Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-05 / 80. szám, szerda
kronika h ír m o za i k krónik a írják meg emlékeiket! A második világháborúban, a hitleri Németország elleni antifasiszta küzdelemben, internacionalista összefogásban harcoltak egymás mellett Európa nemzeteinek fiai. A nácizmus elleni harc küzdőterein, Csehszlovákiában, a Szovjetunió területén, vagy a koncentrációs táborukban — ott voltak a csehszlovákiai magyarok képviselői is. Helytállásukról nemcsak a dokumentumok, hanem a gazdag antifasiszta memoár-irodalom is tanúskodik. Hasonlóképpen, mint 1971-ben, amikor a CSKP megalapítása 50. évfordulójának kapcsán szólaltattuk meg lapunkban azokat, akik részesei voltak a pártalapitás történelmi eseményeinek, internacionalista kötelességünknek tartjuk, hogy megszólaltassuk lapunkban azokat is, akik a második világháború alatt tevékenyen kivették részüket a fasizmus elleni küzdelemből. Ismeretes, hogy nemcsak a Szlovák Nemzeti Felkelésben, vagy a cseh nép antifasiszta harcában, hanem a Szovjetunióban megalakított magyar antifasiszta iskolák hallgatói között is voltak csehszlovákiai magyarok, akik mint partizá- nak vettek részt a közös ellenség elleni küzdelemben. A visz- szaemlékezéseket tanulságul szeretnénk állítani elsősorban a fiatal nemzedék elé. Ezért is fordulunk kéréssel mindazokhoz, akik a szlovák, a cseh és a szovjet nép oldalán, illetve az antifasiszta harc más küzdőterén partizánként vagy ellenállóként harcoltak — írják meg emlékeiket, s küldjék meg szerkesztőségünknek, illetve hívják fel figyelmünket azokra, akik tevékenyen bekapcsolódtak a fasisztaellenes harcba. A beérkezett anyagokat feldolgozzuk, és a megfelelőket közöljük. Beküldési határidő: 1972. december 30. Címünk: Oj Szó szerkesztősége, Gorkého 10., Bratislava. Szerda, 1972. IV. 5. A NAP kel — Bratislava: 5.21, nyugszik: 18.29 órakor. Košice: 5.05, nyugszik: 18.12 órakor. A HOLD kel: 0.30, nyugszik: 8.21 órakor. Névnapjukon szeretettel töszttntj ük VINCE — MIROSLAVA nevű kedves olvasóinkat. ■ 1732-ben született JEAN-HONO- RK FRAGONARD, francia festfi és grafikus, a 18. sz. egyik legnagyobb francia művésze ( + I8UN). ■ 1837-ben született ALGERNON CHARLES SWINBURNE, Nobel di jas angol költő (+19091. ■ 1897- ben hall meg Dr. (INDRlCH WAN KEL cseh orvos, a morva régészet egyik úttörője ("1821). ■ 1952 ben alakult meg a Csehszlovák Politikai ós Tudományos Ismeretterjesztő Társaság. IDŐJÁRÁS A nap folyamán növekvö rneny- nylségü felhőzet, időnként eső, a hegyekben havazás. Várható legmagasabb hőmérséklet 12—1B fok. A mérsékelt déli szél Szlovákia nyugati felében délután nyugati Irányba fordul és megerősödik. A Duna vízállása 1872. ÁPRILIS 5 £N: Bratislava: 200, változatlan Medveďov: 155, árad Komárno: 60, árad Štúrovo: 165, árad ■ Kissé megkésve, súlyos beteg ségből felgyógyulva 81. születés napja alkalmából boldog öregsé get és hosszú életet kíván Szarka Lajosnénak, drága jó édesanyjának hálás fia, Ottó Ű-410 I HALÁLOZÁS j Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Roráros Imre életének