Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-11 / 161. szám, kedd
Ű J FILMEK A fekete király halála (cseh) Az eredetileg tévé-filmsorozatnak készült „Prága város biinösei“ kedvező fogadtatásra talált a' mozinézők körében is; először a kasszafúrók világát felelevenítő Habucska és Eser- II vöcske, majd A szép drago- nyas hálójában, mely egy há- zasságszédelgő szépfiú históriája. később pedig a Gyilkosság av Excelsior szállóban, egy luxusszállóban és ennek éjszakai mulatójában történt rejtélyes gvilkosság felfedése. Most a sorozat negyedik, utolsó része kerül vetítésre A fekete király ha'í’a címmel. ir? Sequens rendezőnek a filmsorozatban hitelesen sikerült érzékeltetnie a húszas és harmincas évek prágai alvilágának sajátos légkörét. A filmek műfajukat tekintve bűn- ügvi históriák, szabályos kri- m*tehát nem szegik meg a detektív történetek „játékszabályait“: rejtélyes gyilkosság, több gyanúsított, a háttérben szerelmi konfliktusok; de nem hiányzik a történetből a lelemélyes, minden hájjal megkent rendőr- tanácsos sem, akinek munkája nvomán mindig megoldódik a bűnügy. A sorozat négy része közül talán a harmadik a legsikeresebb, a legeredetibb. A negyedik rész ötletei ugyanis meglehetősen keresettek, a kifejezési eszközök kevésbé eredetiek, s számos megoldás az előző három részre emlékeztet. Viszont pozitívumként könyvelhető el, hogy a bűnügyi cselekmény háttere élesebben rajzolódik ki, tehát a film — az előzőekhez képest — élesebb társadalomkritikát tartalmaz. A színes filmsorozat elénk varázsolja a korabeli Prága atmoszféráját, a „régi békeidők“ idilli cseh kispolgári légkörét, amit a zenei aláfestét még hitelesebbé tesz. A közönség régi kedvenceit, Jaroslav Marvant láthatja ismét Vacátko rendőr- tanácsos szerepében. A filmsorozat nem csekély mértékben éppen az ő népszerűsége és színészi teljesítménye révén válik vonzóvá. Ebben a részben is — akárcsak a többiben — szerepel Josef Bláha és Josef Vinklár. A többi szereplő közül feltétlenül említést érdemel Jana Brejchová és Vlastimil Brodský, akik színészi képességeik sokoldalúságát csillogtatták meg. Összegezésként csak annyit: a sorozat könnyed, kellemes szórakozást nyújt a nézőknek. A fekete király halála című cseh film egyik jelenete. A felvéte len: Jaroslav Marvan (közepén), Josef Bláha és Josef Vinklár. A Borio-húz (francia] Idillikus környezetben, egy vidéki kastélyban játszódik A Borio ház romantikus, szerelmi története, mely a ház asszonya és a családba érkező fiatal német diák közt kialakult érzelmi kapcsolatról szól. v szerelmi háromszög elég gyakori témája az irodalomnak és általában a művészeteknek. Az alkotók szívesen merítenek ebből a forrásból, mert a cselekmény lehetővé teszi, hogy a konfliktusok kiélezéséből, a drámai összecsapásból erőteljes drámát kreáljanak. Vannak, akjk viszont a másik végletet választják, vagyis szentimentális, rózsaszín, érzelgős történetté sekélyesítik az egyébként hálás témát. Nos, Jacques Doniol- Valuroze más utat választolt. Nem törekedett arra, hogy a cselekmény, a feszültség drámában csúcsosodjon ki, de sikerült elkerülnie a buktatókat is. a történetet pszichológiai síkon bontakoztatja ki, bemutatva a három szereplő jellemét és kölcsönös viszonyát. Az asszony és a fiatal férfi közt kialakult viszonyt nem fokozza fel, az események ábrázolásánál mértéktartó, kerüli a provokatív hangvételt és az ön- célúságot. Ennek ellenére az alkotás mindvégig lendületes, üde tempójú. A film kultivált nyelvezete ízléses ábrázolás- móddal és kimunkált kifejezési eszközökkel párosul. A színészi teljesítmények összhangban vannak a film hangvételével: Mathieu Harrier (a fiatal diák szerepében) és Maria Dubois (a ház asszonya) élettel telítette meg a történetet, játékuk méltó a rendezés jó színvonalához. A film két évvel ezelőtt a XVII. Karlovy Vary-1 nemzetközi filmfesztiválon a