöttség kijelentette, hogy Csehszlovákia kész ezekben és más kérdésekben is engedményt tenni és

megfelelő biztosítékokat nyújtani. Sőt, felkérte a nyugatnémet felet, maga fogalmazza meg ezeket az igényeket.

így aztán míg a csehszlovák fél maximális jóakaratot tanúsított, hogy a müncheni egyezmény érvénytelenségének következményeit mindkét fél számára elfogadható módon oldják meg, s hogy ne érintsék fizikai személyek jogbiztonságát, a nyugatnémet fél minduntalan hajtogatja azt a tarthatatlan állítást, hogy a müncheni egyezmény ideiglenes érvényű volt, s nem tett semmilyen konstruktív lépést a kompromisszumos megoldás érdekében.

Most, mint a nyugatnémet fél akarta, „gondolkodási szünet“ van. Reméljük, hogy ezt Bonnban arra használják fel, hogy kellőképpen megfontolják az edr digi megbeszélések során a kétoldalúan elfogadható megoldás megtalálására csehszlovák részről előterjesztett javaslatokat. Csehszlovákia egészen őszintén normalizálni akarja kapcsolatait nyugati szomszédjával, ami az eddigi tárgyalások során kellőképpen meg is nyilvánult.

Az NSZK-tól eltérően előbb pontot akar tenni a múlt után, hogy lerakhassák a jövőbeni kapcsolatok szolid alapjait. Ez logikus, mert alapjától. nem pedig tetejétől építik a házat. Ugyanis elképzelhetetlen, hogy Csehszlovákia olyan szerződést köthessen az NSZK-val, amelynek vezérgondolata az erőszak? ról való lemondás lenne, ha egyidejűleg nem számolnák fel a szégyenletes müncheni egyez? ményt, amelyet erőszakkal való fenyegetéssel csikartak ki.

A csehszlovák kormánynak nincs szüksége gondolkodási szünetre. Mint a múltban, most is kész bármikor, huzavona nélkül folytatni a hivatalos tár? gyalást. A csehszlovák fél ellenez bárminő huzavonát a tárgyalások során, mert semmi okát nem látja annak, miért ne lehessen még a szövetségi gyűlés választásai előtt elérni Cseh* Szlovákia és az NSZK viszonyán nak szerződéses rendezését, még akkor Is, ha az idén kell sorra kerülniük a választásoknak.

(Rudé právo)

JC

o

_Q

Psl

■

0» ' N

i_

no

ez

<

KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE

20.

Kloss már éppen fel akart állni, hiszen látta, hogy már semmit sem tud meg, sőt ellenkezőleg, még jobban felébreszti bennük a gyanúi, amikor Edward egyenesen hozzá fordult:

— Az Oberlautnant úr régen van Lengyelországban?

Nagyszerűen beszélt németül, kissé más hangsúllyal, mint a lengyelek, akik iskolában, tanfolyamokon tanultak németül. De nem is olyan volt a hangsúlya, mint Przetockinak, akt osztrák dialektusban beszélt. Ebben a pillanat ban Kloss csak egyben volt biztos. Ed- wardnak vagy nagyszerű tanítója volt és nagyszerű nyelvérzéke, vagy néhány esztendőt Németországban töltött. Vagy talán német az anyanyelve?

— Néhány hét óta — válaszolt öröm mel, hogy így lehetősége lesz még néhány percig az asztalnál maradni.

— És korábban? — kérdezte Edward. — Természetesen, csak akkor válaszoljon, ha ez nem katonai titok.

— Franciaországlxin, Olaszországban, lebutóbb Jugoszláviában — hazudott Kloss. — Különben Jugoszláviában is csuk néhány hétig — tette hozzá gyorsan, hogy elhessegesse azt a gyanút, hogy ismeri a szerb, horvát nyelvet és így megértheti a lengyelt is.

Kloss figyelte Edward arcát, kutató tekintetét és úgy érezte, hogy már tudja, mire emlékeztetik az Édward által

Fordította: Bába Mihály

feladott kérdések és az a megjegyzés, hogy „ha ez nem katonai titok, mert ha igen, akkor őt egyáltalán nem érdekli“. így kap választ a kérdésre, ezt Kloss nagyon is jól tudja, hiszen ő is hasonlóképpen kérdez. Tehát vagy Edward az, akinek szükség esetén segítséget kell nyújtani, vagy „kétkulacsos“. Mindenesetre a mi körünkből való — gondolta Kloss. Még folytatni akarta ezt a beszélgetést.

