Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám, csütörtök
KÖZELHARC KONTUM BELTERÜLETEN VI. 1. Amerikai pilóták levele Saigon — New York — A dél- vietnami hadszíntéren szerdán mindenekelőtt az ostromlott Kontum tartományi székhely térségében folytak heves harcok. A saigoni hadvezetőség elismerte, hogy a népi erők egységei még mindig a város belterületén tartózkodnak, de hozzáfűzte, hogy az „ellenség kivonulóban van“. Közben a B— 52-es repülőgépek szerdán ismét szőnyegbombázásokat hajtottak végre a város és környéke ellen. Az Egyesült Államok saigoni hadvezetősége tegnap bejelentette, hogy B—52-es hadászati repülőgépek Haiphongot és környékét bombázták. A hadvezetőség szerint bombatámadás érte Haiphong rakodópályaudvarát is. SCHEEL s Hanoi — A VDK-ban fogságba esett amerikai pilóták egyik csoportja levelet intézett az Egyesült Államok népéhez %s a kongresszushoz, rámutatva, hogy Észak-Vietnam bombázásának felújítása semmivel sem teszi biztonságosabbá a Vietnamban tartózkodó amerikai csapatok kivonását. A levél hangoztatja, hogy a bombázások felújításával az Egyesült Államok elismerte vietnamizálási politikájának kudarcát. Véleményünk szerint — írják a fogságba esett pilóták — a tömeges bombázások csak arra jók, hogy a világ közvéleményét még inkább az Egyesült Államok ellen hangolják. A levél felszólítja az Egyesült Államok népét, hogy gyakoroljon nyomást a washingtoni kormányra a háború befejezése érdekében. VÉRENGZÉS A TEL AVIV I REPÜLŐTÉREN Esztelen terrorizmus Tel Aviv — Fantasztikus, véres dráma színhelye volt kedden este a Tel Aviv-i nemzetközi repülőtér. Az Air France légitársaság London—Róma—Tel Aviv útvonalon közlekedő járatának három japán utasa, néhány perctel azután, hogy elhagyta a gépet és a légikikötő várótermébe lépett, kézipoggyászból géppisztolyokat és kézigránátokat rántott elő s válogatás nélkül tüzelni kezdett a teremben tartózkodó — javarészt rokonaira, ismerőseire vagy csomagjaira váró 250—300 emberre. Huszonhatan vesztették életüket, a sebesültek számát hetvenre teszik. Közülük tíznek súlyos, életveszélyes az állapota. A halottaknak a fele Puerto Ricoból érkezett keresztény zarándok. A többiek repülőtéri alkalmazottak, rendőrök, utasok. A három japán közül az egyik felrobbantotta magát, a másik társai golyóitól esett el, a harmadikat, aki a váróteremből kifutott a betonpályára és lövöldözni kezdett két érkező gépre, egy izraeli repülőtéri alkalmazott tette ártalmatlanná. Az elfogott terrorista — mielőtt összeomlott volna — beismerte, hogy mindhárman egy arab gerillaszervezethez tartoznak. Ezzel egyidőben az esztelen terrorizmusáról ismert Habbas-fé- le Palesztin Népi Felszabadítá- si Front Bejrútban vállalta a felelősséget a repülőtéri „akcióért“ hangoztatva, hogy a három japán korábbi, meghiúsult repülőgéprablások során áldozatul esett palesztin gerillák életét torolta meg. Megfigyelők kételkednek abban, hogy a japán különítmény bármelyik tagja is épelméjű lett volna. Tokió — A japán külügyminisztérium szerint Japán Tel Aviv-i nagykövetsége megerősítette, hogy a repülőtéri fegyveres merénylet résztvevői japán állampolgárok voltak. A rendőrség feltételezése szerint a háromtagú japán kommandó a „vörös csillag hadsereg“ elnevezésű ultraradikális szervezethez tartozik. Ez a szervezet közismerten szoros kapcsolatot tart fenn az arab gerillamozgalommal állapítja meg a tokiói rendőrség. Legfrissebb hírügynökségi jelentés szerint Golda Meir izraeli miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze a terrorakció körülményeinek kivizsgálására. Tűzszünet merényletekkel Kommentárunk A Szövetségi Gyűlésben megejtett legutóbbi szavazás azt bizonyította, hogy egyes képviselők átpártolása következtében bizonyos erő- egyensúly alakult ki, s ez megnehezíti a kormány szerepét, akadályozza fontos szándékainak megvalósítását. A parlament bizalmat szavazott Brandt- nak, s ez kedvezőtlenül érintette Reiner Barzelt, az uniópárt jelöltjét, viszont a kancellári hivatal költségvetési javaslata nem szerezte meg a szükséges többséget. A Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződésekről történt szavazás is megmutatta, hogy a kormány nem képes a parlamentben elfogadtatni olyan törvényeket, amelyek megszavazásához a szavazatok abszolút többsége szükséges. A szerződések ratifikálására 248 képviselő szavazott, vagyis a szövetségi gyűlés fele. A kormánypártok most 248 mandátummal rendelkeznek a Szövetségi Gyűlésben, s ez nem elég ahhoz, hogy érvényre juttassák szándékaikat. Ha ugyanis a parlamenti szavazáskor 248:248 arány alakul ki, elutasítottnak minősítik a napirenden szereplő javaslatot. E helyzetben Brandt kancellár és Scheel alkancellár, a *972- kormánykoalíció vezetői felvetették a választások előbbre hozott kiírásának gondolatát. A bonni parlament jelenlegi megbízatása 1973 szeptemberékatonát és két polgári személyt megsebesített. Szerda hajnalban két katona belehalt sérüléseibe. Ugyancsak meghalt a kórházban egy 12 éves protestáns leány, akit vasárnap sebesített meg egy géppuskagolyó. SZÓFIÁBAN a csehszlovák, magyar, NDK-beli és a lengyel kulturális központok közreműködésével ünnepi estet rendeztek Dimitrov születésének 90. évfordulója alkalmából. KREISKY osztrák kormányfő ma kezdi hivatalos tárgyalásait Palme svéd miniszterelnökkel Stockholmban. A két kormányfő elsősorban az európai biztonsági konferenciáról és a kétoldalú kapcsolatokról folytat megbeszélést. DOBRI DZSUROV hadseregtábornok, bolgár honvédelmi miniszter befejezte hivatalos tárgyalásait a Német Demokratikus Köztársaságban. BHUTTO pakisztáni elnök szerdán egynapos hivatalos látogatásra Jordániába érkezett. RÓMÁBAN folytatja tanácskozását az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága. ANGELA DAVIS perében befejeződött a tanúk kihallgatása. A hét végén mind a vád, mind a védelem várhatóan elmondja záróbeszédét. LAZAR MOfSZOV, Jugoszlávia állandó ENSZ-képviselője átvette a Biztonsági Tanács soros elnöki tisztét George Bushtól, az Egyesült Államok ENSZ- nagykövetétől. GHEORGHE ION tábornok, a román fegyveres erők vezérkari főnöke ötnapos látogatásra Londonba érkezett. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 90 millió dollár, Űj-Zéland másfél millió dollár segélyt nyújt a Bengáli Népi Köztársaságnak. A KAIRÓI Al Akhbar szerint hamarosan bejelentés várható arról, hogy az Egyiptomi Arab Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság újból felveszi a diplomáciai kapcsolatokat. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK kép viselőháza 226 szavazattal 105 ellenében törvénytervezetet hagyott jóvá arról, hogy felújítják a maccarthysta korszak egyik baljós emlékű szervét, a „felforgató tevékenység ellenőrzésére alakult tanácsot“. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG 41 millió dollár kölcsönt nyújt Szíriának gazdaságfejlesztési létesítmények építésének finanszírozására. A ROSTOCKI kikötőbe befutott a Német Demokratikus Köztársaságnak szánt első iraki olajszállítmány. Az olaj szovjet tartályhajóban érkezett. RUGALMAS ÁLLÁSPONT Befejeződött a NATO külügyminiszteri tanácsa Bonn — A Német Szövetségi Köztársaság fővárosában tegnap befejezte munkáját a NATO külügyminiszteri tanácsa. Az ülésről kiadott hivatalos közlemény az európai biztonsági értekezlet összehívása konkrét előkészületeinek megkezdése mellett foglal állást. A tanácsülésen a NATO tagországainak 15 külügyminisztere vett részt. Politikai megfigyelők rámutatnak, hogy ez az ülés — szemben az előzőekkel — a feszültség enyhítése érdekében fejtette ki munkáját. Hírügynökségi jelentés szerint a hivatalos közlemény sző vegezése során bizonyos nézet- eltérésekre került sor, vajon az európai biztonsági értekezlet foglalkozzék-e katonai jellegű kérdésekkel. A külügyminiszterek végül egyetértettek abban, hogy a biztonsági értekezletnek ilyen jellegű problémákkal is foglalkoznia kell. A hivatalos közlemény egyébként hangsúlyozza, hogy a NATO külügyminiszterei üdvöz- lik a szovjet—amerikai fegyverkorlátozási megállapodások aláírását s azokat a nemzetközi bizalom további megszilárdítása fontos tényezőjének tekintik. Hasonló értelemben foglal állást a hivatalos közlemény a szovjet—nyugatnémet, illetve a lengyel—nyugatnémet állam- szerződésekkel összefüggésben. A NATO tanácsülését követő sajtóértekezleten Rogers amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a szovjet—amerikai csúcstalálkozó kedvező légkört teremtett a tárgyalásokon. Ugyanakkor leszögezte, hogy Nixon moszkvai látogatása „nem megy a NATO rovására“. Scheel nyugatnémet külügyminiszter az ülést követően hangsúlyozta, hogy a nyugati szövetségesek az európai biztonsági értekezlet összehívását illetően rugalmas álláspontra helyezkedtek. Szilárdul esz arab egység Kairó — Tripoliból származó értesülések szerint július 23-án, az egyiptomi forradalom 20. évfordulóján jelentik be az Egyip tömi és a Líbiai Arab Szocialista Unió egyesülését. A tárgyalások eredményeként ugyancsak szorosabbá, mélyeb bé vált az egyiptomi ASZÚ és a szíriai Baath-párt együttműködése. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint újabb jelentős lépést tettek előre az arab államszövetség egy séges politikai frontjának kiépítése felé. Megállapodtak ab ban, hogy a két szervezet képviselői rendszeres találkozókon vitatják meg a közös érdeklő désre számot tartó eseményeket, s egységes álláspontot alakítanak ki ezekkel kapcsolatban. Az egyiptomi és a líbiai ASZÚ egyesítésének elhatározása nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a líbiai és a szíriai politikai szervezetek mindeddig nem vették fel a kapcsolatot egymással, holott az államszövetség alkotmánya mindhárom tagállam ilyen irányú közeledését, együttműködését előírja. S ben jár le. A választások elő- retolása az NSZK-ban nehezebb, mint más nyugati országokban, ahol a kormányfő saját belátása szerint oszlathatja fel a parlamentet és írhat ki új választásokat. Az NSZK-ban csak két választások az NSZK-ban? esetben tarthatnak korai választásokat: ha a kancellár a parlamentben felveti a bizalmi kérdést és nem szavaznak neki bizalmat, vagy ha lemond. Ha a Szövetségi Gyűlés nem szavaz bizalmat a kancellárnak, a kancellár javasolhatja az elnöknek, hogy oszlassa fel a parlamentet. Ha a kancellár maga mond le, ez még nem jelent automatikusan új választásokat. A Szövetségi Gyűlés 14 napon belül abszolút többséggel új kancellárt választhat. Az ilyen esetben az elnök megfontolásától függ, kinevezi-e az így megválasztott kancellárt, vagy pedig feloszlatja a parlamentet. A Brandt-kormány számára azonban mind a két mód elfogadhatatlan, mert gyakorlati alkalmazásuk gyengítené a pozícióját. Ezért a kormány igyekszik megállapodásra jutni az ellenzéki CDU/CSU pártokkal, hogy az említett elvek megkerülésével írhasson ki új választásokat. A kormánypártok megnyerték a szerződések ratifikálásáért folytatott küzdelmet, s a közvéleményben most nagy tekintélynek örvendenek. Ha már előbbre kell hozni a választások kiírását, akkor számukra előnyös, hogy mielőbb tartsák meg a választásokat. Vezetőik nem hivatalosan őszi határidőt emlegetnek. A klerikális uniópárt különféle fenntartásokkal elfogadja ugyan a korai választásokat, ám amellett van, hogy csak jövő tavasszal tartsák meg őket. A választások elhalasztására irányuló törekvésükre alapos okuk van. Az uniópárt hosszú időn át nagyon éles kampányt folytatott a szerződések ellen, ami a lakosság többségének nem tetszett. Röviddel a döntő szavazások előtt komoly ellentétek robbantak ki az ellenzéki pártokon belül. Barzel az ellenzék vezetőjeként végül indítványozta, hogy az ellenzéki pártok szavazzanak a szerződések elfogadása mellett. A Strauss vezette CSU azonban határozottan ellenszegült. így került sor a már ismert kompromisszumra. A parlamenti frakció vezetősége javasolta, hogy az ellenzéki képviselők tartózkodjanak a szavazástól. Ezt a javaslatot azonban csak azok a kereszténydemokrata képviselők fogadták meg, akik már előtte bejelentették, hogy a szerződésekre fognak szavazni, viszont a szerződések legkonokabb ellenzői figyelmen kívül hagyták az ajánlást és a szerződések ellen szavaztak. A szavazás tehát komoly megrázkódtatásokat okozott az ellenzéki pártokon belül s a közvéleményben nem szerzett dicsőséget az ellenzéknek. Az ellenzéki pártok szeretnék, ha a választók a választásokig minél jobban elfelednék a szerződések ratifikálásakor tanúsított magatartásukat. Ügy vélik, hogy a huzavona majd segítségükre lesz, hogy kihasználják a kormány- koalíció meggyengült parlamenti pozícióját és további nehézségeket okozzanak a kormánynak. Pillanatnyilag parlamenti szünet van az NSZK-ban. A politikai pártok vezetői a választások kérdésével kapcsolatos javaslatokon és állásfoglalásokon dolgoznak. A Szövetségi Gyűlés június 7-én ül össze. Ezután konkrétabb formákat öltenek a politikai pártok pu- hatolódzásai. Még a nyári szünidő előtt alapvető döntések várhatók abban, vajon megtartják-e és mikor az előbbre hozott választásokat. Mindenesetre viharos politikai mozgás és további belpolitikai feszültség várható az NSZK-ban. JAN BLANSKÝ bár mindenképpen örvendetes az egyiptomi ASZÚ és a szíriai Baath-párt kapcsolatainak normalizálása, ez nem terelheti el a figyelmet arról, hogy a Baath- párt csupán egy a szíriai Nemzeti Haladó Front öt pártja közül, ennélfogva nem léphet fel a nemzeti egységfront megtestesítőjeként. Mint ismeretes, a szocialista uniót Egyiptomban is, Líbiában is az összes nemzeti erők szövetségének tekintik. * * * Bejrút — A palesztinai ellenállási szervezetek egységfrontjának kialakítása eredményeként a napokban megszűnt az Al Fatah központ bizottságának központi sajtóorgánuma. Hír- ügynökségi jelentések beszámolnak róla, hogy a palesztinai ellenállási szervezetek a legközelebbi időben új, közös napilapot adnak ki. Ezzel egyidejűleg sor kerül a palesztinai ellenállás egységes rádióadásának megszervezésére, sőt önálló sajtóiroda is létesül. Mint ismeretes, ezeket az intézkedéseket fogadták el a palesztinai ellenállási szervezetek csúcsszervei. dó visszavonni katonai alakulatait a gyarmatról, Guatemala megszakította a terület jövőjéről folytatott tárgyalásokat. A kődobálást guatemalai források szerint a britek ösztönözték; a tettesek a helyi színes bőrűek voltak. Felrolíhant a mPtold Houston — Az Apollo—16 „fiókmüholdja“ április 24 óta Hold körüli pályán keringett és tanulmányozta a Hold mágneses terét, a napkitöréseket és az ionizált részecskék áramlását. Hétfőig minden rendben volt, aznap este azonban váratlanul megszakadtak a műhold adásai, s mint Houstonban megállapították, a berendezés lezuhant és felrobbant. epüttulkláés Az Interkozmosz keretében működő kozmikus fizikai munkacsoport soron következő ülése kezdődött meg Budapesten. Az ülésen a szakemberek beszámolnak a közösen végzett munka eddigi eredményeiről, megvitatják és meghatározzák a jövőben végrehajtandó kísérletek programját. Belfast — Alig egy nappal az tr köztársasági hadsereg (IRA) hivatalos szárnyának tűzszüneti bejelentése után ismét nagyerejű bombarobbanás történt az északír fővárosban. A merényletet egy belfasti rendőrőrs ellen követték el. A robbanás négy ovezes Guatemala erélyesen tiltakozott Nagy-Britanniánál amiatt, hogy kövekkel dobálták meg a Brit-Hondurason működő guatemalai konzulátust. Brit-Hon- duras — amelyre Guatemala igényt tart — a legutolsó angol gyarmat a dél-amerikai kontinensen. Márciusban, miután London nem volt hajlanFolytatódnak New York — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, kedden nyilvánosságra hozott jelentésében közölte: a ciprusi török és görög közösség képviselői elhatározták, hogy hamarosan ismét folytatják a három esztendővel ezelőtt megszakadt tárgyalásokat. A világszervezet főtitkára egyébként június elején ellátogat Nicosiába, valamint Athénbe és Ankarába.