francia filmgyártást képviselte. A szemlén M. Carrier-t a filmben nyújtott teljesítményéért a legjobb férfialakítás díjával jutalmazták. —ym— SS, Hifi LŐRÉN, MINT ANNA KARENINA Sophia Loren új filmszerepé- ről, Anna Karenina alakításáról álmodozik, pedig férje, Carlo Ponti még csak most tárgyal Amerikában a tervezett produkcióról. A népszerű sztár lelkesen mesél a szerepről, amelyet egykor Greta Garbo alakított. „Egészen másféle Anna Kareni- náról van szó, mert a forgatókönyv egybevágó lesz Tolsztoj művével. Egy korszakról, az emoen érzésekről szóló tanulmány lesz ez a film, s pontosan lógja tolmácsolni Tolsztoj mon ianivalóját. Anna Karenina nem mindennapi egyéniség. Mindem megismert az életben: egy rendkívüli korszakban élt, s v o'* feleség, anya, szerető...“ A iilmet teljes egészében Lett ingrádban és Moszkvában forgatják, tehát Sophia Loren egy egész telet és egy tavaszt tölt hét a Szovjetunióban. O Vera von Lehndorff, Antonioni hires Blow-up-jének mane- kenje, Camelo Bene olasz rendező Salome című produkciójának a címszerepét játssza. A film Oscar Wilde müvének a megfilmesítése. I~~1 Annie Girardot-nak nincsenek előítéletei, ami filmszerepeinek „életkorát“ illeti. A vénkisasszony címszerepe után most Serge Korber új filmjében lép fel (A kandeláber fénye — ez a film címe), s olyan asz- szonyt alakít, akinek két felnőtt gyermeke van. A nagy-, de különösen az ultranagy vákuum világában az egy köbcentiméternyi térfogatra jutó gázrészecskék (atomok vagy molekulák) száma jelentékenyen megcsappan. A részecskék számának csökkenése következtében a nagy- és ultranagy vákuumban igen nagy tisztaság érhető el még magas hőmérsékleten is. Normális légköri viszonyok közt a magas hőmérsékletre hevített fémek általában oxidálódnak, mivel ilyenkor megnő hajlamuk az oxigénnel való egyesülésre, s egyúttal másfajta szennyezéseket is felvesznek a levegőből. Ultranagy vákuumban ezek az oxidációs és szennyezési jelenségek elmaradnak, mivel az erősen ritkított térben olyan kevés gázrészecske marad vissza, hogy ezek a káros folyamatok számottevő mértékben nem játszódhatnak le. A nagyvákuumtérben történő munka alkalmával tehát tulajdonképpen a káros reakciók létrejöttét akadályozzák meg a nagyfokú légritkítással. Enélkül az egész modern miniatürizálás, a mikroelektronika elképzelhetetlen lenne. Itt a vákuumot nemcsak a nagy tisztaságú alapanyagok előállításánál, hanem feldolgozásuknál, ösz- szeépítésüknél is felhasználják, például az elektronsugaras és lézersugaras hegesztő és megmunkálóberendezésekben. A légritka térben a részecskék számának rohamos csökkenése következtében az egyes gázrészecskék mind nagyobb és nagyobb utakat futhatnak be anélkül, hogy egy másik gázrészecskébe ütköznének. A részecskék mozgékonyságában mutatkozó e jellegzetes változást úgynevezett szabad úthosszái, azzal a hosszúsággal jellemzik, amelyet a vákuumtér valamely részecskéje ütközés nélkül megtehet. A gázrészecskék szabad úthossza normál légköri nyomáson mindössze a milliméter tíz-százezred része, míg a nagyvákuum felső határánál már kilométeres értéket érhet el. Ezért a nagyvákuumban és az ultranagy vákuumban kitűnően mozgathatók, gyorsíthatok és irányíthatók az elektromos töltött részecskék — elektromos és mágneses erőterekkel. így teszi lehetővé a nagyvákuum, hogy az elektronok jelentős veszteségek nélkül áramoljanak az elektroncsövekben (például a rádiócsőben) és ott erősítési feladatokat lássanak el. Ugyancsak ez teszi lehetővé, hogy a televízió képcsövében képalkotásra alkalmas elektronsugarakat lehessen előállítani, és azt ott úgy lehessen vezérelni, hogy az általa rajzolt kép megegyezzék a kamera által felvett képpel. Az elektromosan töltött részecskéknek ultranagy vákuumban úgyszólván veszteség nélkül végbemenő mozgása — ugyancsak a szabad úthosszák jelentékeny volta következtében — adott