— Ön is jól tudja, hogy van a katonaságnál — mondta. Nehogy azt gondolja, hogy Kloss figyelme ráirányult. — Egyik helyről a másikra dobják az embert, soha nem tudja, hol lesz holnap. Néha — tette hozzá kissé intim hangon — az ember még azt sem tudja, hogy miért kapott parancsot, hogy valamelyik helyen tartózkodjon. Irigylem önöket, önök itt nyugodtan élnek.

— Nyugodtan? — csodálkozott Edward. — Ezt nem mondhatnám ...

— Ön arra gondol... — elhallgatott, majd mint egy művelt tiszt, aki nem akarja megsértem házigazdáját, így folytatta: — hogy errefelé partizánok harcolnak? Figyelmeztettek a bajtársaim, hogy nagyon sok itt a partizán, de úgy látom, hogy tévedtek. Egyelőre nyugalom van.

— Ebben a házban ön teljesen nyugodt lehet — válaszolt Edward. — Przetocki úr háza híres vendégszeretetéről. — Órájára pillantott, mintha váratlanul sietnie kellene.

Kloss megértette. Felállt.

— Köszönöm a beszélgetést. Meg kell néznem, mit csinálnak a katonáim.

Kiment az udvarra, arra felé vette útját, ahol katonái laktak.

Egyáltalán nem volt kíváncsi arra, hogy mit csinálnak. Tudta, hogy kártyáznak. Amikor már az udvar közepén járt, észrevette a Przetocki háza hátsó ajtaja felé surranó alakot. Klossnak sas tekintete volt, még ilyen távolságból is felismerte fant, a komornyikot, aki, mint ahogy az öreg gróf mondta, „a világ kezdete óta Przetockiaknál szolgál“.

Przetocki, amikor Kloss eltávozott, még néhány pillanatig üldögélt az asztal mellett, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy mindannyian arra várnak, hogy végre elmenjen.

— Lovaskapitány úr — mondta felállva — nem akarok beavatkozni az önök ügyébe, de jó, ha ismeri a véleményemet: ellene vagyok, hogy nőket is bekapcsoljanak a konspirációba. Ez nem fehérnépnek való.

— Uram, ha tudná, hogy milyen nagyszerű katonák — mondta Majewski.

— Igen, igen — dörmögte az öreg távozóban. Ük harcolnak, önök pedig politizálnak.

— Ön közölte a jelszót — pillantott Majewski Jolantára, amikor az öreg mögött becsukódott az ajtó. — Találkozni akart velem.

— Tudnom kell, hogy azzal a emberrel beszélek-e, akivel kell.

— Bohun — mondta a lovaskapitány. — Ö pedig — mutatott Edwarra

— Daru főhadnagy. Zosia — fordult a Latoszek lányhoz, aki egész lényével szívta magába ezt a különös ceremóniát Zosia, légy szíves, menj ki a folyosóra és jelezd, ha a német visszatérne.

— Igen — mondta a fegyelemhez szokott katona, aki kénytelen végrehajtani a kellemetlen parancsot.

Jolanta csak akkor nyújtotta kezét a lovaskapitánynak, amikor Zosia kiment.

— Afonya — mondta. — Futár Londonból.

— Most viszont mi szeretnénk tudni

— szólalt meg az eddig hallgató Edward —, hogy az igazi futárral beszélünk-e?

— Ez érthető — nyitott ki az arany cigarettatárcáját, kivett belőle egy cigarettát, egy tűvel kinyomta a dohány felét, s a kis rejtekhelyről előhúzta uz egy dolláros bankjegy felét. — Egyezik? — kérdezte.

A lovaskapitány kérdően pillantott Edwardra, aki az ablukhoz ment és a dolláros két felét összeillesztette.

— Rendben van — mondta végül. — Nyugtalanít ez a tiszt. Lehetséges, hogu követték?

— Engem is idegesít — válaszolt Jolanta. — De lehetetlenségnek tartom, hogy követtek volna. Gondolhatja, hogy nem csak önökhöz jöttem. Önökkel intézem az utolsó megbízatásomat, lehetséges, hogy a legfontosubbut, de voltam már Krukkóbun, Vursóban, Radom- ban is, és mindenesetre ha gyanús lettem volna... ha követnek, akkor már ott elrejtenek.

— Ez érthető — mondta a lovaskapitány. — Az instrukciókat írásban hoztu, vugy ...

— Egy pillanut — válaszolta. — Le gyenek szívesek elfordulni.

(Folytatjuk).

1972. VII. 12.

4