öl. évében 1972. április 3-án elhunyt. Cl-417 A gyászoló család RENDŐRSÉGI HÍREK — Komárnóban (Komárom) a Dunából egy 25—30 éves férfi holttestét fogták ki, mely kb. két hónapja volt a vízben. A ruhája és a zsebében talált tárgyak alap Ján feltehetően csehszlovák állampolgárról van szó. Személyazo nos.ságának megállapítására a rendőrség vizsgálatot Indított. — Ladislav Cs. Šurany! lakos személygépkocsijával elütötte Ga- lánta és Sládkovičovo (Diószeg) között a kerékpáron haladó lm rich K. 32 éves mostovát (Hldas- kürt, galántai járás) lakost. A ke rékpáros gyógykezelése kb. öt hétig tart. — Levlcén ILéva) a Kollárt utcán Milan I. 22 éves Hronské Klačnny i lakos személyautója elé lépett a 83 éves Sárika B. Az Idős nőt az autó elütötte. Kb. egy évtg gyógykezelik. — Budmerice és Ružindol (U-na- vai járás) között Ján Š. valaSskái lakos gyorshajtás közben elvesztette uralmát személygépkocsija felett, lefutott az útról és felfor dúlt. Ö és a felesége súlyosabb, lánya könnyebb sérülést szenvedett. Az autón a kár 23 000 korona. — A Rumunovi (nitrai járás) Efsz földjén leégett egy szalmakazal. A kár kb. 38 000 korona. A Cliynoranyl Efsz (topolcanyi járás) földjén két kazal égett le és kb. 40 000 korona kár keletkezett. Sekule (senlcai járás) határában az erdőtűz mintegy 50 000 korona kárt okozott. Az esetek okát vizsgálják. — A rendőrség Malacky mellett elfogta a lopott autón utazó Jozef V. 22 éves foglalkozás nélkülit, Ľudovít C., 20 éves, Alexander V. 19 éves és Ľudovít F., 18 éves levicei lakosokat. — Trnovec nad Váhomon (Vág- tornóc, galántai járás) elütött három gyalogost Peter K. motorkerékpáros, Horný [atov-i lakos, lltltársa Pavel J. könnyebben megsérült, az egyik gyalogos pedig lábtörést szenvedett. Tudósítóink írják NYILVÁNOSAN Pofany (Pólyány) községben a nemzeti bizottság nyilvános gyfiiésen foglalkozott a faluszé- pítési akció megszervezésének és a szolgáltatások megjavításának problémáival. Világi Zoltán elvtárs, a hnb elnöke ismertette a faluszépítési akció idei feladatait. Az idén befejezik az iskola építését, aszfaltozzák az egyik utcarészt, nz utak karbantartására 100 ezer koronát fordítanak, rendezik a temetőt, parkot és játszóteret létesítenek. A gyűlésen foglalkoztak a szolgáltatások problémáival is. Megjavítják a háztartási villanyberendezések javításának minőségét és bővítik a szolgáltatásokat női fodrászattal és egy büfé felépítésével. Diószegi Lajos MINDEN SZOMBATON délután nyitva tart Hrubý Súr (Hegy- súrj községben a könyvtár, melynek vezetője Pozsonyi Mag dolna. Egy-egy kölcsönzési óra alatt átlag 25 kötetei szoktak kikérni a könyvtárból az olvasók. Tekintettel az érdeklődésre, a könyvtár állományának bővítéséről a helyi nemzeti bizottság rendszeresen gondoskodik. Hamerlik Irén A VANDORMEHESZEK szama évről-évre nő, állapították meg a komárnói (Komárom) méhészek gyűlésén. A szervezetnek 646 tagja van, ezek 8042 családdal méhészkednek, s az idén 170 méhész 3400 családdal vándorlásra jelentkezett. Tavaly a méhészek 163 693 kg mézet és 3600 gr méhmérget adtak át a felvásárló vállalatnak. Sajnos a perapötermelés jelentéktelen volt. Világhy Arpád ■ A közbiztonsági szervek Szlovákia útjain április első három napja alatt harminchat közlekedési balesetet jegyeztek fel. E balesetek 5 ember életét követelték, 3-an súlyos, 14-en pedig könnyeb sérülési szenvedtek. ■ Charlie Chaplin liúsz év után Ismét az Egyesült Államokba utazott, ahonnan „amerikaellenes tevékenységéért“ 1952-ben kiutasították. A napokban számos umt- rlkal városban Chaplin filmjeiből fesztivált tairtanak. Chaplin áprl Us lil én veszi át a filmművészetben elért kiváló eredményeiért neki ítélt Oscar-díjat. ■ A CSSZK közútjain a húsvéti ünnepek alatt 33 súlyos közlekedési balesetnek 14 halálos áldozata volt. 22 ember súlyos, 26 pedig könnyebb sérülést szenvedett. Az anyagi kár 358 000 korona. A legtöbb balesetet az alkohol hatása alatt vezető gépkocsivezetők okozták. ■ Hivatalos jelentések sie rint tavaly az Egyesült Álla mokban 12 000 ember vesztette életét tűvész miatt. Az anyagi kárt tízmilliárd dollárra becsülték. A gyakori tűzesetek egyik fő oka, hogy a helyi hivatalok nem tartják be a biztonsági előírásokat. ■ Wasserburg bajorországi város mellett hétfőn lezuhanl a nyugatnémet katonai légierő Fiat G 91 sugárhajtású repülőgépe. A pilóta életét vesztette. ■ Csehszlovák kozmetikai kiállítás nyílt kedden a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában. A kiállítást a Chemapol rendezte, a legnagyobb érdeklődés a Dermacol termékeit ki séri. A BRATISLAVAI MAGYAR GIMNÁZIUM igazgatósága értesíti a dulgozók esti iskolája Iránt érdeklődőket, hogy a felvételi megbeszélés az első ősz tályba 1972 augusztus végén lesz. Jelentkezhetnek azok, akik elvégezték a kilencéves alapiskolát és három éve mun kaviszonyban vannak, vagy se gédlevéilel rendelkeznek. Az érdeklődőknek bővebb (civilé gusftást az iskola igazgatósa ga nyújt (Dunajská ul. 33.). ■ Dinainittültet robbant tegnap Montrealban annak az épületnek a tetején, ahol a kubai kereskedelmi misszió irodája található. Három irodahelyiség megrongálódott és a kubai nagykövetség jelentése szerint a misszió egyik dolgozója életét vesztette. ■ A Jizera hegységben levő josef Bánya völgyében megkezdték egy vízgyűjtő építésének előkészítő munkáit. A vízgyűjtőben mintegy 25 millió köbméter vizet tárolhatnak majd, és további ivóvízforrást biztosít a libereci és a jablo- neci járás számára. ■ Svájcban tavaly 6,6 százalékkal emelkedtek az alapvető árufajták kiskereskedelmi árai. Venezuelában ez év első negyedévében 10 százalékkal magasabbak a létfenntartási költségek. Megdrágult az élelmiszer, a készruha, a cipő és a lakbér. NYUGDÍJÜGYEK Vörös Mihály, Komárno (Komárom): Az 1971/106 sz. törvény 11. cikkelyének 3. bekezdése értelmében az antifasiszta harcosok és ellenállók esetében az új törvény szerint csupán akkor emelhetik a nyugdíjat a munkakategóriánként megállapított 120, 200, illetve 300 koronával havonta, ha az eredeti nyugdíj összege (tehát még az ellenállók 1968/161 sz. törvénye szerinti emelés előtt) az 1971/106 sz. törvény szerinti 120, 200, ill. 