Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó
E Kairói városkéri gyiptoranak — mint minden országnak — több arca van. Ha turistaként vetődik el ide az ember, olyan csodákban gyönyörködteti, amelyek évszázadok óta vonzották ide a világ minden részéből a látogatókat — egy hatalmas kultúra maradványai. Gyakran ismétlik Napóleon szavait, hogy itt évszázadok tekintenek az emberre. Már a főváros, ban, Kairó központjától egy ugrásra századok néma tanúiként meredeznek a szfinxek és piramisok, amelyeket senki sem hagyhat ki programjából. A kőóriások mögött mindjárt a sivatag kezdődik. Az ország zömét alkotja és csak a Nílus szakít ki belőle termékeny földet, mely milliók táplálója. Kilométerekkel távolabb terül el El Monf falu. Valaha Memphisznek hívták, s ez többet mond az olvasónak. Ez az a mitológiai hely, az egyiptomi birodalom első fővárosa, az első királyok, a fáraók székhelye. Ma csend honol itt és semmi sem emlékeztet a hatalmas állam egykori központjára, talán csak a kis múzeum környékén és kertjében szanaszét heverő szobrocskák. A múzeum fő látványossága 11. Ramzesz ledöntött szobra. Még ebben az uralkodóhoz méltatlan helyzetben is impozánsan hat. Amikor megkérem hosszú fehér galabiát, jellegzetes egyiptomi öltözetet viselő kísérőnket, hogy álljon a szoborhoz, hogy lefényképezhessem, a fáraó ökle kísérőnk derekáig ér. Fáraók emberközelben Memphiszből visszafelé tartva Kairóba, kőfaragókat láthatunk, amint ügyesen vágják a fehér sziklát. Ugyanolyan fűrésszel, mint amilyennel valamivel távolabb favágók iákat döntenek le. A mai egyiptomi azonban nem a fáraók nagyobb dicsőségére teszi ezt. A Kairóba való visszatérés azonban mégiscsak a történelemhez való visz- szatérést jelenti, s ezért aligha kerülheti el valaki a híres kairói múzeumot, amely az egykori egyiptomi kúltúra számos kincsét őrzi. Az 1967-es júniusi háború óta tartó hadiállapot miatt homokzsákokkal védik a műemlékeket. A múzeum egyik tágas termében tucatnyi múmiát őriznek. Mindegyiket barnás-fekete textilszalagokkal burkolták be. Egyeseknek a feje látható, másoknak a lába kandikál ki. Nem valamilyen felemelő látvány, s az egyes vitrinekben csak táblák jelzik, melyik fáraó, herceg vagy hercegnő fekszik itt. Nem királyi látvány — a látogató elé táruló kép azt jelzi, hogy a halál senkinek sem tér ki, a könyörtelen természet nem ismer kivételeket. A fáraók halottakként, egyszerű emberekként festenek. A leghíresebb fáraót, akinek múmiájára évszázadunkban bukkantak rá a régészek egy tolvajoktól épségben maradt sírboltban sok arannyal és kulturális értékű kinccsel együtt, Tut Anch Amont a kairói múzeum rácsos különhelyiségében tartják. Milyen volt a múlt? Tut Anch Amon sírja képet adott a tudósoknak arról, hogyan festettek a királyi pa loták, a kultúra, a festészet, sok mindent elárultak a régi Egyiptomról és a piramisok időkön át rejtegetett kincseiről. A fáraó szarkofágjának, halotti maszkjának felbecsülhetetlen értéke van a kultúrált emberiség számára. Most azonban üres ez a helyiség — nagyszabású biztonsági intézkedések közepette fél évre Londonba szállították a fáraót és kincseit, ahol tömegesen tekintik meg, hogy gyönyörködjenek a letűnt századok szépségében. A letűnt kultúra történelméről persze sokat lehetne beszélni, hisz sok ezer oldalt írtak össze Egyiptomról, s ezt a kultúrát, amely ma már az egész emberiségé, minden látogató támogat. A vízum- illeték ugyanis egyúttal hozzájárulás a nú- biai sivatag Abu Szimbel néven ismert műemlékeinek megmentéséhez. Egyébként most sincsenek kizárva meglepetések. A tudósok éppen a napokban fedezték fel röntgensugarakkal, hogy egy nő és gyermek múmiájának vélt múmia a valóságban egy férfi és egy majom múmiája. Ki tudja annak rejtélyét, milyen sorsdöntő dráma rejlik a csere hátterében, ki mentette meg így életét. A lelkesítő jelen védelmi célokra kénytelenek fordítani. Annak ellenére, hogy az arab országok jelentős segítséget nyújtanak elsősorban a ma lezárt és pusztuló Szuezi-csatornából a háború előtt húzott, s most elmaradt egyiptomi jövedelem pótlására. Az új kormány, mely februárban hirdette meg programját, mindenekelőtt jóval fiatalabb Mahmud Favzi előző kormányánál. Ha Egyiptom politikája eddig intenzíven a külpolitikára és a hadügyre összpontosult, akkor most Szidki kormánya a háború óta eltelt ötödik évben elsősorban a hazai front megszilárdításának feladata előtt áll. Határozott intézkedéseket tett annak érdekében, hogy a terhek elsősorban a gazdagabb rétegek vállára nehezedjenek. Ezt azzal kezdte, hogy korlátozta a luxuscikkek behozatalát, felemelte az autók behozatali vámját, amely már eddig is százszázalékos volt, egyiptomiak előtt bezárták azokat az üzleteket, ahol szabad devizáért vásárolhattak, egyidejűleg 50 angol fontban jelölték meg azt a határt, amilyen értékben külföldről árut hozhatnak be az egyiptomiak. Ez azonban az intézkedések csak egy része. Felemelték a nagy földbirtokosok fed- dan (0,42 hektár) utáni adóját, s elhatározták, hogy a kormány felerészben fogja pénzelni a gyapot kártevői elleni küzdelmet, ami roppant segítség az egyiptomi parasztoknak. A munkásoknak, akik már hosszabb ideje béremelést követeltek a nehéz és kockázatos munkáért, emeltek, s egyidejűleg a kormány igyekezete olcsó munkástelepek építésére összpontosul. Szidki programja olyan dolgokról sem feledkezett meg, mint az elesett katonák hozzátartozói nyugdíjának emelése stb. Szidki, aki 14 éven át állt az iparügyi minisztérium élén és ezért az egyiptomi iparosítás atyjának nevezik, tehát megjelölte programját. Magától értetődik, hogy kairói megfigyelők körében sokat beszéltek arról, hogyan fogja ezt a kormány megvalósítani, mivel, természetesen, érintette a vagyonosabb rétegek eddigi helyzetét és egyöntetűen az egyszerű ember megsegítésére irányul, aki a program megvalósításával csak nyert. A kormány azonban magánál kezdte a programot, számos előnyt megszüntettek, 20 százalékkal csökkentették a kormány telefonjait és egyéb intézkedéseket foganatosítottak. Mindez arról a célról tanúskodik, hogy megtakarítást akarnak elérni a gazdaságnak, amely a hadihelyzet súlyos terhét kénytelen viselni. Egyiptom látogatóira tehát nemcsak a századok tekintenek, hanem az a küzdelem is, amely azért folyik, hogy az országra nehezedő nemzetközi és belső terhek ne kössék meg a lakosság kezét az előrehaladásban. Hallani azt is, hogy szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, éspedig azzal érvelnek, hogy egy állam, amely az Izrael elleni harc élvonalában áll, és 800 ezer főnyi hadsereget kénytelen fenntartani, nem engedheti meg magának, hogy pazarolja az erőforrásokat. Ez az oka annak, miért látott hozzá az új egyiptomi kormány a változások programjához, melynek fő célja Egyiptom belső erejének szilárdítása. Ám mégis az állam belső erejéből, konszolidált pozícióiból ered a nemzetközi kapcsolatokban megnyilvánuló ereje, külpolitikája is. Ha még nem is látható Szidki tervbe vett intézkedései, megvalósulásuk esetén nagy mértékben befolyásolhatják az egész közel-keleti helyzetet, vagyis a mai nemzetközi helyzetet is. Ezért nemcsak évszázadok, hanem a jelen problémái néznek a látogatóra ebben az országban. Egyiptom kultúrák útkereszteződése volt, de évszázadok óta a politikai áramlatok útkereszteződése is, hiszen nemcsak ősi kulturális, hanem egyben politikai hatalmak politikai csoportosulásainak törekvései is áthatották. Egyiptom ma annak a nagy küzdelemnek részese, amelyben a haladás erői és a cionizmust támogató világimperializmus erői állnak szemben egymással. Ez az oka annak, miért vonja magára a figyelmet, ami Egyiptomban történik. Egyiptomban nemcsak piramisok, letűnt idők néma tanúi vannak, hanem élő emberek is, akik modern államért küzdenek és küszködnek az 1967 óta kialakult bonyolult helyzettel. Ezzel a benyomással távozik a látogató Kairóból, a világ nyolcadik legnagyobb városából, a legnagyobb afrikai városból, a leg nagyobb arab egyetem székhelyéről, abból a Kairóból, amelyet az arabok Múszr-nak neveznek, az pedig Egyiptomot is jelent. DUŠAN KERNÝ A fáraó ökle kísérőnk derekáig ér Egyiptom mai látogatója számára azonban további érdekes dolgok is vannak, amelyeket meg akar ismerni. Például, ami a hetvenes években e földrész történelmét jelenti. Hisz az egész világ figyelme a Közel-Keletre irányul, Egyiptom pedig e térség kulcsfontosságú állama. Az ország valóban jelentős változásokon megy keresztül, sokat beszélnek róluk a mai Kairóban. 1972 elsősorban új miniszterelnök, Aziz Szidki új kormányának bemutatkozásával kezdődött. Ennek programja elsősorban belső változásokra összpontosult. Egyiptom ugyanis a fő állam, amely az arab—izraeli konfrontáció terhét viseli, éspedig a legutóbbi háború óta immár öt éve. Ez rányomta bélyegét az ország gazdaságára. A költségvetésnek mintegy harminc százalékát Az ősi kultúra „zarándokhelyei“