Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-26 / 148. szám, hétfő

A Slovan az országos ifjúsági bajnok SLOVAN—I. ČESKÉ BUDÉJOVICE 1:0 (0:0) A Slovan Bratislava pályáján szombaton játszották az or­szágos ifjúsági bajnokság döntőjének visszavágóját, amely a vendéglátó csapat 1:0 arányú győzelmét hozta az Igla Ceské Budéjovice fölött. A félidőben 0:0 volt az eredmény. Sejteni lehetett, hogy a Čes­ké Budäjovicén elért 3:3 után a Slovan fiataljai a visszavágó esélyesei. A vendégcsapat na­gyon szívós, komoly ellenállást tanúsított és gondoskodott ar­ról, hogy a találkozó szinte mindvégig nyílt legyen. Az aranyat érő Slovan-gól a 61. percben született, Pochabá fe­jelte, négy egymás után követ­kező szögletrúgás befejezése­képpen. A Slovan második félidei nagyszerű teljesítményének sze­rény kifejezője volt ez az egyet­len gól. Az első 45 perc egyenlő erők küzdelmét hozta. Egy árnyalat­tal a České Budäjovice-i csapat technikai és mozgáselem téren jobbnak bizonyult. Játékosai a végrehajtás terén maradtak sokkal adósaink. Ebben a já­tékrészben a liazai csapat elég­gé óvatosan játszott, talán kis­sé kísértett a budejovicei ta­lálkozó, amikor az Igla már 3:0 arányú vezetésre tett szert. A mérkőzést 2000 néző előtt Roxer vezette. Az országos ifjú­sági bajnok Slovan a követke­ző felállításban játszott: Záhor­ský — Nesliyba, Stupárek, Mu­rin, Ihring — Pochaba, Molnár, Pukalovič — Kopstula, Kopčan, Kočíšek. A találkozó után a Csehszlo­vák Labdarúgó Szövetség ifjú­sági bizottságának elnöke, Vav- rinec Slovák adta át a győztes csapat tagjainak az arany-, a legyőzőit együttes játékosainak pedig az ezüstérmeket. A brazil út efőtt... Csehszlovákia - Roudnice 4:0 (1:0) A csehszlovák labdarúgó-vá­logatott a Brazíliában sorra ke­rülő mini labdarúgó-VB-re való elutazása előtt Roudnicén elő­készületi mérkőzésen szerepelt a helyi Spartakkal szemben. A 3000 néző előtt közepes játék után Adamec, Ján Čapkovič, Fandel és Medvíď góljaival 4:0 arányban győzött a válogatott. A csehszlovák csapat össze­állítása: Viktor (46. perctől Cerveňan) — Dobiáš (46. p. L. Zlocha), Ľ. Zlocha (46. p. Štaš- kovan), Hagara, Pivarnik — J. Medvid (46. p. Fandel), Pollák, — Stratil (46. p Medvícľ), Hru­šecký (46. p. Stratil), Adamec (46. p Hrušecký), Kabát (46. p ján Čapkovič). A mérkőzésen feltűnő volt, hogy a Cseh és a Szlovák Lab­darúgó Kupa döntőiben szere­pelt csapatok játékosai fárad­tan mozogtak. A mérkőzés után A sportfonadás hírei A ŠPORTKA 26. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 9 18 27 39 43 46 A II. húzás nyerőszámai: 16 20 25 30 43 48 A MATES nyerőszámai: 9 12 15 20 31 Ladislav Novák, a csehszlovák válogatott edzője így nyilatko­zott: — Arra való tekintettel, hogy a válogatott tagjainak zöme a Cseh és a Szlovák Kupa döntői­ben szerepelt, le akartuk mon­dani a találkozót. A végén en­gedtünk a rendezők kérésének. A csapat játékán érezhető volt a fáradtság. Csalódott vagyok játékosaink gyenge lövőtelje«ít- ményével. A CH Plzeň kerékpározóinak sikere A kerékpáros extra-liga második versenyére Brnóban az 1969 ben rendezett VB pályáéin került sor. A legsikeresebben a ČH Plzeň versenyzői szerepeltek, akik az el­ső három helyet szerezték meg. A 98 rajtoló közül 4tí ért célba. Eredmények: 1. Prchal, 2. Háva, 3. Hájek (mindhárom ÖH Plzeň), 4. Kubícek I Favorit Brno), 5. Garstka (IJukla Brno), 6. Vondrá n«k (Spartak Dubnica) — mind 4:UÍ):09 óra. Az extra-liga állása a második forduló után: 1. Ku­bíček 27, 2. Prchal 15, 3—4. Háva és Krejcl 14—14, 5—6. Hájek és Matousek 13—13 pont. A harma­dik versenyre július 9-én Ostra- ván kerül sor. # Az NSZK női röplabda válo­gatottja Nordhoinban 3:1 arány­ban legyőzte Bulgária csapatát. A Slovan Bratislava labdarúgó csapata, amely az országos ifjúsági labdarúgó döntő visszavágóján 1:0 arányú győzelmet aratott az Igla České Budéjovice fölött. (Alexy felv.) Aj ÄC Nifra és a ZVI 7ilim jó roiIja Szombaton vette kezdetét a labdarúgók Inter Kupa-sorozata. A csehszlovák csapatok közül a legsikeresebb az AC Nitra volt, amely idegenben aratott kellemes meglepetést keltő győzel­met. A ZVL Žilina a várakozásnak megfelelően tartotta otthon mindkét pontot, míg a Slávia svéd földön szenvedett minimá­lis arányú vereséget. A szombaton 19.00 órára tervezett Slovan —Vienna mérkőzés elmaradt, mivel az osztrák vendégek nem érkeztek meg. WACKER INNSBRUCK— AC NITRA 0:1 (0:1) A vendégcsapat annak elle­nére, hogy Dominkát, Michále- ket, Szabót és Ternényit volt kénytelen nélkülözni, nagyon jó teljesítményt nyújtott. Az osztrák sajtó biztosra vette az innsbruckiak győzelmét. A találkozónak 5000 szemta­núja volt, akik nem egyszer tapssal jutalmazták a nitraiak tetszetős, technikás játékát. A találkozó egyetlen gólja a 13. percben esett, amikor szöglet­rúgás után Halász mintegy 20 méterről a bal felső sarokba juttatta a labdát. A nitraiak fölénye mintegy félórán át tartott és a gólon kívül Klec lövése a kapufáról pattant ki, Porubský és ing. Svec pedig nagy helyzetben hi­bázott. • Miami Beach ben brldge-csa- patversenyen Olaszország győzött, miután a döntőben az Egyesült Államokat győzte le 203:165 arány­ban. A 3. helyet Kanada szerezte meg, 4. Franciaország lett. Öt pontra nőtt az ÚJPEST előnye A belgiumi labdarúgó EB döntői miatt június 7. óta szünetel­tek a magyar NB I. küzdelmei. Az elmúlt hét végén a 27. forduló vult soron. A bajnoki cím védője, az újpesti csapat Csepelről elvit­te mindkét pontot, míg az ellenlábasok köziil a Salgótarján és a Ferencváros idegenben egyaránt vereséget szmvedett. Így most már csaknem teljesen biztosra vehető az újpestiek újabb bajnoki címe. Meglepő az MTK gólzáporos győzelme a kiesés sorsába már beletörődött Szombathely fölött. A hajrában már nem lesz szünet. }úlius 9 ig bezárólag, 16 nap alatt lezajlik a hátralevő 33 mérkőzés. Az e heti műsor így ala­kul: június 28. szerda: Rába ETO—Pécs, elmaradt mérkőzés. Július 2, vasárnap: Ferencváros—Vasas, Salgótarján —Bp. Honvéd, Pécs—Vi­deoton, Egyetérés—Csepel, Újpesti Dózsa —MTK, Szombathely—Komló, Eger—Diósgyőr, Tatabánya—Rába ETO. 1972. VI. 26. VIDEOTON —FERENCVÁROS 4:3 (4:1) Góllövők: Szalmási (2), Burka és Karsai, ill. Branikovits, Albert és Németh. Az első félidőben hatalmas ira­mot diktált a hazai csapat. Kar­sai a játékmester szerepében ta Ián élete legjobb játékát nyújtot­ta és mindenütt meg lehetett ta­lálni a pályán. Az első félidő ké­pe alapján nem volt túlzott a Vi­deoton vezetése. Szünet után egy időre feltámadt a Ferencváros, s ez azt eredményezte, hogy a haj­rában már az egyenlítő gólra is gondolhatott. Ekkorra a hazaiak véd Íme elfáradt, és többször csak Magyar kapus lélekjelenléte mentette meg a fehérvári kaput a góltól. Igaz, Géczinek a