Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-20 / 93. szám, csütörtök

HARMINC ÉVE HALT MEG Eduard Urx, a forradalmár újságíró Harminc évvel ezelőtt 1942. április 20-án a mauthauseni koncentrációs táborban a fa­siszták kivégezték Eduard Ur- xot, a bátor forradalmárt, újság­írót, publicistát és irodalmi kri­tikust. Egész életét, minden ere­iét, tudását, tehetségét az új, igazságosabb rendért folytatott harcnak szentelte. Lemondva irodalmi terveiről, saját érde­keit alávetette a proletár-forra­dalom és a munkásosztály ér­dekeinek. 1903. január 29-én a morvaor­szági Veľká nad Veličkouban született. Boldog, gondtalan gyermekkorát az első világhá­ború kitörése zavarta meg. Ap­ja bevonult, és anyja hat gyer­mekével nélkülözések, nehéz körülmények között élt. A há­ború befejezése után apja Ru- žomberokon talált állást. Akko­riban ez a város jelentős bal­oldali kommunista központ volt. A fiatal Urx látóköre egy­re tágult, megismerkedett az új haladó irányzatokkal. Az érettségi után Prágában böl­csészhallgatóként folytatta ta­nulmányait. Az NOSZF és az el­ső Csehszlovák Köztársaság megalakulásának hatására kia­lakult Prágában a baloldali írók, költők és kulturális dolgozók csoportja, felélénkült az irodal­mi élet. Urx ebben a környezet­ben érett meggyőződéses kom­munistává, a születő proletár­irodalom kritikusává. A Pravda chudoby irodalmi mellékleté­ben, a Spartakusban és más ha­ladó lapokban megjelenő cik­keiben, kritikáiban megalapozta szocialista, irodalmi elméletün­ket. Azt szorgalmazta, hogy az irodalom művészi formában tük­rözze a „munka- és az osztály­háború frontját“, legyen forra­dalmi, osztályjellegű. Részt vett a DAV szerkesztésében. Ekkor ismerkedett meg Peter fllemnic- kývel, akivel egy életre szóló barátságot kötött. 1921-ben megszakította tanulmányait és a Pravda chudoby, (a későb­biekben Pravda) szerkesztője lett Bratislavában, majd Ostra- ván. Eleinte tovább foglalkozott az irodalommal, de figyelme az élet más területére, is kiterjedt. Cikkeiben a marxizmus alapján elemezte a társadalmi problé­mákat, védte a munkásosztály jogait, felismerte az opportuniz­mus veszélyét és nagy figyel­met szentelt a nemzetközi mun­kásmozgalom eseményeinek. A szerkesztői és politikai munka annyira lekötötte, hogy nem ju­tott már ideje az irodalmi tevé­kenységre. Politikai és újságírói tevékenységével hozzájárult ah­hoz, hogy az V. kongresszuson Gottwald forradalmi irányzata győzelmet aratott. A kongresz- szus után összekötőként dolgo­zott a központi bizottság, Gott­wald és az ostravai kommunis­ták között. 1929-ben a Rudé J>rá- vo főszerkesztő-helyettese lett. Két évet töltött a fővárosban és a megfeszített munka elle­nére szakképzett marxista filo­zófussá vált. 1931-ben a központi bizott­ság a Szovjetunióba küldte a Kommintern tudósítójaként. Itt is sokat dolgozott. Figyelemmel kísérte a hazai eseményeket, és szovjetunióbeli benyomásairól rendszeresen tájékoztatta a kü­lönböző cseh és szlovák lapo­kat. Riportjai „Szocialista föl­deken“ címmel könyvalakban is megjelentek. A Szovjetunióban töltött két év alatt Urx szemta­núja volt a szocializmus építé­sének, elméleti-ismeretei gya­korlati megvalósításának. Haza­térve a Szovjetunió