Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
(Tóthpái Gyula felvétele.) ablak sem. Segíteni ezen csak úgy lehet, ha a vállalat 200 méter magas égetőkéményeket építtet, ez azonban csak távlatilag valósulhat meg, hiszen köztudomású, hogy a beruházási eszközökkel takarékoskodni kell. Sokszor hallottuk és halljuk Bratislavában a nem egészen Indokolatlan bírálatot: hogyan lehetséges az, hogy egy nagyvárosban — a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosában — tartálykocsikkal kell biztosítani a lakosság Ivóvízellátását? Nem vigaszként, csupán mint tényt említem meg, hogy Podunajské Bisku- picén 1964 óta tartályokban szállítják az ivóvizet (és ez évi 1 millió koronával terheli meg a nemzeti bizottság költségvetését), sőt — az utóbbi hónapokban a városrész egész vízszükségletét így fedezték, mert a Duna alacsony vízállása miatt a kutakból egyszerűen elszökött a víz. Szerencsére (és szerencsénkre) ez a probléma ez év szeptemberéig megoldó, dik. Nagyobb és egyelőre megoldhatatlannak látszó probléma az, hogy a városrész ún. egészségügyi központja egy összedüléssel fenyegető 160 éves épületben működik. Itt hat orvos gondoskodik a lakosság egészségvédelméről. Ezt nem lehet a „Z“-akcióban megoldani, mert a kormány kénytelen volt pontosan meghatározni, hogy mi realizálható az akció keretében, ugyanis országosan elterjedt a „leplezett beruházás“ módszere, vagyis az, hogy egyes helyeken — tekintet nélkül az anyagi és az építőipari kapacitásra — építkezni kezdenek azzal az elgondolással, hogy „ha már egy-két falat felhúzunk, a kormány kénytelen lesz segítséget adni a befejezéshez!“ Probléma az is, hogy a szlovák tannyelvű iskolái»« (1961-ben épült) nincs tornaterem, ebédlő, napközi otthon és negyvenegy osztály tanul — huszonhárom tanteremben. A kuli úrház elavult, nem felel meg a követelményeknek, filmszínház nincs, de hát ismétlem: a fejlő, dés útja soha nem elsőrendű műút, az eredményekért harcolni kell. JÓL tudja ezt a nemzeti bizottság képviselőinek 24 tagú pártcsoportja is. A városrész kommunista vezetőit nem kápráztatják el az elért eredmények, de a problémák sem riasztják vissza. Következetesen érvé- nyesítik a párt vezető szerepét, a reális lehet'óséqek ütemében valósítják meq a városrész feltételeire alkalmazva a CSKP XIV. kongresszusa határozatait és a Nemzeti Front választási programját. De ugyanakkor azt is tudják, hogy a feladatok realizálása nem* csak az irányítástól, a célok kitűzésétől függ, hanem a kivitelezéstől, a néptől is. Ezért ismertetik — közérthető módon — a kitűzött célt és a célhoz vezető utat, ezért tartják elsőrendű fontosságúnak a választók között végzett rendszeres és céltudatos politikai-nevelő tevékenységet, választók és a választottak állandó személyes kapcsolatát, és teljesítik valóban példásan, a mindennapi gyakorlatban, a népképviselő szerteágazó, sok „aprómunkát igénylő“ kötelességét. * * » Amikor kiléptem a helyi nemzeti bizottság kapuján» egy fiatal legényke szólított meg: — Tessék mondani, az Imre bácsi bent van? . Valami tanácsot szeretnék kérni... „Imre bácsi“ — Mandli Imre, a hnb elnöke. Egy okos, munkás közösség vezetője és gondjairól csak a hajában csillogó ezüst szálak árulkodnak PÉTERFI GYULA A/ épülő, szépüld városrész. Érdemes ezeket a feladatokat részletesebben ismertetni. A ,,Z“-akció értéke 7 900 000 korona. Ebből: — 240 ezer koronáért tetőt húznak a helyi sportpálya lelátójára. — 1 millió koronáért parkírozzák a két és fél kilométer hosszú Főutcát, — 2000 díszfát ültetnek ki 100 ezer korona értékben, — 500 ezer koronáért létesítenek vízelválasztó árkokat 30 kilométer hosszúságban (gyakorlatilag tehát az egész városrészben), — 23 köves utat előkészítenek szilárd burkolásra és ebből 11 utat még ebben az évben aszfaltoznak — másfél millió korona értékű, 15 kilométer hosz. szú betonjárdát építenek, és — 500 ezer korona értékű autóparkolót létesítenek. Az üzemek és a szövetkezet dolgozói, a tömegszer vezetek tagjai, valamint a városrész lakói 194 000 óra brigádmunkával 2,5 millió korona értékkel járulnak hozzá a jeladatok teljesítéséhez. Két tömegszervezet érdemel kiemelést. A helyi test- nevelési szervezet (BTJ), amely nemcsak az egészséges testedzést és az aktív sportolás iránti szeretetet ápolja és fejleszti, hanem ezzel egyidejűleg tagjait a társadalmi feladatok elkötelezett, aktív vállalására ösztönzi. A CSEMADOK helyi szervezete pedig — régi hagyományaihoz híven — valóban példamutató tevékenységet feji ki. A tánccsoport, a színjátszók, az irodalmi színpad és végül, de nem utolsósorban a Hunyadi János Ifjúsági Klub sokoldalúan, ötletesen újítja fel és láttatja a haladó hagyományokat és teszi közkinccsé az új, szocialista kultúra gazdag eredményeit. A tevékenység sokrétűségét bizonyítja, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének évi költségvetése 200 000 — 250 000 korona. De ide kívánkozik az is, hogy a szervezet védnökséget vállalt a helyi magyar óvoda felett és példásan teljesíti ezzel járó kötelességeit. A FEJLŐDÉS útja soha nem elsőrendű műút, hanem bokarontó ösvény, tele akadályokkal és éppen az az ember feladata, hogy ezeket az akadályokat leküzdve haladjon a jövő felé. A városrész ezer lakójának ad kenyeret (mondhat- juk: sok vajjal és sonkával) a Slovnaft nemzeti vállalat. Nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy a városrészben élő minden ötödik családnak van személyautója! De az északnyugati szél hátán lovagolnak a kipárolgások és a csípős, penetráns illat ellen nem véd a zárt V ALAMIKOR város volt, aztán falu lett és 1972. január 1-től ismét város — illetőleg a város egyik része: Bratislava délkeleti kapuja — Podunajské Biskupice (Pozsonyptispöki). 1969. szeptember 1-én ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját, jelenleg 7680 lakosa van és a lakosság 46,7 százaléka magyar nemzetiségű. A magyar tannyelvű kilencéves iskola tanulóinak száma 435, a szlovák tannyelvű kilencéves iskolában 950 gyermek készül az életre. MANDLI IMRE a helyi nemzeti bizottság elnöke — 1963. október 15-től megszakítás nélkül —, 44 éves, három gyermek apja, nem szereti a frázisokat, példás felelősségtudattal méri le a jót és a rosszat, az eredményeket és a hiányosságokat egyaránt. Az elmúlt nyolc év alatt 15 új üzlet, 1 óvoda, egy osztályos kisegítő iskola, 300 korszerű, összkomfortos családi ház épült fel ebben a mindig is inkább város. rész-jellegű községben, 17 kilométer hosszú közutat aszfaltoztak, bevezették a modern közvilágítást és a lakosság 70 százaléka már vezetékből kapja a vizet. AZONBAN az utolsó nyolc év alatt volt két olyan esztendő is, amikor sokan megtántorodtak, eszmei tévulakra sodródtak, de ez a falu helytállt! Ebben a faluban 1968—1969 eszmei torzulástól és nacionalista gyűlölettől terhes és válságos időszakában sem tagadták meq a vizet a szomjazó szovjet katonáktól, a nemzeti bizottsáq dolgozói és képviselői csillagos egyesre vizsgáztak pártos helytállásból és proletár internacionalizmusból és a szocializmust, a szocialista közösség egységét, Csehszlovákia Kommunista Pártját védték egyforma hittel és lelkesedéssel azok is, akik a falu nevét úgy mondták, hogy Podunajské Biskupice, és azok is, akik úgy mondták, hogy Po- zsonypüspöki.. A múlt évben megtartott képviselőválasztások alkalmával a lakosság 40 jelöltet választott a nemzeti bizottság képviselőjévé. A testület tagjainak 35 százaléka 35 évnél fiatalabb és a 40 képviselő közül 12 a nő. 22 szlovák, 18 pedig magyar nemzetiségű. Az újonnan megválasztott képviselőknek nagy segítséget nyújtanak az olyan régi harcosok, mint például KORPONAY SÁNDOR, KISS IÖZSEF és JOZEF DVORECKÝ, akik 20 év óta, vagy Dr. RUDOLF MARTIŠ, aki 15 év óta kép. viseli a nemzeti bizottságban a lakosság érdekeit. Április végéig minden képviselő beszámolt választóinak az 1972. évi feladatokról, de nemcsak globálisan, hanem a feladatokat minden utcára külön konkretizálták. A szőlőhegy beültetett lejtőin ^ a barkacsalogató napsugár hatására megjelentek az emberek. Mindenki élvezi a meleget, de senkinek sincs ideje a szórakozásra. Sietni kell a munkával. Sietni, de pontosan, meg szépen. Sietni, mert már így is, mintha eleven húsba csattana a metszőolló, egy-egy vágás nyomán a kézfejre cseppen a lé. Pontosan kell, mert ha az időjárás nem szól bele, most dől el, hogy milyen lesz a termés. Es szépen is kell csinálni, mert munkavégeztével azért csak meg megnézik a szomszédok egymás munkáját, s bizony senki se venné jónéven, ha metszéséről rossz véleményt hallana. A szőlősgazdát elsősorban arról ítélik meg, hogu hogyan tud metszeni. En is metszegetek. Hallgatom a közelebb, távolabb csattogó ollók hangját, s eszembe jut a „vizsgám“. Sok éve volt. Akkor Is gyorsan köszöntött ránk a tavasz. Apósom csak úgy magunk között megjegyezte, hogy nagyon fakad a szőlő, nem bír vele. Másnap délután kimentem a szőlőhegyre, magammal vittem jó öreg, még a nagyapámtól örökölt metszőollót. Apósom öreg szomszédjához a tanár úr metszeni jött. Nándor bácsi is felegyenesedett a tőke mellől, levette kalapját, megvakarta fejét, előkereste pipáját, megtömte, rágyújtott, odaballagott hozzánk, kérdeztem meg soha. A két öreg professzora a szőlőmet- szésnek, szájuk sarkában elrejtett apró mosollyal állt fölém biztatva, hogy csak rajta, fogjak hozzá. Sokszor álltam tanáraim nyugodtan, öregesen éppen a pince fölött metszegetett. — Szép tőled, hogy kijöttél, ha még legalább metszeni is tudnál — fogadott. — Metszeni jöttem — válaszoltam némi büszke öntudattal. — Hallod Nándor — szólt át s csak ennyit mondott: „No erre már kíváncsi vagyok!“ Apósom egyetlen vejét nem akarta megsérteni, de látszott rajta, hogy egy kicsit bizalmatlan hozzám. Hogy mit gondolhattak öreg szomszédjával együtt, azt nem tudom, nem is előtt, sokszor kellett bizonyítanom felkészülésemet, de ilyen szorongást egyszer sem éreztem. Oda hajoltam hát az első, majd a második tőke fölé, s kicsit tétovázva, minden vágást alaposan megfontolva metszettem. A második tőke után Nándor bácsi, aki rangidős volt apósommal szemben, feltette az első kérdést: — Nos tanár úr, mondd meg nekem, ezt miért vágtad lé, azt meg miért nem! Miután megfeleltem, apósom következeit. Most nem tisztelte bennem a vöt, kérdezett annyit, hogy alig győztem felelettel. Azután mind a ketten megigazították bajuszukat, egymásra néztek — ez volt a megbeszélés —, és apósom büszke önérzettel jelentette ki: „jól vizsgázott tanár úr!“ Nándor bácsi is visszaballagott a szőlőjébe, mi meg közösen folytattuk a munkát. — Ne haragudj ezért a vizsgáztatásért, fiam — folytatta azután apósom — de jegyezd meg jól: nem elég, ha valamit jól csinálunk, azt is tudni kell, hogy miért csináljuk úgy! Ez a mondat már sokszor az eszembe jutott, mert semmit sem elég csak csinálni, mindig tudni kell, hogy miért. EBEDI LÁSZLÓ