lehetőséget arra, hogy megszerkesszék azokat az atomfizikai részecskegyorsító berendezéseket, amelyekben például a protonok gigászi energiára gyorsíthatók. A fényét megközelítő sebességgel, igen nagy energiával mozgó protonokkal hozhatók létre az anyag elemi építőkövei — az elemi részek — világában azok a kölcsönhatások, amelyek lehetőséget adnak az anyag szerkezetének jobb, mélyebb megismerésére. Egy részecskegyorsítóban a protonok egyetlen másodperc alatt sok ezer kört futnak be. A dubnai szinkrofazotron gyorsítókörének pályahossza például kereken 628 méter. Ezt az utat a részecskék egyetlen másodperc alatt sok ezerszer teszik meg. Ha a légritkítás nem volna elég nagy, a protonok minden emberi igyekezet, erőfeszítés ellenére elvesznének — az ütközések révén — e gigantikus „versenypályán“, és semmiképpen nem gyorsíthatnák fel őket a fényét megközelítő sebességre. A vákuum részecskékben való elnéptelenedése azt is jelenti, hogy a légritka tér jó elektromos szigetelő, s egyúttal hő- és hangszigetelő is. Ezért a teljes vákuum jelentené a tökéletes szigetelőt, hiszen belőle teljesen hiányoznának az elektromos, a hő- és a hangenergia szállítását végző anyagi részecskék. Persze itt hangsúlyoznunk kell, hogy teljesen légüres tér, Ideális vákuum nem létezik, azt csak megközelíteni tudjuk, de a tudomány és a technika előrehaladtával mind nagyobb mértékben. A Föld légkörén túl, a világűrben, ultranagy vákuum uralkodik. Gondoljuk el: olyan nagyságú térben, amelyet Földünk betölt, a világűrben mindössze 1 kilogrammnyi anyag található! Űrhajóink több berendezése nem működhetne, ha nem ismertük volna meg kísérletek nyomán már itt a Földön a világűrben uralkodó ultranagy vákuum tulajdonságait, hatását. Milyennek kell lennie annak a hajtóműnek, anyagának és a benne felhasznált üzemanyagnak, amellyel a Holdra kívánunk leszállni, s ezért a világűrben kell azt begyújtanunk? Melyek azok a kenőanyagok, amelyek a közönséges kenőolajaktól eltérően nem párolognak el az ultranagy vákuumban? Milyen anyagokat használhatunk fel a világűrbe kilépő utas űrruhájának külső rétegeként, hogy az biztosan zárjon az ultranagy vákuumban, megőrizve mechanikai és szilárdsági tulajdonságait? Ilyen és ehhez hasonló kérdések százai tolulnak az űrkutatás eszközeit, műszereit, hajtóműveit, védőöltözékeit tervező szakember elé. Az ultranagy vákuumok megteremtése óriási nehézségekkel jár. Még kis térfogatok esetén is igen gondos tömítésekre van szükség, hogy a roppant teljesítményű szivattyúk tartósan fenntarthassák az igen nagy fokú légritkítást. Kis térfogatokban azonban csak anyagminták vagy kisebb alkatrészek vizsgálhatók. Nagyobb egységek — például mesterséges holdak, űrhajók — vizsgálata már olyan nagyméretű kabinokat, úgynevezett szimulátorokat kíván, amelyekben ezek a berendezések kényelmesen elhelyezhetők. Itt a tömítési és szivattyúzási nehézségek csak fokozódnak: Ha a tömítés csak annyira hibás, hogy 10Ü liter térfogatba egy év alatt egyetlen köbcentiméter levegő szivároghat be a résen, már nem tartható fenn biztonsággal az ultranagy vákuum. Óriási, percenként 100 000—500 000 liter levegő elszívására képes szivattyúk sokasága tartja fenn az ultranagy vákuumot, folyékony nitrogénnel működő kifagyasztórendszerekkel kombinálva. Egy-egy nagy szimulátorkamra annyi elektromos energiát használ fel, mint egy kisebb város. FARMAKOLÓGIAI EMBERKÍSÉRLETEK Avicenna csaknem ezer évvel ezelőtt írta: „A gyógyszer természetes állapotában vizsgálandó, s a kísérlet emberi testen végzendő, mert egy oroszlán vagy ló szervezete keveset árul el a szernek az emberre gyakorolt hatásáról“. Beaumont, amerikai orvos 150 évvel ezelőtt Michi- ganban egy haslövést szenvedeti indiánnal szerződést kötött, és a gyomor-fisztulába csövet helyezve — mintegy ablakon keresztül — tíz éven át tanulmányozta a gyomor működésének fiziológiáját