Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-03 / 129. szám, szombat

mtnatL iRiiinlk nLPLät 1972. VI. 3. Lemezteleníteni az antikommunizmust! Húrom évvel ezelőtt, 1969. múius 17-én jelent meg a Rudé prúvóban a „Felhívás saját so­rainkba“ című nyílt levél a cseh és a szlovák újságírókhoz. Ez a felhívás az első döntő lé­pést jelentette az újságírók soraiban kialakuló differenciá­lódási folyamatban. Most, há­rom év múltán, a csehszlovákiai újságírók VI. kongresszusán Zdenék Horení, a Rudé právo főszerkesztő-helyettese — és az újságíró szövetség új elnöke — ismételten visszatért ehhez a jelentős kezdeményezéshez. Hangoztatta, hogy az újságírók ma újabb felhívást intéztek sa­ját soraikba. — Ezt önbírálólag, annak tudatában mondjuk, hogy a tegnapi érdemek csak akkor hozzák meg a gyümölcsöt, ha ezt a tőkét új, kitartó, elvszerű és igényes munkával kamatoz­tatjuk. Az érdemek lehetnek különbözők, azonban a köteles­ségek mindenkinél egyenlők. A Tvorba 22. számában közli Zdenék Horení Felhívás so­rainkba — 1972-ben című cik­két, amelynek főbb gondolatait Ismertetjük olvasóinkkal. A cikkben a Csehszlovákiai Új­ságírók Szövetségének elnöke világosan és egyértelműen rá­mutat szocialista publiciszti­kánk legidőszerűbb feladataira, illetve arra, mi az alapja az újságírói munka hatékonyságá­nak. Tegyük szivünkre a kezünket, s valljuk be, hogy egyes új­ságírói megnyilatkozásokban mennyi a formalizmus ... Egyes szerzők abban a tévhitben él­nek, hogy erős szavakkal he­lyettesíthetik az ésszerű érve­lés erejét... Néha úgy tűnik, mintha tömegtájékoztatási esz­közeink nem vennék figyelem­be az olvasók, a hallgatók és a nézők rétegeinek összetételét, mintha csupán a legöntudato- sabbaknak, a megnyerteknek és a meggyőzőiteknek írnának, s nem látnák, hogy amikor egyes kérdéseket eltúloznak, túlpaprikáznak, túl fűszereznek, vagy ha a jószándékot a régi frázisok sárguló leveleibe búj­tatják — tulajdonképpen rossz szolgálatot tesznek saját ügyünknek — írja. A továbbiakban megállapítja, hogy idehaza tömegtájékoztatá­si eszközeinkben keveset har­colunk az idegen nézetekkel és a kispolgári megnyilvánulások­kal. Vagy talán azért, mert nem akarunk nyilvánosságot adni az ellenséges nézeteknek, azért nem is vesszük fel ellenük a harcot? — teszi fel a kérdést. A párt a „Tanulságok“ néven ismeretes dokumentumban is rámutatott, hogy a fő problé­mák idehaza, közöttünk van­nak. Az éteren át közvetített antikommunista propaganda ezeket a problémákat felnagyít­ja, felerősíti. Az ide csempé­szett antikommunista ideológia lakosságunk egy részének tuda­tában különféle illúziókat, na­cionalizmust, szovjetellenessé- get stb. kelt. A barikád másik oldalán további hatalmas adó­állomásokat építenek ... Ügyünk igazságának feltar­tóztathatatlan erejéről meg va­gyunk győződve. De a közvéle­mény kialakulásával kapcsolat­ban nem feledkezhetünk meg olyan fontos tényezők hatásá­ról, mint pl. híradásunk opera­tív jellegéről, a gyors reagá­lásról, a gyors és elvszerű kom­mentálás szükségességéről. Ez politikai kérdés: igyekeznünk kell, hogy olvasóinknál, hallga­tóinknál mi legyünk az elsők. Ehhez azonban közvéleményfor­máló eszközeinknek az illetékes információforrások nagyobb se­gítségére van szüksége. A saj­tónak, a rádiónak és a televí­ziónak az információkat kezde­ményező módon ki is kell vív­nia. Eszmei harcunk egyik fő te­rülete az imperializmus és az antikommun izmus lemeztelení- tése. Már tudunk írni arról, mi­lyen jelenségek ezek, hogyan kell ellenük harcolni. Más kér­dés azonban, hogy a minden­napi gyakorlatban hogyan har­colunk az antikommunizmus ellen ... Úgy tűnik ugyanis, mintha a dolgok leegyszerűsí­tésével, az imperializmus elleni LAPD1 harc módszereinek dogmatikus uniformizálásával ismét a régi utat járnánk. Az antikommuniz­mus és az imperializmus elleni harc fogalmának unos-untalan, a konkrét tartalomból kiszakí­tott ismételgetésével valóban le lehet járatni, el lehet szür- kíteni a lényeget. Z. Horení vé­leménye szerint az ellenséget nemcsak érvekkel, de érzelmi szempontból is le kell leplezni. Semmit, semmilyen bűntettet, tömegmészárlást sem bocsátha­tunk meg ellenfeleinknek. Ellenségeink a szocialista or­szágok ellen koordináltan, egy­ségesen lépnek fel, nemcsak katonai és gazdasági erejüket összpontosítsák ellenünk, ha­nem ezzel egyidőben egész pro­paganda-gépezetüket is. Erre a célra óriási összegeket fordíta­nak. Ezért nem kell külön hang­súlyoznunk a testvéri szocia­lista országokban dolgozó elv­társainkkal való szoros együtt­működés fontosságát. Az elle­nünk irányuló ellenséges ideo­lógiai hadviselés elleni harcban nem maradhatunk csupán saját nemzeti portánkon. Ez a küzde­lem késhegyre menő harc, amelyben az eszmei ráhatás eszközei rendkívül fontos szere­pet játszanak. A konzerveket vissza kellett vinni... A Rudé právo pénteki számá­ban az egyik cikk arról szá­molt be, hogy egy nyugat-szlo­vákiai faluba vendég érkezett Franciaországból. A vendég 1944-ben mint diák részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Tévedésből a halottak közé so­rolták, sőt egy emlékművön még a neve is ki volt vésve. Huszonöt év múlva elhatározta, hogy meglátogatja azokat az embereket, akik akkor elrejtet­ték, megmentették a fasiszták elől. Érkezésének napján álta­lános derültséget okozott a ven­déglátók körében. A franciaor­szági propaganda hatására ui. alvőzsákot, felfújható matracot és rengeteg konzervet hozott magával... hogy legyen mit ennie és hol aludnia... Na­gyon csodálkozott azon, hogy vendéglátói, egy állami gazda­ságban dolgozó házaspár, szép családi házban laknak, s az egész vidéken ilyen szép csa­ládi házakat láthatott. Egyszó­val: erre nem készült fel. Ha­zautazásakor búcsúzás közben őszintén megmondta: „A mi fal- vainkat nem lehet az önökével összehasonlítani. Ha odahaza elmondanám, milyen is a való­ságban az önök élete, kommu­nista agitátornak minősítenének — annak ellenére, hogy lelkész vagyok.“ Gyermekstatisztika Hány gyermek él az ország­ban, milyen a lány—fiú arány? Ezekre és még más, a gyerme­kekkel kapcsolatos kérdésekre ad választ a Rudé právo csü­törtöki számában T. Pőkná, a Szövetségi Statisztikai Hivatal dolgozója. Az országban összesen 3,3 millió tizennégy éven aluli gyermek él, ami az összlakos­ság 23 százaléka. Megközelítő­leg 80 000-rel több a fiú, mint a lány. A két éven aluli gyer­mekek száma 640 000, a kettő- hat év közöttieké 639 000, az iskolaköteleseké pedig 2 millió 10 000. A tizennégy éven aluli gyer­mekek 92 százaléka anyjával és apjával, 200 000 gyermek azonban csak egyik szülőjével él együtt. Apa és anya nélkül, rokonoknál kb. 40 000 gyermek él. Viszonylag magas a gyer­mekotthonokban élő gyermekek száma, eléri a 20 000-et. Szlovákiában a lakosság szá­mához viszonyítva több a gyer­mek, mint a cseh területeken. Pl. a kelet-szlovákiai kerület­ben a lakosság 32 százaléka tartozik a gyermekkategóriába, a közép-szlovákiaiban 29 szá­zalék. Csehországban egyedül a nyu- gat-csehországi kerületben 24 százalék ez az arány, a többi kerületben mindenütt keve­sebb. Hazánkban naponta átla­gosan 615 gyermek születik. A bölcsődék száma 1601 (66 000 férőhellyel), az óvodák száma 8227 (380 000 gyermek számá­ra). (sm) FELSZÓLALÁS A SZLOVÁKIAI