Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-29 / 151. szám, csütörtök
Ai egyOliműködéslól az inlegrticiiig A KGST-tagországok egy állandóan és dinamikusan fejlődő hatalmas gazdasági komplexumot képeznek. Független fejlődésükhöz elegendő fűtőanyag-, nyersanyag-, energetikai és munkaerőforrásaik vannak. A szocialista közösség hatalmas tudományos-műszaki ereje képes megoldani a tudományos-műszaki forradalom minden bonyolult feladatát, s azokat érvényesíteni is tudja a népgazdaság fejlesztésében. A tagországok hatalmas és szerteágazó termelési bázisa mintegy 350 millió ember igényeit elégíti ki. A KGST-tagországok szilárd és fejlett külkereskedelme fontos gazdasági feladatokat lát el a deficites termékek kölcsönös szállításától kezdve a népgazdaság szerkezetének korszerűsítésében való együttműködésig. A jelenlegi feladat lényege az, hogy a gazdasági tevékenység fejlesztésének tudományos- műszaki, anyagi, szervezési és szellemi feltételeit teljes mértékben az egyes országok egymástól elszigetelt fejlődésének felszámolására fordítsuk. Ezt a feladatot nemzetközi méretekben csak a gazdasági fejlődést szolgáló anyagi, pénzügyi és munkaerőforrások koncentrálása által, a termelőerők inter- nacionalizálása útján tudjuk megvalósítani. A SZOVJETUNIÓ HELYE ÉS SÚLYA A SZOCIALISTA INTEGRÁCIÓBAN A Szovjetunió jelenlegi technikájával, hatalmas piacával és nyersanyagforrásaival különösen fontos szerepet játszik a KGST-tagországok gazdaságában, az integrációs folyamatok fejlesztésében. A gazdasági komplexumban 'elfoglalt helye összhangban van a KGST többi tagállamának érdekeivel, a szocialista világgazdaság további fejlesztésének szempontjaival. A Szovjetunió a világ első állama, amelyben győzött az új társadalmi rendszer, s amelyben felhalmozódtak a szocialista építés gazdag tapasztalatai. A Szovjetunió internacionalista politikájának lényege abban nyilvánul meg, hogy a szocialista közösség többi államának átadja a szocialista átalakításban szerzett tapasztalatokat, a legfontosabb ipari ágazatok fejlesztésével és anyagi ellátásával sogítl gazdasági növekedé süke*:, hitelt nyújt, tudományos és technikai dokumentációt és szakembereket bocsát rendelkezésükre. A FEJLŐDÉS AZ INTEGRÁCIÓ FELÉ HALAD A nemzetközi gazdasági tegyüttműködésben elért sikerek alapján a KGST tagországai gyakorlatilag már eljutottak nemzetgazdaságaik integrációjához. Az integrációs folyamatok fejlesztését a tagállamok termelőerőinek további kibonta kozása tette szükségessé. Az integráció a nemzetközi szocialista munkamegosztás folyamata, melyet a KGST-tagor- i-zágok kommunista és munkáspártjai tervszerűen irányítanak. E folyamatban az egyes országok gazdaságai kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, miközben korszerű és nagyon hatékony gazdasági struktúrát hoznak létre. Közvetlen és szoros kapcsolatok alakulnak ki a tudomány, a technika és a gazdasági élet alapvető ágazataiban, melyekhez tökéletesíteni kell az országok áruforgalmi, pénzügyi és hitelviszonyait is. A SZOVJET KEZDEMÉNYEZÉS NÉHÁNY PÉLDÁJA Az 1971—1975-ös években a Szovjetunió körülbelül 1900 tudományos-műszaki feladat megoldásában vesz részt, beleértve 73 rendkívüli jelentőségű ágazatközi kutatási programot is, mégpedig két- és többoldalú együttműködés alapján. 1972- ben több mint 700 szovjet tudományos kutatóintézet, tervezőiroda, kísérleti állomás és laboratórium működik együtt a KGST-tagországok további 870 hasonló tudományos intézményével. Az esetek egész sorában közösen kidolgozott és kölcsönösen összeegyeztetett tervek szerint dolgoznak. A Szovjetunió aktív részt vállal a KGST-tagországok több mint 20 nemzetközi-gazdasági szervezetének munkájában az iparban, az energetikában, a szállításokban és a hitelgazdálkodás területén. A „Barátság“ kőolajvezeték 463 millió rubel értékű beruházási költségeihez például a Szovjetunió 309 millió rubellel járult hozzá. A kőolajvezetéken a mai napig több mint 200 millió tonna kőolaj jutott el Magyarországra, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Lengyelországba. Ha ezt a mennyiséget vasúton kellene szállítani, körülbelül 60 000 nagykapacitású tartály- kocsira és mintegy másfél ezer mozdonyra lenne szükség, s a szállítási költségek kétszeresre- háromszorosra növekednének. Az elmúlt év végén s az idei év kezdetén a Szovjetunió és a KGST többi tagállama között a Komplex Program céljainak értelmében több mint harminc távlati szerződés íépett életbe a fűtőanyag- és a nyersanyagter- melő-ágazatok fejlesztésére. A Szovjetunió az NDK-val és Csehszlovákiával egyezményt irt alá a kőolaj- és a földgáztermelés, Bulgáriával a nyersvas- és a nyersrosttermelés, Romániával szintén az ércbányászat és a kohászati iparágak, Magyarországgal az alumínium- ipar, az azbeszt, a szigetelő- anyagok és a foszfátok termelésének fejlesztésére. A Szovjetunió egész sor javaslatot terjesztett elő, amelyek realizálásában a KGST többi tagországa is részt vesz. Megállapodás történt például egy tizenkétmillió tonna évi kapacitású, zárt ciklusú kohókombinát építésére a kurszki övezetben, valamint jelentős mennyiségű dúsított vasérc előállítására, amelyet a tagállamokban fognak feldolgozni. Tervbe vettek — a Szovjetunió területén — egy új, 12— 14 tonnás teherautókat gyártó üzem felépítését, ahonnan a termékek 40 százaléka az érdekelt államokba kerül majd. Az egyes tagállamok az alkatrészek kooperációban történő gyártását is vállalják. Sor kerül továbbá egy hatalmas nyersrosttermelő üzem építésére is Uszty-Ilinszkben, valamint egy monumentális távolsági villanyvezeték felépítésére, amely a Szovjetunió európai részének energetikai rendszerét a „Béke“ energetikai rendszerrel köti egybe, s ezáltal lehetővé teszi a belső szovjet területeken termelt villanyáram eljuttatását a közép- európai szocialista államokba. A Szovjetunió aktívan együttműködik a KGST-tagállamokkal az elektronikus számítótechnika gyártásában is. 1975-ben a számítótechnika a szovjet gépipari import 15 százalékát, s az export 21 százalékát fogja képezni. A gazdasági integráció széles területen érvényesül a mezőgazdaságban is. Az együttmü- ködés főleg a tudományos kutatás területén, a termesztett és tenyésztett fajok, fajták és hibridek kicserélésében, az öntözéses gazdálkodás közös műszaki fejlesztésében, a mező- gazdaság gépesítésében és villamosításában nyilvánul meg. A Szovjetunió emellett műtrágyát és különböző tápanyagokat, állatorvosi preparátumokat szállít a KGST tagországaiba. A szovjet búzafajták, a Bezosztája 1 és a Mironovi 808 termesztése Bulgáriában, Magyarországon és Romániában több mint 15 százalékkal növelte a hektárhozamokat. VÁLTOZÁSOK A KÜLKERESKEDELEMBEN Az 1971—75-ös években lényegesen bővülnek a Szovjetunió külkereskedelmi kapcsolatai a KGST többi tagországával. A külkereskedelmi forgalom értéke meghaladja majd a 77 milliárd rubelt, tehát mintegy a másfélszeresére növekszik. Az utóbbi tíz év alatt lényegesen megváltozott a szovjet kivitel struktúrája, elsősorban a gépipari kivitel állandó növekedése következtében. A szovjet gépek és berendezések kivitele 1975-ben 1970-hez viszonyítva a kétszeresére emelkedik, s eléri a szocialista országokba történő szovjet kivitel értékének egyharmadát. Ugyanebben az időszakban a gépipari termékek KGST-orszá- gokból történő behozatala 80 százalékkal növekszik. A gépipari termékek kivitelének és behozatalának aránya tehát egyre javul. 1965-ben ez az arány még 1:2,69-hez volt, 1970- ben már elérte az 1:2,5-ös, és 1975-ben előreláthatólag eléri az 1:1,63-as értéket. A szovjet külkereskedelem 15 százaléka az NDK-ra, 11 százaléka Lengyelországra, 10 százaléka Csehszlovákiára, 8 százaléka Bulgáriára, 7 százaléka Magyarországra és 4 százaléka Romániára esik. Ezzel szemben a Szovjetunióra eső külkereskedelem aránya Bulgáriában 55 százalékos, az NDK-ban 40 százalékos, Lengyelországban 37 százalékos, Csehszlovákiában és Magyarországon 33 százalékos, Romániában pedig 27 százalékos. A Szovjetunió és a KGST- tagországok kölcsönös gazdasági kapcsolata tehát állandóan növekszik, évről évre terjed a testvérállamok népgazdaságának egyre szélesebb területére. A mennyiségi növekedés minőségi változásokhoz is vezet, amelyek lehetővé teszik a fennálló tartalékok és lehetőségek maximális kihasználását. A Szovjetunió továbbra is kész hozzájárulni a testvérállamok gazdaságának fejlesztéséhez és a szükséges nyersanyagokkal való ellátásához. Csak így valósulhat meg a KGST tagországainak nemzetközi gazdasági integrációja, az érdekelt államok igyekezetének és eszközeinek kölcsönösen előnyös egybekapcsolása. BORISZ G. DJ AKIN Szovjet geológusok nyersanyaglelühelyek után kutatnak Észak-Uraiban. (CSTK—TASZSZ felvételj A „GYENGÉBBEK" VÉDELMÉBEN LEGUTÓBBI Írásunkban a gyermek tanulmányi eredményét befolyásoló tényezőket vázolva, elsősorban a családi nevelés és a környezet hatásával foglalkoztunk. Ám igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy a gyenge tanulók nemcsak a családi környezetben vannak hátrányos helyzetben, hanem az iskolában is. Szükséges tehát legalább röviden vázolni azokat az eseteket, amikor ez a hátrányos helyzet a leggyakrabban és a legmarkánsabban nyilvánul meg. A tanévzárás kapcsán tesszük ezt elsősorban a gyengébb képességű tanulók védelmében, hogy a szülők a gyermek előmenetelét befolyásoló tényezők ismeretében kérjék tőlük számon munkájuk eredményét. A hazai és a külföldi pedagógusok szerint a gyengébb tanulókat már a felelésre szólí- táskor, a felelés megkezdése előtt igen káros nevelői hatások érik. Már ekkor olyan előnytelen pszichológiai helyzetbe kerülnek, amely legtöbbször eleve meghatározza kudarccal végződő szereplésüket. A tanító gyakran már a felszólításkor, gúnyolódik velük, kifejezi kételyeit tudásukról és felkészültségükről stb. Ezzel olyan feszültséget teremt, amelynek hatására a tanuló még azt is elfelejti, amit talán megtanult. A „felelés“ befejezése után az osztálytársak nevetgélése közepette helyére küldött (vagy leültetett), megszégyenített gyerekkel nem láttatják meg a tanítók a közeli vagy távoli siker reményének semmilyen lehetőségét. A feleletek értékelésekor szintén nagyon gyakran megnyilvánul a hátrányos helyzet. Még mindig elég erősen hat pedagógusaink között a „beskatulyázás“, a tanulók kategóriákba (kitűnő, jó, gyenge stb.) sorolása. A tapasztalatok mutatják, hogy különösen a gyenge tanulóknak nagyon nehéz a kialakított kategóriák valamelyikéből kijutni, s a magasabbikba kerülni. Ennek a helytelen eljárásnak az a legsúlyosabb következménye, hogy a sikertelen próbálgatások után a gyengébb tanulók „beletörődnek“ az ilyen értékelésbe. Igényszintjük és önértékelésük alacsonnyá válik. Ha mégis ki akarnak törni, ez számukra mindig sokkal több energiába kerül, mint a jó tanulóknak megtartani saját pozíciójukat. Ehhez járul a tanulók által oly sokszor kifogásolt nevelői gyakorlat, hogy a gyenge tanulók a jó tanulók feleletével azonos értékű feleletükre rosszabb jegyet kapnak. A GYENGE TANULOK hátrányos helyzete a magatartás elbírálásakor szintén kifejezésre jut. Ennek egyik oka, hogy a magatartás értékelésekor a tanóra-központú szemlélet az uralkodó; az osztályon vagy az iskolán kívüli munkát és magatartást nem mindig veszik figyelembe. E szemlélet természetes következménye nem lehet más, mint, hogy a rosszabb tanulók magatartásuk elbírálásakor előnytelenebb helyzetbe kerülnek, mint a jó tanulók. Sok, kellő kritikai érzékkel rendelkező pedagógus bizonyítani tudná, hogy az osztályozó értekezleteken a gyenge tanulók magatartási jegyének megállapításakor elég egy-egy negatívum megemlítése, amely valamelyik szaktanár óráján fordult elő, s ez ellen senki sem tiltakozik. Azt azonban meg sem említik, hogy a gyenge tanuló az osztályon vagy iskolán kívüli munkában az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtott vagy mindig példás magatartást