és reakcióit különböző anyagokra. Hogyan vizsgálják napjainkban az új gyógyszerek hatását, és mi a jogi-etikai alapja az embereken folytatott kísérleteknek? A gyógyszer-terápia újabb eredményei, a gyógyszeripar hihetetlen előretörése a gyógyító orvostudományt váratlanul érték. Üj gyógyszerek felfedezése, azok hatásosságának és veszélyességének megítélése számos problémát vetett fel, amelyek új szabályok lefektetését, az orvosok és kutatók újszerű képzését tették indokolttá. Az új szerek áradata (1964-ben például a Német Szövetségi Köztársaságban 65 000 gyógyszerspecialitás volt forgalomban) ugyan rendkívüli lehetőségeket, de egyben előre nem látható veszélyeket is rejtett magában; a szelekció, az ellenőrzés fokozására volt szükség. (Az Egyesült Államokban 1958-ban 114 000 anyaggal kísérleteztek, s ezekből 44 került végül piacra. Az újabban megszigorított rendelkezések következtében tovább csökkent az engedélyezett vegyi szerek száma.) Állatkísérletek során a farmakológiai hatást elvileg három fázisban vizsgálják: 1. in vitrio (üvegben, kémcsőben), 2. izolált szövetben, 3. egész állaton. Csak ezek után következhet az emberen végzendő kísérlet. Persze minden orvosi beavatkozás és minden gyógyszer bevétele bizonyos kockázattal jár. Hiszen nehéz elképzelni, hogy a szervezetbe juttatott bármilyen idegen anyag ne idézzen elő mellékhatást. Ám a haladás feltételeként mindig volt és mindig is lesz egy ember, aki valamely új anyagot először vesz be, és kell lennie egy orvosnak, aki az adagot megállapítja. Az állatokon kipróbált szerek mennyiségét lehetetlen mechanikusan átszámítani emberre. Többnyire az állatnak adott, biztosan nem toxikus dózis századrészét alkalmazzák kezdetben. További kérdés, hogy az adagot csak egyízben adják-e a betegnek, vagy ismételt alkalmazásra is sor kerülhet. A londoni University College Hospital-ben az a szokás, hegy ha egy bizonyos adag három állatfajon — amelyek közül az egyik kutya vagy majom — háromheti alkalmazas után sem okoz mérgezőhatást, egy adag embernek is beadható (egynyolcad mennyiségben). Az összes szakmák közül az orvosi az egyetlen, amely saját maga alakította ki és tekintette önmagára érvényesnek szakmai-etikai kódexét, az embereken végzett kísérletekre vonatkozó jogszabályok megalkotása azonban századokig váratott magára. Az Egészségügyi Világszervezet a hatvanas években fogott hozzá, hogy lefektesse a klinikai farmakológiai módszerek etikai irányelveit. A finnországi konferencián 1964-ben megfogalmazott helsinki nyilatkozat III/l. pontja szerint: „A klinikai kutatás emberi, tisztán tudományos jellegű alkalmazásakor az orvosnak kötelessége, hogy megvédje az életét és egészségét annak a személynek, akin a vizsgálatot végzi. „Előírja, hogy az orvos köteles feltárni az illető előtt a vizsgálat célját, jellegét és az esetleges kockázatot; a klinikai kutatás emberen csak a vizsgálandó személy önkéntes beleegyezése és felvilágosítása után engedélyezi. A helsinki nyilatkozatnak ezek a normái nem a fennálló helyzetet formulázzák meg, hanem éppen szembeszegülnek sok ország gyakorlatával. Tény, hogy nem könnyen betartható követelményeket támasztanak. Laikus személyek aligha érthetik meg egy-egy kísérlet jelenőlségét és kockázatát, a felelősség túlnyomó része tehát feltétlenül a vizsgálatot végző orvost terheli. Felvetődhet az a kérdés is, hogyan tárhatja az orvos betege elé valamely gyógyszer vagy vizsgálat kockázatát, ha azt önmaga sem képes előre megítélni? Annyi mindenesetre leszögezhető, hogy az általánosan elfogadott elvek alapján tilos a beteget a rajta végzett vizsgálatokat illetőleg teljesen tájékozatlanul hagyni. A kísérleti személynek előre tudnia kell a vizsgálat minden főbb részletéről és veszélyeiről, s biztosítani kell számára, hogy előtte vagy közben bármikor azt mondhassa: nem. (dj) AZ ULTRAHANG VÁKUOM VILÁGA