ÍRÓSZÖVETSÉG II. KONGRESSZUSÁN A csehszlovákiai magyar Mim az W/BS-es válság űri Eűntalozis útján Mint lapunk már közölte, a Szlovákiai Írók Szövetsége ez év május 31-én tartotta meg 11. kongresszusát, ahol ár. Csanda Sándor számolt be a hazai magyar irodalomnak az 1968—69- es válság utáni kibontakozásáról. Bevezetésül utalt n Szlová­kiai írók Szövetsége magyar szekciójának 1969 októberében megtartott közgyűlésére, ahol a hazai magyar írók döntö több­sége a szocialista konszolidációt szorgalmazta, majd az évről évre megjelenő irodalmi alkotások számának emelkedésével bizonyította, hogy nemzetiségi irodalmunk is lassú, de foko­zatos fejlődést mutat, ugyanakkor az elméleti irodalom terü­letén is évről évre új nevek bukkannak fel. Ezután így foly­tatta beszámolóját: A szépirodalom területén ma számos írónk aktívabb és ter­mékenyebb, mint a válságos évek előtt. Legsikeresebb pró- zaírőnk —■ immár több évtized óta — Egri Viktor, aki regénye­ket, novellákat, drámákat és kritikákat is ír. Újabb széppró­zai műveiben, mint például az Agnus Dei című regény, Párbaj című drámája s elbeszélésgyűj­teménye, az Eszter, Bella és a többiek, a múlttal való szám­vetés, a felszabadulás előtti és utáni viszontagságos emberi sorsok ábrázolása uralkodik. A fiatalabb írók közül főként Du­ba Gyula és Gál Sándor aktivi­tása segítette irodalmunkat a válságos évek leküzdésében. A humoristaként induló Duba a felszabadulás óta kialakuló, fia­talabb epikus nemzedéknek im­már kétségkívül a legjelentő­sebb képviselője, újabban min­den évben kiad egy-egy széle­sebb körű elismerésre méltó al­kotást: regények, elbeszélések mellett elméleti és kritikai írá­sokat is publikál. Miként Egri­re és Dubára, Gál Sándorra is jellemző, hogy mondanivalójá­nak kifejezésére több műfajjal is kísérletezik: legsikeresebben a lírával, de az utóbbi években megjelent számos elbeszélése, valamint drámája azt tanúsít­ja, hogy epikai alkotásai is egy­re színvonalasabbak, s új, kor­szerű szemléletet képviselnek a szlovákiai magyar irodalom­ban. Nőíróink közül újabban Or- dódy Katalin és Dávid Teréz produkál több maradandó alko­tást. Az előbbi két rokon tema­tikájú regényében: Az idegen (1968), A keskenyebb út (1971) a inai emberi közösségek prob­lémáit (házasság, nemzetiségi együttélés) ábrázolja kritikus női szemmel. Dávid Teréz figyel­me pedig az ifjúság, inai, fő­ként erkölcsi problematikája fe­lé fordult, s az utóbbi évek leg­sikeresebb szlovákiai magyar ifjúsági regényének (Ifjúságból elégtelen) már a folytatását is megírta, s most jelenik meg gyermekirodalmi alkotása is, A feneketlen láda kincsei címmel. Meg kell említenünk azt iS? hogy a Szlovákiai Irodalmi Alap anyagi támogatásával és ösz­tönzésére irodalmunkban egy új műfaj is született, amelynek termékeit még csak kéziratban olvastuk. A hazánk felszabadu­lásának 25. évfordulója alkal­mából meghirdetett irodalmi­publicisztikai versenybe három tehetséges magyar író is bekap­csolódott, s olyan művet alko­tott, amelyet szocialista szellemű szociográfiának nevezhetnénk. (Rokon jellegű alkotásokat a magyarországi régebbi szocio­gráfiai irodalomban, s újabban a Hazánk felfedezése sorozat­ban találhatunk.) Bábi Tibor Hűség arca címmel írt lírai szemlélelű könyvet Tornócnak és környékének (Vágsellye, Ér­sekújvár, Kosút) felszabadulás utáni fejlődéséről s régebbi for­radalmi múltjának egy-egy em­lékezetes eseményéről. Duba Gyula Alkonyuló parasztvilág című művében szülőfalujának, Hontfüzesgyarmatnak és kör­Járósi dal- és táncünnepély A CSEMADOK rožňavai (Rozs­nyó) járási bizottsága a béke és barátság jegyében járási dal- és