tanúsított. Statisztikai kimutatásokkal és elemzésekkel bizonyított . tény (Veszprémi László 1967), hogy a jobb tanulókat évenként átlag 5 alkalommal vagy többször feleltetik, minősítik. A gyenge tanulóknak minden negyedik felelete’ elégtelen; több mint a fele négyes és ötös minősítésű, az egyesek és kettesek száma mindössze egy negyede az ösz- szes jegynek. Ezzel szemben a jó tanulók érdemjegyeinek 70 százaléka egyes és kettes* a négyes és ötös 13,5 százalék- arányt mutat. Számszerű adatokkal bizonyítható, hogy az órákon alkalmazott osztályozási rendszerünk a gyengébb tanulókat tekintve lényegesen hátrányosabb, mint a jő tanulókat illetően. Több felmérés értékelésekor az is megállapítást nyert, hogy az iskolai siker a gyenge tanulókra kevésbé előnyös, a kudarc pedig lényegesen negatívabb hatással van, mint a jobb tanulókra. FELVETŐDIK a kérdés: hol a kiút, mi a megoldás arra, hogy a gyenge tanulók is be tudják fejezni tanulmányaikat az alapiskolában és lelkileg ne sérüljenek meg annyira, hogy teljesen elidegenedjenek a szülőktől, az iskolai közösségtől és általában a tanulástól. Testi fenyítéssel semmiképpen sem lehet megoldani a problémát, mint azt a vizsgálatok szerint a szülök meglepően nagy százaléka teszi. (A vizsgált gyermekeknek 42,4 százaléka verésben részesült, ha rossz jegyet vitt haza, vagy ha rossz volt a bizonyítványa. Hvozdík, 1970.) A verés mindig megalázó, hatására a személyiség megsérülhet, és a konfliktusos helyzetet nem oldja meg, hanem még inkább elmélyíti. Eredménytelen az a próbálkozás is, hogy a szülők vagy p tanítók differenciálatlan hatásokat alkalmaznak. Az sem biztosít teljesen megnyugtató eredményt, ha a gyermeket kiragadják megszokott környezetéből és új környezetbe, például intézetbe helyezik. Ennek a megoldásnak tagadhatatlan előnye, hogy a gyermek egy időre megszabadul a káros, diszharmonikus környezettől, ám az új szociális kapcsolatok kialakítása nagyon sok energiát követel tőle. Úgy véljük, a megoldást a családi nevelés színvonalának emelésében, az iskola és a család kapcsolatának elmélyítésében, a szülők kulturális szintjének emelésében, felelősségérzetének fokozásában, pedagógiai és lélektani művelődésének elősegítésében kell keresni. Másrészt az iskolának kell gondoskodnia arról, hogy azokat a tényezőket, amelyek különösen negatívan hatnak a gyermek tanuláshoz való viszonyának alakulására, eltávolítsák vagy hatását minimálisra csökkentsék. A pedagógusok, mielőtt a rossz jegy megítélése mellett döntenek, mérlegeljék azokat a mentő körülményeket, amelyek előidézhették a tanuló sikertelenségét. Közeledjenek a gyenge tanulókhoz több megértéssel; szerényebb képességeik megítélésekor ne a rideg objektivitás, hanem a tények és az összefüggések elemzése, a segítő szándék és megfelelő pedagógiai tapintattal érvényesített szigor legyen a vezérlő elvük. A szülőknek és az iskolának van mit tenniük annak érdekében, hogy közösen tisztázzák a gyermekek tanulási nehézségeinek igazi okait, és karöltve munkálkodjanak azok felszámolásán. Az iskola hasznos előadásokkal sokat tehet a családi nevelés légkörének javításáért és a szülők pedagógiai és lélektani tájékoztatásáért. Az iskolán belül pedig hozzá kell látni az alapvető oktatási és nevelési elvek, szemléletek, módszeres eljárások felülvizsgálásához a pedagógusok között, s mindent meg kell tenni, hogy egyes tanítók nézete megváltozzon a gyenge tanulókról. Az Iskola vezetőségének oda kell hatni, hogy a pedagógusok az oktatónevelőmunkában érvényesítsék mindazokat a korszerű lélektani ismereteket, amelyek az elemzés eredménye után születtek és arra szolgálnak, hogy segítségükkel jobban megismerjék a pedagógiai jelenségek lényegét. ÍRÁSUNKBAN a tanulmányi eredményt befolyásoló tényezők közül csak néhányat érintettünk. Célunk az volt, hogy felhívjuk a szülők és a pedagógusok figyelmét arra, a rossz évvégi bizonyítványért nem mindig a gyermekek felelősek. KULACS DEZSŐ 1972. VI. 29.