300 korona havi emeléssel magasabb lenne, mint az a nyugdíjösszeg, amelyet az ellenállókra vonatkozó és az egyéb előírások értelmében a nyugdíjasnak folyósítanak. Az ellenállók számára megállapított emelés nemcsak az Ón esetében magasabb, de az esetek túlnyomó többségében is, ezért az ilyen nyugdíjasok nem igényelhetnek az 1971/106 sz. törvény idézett rendelkezése érteimében emelést. Hóvirág jeligére: Csak a gyermek 3 éves koráig való gondoskodást lehet elismerni nyugdíj-pőtidőnek. Mivel ön 3 éves koráig csak a házassá■ Afganisztán lakossága uz el múlt tíz évben 21 százalékkal gyarapodott. Az országban jelenleg 17 millió ember él, kb. 85 százaléka falvakban. ■ Százhatvanhatan haltak meg az idei húsvéti ünnepek alatt autóbaleset következtében Franciaország útjain. A balesetek fő oka a gyorshajtás. A vilniusi egyetem diákjainak karneválja, a „médium“, egyidős az 157S-hen alapított egyetemmel. A harmadéves történelem szakos hallgatók a legrégibb litván egyetem udvarán rendezik. Képünkön a felvonulás eleje, a feliratún: „Mindenki a médiumra". (ČSTK—TASZSZ felvétele) gukbun születeti gyermekükről gondoskodott, 56. életéve betöltésével, legalább 25 beszámítható év alapján szerez majd igényt öregségi nyugdíjra. Ozv. Szűcs Jolán, PleSany (Szentes): Mivel az On végleges nyugdíját az 1962. április 1. utáni előírások értelmében állapították meg, nincs igénye az 1971/106 sz. törvény értelmében emelésre. Talár Miklós, Kovarce: A hát- rálékos emelés összegét föltehetően a közeljövőben átutalják, ellenkező esetben sürgesse meg. Az átirat nyilván tévedésből említ rokkantjáradékot öregségi járadék helyett. Ezzel azonban önt veszély nem fenyegeti. A járadékadó összege nem változott. Ennek összege azok esetében, akik már gyermekről nem gondoskodnak: 801—810 korona esetében 9 korona, 811—820 korona között 11 korona, 821—830 korona között 12 korona, 831—840 korona között 14 korona, 841—850 között 15 korona stb. Nézetünk szerint az utolsó tétel vonatkozik önre is. (Valószínűleg a 850 koronás összeget 830-nak nézték. Ezt a tévedést, ha ugyan a hivatal saját maga nem korrigálja, közölhetné velük.) Dr. F. J. Film Bratislava 6 HVIKZDA: Cser men (szovjet) 15.30, 18, 20.30 * METROPOL: Húsvéti szabadság (cseh) 15.30, 1B, 20.30 # SLOVAN: A Brutus akció (lengyel) 15.30, 18, 20.30 * TATRA: Moszkvai látogatás (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45 $ PRAHA: Pygmalion XII. (NDK) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # DUKLA: Ezer nap Annával (angol) 15.15, 18, 20.45 9 POHRANIČNÍK: Szalmakalap (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 $ MIER: Erős csapás (lengyel) 17.20, 20, Harry Munter (svéd) 22 NIVY: A csendőr nyugdíjba megy (fr.) 17.30, 20 9 PALACE: A szent bűnös nó (cseh) 19.16, 21.30 • OBZOR Brancaleone ármádiája (olasz) 18, 20.30 ® MÁJ: Szerelmesfilm (magyar) 18, 20.30 ISKRA: Nyílt kártyákkal (szovjet) 17.'15, 19.45, ZORA: Reménykedők (magyar) 16.30, 19. Film Košice Színház Bratislava 9 HVIEZDOSLAV S3INHAZ: [Bgor Bultcsov és a többiek (19), 0 KIS SZÍNPAD: A felszarvazott férj (19} • U( SZÍNPAD: Mesék a bécsi erdőről (19) 0 ZF.NEI SZÍN- HÁZ: Bartók és Kodály műveiből (19). SZÍNHÁZ KOŠICE Medea (19| Rádió Bratislava Magyar adás a 197,3, 233,3, 243,5 ús 314,7 méteres hullámúit: 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés 7:10: Reggeli zene, kb. 7.30: Nap« jaink margójára . . . 7.55: Hírek 12.00: Hírek. 12.10: Egy hazában» irodalmi műsor (ism.). 12.30: Film« zene. 12.55: Hírek. 15.00: Tánczene» 15.30: Hírek. 15.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 0.2S: Iskolatévé. 1(1.35: Tv híradó. 15.10: Hírek. Ili.15: Beszéljünk oroszul! 16.45: Francia nyelvlecke. 17.45: Középiskolások műsora. 18.15: Napjaink szemszögéből. 19.UU: Tv-híradó mellékletekkel. 20.00: Beszélgetés. M. Lane —R. Hlaváč dokumentumjátéka. 21.05: Hét tenger kincsei. Az At* lanti óceán I. Olasz doku- mentumsorozat. 21.35: Tv híradó. Televízió Budapest 9.00: Szünidei matiné. 9.40: Telízsák. Zöld fűben (ism.). 10.10: Férfi a csónakházban. Ma gyárul beszélő NSZK film (ism.). 11.20: Nyitott boríték. Riportműsot (ism.). 17.05: Hírek. 17.10: ,,Életet az éveknek . . Nyugdíjasok műsora. 17.30: Muzsikus fiataloknak. 18.40: Rólad van szól 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az őr. Magyarul beszélő olasz film. 20.45: Edinburgh ’72. Könnyűzene. 21.55: A Monitor. Indokína története. I. Hegyistenek, rizsföl* dek, dzsungelek. 22.35: Tv híradó, 2. kiadás. 19 A közelmúltban Rigában csehszlovák hangszerkiállítást rendeztek. A több mint 200 fúvós és vonóshangszert, harmonikát, zongorát és gitárt bemutató kiállítás célja, hogy megismertesse az érdeklődőket a jövő évben Szovjetunióba szállítandó hangszerekkel. PB A római repülőtér 1980 ban 374 000 repülőgépet fogad majd és indí't útnak. Jelenleg teljes ütemben folyik a bővítése, s a tervek szerint 1980-ban 19 millió utas veszi Igénybe szolgálatait. Válasz olvasóinknak «ÚJSZÚ ÍJ? rí c* ľ A ™riL° ítiípon" Bizottsága. Szerkeszti a szerkeszt« bizottság. Főszerkesztő: lőrinci Gyula. Szerkesztőség: Bratislava. Gorki) utca 10. telefon: 537 16. „ , F“«erkesztS: 532-20. Titkárság: 550-18, sportrovot: 505 29, gazdasági Ügyek: 506 39, távíró: 09308, Pravda Kiadóvállalat. Bratislava Volgoqradská 8. Nyomla a Provdo Nyomdavallalat bratislavol Ozeme. Bratislava, Stórova 4 Hirdetőlrodo: Bratislava, Josenského 12. Telefon: 551 83. Előfizetést dij havonto 14 70 korona, a Vasárnapi 0| Sió negyed- Bratislava Id ** 4ni ° t 48°VtU p5'ol0Qlal' Ela,ll',és'k9' «'logod minden postahivatal és postai kézbesítő. KUlfőldl megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače HAI.ÁLOZAS A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztősé ge mély megrendüléssel közli, hogy vasárnap tragikus körülmények között elhunyt Szabó Rafaelné, szül. Bodnár Éva, a Kontaktus műsorának fiatal szerkesztője. Temetése ma, április 5-én 14 órakor lesz Bra tislava—Trnavkán a Márton temetőben. 0 SLOVAN: Perrl a nagy erdőből (am.) # TATRA: Banditák Milánóban (olasz) ü) PARTIZÁN: Ködös éjszaka (NDK) # ÚSMKV: A feka te király halála (cseh). Mi Hol 7 Mikor ■