táncünnepélyt rendez június 3-án 19.00 órai kezdettel GEMER­SKÁ HORKÁN (Gümörhorka), a cellulóz iizem mellett működő üzemi klubban és június 4- én 14.00 órai kezdettel KRASNA- HORSKÉ PODHRADIEN (Kraszna- horka-váralján) a vár alatt. A gazdag műsor szép élménye­ket ígér. A rendezőség a vendégek részé­re rendkívüli autóbuszjáratot is biztosított. HORKAY ISTVÁN nyékének életéről ír a magyar- országi szociográfiai irodalom­hoz igen közel álló (Erdei Fe­rencet idéző) módszerrel. Ordó- dy Katalin Ebből a földből nőt­tem címmel, elsősorban tény­feltáró módszerrel írja le Lé­vának, Zselíznek és környéké­nek váltakozó, ellen tin Jndások- tól sem mentes felszabadulás utáni életét.J'A három dokumen­tum jellegű ‘szépprózai alkotás fő értékét abban látom, hogy új színt és műfajt jelentenek epikánk fejlődéséljen. Jó volna ezt a szocialista hazafiságot el­sődlegesen szolgáló műfajt foly­tatni, és jellegzetes dél-szlo­vákiai tájak (például Gömör, Csallóköz, Bodrogköz, a Kelet- szlovákiai Vasmű és annak kör­nyéke ) változásainak é: rmfc'i éle I lének ábrázolásával. Szépprózánk politikailag leg- elkötelezettebb műfaját Szabó Béla alkotásai képviselik, aki újabban kommunista mártírhő­sök életét dolgozza fel regé­nyes formában. Hűség címmel 1968-ban megjelent könvve Stei. ner Gábor ifjúságáról szól, az idén megjelenő Mindhalálig pe­dig az életregény folytatásán túl a két háború közötti Dél- Szlovákia nevezetes forradalmi eseményeinek, például arató- sztrájkoknak hiteles leírását is nyújtja. A lírikusokénál lassabban ugyan, de fokozatosan kialakul egy fiatal, új epikus nemzedék is, amint ezt elsősorban Kovács Magda, Wurczel Gábor Bnreck József, Mikola Anikó, Fillöp An­tal, Grendel Lajos és mások el­beszéléseiből láthatjuk. Az újab­ban jelentkező fiatal prózaírók tói most jelenik meg az /tntológia Duba Gyula válogatásában, aki a. kötet előszavában találóan ál­lapítja meg: „Fiatal íróink és költőink több olyan etikai-esz tétikai hagyományunkat semmi­be vették, amelyek irodalmunk­ban törvénynek számítottak. Látnunk kell, hogy a maguk módján lázadók is — legalább­is első látásra — hagyományel­lenesek __ Elbeszéléseikben, no velláikban önmaguk belső törvényeit keresik, és ünmaguk felett ítélkeznek. Jelentkezésük­kel, írói fejlődésükkel arányo­san prózánkat a szubjektív él­mények áradata és a lélektani önvizsgálódás hullámai öntöt­ték el. Nem elődök és hagyo­mányok nélkül, de így is feltű- nö méretekben, szinte kizáróla­gosan.“ A líra kezdettől fogva máig a legvirágzóbb műfaj a szlová­kiai magyar irodalomban, s az utóbbi időben többféle költői stíluskísérletnek lehetünk tanúi. Az idősebbek nagyrészt a lírai realizmust képviselik, s ez fe­lel meg leginkább a kisebbségi magyar olvasóközönség ízlésé­nek is, ezért Dénes György, Ozs- vald Árpád, Csontos Vilmos a legnépszerűbb költők. Az el­múlt időszakban valamennyien állítottak össze újabb versköte­tet, melyekből kitűnik, hogy Ozsvald és Dénes költészete ál­landóan fejlődik, mini tártai mi, mind formai szempontból; elmélyül és gazdagodik. Az utá­nuk következő, modernebb mód­szerrel alkotó költői nemzedék­ből főként Zs. Nagy Lajos, Tő- zsér Árpád és Gál Sándor tűnik ki. Valamennyien eredeti egyé­niségek, Tőzsér a modern lírai művekről elméleti tanulmányo­kat is ír. Zs. Nagy lírai gro­teszknek és gúnynak sajátságo­sán eredeti, termékeny képvise­lője, Üzenet a barlangból című új kötetét (1971) nálunk és Ma­gyarországon is elismeréssel fo­gadták. Dr. Csanda Sándor a továb­biakban kitért az Egyszemű éj­szaka című (1970) antológiában jelentkező fiatal költők próbál­kozásairól kibontakozott vitára, ugyanakkor megállapította azt is, hogy ezeknek a költőknek egy része már önálló verseskö- teteket is adott ki, így Mikola Anikó, Tóth László, Kmeczkó Mihály, Kulcsár Ferenc, s ezek­ben a kötetekben már kevesebb ultramodern elem és naturalis­ta kifejezés található, majd a reálisabb szellemű fiatal lírikus nemzedékről beszélt: — Az Egyszemű éjszaka szer­zőin kívül vannak reálisabb szemléletű fiatal lírikusaink is, mint például Batta György és Bárczi István, s úgy véljük, ki­adópolitikánknak elsősorban őket és az övökéhez hasonló tö­rekvéseket kellene támogatnia. Fábry Zoltán halála az iroda­lomkritikában jelentette a leg­érzékenyebb veszteséget, azóta sein jelent meg szakszerű, át­fogó bírálat egy-egy év vagy írói csoport terméséből. A kon­szolidációs politika folyamán szükségessé vált irodalompoli­tikai bírálatot elsősorban Bábi Tibor végezte el az Új Szóban közzétett néha élesen polemi­kus cikkeivel. Rajta kívül alka­lomszerűen Egri Viktor, Duba Gyula, a magyarországi Kovács Győző is foglalkozik a szlová­kiai írók könyveinek ismerteté­sével és bírálatával. Az utóbbi években jelentkező fiatal kriti­kusok közül Mészáros László tűnik ki eredeti szempontú elemzéseivel, de figyelemre mél­tó Zalabai Zsigmond és Tóth László kritikai munkássága is. Képzőművészeti magyar szakér­tőnk nincsen, s ilyen jellegű tanulmányokat és kritikákat a hazai művészek alkotásairól el­sősorban Szíj Rezső ír mind az Irodalmi Szemle, mind a Ma­dách Kiadó számára. A szakirodalomból főként a történelemtudományban talá­lunk jelentősebb eredményeket, amint ezt Sas Andor rövidesen megjelenő monográfiája (Po­zsony napjai), Fogarassy Lász­ló, Püspöki Nagy Péter, Hamar Kálmán tanulmányai és szakbí­rálatai igazolják. összegezésként megállapít­hatjuk, hogy a szlovákiai ma­gyar irodalom az elmúlt válsá­gos időszakban is tovább fejlő­dött: a lírában, az epikában és az irodalomtudomány területén is jelentős művek születtek. Erős hiány mutatkozik a mar­xista szempontú, elmélyültebb bírálatban, az utóbbi évek iro­dalmi alkotásairól alig jelent meg kritikus értékelés. A hazai magyar képzőművészeti kritika pedig csaknem teliben hiány­zik. Befejezésül dr. Csanda Sán­dor kitért a szocialista realiz­mus kérdésére, s ezzel kapcso­latban Pavel Koyš miniszterhe­lyettesnek a Pravdában megje­lent cikkét idézte: ,,A kulturális front dolgozói most az irodalom és a művészet szocialista alapjai­nak céltudatos, türelmes de kö­vetkezetes teljes felújításán fára­doznak. Ez a törekvés távolról sem csak egyes személyek szub­jektív kívánsága, hanem a tár­sadalmi fejlődés kiváltotta ob­jektív szükséglet, s elsősorban magának a művészetnek válik hasznára. A szocialista társada­lom, amely önmagában feltéte­lezi a szellemi értékek állandó gyarapodását, sohasem lehet kö­zömbös az irodalom és a mű­vészet iránt. Épp ellenkezőleg, a művészet világa a szocializ­mus struktúrájában egyre jelen­tősebb helyet, egyre fontosabb szerepet foglal el. Mindez a kommunista párt alapvető prog­ramjából következik, amelynek szerves része az emberi hala­dás, az ember java, az egyén és az emberi közösség tökélete­sedése ... A szocialista realizmus érvé­nyesítése művészetünkben ma kulcsfontosságú eszmei-esztéti­kai kérdés. A szocialista realiz­musért való küzdelem, de az el­lene való harc is gyakran esz­mei, ha nem kimondottan poli­tikai jellegű volt. Ezért az in­gadozás és tanácstalanság, sőt néha a szocialista realizmus iránti ellenszenv, ma is első­sorban elméleti jellegű Jcérdés; s a művészetért, a marxista esz­tétikáért folyó harccal függ ösz- sze.“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom