Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

(Folytatás a 3. oldalról)

igyekezet azonban kudarcra van és lesz ítélve: az elmúlt időszak eseményei arra köteleznek bennünket, hogy ne űzzünk hazárdjátékot népünk sorsával, forradalmi vívmányainkkal, szocialista társadalmi rendszerünkkel.

Engedjék meg, hogy őszinte köszönetét mondjak azoknak az íróknak, akik a bonyolult időszakban szilárdan népünk és pártunk oldalán álltak és teljes egészében kivették részüket a konszolidációs folyamat, feladatainak megoldásából. Engedjék meg továbbá, bogy kifejezzem meggyőződésemet, miszerint az elkövetkező időszakban is teljes mértékben támogatni fogják pártunk XIV. kongresszusán elfogadott határozatokat, s jelentős részt vállalnak a kitűzött feladatok megvalósításában.

A mi életünk sem mentes — és nem is lesz — a különböző megpróbáltatásoktól és nehézségektől. íróink és művészeink mindig az éles ideológiai harc egyik legigényesebb szakaszán álltak és állnak. Tevékenységük, harcuk széles területen megy végbe és része a nemzetközi forradalmi mozgalomnak. A politikai vereséget szenvedett erők — a szocialistaellenes megnyilvánulások szervezői — igyekeztek és igyekeznek módszereiket a megváltozott körülményekhez igazítani és sötét terveik megvalósítására a kultúra és a művészet területét szemelték ki. Népünk egyszer már drága árat fizetett azért, hogy közömbösek és engedékenyek voltunk e törekvésekkel szemben. A közelmúlt eseményeinek tanulsága arra kötelez bennünket, hogy a szocializmus ellenségeinek többé ne nyújtsunk semmilyen lehetőséget a kultúra, művészet és a tudomány területén sem a szocialista társadalmi rendszerünk ellen irányuló elképzeléseik megvalósításához. Nem szabad egyesíteni és összehangolni azt, ami egymást kizárja: nem lehet kompromisszumot keresni az ellentétes elveken alapuló szocialista és burzsoá kultúra és művészet között. A politikai küzdelem bonyolultsága abból adódik, hogy a szocialistaellenes erők tényleges terveiket általában a kultúra valamiféle absztrakt, osztálynélküli, és össznépi jellegéről alkotott hamis elképzelések, szólamok köntösébe rejtik, s ezzel a politikailag naiv, tapasztalatlan embereket akarják megnyerni. Századunk nemcsak a tudomány és a kultúra hatalmas fejlődésének idő szaka, hanem olyan kor is, amikor ezeket az eredményeket a kapitalisták és a monopolisták a haladás, a világ népeinek érdekei ellen akarják kihasználni. Ez a tény komoly igényt támaszt a kultúra és a művészet területén dolgozók politikai fejlettségére és eszmei szilárdságára. Különösen vonatkozik ez e területet irányító személyekre és intézményekre.

Pártunk és államunk vezetői nemegyszer hangsúlyozták, hogy minden becsületes polgárt, munkást, parasztot és értelmiségit igyekszünk megnyerni politikánk, célkitűzéseink számára. Mindenkinek lehetősége nyílik részt venni népünk építőmunkájában. Természetes azonban, tekintettel a közelmúlt eseményeire és tanulságaira, az értelmiségiek képviselőit a szocialista társadalmi rendszer értékei alapján vonjuk be munkánkba. Semmiképpen sem fordulunk el ezektől az értékektől, hiszen nehéz, áldozatos harcok, sok áldozat árán tettük magunkévá őket, ezért a legcsábítóbb szavak, jelszavak, ígéretek sem ingatnak meg bennünket.

A szocialista művészet alapvető értékei közé tartozik az osztály és a pártosság elve, melyet a jobboldali opportunizmus képviselői valamiféle „esztétikán kívüli“ kategóriává, olyasvalamivé nyilvánítottak, melyet beleerőszakoltak a művészetbe, és így rontja a mű esztétikai színvonalát, művészi töltetét. Lényegében azonban politikailag helytelen törekvésről volt sző, hogy elméletileg megindokolják a művészet önállóságát és önigazgatását, vagy a művészet függetlenségét a politikától, a szocialista társadalom politikai irányításától. Eme „elmélet“ érvényesítése a kultúrpolitikai gyakorlatban végül is nemcsak a művészeti alkotás szocialista jellegének széteséséhez, de következményeiben politikai mesterkedéshez, a művészeti szövetségekben egyes csoportoknak a hatalomért vívott harcához vezetett és kedvezőtlenül hatott a művészet fejlődésére. Az osztályokra tagozódott világban tagadni a művészet osztályjellegét és pártosságát

nemcsak tudománytalan, hanem — mint a gyakorlat is tanúsítja — ürügyül szolgál az osztályok valós céljainak palástolására, a művészetnek anak- ronikus társadalmi erőkkel való kihasználására.