másik ol­dalon érdeme volt abban, hogy többször már nem jutott hálójábu a labda. Nagyszerű érzékkel há­rította a kitörő Fieber lövését. A Videoton csapata első alkalom mai tudott bajnoki mérkőzésen győzelmet aratni a Ferencváros fölött. CSEPEL—ÚJPESTI DÓZSA U:2 (0:11 Góllövő: Dunai II. (2). Az első félidőben a vendégcsa pat játszott jobban és fölényét megfelelő módon fejezte ki Dunai II. gólja. Szünet utánra élénkült a hazaiak játéka is, több helyze­tet dolgoztak ki, de a végrehaj­tást rendre eliigyetlenkedték. Du­nai II. egy jól eltalált lövése a kapufáról a hálóba pattant és ez­zel végképp eldőlt a mérkőzés sorsa. KOMLÓ— EGKR 4:1 (1:0) Góllövők: Bordács (2), juhász és Bencsik, ill. Tóth T. Gyenge iramú és színvonalú el­ső félidő után mindkét csapat ala­posan rákapcsolt. A határozottabb, gólerősebb és az iramot mindvé­gig jobban bíró vendéglátó csapat rászolgált a győzelemre. MTK —SZOMBATHELY H:U (3:0) Góllövök: Dunai és Kiss (2 — 2), Kovács és Oborzil (tizenegyesből). A vendégek csak 20 percig tud­tak egyenrangú ellenfelek lenni. Azután az MTK támadások sorozat­ban zúdultak a szombathelyi ka­pura s a kék fehér együttes szin­te tetszés szerint érte el hat, re­mekbe szabott gólját. DIÓSGYŐR—RABA ETO 1:0 (0:0) Góllövő: Horváth. A mindvégig jobb hazai csapat megérdemelten győzött, a gólon kívül egy nagy Horváth lövést a kapufa hárított. VASAS—EGYETÉRTÉS 3:2 (0:0) Góllövők: MUller, Váradi és Puskás, ill. Weimper, Siklósi. Az első félidőben a csatárok minden igyekezete meddő maradt. Szünet után Müller nyitotta meg a gólok sorát, s az addig még de­rekasan helyt álló Egyetértés egyenlíteni tudott. A Vasas elhú­zott, de a hajrában még erősíteni tudott az Egyetértés. TATABÁNYA—SALGÓTARJAN 4:1 (1:0) Tatabányán 5000 néző előtt a ha zaiak góljait Takács és Tóth K. (2—2) lőtték, a vendégek részé- . ről Jeck volt eredményes. A vidéki rangadón a Tatabánya végig nagy fölényben játszott. A kitűnő salgótarjáni középpályás­sor nem tudott ellenállni a ha­zaiak rohamainak. A második fél­időben úgyszólván kiütéssel nyert a hazai csapat. BP. HONVÉD —PÉCSI DÓZSA 2:0 (0:0) Kispesten 2200 nézője volt az ér­dekes találkozónak, góllövök: Kozma és Fehérvári. Az első félidőben p nyílt sisak kai játszó pécsiek helyzeteik alap ján akár több gólos előnyre is szert tehettek volna. A második félidőben nyomasztóvá vált a Hon­véd fölénye, amelynek soraiban különösen Szűcs nyújtott kiváló teljesítményt. AZ NB I. ÁLLASA 1. 0. Dózsa 27 18 6 3 65:24 42 2. Salgótarján 27 14 9 4 43:25 37 3. Bp. Honvéd 27 14 7 6 45:23 35 4. Ferencv. 27 14 6 7 55:29 34 5. Tatabánya 27 12 10 5 42:30 34 6. Csepel 27 11 6 10 32:33 28 7. Vasas 27 10 7 10 42:41 27 8. Videoton 27 11 4 12 38:37 26 9. Komló 27 8 10 9 31:42 26 10. MTK 27 7 8 12 31:34 22 11. Pécs 26 B lö 10 17:22 22 12. Egyteértés 27 5 11 11 25:34 21 13. Diósgyőr 27 8 5 14 28:42 21 14. Rába ETO 26 6 9 11 29:46 21 15». Eger 27 6 7 14 30:57 19 16. Szombati* 27 4 5 18 24:56 13 A második félidőben a hazai csapat a tapasztalt Obert irányí­tásával rengeteget rohamozott, de a vendégek mindvégig tarta­ni tudták az eredményt. A találkozó játékvezetője az osztrák Karrer volt. ZVL ŽILINA—BOLDKLUB VEJLE 3:1 (0:0) A dán bajnok csak az első félidőt bírta erővel. Akkor vé­delme és kapusa nyújtott első­rangú teljesítményt. Szünet után meglepetésre Hansen a vendégeket juttatta vezetéshez (56. p). Három perc­cel később Tömének kiegyenlí­tett, egy percre rá Albert Rus- nák, a 63. percben pedig VI. Rusnák gólja biztosította a ha­zaiak sikerét. A sáros talajon jó iramú, sportszerű volt a küz­delem és a Žilina ilyen irányú győzelme is megérdemelt. FF MALMÖ—SLÁVIA PRAHA 2:1 (2:1) A Slávia az első percekben nehezen tért magához, s hama­rosan nagy hátrányba került. A 25. percben Nováknak sikerült szépítenie. A 65. percben Novák újabb gólt is fejelt, amely a ki­egyenlítést jelenthette volna, de a játékvezető les címén ezt megsemmisítette. A prágaiak legjobbja Mareš volt, akiben egyúttal a mezőny legjobbját is láthatták. A vendéglátók leg­jobbja a válogatott Larssen volt. Az Inter Kupa további ered­ményei: I. csoport: KB Koppenhága— örgryte Göteborg 2:4 (1:2). II. csoport: FC Winterthur— IFK Norrköping 1:1 (0:0), Gór- nlk Walbrzych—Austria Salz­burg 0:1 (0:0). Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám összeg Kés-ben Pošta Košice 9 yl 640 916 47 60 000 Posta Praha 44 Gd 633 429 709 60 000 Ti Medik Praha-Košíŕe Jb 275 289 3691 60 000 Pošta Studénka 3, Nový Jičín-i járás nh 445 346 314 211000 Pošta Mélník 2 dl 409 015 137 60 000 Pošta Poconovice, domažlicei járás Oa 781901 5 60 000 TJ Slávia Havírov xl 550 290 3893 60 000 SZEMÉLYGÉPKOCSIK: Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám TJ Favorit Brno yk 855 919 15 718 Pošta Vefké Kapušany, trebišovi járás jl 422 614 123 Pošta VidCe, vsetíni járás el 902 728 34 TJ VTŽ Chomútov jl 487 200 1 189 Pošta Praha 82, Ďáblice pk 425 644 120 TJ Slavoj Praha 7 Sb 164 857 259 TJ B«mik Most Cd 614 544 20 TJ Plavba Déčín hl 299 582 147 Pošta Mšeno pri Mélníku Cd 517 574 127 Pnita Most 4 Gd 006 172 III. csoport: Wisla Krakkó— Aatvidaberg 1:1 (1:0). V. csoport: FC Zürich—Djur- gaarden 0:0. VII. csoport: Hvidovre Kop­penhága—Grasshoppers 0:3, (0:1). VIII. csoport: Vöst Linz—Frem Koppenhága 3:1 (1:1). # # # A szovjet labdarúgó-bajnok' ságban újabb fordulót bonyo­lítottak le. Eredmények: Zarja Vorosilovgrád—Karpaty Lvov 4:1, Dinamó Tbiliszi—CSZKA Moszkva 0:0, Ararat Jereván— Zenit Leningrád 4:2, SZKA Rósz* tov—Dnyepropetrovszk 4:0, Di­namó Moszkva—Dinamó Minszk 0:1, Kajrat Alma Ata—Dinamó Kijev 1:1. Az NSZK-ban a 33. forduló után a vezető Bayern München együttese 53, a 2. a Schalke 52 ponttal áll a táblázat élén. Eredmények: Oberhausen— Mönchengladbach 0:4, FC Köln —Duisburg 4:1, Braunschweig— Kaiserslautern 1:1, Frankfurt- Hannover 3:1, Dortmund—Ba­yern München 0:1, Hertha- Bielefeld 1:1, Düsseldorf—Bo* chum 3:1, Bremen—Hamburg 4:0, Schalke—Stuttgart 2:1. Az angol—olasz Labdarúgó Kupa döntőjét Rómában a he­lyi AS 3:1 arányban nyerte mr g a Blackpool ellen. Félidőben gól nélkül játszottak a csapatok. Góllövök: Capellini, Scaratti és Zigoni, ill. Alcock. Ezúttal már harmadszor került sor az angol és az olasz élcsapatok sorozatá­ra. A Spanyol Kupa elődöntőjébe az Atletico Madrid, az FC Va­lencia és az Atletico Bilbao csa­pata jutott. A negyedik az Es- panol Barcelona—Real Madrid párharc továbbjutója lesz. Ket­tőjük első mérkőzését a Real 3:0 arányban nyerte meg. A há­rom továbbjutó eredményei: At­letico Madrid—Barcelona 1:0, (az első találkozót 2:0-ra nyer­te az Atletico), Atletico Bilbao —San Sebastian 2:0 (1:0), Celta Vigo—Valencia 0:1 (0:1). PRÉMIUMOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom