Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 104. szám, szerda
NOVALIS N ovalis születésének két- századik évfordulója alkalmat ad arra, hogy az ember elgondolkodjék egy költő életművének különös sorsa felett. Közvetlen kortársai és barátai Heinrich von Ostendinyen című befejezetlen regényét becsülték legtöbbre. Novalis Goet- he Wilhelm Meisterének mintájára alkotta meg hősét, a megeszem középkori dalnok alakját. A romantikus költészet és életérzés igehirdetésként fogták fel, s valójában az is volt. Ma aligha lehet regénynek tartani, mert nincs benne egyetlen regényszerű vagy epikai sor. A hétköznapi életet élő emberek szélesebb köreiben egyházi dalai és prózában írt himnuszai tették népszerűbbé, míg a modern költészet tényleges megszületését megelőző reflexív költészetét és különösen a Töredékeket a vallásos és racionalista hajlamokkal egyaránt korlátozott polgári körökben a vallásos és filozófiai gondolatok összevisszaságának tartották. Romantikus kortásai pedig épp ezeket becsülték a legtöbbre. Halála után Bűlöw rendezte kiadásra elsőként a Töredékek egy részét, majd Ludwig Tieck és Friedrich Schlegel teremtették meg hírének és népszerűségének első korszakát a romantikus költők és olvasók körében. Novalis (eredeti nevén Friedrich Leopold von Hardenberg I 1772. május 2-án született a család Oberwiederstädteni kastélyában Mansfeld közelében. Apjának, aki ugyan bárói családból származott, már polgári foglalkozása is volt a szász választófejedelem sóbányáinak igazgatóságán. Fiát a jénai egyetemre küldi, ahol filológiát tanul. Itt ismerkedik meg Schillerrel, a költővel, aki gyak ran vendégül látja. Tanulmányait Lipcsében, majd Witten- bergben folytatja. Joggyakorlatra Thenstädtbe került. Itt találkozik csodálatos szerelmével Kühn Zsófiával, aki találkozásuk idején talán tizenhárom éves volt, koraérett, de rendkívül finom és megragadó gyei meklány, akit később el is jegyzett. A lány korai halála ihlette a költőt a Halál himnuszainak megírására, arra a ciklusra, mely szuggesztív hatásával és formai kötetlenségével a leg megbecsültebb művek közé tartozik, s egyben úttörő mű is a szabadvers és a későbbi modern esztétikai gondolkodás szempontjából. A halál bizonyos misztifikálása ellenére nyűgöd tan állíthatjuk, hogy a költő ta pasztalata élményszerű és költői volt, nem pedig misztikus. Költészetét nemcsak menyasszonya korai halála, de testvéreinek elvesztése, tehát a gyakran ismétlődő gyász és halálélmény determinálta. A Heinrich von Osterdingen című regényének fennmaradt lírai töredékeiben is tükröződnek ezek az élmények. Költői megvalósításuk a barokk izlés átöröklésére vall, s mindez Novalison át beleépül Rilke költészetébe is. Novalis szerelme és eljegy zése arra az időre esik, mikor Thenstädtben a sóbánya igaz gatóságának aktuáriusa volt. A lány már weissenfelsi tartózkodása idején hal meg: 1797- ben. A költő még ugyanabban az évben a Freibergi Bányaaka démiára megy tanulmányainak kiegészítésére, ahol egy-két kiváló geológus hatására felébred benne az érdeklődés a természettudományok iránt. Ilyen irányú műveltsége a Töredékekben természetfilozófiai gondolatokban s néhány természettudományos igazgság iftegsejtés- ben tükröződik. Alig két év múlva menyasz- szonyának halála után újra eljegyezte magát: Charpentier bány anagy lányával, Júliával. Új élményei is kifejezésre jutnak költészetben, kedves biedermei- eres hangulatú versek születnek ebben az időben, s költeményeiben újra felelevenednek a népi költészet elemei is, ami általában jellemző a német romantikus költészetre. Tüdősorvadása és korai halála akadályozta meg a házasság- kötésben: 1801 március 25-én halt meg Weissenfelsben. Költőbarátai tartották fenn egyideig népszerűségét, majd jónéhány évtizeddel később Maeterlinck fedezte fel újra: (1895-ben esszét írt róla a Nou- velle Revue-be), Töredékei-ben rögzített esztétikai elképzelései alapján pedig a szürrealisták elevenítették fel emlékét. Számára a mese a költészet kánonja. A mese és véletlensze rűség, az összefüggéstelen, csodálatos véletlenek s ennek megfelelően az álomszerűén váltakozó, ugyancsak összefüggéstelen asszociációk képezik a költészet alapját. Természetesen a Töredékek sok ellentmondását nem lehet kimeríteni és elemezni egy rövid irás és ismertetés keretében. Az ő hagyatékára alapuló irodalmi gondolkodást, ha bizonyos értelemben problé ma Is a marxista esztétika számára, Lukács Györgynek a modernista költészet védelmezőivel szemben folytatott vitairatai részben tisztázták számunkra. Novalis tehetséges és művelt költő volt, valójában a német romanticizmus egyik igehirdetője, akinek alkotásából hiányoznak a szociális és forradalmi motívumok. Ellentmondásos gondolatai sokszor egymást tagadják. Mindenesetre van benne sok minden, ami ma is elfogadható. Hadd idézzük a német, illetve porosz mentalitásra jellemző felfogást: „Az erkölcsi eszménynek nincs veszélyesebb ellensége a legmagasabb rendű erő, az erőteljes élet eszményénél, amit az esztétikai nagyság eszményének is neveznek /ez látszólag nagyon helyes, de értelmében rendkívül téves elneve zés). Ez a barbársáq maximuma és a kultúra hanyatlásának idején, sajnos, rendkívül sok hívet szerzett magának a leg- erélytelenebbek között. Az ember épp ez eszmény által állati szellemé változott, olyan keverék ez, melynek brutálisan tréfás volta ugyanolyan brutális vonzóerőt gyakorol az erélytelenekre". A történelem ezt a gondolatot rendkívül igazolta, s aligha lehet kétségbevonni pl. a Szász tanítványok című munkájának egy két gondo latát, amit alighanem a bányaakadémián folytatott tanulmányok ihletek: „Nem lehet felfedezni a szilárd testek legkisebb szemcséjét, sem a legegyszerűbb vonaltestet, mert az összes mennyiség előre is visszafelé is a végtelenbe vész . .. így hát a végtelenségig új és új minőségeket, új összetételeket fede ziink fel .. A különös ellentmondások Novalis művében arra intenek bennünket, hogy a világirodalom egy-egy alakjának hagyatékát nem szabad lebecsülni, de nem is szabad túlbecsülni. BÁBI TIBOR A NAPENERGIA HASZNOS ÍTASA Az ember már évezredekkel ezelőtt észrevette, hogy a napsugárzás hasznosítható energiát hordoz magában. A kínaiak már több mint kétezer évvel ezelőtt csiszolt fémlapok segítségével „szórtak tüzet az ellenség szemébe“. Ezt a harci technikát alkalmazták a sztyeppék kalózai a mongolok ellen, akik több ízben egészen Pekingig hatoltak be a kínai birodalomba. A Kolumbus előtti civilizációban is találunk utalást a napsugarak felhasználására, az inkák fókuszált napsugarakkal gyújtottak tüzet az áldozati oltáron. Napjainkban is folyik a harc a természet adta „ingyen“-energia hasznosításáért. Századunk harmincas éveiben az energetikusok már világosan látták, hogy a hagyományos energiaforrások (szén) világszerte kimerülőfélben vannak. A napenergia hasznosításával kapcsolatban a második világháború előtt a Szovjetúnióban, az Egyesült Államokban és Franciaországban már intenzív kutatásokat végeztek. Sajnos, azokat a kísérleti berendezéseket, amelyeket a Szovjet Tudományos Akadémia munkatársai a Krím-félszigeten, a Volga medencében létesítettek, a harci cselekmények elpusztították. Az Egyesült Államokban a harmincas években megindított kísérleteket pedig a háború adta égetőbb problémák miatt kellett leállítani. De nézzük, mi történt a második világháború után ezen a területen. Félix Trombe francia professzor 1945-ben kezdte meg kísérleteit a napenergia hasznosításával kapcsolatban. A laboratóriumi szintű kísérletek Vauban-ban, Medoún-ban folytak, majd a marseille-i Notre Dame de la Garde székesegyház inellett, a dombtetőn kísérleti naperőművet építettek. Ez az erőmű egy hatalmas parabolatükörből és a fókuszában elhelyezett napkazánból állott. A francia kutatók figyelme azonban az első lépések után a Pireneusok felé fordult. A Kelet-Pireneusok Cerdagne tartománya ugyanis Franciaország olyan klimatikus vidéke, ahol évente 2700—3000 a napsütéses órák száma. Itt épült meg elsőnek a montlousi kísérleti naperőmű 135 négyzetméteres orientálható naptükrével, és 90 négyzetméteres parabola reflektorával. Ez az erőmű, bár már előrelépés volt az eddigi laboratóriumi kísérletekhez képest, mégis csak egy megelőző lépcsőfoka volt az 1967 őszén felavatott odeillói naperőműnek. Odeillo néhány kilométerre fekszik Montlouis- tól a Pireneusok napsütötte lejtőjén. Itt létesítették a franciák a világ legnagyobb felületű naptükrét, amelynek 9 szinten mintegy 12 0ÜQ tükörelemből összeállított, hatalmas parabola- tükre 2000 négyzetméter felületet tesz ki. Ez a parabolatükör nem közvetlenül fogja fel a napsugarakat, hanem összesen 63 orientálható síktükör irányítja őket a parabolatükör felületére. A parabolatükör a napsugarakat a fókuszában létesített napkazánra koncentrálja. A speciálisan védett és hőszigetelt napkazánban 3500 Celsius hőfok érhető el maximális értékként. (Montlouis esetében ez a maximum 2800 C fok.] Az ily módon nyert energiával nem hőerőművet szolgálnak ki, hanem különféle kutatási célokra fordítják. A fémkohászatban például nagyobb szilárdságú, jó mechanikai tulajdonságú alumínium ötvözetek előállítására használják. Világszerte folynak a kísérletek a napsugárzás energiájának közvetlenebb hasznosítási lehetőségeivel kapcsolatban is. Nemrégiben a szovjet Gruzínov mérnök fotoelektromos konverter-rendszert kísérletezett ki, amelyet mint papírlapot lehet egy adott felületen kiteríteni. (Hasonló ez a rendszer a mesterséges holdak sejtszerkezetű napelemborításához.) A szovjet módszereknek az az előnye, hogy segítségével nem sík felületeket is burkolni lehet, így a házak tetejét is be lehet fedni ilyen „napelem- papírral“ és ezáltal autonóm házi energiaforrást lehet létrehozni. Az UNESCO égisze alatt hasonló jellegű kísérletek folynak Mexikóban, Izraelben, az Egyesült Egyiptomi Köztársaságban, Brazíliában stb. Ezeknek a kísérleteknek az a célja, hogy napelemek segítségével egy kb. 60 négyzetméter területű lakás energiaellátását megoldják. A napsugárzás hajtóenergiaként való fel- használására a Szovjetunió és az Egyesült Államok folytatja a legbehatóbb kísérleteket. Új-Mexikó kísérleti pályáján mintegy húsz esztendővel ezelőtt tűnt fel az első napenergiával hajtott gépkocsi, amely fűtőelemekkel volt borítva. A Szovjetunióban ez idő szerint két napenergiával működő hajó navigál, az egyik a Volga alsó szakaszán, a másik a Kaspi-tengeren, Ausztráliában angol mérnökök szintén napenergiával működtetett turbinameghajtású hajó tervén dolgoznak. Az utóbbi időben közismertté vált a szovjet Lunohod holdjármű, amely heteken át a napenergiát használta fel hajtóerőként a Hold felderítése során. LÉZER Ä GYÓGYÍTÁSBAN ' '»—ľ i —- ■ i mm »m *'.«*»■ r m * -» - ■ nin m— m 'thi Az L—410 Turbóiét csehszlovák repülőgép iránt, a TASZSZ jelentése szerint, az Aeroflot szakemberei nagy érdeklődést tanúsítot- tak■ (Felvétel: M. Vojtek — ČSTK) A lézer, mint az atomfizikai kutatás egyik újdonsága, az elmúlt évek során beállt a gyógyítás szolgálatába is. A nagy energiaszintű, koherens, homogén sugárzás egyes műtéti területeken máris eredményeket hozott, terápiás alkalmazhatóságára pedig kísérletek folynak. Eleinte kissé eltúlozták a kétségtelen kezdeti eredményeket, „abszolút“ terápiái eszköznek tekintették a lézert, a rákgyógyítás új, tökéletes eszközének. Az egyes esetekben elért sikerek azonban nem nyújtottak olyan biztosítékot, amely az általános bevezetést tudományos biztonsággal is alátámasztotta volna. A lézer — vagy magyarul „fényerősítés sugárzással gerjesztett emisszióval“ — mint ismeretes, óriási fényenergia sűrűségű, egyszínű sugárzás rubinlézer alkalmazása esetén, bár újabban kifejlesztették a gáz és folyékony fázisú lézert is. Lényegében négy főcsoportot különböztetünk meg, mint „lézer“ alapanyagot, ezek: az optikailag gerjesztett szilárd kristályok (ide tartozik és a gyógyászatban is alkalmazható a közismert rubin és a neodyniummal szennyezett üveg); az elektron injektálással gerjesztett szilárd kristályok; a gázfázisú lézer anyagok (ezek közül gyógyászati szempontból az argon, valamint a hélium-neon keverék használható, bár folynak kísérletek széndioxiddal és nitrogénnel is); végül a folyékony fázisú lézerek. A teljes gyógyulás eddigi statisztikai adatai alapján bizonyítható, hogy a lézer kifogástalan eredménnyel alkalmazható szemműtéteknél, itt is elsősorban a retina, az ideghártya gyógyítására. A szemsebészek, akik már alkalmazták a lézert, egyöntetűen megegyeztek abban, hogy határozott előnyei vannak az egyéb műtéti eljárásokkal szemben, főleg a retina „ponthe- gesztéses“ felerősítése alkalmával, sőt, egyes operatőrök a sebészet legfejlettebb eszközének minősítik. Négy olyan jellemzőjét említik meg, amelyek miatt előnyben részesül egyéb, konvencionális műtéti eljárásokkal szemben. Az első az eljárás sebessége. Szokványos eljárásnál a koaguláció mintegy másfél másodperc alatt következik be, ugyanez lézer alkalmazása esetén csupán egyezred másodpercet igényel. A művelet lefolyása tehát ezerszer gyorsabb. A műtéti művelet lebonyolításának nagy gyorsasága miatt nem szükséges a szem „mozdulatlansága“ sem. A szokványos műveletnél a szem rögzítése külön előzetes beavatkozást igényel, ami a szervezetet elkerülhetetlenül igénybe veszi. Második előnyös tulajdonsága a pontosság. A lézer használata a műtéti sebeknél kényelmes, egyszerű beavatkozást tesz lehetővé, a sugár precíz célzást biztosít a műtéti terület behatárolását illetően. A sugár kis kiterjedése lehetővé teszi, hogy csak a beavatkozást igénylő sejtek legyenek igénybe véve, s a környezetet megkímélik. Harmadik előnye a fájdalommentesség. A rendkívül kis behatolási idő például egy retina „hegesztésénél“ — ami a kezelt ideghár* tyának a lencséhez való erősítését jelenti —, nem teszi szükségessé a beteg narkotizálását. Az ezredmásodpercig tartó műveletre a beteg egyszerűen nem reagál, fájdalmat nem érez. Végül az ellenőrzés lehetősége révén biztosítható, hogy a műtétekhez a megfelelő hullám- hosszúságú lézersugarat használjuk, s így a beavatkozás a legkedvezőbb feltételek közölt történjék. További fejlődés várható a lézernek, mint vértelen sebészeti műszernek az alkalmazásá- > ban. Főleg a véredények kapcsolása járt már gyakorlati sikerekkel. Az eljárás hasonlít a saját anyaggal történő hegesztésekhez. A két összekapcsolandó vérpályát egymáshoz illesztik» majd a véredény falát egy kis darabon „felolvasztva“ a két eret összehegesztik. A művelet rendkívül gyorsan megv végbe. Olyan sebészeti mikrokészülékek és lézerrel működő kísérleti laboratóriumi készülékek kifejlesztésén is dől* goznak, amelyekkel vörös vérsejteket és egyéb mikroszkopikus tömegeket kívánnak leválasztani. Bizonyos eredményeket értek már el a rák és egyéb rosszindulatú daganatok, valamint bőrbetegségek kezelésében. A gyakorlati terápiás gép egy tagoltkarú készülék, amely lehetővé teszi, hogy bármely testrészhez illeszthető legyen a kezelőfej. A flexibilis, kb. 1,5 méter hosszú konzolos karba neodyníummal ötvözött üvegrúd van beépítve. A kezelőfejet a kezelendő testrészre illesztik, és a lézersugarat arra a területre irányítják, ahol az elpusztítandó sejtek vannak. Érdekes módon a kísérletek kimutatták, hogy a rákos sejtek alacsonyabb energiaszinten pusztulnak el, mint az egészségesek. Ugyancsak kísérletek alapján állapították meg, hogy lézerrel mélyebben fekvő daganatok is kezelhetők, mint röntgen- vagy izotópsugárral. Egy laboratóriumi vizsgálat során rájöttek arra, hogy ha egy egészséges sejtkultúrába lézersugárnak kitett és elhalt sejteket juttatnak, akkor az előbbiek is gyorsan elpusztulnak. Hatással van a beavatkozás mértékére a sejtek pigmentumtartalma is. A lézersugárral kezelt és előzőleg sötétre festett sejtanyag kifehéríthető. Jó eredményeket értek el a pajzsmirigy- tumor kezelésénél is. Számolni kell viszont azzal a veszéllyel, amelyet a kellő tudományos kritika és tapasztalat nélküli alkalmazás okozhat. A lézernek a gyógyításban való hasznosítása előtt persze még számos egészségvédelmi és egyéb problémát is meg kell oldani. Ki kell fejleszteni a legmegfelelőbb típusú lézer-sugárzó berendezéseket és nem szabad megfeledkezni a lézert alkalmazó sebész védelméről sem. (dj) V. 3.