A művészek nem mindig tudatosították vagy tudatosítják művük jelentőségét társadalmi viszonylatban. Alkotásaikban azonban személyes tapasztalataik tükröződnek, megnyilvánulnak benne azon osztály és társadalmi réteg tapasztalatai és érdekei, melyhez tartoznak. Az a mű, mely személyes élményükből és tapasztalataikból fakad, hatással van az olvasó, hallgató vagy néző érzelmeire. Minél haladóbb szellemű osztályhoz tartozik a művész, annál szélesebb körű társadalmi érdekeket fejez ki az alkotása, művészete annál maradandóbb és mondanivalója szól a jövő nemzedéknek is. Mivel a munkásosztály az emberiség újkori történelmében objektíve a leghaladóbb osztály, az a művész, aki ezen osztály pozícióján áll, aki egész lényével azonosul ennek eszméivel, a szocializmus és a kommunizmus ideáljaival, alkotásaival hozzájárul a haladás győzelméhez. Ezzel alkotásai maradandó emberi értéket nyernek.

A kommunista pártosság csak akkor rendelkezik valós művészi értékekkel, ha a művész meggyőződésből alkotásának eszmei alapjává tette. A politikai kommunista öntudat magas színvonala nem pótolhatja a művészi tehetséget. A művészeti alkotás számára természetes követelmény a tehetség. Ám az is igaz. hogy a legnagyobb tehetség sem pótolhatja a művésznél azt, amit a kommunista tudományos világnézet ad neki, mely mindennapi életérzéseiben jut kifejezésre. A politikától, a forradalmi mozgástól való látszólagos menekülés nem vezet tökéletesedéshez, hanem a művész lehetőségeinek elsze- gényesedéséhez.

A művészi alkotás szabadságának fogalma szervesen összefonódik és azonosul a jelen és a kommunista jövő szolgálatával. Az igazi művész kora fiának, a szocialista haza polgárának, hazafinak, a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista forradalmi mozgalom képviselőjének érzi magát.

Amikor az osztály jelleget, különösen pedig a szocialista művészet kommunista pártosságát hangsúlyozzuk, nem azért tesszük, hogy le akarjuk becsülni a tehetséget vagy a művészi tökélyt; azt szeretnénk, hogy a tehetség és a művészi tökély kibontakozzék és ne vesszen kárba az anakronikus társadalmi erők szolgálatában.

Az éles eszmei harc a mai világban nem a művészeti történésen kívül, hanem benne játszódik le. A művészet nem tükrözi passzívan ezt a harcot, hanem aktív hatással van rá. Azok a kísérletek, hogy a szocialista társadalom művészeti fejlődését a mai burzsoá társadalom hanyatló, éles elentmondá- sokkal küzdő irányzataival vegyítsék és ezeket a szocialista realizmus módszereivel szembeállítsák, jelentős részei annak a törekvésnek, hogy megbontsák a szocialista társadalom eszmei egységét. Ezt tanúsítják tapasztalataink is a válságos időszakból. Különféle, kétes értékű, agyon erotizált tartalmú álirodalom terjesztése, a negatív hős előtérbe helyezése, a szadista hajlam kidomborítása, a gyilkossági jelenetek ábrázolása, a különféle lelki elhajlású egyének emlékiratai, a műveknek vámpírokkal és rémekkel való elárasztása —■ a mi körülményeink közt is fölötte kétes kommersz hatást váltottak ki, ám a kiadókból és a tömegtájékoztatási eszközökből törvényszerűen kiszorították az értékes műveket, korunk és társadalmunk főhősét, a dolgozó embert, a dolgozó tömeget, a történelem és az értékek alkotóját prob lémáival, örömeivel és gondjaival. A kapitalizmus mai körülményei közt en nek az ál iroda lomnak megvan a meghatározott politikai logikája. Lényegében arra szolgál, hogy egész csoportokat eszmeileg uraljanak és elvonják figyelmüket az égető szociális problémákról, a forradalmi harcról. Flemming James Bondja, a hidegvérrel gyilkoló 007 számú ügynök, a szuperférfi kitalált személy, bár ennek a kitalálásnak is megvan a politikai funkciója. Ama

kísérleteknek, hogy ezt az irodalmi ponyvát átültessék a mi viszonyainkra, s a szocialista irodalom valamilyen irányzatává emeljék, megvan a politikai ideológiai funkciója: nem alkotó és fejlesztő, hanem bomlasztó, destruk- ciós.

Sok tanácsot hallottunk és ma is hallunk külföldről a különféle nyugati súgóktól, hogy társadalmunkban a művésznek milyen „szabadságot“ kellene élveznie, milyen legyen a párt és az állami szervek politikája az írókkal szemben. A marxizmus—leninizmus elutasítja a művészi szabadság és alkotás elvont illuzórikus értelmezését. A szabadságot a világ forradalmi átalakításának aktív részének tartja. Valóban szabadok csak azok a gondolatok, melyek a társadalomnak a szocializmushoz és a kommunizmushoz vezető, történelmileg elkerülhetetlen fejlődését juttatják kifejezésre. Ezért a művész szabadságát nem a munkásosztálytól, a társadalomtól, a politikától való illuzórikus, absztrakt függetlensége jelenti, hanem tudatos összefonódása a haladó erőkkel és irányzatokkal, valamint elkötelezettsége ezek győzelméért.

Ha kitartunk az elkötelezett szocialista művészetre jellemző alapelvek mellett, ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi élet ezen területe fejlesztésének irányításában vissza akarunk térni a helytelen adminisztratív módszerekhez, melyek már túlhaladottak, jómagunk elítéltük őket, és nem felelnek meg a társadalmi fejlődés új feltételeinek. Elkötelezett és művészileg értékes alkotás nem jöhet létre adminisztratív intézkedésekkel. A pártszervezetek és az állami szervek, de kiváltképp a Művelődési Minisztérium feladata, hogy széles teret biztosítson az értékes művészeti alkotások létrehozásának — természetesen a szocialista társadalmi rendszerre jellemző, alapvető értékek keretében. Az építési program keretében tulajdonképpen erről van szó. Ha határozottan elutasítjuk a szocialista művészet küldetésének és feladatainak revizionista torzulásait, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy feltámasztjuk a dogmatikus leegyszerűsítést és a belőle eredő helytelen eljárásokat.

A CSKP XIV. kongresszusa kitűzte a fejlett szocialista társadalom fejlesztésének távlati programját. E programnak elválaszthatatlan része a kultúra, a művelődés és a művészet fejlesztése is. Társadalmunk jelenleg nagy figyelmet szentel a gazdasági kérdéseknek. A népgazdaság sikeres fejlődése lehetőséget teremt a kultúra és a művészet továbbfejlesztésére is. Ezért nagyra értékeli dolgozóink törekvését az igényes építési feladatok teljesítésére. Az életnek ebben a mindennapi ritmusában tulajdonképpen a dolgozó tömegek hő siessége rejlik, az a heroizmus, mely megérdemli, hogy felfigyeljenek rá az írók és a költők.

Engedjék meg, tisztelt elvtársak, hogy röviden vázoljam a kultúra és a művészet fejlesztése terén elért ed digi eredményeket. A Szlovák Szocia lista Köztársaságban a kultúra terén dolgozók száma az 1966. évi 14 657-ről 1971-ben 18 777-re emelkedett, s feltételezzük, hogy 1975-ben számuk eléri a 20 885-öt. 1966-ban 2147 könyv jelent meg nálunk. 1971-ben 2597. s a tervek szerint 1975-ben 2600 lát majd napvilágot. Megkezdtük a szlovák irodalom „Arany alapjának“ a kiadását. Míg 1966-ban 13 557 kiadvány, addig 1975- ben 16 500 jelenik meg. Rohamosan nő a rádió és a tévé adásának ideje, gyarapszik a mozinézők száma; emelkedik a könyvtárak látogatóinak száma.

S Sgv sorolhatnánk tovább a példákat, melyek mind a kultúra és a művészet dinamikus fejlődéséről tanúskodnak. A tények egyértelműen igazolják, hogy a Szlovák írószövetség alakuló kongresszusa óta eltelt három év a kultúra és a művészet viszonylag gyors fejlődésének az évei voltak — a vészjósló hangok, a jobboldal és a szocialistaellenes erők képviselőinek pesszimista előrejelzései ellenére.

Milyen éles ellentétben állnak ezek az adatok azokkal a koholmányokkal, amelyeket hazánkról szüntelenül demagóg módon terjesztenek külföldön a kommunistaellenes propagandaközpontok. Szlovákia történelmében — minden nehézség és fogyatékosság ellenére — még sohasem rendelkezett a művelődés, a tudomány, a kultúra, a művészet szempontjából olyan feltételekkel, mint jelenleg. Mennyi galádság rejlik a diszkreditált Szabad Európa fir- kászainak megvásárolható lelkében, akik állandóan arról beszélnek, hogy nálunk stagnál a kultúra. Az irodalom és a művészet állítólagos nehéz napjai feletti siránkozás ezeknél az embereknél tulajdonképpen a füstbement ellen- forradalmi célok feletti siránkozás, amiatt, hogy nincs lehetőségük felhasználni a művészetet és a kultúrát azon osztályok érdekében, melyeket nálunk a szocialista forradalom a történelem szemétdombjára söpört, és melyeknek külföldön a Mňačko-féle emigránsok szolgálnak. Ám a tények könyörtelenek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a szlovák tudomány, kultúra, művelődés és művészet olyan ütemben fejlődik, amely páratlan a nemzet történetében és joggal büszkék lehetünk rá. Mellesleg jól tudjuk, hogy a szocialista fejlődés pozitív eredményeinek becsmérlése, befeketítése aljas fegyver politikai osztály ellenségeink kezében, akiknek, persze, nem szívügyük a kultúra és művészet fejlődése. Nem akarunk kérkedni elért sikereinkkel, hanem az eredményeket reálisan és iő- zanul akarjuk értékelni.

A szocialista irodalom fejlődésében fontos szerepe van a művészi kritikának. Sajnos, ennek jelenlegi állapotával egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Valahogy lassan ocsúdik fel abból az állapotból, melybe a válságos időszakban a joboldali és szocialistaellenes erők támadása következtében került. E téren nagyobb aktivitást várunk az egyes főiskolák karaitól és a Szlovák Tudományos Akadémia irodalmi intézetétől.

Ä művészei gazdagítsa

Minden ember, a szocialista haza minden polgára számára — a munka értékelését illetően — egy alapvető elv létezik, éspedig az, hogyan tudja felhasználni képességeit, adottságait és tudását a társadalmi fejlődés javára. Az író és a művész munkája társadalmi funkcióját illetően, sajátos. Az a fontos, hogy a szocialista író és művész alkotásaiban új gondolatokkal, érzésekkel és hangulattal gazdagítsa a fejlett szocialista társadalom mai és jövő építőit, hogy hozzájáruljon erkölcsi és politikai arculatának formálásához, hogy szebbé, teljesebbé és gazdagabbá tegye életét.

A szocialista művészet és irodalom kiindulópontja mindig is a dolgozó ember, a valós ember és konkrét történelmi helyzete volt. Ez természetesen élesen ellentmond annak a bizonyos „elidegenedett“, elvont embernek, aki időn és téren kívül létezik, akit egyesek a közelmúltban mint a szocialista társadalmi rend főhősét igyekeztek becsempészni az irodalomba.

A Szlovák írószövetség fő feladatai közé tartozik az elkövetkező időszakban, hogy a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek együvétartozásának szellemében nevelje a lakosságot. A fő, megoldásra váró feladatok azonosak a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaságban. A feladatok sikeres teljesítése nemcsak a cseh és a szlovák, hanem a magyar és az ukrán írók szoros együttműködését feltételezi. A szocialista internacionalizmus alapelve a szocialista irodalom élő zászlaja marad örökre. Ezen alapelv nemzetközi vonatkozásban megbonthatatlan egységbe kovácsol bennünket a Szovjetunió vezette szocialista közösség többi nemzetével. A testvéri szocialista országok irodalma és művészete tanulságok és ihletek forrása. Tudományunk, kultúránk és művészetünk fejlődése a szocialista világrendszer fejlődési áramlatának része.

Azok a feladatok, melyek az elkövetkező időszakban a Szlovák írószövetségre hárulnak, minden bizonnyal nagyon igényesek és bonyolultak. En gedjék meg, hogy azon meggyőződésemnek adjak kifejezést, a szlovák írók sikeresen megbirkóznak ezekkel a feladatokkal és tehetségüket, tudásukat szocialista hazánk fejlesztésének szolgálatába állítják és szoros egységben a dolgozókkal nein kímélik erejüket a CSKP XIV. kongresszusa építő programjának teljesítése érdekében. A CSKP KB küldöttségének nevében sok jelentős alkotósikert kívánok.

S L 8 ijj|| i jjj^j ^j| ^jj