lelkes pro­pagálója lett, amiről számtalan cikke, riportja és elbeszélése tanúskodik. Továbbra is a központi bi­zottság dolgozója maradt. Fel­figyelt a fasizmus veszélyére, és rámutatott azokra a körül­ményekre, amelyek szabad te­ret biztosítottak a köztársaság­ban a fasiszták terjeszkedésé­nek. Mindvégig hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiát csak a Szovjetunió mentheti meg a ka­tasztrófától. A VII. kongresz- szus után újból Ostravára ke­rült, mint kerületi párttitkár. A pártmunka mellett továbbra is számos kommunista lap munka­társa maradt. 1938-ban újból a Rudé právohoz került. A mün­cheni diktátum után is töretlen lelkesedéssel folytatta munká­ját és az első illegális közpon­ti bizottság vezetője lett. 1941 januárjában a Gestapo a köz­ponti bizottság többi tagjával együtt letartóztatta. Az ered­ménytelen véres kihallgatások után a mauthauseni koncentrá­ciós táborba vitték, ahol 1942. április 20-án kivégezték. Felesége a felszabadulás után kapta meg utolsó, március 31- én írt levelét. Ebben többek között ezt írta: „... mondd meg Klemonak [Klement Gottwald), hogy minden tőlem telhetőt megtettem a párt megmentésé- ért. Mondd meg neki, hogy az utolsó pillanatokig szeretettel gondolok a pártra, amely úgy nevelt engem, hogy a legnehe­zebb órában is méltó legyek a párttagságra és tisztségviselés- re. Urx meghalt, nem érte meg azoknak a kommunista eszmék­nek a megvalósítását, amelye­kért harcolt. Helytállása, bá­torsága és elvhűsége ma is pél­dát mulat, jelenünk megbecsü­lésére tanít. CSIZMÁR ESZTER A. SLÁDKOVIČ (1820—1872) Száz évvel ezelőtt halt meg Andrej Sládkoviff, a Marina és a Detvai legény költője, a tartalom és a forma, a felszabadí­tott élet és a szépség legtökéletesebb szlovák hirdetője. Ro­mantikus volt, de nemcsak a szó irodalomtörténeti értelmé­ben: Sládkovič nem elégedett meg azzal, hogy a létező világ vigasztalása elől egy megálmodott világ szépségei közé mene­küljön, hanem addig álmodta széppé a valót, amíg az álom szerves valósággá nem változott. Eszmei téren szívvel-lélekkel Stúr hívének vallotta magát — mégis ő volt az, aki szakított a štúri programmal. Az ő lírája már nemcsak a múlt dicsőségét zengi, s a történelmi múlt kimagasló személyiségei helyett az élő tájszemlélet és az örökérvényű szerelem tükrében ábrázolja a nemzeti és egyéni boldogság felé vezető utat. A jubileum alkalmából alább a Marina egy részletét közöl­jük: Ijjú Szlovákia, te szültél engem s hantod fedi majd testemet. Benned találom két nagy szerelmem s tájad két képet rejteget. Mert amilyen szép kedvesem képe, s amilyen forrón éq szívem érte, úgy égek érted is, hazám. S amily gyönyörrel bővül a bájod, s amily igéző friss ifjúságod, oly szép szerelmem: Marínám. Szülőföldem, de megölelnélek! Karom szűk, vágyam végtelen. Ő, milyen édes lágy ölelésed Marínám keblén érzenem. Mily boldog vagyok semmire vágyva, ölelő karból karodba szállva hét égnek üdvét élvezem! Hazám szeretem szép Marillámban, drága Marínám szülőhazámban, s e kettőt együtt ölelem. (Farkas Jenő fordítása) Eduard Pavlačka felvétele KOCSIS ZITÁN BRATISLAVAI BEMUTATKOZÁSA Kocsis Zoltán, budapesti zon­goraművész húszesztendős. Még gyerekember, csodaifjúnak mondanám, ha nem volna kész művész. Csakhogy az emberi és művészi érlelődés egyes szaka­szait mégsem lehet nekifutás­sal átugrani, tehát közeli a fel­tevés, hogy ez a kivételes te­hetség holdkóros biztonsággal „ráérez“ a helyes megoldásra, az igazi hangvételre, a zenei építkezés kívánalmaira. A hoz­zátartozó belső utat lagelábbis részben valószínűleg utólag járja meg, és ez az út messze távlatokat nyit meg előtte. A fiatal művész könnyedén, látszatra szinte játszva oldja meg a legnehezebb technikai problémákat is, és erőit így teljes egészében az előadott mű tartalmi és érzelmi problé­máinak szentelheti, bár nála minden megoldás oly magától értetődő, mintha önként kínál­kozna a keze alá. Töretlen erő­vel győzte a megfeszített szel­lemi koncentrációt, amit a bar­tóki óriás-alkotás tolmácsolása megkíván. Kocsis a ma embere, vérében van a bartóki féktelen, motorikus ritmus, a zeneköltő sajátos poézisét is érzi, bár a bartóki „éjszaka-zene“ magá­nya még nem az övé. De nem is lehet, az természetellenes vol­na, pedig művészetében minden mozzanat természetes. Kocsis Zoltán a muzsikálás tiszta örö­mével zongorázik, és a zene- hallgatás tiszta örömét nyújt­ja. Fényesnek ígérkező pálya­futás. A fiatal muzsikus a je­lek szerint szerencsére olyan fából van faragva, hogy jogo­san remélhetjük: a teljesedés időszakában nem ront rajta a szédítő siker. Dr. Rajter bevezetőül Max Reger „Böcldin-szvitjének" elő­adásával örvendeztette meg kö­zönségét. A négy szimfonikus költemény gondolati alapját négy Böcklin festmény képezi. Érzelmi fűtöttséggel muzsikál „A hegedülő eremita“ (a hege­dőszólót a Filharmónia koncert­mestere, Vojtech Gabriel ját­szotta bensőségesen), viliódzik „A hullámok játéka“, a „Ha­lálsziget“ komor képe az élet múlandóságát tükrözi, az utol­só zeneköltemény hangorgiája a „Bacchanáliát“ önti kissé vas­kos színekkel muzsikába. Stí­lusos elgondolásban a zenei festmények megszólaltatása is hangulatfestő volt. A műsor nagy befejező szá­ma, Brahms II. szimfóniája őszinte, érzelemgazdag zenei atmoszférában hangzott el. HAVAS MÁRTA O Michael T. Mann, Thomas Mann legkisebb, filológus fia a hamburgi Hoffmann und Campe kiadóra bízta a Heinrich Heine zenei iratait tartalmazó szöveggyűjtemény megjelente­tését. Heine zenekritikai írásai főként Mendelssohn, Rossini, Weber, Spotini, Berlioz, Cho­pin, Liszt és Meyerbeer alkotá­saival foglalkoznak. □ A zürichi központi könyv­tár Albert Schweitzer-kéziratok birtokába került. A 22 mappa többek között Schweitzernek a Bachról szóló feljegyzéseit is tartalmazza. NEM MINDIG TEHET RÓLk Mindenütt egyformák a gye­rekek, akár orosz, angol, szlo­vák vagy magyar az anyanyel­vűk. Közös tulajdonságaik egyi­ke az elevenség, a jókedv. Vannak közöttük engedelmesek, de szófogadatlanok is, szorgal­masak vagy hanyagok, csakúgy mint tehetségesek, esetleg las­súbb észjárásúak. Akadnak gyermekek, akiknek szüleik nagy bánatára nincs hallásuk, mások a kézügyességet nélkü­lözve sohasem tanulnak meg rajzolni. Ám e fogyatékosságok rendszerint nem befolyásolják a gyermek más téren való ér­vényesülési lehetőségét az életben s ezért többnyire nem is tulajdonítunk nekik különö­sebb fontosságot. Milyen sors vár azonban azokra a gyerekekre, akik kor­társaiktól eltérően az iskolá­ban általában bevált módszerek segítségével sem tudnak meg­tanulni írni és olvasni? Ezt a nem mindennapi prob­lémát vetette fel dr. Z. Matéjí- ček pszichológus, dr. Zlab pszi­chiáter és dr. O. Kudláčková pedagógus a minap a televízió ismeretterjesztő programja ke­retében. A prágai kilencéves is­kola kisdiákjai éppen valami­lyen elbeszélést betűzgettek, természetesen az anyanyelvü­kön. Míg egyesek folyékonyan olvastak már és meglátszott rajtuk, hogy értik is a szöve­get, mások — amint ez ebben a zsenge korban gyakran elő­fordul — látszólag fegyelme­zetlenül viselkedtek. Amikor a tanító felszólította őket, folytas­sák az olvasást, pirulva-szé- gyenkezve hajtották le fejü­ket, vagy értelmetlen szavakat mormoltak. A LÁTSZAT NÉHA CSAL Valóban „csak“ figyelmet­lenségük volt az oka zavaruk­nak? Korántsem! A szakembe­rek szerint a hazánkban élő gyermekeknek mintegy két szá­zaléka áll hadilábon a betűk­kel, anélkül, hogy erről tehet­nének. Ehhez járul a tény, hogy ez a rendellenesség a lá­nyok és fiúk között 1:4 arány­ban, ez utóbbiak rovására ész­lelhető. Dr. Matéjíček szerint a leg­mérvadóbb a tanuló bizonyítvá­nya, mely minden találgatás­nál és feltevésnél beszédesebb. Mert ha a számtan és a többi igényes tantárgy nem okoz ne­hézséget a gyereknek — és rendszerint ez a helyzet — ak­kor nem feltételezhető az in­telligencia hiánya és rossz tu­lajdonságról sem lehel szó ilyen esetben, még ha a kis­diák az írásban, olvasásban nem is állja meg a helyét. A zavart tehát valahol másutt kell keres­ni. Például az örökölhető haj­lamban, vagy valamilyen, az agyműködésben mutatkozó ki­sebb rendellenességben. A szakemberek a szülök megnyugtatására közlik, hogy egyik feltevés sem ad okot ag­godalomra. Hiszen nemegyszer bebizonyosodott, hogy még a legnagyobb művészek tehetsé­gét is csak a legritkább eset­ben öröklik közvetlen leszár­mazottjaik. Az agyműködésben mutatkozó rendellenesség pe­dig a gyermek bizonyos képes­ségének visszamaradását jelzi ugyan, ám ez a képesség a ta­pasztalatok szerint utólag is ki­fejleszthető. HALADÉKTALANUL KELL CSELEKEDNI A szülők feladata, hogy — a mulasztások elkerülését tartva szem előtt — a rendellenes­ségre haladéktalanul figyel­meztessék a szakembereket. Könnyebb esetekben már a ta­pasztalt tanítók is nagy segítsé­gére lehetnek a gyermeknek. Bonyolultabb esetben a gyer­mek-pszichiátriai, gyermek­pszichológiai, esetleg pedagó­giai tanácsok a szülők legmeg­bízhatóbb támaszai, feltéve, hogy az ott kapott utasításokat pontosan betartják. Odahaza is gyakorolniuk kell az írást, ol­vasást gyermekükkel, anélkül, hogy ezzel túlerőltetnék, kifá­rasztanák csemetéjüket. A sú­lyosabb zavarokban szenvedők részére külön osztályokat léte­sítenek, melyeknek mindegyiké­be legfeljebb 12 gyerek jár, hogy a pedagógusok egy-egy tanítványukkal minél többet foglalkozhassanak. Prágában például ma már 17 ilyen osz­tályt tartanak nyilván. Természetesen az egyéni gon­dozást igénylő kisdiákok sin­csenek elveszve. Őket gyermek­pszichiátriai intézetekben, in- ternátusokban helyezik el, hogy az állandó orvosi felügyeletet is biztosítsák részükre. Az eredményes kezelés leg­főbb feltétele tehát az alapfo­kú iskolák tanítóinak megfele­lő felkészültsége, szakosítása és megértése. Elsősorban ne­kik kell tisztában lenniük az­zal, hogy milyen veszély fenye­geti tanítványukat, ha elhanya­golják a hiba orvoslását. Külö­nösen nagy a kockázat a gyer­mek jövőjét tekintve. Mert aki­nek nehezére esik az írás és olvasás, természetszerűen me­nekül a könyvtől és ha az ilyen gyerek időben nem részesül szakszerű segítségben, csakha­mar elmegy a kedve az iskolá­tól, a tanulástól. EINSTEINNEK SEM VOLT KÖNNYŰ önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogyan érvényesülnek az életben ezek a rendkívüli oktatást és gondoskodást igény­lő gyerekek? A szakemberek szerint érvényesülésüknek nincs akadálya, feltéve, hogy... Is­meretes, hogy például Ander­sen, a népszerű dán mesemon­dó, sőt Einstein professzor, a világhírű fizikus és matemati­kus is csak a legnagyobb ne­hézségek árán tanult meg írni és olvasni. Ki tudja, talán ép­pen ez a fogyatékosságuk kész­tette őket nagyobb akaraterő­re és önállóságra? Tény, hogy az említett rend­ellenesség a gyermekeknél nem újkeletű. Angliában már a múlt század végén felfigyeltek rá az orvosok. Nálunk először 1904- ben A. Heveroch professzor a korabeli folyóiratokban napvi­lágot látott tanulmányaiban foglalkozott" ezzel a kérdéssel; Minthogy azonban az elmélet­től a gyakorlatig hosszú az út, egészségügyi dolgozóink és pe­dagógusaink csak az utóbbi időben, különösen 1950-től, szentelnek nagy figyelmet e problémának. Eredményeik ki­elégítők. Hiszen a hónapokig, néha évekig Is eltartó kezelés ma már a gyermekek 80 száza- zalékánál nem marad nyom nélkül. Sok gyermek fejezi be tanulmányait gimnáziumi érett­ségivel, vagy akár főiskolai diplomával. Dr. Matéjíček egyik tanítványa a könnyűatlétiká­ban, egy másik pedig az úszás­ban szerez babérokat hazánké­nak ma is. TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL Amint látjuk, kétségbeesésré nincs ok, még akkor sem, ha nehezére esik a gyermeknek a betűvetés vagy az olvasás, feltéve, hogy időben felfigyel környezete a hibára, mely or-^ vosolható. Ám a tapasztalatok, sajnos, arra mutatnak, hogy a már említett zavarokban szen­vedő gyermekek többnyire neurotikusok is. Ezért pedig minden valószínűség szerint a türelmetlen, meg nem értő, sőt kíméletlen szülők felelősek. Ezért fordulnak a szakembe­rek komoly intelemmel hozzá­juk: mielőtt szóban vagy tett­ben ítéletet mondanának cse­metéjük rossz bizonyítványa fölött, jól gondolják meg cse­lekedetük gyakran jóvátehetet­len következményeit. Ne feled­jék, hogy gyermekük indokolat­lan megbüntetésével több kárt okozhatnak, mint hasznot, hi­szen céljukat aligha érik el. Erőszakoskodásukért azonban valószínűleg drága árat kell fi­zetniük. A súlyos pedagógiai hi­bák ugyanis kéztördeléssel, megbánással nem vonhatók vissza, nem tehetők meg nem történtekké. A könnyek is több­nyire a tehetetlenség, a késő bánat jelei... Legyenek tehát óvatosak a szülők, tegyék min­den szavukat mérlegre, mi­előtt sebet ejtenének gyerme­kük amúgy is megsebzett lel­kén. Szeretteik egészsége fel­tétlenül megéri ezt a gondos kodást! KARDOS MÁRTA 1972. IV. 20. SZÜLÖK, NE VELŐK F Ó R U MA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom